Genetikai hajlam? Vagy leküzdhetetlen problémák? Netán labilis lelki alkat? Az alkoholizmus kialakulásának okairól számtalan elmélet napvilágot látott már. A legújabb, témába vágó kutatás egy merőben új szempontot emel a vizsgálat körébe: a barátok, hozzátartozók szerepét.

 A felmérés során több mint 12 000 ember életvitelét vizsgálták harminc éven át, azt figyelve, hogy a mindennapi szokások miképpen hatnak a betegségek kialakulására. A kutatás kiterjedt az italozási szokásokra, illetve a különböző szociális kapcsolatokra is.

A szakemberek meglepő összefüggést fedeztek fel az alkoholizmus és a baráti kapcsolatok között. Azok körében, akiknek közvetlen baráti vagy rokoni környezetében „komoly italozók” vannak, 50 százalékkal nagyobb az esélye az alkoholizmusnak, mint akiknek nincsenek ilyen kötődéseik. Talán még meglepőbb, hogy 36 százalékkal nagyobb eséllyel alkoholizál az, akinek nem a közvetlen környezetében, de a barátja barátai között találni alkoholista kapcsolatot.

– Azt a következtetést kellett levonnunk, hogy a barátok és az egyéb ismerősök legalább olyan komoly hatással vannak az alkoholizmus kialakulására, mint a családi környezet vagy a genetikai háttér – állítja Nicholas Christakis, a Harvard Egyetem orvos-professzora. – Az alkoholfogyasztásra ugyanakkor negatívan és pozitívan is hathatnak ezek a kapcsolatok, a körülményektől függően.

A kutatásban részt vevő szakemberek felismerték, hogy az alkoholizmus az eredmények tükrében már nem csupán az egyén problémája, így nem is lehet a környezettől elszigetelten vizsgálni. Így az esetleges kezelés során is figyelembe kell venni a környezetet, a baráti, munkahelyi, családi kapcsolatok befolyásoló hatását.

Forrás: otvenentul.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr931908960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.