Nem ütök a saját kezemre, ha a kávéfőző után nyúlok, bár lehet, hogy még az első koffeinkortyok előtt nem ártott volna, ha egyéb drogokra is rászokhatok. Már csak az illata képes feltölteni az embert, de belekortyolva az élet vize. Tény, hogy a kávéfogyasztók nagy…

„Csak haladóknak!", „Próbáld ki te is, nem fogsz csalódni!", „Erős, mint a bölény, nem hoz szégyent testvéreire!" - nem is nagyon kell a sorok között olvasni, hogy az ember rádöbbenjen: az interneten efféle szöveggel reklámozott füstölők…

Hajléktalanok, alkoholisták, drogosok - a társadalom perifériájára szorult emberek segítésére szerveződött a másfél évtizede működő Baptista Szeretetszolgálat tízéves Utcafront részlege. Ezúttal a STOP munkatársai is beülhettek a szociális munkások autójába, hogy terepen…

Úgy tűnik, a  főleg alkohol és drogfüggőség kezelésében alkalmazott naltrexon a játékszenvedély ellen is hatásos lehet. A Minnesota Egyetem kísérletében részt vevő kóros játékszenvedélyben szenvedők közel 40 százaléka képes volt lemondani szenvedélyéről legalább…

Öl, butít, nyomorba dönt. Ezt az alkoholra mondták nagyon sokáig, de napjaink egyik legveszélyesebb szenvedélybetegségére is igaz. Naponta több millió forint cserél gazdát a nyerőautomaták révén hazánkban. Egzisztenciákat, életeket, családokat tesz…

A dizájnerdrogok jóval veszélyesebbek is lehetnek a hagyományos kábítószerekhez képest, hiszen kipróbálatlanok, hatásuk kiszámíthatatlan.  Gyorsítanák a nem illegális tudatmódosító szerek tiltólistára kerülését, mert a jelenlegi gyakorlat annyira lassú, hogy amíg…

Mennyit költesz egy gramm fűre? Támogasd a Drogriportert a józan drogpolitikáért folytatott küzdelmében egy gé árával!  A politikusok szerint minden illegális drog fogyasztója vagy bűnöző, akit két év börtönbüntetéssel kell fenyegetni, vagy beteg ember, akit kezelésre…

Drogmegelőzés csúsztatásokkal és a junkie jellemrajzával  Eljött a pillanat, hogy egy olyan prevenciós szándékú írással találtuk szembe magunkat, mely esetében a tőlünk megszokott, részletes kritikára leginkább azért nem vállalkozunk, mert a végtelenül hosszú…

Minden szó róla szól  Írtam egy könyvet. Az Istenről szól. Meg tizenkét év drogozásról. Az alkoholról, a marihuánáról, az LSD-ről, az amfetaminról, a heroinról, a Cuki Színes Pirulákról, a nitrohigító cellspeciálról, és a Függőség Szürke Zónájáról. Az…

Az alkohol több ponton is rontja az immunrendszer működését - olvasható a BMC Immunology hasábjain. Az alkoholizmus a betegségeket illetően súlyosbító tényezőként hat, és megnöveli a traumás sérüléseket követő felépülést. Főként a májban rontja a vírusokkal szembeni…

A Magyar Kékkereszt Egyesület figyelemfelhívó győri rendezvénysorozata 2011 október 13-án indult a Városháza dísztermében. Az alkoholizmussal és más szenvedélybetegséggel küszködőket nyílt nappal is várják. A konferenciát Rózsavölgyi László az Oktatási, Kulturális, Sport…

A szenvedélybetegségek korát éljük: sokan élnek az alkohol vagy a cigaretta rabságában, mások éppen ellenkezőleg, túlzásba vitt egészséges életmóddal sanyargatják magukat. A plasztikai műtétek térhódításával pedig egyre többen fekszenek kényszeresen a kés…

Az 1. típusú diabéteszesek körében mind gyakoribbá váló táplálkozási rendellenesség a diabulimia. A betegség különösen a serdülőkorúakat érinti, mert a kamaszok gyakran az előtt fogynak, hogy a cukorbetegséget megállapították volna, és amikor elkezdődik az inzulinkezelés,…

A 2012-es Költségvetési Tv. tervezetében a szociális kiadások között sokkal kevesebb jut a közösségi alapú szociális szolgáltatásokra (köztük a pszichiátriai- és szenvedélybetegek közösségi ellátására, valamint az alacsony küszöbű ellátásokra). Az egész összeg…

Nem a szülők okozzák a gyermekek étkezési rendellenességeit, ám az otthoni környezet sok gyereket egészségtelen viselkedési formák és szokások felvételére késztethet. Ha zavar keletkezik az ételek és a testkép felfogásában, annak anorexia és bulimia lehet a vége.…

A skizofréniásoknál mintegy hatszoros az epilepszia kialakulásának kockázata - állítják a Kínai Orvosi Egyetem (Tajcsung) munkatársai.  Az epilepszia genetikai, neurobiológiai és környezeti tényezőkre vezethető vissza. I-Csing Csu és munkatársai egy új aspektust tártak…

Az alkoholizmus a szenvedélybetegségek közé tartozó kóros állapot, mely túlmutat az orvosi kereteken, társadalmi, egzisztenciális, kulturális probléma. Genetikai hajlam, látott-tanult minták szerepe és élethelyzeti események egyaránt lehetnek döntőek.  Az alkohol…

Július 28-án volt a hepatitis világnapja. Ezen felbuzdulva, úgy gondoltuk fontos szót ejteni erről a komoly betegségről, a fajtáiról, a terjedéséről és a kezeléséről is.  A hepatitis szó görög eredetű, jelentése májgyulladás, és általában különböző…

Kezdetben a tájékozatlanság, késõbb a félelem nagyobb. Kire van még szükség az orvos mellett a szenvedélybetegségek gyógyításakor?   A szenvedélybetegségek fõ okozója legtöbb esetben az életstílus, ezért elkerülni és gyógyítani is elsõsorban megfelelõ életvitellel…

Európa népességének több mint harmada szenved valamilyen mentális betegségben, ez minden évben 164 millió embert jelent - derült ki egy átfogó európai kutatásból, amely 27 mentális zavart vizsgált - a szorongástól az alkoholizmuson és a depresszión át a demenciáig. Kurimay…

Szenvedélybetegek Alkohol, drog, játék, munka, dohányzás. Közös bennük, hogy mindegyik függőség, ezért gyógyításra szorul. A szenvedélybetegségek megítélése más és más.   Bár a szenvedély alapvetően nem káros, sok család életét tették és teszik tönkre a…

A társfüggőség, dependencia bizonyos emberekhez való túlzott kötődést jelent. Rengeteg formában jelentkezhet, de a lényege ugyanaz: bizonyos emberekhez, vagy emberhez - valakihez - való túlzott kötődés. A társfüggő ember érzéseit, akaratát és késztetéseit egy másik ember…

süti beállítások módosítása