Miért éppen épen kötődni a legnehezebb? - erre a kérdésre kereste a választ a Női létünkre programsorozat legutóbbi előadása a Stúdió K színházban egy hete, május 26-án. Számos asszony, nő, lány és férfi (!) volt kíváncsi a Kék Pont alapítvány által szervezett rendezvényre, nem hiába: egész életünket kötődések hálójában éljük, a téma mindenkit érint és érdekel. Komáromi Éva addiktológiai szakpszichológus beavatta a közönséget pár alapvető, fontos igazságba.

Komáromi Éva előadását teltház hallgatta végig. Többnyire nők, idősek, fiatalok, de mind néma méltóságban ültek, mialatt a pszichológusnő ízekre szedte a kötődés különböző patológiás (és nem patológiás) eseteit. Amikor a beszámolója végén elhangzott a kérdés: ki érzi ezek után egészségesnek magát, senki sem jelentkezett. Aztán megjelent egy félénk kéz, majd egy másik, és a nézőközönség hangos nevetésben tört ki.

Meggyőződésem, hogy még egy ásványvizes palackhoz is lehet kötődni. Hogy ez a fajta függőség mennyire mozog egészséges keretek között, arról inkább nem nyilatkoznék. Tény, hogy mindannyian megéltük már a kötődés különböző fajtáit, ezért mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy kezeljük vagy megelőzzük életünkben a kötődési zavarokat és függőségeket.

 

A Kék Pont Alapítvány célja, hogy legyen egy hely, ahová elsősorban drog- de minden más függőségben (alkohol, cigaretta) szenvedők fordulhatnak. A „Női létünkre” programsorozat ezen belül a szenvedélybeteg női közönséget célozza meg, de nyitva tartja kapuját minden egészséges nő előtt is. 

Barna Erika

Barna Erika, az alapítvány vezetője igyekszik minél sokszínűbb és változatosabb témát felsorakoztatni. A kötödés problémaköre telitalálat volt, hiszen ez a téma leginkább a női közönséget érinti.

Komáromi Éva szakpszichológus előadása kellően megalapozta az este hangulatát. Szó esett családról, szülői kötődésmodellekről és arról, hogy családtagjainkhoz való kötődésünk egész életünkre, későbbi párkapcsolatainkra is rányomhatja a bélyegét. Az előadást kötetlen beszélgetés következett Barna Erika vezetésével, aki a pszichológusnő mellett másik meghívott vendégét, Shermann Márta színész-rendezőt faggatta személyes kötődési tapasztalatairól. Szó esett gyerekkori biciklizési szokásokhoz, asztalterítéshez és rajzfilmfigurákhoz való kötődésről egyaránt, majd a közönség kérdéseivel a hallgatóságot is sikerült bevonni a kötetlen tapasztalatcserébe. Vajon képes-e egy árvaházban felnőtt anya kellően szeretni gyermekét? Feltétlenül jó-e az, ha szigorúan az ellentétévé akarunk válni egy negatív szülői mintának? Mi alapján képes egy unoka-lány értékelni a nagyanyai mintákat?

Nem kell feltétlenül pszichológiát tanulnunk ahhoz, hogy magunk is amatőr pszichológusaivá váljunk életünknek. A Női létünkre előadássorozat résztvevői nemcsak az előadótól, de egymástól is sokat okosodtak. A Kék Pont Alapítvány szeretettel vár minden lányt, nőt, asszonyt a soron következő alkalomra, június 16-án, csütörtökön, izgalmas témája pedig a szorongás.

Forrás: amaino.hu - Jász Veronika

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr212959749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.