ELKÉSZÜLT A NEMZETI DROG FÓKUSZPONT 2011. ÉVI ORSZÁGJELENTÉSE

 

Kábítószerügyben a legszembeötlőbb változás 2010-ben a heroin háttérbe szorulása és az amfetaminok, valamint az új designer drogok fogyasztásának terjedése volt – állapítja meg a Nemzeti Drog Fókuszpont a magyarországi kábítószerhelyzetet elemző éves jelentésében. A jelentés rámutat a középiskolások drogérintettségének növekedésére is.

2010-ben minden indikátor mentén az opiátok lassú térvesztése, ugyanakkor a stimulánsok, a katinonok és a szintetikus kannabinoidok terjedése volt megfigyelhető. A heroin hozzáférhetőségének, hatóanyagtartalmának, sőt árának csökkenése, a heroin-fogyasztók kezelési igényének, illetve a heroin okozta mérgezési és halálesetek számának csökkenése is a problémakör zsugorodását mutatja.

Ezzel párhuzamosan jelentős növekedés volt megfigyelhető az amfetaminok fogyasztásának terjedése terén, ami nemcsak a normál népességben, de a drogambulanciák és az ártalomcsökkentő szolgáltatások klienskörének változásában is megjelenik, és egyértelműen tetten érhető a drogpiaci adatok elemzésekor.

Emellett 2010-ben jelent meg – az akkor még legális – mefedron, amelynek térnyerésével a rutin adatgyűjtő rendszerek nem tudtak lépést tartani. Így e statisztikákból csak következtetni lehet a jelenségre; kvalitatív és drogpiaci, lefoglalási információk viszont egyértelműen igazolják a szer rohamos terjedését.

A tavalyi évben észlelhető volt egy másik legális szercsoport, a szintetikus kannabinoidok fokozott terjedése is. Elsősorban a hatósági lefoglalások adatai mutatják, de erre engednek következetni a populációs vizsgálat eredményei, a kannabisz okozta mérgezések számának emelkedése, illetve a kezelőhelyek tapasztalatai is. Az új szerek gyors terjedésének okai feltételezhetően az alacsony ár, a könnyű hozzáférés, a kimutathatóság hiánya, az újdonság és a vélt alacsony kockázat. A magyarországi droghelyzetről tények és számok a Nemzeti Drog Fókuszpont honlapján az egyes szakterületek aloldalain elérhetők.

A középiskolások körében 2010-ben végzett HBSC kutatás szerint az elmúlt négy évben mintegy másfélszeresére nőtt a 9-11. évfolyamos diákok drogérintettsége. A tanulók közel egyharmada (30,7 százalék) fogyasztott már valamilyen tiltott vagy legális drogot. A legnagyobb változás az amfetaminok használata esetében volt megfigyelhető, ahol több mint másfélszeresére nőtt a kipróbálók aránya. Bár a visszaélésszerű gyógyszerhasználat korábban a lányok körében volt elterjedtebb, a jelenlegi adatok szerint a nemek közötti különbség e téren eltűnni látszik.

Forrás: drogfokuszpont.hu  

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr453476834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.