Együttműködés a tisztább és biztonságosabb közterekért A Kék Pont új együttműködő partnere mostantól a Főkert (Fővárosi Kertészeti ) Nonprofit Zrt. Az együttműködés célja és tárgya a Főkert által gondozott Budapesti parkokban, közterületeken, mint…

 Mérföldkövet jelentő felfedezés arról, hogy a világháló megszállottjainak fejében milyen változások következnek be...Kiderült, a világháló épp olyan függőséget okoz, mint a kábítószerek: ugyanolyan változásokat idéz elő az agyban, mint amilyeneket az…

 Nehezen kezdtük el a  2012-es évet, mert az sajnos sok, nem várt változást is hozott a Kék Pont életében. Az elmúlt három évben (2009-2011) szakmai munkánk szilárd pénzügyi alapját képezték azok a szenvedélybetegek ellátására szóló  - három kerületben,…

Egy héttel ezelőtt kezdte meg működését Kiskunfélegyházán a „Válasz” Szenvedélybeteg-segítő és Drogprevenciós Központ. Csütörtök délelőtt a központtal és az ott folyó munkával ismerkedhettek meg a szakmai partnerek és a sajtó munkatársai.  A város…

Időről időre hallhatunk híradásokat a GHB, azaz Gina becenévre hallgató drogról, és általában valami drámai helyzetben találkozhatunk vele, mint ahogy a hétvégi esetben is. Mi is valójában az igazság a GHB-val kapcsolatban? Mit tehetünk, ha valamelyik hozzátartozónkról,…

A Gina nevű szerből pár csepp még csak eufóriát okoz, a túladagolása viszont eszméletvesztéshez vezet. Ha pedig alkohollal keverik, olyan mértékben lelassítja a légzést, hogy az halálos is lehet.   Évente 2-300 fiatalt visznek súlyos állapotban a…

Bár a luxemburgiak isznak a legtöbbet, a magyarok között van a legtöbb alkoholfüggő – ezt állítja tanulmányában dr. Kónya Judit, a debreceni orvosi egyetem oktatója.  Magyarországon a felnőtt lakosság tíz százaléka antialkoholista, 80 százaléka szalonivó, tíz…

Egy veszélyes szer kisértete járja be a netet, ismerősök küldözgetik a levelet egymásnak, s a figyelmeztetés aláírója, a mérgek és kábszerek ismert szakértője, dr. Zacher Gábor orvos. …

 II. Nemzeti HIV/AIDS Stratégiáról (2011-2015) szóló OGY határozat tervezete.Az egészségügyi államtitkárság közzétette a II. Nemzeti HIV/AIDS Stratégiáról (2011-2015) szóló OGY határozat tervezetét, amelyhez 2012 január 12-ig várják a véleményeket. A tervezetet…

                Január 10-én, kedden 19 órakor minden érdeklődőt szeretettel várunk a Megállóba, aki meg akar merítkezni egy nem mindennapi színházi és zenei élményben! A program: Orwell –…

    Holnap búcsúztatjuk az óévet, ilyenkor szinte mindenki kicsit lazábbra veszi a gyeplőt, többet engem meg önmagának és gyermekeinek. A magyar egészségügy is felkészült a nagy ivászatra, Zacher Gábor toxikológus szerint az átlagos forgalom duplájára…

A már meglévő drogambulancia mellett, egy alkohol függőséget kezelő nappali klinika épülhet Kaposváron az INDIT Közalapítvány reményei szerint. Pénteken járt le a pályázat az a rehabilitációs pályázat, melyre konzorciumi rendszerben pályázott a…

 A szakértő szerint iszonyatos mértékű elvonás van drogprevenció területén  Az új drogstratégiához kötődő akciótervet már nagyon várja a szakma - hangoztatta a távirati irodának adott interjújában Szemelyácz János a baranyai INDIT Közalapítvány, ezen belül…

"A könyv egy tizenhat évig tartó elhúzott, kacskaringós drogkarrier története. Annak minden lelki, szellemi, egzisztenciális és fiziológiai vonatkozásával együtt. Drogmátrix és pszichomátrix".Kubiszyn Viktor:DrognaplóJószöveg Műhely Kiadó, 2011 Egy a…

A zeneterápia régóta használt módszer, amivel – többek között – a szenvedélybetegek levezethetik a mindennapi feszültséget, leköthetik energiáikat. Bár a módszer viszonylag elterjedt, ritka, hogy olyan kiforrott terápiás rendszerben működjön, mint a Megálló Csoport…

Számos, a kábítószerfüggőket segítő szolgáltatás szűnhet meg jövőre, aminek a következményei azonban nem csak a szenvedélybetegeket érinthetik – figyelmeztetnek szakmai szervezetek.  A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal december közepén hozta…

Durva - Pia tartja fenn a "szuperanya" látszatot?  Aggasztó helyzet: számos édesanya fordul az alkohol felé, hogy megküzdjön a nyomással, melyet a sok feladat jelent számára. Egyszerre legyen gondos anya, jó feleség és jó munkaerő. A "szuperanyák" nagy árat…

"Ezt meg mi a fenéért mondtam?!"  Miért olyan kellemes és megmosolyogtató az első ital, és miért nem tudunk megállni itt? Mi tesz másnap reggel minket olyan szörnyen nyűgössé? Íme, óráról órára...  Az ünnepek időszakában különösen hajlamosak vagyunk egy…

Problémákat tárt fel az Állampolgári Bizottság  Az ország összes pszichiátriájára egységesen jellemző problémákat tár fel az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány a Jelentés a pszichiátriai kezeltek emberi jogi helyzetéről Magyarországon - 2011 című…

if(! boxgroup ) {var boxgroup = {}; window.addEvent("domready", function(){ boxgroup = new MultiBox("jagroupgroup", {descClassName: "multiBoxDesc", useOverlay: 1, contentColor: "#FFF", showControls: 1 }); }); } Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 2007-es…

A Szabadító érkezésének örömünnepe A Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon kábítószer-függőségükből gyógyuló kliensei arról beszélgettek: mit jelent nekik a karácsony? "Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne…

Vegyük észre ismerőseinken a depressziót  A depressziós emberek számára különösen nehéz időszak a karácsony és a szilveszter. Hajlamosak lehetnek az önpusztító viselkedésre, különösen, ha nem kapnak senkitől támogatást. Vegyük észre a jeleket!Igen nehéz a…

A szoptatási tanácsadó válaszol  Vajon a szoptatás alatti alkoholfogyasztásnak lehet-e káros hatása a gyermek idegrendszeri fejlődésére? - kérdezi egy aggódó édesanya.Kérdés: Az alkoholfogyasztás azt jelentette, hogy a gyerek egyéves kora körül - magánéleti nehézségek…

A függőség szó hallatán a legtöbben a drogokra és az alkoholra gondolunk, pedig a szerencsejátéktól kezdve a videojátékokon át az evésig szinte minden tevékenység iránt kialakulhat. Sőt, még a munka is függőséget okozhat - derült ki a Nottingham Trent Egyetem kutatásából.…

Riasztóan megnőtt az alkoholfogyasztók aránya a tinik között az utóbbi években. A részegség sem elrettentő állapot számukra, főként a módosabb lányok és a szegényebb fiúk körében. Gyereknek méreg az alkohol! Fotó: Bohanek Miklós…

süti beállítások módosítása