A felhőtlen gyermekkort olykor beárnyékolja egy-egy nehezebb időszak, mely akár a krízisig is fokozódhat. A serdülőkor pedig egy kifejezetten sérülékeny időszaknak tekinthető. Milyen nehézségekkel kell szembenézniük a gyermekeknek és a serdülőknek? Min múlik, hogy egy nehézségen túljutnak-e vagy…

Apró karcolások a karon és a combon, amelyek a hosszúujjú pulóver és a hosszúnadrág által gondos takarásban vannak, azonban viselőjén örökké nyomot hagynak. Az önsebzés, amely számos formában megnyilvánulhat, az autoagresszió egyik fajtája. Lényege, hogy a személy erőszakos…

  Dr. Csernus Imre szakmai vezetésével létrejött alapítványnál, “A HELY”-ként emlegetett Magadért Alapítványnál jártunk, ahol Rendi Marival, a szervezet vezetőjével beszélgettünk. Az alapítvány 1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy támogatást nyújtson azoknak a függőséggel élőknek, akik…

Elisszák az agyukat a gyerekeink?   Megdöbbentő adat: a nagyivók többsége fiatalkorú. A teljes lerészegedés következménye, az úgynevezett filmszakadás agykárosodást okoz, és komolyak a hosszú távú következményei.A legutóbbi felmérések során, mikor…

süti beállítások módosítása