A következő cikket Soós Mária addiktológiai főreferens ajánlja figyelmükbe:

Az egyetemisták nagy része alkoholista, a diákbulik fő programja a piálás – írja az eduline.hu. Egy szombathelyi hallgató szerint ez így nem igaz, de tény, hogy sokat isznak a diákok.

Ha belegondolunk, az egyetemi, főiskolai bulikról valóban olyan kép él a köztudatban, hogy a lényeg az "ereszdelahajam"-on van, a legnagyobb érdeklődés a sörsátornak, sörcsapoknak dukál. Ezt igazolja az idei főiskolai diáknapokról szóló beszámolónk is, és valószínűleg ezért is övezte olyan nagy érdeklődés a főiskola klubjának hosszú szünet utáni megnyitását.

Már az elején is bizonyítani kell

De nézzük, milyen konkrét példákkal igazolja állítását az eduline.hu. Azt írják, hogy már az első hónapban komoly megpróbáltatások érik a 18 éves friss hallgatókat, ekkor vannak a gólyatáborok, a gólyabálok, a beilleszkedés időszaka, ismerkedés céljából kocsmáról kocsmára járnak a fiatalok. A klubok és diákegyletek pedig ingyen piával és hatalmas rendezvényekkel csalogatják őket.

A lap megemlíti a Budapesti Műszaki Egyetem egyhetes rendezvényét, a Schönherz Kupát, és a Veszprémi Egyetemi Napokat, ahol hivatalosan is a piálás teszi ki a programok jelentős részét. Azaz, versenyeket szerveznek pld. gyorsasági sörivásban, vagy mondjuk "távolsági töménytúrát" rendeznek. Állítólag az ilyen bulikon esténként több száz diák kerül az alkoholmérgezés állapotába, a tünetek – hányás, eszméletvesztés – már hozzátartoznak a rendezvények koreográfiájához.

Azt írják, hogy akik nem isznak alkoholt, nehéz helyzetbe kerülnek, mert nem alakulnak ki a baráti kapcsolatok, sőt, partnert is nehezebben találnak maguknak. Állítólag többször előfordult, hogy az absztinensek nem is bírják a dolgot néhány hétnél tovább, és olyan iskolába jelentkeznek át, ahová otthonról járhatnak be, így nincsenek kitéve az állandó vegzálásnak.

 

 

Szombathelyen nem kell kétségbeesni

Megkerestük a Savaria Egyetemi Központ egy felsőbbéves, tehát már tapasztalatokkal rendelkező hallgatóját. Szerinte ennyire nem kritikus a helyzet, igaz, nagyon sok diák iszik rendszeresen. Aki elmegy egy társasággal szórakozni, nehezen állja meg, hogy le ne gurítson néhány pohárral, de nem nézik le azt, aki ellenáll a kísértésnek.

Szerinte a bulizástól és az alkalmi piálástól nem kell senkinek kétségbeesnie, nem emlékszik olyan esetre, hogy valaki alkoholmérgezést kapott volna. Ráadásul a bulizók nagy többsége másnap reggel kipihenten érkezik az iskolába. A hallgató azért hozzáteszi, hogy vannak olyan rendezvények, amelyek kimondottan az ivásról szólnak. Ilyen például a gólyabál, ahol csak azt tartja érthetetlennek, miért kell a srácoknak öltönybe, a lányoknak kosztümbe, magassarkúba öltözniük, amikor előre borítékolható az eredmény.



A főiskolások között a legnépszerűbb hely jelenleg az Egyetemi Központ klubja, már csak azért is, mert nem túl drága. Az ár különben is fontos szempont, gyakori, hogy a buliba indulók a boltban vett olcsó piával "készülnek fel" otthon vagy a kollégiumban.

Extrém módszerek

Azt már mi tesszük hozzá, hogy az egyetemi legendáriumban extrém esetek is keringenek. Orvostanhallgatókról, akik gyarapodó tudásukat és orvosi eszközhöz való hozzáférésüket használják fel, hogy az alkoholt más módszerrel juttassák szervezetükbe. Ezzel elkerülik a másnaposságot és jóval olcsóbb, mint a hagyományos piálás. Egy másik legenda szerint pedig alkoholtartalmú cukorkák bizonyos testnyílásokba való felhelyezésével érik el a hallgatók a bulihangulat kellő szintjét.

De félre a legendával, nézzük egy azóta végzett szegedi egyetemista véleményét. Ő azt mondja, hogy az egyetemen valóban komolyan jelen van a pia. Évfolyamukon hatvanan voltak, ebből 4-5 hallgató volt az, akit nyugodtan alkoholistának lehetett nevezni. Ők voltak azok, akik olykor olyan állapotban jelentek meg az előadásokon, hogy ki kellett vezettetni őket. És köztük voltak lányok is...

Kevés az absztinens diák

Körülbelül 4-5 fő volt azok száma is, akik absztinensek voltak, ők a bulikba sem jártak el. A volt hallgató szerint a diákok többsége rendszeresen ivott, általános vélemény volt, hogy ez hozzátartozik a bulihoz. Egyébként pedig vannak tipikus egyetemista piák, a legnépszerűbb persze a sör, ezt követték a „bulilikőrök”, úgymint kevert és hasonszőrű társai.

Szóval, rendesen ott van a pia az egyetemeken, főiskolákon, kollégiumokban. Arra viszont nincs adat, hogy a diploma megszerzése után hogyan változik az egykori hallgatók életvitele. Pedig ez lenne a legfontosabb információ
.

Forrás: Nyugat.hu

 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr35747847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása