Civil segítőkkel kezdett új életet Lakatos Heléna Heléna élete jó példa arra, hogy van a nyomorúságnak egy olyan szintje, amiből nem lehet egyedül kitörni, a puszta akaraterõ ehhez édeskevés. A 36 éves családanya korábban súlyos drogfüggő volt, emiatt az állam elvette tőle a gyermekeit. Ez…

Amikor függőségről esik szó, többnyire azt tapasztaljuk, hogy adott egy kémiai szer vagy addiktív viselkedés, ami behálózza az egyént és nem engedi a kötelék szorításából. Ez a csapdahelyzet távolítja el őt az életképes kapcsolatoktól épp úgy, mint a mindennapi…

A verbális bántalmazás sokkal nagyobb hatással van életünkre, mint amekkora jelentőséget tulajdonítunk neki. Gyakran nyugtatjuk magunkat egy-egy vita alkalmával azzal, hogy „ezek csak szavak”. De ez valóban igaz? A tudomány kategorikusan elutasítja a fenti állítást, különösen, ha a gyerekekről van…

Az orvosnak kellemetlen felelősség, az állapotos nőnek szégyen és kockázat, ha kiderül, drogfüggőként válik anyává. Esetleges, hogy olyanba futnának az egészségügyben, aki érdemben tudna segíteni nekik. Pedig ha jó kezekbe kerül, egy várandós anyánál nincs motiváltabb abban, hogy lejöjjön a…

Géza fiai is kómában fekszenek a kábítószer miatt Fotó: Végh László / Magyar Nemzet   Évek óta jelen vannak a pszichoaktív kábítószerek azon a törökszentmiklósi cigány telepen, ahol a minap kómába esett hat fiatal, köztük két mindenórás kismama. A helyiek által csak északi szegregátumként…

   Oberth József és Mándi Bettina - A Józan Babák Klub közösség-építői  „Alapvető probléma, hogy ha elhangzik, hogy valaki droghasználóként gyermeket vár, mindenki azt mondja, hogy jajúristen mi lesz ebből. Általában egy kismama pont nem ezt szeretné hallani” –…

Durva - Pia tartja fenn a "szuperanya" látszatot?  Aggasztó helyzet: számos édesanya fordul az alkohol felé, hogy megküzdjön a nyomással, melyet a sok feladat jelent számára. Egyszerre legyen gondos anya, jó feleség és jó munkaerő. A "szuperanyák" nagy árat…

A szoptatási tanácsadó válaszol  Vajon a szoptatás alatti alkoholfogyasztásnak lehet-e káros hatása a gyermek idegrendszeri fejlődésére? - kérdezi egy aggódó édesanya.Kérdés: Az alkoholfogyasztás azt jelentette, hogy a gyerek egyéves kora körül - magánéleti nehézségek…

A rendőrök ma már sokkal nyitottabbak, az ügyészek viszont még mindig elfogultak a nők ellen elkövetett családon belüli bántalmazások esetében. A női bírók általában kedvezőtlenebb ítéletet hoznak a női áldozatokra nézve, és a hatóságok azt feltételezik a legkevésbé,…

 A mélységekben járó gazdaságnak brutális hatásai lehetnek a gyermekekre nézve. A legfrissebb adatok szerint a recesszióban több bántalmazott gyermeket fogadnak a kórházak.A Journal of Pediatrics folyóiratban hétfőn közzétett tanulmány szerint a gyermekek főként…

Dr. Almássi Kitti klinikai szakpszichológus az alkoholizáló anyákról és az alkoholizmus tüneteiről beszélt a Csak Csajok műsorában.  Az alkoholizmusnak különböző fajtái vannak. Van, aki minden nap szükségét érzi annak, hogy igyon, és van, aki nem iszik rendszeresen, de…

süti beállítások módosítása