A Drogriporter interjúja Puy Tamással, az Art-Éra Alapítvány tűcsere programjának vezetőjével, amely évek óta sikeresen működik, de most a költségvetési megszorítások áldozatául esett

 

A kormányzat döntést hozott a drogprevencióval és ártalomcsökkentéssel foglalkozó civil szervezetek által benyújtott pályázatokról - az eredmények megtekinthetők a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal honlapján. Még nem láthatunk teljesen tisztán a támogatások összegéről, de egyet megállapíthatunk: hatalmas érvágás érte a szakterületet, és számos fontos programot bezárás fenyeget. Ezek egyike az Art-Éra Alapítvány tűcsere programja. Ennek vezetőjével beszélgettünk a költségvetési megszorítások kapcsán. 

 

DrogriporterMikor, ki és miért alapította az Art Éra alapítványt, és mi a küldetésetek?

 

Puy Tamás: 2007-ben hoztuk létre az alapítványt két társammal. A szenvedélybeteg-ellátás területén dolgoztunk előtte is. A célunk a kezdetektől az volt, hogy be tudjuk vonni az ellátásba az aktív kábítószer-használókat. Azt gondoljuk, hogy az alacsonyküszöbű (értsd: a szermentességet meg nem követelő) szolgáltatás sajátosságaiból adódó speciális helyzetek, eszközök, lehetőségek elérhetővé tesznek számunkra más, a magasabb követelményrendszerrel dolgozó szolgáltató számára hozzáférhetetlen rétegeket is.


Drogriporter: Milyen szolgáltatásokat nyújtottatok a drogfogyasztóknak?


Puy Tamás: 2009-ben befogadták a pályázatunkat, ami 3 évre biztosította az alacsonyküszöbű normatívát. Akkor mi új szervezet voltunk, nem volt múltunk, nem voltak klienseink, egy induló program egy új helyen. 2009 májusában indítottuk el a tűcsereprogramot. A steril eszközök biztosítása mellett van egy drop-in helyiségünk, ott lehetőség van Internet-használatra, mosásra, élelmiszer adományokat tudtunk adni, szolgáltatásaink között van a folyamatos ujjbegyes hepatits és HIV szűrés, az utcai megkereső munka, a használt fecskendők begyűjtése, a rehabilitációs programba való bekerülés elősegítése. A Leo Amici Alapítvánnyal szorosan együttműködünk a gyors kezelésbe jutás érdekében.

 

Drogriporter: Miért volt szükség egy új tűcsere programra Budapesten?


Puy Tamás: A VII. kerületben működik a program, a Keleti pályaudvar mellett a Rottenbiller utcában. Frekventált helyen van és ez a terület ellátatlan volt, mi végzünk ebben a kerületben egyedül szenvedélybetegek számára alacsonyküszöbű ellátást. A kliensforgalom támasztja alá a program szükségességét. Naponta 4 órát vagyunk nyitva (16-20) ez alatt 35-40 kliens veszi igénybe a szolgáltatást. Ez a szám folyamatosan növekszik. Nagyobb nyitva tartási időszakra, több segítőre lenne szükség, ráadásul az új szerek használatával járó következmények - több szúrás, nagyobb fecskendő forgalom, gyorsabb leépülés és a többi - is a tűcsere program szükségét támasztja alá.

 

DrogriporterSikeresnek tartod a tűcsere programotokat? Hány fogyasztót sikerült elérnetek?


Puy Tamás: A program sikere mérhető. az elmúlt 3 évben több mint 600 új kliens jelent meg a programban. Míg 2009-ben 540 megjelenést regisztráltunk, ebben az évben ez a szám a tízszeresére nőtt. Havonta 30-40 új kliens ér el bennünket.

 

Drogriporter: Mit éreztél, amikor olvastad a minisztérium döntését, miszerint "forráshiány miatt" elutasították a pályázatotokat?


Puy Tamás: Azt elég nehéz szavakba önteni. Az év második felétől finanszírozási gondokkal küzdünk, de folytattuk a munkát mert bíztunk abban, hogy megkapjuk a támogatást és tovább tudunk működni. Nem értjük az egészet, ami történik.


Drogriporter: Az új nemzeti drogstratégiában az ártalomcsökkentés háttérbe szorult. Szerinted volt ideológiai oka annak, hogy a tűcseréteket nem támogatják?


Puy Tamás: Őszintén szólva fogalmam sincs milyen oka lehetett ennek a döntésnek. Mindenesetre nem szakmai döntésnek tűnik, ha az 5 budapesti tűcsere programból akár egyet is be kell zárni. A magyarországi tűcsere forgalmi adatoknak a 95%-át a budapesti ellátó helyek produkálják. Ha ebből egy is kiszáll annak komoly következményei lesznek.


DrogriporterVajon milyen következményekre számíthatunk amitt, ha bezár egy budapesti tűcsere?


Puy Tamás: Valószínű, hogy a klienseink egy része igénybe vesz majd más programokat, egyszerre több tűcsere programba is járnak. Ennek a következményeiről már a többi szolgáltatóval beszéltünk, mert nem biztos, hogy a tűcsere programok elbírják, ha a forgalmuk nagy mértékben megnövekedik. Így is limitálni kellett az utóbbi hónapokban a fecskendő kiadásokat, könnyen bedöntheti a budapesti tűcseréket, ha már működő szolgáltatások szünnek meg. 100 ezer darab használt injektort adtak le ebben az évben nálunk. Ha ennek csak egy része marad kint az utcán az is óriási közegészségügyi kockázattal jár. Egy jó példa erre Románia, ahol növekszik a HIV fertőzöttek száma intravénás használók körében, mert kevés a tűcsere de egyre több az intravénás szerhasználó.

Az interjút készítette: Sárosi Péter 

Forrás: drogriporter.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr753476998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.