„Te vagy jelen, te tudsz segíteni”!


Életmentő Pontot létesített a Drogprevenciós Alapítvány Budapest XIII. kerületében

 

Magyarországon évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban, a betegek 20-30%-a nyilvános helyen lesz rosszul. Sikeres újraélesztésükre az első tíz percben van a legnagyobb esély. Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, a hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél gyorsabban rendelkezésre álló defibrillátor készülék jelentősen befolyásolja. A kórházon kívül bekövetkező hirtelen szívhalál esetén az életmentés lehetősége annak a kezében van, aki jelen van és tud segíteni.

Az Egészségügyi Minisztérium JESZ 2010. II. pályázatának köszönhetően a Drogprevenciós Alapítvány (DPA) tűcsere programjának munkatársai képzésben vehettek részt, melynek során elsősegélynyújtó- életmentő ismereteket sajátítottak el, különös tekintettel, a drog és alkoholhasználók ellátására, újraélesztésére. A sikeres vizsgát követően a DPA munkatársai a napokban vehették át okleveleiket. A pályázat azt is lehetővé tette, hogy az alapítvány egy félautomata defibrillátort is beszerezhessen. Mindez elősegíti, hogy szükség esetén a munkatársak időben elsősegélyt nyújtsanak, valamint, hogy ismereteiket a droghasználóknak továbbadva csökkenthessék a szerhasználat kockázatait és a túladagolásokból származó halálesetek előfordulását. Nem utolsó sorban az „Életmentő pont” és a defibrillátor minden rászoruló számára elérhető, így a program az egész lakosság élet- és egészségvédelmét is szolgálja.



A Drogprevenciós Alapítvány Életmentő Pont működési helye:

1136. Budapest, Hollán Ernő. u. 40.

Forrás: ndi-szip.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr302351612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.