Amennyiben a társadalmi hatásokat is számításba vesszük, háromszor több kárt okoz az alkohol a dohánynál és a kokainnál – állítják brit kutatók. Az ecstasy és az LSD ezzel párhuzamosan a számos tényező figyelembevételével összeállított úgynevezett kárindex vége felé található.

 

Az alkohol, a heroin és a crack – a kokain gyártása során keletkező melléktermék, súlyosan addiktív szer – a három legártalmasabb, függést okozó anyag – áll egy friss tanulmányban. A magát független tudományos szervezetként meghatározó Independent Scientific Committee on Drugs nevű tudományos szervezet szakértőkből álló munkacsoportja a húsz vizsgált anyagot tizenhat, negatív hatást okozó szempont alapján értékelte.

Az elemzett faktorok között 0 és 100 közötti skálán szerepelt többek közt az, hogy az adott anyag milyen mértékű mentális és fizikai károsodást okoz, a függés kialakulásának mértéke, valamint olyan tényezők is, mint a kapcsolódó bűnözés kialakulásának veszélye, valamint a gazdasági, pénzügyi vonatkozások. A különböző szempontokat két fő csoportba osztották: egyikbe a közvetlenül a szerek fogyasztóit ért káros hatások, másikba pedig a közvetetten másokra, a társadalomra ható negatív következmények kerültek.

A súlyozott kritériumok összesítése alapján az egyénre és a társadalomra a legkárosabb szernek az alkohol bizonyult. A kétes első helyezést a társadalomra gyakorolt negatív hatásainak köszönheti: ha csak az egyénre gyakorolt romboló hatást néznénk, "csak" a középmezőnyben végezne, ezzel szemben a társadalmi hatása olyan magas, hogy a kumulált mérőszámok alapján toronymagasan az élen végez. A kannabisz a lista közepén található, míg a szintén elterjedt ecstasy a lista végére került – köszönhetően annak, hogy a munkacsoport elhanyagolhatónak értékelte a szer használatának negatív társadalmi vetületeit.

Az alkohol első helyezését annak széles körben elterjedt használata magyarázza – mondta a BBC News-nak David Nutt, a tanulmány egyik szerzője, hozzátéve: természetesen másként alakult volna a lista, amennyiben csak a fogyasztókra gyakorolt hatásokat vizsgálják, azonban a cél egy átfogóbb kép festése volt.

Forrás: hvg.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr282440802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása