Magyarországon körülbelül 170 anonim alkoholisták közössége működik; ez a becsült egymilliló alkoholbeteghez viszonyítva alig néhány ezer felépülőt jelent. A józanságukat aktívan ápoló AA-tagok szerint ennek az az egyik oka, hogy idehaza még mindig kevesen tudják, hogy létezik a felépülésnek ez a…

  Száz százalékos a 18. kerületi Tiszta Forrás Alapítvány éjjeli menedékhelyének kihasználtsága. Az intézmény 1997-ben nyitotta meg kapuit a hajléktalanok és az alkoholizmussal küzdők előtt, akiknek nemcsak a leszokásban segítenek, de lelki tanácsadással is ellátják őket - mondta a Rádió Orienten…

Alkoholista vagyok, mondja magáról a kaposvári Szűcs Zoltán. Nem azt, hogy „ voltam ”, pedig nyolc éve tiszta, vagyis józan, kerüli az alkoholt és a drogokat. Előtte azonban 22 éven át használt tudatmódosító szereket.   Terápiás jelleggel kezdett írni öt évvel ezelőtt. Ekkor mintha egy gát…

süti beállítások módosítása