A szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek életük végéig szenvednek a fiatalon elszenvedett traumáktól: a statisztikák szerint több mint harmaduk később maga is függő lesz. Az ellátórendszer többnyire csak a szülők felépülését támogatja, a gyerekekkel senki sem foglalkozik. Mostanáig nem is létezett magyar nyelvű szakirodalom a témában, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kiadásában megjelent Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot című könyv hiánypótlónak számít. Azt remélik, hogy a könyv révén a segítő szakemberek is jobban megértik, hogyan működik egy szenvedélybeteg család. Az Abcúg cikke. 

 

Panka sokáig képtelen volt kimondani, hogy anyja alkoholista volt. Családja éveken át tagadásban élt, kiskamaszként vált nyilvánvalóvá számára, hogy anyja iszik. Pedig korábban is voltak jelei; már kiskorában feltűnt neki, hogy sosem hívja át magához a barátait. Nem tudta, miért, egyszerűen így alakult. Sokszor érezte, hogy “valami nem stimmel”; ilyenkor anyja érzelmileg elérhetetlen volt, ami nem vallott rá. Minderről először nagy nyilvánosság előtt már felnőttfejjel beszélt. Ifjúsági szakemberként többször tartott prevenciós órákat középiskolákban, az egyik ilyen alkalommal egyszerűen kibukott belőle. “Egyszer végre fel kellett vállalni”. 

Tagadásban él a társadalom

Panka története nem egyedülálló. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat számításai szerint ma Magyarországon körülbelül 400 ezer gyerek él az övéhez hasonló családban, vagyis ahol az egyik vagy akár mindkét szülő szenvedélybeteg. Ennek ellenére senki sem beszél ezekről a gyerekekről: a nemzeti alkoholstratégia tervezetében sem tesznek róluk említést. Ennél is nagyobb baj, hogy nincsenek számukra speciális segítő programok, és a szakemberek (pszichológusok, addiktológusok) sincsenek felkészülve a probléma kezelésére.“Ugyanolyan tagadásban él a társadalom, mint a szenvedélybeteg családok, “mondta Frankó András családterapeuta és mentálhigiénés szakember, a Fogadó Pszichoszociális Szolgálat intézményvezetője.

Pedig lenne miről beszélni. A statisztikák szerint ugyanis:

  • A szenvedélybeteg családban felnőtt gyermekek több mint 30 százaléka maga is függő lesz
  • Ugyanilyen arányban mutatnak pszichés zavarokat (szorongás, depresszió, személyiségzavarok) életük során
  • Felmérések szerint a függők 50 százaléka szenvedélybeteg családból jön.
  • Az alkoholbeteg szülők gyerekei 24 százalékkal több időt töltenek kórházban, és lassabban is gyógyulnak meg
  • nyolcszázezer és egymillió között lehet az alkoholisták száma Magyarországon

A tagadás mértékét jól mutatja, hogy mindezidáig nem jelent meg magyar nyelvű kiadvány a témában. Ezt a hiányt hivatott pótolni a Máltai Szeretetszolgálat kiadásában nemrég megjelent Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg a szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot című könyv. A szerző egy Németországban élő zeneterapeuta és pszichoterápiás természetgyógyász, Dr. Waltraut Barnowski Geiser, aki évek óta foglalkozik ilyen sorsú felnőttekkel és gyerekekkel.

A könyv, Frankó András, és a gyerekkönyv
A könyv, Frankó András, és a gyerekkönyv
Fotó: Magócsi Márton / Abcúg 
 

A könyvvel szeretnék az ellátórendszer figyelmét is felhívni a problémára, amely többnyire a szülők felépülését támogatja, a gyerekekkel nem kezd semmit. A felnőttek az önsegítő csoportok (a 12 lépéses programon alapuló Adult Children of Alcoholics, röviden ACA) segítségére is számíthatnak, kifejezetten gyerekeknek szóló csoportfoglalkozások – mint például a máshol működő ALATEEN csoportok – viszont nincsenek Magyarországon. Miközben a gyerekek sokkal nehezebb helyzetben vannak felnőtt sorstársaikhoz képest, hiszen nem tudnak kiszakadni a rosszul funkcionáló családból. “Nekik olyan programokat kell találni, ami segíthet abban, hogy gyerekek tudjanak maradni és ne vegyenek magukra szülői szerepeket”, mondta a szakember. A Bolyhos című mesekönyv is azért készült, hogy az egészen kisgyermekeket is meg tudják szólítani.

Nem vagyok egyedül

A mintegy 140 oldalas könyv különböző családtörténeteken keresztül mutatja be a szenvedélybeteg család működési mechanizmusait. Drogfüggő anya lánya, munkamániás apa fia mesélnek arról, hogyan teltek mindennapjaik függő szüleik mellett, miként (nem) tudták feldolgozni az elszenvedett traumákat.

Ez is a könyv egyik alaptézise, hogy a szenvedélybeteg családban felnőtt gyerekek életük végéig hordozzák magukban a szülők okozta terheket, sokszor fel sem ismerve, milyen komoly és maradandó hatás érte őket gyerekkorukban.

Panka főiskolai évei alatt szembesült azzal, hogy foglalkoznia kell a gyerekként szerzett sérüléseivel. “Nem tehettem mást, nekem dolgom volt ezzel”. Egyéni terápiára és pszichodrámára kezdett járni. Ezek döbbentették rá, hogy nincs egyedül, végre kimondhatóvá vált a probléma. “Nem az van, hogy egy tízmilliós országban egyetlen alkoholista szülő él, és az pont az enyém.” Másoknak is segít, hogy felvállalja, milyen családból jött; segítő szakemberként is hitelesebb lesz, másrészt a drogprevenciós órákon azt tapasztalta, hogy minden osztályban volt legalább egy gyerek, aki hasonló családi körülmények között élt, mint ő.

A gyerekkori traumák gyakran kapcsolati nehézségek, pszichoszomatikus tünetek, beilleszkedési problémák vagy önbecsülési zavarok formájában kerülnek felszínre felnőttkorban, számolt be terápiás tapasztalatairól Frankó András. Erről mesélt a pedagógusként dolgozó Andrea, akinek az apja ivott. Sosem vágyott nagy karrierre, legnagyobb álma az volt, hogy saját családja legyen, otthon lehessen gyerekeivel, gondoskodhasson a férjéről. Kapcsolatai azonban mind zátonyra futottak, miközben munkájában egymás után érték a szakmai sikerek. “Kizárólag olyan férfiakat választottam, akikben képtelen voltam megbízni”, mondta a nő.

Mindezt arra vezette vissza, hogy gyerekként sosem számíthatott alkoholista apjára, nem volt jelen az életében mint szülő. Folyton mindenért szégyenkezett, gyakran érezte magát csúnyának vagy kövérnek. Eközben sokszor ő gondoskodott az apjáról, próbálta megmenteni. Talán nyolc éves lehetett, mire megtanulta, hogyan vizezze apja italát, máskor egyszerűen kiöntötte a megtalált dugi készletet. Több évnyi terápia és csoportbajárás kellett ahhoz, hogy végre szégyenérzet nélkül tudjon végigmenni az utcán.

Minden a függő betegségéről szól

A szenvedélyfüggő család másik fontos ismérve, hogy az egész család működését a függő állapota, hangulata határozza meg: róla, illetve betegségéről szól minden. Panka ezt úgy fogalmazta meg, hogy gyerekkorától kezdve környezetének megfigyelésére volt “kódolva”: “mit engedhetek meg magamnak, hogyan tudok úgy meghúzódni, hogy ne érjen sérülés.” Ahhoz alkalmazkodott, hogy éppen milyen állapotban volt az anyja. Nem véletlen, hogy mindezekről csak halála után tudtak beszélni a családjában. Előtte kizárólag arról esett szó, hogyan tudnak neki segíteni, de az sosem volt téma, őket hogyan érinti a függősége. Ez a fajta alkalmazkodás, önfeladás köszönt vissza párkapcsolataiban is. Első szerelme szenvedélybeteg volt, sokáig azonban nem ismerte fel ezt. “Viccelsz? Teljesen vak voltam, tudattalanul inkább hárítottam.”

Andrea gyerekkora is állandó bizonytalanságban telt apja alkoholizmusa miatt. “Láthatatlan akartam lenni”, emlékezett vissza. Mikor apja hazaért, minden idegszálával azt leste, mennyire lehet részeg: ahogy fordult a kulcs a zárban, már annak hangjából meg tudta mondani, hogy mennyit ivott. “Gépszíjas ivó volt”, idézte Andrea a szakirodalmat. Ezt azt jelentette, hogy mindig öntudatlanra itta magát. Ez két-három hétig ment így, aztán kisebb szüneteket tartott, hogy ki tudja pihenni az ivást. Ennél csak az volt rosszabb, amikor csak ittas volt, mert akkor nem dőlt ki azonnal, hanem beszélgetni akart.

Frankó András ezért is tartja hiánypótlónak a könyvet, mert jól rámutat, mennyire fontos lenne, hogy a segítő szakemberek is megértsék azt a családdinamikát, amelyben klienseik felnőttek. Hogy tisztában legyenek azzal, milyen traumákat élhettek át és mennyire nehéz ezekről beszélniük. Akár a szégyen miatt, akár azért, mert egyszerre gyűlölik és szeretik szenvedélybeteg szüleiket. Az átéltek ellenére Andrea úgy emlékszik apjára, hogy nagyon jó természete volt, szerették a munkatársai is. “Ha józan volt, azonnal megbocsátottunk neki mindent”.

Egy egészségesebb működési módot keresnek

Ugyanezt a kettősséget élte át a szociális munkásnak tanuló Eszter. Apja hercegnőként kezelte, mindent megadott neki, még saját lova is volt. Ha megvolt a szintentartás, szinte nem is látszott rajta, hogy iszik. Egyszer észrevette, hogy vezetés közben fura mozdulatot tesz a kezével. “Azt mondta, fáradt, ezért zsibbad a keze. Ez azt jelentette nála, hogy még nem volt meg a reggeli adag, idézte fel. Utolsó éveiben viszont hamar agresszívvá, indulatossá vált. “Ha más szemmel nézem, akkor egy szörnyeteg volt.” Kamaszkorában több pszichológusnál is járt, de egyikük sem tudott igazán segíteni. “Az volt az érzésem, mintha nem akarnák meghallani, amit mondok”. Nehéz lehetett feldolgozniuk, hogy gyerekként többet tudott az alkoholbetegségről. A lánynak mindez természetes volt, hiszen hamar megtanulta felismerni a függőség jeleit. Tudta, milyen együtt élni egy alkoholistával, mire számíthat. Volt, aki nem is akarta elhinni neki, hogy a köztiszteletnek örvendő apja iszik.

Klienseik nem feltétlenül azért keresték fel a Fogadót, mert szenvedélybeteg családban nőttek fel, de előbb-utóbb mindig kiderült, hogy mégis ez a helyzet. Jelenleg több mint 80 kliensük van, vannak köztük kamaszok és középkorú felnőttek is. A terápiák elsődleges célja nem az, hogy a szerfüggő absztinens legyen, hangsúlyozta Frankó András, aki már 30 éve foglalkozik szenvedélybetegekkel.

Azt az egészséges működési módot próbálják megtalálni, amely révén a családtagok egészségesebben élhetnek. “Valamilyen formában mindenkit megbetegít az a helyzet, amiben a függő él. A legnagyobb kihívás az, hogy a családtagok ne váljanak ennek áldozataivá. Különben maga a beteg sem lesz képes meggyógyulni. “ Az sem cél, hogy a múltbeli eseményeket boncolgassák. Ehelyett arra koncentrálnak hogy a gyerekkori történések ne gátolják klienseiket a jelenlegi boldogulásukban. “Hogyan tudjanak szabadabban létezni, ha újra hasonló trauma éri őket. Ez a kliensnek is fontosabb.”

Hogyan segíthet Jancsi bohóc és Marry Poppins?

Dr. Waltraut Barnowski Geiser nemcsak a szenvedélybeteg család problémáival foglalkozik a könyvében. Külön fejezetet szán az ilyen családban felnőtt gyerekek erősségeinek. Összesen hét ilyen képességet határozott meg a szakember: kitartóak, mert családjukban hozzászoktak a folyamatos krízishelyzetekhez és a veszteségekhez. Könnyen kezelik az emberi gyengeségeket, képesek megbocsátani és maguk mögött hagyni a nehézségeket. Kiváló szociális képességekkel rendelkeznek, könnyedén építenek ki kapcsolatokat. A szenvedélybeteg családokban nevelkedő gyerekeknek pillanatok alatt fel kell tudni mérniük, milyen épp a függő hangulata, ezért jó emberismerő válik belőlük: pontosan meg tudják mondani, mire van szüksége a másik embernek. Ugyanebből fakad, hogy könnyen és gyorsan alkalmazkodnak a változó helyzetekhez. Képesek úgy alkalmazkodni másokhoz, hogy azok jól érezzék magukat társaságukban, jól éreznek rá egy csoport hangulatára. Ez a képesség nemcsak az emberi kapcsolataikban lehet hasznos, hanem a különböző segítő foglalkozásoknál (egészségügyi, szociális munka) is.

A könyvben van egyjátékos önismereti teszt is, amelynek kitöltésével az olvasó jobban megértheti, hogy szenvedélybeteg családjában milyen szerepeket vett magára az ismétlődő krízisek elviselésének érdekében. Ha valakinek például Mary Poppins jön ki szerepként, akkor nagy valószínűséggel remek pedagógus, aki mindig törekszik a harmóniára, hiszen nem adatott meg neki a boldog gyerekkor. A Jancsi bohóc szerepét játszó egyén viszont a humor és a nevettetés révén próbálja megélni azt a könnyedséget, amit gyerekként hiányolt. A könyv írója tudományos kutatásai és gyakorlati tapasztalatai alapján dolgozta ki az úgynevezett “AVOKADO” 7 lépéses programot, ami abban segíthet a szenvedélybeteg szülők gyerekeinek, hogy megváltoztassák életüket és közelebb kerüljenek személyes boldogulásukhoz. Ennek részletes leírása is megtalálható a könyvben. A könyv kereskedelmi forgalomban nem kapható, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól szerezhető be.  

Forrás: Mizsur András - index.hu 

Egy olyan országban, ahol a pedagógus és az iskolaigazgató csak annyit tud tenni a füves cigit szívó diákokkal, hogy rájuk hívja a rendőrséget és kirúgja őket az iskolából, ott bizony megbukott a kormány drogpolitikája. 

 

2013-ban nagy csinnadrattával elfogadta a kormány azt a nemzeti drogellenes stratégiát, ami 2020-ra kábítószermentessé kívánja tenni Magyarországot. Hogy Magyarország nem lesz drogmentes sem 2020-ra, de még 2050-re sem, azt bármely épeszű szakember megmondta már akkor is. Benfektes pletykák szerint azonban maga a miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy ez legyen a stratégia célja − hiszen magyarok vagyunk, merjünk nagyot álmodni. Pedig ma már a világ egyre több szervezete és országa ismeri el, hogy a drogellenes háború megbukott, a világ nem lesz drogmentes. A hangsúlyt a szemellenzős szigorról át kell helyezni a fiatal emberek tájékoztatására, nevelésére és a támogatására. Nálunk azonban mintha erővel vissza akarnák forgatni az idő kerekét.

Ami az igazi probléma, hogy a nemzeti drogstratégiának még azokat a részeit sem sikerült megvalósítani, amelyek valóban a szakemberek egyetértésével kerültek kidolgozásra, és amelyek valóban az ifjúság érdekeit szolgálták. Ilyen például az iskolai drogmegelőzés hozzáférhetőségének és minőségének javítása. A területen dolgozó szakemberekkel készült vizsgálatok szerint egyik szempontból sem tapasztalhattunk javulást az elmúlt években. A kézivezérelt, forrásszegény, a helyi közösség kontrollja alól kikerült iskolák egész egyszerűen sem lenyelni, sem kiköpni nem tudják a drogproblémákat. Leginkább azt teszik tehát, amit a legkevésbé kockázatosnak tartanak: áthárítják azokat másra, főleg a rendőrségre. 

Hogy egy pedagógus annyira ne legyen képben az egész kérdés etikai és szakmai vonatkozásairól, hogy amikor füvezésen kapja a diákjait, akkor kihívja a rendőrséget  az bizony szakmai és emberi kudarc. Mint ahogy az is, hogy az igazgató szerint az egyetlen és logikus megoldás az, hogy kirúgja azokat a diákokat, akik füveztek. Ha hihetünk a hivatalos statisztikáknak, akkor országos szinten tízből két 16 éves kipróbálta már a füvet. Amire végzőssé válnak, a füvet kipróbálók aránya akár elérheti a tanulók felét is. A kísérletezés nem csak a vágott rossz kölkökre jellemző.

"Nem kellett volna drogozni, oszt nincs probléma!"  fogják sokan reagálni erre a cikkre. De gondolják meg: vajon amikor ők voltak középiskolások, vajon nem lázadtak, vajon nem szegték meg a normákat? A különbség annyi, hogy akkoriban a fű még nem volt úgy hozzáférhető. A mai középiskolások ezerszer több csábító inger közepette nőnek fel, és másként lázadnak. Ez ennek az életkornak a része. Vajon tényleg az a megoldás, hogy elvágjuk a jövőjüket és belökjük őket az árokba? Ennyi emberségre telik tőlünk? Nem lenne igazságos ezért csak a pedagógust és az igazgatót felelőssé tenni: az egész orbáni drogpolitika kudarcáról van szó. Ezen keresztül pedig az oktatási, a szociális és az egészségügyi rendszer kudarcáról. Hiszen a kormány, azon belül is az emberminisztérium felelős azért, mert az iskolai drogprevenciót hagyta lezülleni és puszta rendőrségi üggyé silányítani. Ahelyett, hogy az iskolai pszichológusok és iskolai szociális munkások képzését fejlesztette volna és támogatta volna a civil szakemberek programjait, rendőröket vezényelt az iskolákba. Hiába figyelmeztett a szakma már akkor is arra, hogy egy gyorstalpalót elvégzett rendőr nem képes ugyanolyan színvonalon és bizalmi légkörben végezni ezt a tevékenységet, mint az erre képzet külső szakemberek.

Ráadásul miközben a kormány az egészségfejlesztési programok számára bonyolult, bürokratikus szakmai ajánlási rendszert tett kötelezővé, szemet hunyt afelett, hogy rendőrök tartsanak drogmegelőzést az iskolákban mindenféle szakmai ajánlás nélkül. Nem csoda, hogy az iskolák az elmúlt években azt tanulhatták meg, hogy a drogügy  rendőrségi ügy. Ráadásul a zavarosban halászó kóklerek  így a Szcientológia Egyház is − megjelennek az iskolákban, hogy drogprevenció címén beszervező munkát folytassanak.

Nemrég több mint 1100 középiskolás és középiskolát frissen végzett fiatal töltötte ki azt az online kérdőívet, amelyben arról kérdeztük őket, milyen tartalmú iskolai drogmegelőzésen vettek részt. Az eredmények kiábrándítóak. A diákok több mint fele vett részt olyan programon, amit rendőr tartott, és csupán kisebbsége olyanon, amit külső szakember. Ráadásul a drogmegelőzési programok nagy része még mindig arra az elavult szemléletre épül, hogy a fiatalokat a drogfogyasztás ártalmait eltúlzó előadásokkal, filmvetítésekkel próbálják meg elrettenteni, és beléjük sulykolják, hogy ez egy büntetendő cselekmény. Ez a módszer a szakirodalom szerint bumeráng-hatással jár. A felmérés szerint a diákok többsége úgy érezte, hogy a drogmegelőzési program eltúlozta a drogok ártalmait, és tízből nyolc tanuló nem mert volna beszélni a saját tapasztalatairól a foglalkozás során.

Az ENSZ idén a június 26-ki drogvilágnapot azzal a szlogennel hirdette meg, hogy hallgassuk meg a fiatalokat. Ezzel is azt üzeni, hogy a bizalmi légkör kialakítása, az interaktív, a tanulók élményeit feldolgozó, a közösség belső normáit megváltoztató programok működőképesek. Úgy tűnik, ez az üzenet nagyon nem jutott el Magyarországra. Az ilyen programok nálunk sajnos ritkák, mint a fehér holló, és főleg az elitiskolákra jellemzők. A legtöbb középiskola azt hiszi, hogy letudja az egész problémát annyival, hogy meghív egy rendőrt előadni a drogozás veszélyeiről, majd ha valamelyik diák mégis füvet szív, akkor ráhívják a rendőrséget. Pedig tévhit, hogy a pedagógusnak feljelentési kötelezettsége van. A rendőrségnek viszont, ha bűncselekmény gyanúját tapasztalja, nincs mérleglési joga, hivatalból büntetőeljárást kell indítania.

Sajnos ennek egyre súlyosabb következményei lehetnek, hiszen a büntetőjogi szabályozást is szigorították. Azok a diákok, akiket a rendőr előállít kábítószer-fogyasztás gyanújával, 2013 óta két éven belül csak egyszer választhatják a 6 hónapos elterelést a büntetőeljárás alternatívájaként. A legújabb büntető eljárásjogi törvény szerint az egy fogyasztási ügyben akár 100 ezer forintot is meghaladó bűnügyi költségeket ráhárítják az eltereltekre és családjukra. Riasztó, hogy az eljárás során a balatonfüredi szülőknek nem engedték meg, hogy a kihallgatáson részt vegyenek. Az iskolából való kirúgás és a büntetőeljárás együtt olyan meghurcolást jelent, ami a gyerekek egész életére kihatással van. És nem azt tanulják meg belőle, hogy drogozni rossz, hanem azt, hogy a rendszer képmutató és igazságtalan. Hiszen miközben azt látják, hogy a közpénzből gazdagodó oligarchák ellen rendre megtagadja az eljárást az ügyészség, őket, a kis halakat a rendszer egy spangli miatt bedarálja.

A szerző a Jogriporter Alapítvány igazgatója. 

Forrás: Sárosi Péter - Index.hu 

Az utolsó tanítási héten behívatta és gyakorlatilag kirúgta a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola több tucat diákját az intézmény igazgatója. A radikális döntés körülményei ma még nem teljesen tisztázottak, és az is jellemző a történetre, hogy amikor hétfőn reggel telefonon felhívtam Duna Katalin igazgatónőt, nekem az egész történetet letagadta.

 

De kezdjük az elején. A múlt héten egész Balatonfüredet és a környéket is megrázta, amikor a rendőrség harminc-negyven középiskolás otthonában razziázott. Az egyenruhások a kora reggeli, hajnali órákban házkutatási paranccsal érkeztek a gyerekek szüleinek házához, a lakásokat felforgatták. Drogot kerestek, illetve a gyerekeket, akiket aztán elő is állítottak. Vért és vizeletmintát vettek tőlük: úgy tudjuk, egy kiterjedt, kábítószerrel kapcsolatban indult eljárás miatt vették elő a diákokat.

Hogy milyen célt szolgált egy ekkora volumenű rendőrségi akció néhány füves cigi elszívása miatt, egyelőre rejtély, mert a megyei rendőrség nem válaszolt a pénteken elküldött kérdéseinkre. A szülőktől megtudtuk, hogy a történet az iskolában nem is most, hanem néhány hónapja kezdődött, amikor az iskolai kézilabdacsapat feléről kiderült, hogy füvet szívtak. Egy tanár feljelentést tett, a gyerekeket kirakták a csapatból, de tanulmányaikat az ügy nem érintette. (Cikkünk megjelenése után a helyi kézicsapattól kapott tájékoztatás szerint csak egy gyerekről van szó, és őt se ezért, hanem más okból rakták ki). Viszont a rendőrség ezután rászállt az iskolára és a tanulókra.

A gyerekek egy része éppen csak elmúlt 18 éves:

A SZÜLŐKNEK NEM ENGEDTÉK MEG, HOGY JELEN LEGYENEK A KIHALLGATÁSUKON.

Ennek az lett az eredménye, hogy minden gyerek beismerte, kivel, mikor és hol szívott. Egy osztályból többen például a legutóbbi osztálykiránduláson.

A történet így önmagában is erős lenne, hiszen kiderül, hova vezet a szigorú állami büntetőpolitika néhány füves cigaretta miatt.

De a történet másnap az iskolában váratlan fordulatot vett, amikor az igazgatónő hárompercenként egyesével behívta magához a diákokat, és ott az összes érintett gyerekkel közölte, hogy vagy keresnek maguknak egy másik iskolát – amire két hetet kaptak , vagy fegyelmi eljárással kicsapják őket.

Fél tizenkettőkor telefonált haza a gyerek, hogy ki van rúgva az iskolából.

fured
Fotó: Füred TV 
 

Ezt már az egyik érintett szülő mesélte feldúltan, amikor azt próbáltam kideríteni, hogy mi várhat erre a több tucat, többségében egy-két évvel az érettségi előtt álló vagy éppen az érettségire készülő gyerekre. Volt olyan szülő, aki azonnal az iskolába sietett, de az igazgatónő ahelyett, hogy megértően elbeszélgetett volna vele, elhajtotta: meghallgatni se volt hajlandó.

A szülők többségének egyébként épp ez az egyik baja.

NEM ÉRTIK, MIKÉNT FORDULHAT ELŐ, HOGY AZ IGAZGATÓNŐ EGY ILYEN HORDEREJŰ ÜGYBEN A BEVONÁSUK NÉLKÜL DÖNT.

Nekik ugyanis egyik pillanatról a másikra azzal kellett szembesülniük, hogy a gyereküknek néhány nappal a vakáció előtt kell új iskolát keresniük.

Mégis, melyik iskolába vigyük? – kérdezte egy szülő, aki szerint nem sok esély van arra, hogy a megye bármelyik gimnáziuma csak úgy befogadja az új gyerekeket, akikről amúgy valószínűleg már megyeszerte tudják, hogy miért üldözték el őket a korábbi iskolájukból. Szerinte ha azon az alapon rúgnának ki diákokat, hogy ki próbálta már ki a füvet, nem maradna középiskolás Magyarországon.

De nem járt jobban az igazgatónővel Balatonfüred fideszes polgármestere, Bóka István sem, akit a szülők szerint szintén elhajtott az igazgatónő, amikor többen is megkeresték, hogy tegyen valamit. És így járt az ügyre ráállított alpolgármester is, aki korábban maga is pedagógus volt.

Hétfőn Bóka polgármester azt mondta nekem, hogy nem ismeri annyira az ügyet, még bele kell ásnia magát, hogy nyilatkozni tudjon, de szerinte jogilag nincsenek is kirúgva a gyerekek, hiszen azt egy hosszadalmas fegyelmi eljárásnak kell megelőznie

A szülők szerint

AZ IGAZGATÓ PONT EZT A FEGYELMIT SZERETNÉ MEGSPÓROLNI AZ ULTIMÁTUMMAL,

hogy két héten belül keressenek másik iskolát, hiszen akkor a gyerekek maguktól távoznának, nem lenne ügy, és nem csorbulna az iskola hírneve. Bár a szülők szerint ennyi idő alatt a bizonyítványt se nagyon állítanák ki.

Csakhogy a 13 ezres Balatonfüred életében alig lehet most fontosabb, mint ezeknek a gyerekeknek a sorsa, akiknek a családtagjaival együtt akár több száz érintettje is lehet az ügynek. Bóka azt mondta, ő nem tud mit csinálni az igazgatóval, hiszen amióta az állam elvette az iskolákat az önkormányzatoktól, már nem ők a fenntartók, nincs ráhatásuk az iskolai dolgokra.

Így erre az ügyre se, amit a polgármester röviden egyébként úgy kommentált, hogy régen a gyerekek stikában cigiztek, volt, hogy ittak, ma füveznek, és ez mégiscsak egy bocsánatos dolog, nem lenne szabad emiatt gyerekek életét tönkretenni.

ENNYIRE NEM LEHET KIBASZNI A GYEREKEKKEL. EZ KÓDOLVA VAN A MAI RENDSZERBE, AZ ÉLETVITELBE, HISZEN A GYEREKEK EGY RÉSZE JÓMÓDBAN ÉL, ÉS A KISEBB TELEPÜLÉSEKEN INTELLEKTUÁLISAN NEM TÖRTÉNIK SEMMI

– mondta egy apuka.

Feltehetően az igazgatónő sem a gyerekek tönkretételére készül, de amikor hétfőn reggel azt kérdeztem tőle, igaz-e, hogy érettségi előtt álló gyerekeket rúgott ki, azt mondta, ez fals információ, nem rúgtak ki senkit, minden érettségiző megjelent a vizsgán. Viszont amikor arra kérdeztem rá, hogy jó-jó, de akkor honnan származhat a pletyka, nyájasan azt közölte, fogalma sincs,

AZ EMBEREK BIZTOSAN UNATKOZNAK.

Hát most majd nem fognak. Volt szülő, aki azt mondta, neki így több millió forintjába fog kerülni, mert a gyereket egy másik, messzebb lévő városba kell majd járatnia, az pedig azzal jár, hogy a családi vállalkozásból az egyik szülő kiesik, mert neki kell majd a gyerekkel költöznie, hogy ne egyedül lakjon.

Borítókép: A balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium Fotó: Bohus Péter / Index 

Forrás: Bohus Péter - index.hu 

Kényszer szerencsejátékos vagyok. Szerencsejáték-függő. 2007. május 15-én játszottam utoljára. Felépülőben vagyok.

Molnár Rudolf 16 éves korától egészen 25 éves koráig szerencsejátékozott, főleg rulettezett.  Az, hogy függő, már az első játéka után világossá vált számára: „16 évesen az összes spórolt pénzemet elköltöttem játékra, onnantól csak ez volt, mindig mindent eljátszottam. Egy zsömlét nem bírtam venni utána. Nagyon hamar láttam, hogy baj van és hogy valamit kell tenni, de hat évig tartott, amíg segítséget kértem.”

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Molnár Rudolf 
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu 
 

2004 januárjától áprilisáig feküdt az addiktológiai osztályon. Ma tapasztalati szakértőként segíti a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) Addiktológiai Osztály munkáját, és egyike annak a 17 szerzőnek, aki részt vett egy különleges könyv megírásában. A különböző szerhasználati zavarok és viselkedésfüggőségek témáját tárgyaló Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat című kötet a felépülésről szól. Fejezeteit a Nyírő Gyula OPAI Addiktológiai Osztály dolgozói írták, mégsem klasszikus szakkönyvről van szó. A kötetben nagy szerepet kapnak a Rudolfhoz hasonló felépülő függők személyes történetei, amik őszintén megmutatják a függőség és a felépülés árnyalatait. Érthetőbbé teszik és közelebb hozzák a szenvedélybetegségeket.

Rudolf jelen időben beszél a függőségéről, azt mondja, „életem végéig szenvedélyes szerencsejáték-függő leszek. Ez nem fog elmúlni, csak fenntartom ezt a betegséget, és a tüneteit nem produkálom. Múlt időben mondhatom, hogy játszottam és azt is, hogy ma nem játszom, de hogy fogok-e valaha játszani, azt nem tudom. Amit ma megteszek, az mára elég, kicsit talán holnapra is, de a holnapi napot már a holnapi nap tevékenysége határozza meg.” 

Rudolf a terápia után elvégzett egy addiktológiai konzultáns képzést, és megkeresték az OPAI-ből, saját tapasztalataival segítené-e a betegeket a felépülésben. Bár a megélhetéshez pénzt máshol keres és az addiktológián önkéntesként dolgozik, azt mondja, most már ez az identitása, ebben találta meg igazán magát.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu  
 

Mérföldkő az addiktológiában

A Nyírő Gyula OPAI addiktológiai osztályán működik a Minnesota-részleg, ami tünetcentrikus, alapjában csoportterápiás megközelítéssel foglalkozik a szerencsejáték-függőkkel, a súlyos játékszenvedéllyel küzdőkkel és az alkoholproblémában érintettekkel. Az amerikai városról elnevezett módszer a 12 lépéses felépülési programok szellemiségén és gyakorlatán alapszik. A névadó, eredeti Minnesota-modell  az 1950-es években Amerikában indult, és kórházi körülmények között elsőként ötvözte az anonim önsegítő csoportok elméletét, gyakorlatát és a medicinális-orvosi megközelítést.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Dr Gerevich József 
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu 
  

A kötet szerdai bemutatóján Gerevich József pszichiáter professzor új addiktológiai korszak nyitányáról és hatalmas ünnepről beszélt. Petke Zsolt osztályvezető főorvos, a kötet társszerkesztője a 24.hu-nak azt mondta, a könyv az addiktológai terápia megközelítésében nagyon fontos mérföldkő lehet Magyarországon. Erről a modellről is szól a több mint 400 oldalas könyv, könnyen érthetően, gördülékeny stílusban, emberi, személyes történetekkel teletűzdelve.

A könyv egy olyan pozitív modellt mutat be, amit akár holnap egy maréknyi szakemberrel Heves megyében is el lehet kezdeni alkalmazni 

– mondja a szakember, aki azonban hozzáteszi, a 12 lépéses terápia nem univerzális csodamódszer, és nem is mindenkinek hatásos. Viszont a jelenlegi magyar egészségügyi rendszerben, amiben az addiktológia az egyik legmélyebb válságban lévő terület, hatékony modellként tud működni. Például azért, mert a magyar valóságban remekül alkalmazható: kevés szakemberrel, kevés pénzzel, viszont lelkes tapasztalati szakértők részvételével – magyarázza Petke Zsolt. Ebben a terápiás rendszerben nem kell nagyon sok magasan képzett egészségügyi munkaerő, viszont óriási szerepet kapnak a Rudolfhoz hasonló tapasztalati szakértők, akik saját függőségi és gyógyulási élményeikkel segíteni tudják a terápiás folyamatokat.

A korábban saját élményű segítőként aposztrofált tapasztalati szakértők jelenlétét nem mindenhol fogadják tárt karokkal.

Vannak olyan nézetek, hogy az orvosnak kell gyógyítani, a tapasztalati szakértőknek nincs helyük, mert ha valaki 30 évig ivott, azzal ő ne villogjon. Az nem ok arra, hogy részt vegyen az addiktológiai betegek gyógyításában

– mondja Petke Zsolt, aki a szakmán belül gyakran tapasztalható ellenállás miatt is kemény vállalkozásnak nevezte azt a döntésüket, hogy bevonnak a modellbe olyan felépülő függőket, akik megmászták a terápia lépcsőfokait.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Petke Zsolt 
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu 
 

A személyes történetek fontos részét képezik a kötetnek is, aminek utolsó fejezete 18 felépülő függőségét írja le, amennyire őszintén csak lehet. Petke Zsolt hangsúlyozta, amikor a könyv megírásának lehetősége adódott, az első pillanattól kezdve tudták, hogy kiemelt helyet szentelnek a személyes történeteknek.

Ezt azért is tartottuk fontosnak, mert a terápiánk minden mozzanatában, a betegfelvételtől a havonta egyszeri visszajárásig jelen vannak a tapasztalati szakértőink, akik saját történetekkel dolgoznak.

Ezért sem szól csak szakembereknek a könyv, sőt, leginkább azoknak nyújthat élményt és segítséget, akik változtatnának az életükön, mert érzik, valamiért nem jó, valami nem oké. Ha ez az érzés tartósan működik valakiben, akkor ott általában megtalálni valami függőséget – magyarázza Petke Zsolt. A magyarokra jellemző, hogy befelé fordulók, individualisták, nehezen megnyílók, titkolózók. És ez a nyavalygós, kesergős, önsajnálós életérzés nagyon segíti a függőségek kialakulását. Ezen a negatív attitűdön változtathat a pozitív példák bemutatása a szakember szerint.

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu 
 

Minnesota-modell Magyarországon

A névadó, eredeti Minnesota-modell, mely az 1950-es években Amerikában indult, kórházi körülmények között elsőként ötvözte az anonim önsegítő csoportok elméletét, gyakorlatát és a medicinális megközelítést. Akkor a program nem terjedt túl az alkoholisták körén, az adaptált módszer ma Magyarországon számos egyéb addikcióban nyújt segítséget. A modellt alkalmazó intézmények némelyike az alkoholisták családtagjait, szerencsejátékosokat, drogfüggőket, szex-és szerelemfüggőket, túlevőket, társ- és kapcsolati függőket, sőt, munkaalkoholistákat is fogad. A legelső Minnesota-programot Magyarországon 25 éve indította útjára alkoholisták számára a szigetvári kórház. A Nyírő Gyula Addiktológiai Osztályán 5 évvel ezelőtt kezdődött el ennek a modellnek az alkalmazása.

A talpra állók bibliája

Hasonló felépítésű (a szakértői rész mellett első személyben íródott felépüléstörténetekkel tarkított) kötet a Névtelen Alkoholista című amerikai kiadvány, amit a magyar kötet szerkesztői és szerzői is alapul vettek, és amit az Amerikában alakult Anonim Alkoholisták szervezet vezetői raktak össze. A talpra állók bibliájának tekintett, a felépülési mozgalom alapvetését nyújtó „nagy könyv” 1939-ben jelent meg először, és leírja azt a 12 lépéses programot, aminek célja a függőség felszámolása. A kézikönyvből több mint 30 millió példány kelt el világszerte, és az amerikai Kongresszusi Könyvtár 2012-ben beválogatta azon 88 könyv közé, amely segített „megformálni Amerikát”.

Kezdő csomag az új élethez

Ez a címe az egyik személyes történetnek, ami ezzel a bevett formulával kezdődik: Sziasztok, Tamás vagyok, függő. A könyv utolsó, negyedik fejezete száz oldalon közöl Tamáséhoz hasonló történeteket. Ez a kötet megrázó és egyben felemelő része, remekül megszerkesztett 18 emberi történet, mélypontokkal és felemelkedésekkel. Tamás azt írja, egész életében függő volt. „Fiatal korom óta alkoholista, ami senkinek nem tűnt fel, mivel periodikus függő vagyok. Más néven gépszíjas. Meg amúgy is piál mindenki.”

Egy idő után a drog vette át az irányítást az élete felett, más semmi sem számított neki. Semmi nem volt elég, még több pénz, több csaj, nagyobb autó kellett, aztán már csak még több drog és még több pia. Mindenki menekült tőle, teljesen jogosan. Ebben a mértéketlen pusztításban senki nem akart részt venni. „Ma már tudom, hogy az egész folyamat egy teljesen átlagos, erősen nárcisztikus személyiség útja volt a teljes őrületig.”

Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu   
 

A lelki mélypont elérésekor belátta, hogy a problémáiért egyedül saját maga a felelős, ezért elindult a „józanodás életfogytig tartó, de csodálatos útján”: bevonult egy kórház addiktológiai osztályára. Megismerkedett a csoportterápiával, „a hasonló emberek közösségének pótolhatatlan erejével.” Életében először kiléphetett a magányból, a meg nem értettségből. Azt írja, olyan emberek közé került, akik az ő életét mesélték sajátjukként, csak a díszlet és a mellékszereplők változtak. Ebben a közegben tudott végre teljesen őszinte lenni és nyitottá válni. Megkapta a kezdő csomagot az új életéhez, a többi problémákkal küzdő sorstársának pedig azt üzeni:

Senki, akármilyen okos is, nem képes egyedül, segítség nélkül megoldani saját lelki problémáit. Szüksége van más emberek segítségére.

Tamás története a Felépülés a függőségből: szerencsejáték és szerhasználat című könyvből vettük. A kötetet Petke Zsolt és Tremkó Mariann szerkesztette és a Medicina Könyvkiadó adta ki.  

Forrás: Berkes Ágnes - 24.hu 

Lajos és László életútja különböző irányból vezetett az Anonim Alkoholis­tákhoz. Egyikük főiskolai tanársegédségből indult el lefelé, sorstársa a túlfeszített munka megszállottjaként került e szenvedélynek a rabságába.

 

– Egyre többet vállaltam, és a megfelelési kényszer vezetett oda, hogy nem tudtam élvezni az életemet. Lehúztam minden redőnyt magam körül, végül az alkohol már egzisztenciális problémát okozott – kezdi egyik beszélgetőpartnerem.

– Édesapám alkoholizmusa elől menekültem egy házasságba. Amikor megnősültem, ketten voltunk, ebből én voltam az első helyen. Aztán egyre hátrébb kerültem, apósom, a gyerek, s végül a kutya is megelőzött.

– Ezért olyan társaságot kerestem, ahol jól érzem magam, jöttek az ivócimborák, megvolt a közös témánk, ami az ivászathoz kötött bennünket. 

– Én szobafestő, má­zoló, autó­fényező voltam, s a munkamániámat szenvedte meg a család, mert közben nem voltam apa. Tíz-tizenkét órát dolgoztam, a fáradtság miatt már a hétvégén is berúgtam, s csak feküdtem.

– Házasként sem voltam a család része, a feleségem nevelte, iskoláztatta a gyerekeket. Úgy hittem, a pénzemmel meg tudom vásárolni a szeretetet. Egy alkoholista úgy működik, hogy ittasan felrúgtam a kutyát, vertem az asszonyt, rettegésben tartottam a családot.

– Most józanon úgy megyek haza, hogy megsimogatom a kutyát, megkérdezem a feleségem, mit főzött, és leülök az unokámmal játszani, mert szerencsére nem ment tönkre a házasságom. 

Egyikük ma is ugyanabban a házasságban él negyvenegy éve, társának felbomlott a családja, de fiával, unokáival sikerült rendeznie a viszonyát. Ha találkoznak, feleségével is megtalálják a közös hangot. Ettől függetlenül a nehéz időszak nem múlt el nyomtalanul egyikük életéből sem.

– A nagyobbik fiam lelkileg sérült, bár elvégezte az egyetemet, ledoktorált, de apja nem volt, amikor szüksége lett volna rá. Munka­mániás fiatalember lett belőle, akinek nem volt semmi kapcsolata, csak a munka.

– Bár már egyetemistaként minden héten pszichológusnál volt, de nem nyúlt a droghoz, és ő segített a legtöbbet a felépülésemben.

Végül mindketten saját erejükből jutottak el a változtatás gondolatáig, amihez az Anonim Alkoholistáknál találták meg a lehetőséget.

– Én ötödik, hatodik éve tettem le a poharat, azóta vagyok józan, amiért keményen megdolgoztam – mondja egyikük. – Már nem akartam így élni, s Lajos, a szponzorom segítségével teszem, amit tennem kell.

– Örömmel élem meg a napjaimat, részben vissza­kaptam a családom, a két gyereket, unokáimat, meg az öcsémet. Találtam egy közösséget, ahol tudunk beszélgetni, egymáson segíteni, ami a józan élet kezdetének programja.

Sose féljünk segítséget kérni!
Forrás: Shutterstock

– Bekerültem a gyülekezetből a Dömösi körbe is. Amikor még ittunk, összes élet­érzésünket, gondolatainkat alkohollal próbáltuk megoldani. Most ezzel a programmal esélyt kaptunk, hogy a közösségen belül új életvitelt találjunk.

– Mi ugyanakkor valójában egy napban élünk és gondolkodunk, a mában – mutat társa egy „józansági érmet”.

– Nekem a holnapot meg kell érnem, ezért minden reggel hálát mondok a felébredésért, s minden este megköszönöm a napomat, hogy meg­érhettem alkohol nélkül, és a feladatomat el tudtam végezni maradéktalanul. Mert mindenki maga cipeli a keresztjét, csak önmagának tud segíteni.

Huszonöt éves

Az Anonim Alkoholisták közösségét 1936-ban alapították az Egyesült Államokban. Szolnoki közösségük idén lesz huszonöt éves. Hazai szervezetük határon túli vendégekkel július 20–22-én a megyeszékhelyen tartja 24. országos találkozóját. 

Forrás: szoljon.hu 

Dudits Dénes terápiás programvezető elmondta, hogy a függőségi lánc (például a generációkon átívelő alkoholizmus) megszakítható-e családon belül, és ha igen, hogyan. 

 

A videó megtekintéséhez kattints a képre!

 Forrás: napidoktor.hu 

Kriptofüggő vagy? Ez a teszt eldönti! 

 

Tegnap beszámoltunk arról, hogy már kezelik a kriptofüggőket, akkor még nem volt teljesen világos, hogy miről is van szó. Ma viszont megtudhatjuk, hogy ez pontosan mit jelent, hiszen megérkezett a teszt, amivel bárki ellenőrizheti, hogy függ-e a kriptopénzektől, pontosabban a kriptopénzekkel való kereskedéstől. Nagyban hasonlít a jelenség a klasszikus szerencsejáték függőségre, a terület sajátosságaiból adódóan mégis egyedi.

Ugorjunk is bele, minden kérdésre egy számértékkel kell válaszolnod, az alábbiak szerint:

  • 0: Soha
  • 1: Néha
  • 2: Többnyire
  • 3: Szinte mindig

Lássuk a kérdéseket:

  • Késztetést érzel arra, hogy folyamatosan nézegesd az árfolyamokat?
  • Többet fektetsz kriptopénzekbe, mint amennyit megengedhetsz magadnak?
  • Úgy érzed, hogy egyre több és több pénzt kell befektetned, hogy ugyan azt az érzést (izgalmi szintet) elérd?
  • Fektettél már be ismételten kriptopénz(ek)be azért, hogy visszanyerd a korábbi veszteségeidet?
  • Kértél valaha kölcsön barátoktól, családtagoktól vagy eladtál valamit azért, hogy kriptopénzekbe fektethess?
  • Gondolkodtál valaha azon, hogy esetleg függő vagy?
  • Éreztél már FOMO-t?
  • A kriptopénz kereskedés okozott már bármilyen problémát számodra, úgymint stressz, szorongás?
  • Megtörtént valaha, hogy a környezetedben valaki azt mondta, hogy függője vagy a területnek?
  • Okozott valaha pénzügyi problémát neked vagy a családodnak a kriptopénz kereskedés?
  • Éreztél valaha bűntudatot a kriptopénzekkel való kereskedés kapcsán?

Ha az összesített értéked 8, vagy annál magasabb, akkor elképzelhető, hogy függőségtől szenvedsz. Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, mindenképp fordulj szakemberhez! Javasoljuk, hogy rendszeres mozgással próbáld meg enyhíteni a stresszt, emellett természetesen egy szakember felkeresése elkerülhetetlen! 

Forrás: kriptoakadémia.com 

Ha eddig nem lett volna elég okunk párhuzamot vonni a kripto és a szerencsejátékok között, most itt az újabb: hamarosan kriptofüggők kezelésére szakosodott program indul egy skóciai rehabilitációs központban – írja a Sky News.

Mielőtt elküldenénk a klinika címét és telefonszámát annak az újonc barátunknak, aki 10.000 forintos első vétel után naponta negyven alkalommal ellenőrzi az árfolyamot, meg kell említeni, hogy a klinika kifejezetten a kereskedés miatt kialakult függőséggel foglalkozik. Állítólagos szakértők szerint ugyanis az, aki a kereskedés rabjává válik, olyan viselkedési mintát mutat mint a szerencsejátékok szenvedélybetegei.

Chris Burn szerencsejátékosok kezelésére szakosodott orvos szerint a magas kockázat, a folyamatosan ugráló árfolyamok vonzzák a problémás, erre fogékony szerencsejátékosokat. „[a kereskedés] izgalommal jár és képes kiszakítani a valóságból. A bitcoinnal rengetegen kereskedtek és sokan óriási profitot vagy éppen veszteséget realizáltak, ez egy klasszikus buborék szituáció. ” – mondta az egy mondaton belül tőzsdeguruvá avanzsálódott kezelőorvos.

A képen a peeblesshire-i Castle Craig Hospital rehabilitációs központ

A kezeléseket vezető Toni Marini is hasonlóan nyilatkozott, szerinte a kripto kereskedésfüggőség egyfajta eszkapizmus, amibe az emberek önmaguk és a világ elől menekülnek. A klinika egy saját, kóros szerencsejátékosok kezelésre is használt, továbbfejlesztett módszertannal veszi kezelésbe az arra rászorulókat.

Arról nem szolgáltak információval, hogy hány embert érint a függőség és hányan jelentkeztek kezelésre. 

Forrás: kriptoakadémia.com 

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma (KEF) 2018. március 08-10. között szakmai tanulmányutat valósított meg 25 fő szakember számára, a KAB-KEF-17-A-26004 azonosítószámú, "Nyíregyháza MJV KEF koordináció fejlesztése" című pályázat keretében.

 

A szakmai program a Ferencvárosi Önkormányzat koordinációjával működtetett Ferencvárosi KEF megismerésére irányult, amely munkamódszereit önkormányzatunk szeretné a jövőben hasznosítani.

Emellett a tagszervezetek szolgáltatásfejlesztését elősegítő intézménylátogatások valósultak meg, ennek során Nagyhegyesen és Ráckeresztúron sikerült betekintést nyerni a szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkozó bentlakásos intézményekben folyó munkába, valamint a szakemberek megismerkedtek a budapesti Kék Pont Alapítvány és a H52 Ifjúsági Iroda és Közösségi Tér prevenció és kezelés-ellátás területen végzett tevékenységeivel. 

A szenvedélybetegek gyakran nyugtatják magukat – de leginkább a környezetüket – azzal, hogy minden rendben van. Pedig ha így áll a helyzet, talán nem is...

 

(kép: Pixabay) 
  

„Ez azért annyira nem rossz.”

Persze, a cukros üdítő jobb, mint a cigi, a cigi jobb, mint a fű, a fű pedig még mindig nem annyira rossz, mint a heroin. Végül is minden viszonylagos. Más kérdés, hogy ettől még önmagában véve egyik függőség sem javít az életminőségeden, hanem csak ront.

„Ó, csak alkalomszerűen használom.”

Hát igen, még szerencse. Más kérdés, hogy szakemberek szerint minden függő kevesebb, mint a felét vallja be a ténylegesen használatnak. A vicc az (ami azért inkább szörnyű), hogy nem csak mások, de saját maga előtt is.

„Nem tudok megbirkózni a problémáimmal nélküle.”

Biztos te is ismersz olyan embert, aki ugyan szeretne leszokni a dohányzásról, de épp stresszes időszakot él át, amikor megtenné. Hát pont most szokna le szegény?! Bele is halna!

„Nyugi, bármikor le tudok vele állni.”

Érdekes, a legtöbb függő így gondolkozik. Paradox módon még a végstádiumos alkoholisták is, folyékony májjal. Egyébként meg úgy a legkönnyebb erre hivatkozni, hogy még egyszr sem próbált leállni igazán.

„Jó, azért nem tolom olyan durván, mint XY.”

Igen, a függők meglepően gyakran hasonlítják magukat más függőkhöz, hiszen így könnyen elvonják a figyelmet a saját problémájukról, és máris másvalakiről van szó, legalább egy kicsit.

„Ez azért más, mint XY esete.”

Tipikus addikt-duma. A keményvonalas függő elővesz egy másik esetet, és magáét meg fölé emeli. Ha nem volna problémás a figura, nyilván nem volna szükség az összehasonlításra...

„Ez az én dolgom, másnak nincs köze hozzá.”

Állítja a függő. Csakhogy a legtöbb esetben a függőség nemcsak egyetlen embert tesz tönkre, hanem sajnos a függő egy egész családját és környezetét.

„Unalmas volna az élet nélküle”.

A függőség egy sajátos pontja az, amikor az addikt ugyan tisztában van a helyzet súlyával, de igazából le sem akar szokni, hiszen az élet baromira sivár volna cigi, pia, drog, kártya, lóverseny, szex, vásárlás stb. nélkül. Hát ja, köszi.

„Szeretem az érzést, amit ad.”

Igen, például a dohányos, vagy a kávéfüggő a rituálét. A gond csak az, hogy egy ponton túl a cucc többet vesz el, mint amennyit ad, és észre sem veszed, hogy mínuszra jön ki a végeredmény.

„Anélkül nem tudok felszabadulni.”

Azt mondják az addiktológusok, hogy a függés első lépcsője mindig az, amikor komoly hangulat-, sőt személyiségváltozást okoz a fogyasztás. Ha így áll a helyzet, nehéz nem lépni tovább a függés irányába.

„Muszáj tolnom, hogy kreatív legyek/dolgozni tudjak/lazíthassak.”

Hát igen, ezen a ponton már konkrét kényszerről van szó, ami ellen aligha lehet mit tenni. Szakértői segítségre van szükség.

„Teljesen rendben van az életem, most minek parázol?”

Rengeteg ún. jól funkcionáló szenvedélybeteg létezik, akik napi szinten járnak dolgozni és helyt állnak a családban úgy, hogy közben komoly függőségük van. Amikor az addikcióval járó krónikus betegségek fellépnek, a kaszás persze nem válogat.

„A gyerekeim nem tudnak róla, úgyhogy nagy baj nincs.”

Ezt egyrészt csak hiszi a függők többsége, másrészt az addikcióval járó anyagi, kapcsolati és magatartásbeli problémák mindig kihatással vannak a gyerekekre is, akik pedig nem hülyék. Mindent látnak és megéreznek.

„El akarod venni ezt a kis örömömet is?”

Ami sokszor a függő számára csak „kis öröm”, arról a külvilág hideg fejjel és pontosan tudja, hogy abszolút romboló szenvedély. Mese nincs!

„Senkinek sem ártok vele.”

Rosszabb esetben családok, közösségek bomlanak fel és munkák szűnnek meg az addikció miatt, de a "legjobb esetben" is kárt tesz magában a szenvedélybeteg.

Ha súlyos függőségről van szó, a fentiek közül legalább öt kifogás egyszerre van jelen. Extrém esetben pedig szinte mindegyikkel találkozhatunk.

Nyitókép, képek: pixabay.com 

Forrás: nuus.hu 

 

A tájékoztató, megelőző programok folyamatosan zajlanak, de a szenvedélybetegek számára nyújtott úgynevezett alacsonyküszöbű ellátás térségi szintű megszervezése egyelőre még várat magára. Szatmári Antalné, a ­Jászsági Kábítószerügyi Egyeztető Fórum­ (JKEF) elnöke szerint még a nyáron eldőlhet, hogy milyen pályázati keretből tudnak pénzt szerezni az intézmény létrehozásához.

 

Bő egy évvel ezelőtt jött létre az egyeztető fórum a kistérségben, a Jászság önkormányzatai, civil közösségei, és nem utolsó sorban a területet jól ismerő szakemberek részvételével. Az általuk kidolgozott drogellenes stratégia és cselekvési terv fontos részeként jelent meg a prevenciós és tájékoztató tevékenység szervezése, illetve az alacsonyküszöbű ellátás megszervezése.

Szatmári Antalné elmondta, hogy a napokban fogadták el a szervezet idei költségvetését és programját.

Az anyagi lehetőségeik szűkösek, ugyanakkor az elmúlt évben útjára indított programjaikat, mint például a kortárs segítők oktatását, az ismertetőanyagok készítését, valamint a droghasználati kérdőívek kitöltésén alapuló helyzetelemző munkát is folytatják.

A jászsági településeken kapcsolódnak a helyi szinten szervezett egészségnapokhoz, zajlik a drogprevenció, népszerű a „Szertelen – sziget” bemutató. 

Ezen a nyáron is szerveznek szabadidős programokat, zenés összejöveteleket, ­sportolási lehetőséget, a fiatalok részt vehetnek játékos közösségépítő rendezvényeken. Illetve ezekben a hetekben több helyszínen tartottak előadást arról, hogy mire ügyeljenek a nyáron annak érdekében, hogy a diákok elkerüljék a problémákat, veszélyhelyzeteket.

Fontos célként fogalmazódott meg a szenvedélybetegek anonim, önkéntes alapú ellátásával foglalkozó intézmény létrehozása. Az elmúlt egy évben azonban ehhez még nem sikerült előteremteni a szükséges forrást.

– Az előkészítő munka nem állt meg, ugyanakkor még nem nyíltak meg azok a pályázati keretek, melyekre benyújthatnánk az elkészült dokumentációt – mondta Szatmári Antalné, a JKEF elnöke.

– Arra számítottunk, hogy tavaszra már elérhetők lesznek a pályázatok, ezzel szemben még most sem jelentek meg. Információnk szerint azonban a hónap végére megindul a pályáztatás.

– Úgy vélem – tette hozzá az elnök –, hogy a nyáron már látni fogjuk, hogy milyen ütem szerint szervezhetjük meg az ellátást.

A legfőbb cél a megelőzés

A részt vevő közösségek számára a Jászsági Kábítószerügyi Egyeztető Fórum létrehozásának legfőbb célja volt, hogy együttműködési rendszert alakítsanak ki.

Olyat, melyik egyaránt segíti mind a legális, mind pedig az illegális drogokkal összefüggő problémák megelőzését. A fórumhoz az összes térségi önkormányzat csatlakozott tavaly.

A kistérségi fórum megalapítását a ­Nemzeti Drogellenes Stratégia részeként hozták tető alá közösen, civilekkel egészségügyi, szociális, ifjúságügyi, illetve rendvédelmi szakemberekkel.

Borítókép: illusztráció
Forrás: Shutterstock/ szoljon.hu 

Évente hétmillió ember hal meg világszerte dohányzás miatt – egyebek között erre hívja fel a figyelmet az Egészségügyi Világszervezet ma, a dohányzásmentes világnapon.

 

Szűkebb hazánk vezet a dohányzással össze­függő tüdőgyógyászati kórképek előfordulásában – ­mondja megkeresésünkre a ­Markhot Ferenc kórház tüdőgondozójának osztályvezető főorvosa. Dr. Csicsári Katalin hozzá­teszi: a tüdőgyógyászati betegségeknek nagy rizikófaktora a dohányzás. 

Szomorú adat: egy felmérés szerint hazánkban a felnőtt lakosság csaknem 28 százaléka dohányzik Fotó: Shutterstock 

– Napjainkban a fiatalabb korosztály egyre többet és egyre hamarabb dohányzik. A dohányzás káros hatásai, szövődményei annál korábban jelennek meg valakinél, minél fiatalabb korában kezdi és minél többet cigarettát szív el. Az időskori éleslátás, látás elvesztésében is jelentős szerepe van a dohányzásnak. Szívkoszorúér-elmeszesedés, szívinfarktus, stroke is keletkezhet, s a ­tüdőgyógyászati szövődmények, például a tüdőrák – árulja el a szakember. 

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is arra hívja fel a figyelmet, hogy a dohányzás nem csak a légúti betegségek előidézésében játszik vezető szerepet. A globálisan és magyarországi viszonylatban is vezető haláloknak számító szív- és érrendszeri megbetegedések 12 százaléka a dohányzás vagy a passzív dohányzás miatt alakul ki.

A legfrissebb adatok szerint évente 7 millióan veszítik életüket a dohányzás miatt, ebből közel 900 ezer ember passzív dohányzás miatt hal meg. A WHO európai régiójában, ahol a felnőttek 28 százaléka dohányzik, a 2015-ben elhunyt 4,2 millió dohányos csaknem fele, 46 százaléka szív- és érrendszeri betegség következtében halt meg. Egy felmérés szerint hazánkban, ahol a felnőttek 28 százaléka dohányzik, a szív- és érrendszeri betegségek évente mintegy 62 ezer halálesetért felelősek.

Magyarországon 2012 óta tilos a dohányzás a zárt munkahelyeken és a közösségi terekben, 2013 óta pedig kizárólag a nemzeti dohányboltokban juthatnak dohánytermékekhez a 18 éven felüli vásárlók.

Dr. Csicsári Katalin a témával kapcsolatban elárulja: sajnos kevés a leszokni vágyó ember. Amennyiben valaki komolyan gondolja, akkor az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet honlapján ­található zöldszámon, 06-80/442-044 segítenek neki, de a tüdőgondozók is országszerte várják le­szokni vágyókat. Egerben minden hozzájuk fordulónak ­egyéni segítséget nyújtanak.

Bikfalvy Evelyn: – Hét éve a dohányzás rabja vagyok. Rendszeresen cigizem, de nem tartom helyesnek, ha valaki dohányzik. Próbáltam-e már leszokni? Persze, mint Woody Allen, évente kétszer. Sajnos egyelőre sikertelenül. A nikotintapaszt szeretném még kipróbálni, eddig csak az önmegtartóztatást gyakoroltam.

Tóth Márk: – Kipróbálás szinten egy-két hónapig dohányoztam. Nagyon drágának találom a cigit, azt a pénzt másra is el tudom költeni, s nagyon egészségtelen is. Amikor dohányoztam, rendesen rosszabb volt lélegezni, éreztem magamon, hogy romlik a teljesítményem, közérzetem. Nem akartam rászokni. Néha azért még elszívok egy-egy szálat a bulikban.

Barkóczi Tímea: – Tíz éve dohányzom és szeretném letenni, mert utálom. Egy nap tíz szálat szívok el, sajnos nem egyszerű leszoknom. Egyszer már sikerült, de újra elkezdtem. Akkor egyik napról a másikra hagytam abba, most ez nem menne, így szálanként csökkentem a napi adagot. Nemrég próbáltam letenni, akkor ingerültebb és éhesebb voltam.

Forrás: heol.hu

A dohányzás több betegség elsőszámú kiváltó oka, ami azért óriási probléma, mert percenként 11 millió szál cigit szívnak el a világon. A szokás több embert ölt meg a XX. században, mint a két világháború összesen, azonban a dohányipar óriási üzlet: egyes becslések szerint a globális forgalom eléri az évi 680 milliárd dollárt. 

 

Május 31-e a dohányzásmentes világnap. Az Egészségügyi Világszervezete (WHO) 1986-ban nyilvánította május utolsó napját az esemény világnapjává, amelynek célja, hogy kampányokkal hívják fel a dohányzás káros hatásaira a figyelmet.

De mekkora mértéket ölt a dohányzás?

Az alkalom miatt készült összeállítás a globális dohányzási szokásokról, és annak gazdasági vonzatáról. Az Economictimes AFP alapján írt cikkéből kiderül, hogy percenként közel 11 millió szál cigit szívnak el a Földön.

Éves szinten 5700 milliárd darab cigit szív el az emberiség. 

A WHO becslése szerint a világon 1 milliárdnyian dohányoznak, azaz minden hetedik ember él ezzel a káros szenvedéllyel.

A legnagyobb létszámban Kínában dohányoznak, az 1,3 milliárd lakosból 315 millióan gyújtanak rá rendszeresen, ezzel az ázsiai ország adja a világ dohányosainak harmadát.

A legnagyobb arányban Indonéziában cigiznek, a 15 év feletti lakosság 76,2 százaléka dohányzik.

Érdekesség, hogy a világ dohányosainak 80 százaléka alacsony vagy közepes jövedelmű országban él, a dohányosok közül 226 millióan kifejezetten szegények. 

Azonban vannak biztató jelek is, a The Lancet című orvosi szaklap szerint a mindennap rágyújtó emberek aránya csökkent az elmúlt 25 évben.

Az AFP szerint a férfiakat jobban érinti a dohányzás:míg minden negyedik férfi gyújt rá minden nap (25 százalék), addig ez csak minden 20. nőről (5 százalék) mondható el. 

 Mindkettő javulás az 1990-es adathoz képest, akkor a férfiak 33 százaléka, míg a nők 8,3 százaléka dohányzott rendszeresen.  

A legnagyobb visszaesés Ausztráliában, Brazíliában és Nagy-Britanniában figyelhető meg, ez leginkább a megelőző kampányoknak, a magasabb adóknak és az elektromos cigaretták megjelenésének köszönhető. 

Franciaországban 2017-ben egy millió fővel kevesebben dohányoztak, mint 2016-ban.

Tinédzser a családban – A tiltással nem sokra mész, de van más lehetőségFORRÁS: SHUTTERSTOCK

 

A dohányzás a vezető oka az idő előtti halálozásoknak, az aktív és passzív dohányzás miatt évente 7 millió ember hal meg, ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a cigi átlagosan 6 másodpercenként öl meg valakit.

A dohányzással összefüggésbe hozható betegségek a rák, a szívroham és a stroke is.A XX. században összesen 100 millió életet követelt a dohányzás, többet, mint a két világháború összesen.(Az I. világháború áldoztainak száma 18 millió fő, míg a II. világháború halottainak számát 60-80 millió főre becsülik.)

A világszervezet szerint a jelenlegi ütemben a dohányzás akár egymilliárd ember halálát okozhatja a XXI. században.

Mekkora üzlet a dohányzás?

A Tobacco Control 2017-es tanulmányából döbbenetes szám rajzolódik a világ dohánypiacáról, ugyanis az egészségügyi kiadások 6 százaléka megy el a dohányzás kezelésére.

Az Euromonitor szerint a cigaretta eladások évente 680 milliárd dollárt tesznek ki.

Hatalmas üzlet a dohányzás FORRÁS: AFP

 

A dohánytermesztés szintén óriási területen zajlik, a WHO szerint 4,3 millió hektárt használnak erre, ami megegyezik Svájc területével.

A legtöbb dohány Kínából származik, a globális kínálat 40 százalékát az ázsiai ország adja.

A szektor 80 százalékán öt nagy dohányvállalat osztozik, összesen 62 milliárd dollár volt a profitjuk 2015-ben. 

Forrás: origo.hu 

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) kezdeményezésére 1988 óta május 31. a Dohányzásmentes Világnap. Idén a dohányzás által okozott szív- és érrendszeri problémák állnak a középpontban.

 

A világon jelenleg mintegy egymilliárd ember dohányzik, elsősorban a szegényebb országokban magas a dohányosok aránya a teljes lakosságra vetítve. A WHO legfrissebb adatai világszerte ijesztő mértékű halálozási statisztikát mutatnak: évente hétmillióan veszítik életüket a dohányzás következtében, ebből közel 900.000 ember passzív dohányzás miatt hal meg. A dohányzás hazai elterjedtségét tekintve is riasztó a kép: a 2014. évi Eurobarometer adatai alapján Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka dohányzik - olvasható a medicalonline-on. 

A dohányzás káros a szív- és érrendszerre

A dohányzás nemcsak a légúti betegségek előidézésében játszik vezető szerepet, hanem a szív-és érrendszer egészségét is súlyosan károsítja;  elsősorban a stroke, a perifériás érbetegségek és a szívkoszorúér betegségek kialakulásának rizikófaktora. A szív- és érrendszeri betegségek globálisan és magyarországi viszonylatban is vezető haláloknak számítanak.  

Illusztráció: pexels.com

A dohányzás 43 rákkeltő anyagot tartalmaz, vagyis minden elszívott szállal nagymértékben növeljük a rákos sejtek megjelenésének veszélyét. A daganatos megbetegedések mellett a dohányzás a COPD, asztma, érelmeszesedés, cukorbetegség, immungyengeség és látászavarok kialakulásának kockázatát is növeli. A betegségek elkerülésén kívül esztétikai okokból is érdemesebb a füstmentes élet mellett dönteni, így megelőzhető a korai ráncosodás, a fogak besárgulása és a rossz lehelet. A cigarettafüstben található méreganyagok károsítják az ereket, rontják a vérkeringést, megemelik a vérnyomást, hosszabb távon érszűkület is kialakulhat, elsősorban a végtagokban. A vér „besűrűsödik”, vérrög képződik (trombózis), amely agyvérzést (stroke) okozhat. A rendszeres dohányzás következményeként plakkok képződhetnek a koszorúereken, amelyek az erek beszűkülése, később elzáródása miatt szívinfarktust okoznak.

A passzív dohányosok sincsenek biztonságban

A különböző dohánytermékek füstjében mintegy 4000 kemikália található, amelyből 250 káros az egészségre, több mint 50 összetevő pedig rákkeltő, és ezeknek a passzív dohányosok is ki vannak téve, hiába nem ők szívták el a cigarettát. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, a Tüdőközpont főorvosának tájékoztatása szerint az égő cigarettában keletkező vegyületek közül a legismertebb a szénmonoxid, ami csökkenti az egyes szövetek oxigénellátottságát, így növelve az érelváltozások, a vérrögképződés, a szívinfarktus és stroke kockázatát.  A dohányzásnak nincs olyan minimális szintje, ami ne lenne káros az egészségre, így nagyon fontos, hogy a fiatalok ne szokjanak rá, illetve a rászokást sem szabad halogatni, már ma le kell tenni. A nikotin függőséget kiváltó hatása erősebb, mint a kokainé, vagy a heroiné, így a leszokás eredményesebb lehet, ha szakorvosi felügyelet mellett, nem egyedül, hanem csoportban kezdünk hozzá, így a felmerülő nehézségeket is könnyebben kezelhetjük.

Magyarországon a legmagasabb a tüdőrák miatti halálesetek aránya az Európai Unióban

Az Eurostat arról számolt be friss értékelésében, hogy a daganatos betegségek 1,3 millió ember halálát okozták 2015-ben az EU-ban, és ezek közül is a tüdőrák volt a vezető halálok, amely több mint 273 ezer áldozatot követelt, ami az összes rákos haláleset 21 százalékát jelenti - írja az MTI. A férfiaknál kétszer magasabb a tüdőrák kockázata, mint a nőknél: a vizsgált évben az áldozatok között mintegy 185 ezer férfi és 89 ezer nő volt. 

A tüdőrák okozta halálos daganatos megbetegedések arányát tekintve Magyarország vezet 27 százalékkal, amelyet Görögország, Dánia, Lengyelország és Hollandia (24), valamint Belgium (23) és Nagy-Britannia (22) követ. A skála másik végén Portugália és Lettország (15 százalék), illetve Litvánia, Svédország és Szlovákia (16) található. A szakértők szerint a dohányzás az egyik legjelentősebb elkerülhető egészségügyi kockázat az Európai Unióban.

Forrás: népszava.hu 

A marihuána legalizálása régóta vitatéma, Puzsér Róbert és Zacher Gábor nagyközönség előtt mondták el egymással ellentétes érveiket a dologról. Természetesen Zacher Gábor orvosként a legalizálás ellen van, míg Puzsér szerint a marihuána engedélyezése nem okozna nagy problémát.

 

A neves toxikológus, Zacher Gábor és a mindenki által ismert kritikus, Puzsér Róbert sorakoztattak fel érveket nagyközönség előtt a marihuána legalizálása mellett és ellen. Zacher Gábor természetesen nem támogatja a hosszú ideje fel-felvetődő ötletet, míg Puzsér szerint így biztonságosabbá válhatna a fogyasztása.

Zacher Gábor és Puzsér RóbertFORRÁS: ORIGO/POLYÁK ATTILA, VIASAT3/BIRTALAN ZSOLT 
 

Zacher Gábor érvei a legalizálás ellen  

 

A toxikológus szerint a társadalmunk nem érett még arra, hogy felelősségteljesen bánjon a drogokkal, erre a példa az alkoholfüggőség, ami 800 ezer embert érint hazánkban.

Az elterjedt mítosszal ellentétben a marihuána igenis okoz függőséget, pontosan olyannyira, mint az alkohol. „Erről az addiktológiai szakmán belül nincs vita" – idézi a Bors Zacher szavait.

A fű kamaszkori használata ráadásul nagyon sok problémát okozhat: pszichózist, pánikbetegséget, valamint aktiválhatja a lappangó skizofréniát.
Zacher Gábor kiemeli, hogy ő a szélsőséges eseteket is látja toxikológusként, melyeket a társadalom nem ismer, ennek ellenérenem ért egyet azzal, hogy bűncselekmény a marihuána fogyasztása. „Fontosnak tartom, hogy a Büntető Törvénykönyvből kerüljön ki a marihuána fogyasztása, azaz ne számítson bűncselekményne" - mondta a toxikológus. 

„Ha legalizáljuk a marihuánát, akkor hol húzzuk meg a határt? Milyen érvekkel lehet visszatartani a szintetikus marihuánát, majd az amfetaminokat, az ópiátszármazékokat?" – tette fel még a kérdést Zacher.

Azt viszont leszögezte, támogatná, hogy orvosi célra használhassák. 
Kiállok a marihuána orvosi felhasználása mellett.Ez nem legalizálást jelent, hanem terápiás alkalmazást szakmailag szabályozottan, pontosan meghatározott keretek között, konkrét betegségek esetén, kórházi háttérrel"
– mondta még Zacher. 

 

Puzsér Róbert érvei a marihuána legalizálása mellett

 

Puzsér Róbert úgy véli, a társadalom nem lehet elég érett, ha nem kezelik felnőttként.A társadalom akkor lesz érett, ha nem gyermekként, hanem felnőttként bánnak vele. Az államnak nem az a feladata, hogy döntsön az állampolgár helyett, hanem, hogy megfelelő tájékoztatást adjon a kockázatokról, amelyek ismeretében rá kell bízni az egyénre a döntést szerhasználati kérdésekben is" – mondta.

Természetesen úgy véli, hogy az egyén szabadsága csakis addig tart, amíg másoknak nem okoz kárt tettével.

Szerinte egy orvos mindig is ellenezni fogja a legalizálást. Óva intek attól, hogy egy orvos szemével tekintsünk a legalizálás kérdésére,mert ez olyan, mintha a baleseti sebészt kérdeznénk arról, hogy ajánlja-e a gördeszkázást" – mondta Puzsér. 

Szerinte az alkohol nagyobb gondokat okoz, mégsem tiltják be. A csaknem egymillió alkoholista országában fel sem merül, hogy betiltsák az alkoholt,ami pedig sokkal több ember halálát és család tönkretételét okozza, mint a marihuána" – vélekedik, hozzátéve, hogy még támogatják is az alkoholfogyasztást például az otthoni pálinkafőzéssel. „Milyen érvek szólnak az alkohol mellett a marihuánával szemben – azon kívül, hogy előbbi kulturálisan beágyazódott társadalmunkba?" – tette fel a kérdést.

Puzsér úgy véli, a legalizálás a megoldás a drogdílerek ellen. A legalizálás esetén ki lehetne fogni a szelet a nagy drogkartellek hálójából, és sokkal biztonságosabb szerekhez jutnának a fogyasztók,mint ma. A zárjegyes cigaretta és zárjegyes alkohol mintájára a zárjegyes marihuána is biztonságot jelentene" – mondta. 

Forrás: life.hu

A tiltás nem segít, a függőséget hatalmas munka feloldani, maguk a játékok pedig nagyobbak, komolyabbak és véresebbek, mint valaha. Ráadásul százmilliók tolják őket nap mint nap. Bár a kétezres évek óta elült a vita a médiában az agresszív játékok káros hatásáról, a jelenség súlyosabb, mint valaha. Szakértővel néztünk rá a családokra, a gyerekek lelkére és magukra a videójátékokra. 

 

Kedves Olvasó, itt van egy rövid videó az eredeti, 1992-es Mortal Kombat című videójátékból.

 Emlékszik még valaki azokra az időkre, amikor ennél véresebbet, erőszakosabbat és undorítóbbat elképzelni sem lehetett? Akkoriban pedig nem lehetett: Amerikában külön bizottság alakult, amely a fenti – és két másik – játékot bűnbakként a szőnyegre terítve azt vizsgálta, milyen veszélyei lehetnek annak, ha a gyerekek ilyesmivel játszanak. A feltételezés természetesen az volt, hogy nagyon komoly következményekkel járhat a dolog: eltanulják, imitálják a látottakat, maguk is erőszakosak lesznek, fegyverhez jutnak, és kész a baj.

„30 évesen kikötözve, pelenkában ébredtem” – interjú egy alkoholista nővel

 Soha nem beszélünk róla, de a nők mindig is ittak. Már az 50-es években nagy divat volt a háziasszonyok mértékletes italozása. Magyarországon igen gyakori, hogy az asszonyok ugyanúgy egy felessel indítják a napot, mint uruk. Csak mindezt nem látjuk, mert a nők tipikusan otthon isznak. A női alkoholisták számának növekedése a nyolcvanas évek elején vált szembetűnővé. Azóta sincs csökkenés. Megdöbbentő, hogy például egy olyan időszak hozza gyakran elő a nőknél az ivást, mint a gyes.  

Alexandra most 30 éves, őt szintén az évekig tartó otthonlét taszított az alkohol sokszor halálos bűvkörébe.

Hogy kezdődött?

Szorongást, pánikbetegségeket állapítottak meg nálam. Esténként még a nyugtatók ellenére sem tudtam aludni. Akkor jött a két pohár sör, hogy jól aludjak. Eleinte működött is, de nem tudtam, hogy az alkohol kifejezetten árt a szorongásnak, fokozza, így később már reggel is kellett ébredés után két sör, hogy el tudjam vinni a gyerekeket az oviba. Nem érdekelt, hogy pia szagom van. Később megtudtam, ez is az alkoholizmus egyik jele. A teljes gátlástalanság. Aztán hazaszaladtam az oviból, és megittam még két sört, elláttam a háztartást és lefeküdtem kialudni. Délután mentem a gyerekekért, és nyugtatókkal kihúztam valahogy estig. Így ment 6 sörrel a nap. Eleinte…  

Az alkoholizmus nem csak hajlam, hanem szunnyadó betegség. Ráadásul kutatások bizonyítják, hogy a hajlam öröklődik. Az, akinél már elkezdődött az alkoholizmus, soha többé nem válhat hétköznapi átlagos alkoholfogyasztóvá, a betegség ugyanis egy-két pohár hatására is újra előjön. 

Alexandra alkoholista szülők gyereke, ezért soha nem fogyasztott alkoholt. A többdiplomás sikeres nő abba bukott bele, amibe a legtöbb alkoholt fogyasztó nő. A magányosság érzésébe. Egészen addig boldogan élte az életét, mígnem két gyerek után otthon maradt munkanélküliként. Mind a férfiaknál, mind a nőknél a magányosság és a munkanélküliség a két fő ok, ami az italozáshoz vezet.

Megdöbbentő adat, hogy a nõk életének vannak úgynevezett "zsákutcái", amikor a pohárért nyúlhatnak. Ilyen például az életközépkrízis, a gyes, az özveggyé válás, az úgynevezett üresfészek-szindróma, illetve a menopauza. 

Az alkoholisták gyermekei még akkor is nagyobb gyakorisággal válnak a káros szenvedély rabjaivá, ha nem alkoholisták között nevelkednek. Magyarországon a becslések szerint legalább 800.000 felnőtt küzd alkoholproblémával. Ez a felnőtt férfi lakkosság 20%-át és a nők 5,2%-át érinti. A kontrollvesztett alkoholisták száma, akik állandó orvosi kezelést igényelnek, legalább 50-60 000.

Mi történt volna ha nem ittad volna meg azokat a söröket?

- Elvonási tüneteim voltak. Eleinte csak a kezem remegett, aztán mindenem, enni nem tudtam a sok sör mellett, állandóan ment a hasam, ha nem ittam meg a reggeli sört, vagy hánytam. A rettegett félelemről és szorongásról nem is beszélve, ami ezt kísérte. Csak az alkohol segített ezen, de az 10 perc alatt elmulasztotta a tüneteket.

A mértékletes ivás maximum napi egy pohár ital nőknek, illetve kettő férfiaknak. (Egy pohár ital 10 g alkoholt jelent, ami 3,5 dl sörnek, 1,2-1,5 dl bornak vagy 45 ml röviditalnak felel meg.) A nemek közötti különbség oka, hogy a nők általában kisebbek, mint a férfiak. A nők májában emellett kisebb az alkoholt lebontó enzimek aktivitása.

A család hogy viselte ezt?

- Eleinte nagyon segítőkészek voltak, a barátok is. Próbáltak beszélni velem, vigyázni rám, ha remegek, ne menjek el egy adagért, de aztán lekoptak a barátok és a családnak is elege lett. Voltak tiszta időszakaim, hónapok, de aztán mindig jött valami stressz és visszajött az egész. Végül már 12 sörnél tartottam, családi és baráti kapcsolataim teljesen leépültek. Részegen hívogattam őket telefonon, hol bőgve panaszkodtam, hol kiabáltam velük. Magányosabb lettem, mint előtte voltam. Később jött a durvább időszak akkor már nem csak sört ittam. Bort és töményet is. Mivel mindezt úgy tettem, hogy gyógyszereket is szedtem, még durvább volt. Jöttek az emlékezetkiesések. Egyáltalán nem tudtam mit csináltam előző nap. Sokszor ahhoz is segítséget kellett kérni, hogy a gyerekeket ellássa valaki, mert én délután négykor már totálkáros voltam.

A nagyivó nők - az absztinensekhez hasonlóan - két csoportot alkotnak: az alacsony iskolai végzettségűek és az értelmiségiek. Ma már nem egyszerűen alkoholizmusról beszélünk, hanem a hozzászokás, folytonos ivás, mértéktelen ivás, veszélyes/ártalmas ivás állomásairól. 

Nem kértél segítséget?

- Mivel a nők zúgívók, és csak otthon isznak, először a család segítségét kértem. Aztán jöttek az önsegítő csoportok. Az Anonim alkoholisták nagyon sokat segítettek. Minden nap van gyűlés. Csak az mehet, aki tiszta. Ott aztán megismertem az alkohol igazi természetét. Minden korosztályból voltak a 17 évestől a 88 évesig. Mindenki elmesélte a saját történetét, és mintha magamat hallottam volna vissza. Mindenkivel ugyanaz a folyamat zajlott le. A csoportok egyharmada nő volt. Ugyanúgy dugdosták otthon a piát, vagy lecsalták a konyhapénzből az alkoholra valót, mint én. Nagy szeretettel fogadtak, sokat segített, de egy idő után visszaestem, és többé nem jártam.” 

Az alkoholizmus fő ismertetőjegye az alkoholtól való erős fizikai és lelki függés. Az alkoholizmust sokan a cukorbetegséghez és a magas vérnyomáshoz hasonlóan idült betegségnek tekintik. Bár a mérsékelt alkoholfogyasztás véd a szívbetegségek ellen, tartós és túlzott fogyasztása súlyosan károsítja a májat, a hasnyálmirigyet, a bélrendszert, az idegrendszert és egyéb szerveket. Az alkoholizmus következtében alultápláltság is kialakulhat, mivel az alkohol jelentős energiatartalma miatt az alkoholistáknak nincs étvágyuk, és ezért nem fogyasztanak kellően tápláló ételeket.

Mi volt a legalja?

- Amikor már évek teltek el pohárral, és még nem is voltam a legmélyén…Végül már nagyon rossz állapotba kerültem. Nem ettem semmit. Lefogytam 54 kilóra, de fel voltam püffedve. Vizes volt az arcom, és a kezeim. Nem foglalkoztam a külsőmmel, úgy néztem ki, mint egy hajléktalan, de csak az számított, hogy meg tudjam inni a magamét.” 

A férfiakkal összehasonlítva, a mértéktelen alkoholfogyasztás nők esetében több veszélyt rejt. Bár az alkoholizmus gyakoribb a férfiaknál, a nők esetében veszélyesebb. Az alkoholista nőknél gyorsabban alakul ki májzsugorodás, és ugyanolyan gyakran alakul ki szívmegnagyobbodás, mint a férfiaknál.

Nem féltél, hogy mi lesz veled?

- De. Nagyon megviselt az alkohol. Többször mondták, hogy ebbe bele is halhattam volna, akár a hirtelen elvonásba, akár a hirtelen nagy mennyiségű alkoholba. Állandóan tele voltam kék zöld foltokkal, jöttek a törések, még alkoholmérgezéssel kórházba is szállítottak. Többször ébredtem a detoxikálóban. Egyszer felébredtem pelenkában 30 évesen kikötözve egy ágyhoz. Arra nem emlékeztem mi történt velem. Akkor megfogadtam: vége.” 

Egy-egy nagyobb megrázkódtatás felébresztheti a szunnyadó hajlamokat. Az italozó fiatalok gyakran leszoknak, amikor megházasodnak vagy gyerekük lesz, de egy válás hatására újra a pohárhoz nyúlnak. Idősebbeknél a társ elvesztése vagy akár a nyugdíjazás is oka lehet az ivásnak.

Sikerült megtartanod a fogadalmad?

- Nem. Végül csak visszajött a pia. Akkor már újra csak sört ittam. Csak 6-ot. De a családom elhagyott. Azt mondják, ez a módszer a leghatásosabb. Tényleg az volt. Számos megvonást megpróbáltam egyedül megcsinálni, de sikertelenül, jött egy menstruáció, vagy valami bánat, egy betegség és újra inni kezdtem, végül bevonultam egy elvonóra, utána egy több hónapos rehabilitációra, és köszönöm, most jól vagyok. Ez segített. Egy éve nem iszom. S bár nincs rá biztosíték egy alkoholistánál, hogy ne történjen meg újra, többet nem is kívánok inni. Soha többet!” 

Forrás: Piri Tünde - Bien.hu 

A függőség nemcsak a személyiségre, de az emberi viszonyokra is nagyon káros hatással van. Bizalomvesztés, elhidegülés, magány. Ezeket a mélységeket Csilla is megélte, amikor alkoholfüggőséggel küzdött. Függőségét maga mögött hagyva újjáépítette életét, történetével másoknak is segíteni szeretne az első lépések megtételében. Újrakezdésről, elhatározásról beszélgettünk Balogh Csillával, a Richter Főnix Közösség tagjával. (x)

 

A Bikalon élő nő számára a fordulópont akkor érkezett el, amikor betegsége már igencsak megrontotta a kapcsolatot szeretett kisfiával. Sőt egy alkalommal a gyerek a lépcsőn leesett, ájult édesanyját találta meg lakásukban. Csilla ekkor döntött, és fordult szakemberhez. Immáron tíz éve nem fogyaszt alkoholt, és évek alatt sikerült gyermekével is újraépíteni kapcsolatát. Ő nem csak akart, de mert is segítséget kérni.

Bikalon éltek, ahol a lakosság száma alig haladja meg a 700 főt. Ilyen kis településen szinte mindenki ismer mindenkit. Ilyen környezetben az újrakezdés megélése is más. Milyenek voltak a helyi visszajelzések, hogyan fogadták a gyógyulásodat?

A közvetlen környezetem és a baráti köröm ismeri a történetemet, tudják min mentem át és hol tartok most. Ők örülnek velem együtt és elfogadnak, a negatív véleményeket pedig elengedem. Úgy gondolom, a rossz megjegyzésekkel nem kell foglalkozni, legyen ez annak a problémája, aki így reagál. Fontos az, hogy én tudom min mentem át, miért küzdöttem és mit értem el. Akik ezt nem akarják elfogadni, azokat magukra kell hagyni a véleményükkel.

Csilla ma már csak a pozitív dolgokra koncentrál

Mindenki megteheti, és én is így élek, hogy a pozitív dolgokra koncentrálok, a negatívakkal pedig nem foglalkozom. Sok olyan visszajelzés van például a baráti körömből, vagy egy a terápián megismert orvostól, hogy abszolút pozitív példaként tekintenek a történetemre. Volt olyan is, hogy én tudtam segíteni. Egy helyi, bikali személy például, aki ismerte a sztorimat, tőlem kért tanácsot, hogy függőség esetén hova lehet fordulni.

A te történetedben fontos szerepet játszik a gyermekeddel való kapcsolatod. Az alkoholfüggőség erre a területre is kihatott. Mesélnél egy kicsit arról, hogyan alakult, hogyan változott az anya-fia kapcsolatotok a betegség folyamán?

Az döbbentett rá, hogy nem szabad így folytatnom tovább az életem, amikor a lakásunk lépcsőjéről leesve, ájultan talált rám a gyermekem. Rossz volt megtapasztalni, hogy a kisfiamra vagyok utalva, aki akkor még nagyon kicsi volt, főként ahhoz, hogy egy ittas felnőttet gondozzon. Mai napig talán ez az egyik legfájdalmasabb dolog számomra, hogy a gyerekemnek ezt végig kellett élnie.

A függőségem előtt a kisfiammal gyakorlatilag mondhatjuk úgy, hogy szinte szimbiózisban éltünk. Nagyon sokat voltunk együtt, számára én jelentettem mindent. Amikor aztán egyre mélyebbre kerültem az alkoholizmusban sajnos ez a kapcsolat elkezdett nagyon megromolni. Miután kigyógyultam a függőségből hét év kellett ahhoz, hogy vissza tudjuk építeni a kapcsolatunkat a betegség előtti szintre. A fiam ma már nemcsak az anyát látja bennem, hanem azt a küzdelmet is, amit a függőség legyőzéséért folytattam. Tisztel ezért, büszke rám, hogy fel tudtam állni, és ez nagyon jó érzés.

Fia elismerése sokat jelent a számára 

 

Betegség, főként függőség esetén igencsak jellemző a tagadás, az elzárkózás. Sokan ahelyett, hogy segítséget kérnének, inkább önsajnálatba menekülnek. Te azonban döntöttél és szakemberhez fordultál. Mi motivált ebben?

Amikor szembesültem azzal, hogy ha így folytatom, akkor egyrészről nincs megállás, másrészről pedig nagyon súlyos kimenetele lesz a folyamatnak, akkor tudtam, hogy muszáj szakember segítségét kérnem. Az járt ekkor az eszemben, hogy nem engedhetem meg magamnak ezt az egészet. Ott van a kisfiam, akiért felelősséggel tartozom, anyaként gondoskodnom kell róla, és tennem kell azért, hogy az életem tényleg élhetővé váljon.

Hogy zajlott a gyógyulás? Mennyire volt küzdelmes a függőség megszüntetése?

Lehet, hogy furcsán hangzik, de nem volt nehéz. Amint elkezdtem a terápiát már az első napoktól kezdve el tudtam engedni az iváskényszert. A segítségnek és a döntésemnek is köszönhetően sikerült tudatosítanom magamban, hogy nincs szükségem italra, hogy elviseljek akár nehezebb dolgokat is. És azóta sincs olyan gondolatom, vágyam, hogy jó lenne ismét alkoholt fogyasztani, pedig történtek nehézségek az életemben. Elvesztettem édesanyámat és szklerózis multiplexet diagnosztizáltak nálam. De ekkor sem jutott eszembe, hogy alkoholhoz nyúljak.

Elmondása szerint soha többet nem nyúlna az italhoz 

 

Sajnos sokszor előfordul, hogy a nehézségekről, válsághelyzetről nem szívesen beszélünk, mert azt gondoljuk, hogy gyengeségünk révén mások szemében is kevesebbek leszünk. Pedig talán sokkal nagyobb erőt, és értéket jelent, ha be merjük vállalni a rossz dolgokat is, és nyíltan beszélünk róla. Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol a Richter Főnix Közösséghez és beszélsz életed nehézségeiről?

Azért gondoltam fontosnak, hogy megismerjék a történetemet, mert Magyarországon az alkoholizmus nagyon sokakat érint. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a legtöbb család valamilyen módon érintett a témában és kénytelen megtapasztalni ennek a problémának az árnyoldalait. Ezen felül úgy vélem, hogy abban is segíthet a történetem másoknak, hogy felismerjék a problémát és egyúttal megtudják azt is, hogy van kiút, van lehetőség, járható út, amit el kell kezdeni. A valós történet, személyes életpélda mindenképp motiváló lehet.

Richter Főnix Közösség program

A Richter Gedeon Nyrt. legújabb, nőknek szóló társadalmi felelősségvállalási programja. Célja, hogy példamutató, inspiráló történetek révén erőt adjon a nehézségekkel küzdőknek az újrakezdéshez. A program közreműködő alkotója Jakupcsek Gabriella, védnöke Szekeres Pál olimpiai bronzérmes és paralimpiai bajnok vívó. A Richter Főnix Közösségről folyamatosan új hírek és videók érhetők el a Richter a Nőkért Facebook-oldalon és a www.richteranokert.hu/fonix honlapon. Az alkotók bíznak benne, hogy a bemutatott történetek minél többekhez eljutnak és akiket megérintenek, azok meg is osztják azokat.

A válságban lévő ember gyakran érzi azt, hogy egyedül van a problémájával. A Richter Főnix Közösségnek milyen hatása lehet rájuk nézve?

Hiszek a közösség erejében, úgy gondolom szinte elsöprő ereje tud lenni akár még egy kis baráti társaságnak is. Ha ugyanis azt tapasztalod, hogy kiállnak melletted, támogatnak, akkor az hatalmas lendületet adhat. Ha egy olyan közösség jön létre, amiben több pozitív példa is van, az több oldalról is megtámogathatja az elbizonytalanodó, problémával küzdőt, és így könnyebben található meg a helyes irány is.

Mit tanultál az újrakezdésből? Átformált, akár a gondolkodásban?

Alapvetően nem lettem más, inkább úgy tudnám megfogalmazni, hogy sikerült visszanyerni a régi egyéniségemet, a határozott, tenni akaró, közösségi embert, aki a betegség előtt voltam.

Forrás: adme - femcafe.hu

 

Sik Domonkos, az ELTE-TÁTK szociológusa azt kutatta, a társadalmi szenvedés hogyan alakulhat mentális zavarokká. Magyarország nem áll jól európai összehasonlításban: nem véletlenül népbetegség az alkoholizmus és a depresszió. A jóléti államok leépülése csak fokozza a problémákat, ám azt még nem látni, milyen társadalompolitika nyomul be a jóléti rendszerek után maradt vákuumba. 

 

Két könyve is megjelent frissen a szenvedésről. Miért választotta ezt a témát?

A társadalmi szenvedés a 2000-es évek után előtérbe került a társadalomtudományokban, de a szenvedés kérdése már Marxtól kezdve ott volt a szociológiában. Lényegében a kezdetektől fogva kérdés volt, hogy mire lehet alapozni a társadalomkritikát. Meg lehet ezt közelíteni elméletek felől, például hogy mi az igazságosság, és a tapasztalatok felől is, aszerint hogy milyen viszonyok eredményeznek szenvedést. Vannak olyan szenvedések, amelyek indokoltak, például valamilyen erőfeszítés egy cél érdekében.

De vannak olyanok, amelyek indokolatlanok, például közönyből, vagy elnyomó viszonyokból fakadnak. Ezek olyan következményei a társadalmi viszonyoknak, amelyekről azt gondoljuk, hogy nem kellene, hogy legyenek, hogy megszüntethetőek.

Persze nem minden szenvedés vezethető vissza társadalmi okokra.

A társadalmi szenvedésnek feltétele, hogy az ember felfogja, hogy ő szenved, és a szenvedését a társadalom okozza?

Van olyan, hogy nem tudatosul a szenvedés. Vagy olyan is van, hogy a hétköznapi élet szintjén kezeljük a társadalmi szenvedést, mondjuk úgy, hogy racionalizáljuk. Valamit nem tudunk elérni, bár szeretnénk, és ilyenkor azt mondjuk, hogy az a dolog nem is olyan fontos. Ez a savanyú a szőlő tipikus esete, amikor az ember megváltoztatja a saját vágyait.

Milyen formái vannak a társadalmi szenvedésnek? Lehet ezeket csoportosítani? 

Az első szint a tőkékért folytatott versengésről szól, arról, hogy miként szerzünk meg nem csak materiális javakat. A társulások megszerveződésének egy másik módja, hogy milyen kommunikációs rendszerek vannak, ennek egyaránt része, hogy emberek szóba elegyednek egymással, és az is, hogy médiumokon keresztül kommunikálunk. Egy harmadik szint az elismerési viszonyok szintje, ez is lehet teljesen privát, például ahogy intim viszonyokban szeretettel ismernek el valakit, de a társadalom egészére is vonatkozhat, úgy mint a szolidaritás, vagy a jogi elismerés. Beszélhetünk technikai szintről is, ami a tárgyakon, a környezeten keresztül fejti ki a hatását. És ezeken a szinteken mind elképzelhetőek olyan zavarok, amelyek szenvedést okoznak.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu 
 

És ha bármelyik szinten baj van, akkor szenvedni fogunk, vagy hogyan kell ezt elképzelni?

A társadalomtudományok szűken beszélnek a szenvedésekről, mert csak egy-egy szintet emelnek ki, a többire viszont jobbára vakok. Ezért kerestem egy olyan empirikus „szenvedéskatalógust”, ami mentes a társadalomelméletek vakfoltjától.

Ezt a katalógust én a szenvedés határállapotainak neveztem el, és a pszichológiai és pszichiátriai szakirodalomban felsorolt mentális zavarokból szedtem össze.

Ezek mitől határállapotok?

Amikor depresszióról, szorongásról, kényszerbetegségről, fóbiákról beszélünk, akkor nem egyszerűen arról van szó, hogy rossz tapasztalatai vannak valakinek, hanem hogy belsővé tett valamilyen szenvedést, nem tud tőle szabadulni, ez szervezi az életét. Ilyenkor nem csak átéli valaki a szenvedéseket, hanem ezek hatására megakad a cselekvőképessége.

Az egyik könyvben ezeket a határállapotokat, ezt a szenvedéskatalógust részletesen elemezte is. A depressziótól, a skizofrénián át, a szerfüggőségekig. Amikor tömegesen jelentkeznek ilyen mentális problémák, akkor ezek szerint mondhatjuk, hogy ott a társadalom beteg?

Biztosan nagy a gond, ha ezek nagy tömbben jelentkeznek. Amikor egy ilyen határállapot kialakul, akkor már egy olyan kapcsolati környezet veszi körbe az embert, amelyben tartósan és döntően diszfunkcionális viszonyok vannak. A hétköznapi viszonyrendszerek ezzel szemben általában olyanok, hogy vannak benne torzult kapcsolódások, és nem torzultak is, ebben az értelemben egyensúlyi állapot jellemzi őket.

Ha ilyen kapcsolatokon múlik a mentális jóllétünk, akkor mit tud segíteni egy gyógyszeres kezelés, vagy egy pszichoterápia, amikor már baj van?

Ha már belekerült az ember egy ilyen határállapotba, vagyis már hosszasan ki volt korábban téve szinte kizárólag torzult viszonyokból álló társadalmi környezetnek, akkor ott nem lehet a társas környezet megváltoztatásától varázsütésre változást remélni. Nyilvánvalóan megvan ezért a pszichológiának, a  pszichiátriának az illetékessége. Ami viszont fontos, hogy ezeket a társadalmi állapotokat már fel lehet ismerni, el lehet csípni akkor is, amikor még nem okozzák a cselekvési képesség beszűkülését. Ilyenkor a társadalompolitikának, a szociális munkának hatalmas a szerepe, mintegy preventív jelleggel.

Egy konkrét példán el tudja magyarázni, hogy alakul ki ebből a nézőpontból egy mentális zavar?

Leírtam több esettanulmányt, az egyikben például egy depressziós nő élettörténetét mutattam be. A hölgy gyermekkora nem mondom, hogy kihívásoktól és nehézségektől mentes, de többé-kevésbé kiegyensúlyozott volt. Családi kapcsolati rendezettek, van perspektívája. El is indul a karrierje, megházasodik, satöbbi.

És akkor történik egy tragikus dolog: meghal az első gyermeke.

Ez az esemény aztán felszínre hoz egy sor látens problémát. Kiderül, hogy a férjével nem igazán tud beszélni, a kapcsolatuk inkább instrumentális, nincs benne túl sok intimitás. A munkahelyére nagyon hamar vissza kell mennie, nincs ideje dolgozni ezen a problémán, és a kollégái is ridegen viszonyulnak a helyzethez. Az ismerősei, barátai körében pedig nincs lehetősége beszélni erről, az elhallgatások hálójába kerül. És az egész mögött ott van az intézményi hiányosság, hogy például nincs egy szociális munkás, aki figyelne rá. És lehet, hogy ezek a kapcsolatok korábban is problematikusak voltak külön-külön, de a gyerek halála összekapcsolta ezeket, és rázárult a nőre egy olyan társadalmi valóság, amelyben nem volt lehetősége megküzdenie a helyzettel.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
  Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu 
 

Hol a hiba ebben a sztoriban? Hol kellett volna beavatkozni, amikor azt mondta, hogy többé-kevésbé minden rendben volt? Ilyenkor egy szociális munkás honnan tudja, hogy segítenie kellene?

Nem egy hibapontot kell kiemelni. Több helyen is lenne lehetőség, hogy máshogy alakuljon a történet. Ha mindenképpen hibát keresünk, akkor a társadalmi intézmények szintjén kell keresnünk. De az is fontos, hogy valószínűleg nem volt ott ennek a nőnek a fejében, hogy egyáltalán lehet hova fordulni, és ez nem feltétlenül az ő hibája. Az is a társadalmi pozíció és szocializáció függvénye, hogy mondjuk egy ilyen helyzetben tudja-e valaki, hogy hová lehet fordulni, vagy egyáltalán van-e rá lehetősége.

Az viszont nem egy intézményi kérdés, hogy a barátok, kollégák hogy állnak egy ilyen helyzethez. Ezek a viszonyok a társadalmi környezettől, kultúrától függenek: hogy például miről, és hogyan szabad beszélni.

Egy nagy, európai kérdőíves vizsgálatot is elemzett az egyik könyvben. Amit ott talált, az egybecseng azzal, amit most elmondott? Hogy különböző kultúrákban máshogy alakulnak azok a viszonyok, amelyek aztán mentális zavarokhoz vezetnek?

Pontosan ezért csináltam egy nagymintás adatbázison is elemzést, amiben benne volt több mint húsz európai ország, ehhez 54 ezer embert kérdeztek meg. Nagyon jól kiderült az, hogy hatalmas különbségek vannak az országok között abban a tekintetben, hogy hol, mekkora eséllyel alakulnak ki olyan zárványok, amelyek aztán rácsukódnak valakire, és akár mentális zavarok kialakulásához is hozzájárulhatnak.

Magyarország hol áll ebben a rangsorban?

Nem állunk jól: az átlagnál magasabb azoknak az élethelyzeteknek az aránya, amelyekben döntően torzult viszonyok figyelhetőek meg. Ezek a helyzetek egyáltalán nem véletlenszerűen szóródnak szét a társadalomban, hanem jól leírható strukturális különbségekre rakódnak rá. Ebben amúgy nincs újdonság, korábbi egészségszociológia vizsgálatok kimutatták, hogy

a depresszió, vagy a szorongásos tünetegyüttesek szorosan összefüggenek strukturális egyenlőtlenségekkel, és elsősorban a hátrányosabb helyzetűeket sújtják.

Lehet azt mondani, hogy minél nagyobb az egyenlőtlenség, annál több ilyen zárvány alakul ki?

Nem mondanám ezt ebben a formában. Voltak olyan országok, amelyekben kevesen voltak, akikre a torzult viszonyok voltak a jellemzőek, de ők a társadalom alján voltak. Voltak olyanok – a mediterrán országok  főleg –, amelyekben alapvetően sok volt a torzult viszony, de megvoltak azok a viszonyok is, amelyek ellensúlyozták ezt, és az egyenlőtlenségek mentén sem szóródtak ezek annyira jellemzően. Ami azonban nemcsak Magyarországra jellemző, hanem erőteljesen posztszocialista sajátosság, hogy ez a két dolog a lehető legszerencsétlenebbül kombinálódik: egyszerre igaz az, hogy nagyobb az átlagnál a torzult viszonyok aránya, és ezek ráépülnek társadalmi egyenlőtlenségekre.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu 
 

Az kijött, amit már többször leírtak, hogy a skandináv országokban boldogabbak az emberek? Mármint, gondolom, ha kisebb társadalmi szenvedés valószínű, akkor magasabb a boldogságindex.

Nem néztem külön társadalmi jóllétet, depressziós mérőeszközt használtam. Azt fontos leszögezni, hogy a jóllét nem egy olyan dolog, amit elérünk, kipipálunk, és minden rendben. Hanem sokkal inkább arról szól, hogyha jönnek a kihívások, a problémák, akkor van-e olyan társas környezet, ami segítséget nyújt abban, hogy ezekre érdemi módon reagáljunk. Vagy olyan spirálba kerül az ember, hogy egyre nehezebb lesz, egyre mélyebbre kerül. A depressziós nő történetében is ez látszik, hogy jön egy probléma, és a környezetével együtt nem tudnak vele mit kezdeni.

Akkor az elmagányosodás egy elég nagy probléma. Márpedig Magyarország elég rosszul áll ebből a szempontból.

Az emberi kapcsolatok leépülése tipikus út a mentális zavarok felé.

Amikor még nincs konkrét zavar, a jelek már akkor is egyre jobban izolálják az embereket, és beindul egy spirál, ami a helyzet durvulásához vezet. A kapcsolatok persze lehetnek rosszak is, önmagában még nem elég, ha valakinek vannak kapcsolatai. A pszichológiához képest annyiban más az én megközelítésem, hogy nemcsak privát kapcsolatokat nézek, hanem intézményi, nyilvánosságbeli, társadalmi kapcsolatokat is.

Azért a pszichológia is foglalkozik ilyesmikkel.

Én úgy tudom, hogy nem igazán.

Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság Elnöke például azt mondta egy konferencián, hogy a depresszió kialakulásában az információs túlterheltség, vagy a munka és a magánélet összeegyeztethetetlensége is fontos faktor.

Örülök, hogy van ilyen. Nyilván létezik a pszichiátriai-pszichológiai szakmai diskurzusokon belül is reflexió a társadalmi hatásokra, viszont a szakcikkek java nem ezek köré szerveződik. A mentális zavarokra adott reakciók pedig még kevésbé: ott medikális, vagy pszichoterápiás szemlélet érvényesül. Magyarországon is létezik a közösségi pszichiátria irányzata, de nagyon messze vagyunk attól, hogy ezt dominánsnak tekinthessük.

Az mit mond el Magyarországról, hogy a depresszió és az alkoholizmus is népbetegség?

A szerfüggőség sok esetben amiatt harapózik el, mert nincsenek bevett formái a vágykielégítésnek, vagy ezek nagyon korlátozottak. Viszont legitim módon fel van kínálva valamilyen szer fogyasztása.

Mondjuk nincs pénze valakinek nyaralni, de szabadidős tevékenységnek ott a kocsma.

Igen, inni lehet például. De a számítógépes játékfüggőség ugyanez. Az a veszélyes, hogy sokszor párosul egy ilyen függőség olyan társadalmi helyzettel, amikor nincs munkahely, nincs lehetőség semmire. Elég az újfajta dizájnerdrogokra gondolni, amik különösen azokat a társadalmi csoportokat sújtják, akik munkaerőpiaci és egyéb szempontból is kilátástalan pozícióban vannak.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu 
 

És ugye ezek a társadalmi csoportok férnek hozzá a legkevésbé a megoldásokhoz.

És itt nem csak arról van szó, hogy bizonyos társadalmi intézményekből kiszorulnak ezek az emberek, hanem arról is, hogy mennyire sok szinten jelentkeznek ezek a kilátástalanságok. Az már a végső pont, amikor azt mondja mindenki, hogy „nem tudunk ezzel az emberrel semmit kezdeni, vigyétek be a pszichiátriára.”

Mi a megoldás? Hogy jön a képbe a szolidaritás, ami a másik könyv egyik fontos témája?

Fontos kitérni a szolidaritás történetére, hogy megértsük, mit nyögünk most. A modernitással átalakult a szolidaritás, a korábbi közösségi alapú szolidaritás, ahol a falu- vagy a családközösség volt kulcsfontosságú, lecserélődött. A modernitásban professzionális intézményekbe szerveződött ki a szolidaritás: például egészségpénztárak, társadalombiztosítás. Ezek az intézményrendszerek nemzetállamokhoz kötődnek, ezeknek lesznek a mintapéldái a skandináv jóléti államok.

Tehát a modernitásban lecserélődtek az emberek, a személyes kapcsolatok intézményekre.

Így van. Később, a globalizáció időszakában azonban a nemzetállamok mozgástere beszűkül, ebből fakad a jóléti rendszerek leépülése.

Magyarországon kevésbé épültek ki ezek a jóléti rendszerek, ezért sokkal drasztikusabban érezhető a leépülés is.

Hová vezet ez?

A repedező jóléti állam repedéseiben létrejöhetnek civil, társadalmi kezdeményezések. Amit a jóléti rendszer már nem képes megoldani, azt a kezükbe próbálják venni a civilek. Emellett beszélhetünk egy visszafelé tekintő modellről is, amiben protekcionista módon próbálnak fellépni nemzetállamok. Ám sok szempontból az egy illúzió, hogy ez járható út.

Még egy akkora nemzetállam esetében is, mint mondjuk az USA, ahol Donald Trump épp ilyesmi politikával próbálkozik?

Szerintem az USA sem képes erre.

Annyit tudnak tenni a politikusok, hogy fenntartják a nemzetállami illúziót. Azonban a nemzetállamok gazdasági teljesítménye attól függ, hogy milyen sikeresen vannak beágyazódva a globális piacokba.

Csökkenne a gazdasági produktivitás, ha kiágyazódnának ezekből. A politikusok azért tartják fenn mégis a protekcionizmus lehetőségének illúzióját, mert ezzel valós félelmeket próbálnak eloszlatni. A választók ugyanis azt várják tőlük, hogy védjék meg őket a globális folyamatoknak való kitettségtől

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu 
 

Tehát illúzió minden esetben, hogy az emberek megvédhetőek a globális folyamatoktól?

Nem akarok ilyen kategorikusan fogalmazni, de sokkal kisebb a mozgástér, mint amit a protekcionista erők állítanak. Persze lehet lépéseket tenni, méghozzá annál nagyobbakat, minél nagyobb egy nemzetállam.

Ezzel az egésszel oda lyukadunk ki, hogy a jóléti államok leépülésével párhuzamosan egyre több szenvedés lesz a társadalmakban?

Ez egyrészt igaz. Ugyanakkor az is érződik, hogy új formáit kell kitalálni annak, hogy mihez kezdjünk a társadalmi szenvedéssel. A szolidaritás mindig valamilyen szenvedésre adott segítségnyújtás, de hogy ez milyen stratégiával képzelhető el ebben a mostani helyzetben, azt nem látjuk még világosan. Az fontos lenne, hogy belássuk: különböző társadalmi pozícióban levő emberek nagyon hasonló módon szenvedhetnek, ez pedig lehetőséget teremt arra is, hogy szolidárisak legyenek egymással.

Akkor milyen lesz erre válaszul a jövő társadalompolitikája?

Nem tudom, nem látok a jövőbe. Amit most látunk társadalompolitikában, az a lebomlás szakasza, az űrök, a hiány szakasza, az új irány pedig még nem látszik. A jóléti állam leépül, de kérdés, hogy mi nyomul be a helyére.

 

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu 

Forrás: Kálmán Attila - 24.hu

Ismét Hello, WMN! – március 19-én a függőségről beszélgetünk. Dr. Almási Kitti pszichológusnak, Dudits Dénes terápiás programvezetőnek, Karafiáth Orsolya írónak és Peller Mariann műsorvezetőnek D. Tóth Kriszta teszi fel a kérdést: És te mitől függsz? Addig is öt hasonló kérdésre válaszolnak bemelegítésképpen. Peller Mariann az Utazás a lelked körül műsorvezetőjeként spirituális kérdésekre keresi a választ – és a függőséget is erről az oldaláról közelíti meg.

WMN: Fel tudod idézni az első találkozásodat a függőséggel? Kihez fűződik, milyen jellegű függésről volt szó?

Peller Mariann: Kettő is volt. Még gyerekkoromban tudatosodott bennem, hogy az egyik nagypapám elég sokat dohányzott. Azt hiszem, Symphoniát vagy Sophianét szívott, már nem vagyok benne biztos, melyiket. A másik nagypapám pedig imádta a bort. Annak mindig kellett otthon lennie, demizsonban. A gyerekei azzal igyekeztek enyhíteni a helyzetet, hogy csakis minőségi bort ajándékoztak neki, több mint 80 évig élt.

WMN: Mit gondolsz, létezik olyan, hogy függő személyiségtípus?

P. M.: Szerintem ez mindenkiben megvan, és attól függ, hogy ki milyen erős akarattal, elhatározással bír. Én abban hiszek, hogy ez választás kérdése.

Változtatni csak mi tudunk magunkon, de mi képesek vagyunk bármire.

Úgy gondolom, hogy mindannyian elvágyódunk egy tökéletes, stresszmentes, békés, harmonikus világba – és itt jön be a spirituális gondolkodás. A lélek tudja, hogy ha épp nem fizikai testben él a Földön (ami a legnehezebb tanulópálya – egyes nézetek szerint ez a pokol, nem pedig az, ahová haláluk után az élők kerülnek), akkor a végtelen szeretet világában tartózkodik. Emlékszik erre akkor is, amikor emberként él, és ez is okozhatja azt, hogy oda vágyódjon, vagy legalábbis az ahhoz legközelebb álló állapotba vágyjon. Ez pedig a delírium, vagy akár az orgazmus pillanatnyi öröme. Csakhogy a kijózanodás után négyzetre emelkedve zuhan rá a földi sík valós súlya.

WMN: Hol húzódik a határ a függőség és a szenvedély között?

P. M.: Erre nem igazán tudok válaszolni. Vannak olyan függőségek, sőt, szenvedélyek, amik előre visznek, jót tehetnek. A szeretet- vagy visszajelzésfüggő, elismerésfüggő emberekre mondjuk, hogy szenvedélyesen munkálkodnak a céljaik elérésén. Ha azonban valamilyen tudatmódosító szertől vagy ételtől, esetleg egészen furcsa dolgoktól függ valaki, ott komoly hiány van az élete valamely területén.

WMN: Szerinted létezik olyan ember, aki élete során eljut arra a pontra, hogy azt mondhatja: nem függök senkitől és semmitől?

P. M.: Csak nagyon ritka esetben. Ezt igazából csak egy gururól tudom elképzelni, akinek az anyagi világ kínálta lehetőségek tényleg semmit sem jelentenek. És az ételtől, víztől és levegőtől, sőt, a hőmérséklettől, szóval a fizikai létezésének alapfeltételeitől ő is függ.

Fotó: Rózsa Erika

 

WMN: Máshogy függünk egymástól ma, mint 30-40 évvel ezelőtt a szüleink, nagyszüleink?

P. M.: Mivel a nők mára sok esetben azonos egzisztenciát képesek megteremteni maguknak, mint a férfiak, igen. Sokkal nagyobb hangsúlyt kaphat így az érzelmi támasz, vagy éppen függés egymástól, mert anyagilag már nem feltétlenül függ egy nő a párjától. Ez persze, szépen felborította a férfi-női szerepeket.

 

Kiemelt kép: Rácz Tamás

Forrás: Tóth Flóra - wmn.hu

Kétmillió magyar nőt ért már súlyos lelki erőszak, 800 ezer nő pedig szenvedett már testi erőszak miatt. Nemcsak nők élhetnek bántalmazó kapcsolatban, de nemtől függetlenül hihetetlen lelki erő kell a változtatáshoz és a további élethez. Gyetvai Viktória párkapcsolati szakértőt kérdeztük a bántalmazó kapcsolatokról.

 

A bántalmazó kapcsolatok szerte a világban rengeteg nő és férfi életét keserítik meg. Nemcsak hátrahagyni nehéz ezeket, hanem azt követően békére és boldogságra találni is fájdalmas. Gyetvai Viktória párkapcsolati szakértővel beszélgettünk arról, miért olyan nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból, és hogyan lehet teljes és biztonságos az ezt követő élet.

 

Hogyan alakul ki a bántalmazó kapcsolat?

Mi a genderelmélet?

Genderelmélet jelentése: társadalmi nem, azaz mindazon tulajdonságok, viselkedésformák és szerepek összessége, amelyet a társadalom az egyéntől biológia neme folytán elvár. Egyszerűsítve: az egyén biológiai neme ("nő" vagy "férfi") meghatározza, hogy milyen személyiségvonásokat tulajdonít az egyénnek, illetve milyen szerepeket vár el tőle a társadalom: ezért "gender," azaz társadalmi nem. "Nőies" vagy "férfias," illetőleg női vagy férfi szerepekről van szó, amelyekhez nemi sztereotípiák is kapcsolódnak.

A szakértő szerint elsődleges, hogy megértsük a bántalmazottat és a bántalmazót is, ugyanis az ilyen kapcsolatok hátterében gyerekkori trauma áll. Mindkét fél olyan bántalmazásból jön a felnőtt életbe, amely vagy gyerekként, vagy tinédzserként érte. A bántalmazó olyan traumával, súlyos érzelmi sérüléssel rendelkezik, amely felhatalmazza őt, hogy így éljen, a bántalmazottat pedig, hogy elszenvedje a helyzetet. A genderelmélet nőként és férfiként is egyfajta működés felismeréséhez irányít minket; megadja a nőket és a férfiakat tipizáló működés- és viselkedésbeli aspektusokat. Ahogy a kettő összekapcsolódik, a bántalmazottság és a bántalmazás (amely lehet verbális, testi vagy szexuális) meghatározza, hogyan viselkednek az érintettek nőként, illetve férfiként. Felnőve pedig kerülhetnek olyan helyzetbe, ahol egy kapcsolatban a nő bántalmazott, a férfi pedig bántalmazó lesz. (De fontos, hogy fordítva is lehet!).

 

A személyiség darabokra hullik

A bántalmazás létrehoz egy kötődési típust. Egyfelől a személyiség a bántalmazás miatt darabokra hullik. Másrészt ha úgy érzi az egyén, hogy a másik fél bántja, akkor ő bántalmazott, a másik pedig bántalmazó lesz: ebben a kontextusban egy gyermek azt várja, hogy valaki megmentse ebből a helyzetből - de ez általában nem történik meg, így csak hiányolja a megmentőt. Ráadásul többnyire van valaki, aki tudja, hogy a bántalmazás megtörténik, és csendestársként vesz részt ebben a helyzetben: néma tanúként legalizálja a bántalmazást. Ha szexuális abúzusról van szó, 95 százalékban közeli rokon vagy családtag a bántalmazó. Ha a gyereket bántalmazták, mindig mutat tüneteket, jeleket, de ezeket nem veszik figyelembe, pedig tudják, hogy megtörténnek az események. A bántalmazó kapcsolatban tehát négy szerepkörre szakad a résztvevők személyisége: bántalmazott, bántalmazó, megmentő, csendestárs.

Ezek alapján jön létre a felnőttkori kötődés is: ezekbe a szerepekbe lépnek be felváltva a bántalmazói kapcsolat szereplői.

 

A traumatizált kapcsolat ciklikusan működik

A bántalmazó kapcsolatban ismétlődnek a jelenetek. Megtörténik a bántalmazás, a helyzetben a bántalmazott sérül (minél több bántalmazást szenved el, annál súlyosabban), de ha van elég ereje, ki is lép belőle. Azzal, hogy a bántalmazó kiengedte a feszültséget, lehiggad, megbánja a bűneit, és próbál visszakerülni a bántalmazott kegyeibe, aki hisz neki. Bízik a változásban, és úgy érzi, meg kell, és meg is tudja menteni a bántalmazó felet, így a megmentő karakterét veszi fel. Idealizált képet lát a kapcsolatról, olyat, amilyet szeretne megkapni: megértőt, támogatót, védelmezőt. Ezzel kezdődnek az úgynevezett "mézeshetek". Itt minden szépen alakul, nincsenek problémák. Azonban a traumatizált személyiségek nagyon érzékenyek, és előbb-utóbb újra feszültség generálódik bennük, ami a kapcsolatra is kihat, majd újra bántalmazás történik - ismerteti a problémát Gyetvai Viktória.

 

A gyerek is sérül

Ha gyermek is van a kapcsolatban, még nehezebb és fájdalmasabb a helyzet. Aki bántalmazott családban nő fel, ugyanúgy sérül, mint szülei. Lehet, hogy a gyereket nem bántja a bántalmazó, de ugyanúgy megéli, ugyanúgy tapasztalja a bántalmazást. A gyerek pedig a megmentő szerepébe kerül, ugyanis azt szeretné, ha a bántalmazott szülő megmenekülne. Ezek a gyerekek később sokkal nehezebben kötelezik el magukat, mert a szülők iránt éreznek elköteleződést, megmentési szándékot.

A bántalmazó kapcsolatból rendkívül nehéz kilépni
Bántalmazó kapcsolatból rendkívül nehéz kilépni
 

Sok múlik azon is, hogy mekkora a bántalmazás mértéke, és a bántalmazottnak mennyi önereje van. Vannak  ugyanis szelíden és durván bántalmazók. Egy ilyen kapcsolatban élni egyet jelent azzal, hogy teljesen elveszíti magát, akit bántanak. Semmi erőforrása nem marad arra, hogy önmagára figyeljen, nagyon mélyen feladja magát, nagyon kevés mobilitás marad benne, ezért nem tud kilépni a rossz kapcsolatból. Felmenti magát a kilépés alól, főleg ha gyerekek is vannak, vagy közös vagyon stb.

Ha pedig menni akar, akkor magát kell összeszednie elsőként: így még nehezebb, ha gyerek is van. A szakértő arra is rávilágít, hogy a magyar rendszerben nincs jó, konstruktív jogi háttér, illetve szociális háló, amely segítene. Ha nincs anyagi támogatás, segítség, amellyel a bántalmazott ki akarna lépni, akkor nagyon nehéz elhagyni egy ilyen kapcsolatot.

A gyerek is csak akkor tud később egészséges kapcsolatokat létrehozni, ha sokat és rendszeresen foglalkozik a problémával, és a gyógyulás útjára lép.  Ehhez tudni kell, mi zajlik benne, mi történt, honnan jött és hova tart.

 

Mit tehet a bántalmazott?

A gyakorlat, hogy kiállok magamért, és nemet mondok, csak az elmúlt 15-20 évben jelent meg ennyire intenzíven. Az előző rendszerek inkább a "fejhajtást", a gondolkodás nélküli elfogadást ösztönözték. Mostanában a sajtó többet foglalkozik ezzel a témával, és sorra jelennek meg a törvénytervezetek - bár javarészt elbuknak, vagy nem jól fogalmaznak, lyukat hagynak bennük. Azoknál a családoknál például, ahol az egyik gyereket szexuálisan abuzálta az egyik szülő, sokszor tapasztaljuk,  hogy válásnál mégis ugyanannyi jogosultsága van ellenőrzés nélküli kapcsolattartásra.

A szakértő azt mondja, a terápia sokat segít. Ez lehet egyéni vagy párterápia is. Utóbbi csak akkor működik, ha a bántalmazó felelősséget vállal a tetteiért, és nem akarja a bántalmazottra kenni azokat. Agresszióját, feszültségét, dühét, gondolkodását a kapcsolatról módosítania kell, amihez a gyerekkori élményekre is szükség van. Ritka, hogy a bántalmazó fél kér terápiás segítséget, mert nem akarja ezt a működést folytatni.

Gyakoribb, hogy a bántalmazott fordul terapeutához: ilyenkor segíthet az egyéni terápia is. Mindazonáltal mindkét fél terápiája nagyon hosszú, és igen fájdalmas folyamat.

A bántalmazást követő élet rendbetétele a legnehezebb terápiák egyike. Biztonságot kell teremteni, olyan közeget, ahol a bántalmazást nem kell újra elszenvedni. Sok félelem,fájdalom vár a bántalmazottra, ugyanis nincs kapcsolatban a saját érzelmeivel; a bántalmazások miatt sokszor disszociatív állapotba került, leválasztja magáról az érzéseket, mert a személyiség védi magát, hogy ne omoljon össze.

Ezzel ellentétes a terápia fő célkitűzése, amely egyben az autonóm, magát védő személyiség alapja is: legyen meg az egész életen átívelő folyamatos, önreflektív tudás önmagunkról, amelybe beletartozik a tudás, emlékezés az eseményekre, valamint az ezekben megélt érzések és gondolatok összessége. Ha ez megszületik, azaz a személy tudja, hogy mi történik vele az életében, akkor képes lesz akár egy bántalmazói helyzetre is nemet mondani. Amíg valaki elfordul az őt ért bántásoktól, és nem mer a "közelükbe menni", illetve amíg nincs bátorsága ezeket az eseményeket átdolgozni, addig ki van téve a méltatlan, bántó élethelyzeteknek.

A terápiában nagyon fontos, hogy egyik fél se traumatizálódjon. A legnehezebb terápiák egyike ez, ugyanis a korábbi bántalmazott kötődési kapcsolatok megnehezítik a terápiás kapcsolatot is, hiszen egy bántalmazott kliens a terapeutára is rávetít egy szerepet. Általában ő lesz a megmentő: tőle várja a bántalmazott, amit nem kapott meg a kapcsolataiban. De amikor kiderül, hogy ez nem a terapeuta dolga, hanem önmagában kell megtalálnia a belső erőforrásokat, akkor az újabb fájdalom lesz, hiszen a terapeutában is csalódik egy időre, mert ő sem az az ember, aki megmenti a bántalmazótól.

Ha azonban túljut ezen, és elfogadja, hogy mindenben képes magát védeni, csak meg kell találnia hozzá az eszközöket önmagában, akkor a harag, a fájdalom megélése következik, ezt pedig a megélt, elgyászolni való veszteség követi. Ha valaki ezen is átvergődik, akkor már közel a gyógyulás. Kontextusba kell kerülnie az egész életének: meg kell értenie, ok-okozati viszonyokat érdemes keresnie, és át kell dolgoznia a temérdek érzést, amely az évek folyamán felhalmozódott. Ha ezen is túl van a bántalmazott személy, akkor jöhet a megbékélés. Amennyiben tisztán látja életét, úgy szabadságot nyer, és kiléphet ebből a viszonyulási rendszerből.

Fontos, hogy ha bántalmazó kapcsolatban él valaki, merjen lépni, merjen szembenézni a helyzetével, felülemelkednie saját magán. Ehhez azonban hosszú és fájdalmas utat kell bejárnia, amely végén azonban biztonság és megbékélés várja.

Forrás: Galló Timea - házipatika.com

 

Hamarosan újra találkozunk veletek a következő Hello, WMN! esten: március 19-én a függőségről beszélget D. Tóth Kriszta Dr. Almási Kitti pszichológussal, Dudits Dénes terápiás programvezetővel, Karafiáth Orsolya íróval és Peller Mariann műsorvezetővel. Bemelegítésképpen öt-öt kérdést teszünk fel vendégeinknek, dr. Almási Kitti pszichológusnak komoly szakmai tapasztalata van a társfüggőség terén, és ez a válaszaiból is érződik.

WMN: Fel tudod idézni az első találkozásodat a függőséggel? Kihez fűződik, milyen jellegű függésről volt szó?

Almási Kitti: Egy családtagnál kóros játékszenvedély fordult elő. Nagyon nehéz volt végignézni, ahogy ez a függőség anyagilag és a családi kapcsolatok terén is tönkretette az illetőt. Nem igazán sikerült időben megfelelő segítséget kapnia sajnos.

WMN: Mit gondolsz, létezik olyan, hogy függő személyiségtípus?

A. K.: Jellemzően az önállótlanabb, tehetetlenségérzéssel küzdő embereket sorolják ide, akik folyamatosan külső segítséget várnak.

Nagy szerepe van a probléma kialakulásában annak is, hogy olyan élmények szükségesek számukra, amik megszüntetik az unalmat, amik segítségével a függő eltávolodhat az eredeti problémájától, például az elveszett gyerekkortól, amiben nem kapott elég szeretetet.

A szerek, vagy bizonyos viselkedésmódok segítségével azt élheti meg, hogy valamiféle kontrollt tud gyakorolni a hangulata felett, illetve valamelyest kezelni tudja a stresszt.

WMN: Hol húzódik a határ a függőség és a szenvedély között?

A. K.: A függőséget jelzi, ha az adott cselekvés eluralja a gondolkodást, az érzelmeket, meghatározza a viselkedést. Összességében annyira torzítja az életvitelt, hogy az kihat a társas kapcsolatokra és a feladatvégzésre. Egy idő után kialakul a tolerancia, azaz ugyanaz a dolog a megszokott mennyiségben már nem váltja ki az eredeti hatást, ezért egyre inkább igényli az illető. Amennyiben pedig elhagyja az adott szert/viselkedést, akkor megvonási tünetek jelentkeznek.

WMN: Szerinted létezik olyan ember, aki élete során eljut arra a pontra, hogy azt mondhatja: nem függök senkitől és semmitől?

A. K.: Kevés olyan ember van, aki teljes mértékben ki tudja zárni a környezet hatásait. Ahhoz rendkívül komoly belső stabilitás szükséges, hogy valaki mindig a belső energiatartalékai segítségével tartsa meg magát a legnehezebb helyzetekben is, és ne szoruljon senkire és semmire. Ennek egy optimális szintje cél lehet, azonban a külvilág teljes kizárása elmagányosodáshoz vezet.

WMN: Máshogy függünk egymástól ma, mint 30-40 évvel ezelőtt a szüleink, nagyszüleink?

A. K.: Nehéz összehasonlítani, mert az utóbbi évtizedekben teljesen megváltozott az életvitelünk. Megszűnőben vannak a többgenerációs családok, ahol mindig számíthattak egymásra a családtagok, meredeken emelkedik a válások száma és aránya, ami általános szorongáshoz vezet, és az egyedülléttől való félelemet fokozza. Összességében tehát szerencsétlennek tekinthetők e folyamatok, amelyek a labilitást, kiszolgáltatottságot fokozzák, és ezáltal nagyobb kapaszkodást, ragaszkodást idézhetnek elő egy olyan személlyel szemben, aki által a stabilitást élhetjük meg.

Kiemelt kép: Nánási Pál

Forrás: Tóth Flóra - wmn.hu

Március 19-én ismét találkozunk veletek a következő Hello, WMN! esten, amelynek témája: „És te mitől függsz?” Vendégeink, dr. Almási Kitti pszichológus, Dudits Dénes terápiás programvezető, Karafiáth Orsolya író és Peller Mariann műsorvezető a függőség témáját járják körül D. Tóth Krisztával. Bemelegítésképpen öt kérdést teszünk fel vendégeinknek, elsőként Karafiáth Orsolyának, aki korábban alkoholfüggő volt.

WMN: Fel tudod idézni az első találkozásodat a függőséggel? Kihez fűződik, milyen jellegű függésről volt szó? 

Karafiáth Orsolya: Gyerekkoromban történt, de persze nem tudtam, hogy mi az. Alkoholisták között nőttem fel, a nagybátyám pedig játékfüggő volt. Korábban inkább mókásnak tűnt, a részegeken mindenki nevet.

WMN: Mit gondolsz, létezik olyan, hogy függő személyiségtípus?

K. O.: Szerintem abszolút. Magamat is annak tartom. Mindig rákattanni valamire – alap. De nem csak rossz dolgokra – jókra is. Újabb és újabb akármi kell, minden kifulladásig. De ez, ugye, bizonyítottan mindig arról szól, hogy valami nagy-nagy hiányt próbálunk betömögetni… Ez van. Ha eltűnik az egyik, jön helyette a másik függőség.

WMN: Hol húzódik a határ függőség és szenvedély között?

K. O.: Amikor az élet szervezőelemévé válik a dolog, és kitölt mindent. És már az értelmét sem keressük, egyszerűen és magyarázat nélkül: KELL.

WMN: Szerinted létezik olyan ember, aki élete során eljut arra a pontra, hogy azt mondhatja: nem függök senkitől és semmitől? 

K. O.: Hát, ez kissé túl filozofikus nekem – mindig függünk legalábbis a körülményeinktől, nem vagyunk világtól elvonult szerzetesek. De a káros dolgainkat, gyilkos szenvedélyeinket le lehet tenni. Én mindig függök az aktuálpolitikától is, mert közéleti gondolkodásom van, mások véleményétől, szeretetétől…

WMN: Máshogy függünk egymástól ma, mint 30-40 évvel ezelőtt a szüleink, nagyszüleink?

K. O.: Elhisszük, hogy kevésbé vagyunk egymásra utalva, holott ez csapda és tévedés. Illúzió, hogy egymagunk megvagyunk. Senki nem sziget, még ha a számítógép mögül ezt is szuggerálja mindenki. Oké, ma már fel sem kell emelnünk a telefont, mert amit megrendeltük, azt nem az erős szomszéd fiú hozza fel, hanem a szállító – de attól még a bennünk élő lény érintésre és szeretetre vágyik. Csak lapul, és elhiszi, hogy nem is igényli a közvetlen kontaktot. Bizonyított tény, hogy szükségünk van a napi érintésre. Az életben maradáshoz. Egymásra is szükségünk van. Csak most éppen nem akarunk tudomást venni róla.

Fotó: Heim Alexandra/WMN

Forrás: Tóth Flóra - wmn.hu

Mentális zavar a játékfüggőség A mentális zavarok közé sorolta a játékfüggőséget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - adta hírül a BBC News.

A nemzetközi szervezet 11. alkalommal adja ki a betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listáját, ebben először veszi fel a mentális betegségek listájára a játékfüggőséget.

A most közzétett dokumentumtervezet szerint a játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék "elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben".

Néhány országban a játékfüggőséget már a jelentős közegészségügyi problémák közé sorolják. Több országban, köztük az Egyesült Királyságban is, működnek olyan magánklinikák, ahol kezelik ezt a függőséget.

A WHO utoljára 1992-ben adta ki az ICD-listát, az új útmutató várhatóan még idén megjelenik.
Az útmutató leírja a betegségek kódjait, jeleit, szimptómáit. A dokumentumot orvosok és kutatók használják a betegségek nyomon követéséhez és diagnosztizálásához.

A dokumentumtervezet szerint a játékfüggőség egyéves időtartam alatt felismerhető, diagnosztizálható, de súlyosabb esetekben ennél hamarabb is felállítható a diagnózis.

A londoni Nightingale kórház specialistája, aki technikai függőségekkel foglakozik, üdvözölte a WHO döntését a játékfüggőség felvételéről. Mint mondta, ez azért is fontos, mivel így nagyobb lehetőség nyílik a speciális kezelésekre, és ez az állapot valóban komoly egészségügyi problémaként kerül a térképre.
Ugyanakkor hozzátette: személy szerint azokkal szimpatizál, akik szerint nem szükséges orvosi esetként kezelni a játékfüggőket, mivel ez összezavarhatja azokat a szülőket, akiknek a gyermeke esetleg csak szeret a videojátékokkal játszani.
Mint hozzátette, évente 50 új digitális függő esetével találkozik. Az alapján sorolja az esetet a súlyos kategóriába, hogy a játékszenvedély mennyire befolyásolja a páciens olyan alapvető szükségleteit, mint az alvás, evés, társasági élet és tanulás. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy a függőség uralja-e a páciens gondolkodását és elfoglaltságait.

Sok pszichiáter a játékfüggőség diagnosztizálásához a mentális zavarokkal foglalkozó, 2013-ban kiadott kézikönyvet használja, amely az internetes játékfüggőséget a "további tanulmányozásra váró állapotként" határozza meg, tehát ezt az állapotot nem ismeri el hivatalosan betegségként.

Számos ország próbál megküzdeni a problémával. Dél-Koreában például egy új törvény megtiltja, hogy 16 éven aluliak éjfél és reggel 6 óra között online játékokat játszhassanak. Japánban a játékkal eltöltött bizonyos idő után figyelmeztetik a játékost, Kínában pedig a Tencent internetszolgáltató korlátozza a gyerekek számára a legnépszerűbb játékokkal eltölthető időt.

Az Oxfordi Egyetem egy új tanulmánya szerint miközben a gyerekek sok időt töltenek a képernyők előtt, általában sikerül digitális tapasztalataikat összeegyeztetni mindennapi életükkel. A kutatás azt is megállapította, hogy a 8-18 éves korosztályban a fiúk többet videojátékoznak, mint a lányok.

"Az emberek általában azt hiszik, hogy a gyerekek technológiafüggők, és minden percüket azzal is töltik, minden más tevékenységet kizárva, pedig egész más a helyzet. Kutatásaink szerint használják a technológiát, esetenként más tevékenységeket is támogatnak vele, például a házi feladat megírását. Akárcsak a felnőttek, a digitális technika használatát egész napra kiterjesztik, miközben más dolgokkal is foglalkoznak" - foglalta össze Killian Mullan, a tanulmány egyik szerzője.

Forrás: drinfo.hu