Míg a többi európai országban csökken a gyógyszert alkohollal együtt kipróbáló fiatalok száma, Magyarországon folyamatosan nő az arányuk, sőt az orvosi javaslat nélkül nyugtatót, altatót szedő fiatalok száma Magyarországon az egyik legmagasabb Európában - derült ki a svéd ESPAD Intézet most nyilvánosságra hozott 2007-es jelentéséből.

 A kutatás hazai vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: a 16 éves korosztály körében végzett felmérés alapján a gyógyszert alkohollal együtt kipróbálók aránya csak Csehországban magasabb, mint nálunk; a 2007-es adatok szerint Magyarországon 9-12 százalék közé tehető. Ráadásul ez az arány folyamatosan nő, annak ellenére, hogy Európában 1990 óta csökken a fogyasztás - mondta Elekes Zsuzsanna.

A lányok 30 százaléka gondol öngyilkosságra

 A felmérésben részt vevő 17 állam közül Magyarországon fordul meg a legtöbb fiatal fejében az öngyilkosság gondolata: a megkérdezettek közül csaknem minden negyedik azt válaszolta, felvetődött már benne hogy véget vessen az életének. A 16 éves magyar lányok körében még ennél is magasabb, 30 százalék körüli az arány. A listát tehát toronymagasan Magyarország vezeti, a következő csaknem 10 százalékkal lemaradva Ciprus, majd Lettország.

Az önbecsülés terén sem állunk sokkal jobban: Szlovákia után Magyarországon a leginkább jellemző a fiatalokra az önbecsülés, az egészséges önbizalom hiánya - mondta a kutatásvezető.

Csökkent a dohányzó fiatalok aránya

Ami a káros szenvedélyeket illeti, a dohányzás terén nagyjából a középmezőnyben találhatók a magyar fiatalok. Európában a diákok 58, Magyarországon 65 százalékuk kipróbálta már legalább egyszer a cigizést, havi rendszerességgel 28 illetve 33 százalék dohányzik. A naponta rágyújtók száma valamennyivel magasabb az európai átlagnál (18 százalék); nálunk legalább minden ötödik diák függő - emelte ki a kutatásvezető.

Magyarországon az alkalmi és a rendszeres dohányzás is elterjedtebb a lányoknál, mint a fiúknál, de szerencsére mindkét nem esetében lassú csökkenés figyelhető meg. Míg 2003-ban még átlagosan a fiatalok 39 százaléka dohányzott, 2007-re ez 33 százalékra mérséklődött.

Vezet a bor és a tömény  alkohol

 Az alkoholfogyasztás is viszonylag elterjedt a 16 éves fiatalok körében; 2007-ben 61 százalék vallotta magát rendszer fogyasztónak Európában. Magyarországon a diákok kicsivel ritkábban isznak (59 százalék), de ha igen, akkor a mennyiség az európai átlagot közelíti.

A magyar fiatalok kevésbé szeretik a sört az európaiaknál, viszont több tömény italt és kétszer annyi bort fogyasztanak, mint kortársaik.

Európa diákjainak fele volt már részeg életében és a kutatást megelőző hónapban legalább egyszer lerészegedett. A "nagyivás" - ami egymás után minimum öt ital legurítását jelenti - szintén elterjedt. Európában a fiatalok 43 százaléka, Magyarországon is minden harmadik diák legalább egyszer ivott ekkora mennyiséget a kérdezést megelőző hónapban. A kutatás szerint egyébként az alkoholfogyasztás egyre inkább a hétvégi nagy ivászatok irányába tolódik, ez a tendencia itthon is megfigyelhető - mondta Elekes Zsuzsanna.

Minden hetedik diák kipróbálta a drogot

 A drogok továbbra sem olyan elterjedtek, mint a legális szerek, de így is minden ötödik diák kipróbált már valamilyen tiltott szert Európában. Magyarországon csak minden hetedik fiatal találkozott ezzel, 1995 és 2003 között azonban csaknem háromszorosára nőtt azok száma, akik legalább egyszer belekóstolták már a drogokba.

A legnépszerűbb szer továbbra is a marihuána -amelyet minden harmadik diák könnyen beszerezhetőnek tart- de 2007-ben valamelyest visszaszorult a többi tiltott szerhez képest - hangzott el.

Forrás: (FH)

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr231570383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.