25 éves srác vagyok. 7 évig drogoztam és 9 évig voltam alkoholista. 15 évesen már egyedül töményeztem suli előtt. 13 éve dohányzom (édesanyám halála óta), de már egész gyerekkoromban is voltak depresszív gondolataim.

 

Drug addict suffering.Velem született depresszióm van. 4 öngyilkossági kísérlet van a hátam mögött, ebből kettő kórházban végződött, az első 13 évesen. Mostanra már tiszta vagyok egy ideje, és ez így is marad már - szenvedtem eleget. Na persze, a tisztaságban azért benne van napi 2 doboz cigi, meg vagy 8 kávé. A múltamhoz képest külsőleg még nem vagyok tönkremenve, de a fogaim meg a szerveim már érzik a múltat. Ha már ezt tettem magammal, hátha segíthetek, hathatok rátok, hogy miért NE igyatok, vagy cuccozzatok.

Hogy mit is tesznek veled a drogok valójában, hosszútávon? Amiket én használtam, azok szintetikus drogok voltak (LSD, speed, extasy), mellette a fű az alap volt (mint a cigi), később külföldön kokain (bár nem sok, ekkor már "csak" ittam). Így ezekről fogok mesélni külön-külön.

Megoszlanak a vélemények, hogy a drogok előszobája-e vagy sem. Érdekes hogy pont ezért tiltják, de pont ezért előszoba, mert illegális. Nálam például a füvezésből vezetett az út a speedhez. Mik is a veszélyei? Beszívva a legtöbbeknek van egy olyan érzése, mintha lelassulna az agyad, bizonytalan leszel, ezért a konfliktuskezelési képességeid is drasztikusan romlanak. Ez azért rossz mert ha bármilyen inzultus ér, nem fogod tudni kezelni. Egy társaságban beszólnak valamit, ami megbánt, tiszta fejjel leérveled simán, így viszont egyszerűen nem megy. Ettől lehet, hogy napokig fogsz örlődni, valamint az önbizalmadnak sem tesz túl jót.

Rendszeres használat mellett néhány hónap után már nagyon szétszórt leszel. Elfelejted, hol vannak a dolgaid, kizárod magad a lakásból, elhagysz dolgokat. Többet eszel es iszol is, mint kellene, főleg édességeket, finomságokat. Könnyen elhízol, valamint a szükségesnél több alvás miatt egy csomó időd elvész. Tanulni meg
alapból felejts el, ha szívsz.

Egy másik nagy veszélye még -ami lehet, hogy csak nálam alakult ki, a lámpaláz érzése (mintha mindenki téged figyelne), azt egy idő után érezni fogod tisztán is, ezért antiszocializálódhatsz, valamint azon kapod magad, hogy üldözési mániád van. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan dobálja a vérnyomásodat. Mindenesetre még ezen tényezők mellett sincs közel sem annyira veszélyes, mint a speed vagy a pia.

Speed, exstasy

LSD-ről nem tudok mit írni, nem csináltam sokszor (csak akkor amikor nem volt speed), nincs vele sok tapasztalatom. Kis hazánkban sosem fordult elő túl gyakran. Na ezek az igazán gonosz és alattomos jószágok. Elsőként megemlíteném, hogy valamilyen szinten még fizikailag is átalakítja az agyadat, és bizony nem jó irányba. Amennyi ideig drogozol, legalább ugyanannyi idő kell majd tisztán a felépüléshez, és még így sem biztos hogy teljesen sikerül. A speednek a legnagyobb veszélye az, hogy egy idő után anélkül már "nem megy ez", "nem megy az". Elmész vele néhányszor bulizni, utána már a tiszta fej, de még az alkohol is kevés lesz, és enélkül nem fogod tudni jól érezni magad.

http://www.idioland.com/wp-content/uploads/2010/02/ecstasy.jpgÉn dolgoztam is vele (programoztam), és néhany hónap után már nem ment nélküle. A másik nagy veszélye az, hogy az agyad boldogságközpontját vasdoronggal bombázza, ezért az utána már kisebb ütésekre vagy simogatásra nem fog reagálni. Magyarul semminek sem fogsz majd örülni, semmi nem elégít ki, csakis hatás alatt. Hosszabb távon teljesen felborítja az ítélőképességedet és az értékrendedet, nem fogod tudni mi helyes és helytelen, ezért sokszor kerülsz megalázó helyzetekbe (kölcsönkéregetések, lopkodások, lejmolások). Ha rendszeresen csinálod, akkor eligénytelenedsz, nem költesz ruhákra, szépségápolásra, és ezt mind mind az önbizalmad és önértékelésed nagyon megszenvedi.

Elvonási tünetként iszonyatosan követelődző, agresszív és hisztis leszel. A tekinteted üres lesz: ha valaki szemébe nézel ő úgy fogja látni mintha mellé néznél a szemének, és ezt szóvá is teszik legtöbben. Egy adag speedtől kb. 18 óráig nem tudsz sem enni, sem aludni, ezért képzelheted milyen kárt tesz benned. A nem evéstől durván lefogysz, valamint reális esélyt adsz a gyomorfekélynek. A speed a csontokból kivonja a kalciumot, ezért a csontjaid törékenyebbek lesznek, a fogaid pedig elrohadnak és kihullanak...szóval szép leszel.

http://t3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcQ1NiXVHFw_pmK6IvjuUSr9LvLCN2bpN0KPmuUU7i82uySiwUNCAz önbizalomhiányból es a személyiségzavarból kifolyólag téveszmék alakulnak ki benned ("mindenki engem néz, mindenki utál, nekem a szenvedés a sorsom, nem kellek senkinek", ha valaki nevet a közeledben, szentül hiszed, hogy rajtad röhög, meg egy tonnányi ilyen...és ezeket hosszú évek tisztaságával is nehéz kiölni).

Mivel tisztán nem lesz kedved már semmihez sem, lusta is leszel nagyon (akár fürdeni, meg fogat mosni is). Egy idő után már a barátaidra meg a családtagjaidra is csak úgy nézel majd, mint egy pénztárcára, és szépen lassan mindenki elhagy. Ne akarjátok megtudni hogy az milyen érzés! Ilyenkor jön egy segélykiáltás, és vagy meghallja valaki, vagy nem.
Ha itt tovább folytatod, még ennél is van lejjebb.

Alkohol

A másik brutalis jószág, ezzel is volt dolgom rendesen. Másképp pusztít egy kicsit mint a drogok. Gyorsabban, hatékonyabban, viszont gyorsabban fel is lehet belőle épülni mint pl. speedből.

http://www.kamaszpanasz.hu/uploads/Cikkek/Drog_cigi_alkohol/alkohol-tini0207.jpgNe becsüljétek alá a piát, kb. ugyanolyan veszélyes mint a drogok, csak másképpen. Ennek a legnagyobb veszélye ugyebár, hogy az ember részegen nincs tudatában cselekedetei súlyának. Részegen szinte mindig történik valami, amit másnap megbán az ember, s hiszitek vagy sem, ezek apró pofonok -ismételten- az önbecsülésednek és a kapcsolataidnak. A másik veszélye ez a "nemtörődömség": "nem érdekel, mit gondolnak, nem érdekel, mi van körülöttem, nem érdekel, hogy élek".

Tapasztalataim szerint az alkohol alapvetően azt csinálja, hogy felerősíti az érzelmeidet, nagyon. A rosszakat és a jókat egyaránt. Viszont ha sokszor iszol, akkor rossz dolgok fognak veled történni, és utána részegen már minden rossz lesz. Berúgva nagyon könnyen hajlamossá válik az ember a szomorúságra, önsajnálatra és depresszióra, és ezekben az érzelmekben nem hiszem hogy van olyan hogy "legmélye". Mindig lesz rosszabb. Mindenféle vad gondolatok jutnak az eszedbe, amelyek tisztán még véletlen sem: szexuális perverziók, gátlástalan dolgok, bűncselekmények, öngyilkosság.

Saját magad és mások elveit páros lábbal képes vagy tiporni. Az arcod itt is megváltozik, egyszerűen unszimpatikus leszel az embereknek, és ők sem tudják hogy miért. Ha alapból hajlamos vagy az előbbiekre, akkor az alkohol ezeket drasztikusan felerősíti.

http://keptar.szabadfold.hu/cikkepek/23465/Image/Nagy_jegc_alkohol_2.jpgBrutális igénytelenség lehet rajtad és a környezeteden úrrá, ha rendszeresen iszol (lehet tippelni honnét kaptam a becenevemet). A szavadra nem lehet adni, nem lehet rád számítani, hiteltelen emberré válsz. Ha azért iszol mert szomorú vagy, akkor még szomorúbb leszel. Ezeken kívül ugyanaz elmondható, mint amit a speednél leírtam. Csak itt nemcsak elhagynak, hanem előfordulhat hogy meg is gyűlölnek téged. A drognál inkább csak sajnálnak.

Cigi

Hogy miért ne szokj rá? Mert sosem(!) szabadulsz meg tőle. Szerintem a dohányzásról leszokni úgy hogy ne hiányozzon, lehetetlen. Annyit nem ér amennyi kárt csinál. Ráadásul ha dohányos vagy és társat keresel, akkor ezzel a lehetséges választottaknak kb. a 60-70%-át kizárod. Büdös is, drága is, ne kezdd el! Én is szívom, de nekem már mindegy :)

Depresszió

A depresszió kezelhető! Ha már az öngyilkosság többször megfordul a fejedben, vagy csak rosszul vagy, mindenképpen fordulj orvoshoz! Amit én depresszióval kapcsolatban tanácsolni tudok az az -antidepresszánsok szedése mellett-, hogy menj emberek közé és próbálj örülni kis dolgoknak.

Sok helyen említettem az önbizalomhiányt. Sokan, hála Istennek nem ismeritek az érzést, de borzalmas. Ha valakinek a legrosszabbat akarnám kívánni, ez lenne az. Kerüljétek mindenáron, vigyázzatok a lelketekre!

http://napidoktor.hu/media/content/Fokuszban/Zavar_a_fejben/7044.jpgVégszó

Ne feledd, hogy a drog és a pia is eltorzítja a gondolkodásodat. Remélem néhányotok kedvét sikerül elvennem ezen szenvedélyektől. Szeretnék segíteni nektek, amiben csak tudok, így ha kérdésed van, vagy úgy érzed segíthetek, és beszélgetni szeretnél velem, az email-em: thaemo[kukac]gmail[pont]com.

"Legyetek jók, ha tudtok, a többi nem számít."

Forrás: kamaszpanasz.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr753099895

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak alkohollal tudok ellazulni 2011.07.26. 18:29:02

Az én problémám, hogy bulikban csak alkohollal tudok ellazulni. 19 éves vagyok, szeretek bulizni, de kell egy-két pohár bor, addig nem érzem jól magam, feszült vagyok, nem tudok feloldódni. Ez normális? H. Kedves H.! Nem véletlen, hogy az alkoholfo...

Trackback: Mitől fél, aki a haláltól fél? 2011.07.26. 18:21:42

Egy ideig nem értettem, miről szólnak azok a problémák, amikkel segítőként sokszor találkoztam: teljesen alaptalan egészségügyi félelemmel hozakodtak elő kliensek, például avval, hogy a próbafülkében elkaphatták-e a HIV vírust, mikor a címke felkaristo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.