Forrás: https://hirtv.hu/

Függőség a családban – de mit tehet a gyerek?

A szenvedélybeteg szülők gyerekei sokszor ijesztően magukra maradnak a rendezetlen családi hátterükkel, és nem is biztos, hogy felismerik: ami otthon zajlik, az nem normális. És sokszor azt sem tudják, hogy kaphatnak segítséget. 

 

A társadalom ma is tabuként kezeli a szenvedélybetegségeket, így méltatlanul kevés szó esik például arról, hogy soha nem csak a függőket, hanem azok családját, környezetét is érintik. Magyarországon 3-400 ezer gyerek is élhet ilyen családban. A felnőttek talán annyival könnyebb helyzetben vannak, hogy amikor már nagyon tarthatatlanná válnak a családi viszonyok, nagyobb eséllyel kérnek segítséget.

„Azok a gyerekek, akik függő családokban nőnek fel, gyakran jó ideig természetesnek veszik, hogy ami otthon zajlik, az normális. Ezekben a családokban a „ne bízz, ne érezz, ne beszélj!”-szabályok működnek” – kezdi Soós Dóra szociális munkás, családterapeuta-jelölt, aki a Kék Pont Alapítvány által indított hozzátartozói csoport egyik vezetője lesz.

Talán Susan Forward fogalmazta meg a legjobban, mit is jelent az alkoholizmus egy családban: olyan, mintha dinoszaurusz lenne a nappaliban. A kívülállók számára lehetetlen nem észrevenni, de a családban élők olyannyira lemondtak a reményről, hogy a dinoszaurusz valaha is eltűnik, hogy inkább nem vesznek róla tudomást – mindez nem félrenézés vagy feladás. Sokkal inkább a túléléshez kell.

„Sok közös jellemzőjük van ezeknek a gyerekeknek: mivel nem kapják meg az állandó szeretet vagy a biztonságot, később, felnőttként nehézségeik lesznek a szeretet adásával vagy elfogadásával. Közös bennük a túlzott felelősségérzet is, az érzés, hogy meg kell menteniük a függő szülőjüket vagy szüleiket” – mondja Soós Dóra.

© 

Mivel a függők gondolatai leginkább a szenvedélyük körül forognak, a hozzátartozók pedig gyakran erejükön felül igyekeznek egy normális család látszatát kelteni, a gyermek igényei háttérbe szorulnak. Az elhagyatottság érzése mellett rengeteg elfojtott harag lehet bennük, és gyakran nem is ismerik fel segítség nélkül ezeket az érzéseket, csupán van bennük valamilyen belső űr vagy diszkomfort érzés. Ez persze veszélyeztetetté teheti őket arra, hogy maguk is szerhasználókká váljanak, vagy hogy külső ingerektől várják a belső egyensúly helyreállását.

A függő szülők gyermekei már nagyon korán megtanulják, hogyan becsüljék le saját magukat, a szükségleteiket, a vágyaikat. Egyrészt mert nem bátorító, támogató hátterük van, másrészt pedig mert gyakran úgy gondolják: ők tehetnek arról, hogy szüleik szenvedélybetegek. „Talán nem is tudatosul a fejükben, de összefüggést keresnek a szülő viselkedése és a saját értékük között. 'Ha jobb lennék, több lennék, biztos nem inna.’ Ez egy óriási csapdahelyzet. Ráadásul kialakul egy rettentően káros szerepcsere is: a gyerek úgy érzi, hogy ha nagyobb biztonságot nyújtana a szülőjének, megváltozhatna a helyzet, holott épp neki lenne erre a legnagyobb szüksége” – teszi hozzá Soós Dóra.

A sorstársi közösségben nem vagy buta

Szerencsés esetben az erős szégyen ellenére a gyerek megnyílik egy kortársának vagy tanárának: ezek gyógyító kapcsolatok lehetnek, illetve mintát adhatnak a biztonságos kapcsolódásra. Ez adja az alapját a kamaszcsoportnak is.

„Felszabadító erővel bír, ha valaki megtapasztalhatja, hogy vannak emberek, akik értik, miről beszél – mondja a szociális munkás. Ezekre a gyerekekre jellemző – főleg, ahogy idősödnek –, hogy nehezen tudnak spontán módon játszani. Ők alapvetően elővigyázatosabbak, mindig résen vannak, félnek a kiszámíthatatlan helyzetektől. Saját maguk lekicsinylése miatt egy apró kudarc is mélyebb érzelmi állapotba taszíthatja őket. A váratlan helyzeteket úgy élik meg, hogy azoknak tétjük van, ott teljesíteni kell.”

Bármilyen önsegítő csoport nagy segítség lehet a rendezetlen hátterű gyerekeknek, hiszen megtapasztalhatják, hogy lehet beszélni, lehet magukat kipróbálni, anélkül, hogy bárki is minősítené őket. Gyakori, hogy függő családokban címkézik egymást az emberek. „A hülye vagy, béna vagy, buta vagy” típusú mondatok valósággal beégnek, a gyerekek pedig továbbviszik ezeket a felnőtt életükbe. A sorstársi közösségben elfogadjuk, amit a másik érez vagy gondol.”

A saját határok meghúzása a legfontosabb, és még a függőnek is segíthet

A szakember úgy véli, ha a gyerek megtapasztalja, hogy a csoporttársai vagy a csoportvezetői számára elfogadható és szerethető, úgy, ahogy van, kialakulhat egy erős biztonságérzet. „A kapcsolatok mentén lehet változtatni. Ha apró léptekben megtapasztalják, hogy őket itt nem fogják kibeszélni, lenézni, vagy bántani, ráadásul mások is elmesélik a történeteiket, akkor egyre nagyobb lépéseket tehetnek meg a későbbiek folyamán.”

„Az önbecsülés helyrehozása hosszú, tudatos munka, sok év kell hozzá, hogy az eredmények látszódjanak” – mondja Horváth Andrea, a pécsi INDIT Közalapítvány terápiás segítője. Öt éve vezet önismereti csoportot, bár hozzá leginkább olyan fiatal felnőttek járnak, akiknek nem sikerült átírni a hozott mintát: már gyerekkorukban is problémás családdal rendelkeztek, de csak később, a felnőtt kapcsolataikban derült ki, hogy milyen erősen befolyásolta a mostani személyiségüket, vagy azt, milyen párt választanak maguknak.

Sokkal fontosabb azonban, hogy a csoportok igyekeznek tudatosítani: a szülő gyógyulása nem a gyerek felelőssége.

© 

A legtöbb függő gyereke abban bízik, hogy valamilyen úton-módon mégiscsak sikerül bekönyörögnie a szülőt a rehabra, a kezelésbe juttatásra tett kísérletek pedig gyakran végződnek eredménytelenül. Mit tehet hát a gyerek? Például, hogy visszairányítja a fókuszt saját magára. Ez persze gyötrelmesen nehéz, főleg, ha ő az egyetlen, aki elkapja a szülőt, mikor az "elesik".

A függő játszmákban a hozzátartozók is eltávolodhatnak önmaguktól, hiszen minden figyelem a szenvedélybetegre, annak összeomlásaira irányul. „A csoportban azt tanuljuk, hogy váljon a hozzátartozó önmaga számára fontossá. Hogy kicsit közelebb kerüljön a saját érzéseihez, gondolataihoz, és megtalálja a belső erőforrásait. Mivel a függőség soha nem egy egyén, hanem egy egész család életét érinti, a szereplők hatással vannak egymásra. Ha a rendszer egyik szereplője elkezd felépülni, az hatással lehet a függőre is. Már csak azzal óriásit lendíthet magán, megszabja az én-határait, kér és kiáll magáért” – mondja Horváth Andrea.

Mindenki a saját érzéseiért felelős

Korábban már írtunk arról, hogy az újabb és újabb segítségnyújtás, megbocsátás és játszmákban való részvétel nemcsak tönkreteszi a hozzátartozót, de valójában a függőnek sem segít, hogy józan útra térjen: addig ugyanis, amíg úgy érzi, hogy bármit tesz, a családtagjai úgyis mellette maradnak, nem valószínű a változás.

Katartikus élmény lehet egy függőnek, hogy ott vannak, akik számítanak neki, senki nem ostorozza, hanem azt mondják, szeretik, de nincs tovább.

„Az első lépés általában az, hogy a fiatalok merev szabályokat hoznak saját maguk érdekében. Például nem beszélnek a függő szülővel, vagy csak akkor, ha ők hívják fel. Csak így lehet. Ilyen apró lépésekkel kezdődik a felépülés” – mondja Horváth Andrea. Ilyenkor persze elképesztő bűntudat alatt roskadozhat a gyerek: félő, hogy tragédia történik, ha magára hagyja a szülőjét.

„Azt is meg kell érteniük a hozzátartozóknak, hogy ha baj történik, azt nem ők okozzák. Senki nem felelős a másik érzéseiért vagy tetteiért. Ettől kell majd valahogy elvonatkoztatni. És persze itt is bejöhet a képbe a zsarolás: előfordul, hogy a gyerek lépéseket tesz önmagáért, a szülő bűntudatot kelt a gyerekben, majd visszahúzza magához. Nehéz, mikor ilyen mértékű befolyása van a szülőnek, nyilván elkerülhetetlen, ha például együtt is laknak. És a gyerek ekkor megreked a fejlődésben, vagy el is tűnik a csoportból” – teszi hozzá a szakember.

Az ilyen gyerekek élete javarészt szüleik mentegetéséből áll. Soós Dóra egyetért abban, hogy a szakemberek dolga segíteni a gyerekeknek az életkoruknak megfelelő mértékű felelősség vállalásában.

A felépülés legnehezebb része

„Sajnos nem véletlen az sem, hogy számtalan társfüggő kerül ki a függők gyerekei közül: tudattalanul persze, de előfordulhat, hogy ugyanolyan párt fognak maguknak választani, akiről szintén gondoskodni kell. Ezáltal újrateremtik a mintát, ami ismerős számukra: ők újra a háttérbe szorulnak, abban reménykedve, hogy ezúttal megmenthetik a szenvedélybeteget” – mondja Horváth Andrea, akihez általában egy-két ilyen félresikerült kapcsolat után jutnak el az emberek, hogy végre levetkőzhessék a függők gyerekeire jellemző tulajdonságokat.

© 

„A gondoskodás annak az illúziója, hogy hatalommal rendelkeznek. Hogy biztonságban érezzék magukat, ahhoz mindig külső tényezők kellenek. A hatalom érzete biztonságot nyújt, de persze valójában annak kellene, hogy ők rendben vannak magukkal” – mondja Horváth Andrea.

Azt mondja, lesz olyan felnőtt, aki rettenetesen precízzé, megbízhatóvá válik – hiszen egész gyerekkorában azon volt, hogy elismerjék –, de állandóan magasra fogja rakni a lécet és sosem lesz magával elégedett. De ott a másik véglet is: a konfliktuskereső, aki a lázadással és a határok feszegetésével hívja fel magára a figyelmet. És van az a típusú ember, akit a szakemberek magányos farkasnak hívnak: ők a pálya szélén mozognak, nem akarják, hogy mások tudomást vegyenek róluk. Tele vannak félelemmel. Ők lesznek azok, akik egész életükben mások alá rendeződnek.

„A felépülés legnehezebb része, hogy a gyerekek megértsék: a függő szülő nem azért nem állt le, illetve nem azért okozta ezeket a sérüléseket, mert nem szerette eléggé a gyerekét: a harag mérgezi a hozzátartozót és gátolja a felépülését. A megbocsátás hosszú folyamat, de olyan cél, amit fontos elérni” – mondja a szociális munkás.

A Kék Pont alapítvány kamaszcsoportjába ide kattintva lehet jelentkezni, a felnőttek pedig többek között ideide és ide kattintva kérhetnek segítséget.

Azonnali segítségért hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy       06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe. 

 

hvg

Az Egészségügyi Világszervezet már 1996-ban jelezte, hogy jelentősen emelkedni fog a pszichiátriai zavarok száma, és ezt lehet is tapasztalni – hangsúlyozta a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke. Purebl György az InfoRádiónak azt mondta: ennek egyik oka, hogy az emberek túlterheltek.

„Sokkal több információt kell feldolgozni egy nap, sokkal többet kell tanulnunk folyamatosan az életünk során, mint korábban. A másik ok, hogy

minden szempontból túl vagyunk terhelve”

– mondta a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke. Azt is taglalta, azáltal, hogy az ember éjszaka is hatékonyan tud világítani, megnyitotta annak a lehetőségét, hogy még többet dolgozzon. Nem csak túlterheltséggel, hanem a biológiai ritmus felborulásával is jár ez a fajta életmód. Márpedig a bioritmus nagyon fontos a testi-lelki egészségben – nem véletlen, hogy a 2017-es orvosi Nobel-díjat e témájú kutatások kapták – tette hozzá.

A szakember elmondta, hogy „a kultúránk sokszor olyan értékideált vetít elénk, hogy sikeresnek, szépnek, fiatalnak kell lenni – de ez az emberek 90 százalékának biztosan nem adatik meg”.

A szakember szerint depressziót okozhat az is, ha valaki nem mozog eleget. Problémát jelent továbbá, hogy kevés a klinikai pszichológus, és a pszichiáterek között is világszerte hiány van. Pedig a mentális zavarok az egész egészségügyre nagy terhet rónak – mondta Purebl György.

A pszichiátriai zavarok nagyon gyakran szövődnek társbetegségekkel, és a krónikus betegségek is nagyon gyakran szövődnek pszichiátriaival, és ha a kettő együtt áll fenn, akkor a krónikus betegségre, tehát szívbetegségre, cukorbetegségre költött kezelési költség 50 százalékkal megnő, és eközben a betegség gyógyítása mégsem lesz annyira hatékony – mondta Purebl. Itt olyan mentális zavarokra kell gondolni, mint a szorongás vagy a depresszió, amiket együtt kellene kezelni a krónikus betegséggel.

A mentális zavarok 70 százaléka még gyermek, vagy serdülőkorban alakul ki, ezért a Magyar Pszichiátriai Társaság 9. nemzeti kongresszusának fő témája a fejlődés volt. Az eseményen Debrecenben több mint 1100-an vettek részt, köztük sok külföldi szakember. 

oph

 

Az angol nyelvterületen szerkesztett tudományos folyóiratok hatalmas előnyt élveznek, megbecsültségben szinte lehetetlen utolérni őket. Egy magyar szaklapnak, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán készülő Journal of Behavioural Addictionsnak mégis sikerült. A kar dékánjával, a folyóirat főszerkesztőjével, Demetrovics Zsolttal beszélgettünk egyebek mellett arról, szenvedélybetegség-e az internetfüggőség, s a bélyeggyűjtés miben különbözik más függőségektől. 

 

– Viselkedési függőség esetén az ember nem valamilyen kémiai szernek lesz a rabja, hanem egy magatartásformát (evés, játék, szex) folytat kényszeresen. Miben különbözik ez a fajta addikció a drog- vagy alkoholfüggőségtől?
– Megfordítanám a kérdést. Szerintem ezen a területen az a legizgalmasabb, hogy sok dologban nagyon hasonlók a viselkedési és a kémiai függőségek. Sokáig a szakirodalom nem is függőségként kezelte az előbbieket, inkább úgynevezett impulzuskontroll- vagy egyéb viselkedési zavarként. De az utóbbi időben számos kutatási eredmény utal arra, hogy a szerencsejáték-függőség (amelynek a legkiterjedtebb a szakirodalma), illetve az internet- és videojáték-addikció sok olyan tünetet mutat, mint a pszichoaktív szerekkel, drogokkal kapcsolatos függőségek. Ezek mellett több más zavar is említhető, így a testedzés-, pornó- és munkafüggőség, a kényszeres vásárlás vagy a hiperszexualitás. A kategóriáknál azonban fontosabb kapcsolatot jelentenek e kórképek tünetei és okai. Közös tünet a viselkedés kényszeres ismétlése. Az, hogy az érintettek folyton ezen tevékenységekre gondolnak, nem tudnak ellenállni a késztetésnek, a társas kapcsolataik sérülnek, nem tudják a munkájukat ellátni, a tanulmányaikat folytatni. Nem tudnak megfelelni szülői, párkapcsolati kötelezettségeiknek. Ha nem folytathatják, megvonási tünetek jelentkeznek náluk. 

– A viselkedési függőségek és a pszichoaktív szerekre kialakult addikciók hasonlóképp működnek a központi idegrendszer szintjén?
– Bár még kevés a kutatási eredmény ezen a téren, de ami rendelkezésre áll, abból az világlik ki, hogy igen, hasonló agyi mechanizmusok mentén szerveződnek. A „cél” minden addikció esetében az agy jutalmazórendszerének serkentése, elsősorban a dopamin nevű ingerületátvivő anyag felszabadításán keresztül. A szerencsejáték-függésről készültek már genetikai vizsgálatok is, és ott is ugyanazokkal a dopamingénekkel találtak kapcsolatot, amelyekkel a drogfüggés esetében. Az is árulkodó továbbá, hogy nagy az átfedés a viselkedési és a kémiai függések között. Tehát aki szerencsejátékos, az nagyobb valószínűséggel lesz alkoholista is. 

– A szerencsejáték-függőség ismert talán legjobban a viselkedési addikciók közül; a sportfogadási oldalakon egyes országokban kötelező figyelmeztetni a kuncsaftokat a veszélyeire, mintha csak dohányreklámok lennének. Ez azért van, mert ez a leggyakoribb?
– Ez pusztán azért van így, mert a szerencsejáték évszázadok vagy évezredek óta jelent problémát, és a kutatása is évtizedekre nyúlik vissza. Régóta betegségként tartjuk számon, jól ismerjük az epidemiológiai jellemzőit, sokat tudunk kialakulása pszichológiai okairól és már az idegélettani vonatkozásokról is. Ezzel szemben például az internet alig húsz éve van jelen az életünkben, lényegesen kevesebb a kutatási eredmény a használatával kapcsolatos problémákról. Ma még vita folyik arról is, hogy az internetfüggőség önálló betegség-e.

– Ha a gyerek nem a szülei elvárásai szerint viselkedik, például sokat internetezik vagy videojátékozik, könnyedén rásütik, hogy függő. De meg lehet-e objektíven ítélni, hogy hol van a „túl sok”, a függés határa?
– Nehéz pontosan meghatározni ezt. A videojáték-függőség esetében vannak a szakmán belül, akik szerint nem feltétlenül célszerű ezt a jelenséget betegségnek nyilvánítani. Viszont több jel mutat arra is, hogy a klasszikus addikciók tüneteit mutatja: a játékosok egy részének életvitele, személyes kapcsolatai olyan mértékben felborulnak, ami már külső – orvosi vagy pszichológiai – segítséget igényel. Mindez pedig betegségnek minősülhet. 

– A közfelfogás szerint a sokat videojátékozó fiatalok (főleg fiúk) egyébként sem túl sikeresek az „offline” szociális kapcsolataikban, nem rajongják körbe őket a lányok. De vajon melyik jelenség az ok és melyik az okozat? A játék zárja el őket a többiektől, vagy az már a kudarcok következménye?
– Ezek sohasem független okok. Vannak hajlamosító tényezők: a zárkózottabbak, akik nehezen oldódnak föl társaságban, nagyobb valószínűséggel ragadnak a számítógép előtt, hiszen könnyebb számukra a társas életet online folytatni. Sok kutatás bizonyítja, hogy kockázati tényezőt jelent a szorongás, az alacsony önértékelés, a gyenge szociális készségek, a külsőnkkel való elégedetlenség. Ugyanakkor ez egy megküzdés egyben, és vannak arra is példák, hogy az internet vagy a videojáték segítségével birkóznak meg magukkal, alkalmazkodnak a helyzetükhöz. Ezek a szokások ugyanis csatornát jelenthetnek számukra, amelyen keresztül hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhetnek meg. Ha pedig ezen új barátságok visszafordítódnak a való világbeli kapcsolatokká, magyarul személyesen is találkoznak később, akkor ezáltal oldódhat a szociális elszigeteltségük. De az is elképzelhető, hogy mindez csak tovább ront a helyzeten. Azoknál – derült ki saját kutatásainkból –, akiknél például a videojátékozás fő motívuma az új ismeretségek keresése, sokkal ritkábbak a túlzott használatból adódó problémák.

– És melyek azok a motivációk, amelyek a megjelenő problémákért okolhatók?
– A legfontosabb az úgynevezett eszképizmus (az escape – ’kilépés’, ’menekülés’ – angol szóból), tehát ha az illető azért játszik, hogy kilépjen a mindennapokból, hogy ne kelljen a való világ problémáival foglalkoznia. Ha ez központi meghatározója az adott viselkedésnek, akkor idővel sokszor problémássá, függéssé válik. Persze önmagában nem baj az, ha a kilépés vágya is ott van az okok között, hiszen már a kikapcsolódás szóban is ott rejlik, hogy sokszor ez az emberek célja a szórakozással. De ha ez a legerősebb, rendszeresen előforduló indok, akkor előre jelezheti a problémákat.

– Bármilyen, akár a legártatlanabbnak tűnő viselkedés kapcsán is kialakulhat függőség?
– Egyértelműen az alapvető motívumokhoz, tehát a táplálkozáshoz, a versengéshez vagy játékhoz, illetve a szexhez kapcsolódó viselkedéseknél tapasztaljuk ennek veszélyét. Ezeknél a lét- és fajfenntartásban fontos szerepet játszó magatartásoknál érthető módon erős a természetes jutalmazás. Nyilván a bélyeggyűjtés is tud szenvedéllyé válni, de az sosem fogja úgy beindítani a jutalmazó mechanizmusokat, mint például a szex. Ebben pedig megfogható az is, hogy az evolúció során hogyan alakulhatott ki a függőséget lehetővé tevő készség. A belső jutalmazás funkciója az, hogy a fontos viselkedések örömet okozzanak, ezáltal motiváltak legyünk ismétlésükre. A függőséget okozó dolgok pedig ezt a jutalmazórendszert célozzák meg, s tulajdonképp becsapják ezzel a jutalmazórendszert.

– Ha minden függőség a jutalmazórendszer becsapásáról szól, akkor a szerencsejáték-függő miért nem áll le, amikor folyamatosan veszít, tehát nem pozitív, hanem negatív élmények érik?
– A heroin- vagy bármely más függőségnél is egyre nőnek a negatív élmények, illetve csökkenek a pozitív hatások. De ez önmagában nem elég a függőségek feladásához. A sóvárgás ugyanis nő, és ha nem mindig van megerősítés, az még tovább erősítheti a kapcsolatot az ember számára a viselkedés és a jutalom között. De ennél is fontosabb, hogy a függők nagyon erős kognitív torzítással élnek. Ez azt jelenti, hogy az őket érő élményeket torzítva dolgozzák fel, irreálisan ítélik meg. A szerencsejáték-függők például következetesen lekicsinylik a veszteséget, túlértékelik a nyereséget, és később valószínűbben emlékeznek az utóbbira. A veszteségre mindig találnak kifogást, megindokolják maguknak, hogy miért nem kell mondjuk „figyelembe venni”. Vannak, akik mágikus magyarázatokat kreálnak: például hogy épp rossz napon játszottak, és azért veszítettek, de ez nem fog megismétlődni. 

Molnár Csabahttps://mno.hu 

Szemelyácz János 

A kábítószerekről akartuk kérdezni, de ő az alkoholfogyasztásról és a dohányzásról beszélt. Aztán persze a drogokról is. Szemelyácz János pszichiáter, addiktológus és pszichoterapeuta, az Indit Közalapítvány szakmai vezetője a legális szereket sokkal nagyobb problémának tartja, az ellenük való küzdelmet pedig borzasztó nehéznek. 

 

– Mostanában kevesebbet hallunk a kábítószerekről. Csak elnyomják a témát az egyéb hírek, vagy már nem akkora a baj?
– Nem, a kábítószerek és az egyéb pszichoaktív szerek egyre nagyobb problémát jelentenek, különösen a dizájnerdrogok, amelyek nagyjából nyolc éve zuhantak ránk. De a legsúlyosabb gondot itthon az alkoholfogyasztás és a dohányzás okozza. Ha a trafikoknak nem a politikai vonatkozását nézzük, hanem azt, hogy kontrollálják a dohánytermékekhez való hozzáférést, akkor alapvetően pozitív változást jelentettek. Általuk olyan árusítóhelyek jöttek létre, ahová 18 éven alattiak nem mehetnek be. Viszont a trafikos átállás nagyon hirtelen történt, hiányoztak mellőle azok a szolgáltatórendszerek, amelyek segítették volna a leszokást, illetve a prevenciót. Emiatt most rengetegen szívnak csempészárut, a cigarettát pedig a drágasága miatt egyre többen tekerik. Az dohányt zsákszámra hozzák Ukrajnából. Hozzám is járnak olyan emberek, akik azt mondják: leszoknának a cigarettáról, de akkor mit csináljanak azzal fél bálányival, ami még otthon van!? Mert azt nyilván még el kell szívni… Közben folyik a dohányzás elleni küzdelem, a cigaretta miatt pedig rengetegen meghalnak. Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben zajlanak a programok, működik prevencióval foglalkozó munkacsoport és telefonügyelet is, tőlük kérhető segítség az országból bárhonnan. De ez nagyon kevés. Az alkohol ugyanilyen probléma, ráadásul Magyarországon szent tehénnek számít: nem lehet hozzányúlni, eddig senki nem tudott épkézláb alkoholstratégiát összeütni. 

– Mi lehet ennek az oka?
– Nyilván sértené a gyártók és a forgalmazók érdekeit, ha az alkoholfogyasztás mértéke csökkenne. De ez akkor is igen jelentős népegészségügyi probléma: itthon 750–800 ezer alkoholistával kell számolni. Ennek módszere a Jellinek-képlet, amely az adott évben májzsugorodásban meghaltak számából indul ki, és a hatvan százalékát tekinti úgy, hogy alkohol miatti májzsugor okozza. Nagyjából ugyanennyien vannak a határmezsgyén. Mellettük rengeteg olyan alkoholfogyasztó is van, aki nem alkoholista, de az alkoholfogyasztás problémát okoz számára.

Ilyen például a fiataloknál dívó rohamivás (binge drinking), ami miatt akár intenzív osztályra is be lehet kerülni. Továbbá vannak olyanok is, akik még nem alkoholisták, de az ital már okoz náluk testi következményeket. Azok a gyerekek végképp elképesztő problémákkal szembesülnek, akik alkoholista szülők mellett nőnek föl. Ami pedig számos pszichés gond oka, és nagyban terheli az ellátórendszert, kezelése elképesztő pénzmennyiséget emészt fel. De itthon az alkohol ennek ellenére nem drog, hanem „hungarikum”. Az esti vörösborozás és a szatmári szilvapálinka a kultúra része. Ha megnézzük a fesztiválévadot, akkor minden hétvégére jut valamilyen alkoholhoz köthető rendezvény. Közben az alkoholmentes sört a puhánysággal kapcsolják össze. Az alkoholhoz képest az illegális és a féllegális drogok használata okozta problémák elenyészőek.

– Ez számokban kifejezve mit jelent?
– Ilyesmit függő módon néhány tízezer ember használ. A médiában mégis az a szenzáció, ha valaki meztelenre vetkőzve hallucinál a városban, nem pedig az, hogy hány ittas emberrel történik napi szinten valami baj. Sajnos a szakma is lassan kapcsolt: a 90-es években tömegével jelentek meg a klasszikus illegális szerek, csak ennek során ébredtünk rá, mekkora gond van egyéb területen is. Abban az időben pusztán a drogok miatt indultak a komplexebb prevenciós programok. Tehát nem az alkohol, a gyógyszerek és a dohányzás, hanem konkrétan a kábítószerek miatt. A legkevesebb szó a gyógyszerekről esik, holott azok főleg a középkorúak, és leginkább a nők körében népszerűek: a nyugtató- és altatófogyasztás, illetve a fájdalomcsillapítók használata elképesztő méreteket ölt náluk. Az utóbbi időben a háziorvosok is lazábban kezelik az ilyen kérdéseket, reumás fájdalmakra lazán felírnak opioid típusú gyógyszereket. Nem mellesleg az elmúlt években a dizájnerdrogok között is az opiát típusúak jelentek meg egyre erőteljesebben.

– A háziorvosok kezét semmi nem köti?
– Nem igazán. Továbbképzéseken el szoktuk nekik mondani, hogyan tudnának átgondoltabban bánni az ilyen gyógyszerekkel. Erre az szokott lenni a válasz, hogy nézzük meg a várójukat: ott van a tengernyi beteg, csak írják a recepteket, nincs idejük senkivel beszélgetni. Pedig elég lenne azokkal beszélgetni, akiknek már sok-sok éve folyamatosan írják fel ugyanazt a gyógyszert. Mindeközben az emberek kiakadnak azon, hogy gyerekek drogoznak – pusztán csak az történik, hogy otthon is azt látják, amikor a szüleik feszültek, rágyújtanak egy cigarettára, amikor nem tudnak aludni, bekapnak egy altatót. És hogy amikor az apukájuk hazaér, leül a tévé elé, és kibont két sört. A gyereknek innentől kezdve teljesen egyértelmű, hogy amikor beül egy szórakozóhelyre, egyből alkoholt kér, utána kiáll füvet szívni. Ha pörögni akar, bevesz egy tablettát, amikor pedig aludni, valami lassítót. De miért vagyunk ezen megdöbbenve, ha a felnőtteknél is ugyanez történik, csak más formában? 

– Az ország egyes területei között milyen különbségek vannak?
– Ahogy a kistelepülésekről haladunk a nagyvárosok felé, úgy válik gyakoribbá a pszichoaktív szerek használata. Budapesten például sokkal több fiatal próbál ki illegális szert, mint mondjuk egy faluban. Bár ebben a dizájnerdrogok hoztak némi változást. A témát kutatták is, és kiderült, nemcsak az olyan nagyvárosi szegregátumokban használnak hasonló szereket, mint a fővárosi Hős utca és környéke, hanem mondjuk borsodi falvakban is, Baranyában, Somogyban és az Ormánságban, Sellye környékén. E területeken elsősorban a romák által lakott, kilátástalan helyzetben lévő településeken terjedtek el a dizájnerdrogok, főképp a legszegényebbek körében. Az ok főleg az árban keresendő: ezek szinte olcsóbbak, mint a kannás bor, az emberek pedig könnyen kiütik magukat velük. A főleg Kínában és Indiában gyártott dizájnerdrogok közül főleg azok a szintetikus kannabinoidok – a korábbi ecstasyhoz, amfetaminokhoz hasonló szerek –, illetve a dizájneropiátok törnek föl, amelyek elődjeiknél sokkal szervkárosítóbbak. 

– Mi hozhat változást?
– Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, mert a minisztériumokhoz kötődő szakmapolitikai szervezetek erősen megfogyatkoztak, a tárcákba olvadtak, összezsugorodott a kábítószerügyi koordináció. Persze próbálnak dolgozni a szervezetek, de azt látjuk, hogy míg a 2000-es évek első évtizedében Buda Béla vezetésével volt egy viszonylag izmos országos addiktológiai centrum, számos szakmai anyag készült el, kiadványok jelentek meg, gyűjtöttek adatokat, addig ma ilyenek nincsenek. Minden elkezdett visszaesni 2010 után. A hatósági funkciók valamelyest megmaradtak, de a szakmai műhelyek eltűntek.

– Ma mit tehet az, aki szeretne leszokni bármiről, legyen az drog, alkohol vagy cigaretta? A civil szervezetek mellett tud bárhonnan segítséget kérni?
– Vannak állami intézmények, de nehézkesen működnek. Van például egy ismerősöm, aki tavaly karácsony előtt depresszióval és alkoholproblémákkal küzdött, már három hete otthon volt bezárkózva. A család és a barátok unszolására elment az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetbe, ahol ugyan felvették, de azt mondták neki: mivel nem alakultak ki súlyos elvonási tünetei, menjen haza. Hiába mondta, otthon valószínűleg nem tudja megállni, hogy ne igyon. Át akart kerülni az addiktológiára, de már csak az ünnepek után volt rá lehetősége, akkorra kapott időpontot. Elment a megadott időpontban, órákat várakozott, de nem érkezett meg egyetlen ott dolgozó orvos sem. Új időpontot kért, kapott is, arra is elment, ismét hosszan várakozott, de akkor sem történt semmi. Ekkor meghagyta az elérhetőségét, visszahívást kért, és másnap nem keresték. Emiatt ő telefonált, de az üzenetéről mit sem tudtak – állítólag elkavarodott, de sebaj, kapott új időpontot. Ez már a harmadik alkalom volt, az addiktológiára pedig csak ilyen tortúra után tudott bekerülni. És ez esetben olyan emberről beszélünk, aki belátta: bajba került, segítség nélkül nem tud leszokni. De ha nem kap családi támogatást, és nem ennyire kitartó, akkor egyszerűen nem tud bekerülni az intézetbe.

– Gondolom, a többség nem így áll hozzá…
– Hát nem. A többség azt mondja: „Senki nem segít? Akkor mindenki rohadjon meg, veszek megint egy üveg vodkát.” A problémák ily módon viszont csak dunsztolódnak, nem oldjuk meg őket. Az emberek ingerküszöbét nem éri el, ha egy alkoholista meghal.

– A leszokásnak, illetve a prevenciónak mi lehetne az eszköze?
– A komplex megközelítés. Hogy a fiatalokat egészségesebb, tartalmasabb, kreatívabb életre neveljük. Nem elég, ha azt mondjuk, az alkohol és kábítószer káros. Olyan életvezetési készségeket kell nekik adni, amelyekkel maguk is el tudnak boldogulni. Meg kell őket tanítani kommunikálni, megérteni a kríziseket, illetve azt, hogy azok nem feltétlenül rosszak. Csak éppen meg kell őket oldani. Ha pedig nem sikerül elsőre, akkor nem az élet szar, hanem föl kell állni, újra bele kell vágni. Én az indirekt prevencióban hiszek: ha minden sarkon lenne egy alkotóház, ahol a fiatalok kreatívkodhatnának, zenélni tanulhatnának, társasozhatnának, akkor könnyebb lenne a helyzet. Nagyon jó a drámapedagógia is.

– De fiataloknak csak töredéke jut el ilyen helyekre…
– Igen, pedig ezek nagyon jók a szenvedélybetegségek prevenciójára. Nekünk is van négy akkreditációs programunk, de kevés embert érünk el. A Társadalmi megújulás operatív program (Támop) és az Emberi erőforrás-fejlesztési operatív program (Efop) keretein belül jut erre a területre pénz, de nincs elég szakemberünk. A rendszerváltás óta valahogy egyetlen kormány sem gondolta úgy, hogy a prevencióhoz főállású preventorokra van szükség. Olyan szakemberekre, akik nem ad hoc ugranak be egyetlen kampányba. Mert most az a helyzet, hogy egy-egy pályázat kapcsán el tudunk menni iskolákba, és ott beszélgetünk a kábítószerekről a diákokkal, tanárokkal. Holott ezek azok a programok, amelyekről évtizedek óta tudjuk, nem működnek. Ráadásul a kampányok kárt is tudnak okozni az ellátórendszernek: ilyenkor a kisebb szervezetek munkatársai időszakosan nagyobb fizetést kapnak, utána azonban a kisebb bérért nem mennek vissza dolgozni, hanem elmennek külföldre sofőrnek vagy pizzafutárnak. Miközben nagyon jó szakemberek voltak itthon. Mégis: csak a hatástalan kampányokra van keret, az indirekt prevencióra nincs. Nincsenek alkotóházak vagy ingyenes sportpályák. Noha tény: ezeknek van hatása, a skandináv és az izlandi példák is bizonyítják. Az Izland és Magyarország közti különbség például üvölt a statisztikákból, csak éppen ott költ az állam érdemi prevencióra.

– Nálunk ilyesmire semennyire nincs pénz?
– Az uniós pályázatok mellett vannak kábítószerügyi pályázatok is, de összegük minimális. Utóbbinak a kerete 2009-ben 1,5 milliárd forint volt, 2010-től viszont visszaesett 250 millióra. Most kitörő örömmel üdvözöltük, hogy megemelkedett 600 millióra, de az is nagyon kevés: így most a felét közelíti a tíz évvel ezelőtti összegnek. Az állam ma úgy gondolja, az általa finanszírozott prevenciós programok letudhatók pár száz millió forintból.

– Az Integrált Drogterápiás Intézet, az Indit mellett mely civil szervezetek végeznek fontos munkát ezen a területen?
– A nagyobbak közül az elmúlt években a jelentős vérveszteséget szenvedő Kék Pontot lehet kiemelni. Őket sajnos nagyon nehéz helyzetbe hozták, pedig innovatívak, komoly szakmai ügyeket hoztak be az országba, a hazai addiktológiai ellátásnak kiemelkedő szereplői voltak. Fontos még a szegedi Dr. Farkasinszky Terézia Drogcentrum, illetve a budapesti Drogoplex Ambulancia. Viszont csak két-három olyan intézmény van, amely komplex módon nyújt segítséget: foglalkozik a prevencióval, a kezeléssel, a reszocializációval és a családi rehabilitációjával. Az INDIT-nek is voltak jó prevenciós programjai: több éven keresztül csináltunk iskolai szociális munkás programot, mára pedig eljutottunk oda, hogy van iskolai szociális munka. A pénztelenség és a szakemberhiány azonban igencsak megnehezít mindent. Így nem lehet hálózatban működni, a kollégáknak szupervíziót tartani. Nagy kérdés, mennyire tudunk olyan új dolgokba belevágni, amelyeknek nincs finanszírozása. Tíz-tizenöt éve még bátrabbak voltunk, de ma már mindent nagyon át kell gondolnunk, mert ha nem tesszük, akkor könnyen előfordulhat, hogy épp az alapfeladatainkat nem tudjuk ellátni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.02. 

Szabó Emese - https://mno.hu 

Drogterápiás interjú - Erdős Eszterrel

Vajon milyen motiváció vezette az embert a drogok felé és van-e visszaút?

 

Érdekes kérdés, hogy a nyugati kultúrának miként lett szerves része a kábítószer. Vajon milyen motiváció vezette az embert a drogok felé és van-e visszaút?

A témáról a Magyar Drogterápiás Intézetek Szövetségének alelnökét, a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon alapítóját és vezetőjét, Victorné Erdős Esztert kérdeztük. 

 

Ha tudok segítek, ha nem tudok, együttérzek!

 

„Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek:
a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.”
Máté evangéliuma 14:38 

 


Ha végigtekintjük a droghasználat megjelenését és a hatvanas évek pszichedelikus forradalmát, majd ezeket összevetjük a mai drogkultúrával, hogy látod, mi változott a droghasználat mentalitásában?


Teljesen más lett a motiváció. Példaként nézzük az indián kultúrát, ahol kizárólag a kiválasztottak alkalmazták a bódító szereket a szellemvilággal való összekapcsolódás céljából, egy magasabb tudatsík elérésére. Vagy a kemény teleket a kokalevél rágásával élték túl – ezek szükségletekhez, alkalmakhoz kapcsolódó, funkcionális droghasználatok voltak. Láthatjuk, hogy mit tett velük később a nyugati kultúra és a „tüzes víz” megjelenése: a droghasználat szociális keretek között működött, ám az alkohol leterítette a büszke indián nemzetet. De ha a magyar kultúrát tekintjük át, itt meg az látható, hogy régen az alkohol a társasági élet része volt.
Itt van például az én nagyapám. Mindig volt saját pálinkája, saját bora. De én soha nem láttam sem őt, sem a nagymamámat magukban alkoholt inni, soha nem használták saját passzióra, kizárólag a vendégségek alkalmával került elő. Akkoriban szégyen lett volna a vendéget bolti termékkel kínálni, mint ahogy a bolti befőtt vagy lekvár is szégyen lett volna. Aki valamit adott magára, az mindent maga készített. Abban volt egy szociális tartás, s ez mára teljesen eltűnt. Az értékek relativizálódása, a hagyományok megszűnése mind oda vezettek, hogy napjainkra a droghasználat megítélése teljesen fejre állt. Azok a társadalmak, akik korábban tudtak élni a kábítószerrel, most súlyos drog- és alkoholproblémákkal küzdenek.
Indiában nagy probléma, hogy az ENSZ betiltotta a máktermesztést, mert orvosságként is alkalmazták a mindennapokban, s nem kaptak helyette más gyógyszereket, így az alkalmazása átkerült az illegalitásba. Ez immorális lejtőre nyom milliókat.
Az utóbbi években természetesen a drogok is megváltoztak. A marihuána például már egyáltalán nem ugyanaz az anyag, amit a 60-as években a hippik használtak. A vadkender THC értéke 0,2 volt, ma a kender nemesített fajtájának értéke ennek hússzorosa is lehet!
Néhány éve megjelentek a dizájner drogok is. Ezek a szerek is molekulákból állnak, de ezeket máshogy rakják össze. Kínában, Indiában a gyógyszergyárakból az egyetemet végzett vegyészek átigazolnak droglaborokba, mert ott egy 0-val több a fizetésük. Így könnyű elcsábulni. A fürdősóként vagy egyéb tisztálkodó szerként megjelölt anyagok repülőn érkeznek a különböző országokba. Nehéz felelősségre vonni őket, mert ráírják, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan. Innentől le van fedve aki forgalmazza. Szabad a piac. A drogpiacra is jellemző, hogy a rablók mindig egy lépéssel előbbre járnak, mint a pandúrok: a világ próbálta a jogi szabályozást alkalmazni, a klasszikus kábítószerek listáján lévő anyagok, pl. a heroin vagy a kokain, régóta illegálisak.
Most felébredt az ENSZ meg a jogi világ. Már a hatóanyagot is büntetik, nem a csak a kész terméket, de ez is nagyon nehéz feladat, mert ha a hatóanyagot nem kábítószerként árulják, hanem például gyomirtóként, akkor máris védve van a gyártó és a forgalmazó. Ha valaki azt beszúrja, az az ő baja.
Ezek a jogi kiskapuk. A mai korban a társadalom elindult egy olyan irányba, hogy az igazságszolgáltatás hatalmát veszti, minden a jogi csűrés-csavarás irányába mozdul el. Miközben mindenki tudja, hogy hazugság az egész: a vádlottak, a bíró, az ügyvédek, a közember. Mégis a jogi tartományban végzi mindenki a dolgát. Nincs célul kitűzve az igazság megtalálása, mint Mátyás király idejében. Régen a bíráknak az volt a dolga, hogy az igazságot megtalálják, a mai bíráknak ez nem feladatuk, mert az a lényeg, hogy a jogi szabályokhoz mi illeszkedik. Mindenki tudja, hogy semmi köze az igazsághoz, mégis az történik. A kábítószer vonalon is minden így működik.


A nyugati gondolkodás és a droghasználat között milyen összefüggések vannak? Miért nyúl a nyugati ember a drogokhoz, mi a fő motivációja?


Nagyon sok oka lehet. Egyrészt a nyugati ember kiábrándult a nyugati kultúrából és elindult kelet felé. Ez is a hippi kultúrával köthető össze. 20-30 éve nagy divat volt, hogy a gazdagabb kultúrában élő fiatalok a nyugati kultúrából való kiábrándultságuk miatt, keleten kerestek válaszokat, gyakori volt, hogy a fiatalok elutaztak Indiába ópiumozni és az élet nagy kérdéseire a válaszokat megtalálni. Ekkor indult a kábítószer felértékelődése. A drogkultúrába bevont romantika pozitív marketinggé vált, nagyon felerősítette a fiatalokban a használat iránti vágyat. Természetesen azt az időszakot sem kell romantikus felhőbe vonni, hiszen a hippi kultúra a családok felbomlását is hozta. A kommunákban nem tudták ki kinek a gyereke, apja, anyja és ez nem volt olyan idillikus. Sok szenvedés volt, az utcára került egy nemzedék. Napjaink Magyarországán hiába magyarázom, hogy a médiában nem azt kellene hangsúlyozni, hogy a drogfogyasztók rossz, elvetemült emberek, mert ezzel lázadást váltunk ki a fiatalokból, hanem azt, hogy ezek szánandó, beteg emberek, akiknek segítségre van szüksége. Ha azt sugalljuk, hogy ez nagyon vagány dolog vagy azt, hogy meg kell büntetni minden szerhasználót, akkor felébred a lázadás és emelkedik a droghasználók száma. Kis üzenetekkel kellene megjelenni, ahol azt mutatnánk meg, hogy ezek szerencsétlen emberek, akik segítségre szorulnak. Minthogy az se divat, hogy kerekes székes legyek, az se legyen trend, hogy drogfüggő vagyok.
A drogok és az alkohol kapcsolatát is érdemes megvizsgálni. A droghasználó és az alkoholista között az a különbség, hogy a drogos felsőbbrendűnek érzi magát, úgy érzi, hogy sokkal tisztább, amit ő használ. A felsőbbrendű büszkeség addig tart, amíg komolyabbra nem fordul a szerhasználat, mert akkor
mindez szertefoszlik.
Mára a drogok sokkal olcsóbbak lettek, mint az alkohol. A dizájner drog 200-300 Ft-ért megvásárolható. A kannás bornál is olcsóbb. Az benne az aljas, hogy az alkoholhoz az embernek 20-30 évig kell időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve innia, hogy az addiktológiai osztályon legyen egy kartonja, addig a drogosnak pár hét alatt kicsúszhat a lába alól a talaj. Az alkoholista évtizedekig eljár dolgozni, eltartja a családját, autót vezet, sokáig tartja magát. Az alkohol kiürül a szervezetből néhány óra alatt. A kábítószer hetekig kimutatható a vizeletből, ami azt jelenti, hogy legközelebb mikor valaki drogot használ, akkor nem nulláról indul, hanem emelkedik a szervezet toleranciaszintje, és néhány hét alatt kialakulhat a függőség, amit a használó nem vesz észre, mert mindig van a szervezetében a szerből. De amint elkezd kiürülni a szervezetből, megjelenik a nyugtalanság, a sóvárgás. Ez nem egy olyan látványos elvonási tünet, mint egy alkoholistánál egy roham, vagy egy delírium. A drogos csak annyit észlel kezdetben, hogy feszült, nyugtalan vagy egy kis bátorításra szorul, esetleg izgul egy vizsga miatt, s milyen jól lenyugtatja egy füves cigi – azt gondolja, hogy ő csak egy rekreációs drogfogyasztó. A kettőt nem köti össze, s mire összekötődik, addigra már késő, mert padlóra került. 


Olvastam nemrégiben egy pszichológiai tanulmányt, melyben a régebbi rendszer elidegenítő szándékait taglalták. Például azt, hogy tudatosan kis konyhát építettek, hogy ne tudjon a család együtt leülni, vagy az anya-gyermek kötődést próbálták gyengíteni azzal, hogy a szoptatást ellehetetlenítették. Van-e valami felsőbb elrendezés abban, hogy most ilyen könnyen és olcsón hozzá lehet jutni a drogokhoz? Akar-e valaki elérni valamit ezzel vagy csak elindult egy lavina és nehéz megállítani? 


Nem vagyok ilyen rosszhiszemű. Nehéz elképzelni, hogy van olyan emberi lény, akinek ez az érdeke, hogy tudatos családromboló szándékkal készítsen otthonokat. Inkább az lehetett a fő szempont, hogy olcsó, és egyszerűen gondolták végig. Nem hiszem, hogy bárki direkt kitalálta volna, hogy ne legyen család, ne legyenek értékek. A korábban említett hippi mozgalom során azok a fiatalok tényleg romantikával indultak és szabadságért harcoltak, csak kicsit elszámolták magukat. Nem gondolom, hogy direkt szétverték a morált. Ez az életforma, a lázadás és a sok-sok drogozás, alkohol, szabad szerelem ezt hozta magával. Az lett a következménye, hogy szétesett a világ.
De ott van az LSD is. A pszichológia tanszéken Timothy Leary professzor találta fel, tudattágításra. Jó ötletnek tűnt, hogy segítségével átélhető az utazás, spirituális élményeket adott kezdetben. Kísérletei célja az volt, hogy kémia átvegye a belső erőforrások és a szakralitás helyét. Biztos vagyok benne, hogy ez sem ártó szándékkal indult, de már nem lehetett megállítani és semmissé tenni.
A vietnami háborúban is heroint osztottak a katonáknak, ahogy a középkorban meg pálinkát. Abban is biztos vagyok, hogy ez sem szándékos volt, egyszerűen a sok borzalmat valahogy enyhíteni akarták. Mikor a háborúból hazatértek a veteránok rájöttek, hogy függővé váltak, nem tudtak leállni a heroinról.
Sokan nem akartak beletörődni, hogy szenvedélybetegek. Akiben volt belső igény arra, hogy visszamenjen normális emberként a családjához, azok hozták létre az első terápiás közösségeket,  amilyenek a mai napig a leghatékonyabban működnek. Saját példájukkal hívták a társaikat: Ha le akartok állni, gyertek ide, fogjunk össze, szokjunk le együtt! Sokaknak sikerült! A világban jellemzően mindig egy-egy karizmatikus személy fordított jelentőset a történelem menetén. Itt is ez történhetett. Az Anonim Alkoholisták is pontosan így alakultak.
Van egy emblematikus történet: Joe és John két alkoholista ember volt. Egy evangelizáción megtértek, s megbeszélték, hogy, végigjárják a kocsmákat minden szerdán. Felkeresik a régi ismerőseiket, beszélnek nekik Istenről, a saját példájukról, s arról hogy Isten megszabadította őket, most már nem isznak. Eltelt egy év, John kérte Joe-t, hogy hagyják abba, mert a régi barátok továbbra is isznak. Erre Joe megrázta fejét és ezt válaszolta: Igen, ők isznak továbbra is, de mi nem! Rájöttek, hogy az, hogy minden héten mennek és beszélnek arról, hogy már hónapok óta nem isznak, az megtartja őket, s ha elég kitartóak lesznek, mások is látják példájukat és csatlakoznak hozzájuk. Ez lett az önsegítő módszer, a témában azóta könyvtárnyi szakirodalom született, rendkívül hatékony módszer. 


Mesélnél a magyarországi kezdetekről? Hogy alakult ki hazánkban a drogterápia? 


A saját fiatalkoromig tudok visszamenni, 1973-ban kezdtem a középiskolát. Négy gimnáziumba is jártam, zűrös kamasz voltam. Azokban az években találkoztam először a drogokkal. Sokat csellengtem akkoriban, az összes haverom drogos volt. 18 éves koromban megtértem, és egy református gyülekezetbe kezdtem járni, ahol egy nagyon kedves, befogadó és megértő lelkészházaspár szolgált.
Segítségükkel megváltozhatott az életem, s Isten felé fordultam. Elkezdtem odahordtam hozzájuk a régi drogos barátaimat, akik nagyon szívesen jöttek, mert volt zsíros meg lekváros kenyér, de főleg azért mert volt szeretet és elfogadás. Mivel ezek a fiatok ismertek engem, könnyebben jött a bizalom a lelkiség felé is, könnyebben tudtak kapcsolódni. A hippik is szívesen mentek templomba, mert ebben volt egy kis lázadás is. Vannak jó néhányan ebből a csapatból, akik akkor le is szoktak és a mai napig tisztes polgári életet élnek.
Így kezdődött a drogterápia is. Akkoriban adták ki TBZ (Társalmi Beilleszkedési Zavarok) füzeteket, melyek szakmai írásokat tartalmaztak a világ minden tájáról, értékes szociológiai módszerekkel. Ebben olvastam egy amerikai módszerről, ami megragadta a figyelmemet.
1982-ben felkérte az állam az egyházakat, az Ökumenikus Tanácsot, hogy foglalkozzanak a drogos fiatalokkal, mert tele vannak a börtönök. Egy évre rá a Református Egyház megalapította a Kallódó Ifjúságot Mentő Missziót.
Az Ökomenikus Tanács akkori vezetője, Dr. Bartha Tibor református püspök volt, az, aki az alkoholproblémákra is nagyon odafigyelt. A rendszerváltás után újraindította a háború után betiltott Iszákos Mentő Missziót. Nagy dolog volt akkoriban, hogy az állam felkérte őt a KIMM megalapítására, mert addig nem foglalkozhatott az egyház a fiatalok lelki képzésével. Azokban az években teológiára jártam, s ötödéves koromban a KIMM elnökének kinevezett esperes, aki szociológiát tanított nekem az egyetemen, megállított a folyosón, hogy volna-e kedvem a hatodik, gyakorlati évre elmenni hozzá segítőnek a Fasorba. A lelkészi teendőkön kívül a KIMM titkári pozícióját szánta nekem. Igent mondtam. Itt kezdődött. Több mindennel összefüggött ez az igen. Elsősorban azzal, hogy teljesen tapasztalatlan fiatal voltam, s ha Baranyába hívnak cigánymisszióba, oda is elmentem volna. Nem volt semmi konkrét tervem az orientálódásommal. Ez volt egyik tényező. A másik pedig az, hogy magam is kallódó gyerek voltam.
Saját élményem adott egy nagy lökést. Zűrös családból jöttem, zűrös voltam 18 éves koromig, amikor megtértem, s az megváltoztatta az életemet. És még egy dolog, ami fontos, hogy rengeteg ismerősöm, régi barátom volt, aki drogproblémával küzdött, aki kallódó volt. Sok drogost ismertem Budapesten. Később velük kezdtem el a szociális munkát, ami akkor még hivatalosan nem létezett.
A vágyam az volt először, hogy középiskolából kirúgott gyerekekkel foglalkozzak: egyrészt volt erről saját élményem, másrészt a kisodródott barátaim miatt, akik nem fejezték be az iskolát. Meghirdettem egy találkozót, amire el is jöttek és az első órában ki is derült, hogy mellékesen drogoznak is. Így a két történet összeért. 1984-ben elkezdtem működtetni a Kallódó Missziót, s abban az évben szerveztem egy nagy koncertet a Fasorban, az akkori legnagyobb sztár együttes eljött ingyen zenélni a templomba. Ez manapság elképzelhetetlen. A számok között bizonyságtételek voltak. A rendezvény után évekig kaptam tőlük a tiszteletjegyeket, ami azt jelenti, hogy ez számukra is nagy élmény volt, ők is megbecsülték. Így indult a drogmisszió.
Kezdetben hetente egyszer volt Bibliaóra, majd kétszer, végül már a munkaidőmben teljesen ezzel foglalkoztam.
Az esperes úr lassan mentesített a gyülekezeti munkákból, s hamarosan már teljes erőbedobással végeztem ezt a szolgálatot. A Bibliaórák után mindig órákig beszélgettünk, azt mondták az emberek, hogy nem akarnak drogozni, de másnap újra anyagoztak. A lélek készen állt, de a test még erőtlen volt.
Svájcba utaztam, rehabilitációs intézeteket látogattam, tanulmányoztam a módszereiket. Ott nem orvosok végezték a rehabilitációt, hanem korábbi szerhasználók. Tőlük vettem át azt a módszert, amit mi is használunk, de kiegészítettem a keresztyén eszmékkel, elfogadással és együttérzéssel. Később ezeket egészítette ki a pozitív pszichológia. A mélylélektan egy sebkereső utat jár be, célja, hogy hozzuk elő a tudatalattiból a fájdalmakat s analizáljuk őket, ezt tartják a gyógyulás útjának. Ezzel szemben a pozitív pszichológia lényege az, hogy a múlt tényein nem lehet változtatni, nézzük inkább azt, hogy mi van még bennünk. Természetesen szükséges a múltfeltárás is, de nem elég magában. Sokszor előfordul, hogy valaki nem tudja egy másik emberrel megosztani a múltbéli szörnyűségeket, amik körülötte zajlottak. Erre azt szoktuk mondani, hogy nem baj, mondja el Istennek, Ő mindent meg tud bocsájtani, s minden sebet meg tud gyógyítani.
Elindítottuk a Ráckeresztúri Drogterápiás Otthont is. 1987-ben jöttek az első kliensek az otthonba. A kutatók is rájöttek, hogy a szeretet az egyetlen indikátor, a szeretet megvajazza a konfrontációt is.


Hatékonyabb az a terápia, ami a spiritualitást is bevonja a gyógyításba?


Bizonyított tény, hogy a vallás megtartó erő, de nem jelenti azt, hogy hit nélkül nem működnek a dolgok. Pszichológiai mechanizmusok is vannak. Van olyan istenhívő, aki drogos, alkoholista vagy bűnöző, mint például Olaszországban a bérgyilkosok, akik a „munka” előtt templomba mennek imádkozni a sikeres gyilkolásért. Most jött ki egy pápai rendelet ennek betiltására, eltiltja a szentáldozástól ezeket a „keresztapákat”. A vallás sem óv meg mindenkit. Sokszor pont a sérült lelkű emberek keresik Isten vigasztalását. Kicsit elfogadóbb egy gyülekezet, mint a sima közeg.
Emberileg is lehet gyógyulni a kémiai gyógyszerekkel és a pszichológiai eszközökkel. Egy jó közösség, a szeretetkapcsolat, az önsegítő módszerek is elindítanak az agyban gyógyító folyamatokat, ugyanakkor néhány évvel ezelőtt végeztek egy felmérést, melynek eredménye az lett, hogy azok a fiatalok, akik hisznek Istenben, sokkal-sokkal kevesebbet drogoznak. A kutatás során kiderült, hogy a hatalmas vízválasztó nem az aktív vallásgyakorlók és az „ugyan hiszek Istenben, de nem gyakorolom a mindennapokban a vallást” között volt, hanem ott, hogy hiszek vagy nem hiszek a spiritualitásban. Aki azt írta, hogy nem hisz, ott lényegesen több drogfogyasztó volt, mint azok között, akik hisznek, de nem járnak templomba. Az élet értelmének ismerete az, ami megtart. Ha nincs semmi a halál után, miért legyek tisztességes, kiterítenek úgy is. Miért fogjam vissza magam, ha holnap úgyis meghalok, s csak egy húsdarab vagyok.
Az istenhitnek van egy érdekes mellékhatása is: a hívő emberek tovább élnek, egészségesebbek, lényegesen kevesebb közöttük a droghasználó, az öngyilkos, az alkoholista vagy a daganatos beteg.
Nem véletlen, hogy a guruk és a vallási vezetők sokáig élnek egészségesen. Számtalan nemzetközi és hazai kutatás igazolta ezt.
Test és lélek mindig együtt jár. Ha megnézzük a Bibliában, láthatjuk hogy a szakralitás az étkezéshez, testiséghez van kötve. A jelentős történések során közösen étkeznek, az isten áldása a testi-lelki dolgokra közösen vonatkozik. A test és lélek kapcsolata összeér, csak a görögök választották szét, a görög filozófia hatása átalakította ezt a nézetet. Jézusnak nem volt dogmatikája, csupán történeteket mesélt, a görögök tették bele a dogmatikus gondolkodásmódjukat a bibliafordításokba. Megjelent a dualizmus, ami szétválasztja a testet és a lelket: kijelentette, hogy van a rossz test meg a jó lélek. S most a legmodernebb pszichológia rájött újra arra, amit már régen tudtak, hogy minden pszichoszomatikus.
Ha rosszul érzed magad, megetetlek, forró fürdőt adok, ha beteg vagy, gondoskodom rólad. A gondoskodás, az étel elfogadása szorongáscsökkentő, az immunrendszerünk valójában az agyunkban van. Ha a lelked gyógyul, a tested is szebb lesz, kivirul. A kettő nincs külön. Ha a testet akarjuk gyógyítani, elkezdhetjük a lélekkel és fordítva is: ha gyógyítjuk a testet, gyógyul a lélek is. 


Mi az útja a gyógyításnak nálatok? Rögtön tudtok spirituális témákról beszélni a kliensekkel
vagy előbb rést kell ütni egy falon, hogy be tudjon áramolni rajta a szakralitás? 


Nálunk együtt működik a kettő, mint ahogy véleményem szerint nem is szétválasztható a két dolog. Bízom abban, hogy a munkatársaim minden levegővétele a hitben zajlik. Isten tenyerén vagyunk egy erőtérben. Hinni nem a klienseknek kell: én egyiküknek sem mondom, hogy higgyen, de a kollégáknak ez a napi természetesség. Mi egy keresztyén misszió vagyunk. Azt látom, hogy a drogosok nagyon nyitottak, tízből nyolc nagyon szívesen fogadja ezt az irányt. Ugyan kötelezőek a szakrális alkalmak is, mint ahogy a családterápiás vagy a visszaesést megelőző csoport is kötelező. Van hetente egy Bibliaóra, vasárnap egy Istentisztelet, az étkezéseknél imádkozunk, és minden este van egy 10 perces Áhítat. 10-ből 9 kliensünk arról számol be, hogy első estén csak néz körbe, hogy vajon itt mindenki őrült-e? Merthogy szent énekeket énekelünk. Aztán a harmadik este azt veszi észre, hogy már ő is énekel, pedig senki nem kényszeríti erre. Általában a zene az első lépés a szakralitás felé, aztán nagyon gyorsan megnyílnak a kapuk Isten felé is. Természetesen nem lehet szétszálazni, hogy a terápiából mennyi a hit és mennyi a pszichoterápiás hatékonyság. De ami biztos, mert ezt vizsgálatok igazolják: a szeretet a leghatékonyabb módszer. Tavaly nagyon sikeres évünk volt, azok közül, akik végigcsinálták a programot, mindössze egy ember esett vissza.
Azt sem állíthatom, hogy a hit szakmaiság nélkül működne. Tudjuk a keresztes inkvizíció korából, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve, sokszor viszont az amatőr szakemberek többet segítenek, mint a profik, éppen a szeretet miatt. Ha csak a pszichológia van szeretet nélkül, akkor az eredmény nulla, de lehet, hogy inkább ártunk.
Nemrégiben neurotikus gyerekeket vizsgáltak Amerikában. Gyógyulást csupán azoknál értek el, akik azt nyilatkozták, hogy nagyon szeretik a terapeutájukat, alig várják vele a találkozást. Aki azt mondta, hogy nem szereti a terapeutáját vagy fél tőle, sőt az is aki azt nyilatkozta, hogy semmi különöset nem jelent számára gyógyítója, vagyis a semleges tartományba sorolta, náluk semmilyen javulást nem tapasztaltak. Szedték a gyógyszert, de nem javultak. Ugyanezt a felmérést elvégezték neurotikus felnőttekkel is, kiderült, hogy ugyanez az eredmény. Csak annak javult az állapota, aki szerette a terapeutáját. Egy kivétel volt: az önkéntes kórházlátogatók. A terapeutát utálta a beteg, de az önkéntes egy napon elhívta, hogy jöjjön el egy jótékonysági estre szendvicset kenni. Kapott az alkalmon, elment önkénteskedni és javult a státusza. Miért? Mert embernek tekintették. Szeretet, partnerség és embernek tekintés: ettől működnek igazán jól az önsegítő modellek, szemben az orvosi modellekkel. 


A szeretet ezek szerint egy állapot? Nem függ a másik embertől? 


Igen, a szeretet nem érzés. A börtönök tele vannak olyan emberekkel, akik szeretetből megöltek egy másik embert. Annyira szerették, hogy megölték, hogy ne legyen másé. A szeretet egy attitűd, azt jelenti, hogy a másiknak jót akarok. Sokkal teljesebb, persze, ha érzés is van emellett, mert akkor több az öröm benne, de ha valaki nem vonzó számunkra vagy nem szimpatikus, akkor is tudom őt szeretni. Mert jót akarunk neki és jót is teszünk. 


Látszik egy tendencia a droghasználat terén. Van ebből kiút makroszinten? Mi várható? 


Szerintem semmi jó. Ebben kicsit pesszimista vagyok. Kezeljük a drogosokat, de a drogprobléma növekszik. Ennek nagyon sok oka van, elsőként említeném az értékek összeomlását. Nincsenek példaképek, motiváló történések, a családok nem funkcionálnak. Ennek két oka van: vagy azért mert „rendes” család és dolgoznak, karriert építenek, vagy pedig azért mert „nem rendes” család és akkor züllenek, elhanyagolók. A régi értékek, mint, hogy vacsorát főzök a férjemnek, leckét írok a gyerekemmel kimentek a divatból. Azért is van a sok droghasználó, mert üresek a szívek. Ebben van bennem egy pesszimizmus, egy világvégevárás, mert úgy látom, hogy ezeket a folyamatokat nem lehet  visszafordítani, itt már csak ártalomcsökkentés van, kármentés. Az egyes embereket meggyógyítjuk, de a gépezetet már nem lehet megállítani. Eltűnnek a kultúrák. A globalizáció korát éljük. Attól még szép dolog széllel szembe menni, de ezek már csak egyéni történetek. 


Mit tehet egy szülő annak érdekében, hogy a gyermeke távol maradjon az oly könnyen elérhető
drogoktól? 


Régen sem lett mindenki alkoholista, aki sörözött egyszer-kétszer iskola után. Fel kell készülnünk arra, hogy a mai generáció találkozik a drogokkal. De abban bíznunk kell, hogy gyermekeink kaptak tőlünk egy stabil eszköztárat, ami megvédi, megőrzi őket. Egy biztos hátteret, amit otthonról hoztak. A nemek arányát tekintve 10 fiúra jut 1 lány, a fiúk általában veszélyeztetettebbek az érzelmi elfojtások miatt. A szülőknek egy kis támogatásként azt mondom, hogy a gyerek 18 éves kora után fel lehet picit lélegezni, mert manapság általában 12-13 éves korban kezdik el a fiatalok a droghasználatot, a mi klienseink nagy része is ebből a korosztályból kerül ki. Amikor egy gyermeknek benő a feje lágya, kisebb a veszélye, hogy drogfüggő lesz. 


Hogy zajlik az utógondozás és az integrálás? Meddig tudjátok kísérni a klienseiteket? 


Az utógondozás több formában zajlik. Ez mindig a legnehezebb fázis. Van utógondozó csoport a közösségi médiában, ezt mindenkinek ajánljuk. Budapesten és Dunaújvárosban hetente van személyesen felkereshető utógondozó csoport, és közben mindenkinek javasoljuk, hogy járjon gyülekezetbe, sorsközösségbe, anonim csoportba vagy sportolni, énekkarba vagy táncolni. Járjon olyan helyekre, hol barátai vannak és közösségben lehet.
Hozzánk is visszajárhatnak. Örülünk, ha visszajön valaki, de annak is örülünk, ha nem, mert ha valaki minden hétvégén nálunk van, az azt jelenti, hogy nincsenek emberi kapcsolatai másokkal s ránk van szorulva. Fontos az utógondozás, de nem akarjuk túldrámázni: azt hangsúlyozzuk a klienseknek, hogy képesek bármire. Képesek arra is, hogy végleg búcsút mondjanak a drogoknak. Mindenkinek a saját kezében van a távirányító, bármelyik adót választhatja. Az életük a saját kezünkben van. Bocsássanak meg azoknak, akik régen bántották őket, azt tették ami tőlük tellett! Zárják le ezeket a dolgokat, a múlton nem lehet változtatni, nézzük a jövőnket! A múlt feltárása az első fázis. Második fázis a jelen megélése: ne búsulj a múlt miatt, ne félj a jövőtől, csak végezd a terápiát. Ez az edzőterem, most izmosodsz, ezt csináld teljes gőzzel! A harmadik fázis életük megtervezése. Fontos, hogy maradjunk a realitásoknál és legyen B, C, D terv is. 


Mi zajlik benned a sikertelen terápia során, el tudod elengedni a kezét annak, akin nem tudsz
segíteni? 


Bármikor. Szerintem ez is egy hivatásgondozás. Mi hozott anyagból dolgozunk. Tudom, hogy ha sokaknál sikeres a terápia, az nem az én érdemem, hanem az Isten munkája, és saját erőforrásának eredménye. Ha tudok segítek, ha nem tudok, együttérzek. Ha valaki visszaesik, nem rohanok a gyóntatópapomhoz. Ez az ő élete, megpróbált leszokni, de valamiért nem tudja vagy nem akarja abbahagyni. Mert pszichésen annyira sérült, vagy mert képtelen rá. Nem tudja megcsinálni. Mint ahogy minden embernek vannak nehézségei az élet más-más területén. Én például 20 éve szenvedek attól, hogy nem tudok rendesen megtanulni angolul, vagy nem tudom rávenni magam arra, hogy rendszeresen tornázzak. Vannak dolgok, amik nem mennek. Ezer oka lehet, hogy valaki miért nem tudja letenni a poharat vagy a drogokat. A szomatikus orvoslásban nagyobb a visszaesés. Egy urológustól, kardiológustól sem várod el, hogy örök életed legyen. Vagy betartod az utasításokat a kezelés során, s akkor jó eséllyel meggyógyulsz, vagy nem. Van aki tüdőrákos, mégis dohányzik.
El kell engedni, de úgy, hogy közben nem szabad soha semmilyen körülmények között félvállról venni egy másik ember életét, hanem mindent meg kell tenned a gyógyulása érdekében. Rendszeresen tartunk szupervíziót, esetmegbeszélést, próbálunk mindig tanulni a sikerekből, kudarcokból, de ahogy a szomatikus orvos is csak találgat, ugyanúgy itt is ezt tesszük sokszor, hiszen nem az én sikerem, ha valaki józan marad és nem az én kudarcom, ha visszaesik.


Lejegyezte: Boga Mónika 

 Forrás: http://drogterapia.hu/ 

 

A világon körülbelül 170 millió a hepatitis C vírussal fertőzött egyének száma. Sokan azonban tünetmentesek, nem is tudnak arról, hogy fertőzöttek és fertőzhetnek. Magyarországon 65-70 ezerre becsülhető ez a szám, és - mivel ma már a C vírus ellen hatékony gyógyszereink vannak - több ezer embert menthet meg az új kezelés.  

 

A hepatitis C egy RNS vírus (azaz örökítő anyaga ribonukleinsav), mely gyakran a krónikus májgyulladás egyik okozója. A gyulladás véglegesen és súlyosan károsíthatja a májsejteket, így a beteg szerv idővel nem tudja ellátni feladatát. Májzsugor, majd később - úgynevezett onkogén ("rákkeltő") vírus lévén - májrák alakulhat ki. Ha a májsejtek pusztulása már olyan mértékű, hogy a szerv nem tudja ellátni méregtelenítő és fehérjeépítő feladatát, az a beteg halálát jelenti.
A hepatitis C vírus nem csak a májsejtekben szaporodik, és nem csak azokat támadja; a nyiroksejtekben is megél, valamint ízületi- és bőrpanaszokat, izom- és vesegyulladást is okozhat. Fontos hangsúlyozni, hogy a hepatitis C ellen - ellentétben az A és B hepatitis vírusokkal - nincs hatékony védőoltás.
 

Van, aki nem is tudja, hogy fertőzött

A hepatitis C vírussal együtt az általa okozott betegség (krónikus C hepatitis, májzsugor, májrák) is elterjedt az egész világon. A WHO adatai szerint 170 millió fertőzöttről tudunk világszerte. Afrika, különösen Egyiptom, a Földközi tenger keleti medencéje mentén fekvő országok és a Csendes óceáni szigetek lakóiban igen gyakori a fertőzés. Az Európai Unióban mintegy ötmillió fertőzött él. Magyarországon a vírushordozók aránya 0,7 százalékra tehető. A hepatitis C vírus okozta betegség évente kb. ezer magyar beteg májzsugoráért és haláláért felelős, évente több száz hazai májrákos betegnél oki tényező. 
 
A kórokozó szinte kizárólag vér útján terjed, a betegek nagy százaléka kerül ki azok közül, akik 1992 előtt vérátömlesztést kaptak, vagy dialízis során fertőződtek, mielőtt bevezették volna a gondos szűrővizsgálatot. A fertőzések másik része leginkább a kábítószeresek közös tűhasználatához kötődnek. A fertőzöttek körülbelül felénél nem lehet tudni, hogyan és mikor fertőződtek meg. Ezért nem meglepő, hogy sok olyan vírushordozó élhet közöttünk, akik panaszmentesek, nem is tudják, hogy fertőzöttek, és emiatt maguk is tünetek nélkül beteggé válhatnak, illetve veszélyeztetik a környezetükben élőket azáltal, hogy vér útján megfertőzhetnek másokat. Ők legtöbbször a 45-65 éves korosztály tagjai.
 

Elsősorban vérrel fertőz

A betegség kórokozója a HCV, azaz a hepatitis C vírus. Világszerte hat altípusát különböztetik meg, melyek másként reagálnak ill. reagáltak az interferon-kezelésre. Genetikai anyagának ún. hipervariábilis régiója, azaz folyton változó szakasza miatt eddig nem sikerült védőoltást kifejleszteni ellene. Ez az oka annak is, hogy védettség sem alakul ki a betegséggel szemben.
Spermával és anyatejjel történt fertőzésekről is tudunk, de ez nagyon ritka, illetve kevéssé bizonyított. A vírus kimutatható a nyálban, izzadságban, könnyben is. A vírus a fertőzést követő 2-24 hetes lappangási idő után betegít meg, de ez legtöbbször csaknem panaszmentesen zajlik.
Ritkán megjelenhetnek az akut májgyulladás tünetei; hányás, levertség, fejfájás és végtagfájdalmak, étvágytalanság, majd sárgaság, amikor a szemfehérje és a bőr besárgul, a vizelet sötét sárga, a széklet világosabb. A fertőzötteknek csak kevesebb, mint 10 százaléka észleli az akut májgyulladás jellemző tüneteit, ilyenkor a hepatitis C fertőzés nyomán enyhe lefolyású májgyulladással lehet számolni, a krónikus átmenet valószínűsége ilyenkor is 70-75 % lehet.
 

Alattomos betegség

A spontán nem gyógyuló beteg (ez az esetek 75 %-a) fertőzött marad, és alattomos, krónikus májgyulladás alakul ki szervezetében. A legnagyobb probléma, hogy ők teljesen panaszmentesek. Az érintettek többnyire nem tudják, hogy szervezetükben fertőzés zajlik, és akaratlanul másokat is megbetegíthetnek. A páciens sokszor a már visszafordíthatatlan májbetegséggel kerül orvoshoz. A krónikus májgyulladás alattomos. Olykor enyhe és a betegségre korántsem jellemző, inkább általános tünetei lehetnek: fáradékonyság, ismeretlen eredetű jobb bordaív alatti tompa nyomás. Ritkán bőrviszketés, ízületi fájdalmak és érgyulladások jelentkezhetnek.
A krónikus hepatitises formánál a betegek nagy részében májzsugorral, azaz a máj működésének fokozatos romlásával kell számolni. Végül ennél a kórlefolyásnál májrák is kialakulhat.
 

Új, hatásos kezelés 

A hepatitis C vírus ellen nem létezik védőoltás. A legfontosabb, hogy minél hamarabb kiderüljön, ha valaki fertőzött. Erre gyanújelek (1992 előtti vérátömlesztés, egészségügyi dolgozó, 45-65 éves életkor, ismételt májenzim-emelkedés) esetén kell gondolni. Ilyenkor vérteszt, vagy nyálból gyorsteszt is végezhető. Spontán gyógyulás csak az akut szakban lehetséges; ez csak a fertőzöttek egynegyedében következik be. A krónikus betegség (hat hónapon túl is fennálló), ma már gyógyítható. Szűrővizsgálatként az anti-HCV ellenanyag vizsgálata végzendő, pozitív esetben az egyén hepatológiai centrumba irányítandó. Az időben felfedezett C vírus okozta krónikus májgyulladás napjainkban már gyógyítható és megelőzhető a májrák kialakulása.
A HCV okozta krónikus májgyulladás esetében speciális gyógyszerek állnak rendelkezésünkre. Az interferon - mentes, szájon át szedhető gyógyszerek hatékonyak, mellékhatásuk elhanyagolható, nem befolyásolják a betegek életminőségét. Hatékonyságuk azon alapszik, hogy meggátolják a C vírus szaporodását.
Hazánkban a betegek kezelése évente megújított szakmai protokoll, konszenzus alapján történik kijelölt hepatológiai centrumokban. 
 

Dr. Makara Mihály, Dr. Telegdy László - házipatika 

facebook-coke2.jpg

Persze, tök más. De közben meg nagyjából ugyanazon az alapelven működik és hasonlóan hat az elménkre, és ezt a Facebook alapítói is elismerték. 

 

Az Index a minap beszámolt arról a kutatásról, amit a 20-as évek budapesti kokain-fogyasztási lázáról készítettem, majd Kosztolányi Dezső kokain-fogyasztásáról is. A kommentelők közül ezt sokan értetlenkedve fogadták. Nem értik, miért kell ilyen tabudöntő témákról egyáltalán írni. Egyesek már odáig is eljutottak, hogy a kokainfogyasztó Kosztolányit is kivennék az iskolai tanyagból, elvégre egy ilyen drogosnak ott semmi keresnivalója. A kokain, bár a fogyasztóinak többsége alkalmi használó, természetesen nem ártalmatlan szer, komoly függőséget okozhat, egyes embereknek tönkreteszi az életét. Sem az, sem ez a cikk nem akarja a kokaint védeni vagy promótálni. Mégis, éppen Kosztolányi írta: "Csodálkozol a kokainistán, s nem érted? Gondolkozzál az okain is tán - s megérted!" Ha jobban megvizsgáljuk, hogy miért fogyasztanak az emberek kokaint, akkor arra jutunk, hogy egyáltalán nem holmi a társadalom értékeit és erkölcseit teljesen elutasító ufókról van szó. Mindannyian szokások és szenvedélyek hálójában éljük le az életünket, és a "normakövető" állampolgárok szokásai és szenvedélyei nagyon hasonló alapelven és hatásmechanizmuson alapulnak, mint a "deviánsoké". A nyilvánvaló példák, a magyar társadalom által előszeretettel bagatellizált alkohol- és gyógyszerfüggőség mellett van egy csomó más, kevésbé ismert függőség.

Schobert Norbit persze joggal röhögték ki, amikor vegyészkedni próbált. De azzal az állításával, hogy a cukor függőségi potenciálja a kokainéhoz hasonló, komoly tudósok is egyetértenek. Egy peer reviewed tudományos szakfolyóiratban (British Journal of Sports Medicine) tavaly megjelent cikk szerzői például ezt írják: "A cukor fogyasztása hasonló hatásokat okoz, mint a kokain fogyasztása, a jutalmazó és gyönyörszerző képességén keresztül megváltoztatja a hangulatunkat, ami a cukor iránti sóvárgáshoz vezet." A szerzők szerint állatkísérletek során a cukor gyakran bizonyult még a kokainnál is addiktívabbnak, és ami a közegészségügyi ártalmait illeti (elhízás), azok bizony nem piskóták. A cikk nagy vitát váltott ki a neurológusok körében, amit én ebben a blogban nem fogok tudni eldönteni. A lényeg az, hogy az emberek hajlamosak bizonyos anyagok függőségi potenciálját lebecsülni, másokét pedig eltúlozni, attól függően, hogy az adott anyaghoz milyen társadalmilag meghatározott értékek és stigmák kapcsolódnak.

De nem is kell most a szerfüggőség példájához nyúlnunk. Vannak viselkedési függőségek is, amelyekben bizony minden Facebook kommentelő osztozik. Nagy port kavart például Sean Park, a Facebook alapító elnökének kijelentése, aki elismerte, hogy a legnépszerűbb közösségi média oldal létrehozásakor tudatosan számoltak annak drogként való működésével. "A folyamat ami ezeknek az alkalmazásoknak, különösen a Facebook-nak a fejlesztéséhez vezetett, így nézett ki: 'Hogyan tudjuk lefoglalni annyi idődet is tudatos figyelmedet, amennyit csak lehet?' Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy időről időre egy dopamin lökést kell adnunk neked, amikor valaki lájkolta a képedet, a posztodat vagy bármi mást. És ez arra fog téged ösztönözni, hogy minél több tartalmat, kommentet és lájkot adjál hozzá."

Aki nem tudná, a dopamin egy az agyban termelődő vegyület, amely ingerületeket visz át idegsejtek között, szerepe van a motivációban és a jutalmazásban, nagy mennyiségben az eufória kialakulásában. Ennek az anyagnak a kiválasztását akarja serkenteni a Facebook, valahányszor csak belépsz a rendszerbe, valahányszor csak lájkolsz, kommentelsz vagy posztolsz. Na mármost, a kokain az pont így működik. Nem tesz mást, mint meggátolja, hogy a szervezet által termelt dopamin és a szerotonin nevű ingerületátvivő anyagokat a sejtek visszavegyék, ezáltal eufória alakul ki. Természetesen a kokain hatása jóval közvetlenebb és intenzívebb, mint a Facebook-é, de az alapelv bizony ugyanaz. "Na jó, de azért a Facebook nem okoz elvonási tüneteket, a kokain meg igen" - kiálthat fel az olvasó, akit önérzetében sért, ha kokainfogyasztókhoz hasonlítják. Nono, ebben azért ne legyünk annyira biztosak. Bizony komoly tudományos kutatások szerint a mértéktelen közösségi média használók nagyon is hasonló elvonási tünetektől szenvednek, mint a mértéktelen kokainfogyasztók. A viselkedési függőségek terápiája is nagyjából ugyanazon az elven működik, mint a szerfüggőség terápiája. "De akkor is, a Facebook-tól nem leszel olyan agyatlan zombi, mint a kokaintól!" Ööö... Vajon Kosztolányi Dezső mennyire felelt meg az agyatlan kokainfogyasztó zombi sztereotípiájának? A világ bonyolult hely. 

Erről a témáról beszélgettünk a Klubrádió január 25-i reggeli műsorában (7:55-től): 
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180125-085859.mp3
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20180125-092858.mp3

Sárosi Péter - drogriporter

Egyre többen küzdenek mentális zavarokkal, márpedig ma hazánkban ez bizonyul a tartós munkaképesség-csökkenés harmadik leggyakoribb okának

 

A mentális zavarokkal küzdők száma soha nem látott módon emelkedik, ami gazdasági időzített bombát is jelent, hangzott el a Magyar Pszichiátriai Társaság kilencedik nemzeti kongresszusán. A szakma sikere is, hogy csökkent az öngyilkosok száma, és a rendezvényen különös figyelmet kaptak a mentális zavarokkal küzdő gyermek- és serdülőkorúak.
 

A Magyar Pszichiátriai Társaság januári debreceni kongresszusán közel ezerkétszázan vettek részt a világ minden tájáról. Hazánkból többek között képviseltette magát a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézete, a Nyírő Gyula Kórház – OPAI "C" Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztálya és a Vadaskert Gyermekpszichiátriai Kórház és Szakambulancia is. Az esemény védnökségét Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár és Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke vállalta.

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy napjainkban a mentális zavarokkal küzdők száma soha nem látott módon emelkedik. A depresszió gyakorisága 1990 és 2013 között 53,4 százalékkal nőtt, ma itthon ez a tartós munkaképesség-csökkenés harmadik leggyakoribb oka. Vagyis a mentális zavarok nemcsak növekvő egészségügyi terhet, de gazdasági időzített bombát is jelentenek, sőt a testi betegség és a mentális zavar együttes fennállása esetén megnő a halálozási ráta. 

Az idei kongresszus központi témája a fejlődés volt, mert a mentális zavarok legalább hetven százaléka gyermek- és serdülőkorban kezdődik, még akkor is, ha a tünetek csak felnőttkorban jelennek meg. Ennek megfelelően előtérbe került az iskolai zaklatás, a drogprevenció és az autizmus témaköre is, de szó volt a tanulási nehézségekkel küzdő, a figyelemhiányos és a hiperaktív fiatalok nehézségeiről is.

A fejlődés más nézőpontból is fontos: a modern orvosi képalkotó eljárások és pszichológiai vizsgáló módszerek fejlődésének eredményeként, a jövőben sok tekintetben olyan egzakt diagnosztikus eszközökkel rendelkeznek majd a pszichiáterek, mint a társ-orvostudományok. Az orvosi szakmák együttműködése pedig azért is lényeges, hogy csökkenjen a pszichiát­riai betegség stigmája. 

Nagyon fontos, hogy az igazán súlyos akut betegek megfelelő kezelésére elég idő álljon rendelkezésre a pszichiátriai osztályokon – áll a Magyar Pszichiátriai Társaság közleményében, mivel az ilyenkor befektetett idő sokszorosan megtérül. A tapasztalat szerint csökkenti a későbbi kórházi felvételek számát, ezért a fővárosban és vidéken is fejleszteni kell a pszichiátrai fekvőbeteg-ellátást. Lényeges az úgynevezett közösségi megközelítés, amely a pácienst saját környeze­tében igyekszik kezelni, és egyenrangú figyelmet szentel pszichológiai támogatására, a tanulásra és készségfejlesztésre, illetve a betegek esélyegyenlőségére. Hazánkban egyedülálló lehetőség van ennek fejlesztésére, mert – más országokkal ellentétben – nálunk már régóta fennáll a pszichiátriai gondozók rendszere. Ezen intézmények finanszírozásának biztosítása is kulcskérdés, ami segíthet megoldani a pszichiátriai szakma súlyos orvos- és szakdolgozó-hiányát.

A kétségtelenül a szakma sikere, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarországon folyamatosan csökkent az öngyilkosságok száma. Míg 1980-ban még több mint négyezernyolcszázan, addig 2016-ban kétezernél kevesebben vetettek véget önkezükkel életüknek. Változatlanul kiemelt veszélyezetteknek számítanak a depresszióban szenvedők, ezért fontos a megelőzés, és az, hogy ők időben megfelelő segítséghez jussanak.

Pataki Sára - magyarhírlap

Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) fényképe.

Az előrejelzések szerint a hétvégén és a jövő hét első felében extrém hideg napok (éjszaka -10-14, napközben -4-5 fok) következnek!

Kérünk mindenkit, hogy nagyon figyeljen embertársaira! A kihűlés veszélye ilyenkor fokozottan fennáll. Ha közterületen mozdulatlanul fekvő, vagy ülő embert lát, kérjük, szólítsa meg, kérdezze meg szüksége van-e segítségre! Ha eszméletlen, nem vonható kontaktusba vagy szemlátomást azonnali orvosi ellátást igényel, a 112-es segélyhívószámon jelezze! Ha segítségre szorulót lát, a Menhely Alapítvány Diszpécserszolgálatát hívja, amely 24 órában fogadja hívásokat a 06-1-3384186-os telefonszámon. A Diszpécserszolgálat vonalai a bejelentések miatt túlterheltek lehetnek, kérjük, legyen türelemmel!

A fűtetlen épületekben, lakásokban élők szintén veszélynek vannak kitéve ezért kérünk mindenkit, figyeljen a szomszédaira, különösen az idős, beteg emberekre!

2018. február 24 és március 2 közötti időszakra hatályba helyezzük a "téli-vörös riasztást" a BMSZKI intézményeiben is.

A vörös riasztás azt jelenti, hogy ha bármely szálláshelyünkre bárki betér a hideg elől, vagy behozzák, bekísérik hozzánk, befogadjuk vagy ellenőrizhetően irányítjuk át megfelelőbb és egyben ténylegesen elérhető, fogadókész szálláshelyre - akár beengedési idő után is, és minden egyéb feltétel nélkül.

Átmeneti szállásaink – évszaktól függetlenül – telt házzal üzemelnek. Éjjeli menedékhelyeinken vannak még üres férőhelyek. Ha már ágyat nem tudunk biztosítani a hajléktalan embereknek, matracokon helyezzük el őket. Senkit nem küldünk vissza az utcára!

Intézményeink címét megtalálja honlapunkon:   http://www.bmszki.hu/hu/segitsegre-van-szuksege 

 

A vörös riasztást március 4-ig meghosszabbítva! 

 

Hiányzik a kötelező gyógykezelésre vonatkozó megfelelő szabályozás, derül ki a Magyar Nemzet összeállításából. 

 

Jelenleg ha a kényszergyógykezelés során azt mondják a szakértők, hogy a beteg már letöltötte a rá kiszabott büntetést (ha egyáltalán volt ilyen) és olyan állapotban van, hogy már kiengedhető, elbocsátják. Ilyenkor eltűnik a rendszerből.

– Hiába tudjuk egy páciensről, hogy ha nem kapja meg azt a terápiát, amire szüksége van, és elhagyja a gyógyszerét, akkor előfordulhat, hogy máskor is elkövet valamilyen erőszakos bűncselekményt. A rendszerből azonban hiányzik az ambuláns, kötelező gyógykezelésre vonatkozó megfelelő szabályozás, ezért miután kiengednek egy ilyen beteget, nem kötelező megjelennie az orvosnál. Így nem követik nyomon a további terápiáját – mondta el a Magyar Nemzetnek Molnár Károly pszichiáter, a Magyar Pszichiátriai Társaság leendő elnöke. Kiemelte: hosszú ideje küzdenek azért, hogy a törvényalkotó változtasson ezen.

– A jogszabályi környezet jelenleg nagyon keményen meghatározza, hogy mit tehetünk, hogy juthatunk el egy beteghez. Rendszerszintű problémát vet fel, hogy nem tudjuk megelőzni az utóbbi időben előfordult tragikus eseményeket. Hiába jelzi egy lakóközösség, az önkormányzat és a rendőrség is, hogy valakivel gond van, valószínűleg betegségtől szenved, nincs jogom odamenni és megvizsgálni – fejtette ki Molnár Károly.

– Ha pszichiáter vagyok, időnként döntenem kell arról, hogy a beteget bezárom egy zárt intézménybe, de a szabadságjogainak korlátozása nem orvosi, hanem bírói döntés lehet csak – szögezte le Molnár Károly.  

– Hiába tudjuk egy páciensről, hogy ha nem kapja meg azt a terápiát, amire szüksége van, és elhagyja a gyógyszerét, akkor előfordulhat, hogy máskor is elkövet valamilyen erőszakos bűncselekményt. A rendszerből azonban hiányzik az ambuláns, kötelező gyógykezelésre vonatkozó megfelelő szabályozás, ezért miután kiengednek egy ilyen beteget, nem kötelező megjelennie az orvosnál. Így nem követik nyomon a további terápiáját – mondta el lapunk Molnár Károly pszichiáter, a Magyar Pszichiátriai Társaság leendő elnöke. Kiemelte: hosszú ideje küzdenek azért, hogy a törvényalkotó változtasson ezen. 

A szakembert annak kapcsán kérdeztük, hogy szombaton Tornyospálcán a 36 éves T. Béla több késszúrással végzett 64 éves édesapjával. A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták. Kiderült, hogy 2003 augusztusában a barátnőjét ölte meg, kóros tudathasadásos elmeállapota miatt azonban 2004-ben jogerősen felmentették. A bírói tanács elrendelte kényszergyógykezelését, a Blikk.hu szerint azonban nem sokkal később szülei gyámsága alá helyezték. 

– A jogszabályi környezet jelenleg nagyon keményen meghatározza, hogy mit tehetünk, hogy juthatunk el egy beteghez. Rendszerszintű problémát vet fel, hogy nem tudjuk megelőzni az utóbbi időben előfordult tragikus eseményeket. Hiába jelzi egy lakóközösség, az önkormányzat és a rendőrség is, hogy valakivel gond van, valószínűleg betegségtől szenved, nincs jogom odamenni és megvizsgálni – fejtette ki Molnár Károly.

A bal oldali házban történt a gyilkosság
Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet 
 

Jelenleg ha a kényszergyógykezelés során azt mondják a szakértők, hogy a beteg már letöltötte a rá kiszabott büntetést (ha egyáltalán volt ilyen) és olyan állapotban van, hogy már kiengedhető, elbocsátják. Ilyenkor eltűnik a rendszerből.

– Ha pszichiáter vagyok, időnként döntenem kell arról, hogy a beteget bezárom egy zárt intézménybe, de a szabadságjogainak korlátozása nem orvosi, hanem bírói döntés lehet csak – szögezte le Molnár Károly. A szakember szerint T. Béla esetében ismét a bíróság dönt arról, hogy megint az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) kerül-e, azt azonban nem tudni, hogy ha újra kikerül onnan, nem lesz-e ismét erőszakos.

A Magyar Pszichiátriai Társaság keddi sajtótájékoztatóján Purebl György, a társaság jelenlegi elnöke arról beszélt: hazánkban komoly ellátási problémákat okoz, hogy kevés pszichiáter dolgozik ahhoz képest, hogy a mentális zavarok előfordulása folyamatosan nő. Hangsúlyozta: növelni kellene a kapacitást, és a felhasználható forrásokat. A szakemberek ugyanis gyakran saját költségen mennek házhoz a gondozott betegekhez, mert ezt már nem finanszírozza az állam.

Az elnök szerint a pszichiátriai zavarok 70 százaléka gyerek- és serdülőkorban alapozódik meg, ezért is lenne fontos, hogy ők megfelelő segítséget kaphassanak az ambuláns ellátás során. Nem kezelni valakit sokkal drágább ugyanis, mint kezelni, hiszen megfelelő ellátás hiányában felnőttként hosszú időre kieshet a munkából. Purebl György beszélt arról is a rendezvényen, hogy hiába kapja fel a média a pszichiátriai betegséghez kapcsolódó bűncselekményeket, valójában a pszichiátriai betegek között sokkal kevesebb az erőszakos cselekmény, mint az ilyen szempontból egészséges társaik között. A többségük ezeknek a betegeknek inkább áldozat lesz, mert nem tudja megfelelően megvédeni magát.

Molnár Károly arra hívta fel a figyelmet: a pszichiátriai gondozók kapacitásuk csupán töredékén tudnak most működni, egyharmadában tudnak csak otthonlátogatásra is menni a pszichiáterek. Pedig ennek óriási jelentősége lehetne a megelőzésben.

Babarczy Eszter, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem adjunktusa, aki maga is felvállaltan bipoláris zavarral küzd, a sajtótájékoztatón kifejtette: Magyarországon a rászoruló több százezer ember töredéke jut csak pszichiátriai ellátáshoz. Ez nagyrészt a megfelelő állami támogatás hiánya miatt van így. Enélkül pedig hamar kiesnek az oktatásból, akár már a középiskolát sem fejezik be, és így az állapotuk a későbbi munkájuk minőségére is kihat. Többségük próbálja eltitkolni, hogy valamilyen nehézséggel küzd.

A sajtótájékoztatón a szakemberek kitértek arra is: a mentális zavarok gyakorisága soha korábban nem látott módon emelkedik. A WHO adatai alapján 2013-ban a tartós munkaképesség-csökkenés 21,2 százalékát világszerte a mentális zavarok okozták. A depresszió gyakorisága 1990 és 2013 között 53 százalékkal nőtt, ma Magyarországon ez a tartós munkaképesség-csökkenés harmadik leggyakoribb oka.

Nemrégiben beszámoltunk arról is: ugyan csökkent az öngyilkosságok száma, de még így is nagyon sokan vetnek véget önkezükkel életüknek. A legfrissebb adatok szerint 2016-ban 1317 férfi és 446 nő halt meg emiatt.

Probléma, nehézség esetén bármikor, ingyenesen, előhívó szám nélkül tárcsázható a lelki segélyvonal száma: 116-123. A fiatalok a 116-111-es számon a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványt is hívhatják, ahol névtelenül is feltehetik kérdéseiket, és segítséget kérhetnek. 

 Kuslits Szonja - mno 

A társadalom ötöde küzd mentális betegséggel – hívta fel a figyelmet a Magyar Pszichiátriai Társaság az idei kongresszusuk beharangozóján. Elhangzott: nap mint nap elmegyünk mellettük, egy járművön utazunk, sőt beszélgetünk velük, anélkül, hogy észrevennénk bármit, sok esetben ugyanis nem látszik semmilyen tünet a külvilág számára. A szakemberek kiemelték: tévedés, hogy a mentális betegek veszélyesebbek lennének a társadalom számára, mint mások, sőt legtöbbször inkább ők az áldozatok. 

A mentális zavarok gyakorisága napjainkban korábban soha nem látott mértékben növekszik – hangzott el a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) idei, debreceni kongresszusának beharangozóján. Molnár Károly, az MPT elnöke elmondta: a szerdától szombatig tartó nemzeti kongresszusra nemcsak pszichiátereket, hanem a társszakmák képviselőit is várják.

Az idei esemény témája a fejlődés, amely egyrészt a diagnosztikai eljárások modernizálására, másrészt a gyermek- és serdülőkorban kialakuló mentális betegségekre vonatkozik. – Mára kimutatható, hogy a pszichés betegségek 70 százaléka gyermekkorban kezdődik – emelte ki az elnök.

Nem biztos, hogy a kórházi kezelés mindig megoldást jelent

Purebl György, az MPT leköszönő elnöke hangsúlyozta: ma a teljes népesség ötöde szenved valamilyen pszichiátriai betegségben. Ennek okai sokfélék lehetnek, többek között a mesterséges környezet, az információs túlterheltség és a mozgáshiányos életmód – tette hozzá. Purebl György kitért arra is: Magyarországon – más országokkal ellentétben – gondozói hálózat működik, azonban ezek többsége finanszírozási nehézséggel küzd.

A krónikus mentális zavarok kezelésében szerinte jelentős előrelépést jelentene a közösségi szemlélet meghonosítása, amely a beteget saját környezetében gondozza, tehát nem kell kórházban maradniuk.

Molnár Károly elmondta: a gazdaságra is negatívan hat, hogy egyre több a mentális beteg. Csak a depresszió az európai GDP egy százalékát emészti fel, és ennek jelentős része nem egészségügyi kiadás, hanem a betegek munkából való kiesése miatt a termelékenység csökkenéséből adódó veszteség.

Miközben egyre többen küzdenek pszichés betegségekkel, pszichiáterhiány van itthon és más országokban is – vélekedett az elnök. Hozzátette: a következő évek feladata, hogy emeljék a rezidensek számát, és fontos volna a megelőzés, a preventív mentálhigiéné megerősítése is.

Molnár Károly úgy fogalmazott: tévhit, hogy a pszichiátriai betegek mind közveszélyesek, hiszen a bűnügyi adatok is alátámasztják, hogy arányaiban sokkal kevesebb bűncselekményt követnek el, mint a mentálisan egészségesek, nagy részük inkább áldozattá válik.

A társaság különdíjjal jutalmazta Magyarország első pszichiátriai önsegítő kézikönyvét, a Mentőövet. A Kulcsár Teodóra és Oravecz Dániel szerzőpáros skizofréniáról szóló művében nemcsak az érintetteknek, de családtagjaiknak is gyakorlati tanácsokat adnak, hogyan élhető teljes élet a betegséggel.

Céljuk a segítségnyújtás mellett az volt, hogy végre csökkenjen a pszichés zavarokkal küzdők megbélyegzése, és lássa meg a társadalom, hogy ugyanannyira értékes emberek, mint bárki más. 

Szilágyi Anna - magyaridők 

Kék Pont Alapítvány fényképe.

"Senki sem igazabb, mint a másik, mindenki egyformán része a rendszernek." - Bateson

 

Családterápia a Kék Pont budai és pesti ambulanciáin

Várjuk szeretettel azokat a családokat, ahol veszélyeztetett a gyermek problémás szerhasználatban.
Vagy azért, mert jelen vannak hajlamosító tényezők: fel nem dolgozott veszteség ( pl. válás, egyik szülő halála, szülő szenvedélybetegsége), de kipróbálás még nem történt, vagy azért, mert már problémássá vált a szerhasználat.

Közös munkával a családi erőforrások hatékonyabban mozgósíthatók, ezért várjuk szeretettel az érintett családokat!

Mindkét ambulanciánkon lehetőség van 8 alkalmas terápiára, illetve egyszeri tanácsadásra, konzultációra is. Az igénybevétel ingyenes. 

 

A jelentkezés folyamatos: 

 

Pesti ambulancia: Békési Tímea 06706074956 / 06120157833; info@kekpont.hu
1095 Budapest, Gát utca 25. I/8. 

Budai ambulancia: Pászli Lívia 06706075030 / 0614540876; kekpontobuda@gmail.com
1039 Budapest, Lukács György utca 3. 

Képtalálat a következőre: „dohányzás”

Napi egyetlen szál cigaretta elszívása 50 százalékkal növeli a koszorúér-betegség kockázatát, írja a BMJ tanulmánya, amiből az is kiderül, hogy a napi egy doboz elszívásából eredő kockázatnövekedés fele az első szálhoz társul. 

 

Allan Hackshaw (University College London) és munkatársai 141 vizsgálat áttekintésével arra az eredményre jutottak, hogy napi egyetlen szál cigaretta elszívása férfiak esetében legalább 48%-kal, nők esetében pedig legalább 57%-kal növeli a koszorúér-betegség kockázatát (Low cigarette consumption and risk of coronary heart disease and stroke: meta-analysis of 141 cohort studies in 55 study reports; The BMJ). A napi egy szál cigarettát szívó nők és férfiak esetében egyaránt 30%-kal nő a stroke kialakulásának kockázata.

Férfiak esetében a napi egy doboz (20 szál) cigaretta elszívásából eredő kockázatnövekedés fele, nők esetében harmada az első szál elszívása miatt alakul ki.

Mint a kutatók kifejtik: a dohányzásnak nincs biztonságos szintje, nem csökkenteni kell a dohányzás mennyiségét, hanem abbahagyni azt. Bár lehetséges, hogy a dohányzás kiváltotta korai halálozás másik két fő okának – krónikus tüdőbetegség és tüdőrák – csökken a kockázata, ha valaki csökkenti a dohányzás mennyiségét, az egyedüli biztos módszer a jelentősen fokozott kockázatok elkerülésére a dohányzás abbahagyása.

A dohányt vaporizálva fogyasztóknak is tisztában kell lenniük a kockázatokkal: nemcsak a kátrány rákkeltő, de maga a nikotin is. A PNAS tanulmánya szerint a humán tüdő- és húgyhólyagsejtek e-cigarettából származó nikotinnal érintkezve nagyobb arányban alakulnak rákossá, míg a kísérleti egerek esetében DNS-károsodás mutatható ki (Hyun-Wook Lee és munkatársai, New York University School of Medicine: E-cigarette smoke damages DNA and reduces repair activity in mouse lung, heart, and bladder as well as in human lung and bladder cells).

 

Dr. Kazai Anita - medicalonline

Továbbra sem tartja megfelelőnek a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos jogorvoslatot az alapvető jogok biztosa, aki speciális eljárásrendet sürget. Székely László a hivatala által az MTI-hez hétfőn eljuttatott jelentésében megállapította, hogy a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos jogorvoslat feltételeit tavalyi vizsgálata után ugyan módosították, de továbbra sem érvényesülnek megfelelően az érintettek alapvető jogai.

Jelenleg ugyanis az történik, hogy a problémát észlelő orvos akár hatósági közreműködéssel is pszichiátriai intézetbe szállíttathatja azt a pszichés beteget, aki magatartásával közvetlenül veszélyeztetheti magát vagy környezetét. A pszichiátriai klinika 24 órán belül a bíróságon kezdeményezi, állapítsák meg, indokolt volt-e a sürgősségi gyógykezelés elrendelése. A bíróság 72 órán belül első fokon határozatot hoz, addig a beteg nem hagyhatja el az intézetet.

A beteg fellebbezhet, ha nem ért egyet a bíróság kötelező gyógykezelést elrendelő határozatával, ilyenkor a másodfokú bíróság ismét áttekinti az ügyét. Korábban azonban az ombudmsan már megállapította, hogy a jogorvoslat hatékonysága az ilyen esetekben értékelhetetlen, mivel mire a másodfokú határozat megszületik, az érintettek jellemzően már nincsenek az intézményben. Utólag pedig szinte lehetetlen megállapítani, hogy indokolt volt-e a kötelező gyógykezelés elrendelése. Szerinte az erről szóló bírósági végzés az érintett önrendelkezésének, személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását megvalósító kényszerintézkedést tartalmaz. A jogszerűtlen, illetve aránytalan intézkedés következményei jóvátehetetlenek, ezért a megelőzés kulcsfontosságú lenne.

Nincs központi adatbázis, hiányosak a szabályok

Mivel a sürgősségi pszichiátriai gyógykezelésnél felmerültek más jogi aggályok is, az ombudsman hivatalból tovább folytatta vizsgálatát. A biztos újabb jelentésében aggályosnak nevezte azt a gyakorlatot, amely szerint a kórházakban a sürgősségi beszállításokkal, a kötelező gyógykezelések elrendelésével és fenntartásával összefüggő bírói szemléket mindig hetente két, előre rögzített időpontban tartják.

A vizsgálat feltárta, hogy nincs olyan, a beteg gondnokának nevét, elérhetőségét tartalmazó központi nyilvántartás, amelyhez a bíróságok hozzáférnének, így ha szükséges, nem tudják értesíteni a beteg gondnokát.

Az ombudsman felhívta a figyelmet: alapjogi szempontból visszás helyzethez vezet az is, hogy hiányosak az egészségügyi intézmények pszichiátriai osztályaira vonatkozó, a működés jogszerű kereteit kijelölő feltételek. A jelentés kitér arra is, hogy elengedhetetlenné vált az akut magas biztonsági fokozatú pszichiátriai osztályok kialakítása.

Székely László felkérte az igazságügyi minisztert, hogy intézkedjen a sürgősségi beszállítás indokoltságának megállapítására és a kötelező gyógykezelés elrendelésére vonatkozó speciális eljárásrend megalkotásáról. A biztos az emberi erőforrások miniszterénél kezdeményezte, hogy készítsen elő módszertani levelet a sürgősségi beszállítás indokoltságának megállapításáról, a kötelező gyógykezelés elrendelésével összefüggő bírói eljárásokhoz kapcsolódó igazságügyi elmeszakértői vizsgálatokról. Ugyancsak az emberi erőforrások miniszterétől kérte a pszichiátriai zárt részlegekre vonatkozó új szabályozási környezet kialakítását. (MTI) 

Albert Ákos 

cover.jpg

A Nemzeti Drog Fókuszpont december 14-ki budapesti konferenciáján megismerkedhettünk a drogpiac legújabb változásaival, különféle szakterületek képviselőinek szemszögéből. 

 

Bár a közvéleményt jelenleg a dizájner drogok tartják izgalomban, fontos megjegyeznünk, hogy ezek a szerek valójában még mindig csupán a kisebb hányadát teszik ki a drogpiacnak. A legális tudatmódosítók, az alkohol, az altatók/nyugtatók és a dohány, vagy éppen a legnépszerűbb klasszikus illegális tudatmódosítók, mint a kannabisz, még mindig jóval több fogyasztóval rendelkeznek, mint a dizájner drogok együttvéve. Tény azonban, hogy 2010 óta a drogpiac földrengésszerű változásokon ment át, a klasszikus kábítószerek fogyasztása visszaszorult, miközben rengeteg új szer jelent meg. 2010 óta 203 bejelentés érkezett az új szerek regisztrációját szolgáló korai jelzőrendszerbe, és csak 2016-ban 22 új szer előfordulását vették nyilvántartásba.

Alapvetően a dizájner drogok két típusa dominálja a piacot: a szintetikus pörgetőszerek (stimulánsok), ide főleg ún. katinon-származékok tartoznak és az utcán "kristály" néven árulják őket. 2017-ben az etil-hexedron nevű szer dominálta a kristálypiacot. A másik az utcán "biofűként" vagy "herbálként" ismert szintetikus kannabinoid receptor agonisták típusa, ezeket többnyire dohányba vagy egyéb növényi törmelékbe áztatva cigarettából szívják el. Az utóbbi hónapokban a CUMYL-PeGaCLON nevű szer jelent meg a szintifű piacon, de azt a korábbi C-listára vett szerek (5F-MDMB-PINACA, AMB-FUBINACA) uralták. Ha elterjedtségüket számszerűsíteni akarjuk, akkor a 18-34 éves fiatalok körében a kannabiszt valaha kipróbálók aránya 13%, a szintifü kipróbálóié 4,2%, a kristály kipróbálóinak aránya pedig 2,7%.

A konferencia egyik érdekessége az volt, hogy a különböző területen dolgozó szakemberek - igazságügyi szakértő, toxikológus főorvos, mentőorvos, klinikai pszichiáter, online fogyasztói fórum moderátor - nagyjából hasonló módon írták le a dizájner drogok piacának alakulását az elmúlt években (részletes program itt!). A dizájner robbanás 2014 körül érte el a tetőpontját, azóta a növekedés megtorpant és lassú csökkenésnek adta át a helyét. És a változás nem csupán az elterjedtségben mutatkozik, de megváltozott a dizájner piac szerkezete és jellege is. Kezdetekben a piacot a jogalkotók és a dizájnerek közötti macska-egér harc jellemezte: amint betiltottak egy új molekulaszerkezetet, azonnal megjelent egy még ismeretlen helyettesítőszere, ami nem szerepelt a tiltólistán. Az ún. generikus C-lista bevezetésétől (nem egyenként, de csoportonként tilt be szereket) remélte a kormány, hogy ennek a folyamatnak véget vet. A C-lista azonban, mint ahogy bevezetésekor a Népszabadságban megjósoltam, nem volt képes véget vetni a dizájner drogok forgalmazásának, csupán a föld alá szorította azok kereskedelmét. Először a stimulánsok piaca húzódótt az illegalitásba a legális internetes boltok bezárásával, majd az elmúlt egy-két évben már a szintifüvek piaca is. Ez azt jelenti, hogy a terjesztők már nem feltétlenül akarnak új, még legális szert a piacra dobni, megelégszenek a korábbi, már tiltólistás szerekkel. A piac átláthatatlanabbá vált, a piaci szereplők gyakori változása is felelős azért, hogy az új, tapasztatlan terjesztők hibásan keverik a termékeiket és ezzel túladagolják a vevőiket. Megjelent az első magyar nyelvű darkweb drogáruház is, bár valószínűleg csak nagyon szűk kört ér el, a többség hagyományos módon jut droghoz. Éppen azokon a területeken a legjelentősebb a dizájner drogok fogyasztása, amelyeket a leginkább súlyt a szegénység és a társadalmi kirekesztés - és ahol a legtöbb új börtön is épül. A legújabb adatok szerint a klasszikus szerek, az amfetamin, az MDMA és a heroin aránya ismét nőni kezdett a piacon - bár visszarendeződésről még korai lenne beszélni.

A dizájner drogok vezették az elmúlt években a kórházi kezelést igénylő esetek listáját. A fővárosi toxikológiai osztályokon 2014-ben a kristály, majd az azóta eltelt időszakban a szintifű túladagolásában szenvedő páciensek domináltak. Ez utóbbi csoport esetében a leggyakoribb tünetek az aluszékonyság, zavartság és nyugtalanság. A nagy médianyilvánosságot kapott, Hős utcához kapcsolódó túladagolás-sorozat jelentette a tetőpontot, augusztus 20-án egy nap alatt 16 pácienst szállítottak a Péterfy Sándor Utcai Kórház sürgősségi osztályára. Egy a fogyasztók által használt online fórumon ebben az időszakban jelentek meg a bejegyzések a "kétslukkos" és az "egyslukkos" cigikről, amelyek gyakran eredményeztek rosszullétet. Bár a média egy új szer megjelenésének tulajdonította ezt a hullámot, valójában inkább arról lehetett szó, hogy rosszul keverték a külföldről rendelt szert. Szintén a média gyakran használja a "halálos" jelzőt, valójában nagyon ritkák a szintifűhöz köthető halálesetek: a kórházba szállított 16 páciens egyikét sem kellett például 15 óránál tovább bent tartani. A szintifű rendszeres fogyasztóinál azonban gyakran komoly pszichopatológiás tünetek jelentkeznek, ezek pszichiátriai kezelést igényelhetnek.

Ami a pszichiátriai rendellenességeket illeti, a szakemberek szerint nagyon gyakori, hogy a fővárosi páciensek olyan társadalmi csoportokból kerülnek ki, ahol egyébként is igen magas a pszichiátriai betegségek előfordulása. Így a hajléktalanok vagy mélyszegénységben élő romák köréből. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájára kerülő betegek mintegy kétharmada szerhasználó, egyötöde dizájner drogokat fogyaszt. A szerhasználók olyan betegségekkel küzdenek, mint az alkalmazkodási zavar, krízis, szuicid veszély, személyiségzavar, borderline, disszociális és kevert személyiségzavar, affektív zavar, dementia és a Korszakov-szindróma. Rendkívül rossz szociális helyzetű emberekről van szó, akik többsége "forgoajtó-páciens": tehát újra és újra visszatérnek a klinikára. A kettős diagnózis rendkívül nehézzé teszi ezeknek a betegeknek az ellátását, hiányoznak a kapcsolatok az addiktológia és pszichiátria, illetve az egészségügy és a szociális ellátás között. Riasztó volt hallani, hogy a betegek körében magas a hepatitis C fertőzöttek aránya, és hogy idén már 3 HIV pozitív szerhasználó pácienssel is találkoztak. 

Egy másik riasztó új trend a heroinnál jóval potensebb, más országokban rengeteg halálesetet okozó opioid dizájner drog, a fentanyl származékok megjelenése a hazai drogpiacon (erről korábban már írtam). Magyarországon az elmúlt két évben több haláleset is történt, ahol a fentanylt találtak az elhunyt környezetében. Egy esetben a hatóságok lefoglaltak egy 11 grammos postai küldeményt, ami furanilfentanilt tartalmazott. Mivel ez a szer rendkívül potens, ez már bizony kereskedelmi mennyiségnek számít és azt mutatja, hogy egyes terjesztők felismerték a fentanylban rejlő lehetőségeket.

konf.jpg

Kerekasztal-beszélgetés a vidéki szegregátumok dizájner drog fogyasztásáról (a témáról lásd bővebben itt!)

Magyarországon az elmúlt évben 72 kábítószerrel kapcsolatos halálesetet vettek nyilvántartásba, ebből 29 volt közvetlen haláleset (túladagolás). 13 esetben dizájner drog fogyasztása vezetett a halálhoz, ebből 7 esetben kristály, 4 esetben szintifű. A drogokkal kapcsolatos halálesetek monitorozása azonban számos problémába ütközik. A direkt túladagolásos halálesetek egy része valószínűleg nem kerül a nyilvántartásba, mivel a toxikológiai vizsgálatot csak az igazságügyi orvosszakértő kérésére végzik el - aki pedig gyakran ezt nem kéri, és mást ad meg közvetlen halálokként. Az indirekt (baleset, betegség, öngyilkosság stb.) halálesetek kapcsán a lappangó esetek száma valószínűleg még magasabb. Felmerült, hogy szükség lenne egy olyan egységes kritérium-rendszerre, amely meghatározza, hogy milyen esetben köteles a szakértő toxikológiai vizsgálatot kérni. Ennek a vizsgálatnak természetesen ára van, tehát az államnak be kell fektetnie abba, ha valós képet akarunk nyerni a túladagolások helyzetéről.

Szintén nagy kihívást jelent a dizájner drogok mennyiségi határainak megállapítása a büntetőeljárások során. Ezen múlhat ugyanis az, hogy az elkövető választhatja-e a 6 hónapos elterelést a büntetőeljárás alternatívájaként, illetve ha nem, akkor milyen büntetőjogi szankcióban kell részesítenie a bíróságnak. Korábban a hiányzó limiteket azzal próbálták áthidalni, hogy az új pszichoaktív anyagok esetében egységesen 10 grammban állapították meg a csekély mennyiség felső határát (idén ezt leszállították 2 grammra). Ami azonban, tekintve ezen szerek sokféleségét, rendkívül következetlen és rossz szabály volt. A korábbi szabályozás szerint azon kábítószerek, amelyek mennyiségi határát a törvény nem állapította meg külön, akkor minősültek csekély mennyiségűnek, ha tiszta hatóanyag-tartalmuk élettani hatása legfeljebb 0,9 gramm morfinbázis élettani hatásával megegyező. Ez a szabály szinten rendkívül életszerűtlen volt. A parlament idén módosítja a Büntető Törvénykönyv vonatkozó szakaszait. Egyes dizájner drogoknál a Btk. melléklete pontos mennyiségi határokkal fog kiegészülni. Az ezen kívül eső szereknél a jövőben az számít csekély mennyiségnek, ami a hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának a hétszeresét nem haladja meg (jelentős mennyiség a csekély mennyiség száznegyvenszerese, a különösen jelentős mennyiség az ezernégyszázszorosa). Ezt a megoldást azonban szakmai oldalról éles kritikával illetik: vajon hogyan állapítsák meg az igazságügyi szakértők, hogy ki a hozzá nem szokott fogyasztó? És annak hogyan állapítsák meg a hatásos dózisát? A jogszabály ezekre a kérdésekre nem ad pontos választ, ami a jövőben ismét a jogbiztonság elvének sérüléséhez vezethet.

Sárosi Péter - drogriporter 

word-cloud-addiction-72dpi-shutterstock_394635073.jpg

A Magyar Addiktológiai Társaság siófoki konferenciáján megismerhettük a legújabb drogfogyasztási trendeket és az ellátórendszerrel kapcsolatos problémákat. Íme néhány érdekes tanulság! 

 

1. A mélyszegénységben élő fiatalok drogfogyasztása csak a jéghegy csúcsa

A média sokat cikkezett az elmúlt időben arról, hogy a főleg romák által lakott szegénytelepeken (szegregátumok) is terjed a dizájner drogok fogyasztása (mi is készítettünk erről filmet). Az elmúlt évben mintha a kormányzat is felébredt volna szendergéséből, és kezdene ráébredni, hogy a szegregátumok időzített szociális bombák. A minisztérium újabban kutatásokat támogat, hogy feltárja a mélyszegénységben élő fiatalok drogfogyasztási szokásait. Ezen kutatások egyikéről számolt be Lannert Judit. A szegregált általános iskolák tanulói körében végzett felmérés kimutatta, hogy a dizájner drogok fogyasztása ezek között a fiatalok között magasabb, mint az általános népességben. És ahol megjelenik, ott jóval nagyobb károkat okoz. A drogfogyasztás csak a jéghegy csúcsa, a problémák jóval mélyebbek és sokrétűbbek. A nyomor és kirekesztettség önmagában még nem vezet drogproblémákhoz, de az ezzel együtt járó ingerszegény környezet, rendkívül alacsony színvonalú oktatás, a megfelelő szülői kontroll hiánya mellett felnövő gyermekek veszélyeztettebbek. A kutató szerint a kiégett, túlterhelt pedagógusok, a gyógyszer- és alkoholfüggőséggel küzdő szülők és úgy általában a gyermekeket körülvevő egész felnőtt közösség rendkívül leromlott fizikai és mentális egészségi állapotban leledzik.

2. Egyre több hajléktalan ember fogyaszt dizájner drogokat

Míg egy 2007-ben végzett felmérés szerint a hajléktalanok körében nagyjából hasonló érintettségeket figyelhettünk meg az illegális szerfogyasztás terén, mint az általános népesség körében, a Paksi Borbála által most bemutatott kutatás szerint a helyzet azóta sokat romlott. A hajléktalanok ma már kimondottan veszélyeztetett csoportnak számítanak, különösen az új pszichoaktív anyagok (dizájner drogok) fogyasztása terén. Minden tizedik hajléktalan - az általános népességhez képest nyolcszor annyian - fogyasztanak illegális szereket legalább havonta. Ötször annyian fogyasztanak alkoholt naponta. Háromszor többen fogyasztanak kannabiszon kívül más drogokat is. Az pedig nem meglepő, hogy jóval több problémájuk van a rendőrséggel, mint az otthonnal rendelkezőknek. A lakhatási problémák és a drogproblémák közötti összefüggés eddig is ismert volt, ami viszont riasztó, az a helyzet drámai romlása az elmúlt években. Bár a kutatás nem ment bele a trendek magyarázatába, nem nehéz felismerni azokon az elmúlt évek szegényellenes intézkedéseinek hatását.

3. Még mindig nagyon férfiközpontú az ellátórendszer

A magyar addiktológiai ellátórendszer az elmúlt húsz évben elsősorban felnőtt fehér férfi heroininjektálók befogadására rendezkedett be. Ezt a szomorú igazságot szűrhettük le Kaló Zsuzsa kutatási beszámolójából (rádióbeszélgetés vele itt!). A drogfogyasztó lányoknak, nőknek számos olyan szükséglete és igénye van, amelyekre nagyon kevés szervezet van felkészülve. Gyakoriak körükben például a kezeletlen traumák, amelyek gyermekkori abúzusból vagy párkapcsolati erőszakból származnak. Gyakran ma is abúzív kapcsolatban élnek. A drogfogyasztás gyakran a poszt-traumatikus stressz öngyógyításának egy formája. A megkérdezett hazai szervezetek 73%-ánál nincs semmiféle lányoknak, nőknek szóló program, ahol van, ott is leginkább a varrókörhöz hasonló foglalkozásokra terjed ki. Ideje ezen változtatni és a nők számára is hozzáférhetővé tenni az ellátóhelyeket, és nekik szóló szolgáltatásokat kialakítani. (Lásd az erről a témáról készített írásunkat!)

4. A szegregátumokban szegénypolitika nélkül nem lehet visszaszorítani a drogfogyasztást

Észak-magyarországi és dél-dunántúli szegregátumokban élő, dizájner drogokat fogyasztó fiatalok körében végzett vizsgálat eredményeiről számolt be Rácz József professzor. Háromféle drogfogyasztási mintát különböztetett meg: 1) stresszoldási célú, a 2) túlélést elősegítő és a 3) többletet adó (pörgés, közösség, vigalom) - bár ez utóbbi kategória elsősorban a hagyományos kábítószerek fogyasztóira jellemző. A dizájner drogok fogyasztói alig számolnak be eufóriáról - számukra a drogfogyasztás többnyire arról szól, hogy a mindennapok túlélésért folytatott küzdelmében felszínen maradjanak. Az éhezés ezeknek az embereknek a mindennapok részét képezi. Bármennyire is különösnek hangzik a kényelmes középosztálybeli jólétből, számukra a drogfogyasztás bizony túlélési stratégia. A holisztikus értelemben vett egészség, mint a kreatív energiák felszabadulása viszont nem segítené elő azt, hogy ebben a környezetben túléljenek. Rácz professzor előadása végén hangsúlyozta, hogy ezekben a szegregátumokban az addiktológiai beavatkozások önmagukban teljesen elégtelenek - szegénypolitikára lenne szükség, ami megteremti az emberhez méltó élet feltételeit.

5. Az addiktológiai szakma megosztott, mesterséges törésvonalak mentén

A konferencia számos szekciójában felmerült, hogy az ellátórendszer súlyos forrás- és szakemberhiánnyal küzd. Ezeket a problémákat a legátfogóbban B. Erdős Márta előadása tárta fel. Kutatásuk során 113 ellátóhely munkatársait kérdezték meg, ezek 73%-a szociáis 27%-a egészségügyi szolgáltató volt. A válaszok azt mutatják, hogy a jelenlegi helyzetben a szolgáltatók az alapszolgáltatások fenntartásáért küzdenek, nincs kapacitásuk arra, hogy minőségbiztosítással, fejlesztéssel, hazai vagy nemzetközi szakmai kapcsolatok építésével, jó gyakorlatok beépítésével foglalkozzanak. A szakmát ezenkívül különféle törésvonalak osztják meg, ezek többsége persze nem kibékíthetetlen ellentétet takar, sokkal inkább a politikai hatalom vetíti rá őket a szakmai életre. Ilyen például az ártalomcsökkentés vs. felépülés ellentét - hiszen a drogfogyasztás kockázatait csökkentő és az absztinencia elérését célzó beavatkozásoknak ugyanazon integrált ellátórendszer részét kellene képezniük, amelyben sokféle szemlélet megfér egymás mellett. Ezeket csak a politika állítja szembe egymással. Sajnos az elmúlt években az ártalomcsökkentő programok állami támogatása lecsökkent, tűcsere programokat zártak be, és ez nem maradt hatástalan a szakmára. A másik ilyen ellentét az egyházi és a civil szolgáltatók közötti ellentét, amely szintén amiatt élesedett ki, hogy a jelenlegi kormányzat diszkriminatív módon előnybe hozza az egyházi szolgáltatókat, akik jóval több forrással és kapcsolati tőkével rendelkeznek. Csak remélni lehet, hogy egyszer majd helyreáll a megfelelő egyensúly.  

Fontos még megemlíteni, hogy a Magyar Addiktológiai Társaság kongresszusán a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) első ízben adta át a szakma elismerését kifejező díjakat. Nyírády Adrienn, a Nemzeti Drog Fókuszpont korábbi igazgatója Bayer István Díjat kapott a tudományos kutatás terén elért eredményeiért. Nagy Alíz, a szatymazi Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentum Rehabilitációs Részlegének vezetője, illetve Barna Erika, a Kék Pont korábbi kommunikációs vezetője pedig Veres Ilona Díjat kapott, a segítés és a társadalmi kommunikáció terén nyújtott teljesítményükért.  

A teljes programfüzet itt letölthető!

A kongresszuson közösségi rádió működött, hamarosan felkerülnek az ott felvett anyagok, számos érdekes interjút lehet majd itt meghallgatni!  

Sárosi Péter - drogriporter 

Felépülő alkoholistaként saját tapasztalataival segít a szerhasználóknak, vagy ahogy ő hívja, a klienseknek tisztább életet élni. Szerinte a függőség nem múlik el, a jól működő addiktológia pedig nem pénz kérdése. Interjú Petke Zsolt addiktológussal. 

 

A névjegykártyáján, amit a betegeknek is osztogat, megadja a mobilszámát, és a telefont tényleg ön veszi fel. Nem jellemző, hogy az orvosok kiadják a privát számukat.

Az aktív függőség a magányról szól, a felépülés pedig a bizalmas kapcsolatok építéséről. Előfordul, hogy a kliensek közül valaki részegen felhív. De ez ritka, a négy hétvégéből mondjuk egyszer történik ilyen. Tudom kezelni a helyzetet, ilyenkor azt válaszolom, hogy rendelési időben keressen. Viszont fontosnak érzem, hogy tudják a mobilszámomat, mert így érzik, hogy nincsenek egyedül.

Az sem tipikus orvosi dolog, hogy az ön által vezetett addiktológiai osztályon az orvosokon nincs fehér köpeny.

Szerintünk a függőség nem egészségügyi probléma, hanem a közösség, vagy ennek legkisebb egysége, a család, és az ebben működő kapcsolatok sérülése miatt alakul ki. Kapcsolatban sérülünk és abban is gyógyulunk. Az aktív függő befelé forduló, bizalmatlan, magányos. Azért kezd el szert használni, hogy a „lúzer vagyok, valami probléma van velem”-érzést csökkentse. A terápiában az a dolgunk, hogy ebből kibillentsük, és felébresszük benne a reményt, hogy szerethető, hasznos tagja a csoportnak és jó helyen van. Erről szól a közösségi kezelés, megemeljük őket, mi ezt így hívjuk.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter 
 

A megemelés a klasszikus orvos-beteg kapcsolatban nem tud jól működni?

Ez az együttérzésen, támogatáson és elfogadáson alapuló kapcsolat a legnagyobb hiányossága a nyugati orvoslásnak. A „pszicho” szakmákkal együtt – mint az addiktológia is – ebben van legnagyobb szükség a fejlődésre. Briliáns gyógyszereink, diagnosztikus eszközeink és kezelési eljárásaink vannak, viszont időből, elfogadó és értő figyelemből kevés akad. Ahhoz, hogy ez változzon, a szakma részéről több nyitottságra van szükség.

És pénzre? 

Ez nem pénzkérdés, kizárólag a szervezésen múlik. Ha csak az orvosi megközelítést alkalmazzuk, akkor a kliens kezdettől  fogva belehelyezkedik egy passzív szerepbe, várja, hogy hasson a tabletta. De az addiktológia nem ilyen. Mi kísérőként veszünk részt a felépülésben, és nem betegség-, hanem kliensközpontú kezelést végzünk. Megkérdezzük az első interjún, hogy miben segíthetjük a céljai elérésében. Jó cél például, hogy legyen egy párkapcsolata.

Senki sem azért akar leállni a piáról, hogy dicsekedjen vele, hanem azért, mert látja, hogy változtatni kell, bajban van, nem sikerült valóra váltania a terveit.  

A pszichológia a családban keresi a problémák gyökerét. A függőséghez hogy jön a család?

A család azt képes beletenni a gyermek nevelésébe, amit a szülők mintaként magukkal hoztak. Akit gyermekként vertek, az csak tanulással tud majd ezen változtatni, annyira készségszintűvé válik a szülői minta. Ehhez a tanuláshoz pedig biztatás, megerősítés és elfogadás kell, a büntetés nem hoz megbízható változást. Csak félelmet kelt, ebből pedig újra agresszió lesz.

Én is függő vagyok, én is ebből jövök.

Az apám egy menő értelmiségi volt, mindig tudott okosabbat mondani. Ritka vendég volt nálunk a dicséret.

Nyíltan és jelen időben beszél a függőségéről. Soha nem lehet múlt időbe tenni? A függő mindig függő marad?

A függőség szerintem nem múlik el. Az alapérzés, hogy nem vagyok elég jó, előbb-utóbb visszatér. Ha nem foglalkozom azzal, hogy szinten tartsam magam, akkor újra jönnek a rossz érzések. Valahogy úgy működik ez, mint a cukorbetegség: ha nem adom be az inzulint, akkor visszakúszik a cukorszint. Ha viszont beszedem a gyógyszert, ami nekem az önsegítő csoportba járást jelenti, akkor jól vagyok, pozitív, elfogadó, türelmes. Persze vigyáznom kell, hogy ne használjak szert, de úgy tapasztalom, hogy a csoportra járás távol tartja a szer utáni vágyat.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter 
 

Azt a mozzanatot, hogy a függőség megmarad, hogyan lehet elfogadtatni a gyógyulni és a szermentes életre vágyó beteggel?

Egy másik életet mutatunk, amiből hiányzik a piálás. Elmondom neki, hogyan telnek a napjaim évek óta szerek nélkül, és mit teszek azért, hogy ez így legyen. 

A hozzánk forduló függők a kezelés elején nem tudják elképzelni, hogy ivás nélkül lehet szilveszterezni, mert ilyet soha nem láttak.

Mi megmutatjuk nekik, magunkkal visszük őket ilyen programokra. Évente kétszer például jótékonysági főzésre invitáljuk őket a Szimpla Kertbe, ahová azelőtt leginkább csak lerészegedni jártak. Aztán saját élményeinket osztjuk meg velük.

Mit mond az alkoholistának, amikor a saját kríziséről beszél?

Hogy mi volt nekem a legnehezebb. Az, amikor délután 4-kor vége lett a munkának, hazamentem, és ültem egyedül a lakásban. Fél óra alatt a gondolkodásom eljuttatott oda, hogy az én magányomnál nincs rosszabb a világon, úgyhogy mi baj lenne belőle, ha meginnék egy üveg bort. Csak ma. A kliens erre azonnal rákattan, mert ezt az érzést nagy valószínűséggel ő is ismeri. Ezért is felbecsülhetetlen a tapasztalati szakértők jelenléte a függők felépülésében. Az ő telefonjuk is mindig be van kapcsolva.

Azt szokták mondani, az alkoholizmus a tagadás betegsége. Egy addiktológus sem tudja, hol a határ, és nem ismeri fel, hogy túl gyakran nyúl a pohárhoz?

Tíz évig úgy dolgoztam addiktológusként, hogy néha rákérdeztek a kollégák: Zsolt, nem tartod problémának, hogy esténként megiszol egy üveg bort? Nem, mondtam. Ebben nőttem fel, körülöttem mindenki ivott, hozzátartozott a normalitáshoz.

Mi billentette ki a tagadásból? 

A karrierem szárnyalt, a magánéletem viszont egy csődtömeg volt. Tönkrement a házasságom,  elváltam és elmagányosodtam. Aztán néhány bátrabb közeli barátomtól megkaptam, hogy „veled van a baj, Zsolt, változtatni kellene.” Nagyon hasznos volt, hogy voltak olyan barátaim, akik meg merték mondani, nem a környezet a hibás a krízishelyzetért. Ez a mélypont: érzem, hogy változtatnom kell és ezt a környezet is megerősíti. Tagadásban lévő használóknak szoktam tanácsolni, hogy kérdezzenek rá a családtagoknál, szerintük minden rendben van-e az ivási szokásaikkal?

Hogyan lesz egy addiktológusból felépülő függő?

Úgy, ahogy a többi függőből. A szerhasználattal való felhagyás az első, legnehezebb lépés egy bizalmatlan és magányos ember számára. Az első józan évek alapján úgy érzem, mintha egy másik ember életét élném. Aki nem szól bele és nem kritizál, hanem meghallgat és akkor szólal meg, ha tud valami jót mondani. Elfogad érzéseket és embereket, nem akar változtatni rajtuk.

Megálljt tud parancsolni a negatív gondolatoknak?

Hetente többször önsegítő csoportba járok, ez az én ellenszerem. Ez segít lenyugtatni az elégtelenségérzést és bizalommal viszonyulni a környezetemhez. Ha mégis felerősödnének, akkor gyakrabban járok csoportra, karácsony táján, ami a függők számára nagyon nehéz időszak, naponta járok.

A gyűléseken le tudja vetkőzni addiktológus identitását?

Orvosi problémákkal is megkeresnek gyűlés közben, és nehéz elmagyaráznom, hogy én ide betegként jöttem, magamat jöttem rendbe rakni, nem azért, hogy véleményt mondjak arról, hogy csökkentse a gyógyszerét vagy sem. Arról a kórházban beszéljünk.

Fotó: 24.hu/Berecz Valter 
 

16 éve itt dolgozik Magyarországon addiktológusként. Meg sem fordult a fejében, hogy külföldre menjen?

Egyszer már emigráltam. Marosvásárhelyen születtem, onnan jöttem el az egyetem elvégzése után. Nagyon megtetszettek azok az emberek, akikkel elkezdtem dolgozni.

A pszichiátria a magyar egészségügyön belül egy kellemesebb hely, az emberek jobban figyelnek egymásra. Kevesebb a nyomulás, több az elfogadás. Ez a külföldi pszichiátriákon nincs így. 

Komolyan mondja, hogy külföldön rosszabb a helyzet? Ritkán hallani ilyet az egészségügy kapcsán. 

Ismerek olyan kollégát, aki Dániában dolgozott, de visszajött. Minden héten hálát ad, hogy haza tudott jönni. Nagyon sok kollégám dolgozik skandináv országban, és valóban nyugis ott az élet, sokat kirándulnak, sportolnak, sok pénzt keresnek, csak éppen a kapcsolatok nem működnek. És a nyugat-európai pszichiátria szerintem sokkal inkább betegségközpontú, kevésbé helyezik előtérbe a kliens céljait.

Ha ilyen jó hely a magyar pszichiátria, miért él annyira negatív kép róla?

Nagyon kevés szakképzett munkatárs dolgozik a pszichiátriai területen és rengeteg a munka. Ezzel együtt a jogszabályi környezet sem teszi lehetővé a szociális képzettségű kollégák, tapasztalati szakértők nagyobb számú foglalkoztatását, de van számos jó gyakorlat. Hosszú folyamat a szemléletváltás, ezzel együtt a pszichiáterek reagáltak leggyorsabban a változó kihívásokra, úgy gondolom. És tény, hogy kevés a szakember, fejlesztésre szorul az ellátórendszer. De ez az egészségügy egészére elmondható. A pszichiátria globális megítélése sem túl jó.

A december sokak számára nehéz időszak, hideg van, rövidek a nappalok. Az addiktológia osztály beteglétszámán is érződik a tél súlya?

A súlyosabb krízishelyzetek valóban ehhez az időszakhoz köthetők, a szerhasználók ilyenkor isznak és drogoznak a legtöbbet. Viszont mi év elején találkozunk velük, akkor jutnak el oda, hogy segítséget kérjenek, már nincs kitől kölcsönkérni, nincs munkahely, ahová visszatérni. Szeptember környékén, a nyári partizós-fesztiválozós időszak után is nagyüzem van, ilyenkor a fiatalabb korosztály leszokási motivációja erősödik. Legtöbben egy-két hét alatt szeretnék gyorsan elfelejteni az elmúlt 10-30 év aktív függő életét. Furcsán néznek, amikor az első személyes beszélgetésen elmagyarázzuk, hogy egy tartós változást fél évtől két évig terjedő elkötelezett munkával lehet elérni. 

Berke Ágnes - 24.hu 

Mozgással és tánccal segítenek a drog- és alkoholfüggőkön.

 

– Harmadik éve szervezzük meg ezt a fellépést, egyrészt azért, mert az a terápiás módszer, amivel a komlói alapítvány dolgozik, nagyon jó formája a felépülési lehetőségeknek. Másrészt azt is szeretnénk, hogy akik hasonló problémákkal küzdenek lássák, hogy van továbblépési lehetőség, van kiút. Mondhatjuk, hogy ez az alkalom egy felépülési ünnep itt nálunk – árulta el Siposné Kohári Szilvia, a RÉV intézményvezetője. Hozzátette, aki hisz a változásban és abban, hogy van újrakezdés, annak mindenképp érdemes látnia ezt a darabot. 

– Látszik, hogy ezek a férfiak milyen mélyről jönnek és mekkora utat tesznek meg egy év alatt azért, hogy életük gyökeresen megváltozzon – hangsúlyozta.

A komlói Leo Amici 2002 Addiktológia Alapítvány idén ünnepelte huszonötödik születésnapját, és korántsem véletlen, hogy az internetes keresőrendszer az ő nevüket az elsők között adja fel a színházterápia szóra. Az elmúlt héten, csütörtökön Egerbe is elhozták azt a darabjukat, melyet a huszonötödik születésnapra készítettek, s egy éven át próbáltak.

A Forrás Gyermek- és Ifjúsági­ Házban az előadást megelőzően beszélgettünk az alapítvány egyik munkatársával, Hudák Attilával. Elárulta, munkatársaikkal nap mint nap a függők felépülését segítik. 

A tánc már az ősi sámánszertartásokban megjelent, mint a gyógyítás eszköze     Fotó: Berán Dániel

– Mi egy terápiás közösség vagyunk. Alkoholistákról és drogfüggőkről van szó. A szerfüggők sokat bántják a testüket, a színházterápiá­ban viszont a testükkel fejeznek ki érzéseket, közel kerülnek egymáshoz és érintik egymást. A többségében 30–40 éves szerfüggő férfiak sokszor úgy kerülnek hozzánk az intézetbe, hogy hosszú évtizedeken át nem voltak érzésekben gazdag érintéseik – avatott be minket életükbe.

Színházterápiával már 23 éve foglalkoznak. Kérdésünkre, hogyan jellemezné az Utazás a koponyám körül előadást, Hudák Attila három jelzőt emelt ki: masszív, felkavaró és bájos.

A valóban felkavaró előadást követően annak rendezőjével, Miodragovits ­Vince színház-, mozgás- és zene­terapeutával is volt alkalmunk beszélgetni. A rendező egészen a művészette­rápia ősi magjáig vetítette vissza módszereiket.

– A mozgás és a tánc az ősi sámánszertartásokban már megjelent, mint a gyógyítás eszköze. Az emberek ­sokáig így kommunikáltak egymással. Nagyon nagy probléma, főleg a fiatalok körében, hogy már eszközökhöz: mobiltelefonokhoz, tabletekhez ragaszkodnak, s azokat érintik, nem egymással foglalkoznak és nem érintik meg egymást, eltűnik a szemkontaktus is – mutatott rá a problémákra, melyek a függőknél is megjelennek.

A mozgásokban, érintésekben gazdag, hangos, szókimondó és erőteljes darabról a rendező úgy fogalmazott: a résztvevői nem eljátsszák a fájdalmakat, hanem megélik azokat.

A színházterápia célcsoportja a társadalom perifériáján található. A komlói bentlakásos intézetben egy évig laknak azok a függők, akik szeretnék letenni a poharat, a szert. A terápiás módszer 1994-ben már megjelent az intézetben, de Miodragovits Vince látta, hogy a szerfüggők akkor még mások: a művészetek iránt nyitottabbak voltak, míg napjainkban teljesen magába fordult emberekkel foglalkoznak. A módszerük atyja Georges Baal, színházi szakember, pszichoterapeuta volt.

– Sokan már 16 évesen szerfüggővé válnak, s mikor negyven-ötven évesen abbahagyják, kiolvadnak, idősödő testükben egy 16 éves lélek és rengeteg sérülés található – mesélte. A testtudati munka tapasztalatai szerint gyorsabb előrelépéshez vezet az otthon lakóinál. A gyakorlatok mindegyike külön szimbolikával bír: keresik a határaikat, a bizalmat a másik emberben.

Juhász Henrietta -heol 

Elképesztő történetről számol be a Daily Mail egy, a Sundance filmfesztiválon is bemutatásra kerülő dokumentumfilm, a Three Identical Strangers (Három egyforma idegen) alapján.

A nyolcvanas években egy amerikai fiatal főiskolás, Michael Domitz új szobatársat kapott a kollégiumban. Szinte megijedt, mikor először meglátta Robert Shafrant, mert a megszólalásig hasonlított korábbi szobatársára, Eddy Gallandra. - A többiek azt hitték, Eddy visszatért. Mindenki észrevette az elképesztő hasonlóságot - mesélte Domitz.

Amikor megtudta, hogy a két szobatársa ugyanazon a napon, ugyanabban az évben született és azt is, hogy mindkettejüket örökbe adták úgy döntött, összehozza őket. Eddy és Robert hamar rájött, hogy ugyanúgy beszélnek, gesztikulálnak, ugyanott van anyajegyük és hasonlóan magas IQ-val rendelkeznek. Ugyanazokat a filmeket szerették, mindketten birkóztak, teljesen szürreális volt számukra a találkozás.

A két férfi úgy döntött, utánajár a dolognak. Kórházi papírok alapján tudták meg, hogy egypetéjű ikrek. A hírt a sajtó is hamar felkapta, sztárok lettek. Történetük újabb fordulatot vett, amikor a hírverés hatására egy David Kellman nevű férfi megkereste őket és közölte velük, ő is pont ugyanúgy néz ki, mint ők. Kiderült, David is az ikertestvérük.

A három férfi nagyon boldog volt, átiratkoztak egy főiskolára, hogy együtt tanuljanak. Film- és sorozatszerepet is kaptak, miközben pincérként dolgoztak egy étteremben.

Az első csapás akkor érte őket, mikor kiderült, hogy Robertet találkozásuk előtt pár hónappal egy gyilkossággal végződő rablásért elítélték. A férfi szerepe nem volt nagy súlyú, ezért csak közmunkára ítélte a bíró, a találkozás utáni lelkesedésük azonban egy kicsit alábbhagyott.

Ekkora már kiderült a csaknem teljes igazság, vagyis az, hogy ők hárman egy négyesikerpár három életben maradt tagjai. A New York-i Long Islanden látták meg a napvilágot, és a születésük után azonnal örökbe adták őket.

A történet itt egy újabb bizarr fordulatot vett. Az ikrek ugyanis megtudták, hogy egy pszichiátriai kísérlet alanyai voltak. Mivel az örökbe adó ügynökség nem volt hajlandó megmondani, miért választották el őket egymástól és azt sem, hogy az örökbefogadó szülők miért nem tudtak arról, hogy gyereküknek vannak testvérei, ezért a családok egy nyomozó cég segítségével derítették ki az igazságot; vagyis azt, hogy az örökbe adó ügynökség pszichiáterek tanácsára úgy döntött, elválasztja egymástól az ikreket azért, hogy a kicsiknek „ne kelljen versenyezniük” a szüleik figyelméért és szeretetéért. De nem csak ezért. Az ügynökség egy feltételt is kötött az örökbe adáshoz: a gyerekkel részt kell venniük egy, a fejlődésüket vizsgáló, állítólag ártalmatlan kutatásban. Bár a családok ódzkodtak, végül belementek. Zsidó házaspárokról volt, szó, akik szintén zsidó gyereket szerettek volna örökbe fogadni, ami nem volt könnyű.

A hármasikrek Fotó: Youtube

 

Az érintett családokat nem véletlenszerűen választották ki. Olyan párokat kerestek, akiknek már van egy kétéves vagy annál idősebb lánygyermekük, illetve arra is figyeltek, hogy a három család anyagi körülményei ne legyenek egyformák. Így esett a választás egy orvoscsaládra, egy középosztálybeli és egy queensi munkásosztálybeli házaspárra. A rablásért elítélt David utóbbihoz került.

A gyerekeket 12 éves korukig szinte havonta vitték a szülők a pszichiátriai vizsgálatra Manhattanbe. A kutatás vezető pszichiáter, Peter Neubauer egy teljesen legális, a kormányzat által támogatott kísérletet végzett, hogy kiderítse a gyermekeknél a nevelés vagy a genetika határozza meg a jellemfejlődést. Ez még a hetvenes években történt, New York államban csak 1981-ben javasolták a testvérek együtt tartását örökbe adáskor. De ekkor is ez még csak iránymutatás volt, nem törvényi kötelezettség.

A kutatás eredményei végül sosem láttak napvilágot a körülötte kirobbant botrány miatt.

Az ikrek története is tragikus véget ért. Közös éttermet nyitottak, majd a köztük lévő különbségek szép lassan felőrölték a kapcsolatukat. A rablásért elítélt David bizonyult a leghiggadtabbnak és leginkább felelősségteljesnek, míg a gazdag családnál felnövő Eddie kissé felelőtlen és agresszív volt. Robert úgy döntött, ügyvédnek tanul, és otthagyta az éttermet. Nem sokkal később Eddie, aki eddigre már depresszióval is küzdött, 33 évesen öngyilkosságot követett el, testvérei mellett hátrahagyva feleségét és kislányát is. David bezárta az éttermet és biztosítási ügynökként helyezkedett el.

A két életben maradt testvér azt állítja, a szüleiktől tudják, hogy gyerekkorukban gondok voltak velük. Egyikük folyamatosan hajtogatta, hogy van egy testvére – amit a szülei nem értettek –, viselkedési zavarokkal küzdöttek és magas IQ-juk ellenére egyikük fejlődése sem volt korának megfelelő.  

168 óra 

Kitti Országh fényképe.

 

Ingyenes HIV-gyorsteszt, 20 perc alatt! 

 

Mikor: 

 

Február 17., 22:30-tól – február 18., 02:00-ig

 

Hol?: 

 

Gödör Klub 

Király utca 8-10., Budapest, 1051 

 

A Háttér Társaság ingyenes HIV-szűrést szervez a Gödör Klubban a Vibe rendezvényén, a GlaxoSmithKline gyógyszergyár támogatásával. A teszt ujjbegyből történő vérvétellel történik, az eredményt pedig húsz percen belül megtudhatod!

2017 novemberétől a GlaxoSmithKline gyógyszergyár a HIV-szűrésen való részvétel fontosságát hangsúlyozó kampányt folytat a magyarországi MSM közösség körében. A kampány keretében hivszures.hu címen új tájékoztató oldal jött létre. 

Nem is tudjuk, hogy betegek vagyunk

 

Nem több kórházi ágyra volna szükség...

 

A legnehezebb rész az alkoholbetegek bevonása a terápiába, de ha valaki eljut odáig, hogy segítséget kérjen, nem szabad elengedni – mondta lapunknak Petke Zsolt, a Nyírő Gyula Kórház addiktológiai osztályának vezetője. Kifejtette, 90 ágyas részlegükön a betegeknek körülbelül nyolcvan százaléka „piás”, a maradék drog- vagy szerencsejáték-függő. Mivel „20-25 évig lehet büntetlenül inni”, a legtöbb alkoholfüggőségben szenvedő páciens náluk 45-50 éves, egyedülálló és munkanélküli. Egy-két szabad hely mindig van az addiktológián. Még most, az év elején is, amikor az osztályon az ünnepek alatti kéthetes szabadságok, illetve az új év adta lendület miatt jóval nagyobb a telítettség.

A közelmúltban jelentős visszhangot keltett Zacher Gábor toxikológus kijelentése, miszerint

rövid időn belül Magyarországon az alkoholisták száma elérheti az egymilliót,

az érintetteknek pedig csupán töredéke kerül orvosi kezelésbe. Petke Zsolt szerint ez valóban így van, a számok azonban nem a kapacitás hiányával függenek össze. A szakember szerint a tömeges távolmaradás oka: kevesekben tudatosul időben, hogy szerfüggők. Rendszerint csak akkor, amikor elvesztették állásukat, tönkrement a kapcsolatuk, vagy az orvosi leleteik szolgáltatnak alkoholizmusukra megdönthetetlen bizonyítékot.

A pszichiáter szerint az alkoholizmus háttérbe szorításához nem több kórházi ágyra vagy gyógyszeres kezelésre van szükség, hanem józan közösségekre. Három évvel ezelőtt, amikor kinevezték osztályvezetőnek, ezen elv alapján kezdte el átalakítani a szerfüggő betegek kezelését a kórházban.

Az új szemlélet a gyógyszeres helyett a közösségi alapú kezelést helyezi előtérbe, s a gyógyulás helyett a felépülésre fekteti a hangsúlyt. A szakember nyomatékosította: a betegnek magának kell akarnia a változást, s

a terápiáról pont annyit visz haza, amennyi változásra való elköteleződést magával hoz.

– Míg a magyar egészségügyben az orvos gyógyít, a mi osztályunkon ezt a munkát a közösség végzi el – fejtette ki.

A potenciális kliensek először egy beszélgetésen vesznek részt, ahol elmondják, mit szeretnének elérni. Ezután egy héten át intézeten kívüli anonim gyűlések látogatásával szermentesnek kell maradniuk, s ha ez sikerül, bekerülnek az osztályra. A kliens a három-négy hónapos terápia alatt csoportos foglalkozásról csoportos foglalkozásra jár, s a közösség és a szakemberek segítségével újratervezi az életét, szerek nélkül. A terápiás közösségek alappillérei a korábbi páciensekből kiválasztott, úgynevezett saját élményű segítők.

 

A közösség a lényeg

 

Az osztályvezető szerint a terápiával a cél nem a függőség megszüntetése, hanem a függés tárgyának átalakítása olyasmire, ami örömöt szerez a betegnek, anélkül hogy elpusztítaná. A folyamat fokozatos: kezdetben a szakemberek és a segítők olyan rövid távú, könnyen elérhető és örömet jelentő célok elérésében segítenek a klienseknek, mint például elmenni este józan állapotban a moziba, önéletrajzot írni, beilleszkedni a közösségbe. A betegek ingerszegény hétköznapjait különböző programokkal, így például közös falfestéssel, színházba járással vagy közösségi sporteseményekkel dobják fel. Fél éve jógaóra is indult az addiktológiai osztályon, a következő lépésben szeretnék a tajcsit is beemelni a választható programok közé. A spiritualitás meghatározó komponense a terápiának, de a „meglassulás” eléréséhez meditáció is rendelkezésre áll alternatívaként. Az osztályvezető arról is beszélt, hogy a részleg szakemberei és a betegek a tervek szerint közösen készülnek majd fel az augusztusi IronMan triatlonversenyre.

...hanem józan közösségekre – vallja Petke Zsolt
...hanem józan közösségekre – vallja Petke Zsolt
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

 

Bentlakásos ellátásra a pszichiáter szerint valójában csak azon esetekben lenne szükség, amikor a szerfüggőségen túl egyéb orvosi kezelésre szoruló problémáktól is szenved a beteg. Amennyiben ilyesmiről nincsen szó, a felépüléshez megfelelő bázist nyújthatnak az anonim önsegítő közösségek. Ilyenek szinte valamennyi nagyobb városban működnek. Az anonim csoportok látogatása ingyenes, bejelentkezés, bemutatkozás és elköteleződés nélkül csatlakozhat a gyűlésekhez bárki, aki le szeretne szokni. Itt olyan szeretetteljes és elfogadó közösségbe kerül a szerhasználó, ahol a felépülésben lévő sorstársaik gyakorlati tanácsokkal, saját tapasztalatuk alapján hiteles segítséget nyújtanak számára a józanodás minden területén. A felépülés közben a „megcsúszásokkal” számolni kell, de Petke Zsolt szerint ezt is a folyamat részének kell tekinteni, nem pedig kudarcnak. Ha valaki harminc nap után ismét az alkoholhoz nyúl, azt úgy kell értékelni, hogy harminc napig józan volt. Ez azonban a szerfüggő környezetében élőknek nem mindig könnyű feladat.

 

Terápia a családtagoknak is

 

Az addiktológiai osztályon a betegek kezelésével egy időben a szerfüggők hozzátartozóinak is csoportterápiát ajánlanak fel. Erre azért van szükség, mert az alkoholizmus vagy a drogfüggőség által meghatározott évek alatt a családi kapcsolatok teljesen leépülnek vagy súlyosan sérülnek. Jellemző, hogy dühöt éreznek a hozzátartozók a kliens iránt. Az osztályvezető szerint ezek az indulatok érthetők, de ahhoz, hogy a beteg a terápia után minél jobb eséllyel maradjon meg a józanság útján, elfogadó, türelmes közegre van szüksége. A kulcsszó tehát önmagunk és környezetünk elfogadásának tanítása. – Mi tudunk segíteni a családtagoknak feldolgozni a felgyülemlett dühöt, a tapasztalat azonban sajnos az, hogy a rokonok nagyon ritkán élnek ezzel a lehetőséggel – fejtette ki a pszichiáter.

Önmagában a Nyírő Gyula Kórházban meghonosult szemlélet metodológiájának alapjait – az úgynevezett tizenkét lépéses felépülés modelljét – már az 1930-as években lefektették az Egyesült Államokban. Itthon azonban a módszer csak lassan hódít teret, elsősorban azért, mert továbbra is az az általános szemlélet a szakemberek és a társadalom széles körében, hogy az alkohol- vagy a drogfüggőséget orvosi eszközökkel kell kezelni. Petke Zsolt szerint azonban ez azért téves megközelítés, mert a szerhasználathoz rendszerint a magány és az önsajnálat vezet. Ezek közül pedig egyik sem „orvosi tünet”. – A függőségre való hajlam egy adottság, és a függés önmagában nem rossz dolog, ha olyan tevékenységekben nyilvánul meg, amelyek nem károsak – nyomatékosította a szakember. Hozzátette: persze ahhoz, hogy ezt az emberek elhiggyék, több olyan személynek kell vállalnia nyíltan függőségét, akik sikeresen tudnak helytállni az életben. Világszintű tendencia, hogy egyre többször a korábbi szerhasználókat vonják be eredményesen a betegek gyógyításába, akik aztán így elkötelezett és eredményes hivatásos segítő szakemberekké válnak, hogy megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat továbbadják a még szenvedő sorstársaiknak. Hangsúlyozta: így építenek ők is józan közösséget az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben.

 

Egyre több állam dolgoz ki saját alkoholstratégiát

Nemzetközi kutatások mutatnak rá arra, hogy évente a régión belül Magyarországon fogy a legtöbb tiszta alkohol, és mi vezetünk az alkoholproblémákkal szenvedők, illetve az alkoholisták arányát tekintve is. Ennek ellenére hazánk egyike azoknak a fogyatkozó számú államoknak, ahol egyelőre nem jött létre átfogó alkoholstratégia.

A szintén aggasztó számokkal bíró Ausztriában a szövetségi egészségügyi minisztérium úgy tájékoztatott, éppen folyamatban van az első, úgynevezett függőséget megelőző nemzeti stratégia összeállítása, amely az alkoholfogyasztásra is ki fog terjedni, míg az itallal igen jó kapcsolatot ápoló belgák azt remélik, saját átfogó alkoholstratégiájukat már idén útnak tudják indítani.

Németországban korábban bevezettek ilyen szisztémát, de az már nem érvényes. A szomszédaink közül Romániában, Horvátországban van, Szlovákiában korábban volt, Ukrajnában és Szlovéniában azonban egyelőre szintén nincsen cselekvési terv. Utóbb említett déli szomszédunk esetében egyébként 2014-ben készítettek alkoholpolitikai tanulmányt azzal a céllal, hogy adatokkal és információkkal lássák el az ország alkoholpolitikára hatással bíró döntéshozóit, miután kiderült, hogy az alkoholfogyasztásból fakadó problémák miatt naponta tíz ember kerül kórházba, s ez több mint 150 millió euróval terheli az egészségügyet.

Az észteknél, ahol szintén a lakosság jelentős része szenved alkoholproblémáktól, két évvel ezelőtt kiadtak egy vitaindító tanulmányt. Ebben többek között arra hívják fel a figyelmet, hogy nincsen ingyenes, hosszú távú kezelési lehetőség az alkoholisták számára, és szükségesnek nevezték olyan terápia kidolgozását is, amely a függőségben élők hozzátartozóinak segít.

Az egyébként, hogy pontosan mit takar a nemzeti alkoholstratégia fogalma, nem egységes a különböző államokban. Arról, hogy melyik országban van és hol nincs ilyen stratégia, a WHO 2014-ben kiadott tanulmányából gyűjtöttük az adatokat, illetve az egyes országok egészségügyi tárcáinak válaszaiból.
Emlékeztetőül: a WHO tanulmánya szerint az egy főre jutó elfogyasztott tiszta alkohol literben kifejezve hazánk esetében 2008 és 2010 között 13,3 liter volt; az európai régión belül ez az átlag valamivel kevesebb, 10,9 liter. Bár a magyarországi mennyiséghez képest valamivel kevesebb, de körülbelül azonos mennyiségű tiszta alkohol fogyott átlagban fejenként Portugáliában (12,9 liter), Szerbiában (12,6 liter), Lengyelországban (12,5 liter), Finnországban (12,3 liter), a franciáknál (12,2 liter) és a németeknél (11,8 liter). A legkisebb számokat ugyanebben az időszakban az olaszok esetében találjuk (6,7 liter).

Magyarország a felmérés alapján ugyanakkor nincs az élbolyban – ha azt nézzük, hogy a 15 éven aluliak kivételével a teljes társadalmon belül hány százaléknál fordul elő rendszeres „nagyivás”, ami azt jelenti, hogy rendszeresen, havonta legalább egy alkalommal legkevesebb 60 gramm tömény szeszt vesz magához valaki. E tekintetben ugyanis a WHO mérései szerint 40,5 százalékkal az osztrákok vezetnek. Őket követik többek között a csehek (38,9 százalék), a finnek (36,5 százalék), a belgák (34,3 százalék), a franciák (29,4 százalék), a dánok (28,5 százalék), és tőlük némileg lemaradva találjuk Magyarországot 26,3 százalékkal.

Az európai régión belül Lengyelországban (27,3 százalék) mondták a legtöbben azt, hogy egész életükben tartózkodnak az alkohol fogyasztásától, de az olaszoknál is ezt vallotta a megkérdezettek több mint negyede (25,7 százalék). A legkisebb arányban Franciaországban vallottak így a megkérdezettek. Itthon az alkoholtól teljes mértékben tartózkodók aránya 6,7 százalék volt 2014-ben.

Szomorú képet fest, hogy az alkoholfogyasztási zavarok tekintetében ismét Magyarország vezetett a régión belül 17,7 százalékkal. Jelentősen lemaradva követ minket Szlovénia (11,6 százalék), Szlovákia (10,3 százalék), illetve Észtország (10,2 százalék). Ugyanez a helyzet, ha az alkoholfüggőségre vonatkozó adatokat nézzük: a regionális átlag négy százalékot mutat, Magyarország pedig 9,4 százalékkal vezet az országok között.

 

Győr Ágnes - mno

Magyarországon 1317 férfi és 446 nő lett öngyilkos, ami ugyan azt mutatja, hogy az elmúlt évekehez képest javultak a statisztikák, ám ez a szám így is elég magas

 

  Központi Statisztikai Hivatal információi a férfiak öngyilkosságának száma közel a triplája volt a nők által elkövetett öngyilkosságok számának az 1997-et követő években. Az esetek nagy részében a nők mérgezéssel, a férfiak akasztással vetettek véget életüknek. 

Érdekes tény, hogy a férfiak között többségben voltak a házas emberek, az öngyilkos nők nagy része pedig özvegyként élt az öngyilkosság előtti időszakban. 

A tavalyi évben Ukrajnában és Kazahsztánban nem egy olyan internetes csoportot lepleztek le, amelyben öngyilkosságra biztatták a fiatalokat. Ez a jelenség akár a magyar emberek életére is veszélyt jelenthet.

Magyarország egyébként - sajnálatos módon - élen jár az öngyilkosságok tekintetében. Az Egészségügyi Világszervezet 2016-os adatai azt mutatják, hogy egyedül Litvániában voltak többen öngyilkosok abban az évben. Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Olaszországban, Albániában és Görögországban volt a legkevesebb példa ilyen esetekre.

A Magyar Pszichiátriai Társaság korábbi elnöke, Lehóczky Pál pszichiáter elmondta, annak ellenére, hogy 1989 óta megfeleződött az öngyilkosságok száma, nincs semmilyen program, ami az emberek leki egészségének a védelmére szolgálna.

A tragédia oka gyakran lehet depresszió is. Annak, aki ebben a betegségben szenved, mihamarabbi kezelésre van szüksége. 
 
sztarklikk

Egy januárban lezárult, és a nagy presztízsű The Lancet folyóiratban is szemlézett nemzetközi kutatás szerint Európa legtöbb országában komoly gondok vannak a pszichiátriai betegek ellátásával. A kutatás Magyarországra vonatkozó része kiemeli a kórházak rossz fizikai állapotát, a közösségi pszichiátriai ellátások, és a közösségi életvitelt támogató szolgáltatások hiányát, miközben még mindig sok a bentlakásos intézet.

Az angliai University of Kent és a Mental Health Europe nevű nemzetközi szervezet közös kutatása 35 országban tekintette át a pszichiátriai ellátás helyzetét. Az eredmény siralmas: több EU-tagállamban az elmúlt években általánosságban romlott az ellátáshoz jutás esélye. Sok országban továbbra is teljesen hiányoznak a közösségi szolgáltatások – ilyenek pl. a nappali ellátások, klubházak, sorstárs segítő csoportok, a személyi segítés vagy a rugalmas támogató szolgáltatások.

A pszichiátriai intézetekben élők száma jóformán csak a kelet-európai országokban csökken valamelyest, miközben több nyugat-európai ország (Németország, Franciaország vagy Belgium) hagyományosan erősebb ellátórendszerükkel párhuzamosan továbbra is fenntart bentlakásos intézeteket.

Magyarországgal kapcsolatban a kutatási jelentés kiemeli, hogy a magyar kormány 2012-ben ugyan elkötelezte magát a nagy pszichiátriai (és fogyatékos) intézetek bezárása mellett, ám a rendelkezésre álló adatok alapján inkább úgy tűnik, többek között 25 fős intézetek épülnek majd EU-s társfinanszírozással (erről korábbi írásunkat lásd itt és itt).

Eközben a magyar állam még mindig keveset tesz a közösségi életvitel támogatására: kevés a nappali ellátás, az ún. mobil team [1], a klubház, szinte egyáltalán nincsenek rehabilitációs központok, és az érintettek lakhatását sem támogatják érdemben. A meglévő kevés előremutató szolgáltatást civilek vagy egyházak tartják fenn.

A kutatás során készültek interjúk olyan emberekkel is, akik átestek nem önkéntes pszichiátriai kezelésen. A 14 országból összegyűjtött vallomásokból szomorú kép rajzolódik ki: a résztvevők rendkívül negatívan élték meg a beszállítást és a nem önkéntes pszichiátriai kezelést, sőt, sokaknak a kezelés maga még évekkel később is nagyobb traumát jelent, mint az egyébként meglévő pszichés problémái.

“MAD PRIDE”, PSZICHIÁTRIAI ÉRDEKVÉDŐK TÜNTETÉSE A MENTÁLIS BETEGEK JOGAIÉRT 2010. OKTÓBER 10-ÉN ZÁGRÁBBAN; A FELIRATOK: BÍRÓSÁGOK: VEGYETEK MINKET KOMOLYAN! SZOCIÁLIS DOLGOZOK, LEGYETEK A SZÖVETSÉGESEINK!MAGAM AKAROK DÖNTENI AZ ÉLETEMRŐL. A JOGI CSELEKVŐKÉPESSÉG AZ ÉLETHEZ VALÓ JOGOT JELENTI! FOTÓ: ANTO MAGZAN/PIXSELL, FORRÁS: WIKIMEDIA

 

 A kezelések lényegi eredménytelensége, a megalázottság, a gyógyszerek mellékhatásai, a kórházban tapasztalt fizikai és lelki erőszak, a jogokról vagy akár a saját állapotról való tájékoztatás hiánya, a teljes elszigetelődés, a rossz fizikai körülmények, a stigma és a félelem egy következő kezeléstől mind felbukkantak a résztvevők visszaemlékezéseiben.

Egy írországi résztvevő szerint „az elkülönítő szoba kilincséről lógó felnőtt pelenkák pontosan mutatták, milyen sötét jövő várhat rád”, míg egy magyar interjúalany szerint

„hót szar a kórház itt nálunk, leamortizálódott az egész. A zuhanyban nincsen zuhanyrózsa, a falak sárgák a vízkőtől, szóval nem egy kellemes élmény, a kaja pocsék, és dohányoznak is a folyosón össze-vissza, szinte mindenhol, és én nem dohányzom…”.

A legtöbb országban a nem önkéntes kezelést három tényezőhöz kötik a törvények: 1. az illető belátási képessége korlátozott és/vagy önként nem választaná a kezelést;  2. ön- vagy közveszélyes magatartást mutat, vagy ennek esélyét lehet jósolni; 3. a kezelés a közösségben vagy a kórházon kívül nem megoldható. Bírói végzés és (szak)orvosi vélemény is szükséges a legtöbb államban a kényszerbeszállításhoz és a nem önkéntes kezelés folytatásához.

A fenti eljárással szemben több aggály is megfogalmazódott, részben kutatások hatására, részben az érintettek szervezeteinek, illetve jogvédők követelésére. A fenti három tényezővel kapcsolatban gondok lehetnek, mert 1. a kényszerbeszállításkor gyakran nem végeznek érdemi felmérést az illető belátási képességéről, azt utólag dokumentálják, és erősen szubjektív, kit miért „visznek be”; 2. az ön- vagy közveszélyesség nem mindig megállapítható, hanem előfeltételezéseken alapul; 3. a kórházon kívüli kezelés vagy támogatás hiánya nem az érintett személy hibája, a beszállítás pedig nem is lenne szükséges, ha lennének közösségi alternatívák (mint ahogy sok országban vannak is).

A nem önkéntes kezelések emellett drágák, a jelen kutatásból láthatóan is erősen traumatikusak az érintettekre nézve. Sok esetben nem is történik a beszállítás után érdemi kezelés, mert szakember- és időhiány miatt csak erős gyógyszerezésre futja, így érdemi segítség (pl. pszichoterápia, egyéni vagy csoportos tanácsadás, rehabilitációs központok, utánkövetés stb.) nem is elérhető.

A nem önkéntes kezelések eredménytelenségét és költségességét a megelőző és alternatív kezelésekkel szemben felismerve több országban is (pl. Németország, Spanyolország, Franciaország) igyekeznek a rendszert olyan irányba módosítani, hogy nem önkéntes kezelésekre ne kerüljön sor. A nem önkéntes kezelést emberi jogi egyezmények, pl. az ENSZ Fogyatékos emberek jogairól szóló egyezménye is tiltja. A nem önkéntes kezelések szabályozása és gyakorlata ráadásul annyira változó, hogy egyes országok gyakorisági adatai között többszörös eltérés is lehet.

További információ a magyar szabályozásról:: http://ebredesek.hu/rolunk/betegjogok-a-pszichiatriaban/

A kutatás a gondnoksági rendszereket, valamint a nem önkéntes kezelések szabályozását is vizsgálta. Nemzetközi szinten az látszik, hogy habár történtek előrelépések a cselekvőképességet kizáró gondnokságot felváltó ún. „támogatott döntéshozatal” bevezetésében (pl. Csehország, Lettország vagy Írország indított reformokat), de még így is több százezren élnek valamilyen gondnoksági forma alatt a kontinensen.

Az országok között nagy a szórás: van, ahol a cselekvőképességet kizáró gondnokság mint jogi kategória gyakorlatilag már megszűnt, míg más országokban továbbra is nagy számban helyeznek embereket gondnokság alá. Különösen magas a gondnokoltak aránya a népességhez viszonyítva Ausztriában, Magyarországon és Finnországban.

A kutatók arról is beszámoltak, hogy a gazdasági megszorítások miatt több országban (Spanyolország, Portugália, Franciaország, Görögország, Írország, Nagy-Britannia) romlik a meglévő ellátások helyzete is, illetve a jogszabályokban előírt reformok lassulnak vagy megálltak anyagi források és például az ellátásban dolgozó személyzet hiánya miatt.

A kutatás három oldalas magyar nyelvű összefoglalója itt olvasható. Akit érdekel a teljes, angol nyelvű jelentés és a 35 országról szóló összefoglalók, az itt találja.

A cikk szerzője maga is részt vett a kutatásban. A témához kapcsolódva ajánljuk ezt a beszélgetést, Gombos Gáborral. 

Címlapkép forrása: Wikimedia.

 

[1] – Ambuláns krízisintervenciós team, amiben több szakmacsoport tagjai dolgoznak együtt, és 24 órán át elérhető. Cél a kényszerbeszállítás elkerülése, és a probléma helyi, kórházon kívüli megoldása – kutatások szerint eredményes szolgáltatásforma. További információ itt

Petri Gábor - mérce