A viselkedés-függőségek popkulturális vetülete.

Egy tál lencséért. Kilók, grammok, és ami mögöttük van.

 

 Az étkezési zavarosok itt vannak! Köztünk. A popdívák, a modellek, a reklámokban szereplő hölgyek, akik sokunk számára az idilli, követendő alakkal bírnak, gyakran anorexiások. Akik jobb húsban vannak - persze őket sem kell félteni -, ők lehet, hogy mással “ütik” magukat. (Lásd a többi drogról szóló részt), de hát ilyen a rock’n’roll, meg a fiatalság-bolondság. Ők azok, akik 180 cm magasak és 50 kilogrammos össztesttömeggel bírnak, átszúrja a vállcsontjuk az ingüket, a combjaik között pedig lazán átférne egy hasonló paraméterekkel bíró kolléga(nő), még úgyis ha keresztbe teszik a lábukat. Hát igen, aktuálisan nem az elhízástól kell tartaniuk.

 Hol vannak már a rubensi idomok? A régi korok női? Egy rubensi teltkarcsú menyecske ideálból, ma kijön egy fél tucat Naomi Cambell vagy Kate Moss. Az ötvenes évektől egyre vékonyabbak a modellek, a divat és média “áldásos” következményeként így ma sokkal több nő válik szorongóvá, elégedetlenné önmagával, és/vagy válik táplálkozási zavarban szenvedő beteggé, mint 20 évvel ezelőtt. A testképzavarból eredő anorexia és bulímia terjedésében a média, a reklámipar és a divatszakma felelősségét bizonyítja, hogy a fejlődő országokban szinte ismeretlen az anorexia nervosa, a belső motivációból eredő önsanyargatás, koplalás (de nem a soványság, aminek az oka az éhezés, mint Etiópiában). A probléma már ott elkezdődik, hogy a nők jelentős hányadának genetikailag megadatott testalkata lehetetlenné teszi a modellekhez való hasonlatosságot: bármit tesznek, fele olyan vékony csípőjük sem lesz, mint amilyen a példaképnek.

A leggyakoribb étkezési zavarok az anorexia és a bulímia. Elsősorban a nőkre jellemző, a férfiak aránya körülbelül a betegek egytizede. Az anorexia a leggyakrabban a középiskolás és fiatal felnőtt korú nők körében alakul ki. A betegnek tekinthetők aránya – a teljes populációhoz képest - az anorexia esetében körülbelül 1 százalék, a bulímia pedig 3-4 százalékot érint. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a serdülő és fiatal felnőtt lányok közül körülbelül minden huszadiknak evészavarai vannak, vagy abban szenved élete során. Az anorexia leggyakrabban a tizenéves kor eleje, közepe táján alakul ki, a bulímia kicsit későbbre tehető, a húszas évek elejére. Gyakran a tizenéves korban kialakuló anorexiásból később bulímiás lesz. Mi a különbség?

 Az anorexiások nagy részének nincs betegség-tudata. Nem látják be a súlyos egészségkárosodással, szélsőséges esetben halálos kimenetellel fenyegető gyilkos fogyókúra lehetséges veszélyeit, következményeit. Az anorexiás bármilyen vékony, kövérnek látja magát, aminek az ellenkezőjéről nem lehet meggyőzni. Az anorexiás evéskor bűntudatot érez. Undorodik a kövérségtől, és gyakran az ételektől is, legyen az bármilyen király kaja. Szexuális vágyának hanyatlásával párhuzamosan a menstruációs ciklusai is felborulnak, vagy megszűnnek. Az anorexiás ember gyakran maximalista, elérhetetlen célokat és elvárásokat tűz ki maga elé az élet különböző területein.

A bulímia: falási roham, önhánytatás, koplalás-falás-hányás periódusok sorozata. Nem túlsúlyos emberekről beszélünk, bulímiás emberek többsége nagyjából átlagos testalkatú! Általában tudatában van annak, hogy valami nincs rendben. Tisztában van vele, hogy a farkaséhsége nem átlagos, és olyankor nincs megállás, az átlagos ember átlagos étkezése során bevitt kalóriamennyiség sokszorosát képes magához venni. Ezt nem mindig terített asztalnál, leülve teszi, hanem lopva, a hűtőből zabálva, szélsőséges esetben a szemétből falva fel a maradékot. Nem azért teszi ezt, mert egy gusztustalan, ízléstelen ember, hanem mert ellenállhatatlan vágyat érez, hogy egyen, egyen és egyen. Ez az, amit lehet, hogy mi soha nem értünk meg. A hányások során a gyomorból feljövő savak kikezdhetik a fogzománcát, ezért a betegség jelei sokszor először a fogazaton hagynak szembetűnő nyomokat. A bulímiás, az anorexiással szemben nem aszexuális, sőt lehet, hogy fokozott szexuális vágy jellemzi.

Csak utalunk arra, hogy a fenti problémák hátterében – ahogy rendszeres olvasóink ezt szinte már megszokhatták – kifejezett családi patológia állhat fenn. Hatékony kezelésük is leginkább családterápiás keretek között oldható meg.

 Az étkezési zavarok harmadik fajtája, a kényszerevő. Ő az, aki nem használ hashajtót, nem hánytatja magát, de evési rohamai vannak, folyamatosan és sokat eszik, ezért kövér. Ami negatív önértékeléshez vezet(het). Sokan esznek többet vagy jóval többet, mint amennyit egészséges. Talán ez az állapot, életmód hasonlít az “átlag” droghasználóhoz, csak neki az evés, a jóllakás, az ínyenc falatok elkészítése és befalása a szenvedélye.

Civilizált világunkban az elhízás népbetegség és következményes megbetegítő hatásával, szövődményeivel a vezető halálokok között szerepel, hasonlóan a dohányzáshoz és az alkoholizáláshoz, meg persze az eszement száguldáshoz a közutakon, hiszen a fiatalok halálozási statisztikája szerint a baleseti halál is előkelő helyen áll. De erről, azaz a kockázatkereső magatartásról, mint szenvedélyről majd legközelebb.

Addig is jó étvágyat mindenkinek. Nyam-nyam.

Kovács Ignác szociális munkás – addiktológiai konzultáns, Dr. Szemelyácz János - pszichiáter – addiktológus szakorvos - AZ INDIT (INtegrált Drogterápiás IntézeT) KÖZALAPÍTVÁNY - DROGAMBULANCIA, PÉCS KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL (H-7623, Pécs Szendrey J. u. 6. Tel.: 06/72/315-083)

Forrás: szorongas.com

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr601120489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.