A  közvéleménynek a szenvedélybetegekkel (ezen belül is a drogbetegekkel) szembeni  ellenszenvének  egyik  oka,  hogy  úgy tekintenek rájuk, mint akik maguknak  köszönhetik  a  bajukat.  Ezzel  ellentétben egyik páciens sem úgy kezdi  kipróbálni  a  "szert",  hogy  drogfüggő  (vagy alkoholista)  szeretne  lenni, annak összes szenvedését átélni.

   Ugyanúgy önkéntelen mechanizmusok sokasága munkál a kialakulásában, mintpéldául  a magas vérnyomásnál, a cukorbetegségnél. Kifejlődése, fennmaradása hasonlóan genetikai,  biológiai, magatartási, élettörténeti, környezetiegyütthatásnak az eredménye.

   Lehet, hogy sokan úgy gondolják, gyógyíthatatlan betegség, mivel egy-egykúra  után  visszaesés következhet be. Pedig a magas vérnyomás is lehet az életet végigkísérő betegség. Mindemellett vannak sikerek is.

   A vizsgálatok azt mutatják, hogy a drogbetegek kezelése körülbelül annyira sikeres és költséges, mint a felnőttkori cukorbetegségé.

   A drogbetegek kezelése speciálisan felkészült terápiás rendszert, személyzetet (ilyen irányba szakosodott, jól felkészült orvosokat (pszichiáter, addiktológus szakorvos), ápolószemélyzetet, pszichológusokat, gyógypedagógusokat, szociális munkást, stb. igényelnek.

   A  kezelési célokat egyénenként pontosan meg kell határozni, hiszen irreális elvárásoknak eleget tenni nem lehet. (Senkit sem lehet lecserélni, de a benne rejlő jó tulajdonságok erősíthetők.) A változást a páciensnek kell igényelnie, mi széles körű tudással támogatjuk. Ezt helyette sem szerettei, sem a kezelő személyzet nem tudja megtenni.

   A drogbetegek kórházi felvételének kétféle indoka lehet. Ezt a beteg felvételekor tisztázni kell a későbbi félreértések, terápiával kapcsolatos elégedetlenségek elkerülése végett. A kórházi méregtelenítés, detoxikáció nem jelenti a drogbeteg teljes gyógyulását. Kórházi kezelésre kerülhet sor egyrészről sürgősségi esetben, a drogfogyasztás súlyos testi, lelki szövődményeinek következtében, másrészről drogelvonó kezelés indításaként a szermentesség elérése céljából.

   Tehát sürgősségi betegfelvételre kerülhet sor a drog okozta testi, lelki tünetek miatt.  Bár sok pácienssel találkoztam, felmérni közülük kevesen tudták - jóllehet társaikon látták -, hogy milyen akut következményekkel járhat a szerfogyasztás.

   Az alábbiakban néhány példát említek meg. Az ópiát megvonási tüneteket kínzóan éli meg a beteg. Az ilyen drog, ha egyéb gyógyszerekkel, drogokkal kombinálják, eszméletvesztéssel, epilepszia szerű rosszullétekkel együtt járó állapotokat okozhat. Ez a légzés és szív megállás veszélye miatt életveszélyes. Drogfogyasztás (például az amphetamin származékok) következtében kiürült, depressziós, szorongásos, feszült, nyugtalan, alvászavarral küzdő, koncentrációs képesség csökkenésével, öngyilkossági gondolatokkal együtt járó állapotok kezelésére is sor kerülhet. LSD használatánál egyetlen  adag után is kialakulhat a tudathasadásos elmezavar tüneteit mutató pszichotikus állapot (látási, hallási, tapintási hallucinációkkal, rettenetes félelemérzéssel), melyet szintén kezelni kell.

   Másrészről az osztályos felvételt indokolhatja, ha a páciens drogelvonó kezelést kér. Amennyiben az ambuláns keretek között ez nem megoldható, úgy a (kitisztulás), detoxikálás időtartamára felvesszük osztályunkra. Tény, hogy a detoxikáló programot befejező páciensek száma világszerte nagyobb fekvőbeteg intézményben, mint ambulánsan. Nagyon fontos, hogy a páciens pontos felvilágosítást kapjon a szer megvonásának lefolyásáról.

   A  kezelést nyitott pszichiátriai osztályon ezen betegek számára külön kiképzett személyzet végzi. Szigorúan meghatározott keretei vannak. Ezt a pácienssel  előre  tisztázzuk, "terápiás  szerződést" kötünk. Általában hat hetes kúrára kerül sor.

   Az első napokban a szenvedést, illetve a súlyos testi tüneteket (például epilepsziás  görcsöket gátló) csökkentő gyógyszeres kezelést kezdünk. Az állapot javultával a lelki tünetek feltárásával változik a gyógyszeres terápia is. Párhuzamosan, egyénre szabottan tárjuk fel a drog fogyasztáshoz vezető okokat is. Tervek készülnek a jövővel kapcsolatosan. Ebben a családnak, a külső segítőknek (például önsegítő csoportoknak is)  fontos szerepe van. Megtanulja a beteg a tünetit, hogy a későbbiekben is felismerhesse ezeket, hogy időben segítséget kérhessen. Lehetőség van annak elemzésére, hogy mit jelent, mit szimbolizál, mit takar el az életében a droghasználat.

   A csoportos terápiákkal a korábban a drogra beszűkült világ tágulhat, kinyílhat a másik emberre. A kezelés harmadik hetére a drogfüggőség kötelékéből lassan előbújik a páciens eredeti személyisége, amellyel már a jövőre tervezése, a személyre szabott pszichoterápia is kibontakozhat.

   A fentiek a személyzet, a rendszer nagy szellemi és érzelmi felkészültségét igénylik. Rendkívüli türelmet, elfogadást igényel az ilyen beteg, különösen a kezelés kezdeti időszakában, amikor a páciens - betegségéből adódóan - hajlamos a személyzetet tenni mindenért felelőssé.
Ezért mindig nagy gondot kell fordítani a személyzet lelki karbantartására is.

   Mindez kemény munka, amit ezen szakma megbélyegzettsége, - talán ebből adódó - anyagi, egyéb szakmai finanszírozási gyengeségek tovább súlyosan nehezítenek.

   A kórházi kúra végén a drog-betegek kezelésének csak rövid szakasza fejeződik be. A szermentes állapotot továbbiakban is fenn kell tartani, amelyben a drogambulancia, - országosan is alig, a régiókban pedig eddig nem működő - rehabilitációs otthonok jelenthetnek további támogatást a család és a visszafogadó környezet mellett.

Forrás: medimix.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr901223434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.