A cikket figyelmébe ajánlja: Soós Mária - addiktológiai főreferens

Az úgynevezett "modern kori szenvedélyek", mint amilyen a munkamánia, a vásárlási láz vagy az internetfüggőség, tipikusan civilizációs ártalmaknak tekinthetők. Változó mértékben, de mindannyiunk életében jelen vannak, hiszen nap mint nap leülünk a számítógép elé, olykor tovább maradunk az irodában, vagy rosszkedvünket néhány új holmi beszerzésével igyekszünk enyhíteni. A kérdés csak az, meg tudunk-e állni az egészséges határvonalnál?

"Mindenem a munka!"

 Ha egy határidős feladat végrehajtása miatt tovább maradsz az irodában, hazaviszed a munkát, éjszakába nyúlóan vagy hétvégén is az irodai dolgokkal foglalkozol, az még nem tekinthető kórosnak. A baj akkor kezdődik, ha mindez nemcsak átmeneti állapot, hanem általánosságban elmondható rólad. Ha valóban így éled az életed, akkor sem tudsz kikapcsolni, amikor nem a munkával vagy elfoglalva - már ha nagy ritkán adódik ilyen pillanat...
A szervezeted állandó készenléti állapotra programozza magát, és képtelen megszabadulni a feszültségektől. Leginkább azok veszélyeztetettek, akik vezetői pozícióban dolgoznak, illetve akik elemző, tervező, döntéshozó, felelősséggel teli munkát látnak el. Maguk az érintettek észre sem veszik, hogy munkájuk megszállottjaivá váltak, inkább a környezetnek tűnik fel, hogy gondolatban folyton a munkájukkal törődnek. Rosszabb esetben a munkamániás ember a szabadidejét is kollégáival, üzletfeleivel, leendő üzletfeleivel tölti ahelyett, hogy barátaival, rokonaival szórakozna. Nem egyszerű dolog felnyitni a munkamániások szemét, ha ugyanis szóba kerül, hogy elhanyagolja a magánéletét, a válasz sokszor az, hogy „hisz épp értetek teszem!”.
Hosszú távon bizony a kapcsolatok lazulásához vezethet a túlzásba vitt munka, és ez a fajta magánéleti kudarc további feladatvállalásra sarkallja az amúgy is „túlpörgetett” embert. Ez az állapot nemcsak a szerelmi-családi szálakat, hanem az érintett egészségét is károsítja: amikor a szervezet ugrásra kész - és a munkamániások szervezete szinte a nap minden percében az -, megemelkedik a vérnyomás, magasba szökik a pulzusszám és a vércukorszint is.

A munka rabjai kezdetben csak ingerültebbek a megszokottnál, türelmetlenné válnak, majd koncentrációs és alvászavarok jelentkezhetnek. Ha nem érkezik segítség, nő a depresszió és a kiégés kialakulásának kockázata, és a testi változásoknak köszönhetően nő a szívinfarktus esélye is, de a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulása sem kizárt. Ha szükséges, szakember mindenképpen segíthet a munkafüggőkön, és a relaxációs programok, valamint a rendszeres sport szintén áldásos hatású.
 

"Nélküled semmi vagyok!"

 Az úgynevezett társfüggőség inkább a nőket keríti hatalmába. Általában ők azok, akik képesek túlságosan erős kötődést kialakítani szívük választottja iránt, és sokszor csak azért vetik alá magukat a férfi akaratának, mert tartanak az olyan konfliktushelyzetektől, amelyeknek esetleg szakítás lesz a vége - egyes férfiak kifejezetten élvezik, ha párjuk érintett a problémában, és úgy gondolják, szinte bármit megengedhetnek maguknak kedvesükkel szemben. Sajnos ezekben a kapcsolatokban csak hírből ismert a kölcsönösség, az egyenlőség és az adok-kapok... Nagyrészt a nő az, aki áldozatokat hoz a kapcsolatért, mindezt olyan elvakultan, hogy teljesen normálisnak érzi erőfeszítéseit.
A társfüggőket vagy túl szigorúan nevelték, vagy a kelleténél jobban féltették és „burokban tartották” a szüleik. A szakemberek szerint ide vezethet az is, ha valaki kiskorában nem kap elegendő törődést és figyelmet - felnőttként így szeretné bepótolni a korábban be nem gyűjtött szeretetet.

Amint belép a képbe a férfi, aki képes szeretetet, törődést, gondoskodást nyújtani a nő számára, a korábban elnyomott kislányban elhatalmasodik a ragaszkodás, és bármire képes lenne, hogy megtartsa azt, aki végre szeretettel fordul felé. Az sem ritka, hogy úgy érzi, társ nélkül nem képes helytállni az életben, ahhoz viszont, hogy párja figyelmét „kiérdemelje”, mindent meg kell tennie, hogy a választott férfi boldog legyen mellette. Sajnos a kapcsolatfüggő nők sokszor még akkor is „szeretik” és a környezetük előtt védik párjukat, ha az alkoholista, drogfüggő, vagy rendszeresen bántalmazza őket. Ez természetesen már egy elvadultabb formája a társfüggőségnek, sokan csak „kicsiben” művelik, ami abban nyilvánul meg, hogy képtelenek elszakadni kedvesüktől, és sokszor még szakítás után is éveken át reménykednek az újrakezdésben. A szakemberek ilyen esetben is segítséget tudnak nyújtani az érintetteknek, a barátnői biztatás ugyanis sokszor olyan, mint a falra hányt borsó.
 

A hálón lógva

 A számítógép előtt ülő mindenről megfeledkezve veri a billentyűket, megszállottan ír, játszik, levelezik, „lóg a hálón” napi 5-10 órát, később még többet, egészen a végkimerülésig. A komputer egy másik, időbeli korlátokat és térbeli határokat nem ismerő, alapvetően az álmaira, vágyaira épülő világba röpíti őt, és miközben ezt a maga külön virtuális világát építgeti, és a kapcsolatok illúzióját nyújtó virtuális kontaktusokat megteremti, elfeledkezik arról, hogy „akivel” kommunikál, az nem ember, hanem gép, amelyen van egy kikapcsológomb...

A webfüggés az Egyesült Államokban már olyan aggasztóvá lett, hogy külön szervezetet hoztak létre, amelynek keretei között a függőség kialakulásával és megelőzésével foglalkoznak, továbbá igyekeznek új terápiás módszereket kialakítani. Mint minden szenvedélybetegnek, az internetfüggőnek is tönkremehetnek a kapcsolatai, megromolhat a házassága, elveszítheti a munkahelyét. A tünetek is azonosak: a beteg elszigetelődik, elmagányosodik, depresszióssá válik, kommunikációs képességei elromlanak. A webfüggő számára megszűnik vagy felborul az idő: megváltoznak az alvási szokásaik, márpedig a kialvatlanságnak kimerültség a vége.
 

Mindent a kosárba!

 A felmérések szerint az emberek 33%-a, a gyengébbik nem 55%-a vásárlásfüggő, vagyis rohamszerűen sokat és szinte válogatás nélkül mindent vásárol, köztük olyan fölösleges holmikat is, amelyektől később bűntudattól gyötörve igyekszik megszabadulni. Ha a vásárolt áruk tekintetében mégiscsak valamiféle rangsort kellene felállítani, első helyre a ruha és a cipő kerülne, majd az édességek, illetve egyéb élelmiszerek következnének. A vásárlási kényszer legsúlyosabb formáját a pszichiáterek az evészavarokhoz vagy a kleptomániához hasonló személyiségzavarok közé sorolják.
A betegség gyakran depressziós tünetekkel - krónikus ürességérzéssel, alacsony önbecsüléssel, stresszel, szorongással - együtt jelentkezik. A beteget minden „akció” előtt gyötrő érzések kerítik hatalmukba, amelyeket - tapasztalata szerint - csakis vásárlással tud legyőzni, vagyis azért vásárol, hogy a ránehezedő nyomástól megszabaduljon. A vásárlásnak már a gondolatától is megrészegül, és ha ilyen állapotban bekerül egy üzletbe, válogatás nélkül „teszi magáévá” a holmikat.

Nem ritka, hogy az irreális költekezés miatt összeütközésbe kerül a környezetével, sőt a törvénnyel.
A kényszeres vásárlók tábora nem csökken, hanem állandóan növekszik, amiben nagy szerepe van a nap mint nap ránk zúduló reklámoknak. E tekintetben sajnos egyre veszélyeztetettebbek a reklámokra különösen fogékony kamaszok és fiatalok.
 

Forrás: Femina.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.