Sosem lesz a régi a mozgáskoordináció!

 

http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRW8yC5taYkSnxAP90xD8uOSWwJDBlWJGIxpRIV1LhkbWQmKAfpsjIgIMnNMegdöbbentő felfedezésre jutottak amerikai kutatók: úgy tűnik, ha meg is vált az alkoholtól, aki komoly ivó volt, az bizony évekkel később is érezteti hatását...

Évekkel azután is szerepet játszik az egykori alkoholista életében az alkohol, hogy letette a poharat. Egyensúlyát ugyanis nehezen tudja megtartani - állapították meg amerikai kutatók.

A tanulmány készítői szerint a komoly alkoholizálásnak évekkel később is érződnek hatásai a mozgáskoordinációt illetően. A tanulmányban részt vett, egykori alkoholisták számára, akik csak a közelmúltban hagytak fel az ivással, még mindig problémás volt teljesen egyenesen járni, vagy csukott szemmel egyenesen állni - írja a LiveScience.com.

A dolog meglepő, korábban ugyanis úgy hitték, az egyensúly-problémák megszűnnek, amint az illető leteszi a poharat. Csakhogy nehezebbnek bizonyultak az alanyok számára a tesztek; ez azoknál is kimutatható volt, akik évekkel korábban megváltak már az alkoholtól.

Egy kutatócsoport a Hawaii Honolulun végzett tanulmányában 200 önkéntest vizsgált. Közülük 70 csak nemrég tette le a poharat, és a legrosszabbul teljesített a teszteken. Az az 52 ember továbbá, aki nem ivott egyáltalán, sokkal jobban megoldotta a feladatokat, mint azok, akik évekkel azelőtt abbahagyták az ivást.

Dr. George Fein tanulmányvezető szerint a felépült alkoholfüggők sosem nyerik vissza teljes mértékben az egyensúlyukat! Felépülnek, de az alkoholnak vannak visszamaradt hatásai.

Dr. Kevin Hill pszichiáter hozzátette, az alkoholizmus krónikus betegség, ám az emberek többsége nem így gondol a függőségekre. A volt alkoholisták igenis elveszíthetik egyensúlyukat és mozgáskoordinációjuk is zavart szenvedhet.

A tanulmányt az Alcoholism: Clinical and Experimental Research című lapban publikálták.

Forrás: eletmod.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr683240270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása