Az egyedül élés gyakran tudatosan választott életforma, amely azonban, úgy tűnik, kockázatokat is rejt: egy finn kutatás szerint az egyedül élők között sokkal gyakoribb az alkohol rovására írható halálozás, mint azoknál, akik párkapcsolatban élnek.

 

A Finn Foglalkozás-egészségügyi Intézet munkatársai a túlzott alkoholfogyasztással összefüggő haláleseteket (pl. májelégtelenség, alkoholmérgezés, alkoholos befolyásoltságból származó balesetek és erőszakos cselekmények) vizsgálták Finnországban, mégpedig az alkoholtermékek árának komolyabb csökkentését megelőző, majd azt követő időszakban.

Forrás: MTIMíg a házasságban vagy párkapcsolatban élőknél az alkoholfogyasztásra visszavezethető halálozás aránya nem változott a szeszesital-árak csökkentésének hatására, addig az egyedülálló férfiak esetében az egyik leggyakoribb alkohol okozta betegség, a májelégtelenség miatt bekövetkező halálesetek valószínűsége ma majdnem ötször akkora, mint a családos férfiak körében, szemben a korábbi 3,7-szeres szorzóval.

Egyedül élő nőknél szintén kockázatnövekedést tapasztaltak a kutatók, de nem ilyen drámai mértékűt: az árcsökkentés előtt 1,7-szer nagyobb volt a májelégtelenségben történő elhalálozás kockázata a társas kapcsolatban élő nőkhöz képest, amely 2,4-szeresre nőtt az árcsökkentés után.

A kutatás vezetője szerint egyedülállóknál a túlzott alkoholfogyasztás egyfajta ördögi kör lehet: van, aki azért iszik túl sokat, mert egyedül él, és van, aki azért él egyedül, mert túl sokat iszik. Mindkét magyarázat helytálló lehet. A szakemberek fontosnak találták hangsúlyozni, hogy eredményeik a finn helyzetet tükrözik, és az eltérő kultúrával és alkoholfogyasztási szokásokkal rendelkező országokban más eredmények születhetnek.

Forrás: origo.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr963281641

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.