Filmbemutató 2011. június 26.-án a kábítószer-ellenes világnapon. „Mi vagyunk azok, akiktől a szülők óvják gyermekeiket. … a deviánsok, narkósok, csavargók, húsz, harminc,negyven év élettapasztalatának „eredményei”, ha úgy tetszik kudarcai.Mondanivalónk van, üzenetünk van, világnézetünk van, tragikus és boldog sorsunk, véleményünk van, érzéseink vannak és céljaink, (( …de kevés a lehetőség arra, hogy ezt köreinken kívül is megosszuk az emberekkel. Szeretnénk fórumot teremteni, hogy üzenhessünk magunknak, neked és azoknak a hallhatatlan hangoknak, visszafojtott halálsikolyoknak,melyek tulajdonosai korántsem halhatatlanok. Hisszük, hogy ha két teljesen különböző ember, embercsoport vagy kultúra akár egyetlen apró dologban is egyetértésre jut, ez elég lehet ahhoz, hogy békét kös-senek, együttműködjenek, tiszteljék egymást. Mert)) végső soron ezt szeretnénk: figyelmet, törődést, szeretetet; megmutatni, hogy másságunkkal együtt sem vagyunk mások, még akkor sem, ha mi vagyunk azok, akiktől óvtak a szüleink.” / graffity/ A fenti idézet a Megálló Csoport Alapítvány Szenvedélybetegekért küldetése, mottója. A 10 éve működő, leállt szenvedélybetegek által alapított, 2008-ben az év civil szervezetének választott Megállóban, tevékenységet, munkát, emberi kapcsolatokat, társaságot kínálnak a kallódó, deviáns, unatkozó, magányos, alkohol-, drog-, és egyéb függőségi problémával küzdő fiataloknak és azoknak, akik közösséget vállalnak velük. Ács Sándor 17 évesen került a közösséghez. Az alkohol és drogproblémákkal küzdő, gyökereit kereső fiú iskolát szeretett volna végezni, érettségit akart szerezni. Ennél többet kapott és talált. 2003 óta józan. A színházterápia pedig messzebbre mutatott, mint hitte volna. Osi, ahogy kollégái, barátai is hívják ma már szociális munkásnak tanul és a Megálló Csoportban segítőként dolgozik. 2010-ben átvette a Színház Csoport vezetését. Az egykor saját hangját szégyenlő ember ma már prevenciós előadásokat tart és a nagyközönség számára is megmutatkozik őszinte játéka: legutóbb a Megálló és a Merlin Színház közösen crosstalk rendezvényén, a Rómeó és Júlia c. előadás szereplőjeként állt színpadra. Ez a történet egy talpraállt szenvedélybeteg, Ács Sándor őszinte önvallomását- karmáját mutatja be. szerkesztőriporter: Kinter Alexandra operatőr: Soós Csaba A történet elkészítésében partnereink voltak: - Megálló Csoport - Merlin Színház 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr263017939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.