És most nem a zacheri értelemben vett addikcióra gondolok, hanem egy sokkal láthatatlanabb, ártatlannak tűnő kórós szenvedélyre: a technológiára. Legalábbis erre lehet következtetni egy frissen publikált tanulmányból, amiben az amerikaiak szokásait vizsgálták.

Ahogy minden kórós szenvedély, úgy a techfüggőség is sunyi dolog. A legtöbb alkoholista azt hiszi, ő pont annyit iszik, amennyi még belefér. A dohányosok többsége simán meg tudja ideologizálni káros szokását: nagyapám is láncdohányos volt, mégis 120 évig élt. Ugyanez vonatkozik a techfüggőségre is. Kiderült, hogy négy amerikaiból három meg van róla győződve, hogy teljesen egészségesen kezelik a kütyüiket, harmóniában élnek azokkal. Pedig a Crucial.com megbízásából készült kutatás épp az ellenkezőjét tárta fel.

Passed out

Addicted to You

De ne rohanjunk ennyire előre. Nézzük meg tulajdonképpen mit is jelent a függőség. A Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat a következő definíciót adja egy tanulmányában:

Bizonyos kémiai szerek használata, vagy magatartási formák eltérhetnek az adott társadalmi és gyógyászati normáktól. Ilyen esetben beszélünk visszaélésszerű, azaz rendellenes szer- használatról (abúzus), vagy viselkedési addikcióról. Pszichológiai értelemben véve a „kóros szenvedély” azt jelenti, hogy „egy, a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik

Ami ebből számunkra a legfontosabb, hogy két nagy típusa különíthető el a függőségnek. A kémiai (pl: alkohol, cigaretta, drog), illetve viselkedési addikció. Értelemszerűen számunkra ez utóbbi lesz az érdekesebb. Ide általában olyan magatartási formákat szoktak sorolni, amelyek vagy az egyénre, vagy a környezetére hátrányosan hatnak. Úgyis, mint kóros vásárlás, munkaalkoholizmus, játékszenvedély, szexuális addikció, egyes táplálkozási zavarok stb. A satöbbibe pedig beletartozik az internet- és techfüggőség is.

Internet addiction

Érdemes pár szót ejteni arról, milyen mechanizmusok állnak a kóros szenvedélyek mögött.

Általában véve hajlamosak vagyunk úgy gondolni a függőségekre, mint valamiféle pszichés-szociális zavarra. Ennek meg is van a maga igazsága, ugyanakkor nem véletlen, hogy az Amerikai Addiktológiai Társaság ettől eltérő meghatározást adott, amikor újradefiniálta a fogalmat. Az új meghatározás értelmében az addikció egy krónikus agyi rendellenesség, amelyben egyes agyterületek markánsan megváltoznak. De ez nem jelenti azt, hogy mindenért az agy lenne felelős, mi pedig lelkiismeret-furdalás nélkül nyugodtan hátradőlhetünk a székben a kannásborral, mondván úgysem tehetünk ellene semmit. A dolog ennél lényegesen összetettebb, a genetika minössze csak 40-60%-ban tehető felelőssé:

Van egy genetikai örökségünk, amely hajlamosíthat a függőség kialakulására, de az, hogy az addikció tényelegesen kialakul-e, a környezeti tényezők hatásának, visszahatásának is függvénye. Egészen másképp néz ki például egy heroinista Moszkvában, Londonban vagy Budapesten. Vagy egy olyan ember, aki társasági dohányos, azaz hiányzik nála a dohányzást meghatározó biológiai-pszichés érzékenység, könnyebben le fog szokni a dohányzásról, mint az, akinél erős a genetikai hajlam. Nem lehet, és nem is érdemes egymástól elválasztani a biológiai, a pszichológiai és a szociális tényezőket. – nyilatkozta az Origónak Demetrovics Zsolt addiktológus, pszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézetének intézetigazgatója

Pavlov esete az iPhone-nal

Gondolom ha halvány is, de mindenkinek rémlik még a középiskolai tanulmányaiból Ivan Petrovics Pavlov, orosz fiziológus kutyákon végzett kísérletsorozata. A tudós azonosította a világon elsőként a klasszikus kondicionálás nevezetű tanulási jelenséget. Úgy adott a vizsgált kutyáknak enni, hogy a táplálék adagolásakor egy csengő is megszólalt. Egy bizonyos idő elteltével a kutyák nemcsak, hogy az étel látványától, de már pusztán a csengőszó hallatától is elkezdték a nyálelválasztást, még akkor is, ha kaja a közelben sem volt.

Pavlov

De hogy jön ez a függőséghez? Úgy, hogy akármennyire is degradáló, de nagyon hasonló elven működünk Pavlov kutyáihoz.

Amikor egy étterem étlapját böngésszük, akkor végigolvassuk az összes ételt, mégis az alapján döntünk, amilyen kép a tudatunkban kialakult az egyes ételekről. Akkor is a legfinomabbnak tűnő ételt választjuk, ha esetleg más ételnevekre több ideig néztünk – olvasható az infomed.hu-n

Tehát pusztán egy vizuális inger képes kiváltani a sóvárgást. Ennek következtében agyunk gyors, tudatos döntések során igyekszik minél előbb lecsapni függőségünk tárgyára.

Azt tapasztaltuk, hogy amikor a résztvevők a függőséget okozó anyagra néztek, egy-két másodperc alatt kialakult a sóvárgás. Ez arra utal, hogy a függőség inkább tudatos, gyors döntések következménye, amiket a látott ingerek váltanak ki – áll a brit kutatás ismertetésében.

Innen már nem nehéz összerakni a képet, miért különösen veszélyes a techfüggőség. Mivel mára már gyakorlatilag mindenki zsebében ott lapul valamilyen készülék, elég csak ránézni a szembenülő okostelefonozó személyre a metrón, hogy bekattanjon sóvárgás. És mivel szó szerint karnyújtásnyira van az addiktív termék, azonnal elő is vesszük. Ez pedig még a drogokra sem igaz, amikért legalább dealerekhez kell járni, és nem is látunk minden utcasarkon kokainozó embereket.

Smart phone atached to hand

Viselhető kütyű = állandó kábszi

Azt, hogy sok esetben mennyivel erősebb lehet ez a nehezen megfogható techfüggőség, jól mutatja a következő eset.

Pár éve bejárta a sajtót egy hír, egy 31 éves tengerészgyalogosról, akit eredetileg alkoholproblémákkal kezeltek a pszichiátrián. De kiderült volt egy rejtett függősége is, amit sokkal nehezebben tudott leküzdeni.

Pszichológusok kezelnek egy férfit, aki valószínűleg a mértéktelen Google Glass-viseléstől vált internetfüggővé. A férfi mindennap 18 órán át viselte a szemüveget, csak mosakodáshoz és alváshoz vette le. Később arra panaszkodott, hogy ingerlékenyebb és kötekedőbb lett, ha nem használta a készüléket. Később már az álmaiban is feltűnt a szemüveg; mintha mindent a Google Glass kijelzőjén át látott volna. (Index)

Jó de nekem nincs Google Glass-om, mint érdekel az egész?

A szomorú igazság az, hogy nem vagyunk sokkal jobb helyzetben, mint a tengerészgyalogos. A fenti esettel kapcsolatban Dr. Andre Doan, az amerikai haditengerészet kutatója hozzátette, hogy a tünetek okozója elsősorban az lehetett, hogy a Glass egész nap ott volt a férfi orrán. És ez furcsamódon jópontot jelent az idegrendszernél, ami mivel az állandóan hozzáférhető, pozitív visszacsatolások sorát társítja az eszközhöz. Innen pedig csak egy lépés a függőség kialakulása.

Okostelefon az esküvőn

És vajon mi az ami a mi életünkben is állandóan hozzáférhető már? Igen, a mobilunk, a laptopunk, a tabletünk, és gyakorlatilag maga az internet is. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor miért nem függő mindenki? Doan elmondása szerint:

A Google Glass-szel nincsenek alapvető problémák. […] De ha valaki a menekülési lehetőséget keresi, akinek egyébként is lappangó mentális zavarai vannak, vagy hajlamos a függőségre, az a technológiával egy kényelmes kibúvót találhat magának. […] A viselhető technológia egyik veszélye, hogy szinte állandó elszigeteltséget alakíthatnak ki, miközben úgy tűnik, nagyon is jelen vannak. (Index)

Houston, van egy kis probléma.

És itt érkeztünk meg a cikk elején említett Crucial.com kutatáshoz, ami szerint úgy néz ki elég sokan vannak, akikre a fenti hajlamosítótényezők legalább egyike igaz lehet.

hillary

A vizsgálat eredményei alapján ugyanis a legtöbb amerikai képtelen két óránál tovább kibírni, hogy ne nézzen rá valamelyik elektronikus eszközére. Mindezt úgy, ahogy az a cikk elején is olvasható, hogy meg vannak győződve róla, minden rendben a szokásaikkal.

Négyből egy ember pedig egyenesen stresszes lesz, ha 30 percnél tovább nem csekkolhatja az emailjeit, vagy a telefonját, mivel attól fél, hogy elmulaszt valamit. Mitöbb, az alanyok 20%-a inkább menne el egy rettenetesen kellemetlen vacsorára valamelyik exével, semmint hogy le kelljen mondania egy hónapra a technológiáról. De nemekre is lebontották az eredményeket.

A férfiak 84%-a elismeri, hogy meg szokta nézni a mobilját vezetés közben, moziban, temetésen, de még a gyerekkel való játszás, beszélgetés közben is. Egyötödük inkább autónélkül közlekedne, minthogy egy hétig ne használhassa a techcuccait, és 16%-uk inkább nem fürdene az adott időszakban, csak hadd nyomkodhassa a kijelzőt.

father

A férfiakhoz hasonlóan a nőknél sem túl rózsás a helyzet. Egyharmaduknak lelkiismeret-furdalása van, amiért olyan sokat bámulják a kijelzőt. Teszik ezt annak ellenére, hogy 62%-uk meg van róla győződve, hogy a jövőben a technológia végérvényesen szét fogja roncsolni az emberi kommunikációt.

A digitális bennszülötteknek számító 18 és 24 év közötti fiataloknál viszont már kicsit más a helyzet. Ők vannak a legjobban a technológiához kötve. A megkérdezettek közül tízből kilencnek volt saját laptopja, vagy okostelefonja. Szemben a felnőttekkel 25%-os értékével, náluk 33% érezte úgy, hogy baj van a médiafogyasztási szokásaikkal, mivel ezek vitákhoz vezetnek a hozzátartózókkal. Nem véletlen az sem, hgy ebben a korcsoportban mondták azt a legtöbben, hogy szívesen visszamennének az időben egy olyan korba, ahol az emberek nem voltak állandó összeköttetésben.

young

Nem is olyan sötét a jövő?

És itt talán az egész történet legfontosabb pontjához érkeztünk. Anélkül, hogy bármilyen függőséget okozó szert, vagy addiktív viselkedést propagálni szeretnék a dolog nem csak fekete és fehér lehet.

Egyszer volt szerencsém meghallgatni Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökének előadását a kábítószerekről. Az idegrendszer ingerület-átvitelének neves kutatója felhívta a figyelmet arra, hogy minden kultúrkörnek megvan a maga kábítószere, amit úgy, ahogy, de kezelni tud.

Európában ez az alkohol lenne. Emiatt lehet megvásárolni a boltban, és emiatt beszélhetünk olyan fogalmakról, mint a kulturált alkoholfogyasztás. Hangsúlyozom, nem hiba nélküli a dolog, és nem lehet szemet hunyni a milliós számra tehető alkoholista fölött, de nagyvonalakban igaz a példa. Más kultúrkörökben más szerek érvényesek, és az út nem minden esetben átjárható. Az ázsia népek például hírhedten rosszul bírják az italt, elég ránézniük egy pohár borra és máris részeg a fél turistabusz. Viszont mondjuk az amerikai indán sámánok annyi varázsgombát tudtak elfogyasztani fejenként, amitől egy európai ember valószínűleg 20 évig sárkányokat kergetne.

alcohol

Irodalmi példával élve érdemes elolvasni kiváló magyar írónk, Szerb Antal Utas és holdvilágának egy részletét, amiben egy ópiumtermesztő perzsa érvel amellett, miért nem való a kábítószer európaiaknak:

Az igaz, hogy ha egy európai elkezd ópiumot szívni, az ő számára nincs megállás. Mert az európaiak mindenben mértéktelenek, a falánkságban, a házépítésben és a vérontásban egyaránt. De mi meg tudjuk őrizni a helyes mértéket. Vagy úgy találja, hogy árt nekem az ópium? Pedig rendszeresen szívom, sőt eszem.

phubbing

Amire ki akarok lyukadni ezzel, hogy nem biztos, hogy feltétlen sötét, függőségekkel szegélyezett, elidegenedett jövő felé tartunk. A fenti kutatásból is világos látszik, hogy a fiatalok, akikér a legtöbbet szokás aggódni látják a legreálisabban a helyzetüket. Tudják, hogy baj van, és vágynak a változás felé. Mert ők a bennszülöttek, ők az a “kultúrkör”, akik remélhetőleg képesek lesznek helyén kezelni a technológiát, annak minden előnyével és buktatójával együtt. Persze hasonlóan az alkoholhoz, köztük is biztosan sokan lesznek, akik elcsúsznak a talajon, de számottevően kevesebben, mint más generációkban.

Egyszerűen kell egy kis idő az újdonságoknak a beépülésre. Gondoljunk csak a cigarettára. Amíg nem tudták, vagy nem akarták tudni az emberek, hogy egészségtelen mindenki láncban szívta, férfiak és nők tömegei. A kocsmában, a vendéglőkben, a lakásban, és a gyerekszobában egyaránt. Mára részben a szabályozásoknak köszönhetően, részben egyszerű belátásból sokkal óvatosabb mindenki. Emlékszem, amikor tavaly Dániában jártam, egyszerűen senkitől nem tudtam tüzet kérni, mert szó szerint nem találtam egyetlen dohányost sem az utcán.

cigarette

De szemben a cigivel, a technológiának nem csak rossz tulajdonságai vannak, és most nem csak arra gondolok milyen hasznos, mi több, esszenciális része a mindennapjainknak. Hosszútávon rengeteg előnnyel szolgálhat, ha megtanuljuk mi uralni az információt, nem pedig fordítva.

Fred Mast, a Lausanne-i egyetem munkatársa úgy véli, a kognitív képességek fejlődéséhez vezet, ha folyamatosan információkkal bombázzák az embert. A tech-függők így egyszerre többet tudnak belőle feldolgozni, és képességeik javulása az élet más területein is kamatoztatható. – írta az Origo.

Elkeseredésre tehát semmi ok, egyszerűen csak figyeljünk oda magunkra. Addig is én megyek és megnézek pár Black Mirror részt…

Források: AppleWorld Today; Origo 1, 2; infomed.hu; Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat; Index; idézet pedig a OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárából származik.

Hordon - imagazin

Rebecca Weller már két éve nem ivott semmilyen szeszes italt. Tapasztalatait megosztja másokkal is, sőt egy saját programot is indított, hogy segítsen másoknak is.

 

Rebecca Weller, egy 39 éves ausztrál nő mintegy két évtizeden keresztül alkoholista volt. Azonban szerelmes lett, és arra az elhatározásra jutott, hogy felhagy az ivással. 2014-ben kipróbált egy terápiát, amely során 100 napig „tiszta” maradt, majd ezt egészen a mai napig kibővítette.

Egy helyi tévéshow-nak beszámolt tapasztalatairól, miközben női sorstársait is hasonlóra buzdítja, sőt saját leszoktató programot indított.

reb4

Rebecca alkoholizmusa a lehető legszokványosabb módon kezdődött. 15-16 éves korában fedezte fel először az alkoholt, és már akkor sem tudott meglenni nélküle egyetlen napot sem. Sokat bulizott, így rendszeresen hozzá is fért anélkül, hogy többi kamasztársának különösebben szemet szúrhatott volna a dolog.

"Nem akartam, hogy vége legyen a bulinak, ezért csak ittam és ittam, még akkor is, amikor a barátaim már befejezték”

– mesélte az interjúban szomorú történetét függősége kezdeteiről.

Bevallása szerint 2014 márciusa óta nem nyúlt a pohárhoz, pedig csaknem két évtizedig, a 20-as és 30-as éveiben végig erősen ivott. "Elkezdtem dugdosni az alkoholt, szinte alkoholcsempész lettem” – ismerte el függőségét. "Folyamatosan figyeltem mások poharát, nehogy valakinek több itala legyen, mint nekem”.

"Szörnyeteggé vált bennem”

– vallotta be az alkohol hatását.

Azonban jött a nagy szerelem, és Rebecca 30-as évei második felében döntő elhatározásra jutott. Mivel párja nem nagy ivó, szeretett volna segíteni a nőn, de bevallása szerint erőtlennek érezte volna magát - hacsak Rebecca nem magától határozza el, hogy felhagy az életét tönkretevő káros szenvedéllyel.

reb1

"Tudtam, hogy ez egy önromboló vagy egy működő, valós kapcsolat közti választási helyzet, ezért eldöntöttem, hogy 100 napig nem iszom”

– nyilatkozta a nő. Először nagyon nehéz volt felhagynia az alkoholizálással, de ahogy haladt az idő, egyre könnyebbé vált.

VIDEÓ: Rebecca története

Rebecca a századik nap után is józan maradt, és kitalálta, hogy hasonló problémákkal küzdő nőtársainak segítséget nyújt. Ezért elindította saját Szexi Józanság (Sexy Sobriety) nevű programját.

reb3

 

A legveszélyeztetettebbek a fiatal nők

 

A New South Wales Egyetem egy új kutatása alapján kiderült, hogy Ausztráliában az alkoholizmus leggyorsabban a fiatal nők körében terjed. Sőt, a tanulmány azt is feltételezi, hogy sok esetben az alapján választanak férfit maguknak, hogy melyikőjük fizet nekik több italt.

"Fizikailag a női testnek nehezebb az alkohollal elbánnia, mint a férfiaknak” – nyilatkozta a műsorban Tanya Chilkrizhs, az ausztrál Nemzeti Drogkutató Intézet professzora.

A show bemutatott négy átlagos 18 éves lányt. A kamerák követték őket, amint szórakozni mennek. 3-4 bárt látogattak meg egyetlen éjszaka alatt, miközben különböző röviditalokat, koktélokat ittak.

"Nem aggódom azon, hogy mit csinál velem az ivás, amíg fiatal vagyok” – mondta az egyik lány. "Sokkal jobban kezelem az alkoholt, mint az összes többi barátom... Lekörözöm az apámat és a bátyámat is” – nyilatkozta egy másik lány.

 

 

A szeszről kínkeservesen leszokott Rebecca a négy fiatal lánynak azt javasolta: ahelyett, hogy a pohár fenekére néznek, inkább próbáljanak ki valami mást.

 

Magyarországon is komoly gond az alkoholizmus

 

Az italozás hazánkban is nagy probléma. Egy 2015-ös, Európa 17 országát felölelő kutatás szerint Magyarországon halnak meg a legtöbben alkoholizmus miatt. Általában minél nagyobb a szegénység egy országban, annál inkább magasabbak az adatok.

Nálunk, Finnországban, Szlovéniában és Dániában becslések szerint az összes haláleset mintegy 10%-át a túlzott italfogyasztás vagy az abból keletkező szövődmények okozzák – máshol ez 6%. Emellett pedig itthon a férfiak mintegy 41(!), a nőknek pedig 6%-a szenved alkoholfüggőségben. A Blikk beszámolója szerint a Központi Statisztikai Hivatal 475 ezerre becsüli a magyar alkoholisták számát – és ezek csak a kezelteket jelenti.

 

 

Forrás: DailyMail  - szeretlekmagyarország

 Okosnak, intelligensnek, felvilágosultnak, mondhatni mindentudónak gondoljuk magunkat, de tény: nincs olyan iskola jelenleg, ami nemcsak az értelmi tudásunkat biztosítja, hanem az érzelmit is. Belegondoltunk már abba, hogy tele vagyunk érzelmi analfabétákkal? Tudjuk vajon, hogy a ki nem mondott haragtól akár rákosak is lehetünk? Hogyan kell legyőzni a sértettséget és megbocsátani? Ezeket a témákat feszegetve nem kisebb névvel, mint Prof. Dr. Bagdy Emőkével zárta őszi évadát a népszerű Nyitott Akadémia Szombathelyen. 

 

Hasonlóan a tavalyihoz, a pszichológia egyik legnagyobb hazai szakértőjének idei előadásán is teltház várta az energikus, életigenlő, hihetetlenül magával ragadó személyiségű professzor asszonyt, aki ezúttal megbocsátásról, elengedésről és újrakezdésről beszélt.

 

Nemcsak a lélek, hanem a test is „mérges"

 

Bár már a Biblia is ír a megbocsátás fontosságáról, a téma valamiért elfelejtődött az idők során, és csak az ezredforduló környékén kapott újra nagy jelentőséget a sérelmek, harag nélküli élet és az ehhez vezető út. A tudomány 3 szegmense, a pszichiátria, az egészségpszichológia és a transzperszonális pszichológia összefogásával vált és válik napjainkban is egyre központibb témává maga a megbocsátás. De vajon mit okoz a ki nem mondott harag? Hogyan tudunk túllépni rajta? Miért fontos ez?

Bagdy Emőke szerint a „mérges" szóban már eleve megtaláljuk a dolog kulcsát, hiszen nemcsak átvitt, lelki értelemben kell tekintenünk e szóra, hanem szó szerint is. Mert aki mérges, annak nemcsak a lelke, hanem a teste is meg van „mérgezve". Ha én nem bocsátottam meg magamnak, vagy valaki másnak, esetleg tőlem nem kértek valamiért elnézést, akkor a testünkben destruktív folyamatok indulnak el. Ha hihetetlenül kifinomultan működő agyunk úgy „dönt" és úgy „érzi", hogy az adott sérelem nekem fontos és negatív, akkor arról bizony az egész testem értesülni fog, és döbbenetes, de egy negatív hormonkoktél áramlik ilyenkor a testembe, az összes sejtembe, és szó szerint lerakódik a méreg. Ha szorongok, ha szomorú vagyok, vagy megbántott valaki, akkor az egész lényem éli ezt meg, és nemcsak a testem vagy a lelkem egy kicsiny része. A sejtjeimre folyamatosan lerakódó stressz pedig egyszer csak elkezdi nem bírni a nyomást, és összeomlik a nagy egész. Ekkor lehet, hogy csak azt tapasztalom, hogy hullik a hajam, de legbelül tudom: valami nagyon nincs rendben. A dolog nem áll meg itt, és ha nem sikerül megtalálni a megoldást a mentális higiéniára, akár keringési panaszok, vagy rákos folyamatok is elindulhatnak bennem. Félelmetesnek hangzik, nem? Az volt az érzésem a lendületes professzor asszony magával ragadó stílusban előadott elméleteitől, hogy a közönség nagy része ekkor kezdett el igazán bepánikolni. Pedig még csak 15 perc telt el, de máris sokak szemét sikerült felnyitni.

 

A racionális bal, kontra az időtlen jobb agyfélteke

 

Nos, hölgyekurak, pánikra természetesen semmi ok, mert igaz, hogy nagyon el vagyunk rontva, viszont ha akarjuk, megtisztíthatjuk lényünket a méregtől. Általában két dolog tűnik elsőre nehéznek az előző mondatból: akarni és megtisztítani. Nem könnyítjük meg ugyanis saját dolgunkat, mert a racionális bal agyféltekénk sérelem esetén azt mondja: felejtsd már el! Ekkor azt hisszük, hogy ha nem gondolunk rá, nem beszélünk róla, akkor megoldottuk, elfelejtettük, jó munkát végeztünk, készen is volnánk. De valójában az történik, hogy egyrészt homokba dugjuk a fejünket, másrészt pedig - és ez a nagyobb probléma - , áttessékeljük sérelmeinket a jobb agyféltekébe, vagyis az érzelmi agyba. Ami sajnos időtlen, nem érzékel időt, így a sérelmek beszorulnak oda örök időre, és, bár nem tudunk róla, de testi problémákat okoz egészen addig, amíg ki nem mozdítjuk onnan valahogy. Adott tehát a feladat: fel kell szabadítani a traumákat, vissza kell vezetnünk őket az érzelmi tudatból a tudatos tudatba, hogy végül a beszédközponton keresztül a felszínre törhessenek és kiszakadjanak belőlünk. Ezt akár takarító folyamatnak is hívhatnánk. Bagdy Emőke szerint elsősorban emlékezési folyamatokkal segíthetjük elő a valódi ok tudatosítását, mivel a jobb agyfélteke, ahova a trauma beszorult, relaxált állapotban szeret működni, és képek formájában „gondolkodik", mint például az emlékképek. Ez esett meg a pszichiáter asszony egy pánciensével, akit kiskora óta pszichoszomatikus tünetek gyötörtek, és az okát nem sikerült kideríteni. A relaxációs, emlékképekkel dolgozó terápia során aztán a hölgynek váratlanul egy réges régi emlék jutott eszébe: Még egészen kicsi gyermek volt, amikor születésnapjára kapott egy babát. Kistestvére elkérte tőle, de ő nem adta oda. Ekkor a testvére a házból kifutott az útra, elütötte egy autó és meghalt. Ő pedig -most már- emlékezett rá, hogy akkor zokogva mondta: „én öltem meg a testvérem, amiért nem adtam oda a babát!". Hirtelen előjöttek a régi érzések, újra feltépődtek a sebek, átélte a bűntudatot, elkezdett emlékezni a rég eltemetett (érzelmi agyba zárt) traumáira, és elképesztő, de megszűntek a testi tünetei.

 

Fél óra kell a boldogsághoz?

 

Ha a haragunk tudatos, de nem tudunk elbánni vele, akkor sem szabad a szemet szemért, fogat fogért elvben gondolkodni, mert ez egy olyan kóros folyamatot indít el, ami többet árt, mint használ. Ehelyett inkább rá kell vennünk magunkat arra, hogy a másik szemszögén keresztül vizsgáljuk az esetet (és így saját magunkat is), hátha találunk a másik álláspontjában olyat, amit egy kicsit el tudunk fogadni, és elindulhatunk a megbocsátás felé vezető úton. Ha belépünk a sértő fél helyébe, döbbenetes felismerések tanúi lehetünk. Nehéz az „ellenfél" objektívén keresztül kémlelni egy olyan helyzetet, amiben saját magunkat érezzük sértettnek, de akármennyire rossz ötletnek tűnik is, a végén rájövünk, hogy megérte. Meg kell, hogy értsük: a cél nem az, hogy jóban legyünk azzal, aki megbántott, hanem az, hogy felülemelkedjünk a sértettségünkön, hogy még véletlenül se indulhassanak el a fent leírt megbetegítő folyamatok a testünkben. Nem kell, hogy jogosnak találjuk a sértést, a lényeg az, hogy átéljük, megértsük annak valódi okát! Nem gondolnánk, de az is tökéletes megoldás lehet, ha a másik féllel leülünk beszélgetni, és mindketten fél-fél órát kapunk, amikor a másik hallgat, mi pedig elmondhatjuk neki, mi az, ami rossz esett. Banális megoldás, gondolhatjuk, de ki az, aki ezt már kipróbálta? Tessék megtenni, és a végeredmény jobb lesz, mint vártuk. De tényleg csak fél-fél órát, mert ha tovább csináljuk, annyira begerjedünk, hogy abba sem tudjuk hagyni! Mondta a nem kevés humorérzékkel megáldott professzor asszony.

 

Ölelj át valakit, és egészségesek lesznek az erei!

 

Így karácsony előtt mindenki takarít, a lakásnak tiptopnak kell lennie, ragyognia kell, sütünk, főzünk, minden tökéletes, na de ki foglalkozik azzal, hogy mi van benned? Pedig csak akkor vagyunk képesek örömre, ha először kitakarítunk valami negatívat! Ha a fent említett módszerekre nincs szükség, a takarítást megoldhatjuk a család, barátok szeretetével is. A szeretet, amellett, hogy jó érzés, olyan gyógyító erővel rendelkezik, hogy képes elindítani az öröm folyamatát. A szeretet jótékony hatással van a testünkre is, ugyanis tágítja az ereket, megakadályozza a mérgek lerakódását és harmóniát teremt. Ma, amikor tele vagyunk értelmi tudást biztosító iskolákkal, nincs lehetőségünk arra, hogy megtanítsák nekünk az érzelmi tudást. Rengeteg az érzelmi analfabéta, és mára elfelejtettük, hogy kik vagyunk, mik vagyunk, miért vagyunk itt, ezen a földön, és mi a dolgunk egymással. Elfelejtettük, hogy kölcsönös egymásrautaltságban se élni, se halni nem tudunk mi emberek egymás nélkül.

Elmegyünk egy földön fekvő ember mellett az utcán, és hagyjuk a földön megpusztulni. Mi történt velünk? És miért nem tudjuk észrevenni, hogy ha szeretetet adunk, akkor mi magunk is jól járunk? Aki felsegíti azt a földön fekvő embert, szól hozzá két jó szót, abban endorfin, hétköznapi nevén boldogsághormon termelődik, ettől az immunrendszeren át egy csomó minden más erősödik. Ez az evolúciós ajándékunk azért, hogy egymásra odafigyelve, szeretetben élünk. Illetve ez lenne...

Közeleg a karácsony, és mindazok, akik hallhatták Prof. Dr. Bagdy Emőke előadását, biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy éreznek, mint én: hogy igazi ajándékot kaptak. Csak remélni tudom, hogy átment az üzenet. Prof. Dr. Bagdy Emőkének pedig annyit üzennék, hogy még mindig futkos a hideg a hátamon az élménytől!

megosztom a twitter-enmegosztom a facebook-onmegosztom a delicious-onmegosztom a startlaponmegosztom a google+-on
 
vorinori - vaskarika 

 

Egyszer társaságban elfogyott a cigim, kértem hát egy láncdohányos ismerősömtől, akinek rengeteg volt betárazva. Nem adott. Idézem, az indokát: „Ha adnék neked cigit, azzal azt mondanám, dögölj meg.” Akkor nagyon dühös voltam, ma már megértem. Ő már nem él. Én pedig megpróbálok javítani az esélyeimen. Karafiáth Orsolya írása. 

Tíz napja, huszonegy év és napi másfél doboz cigi után azt mondtam, így nem mehet tovább. Nem hiszek a fokozatosságban szenvedélyek esetén, így nem jött szóba semmilyen segédeszköz, se tapasz, se gyógyszer.

Maradt a puszta abbahagyás. De azt nem akartam elhinni, hogy ennyire rossz lesz. Sok szenvedélyemről lemondtam már, de ez a legrosszabb, legkínzóbb.

Azt remélem, hogy már a legmélyén vagyok, és a végén csak kivet az örvény. Példámat egyrészt elrettentésnek szánom – de éppen hogy nem a leszokástól. Talán, ha mindenkinek tényleg világos lesz, mennyire emberpróbáló feladat lemondani önmagunk szisztematikus gyilkolásáról, akkor belátják, hogy kemény betegség ez, valóban betegség, amiből ki kell gyógyulni. 

„Ha nem hagyod abba a folyamatos rágást, rád nyomom a telefont” – mondja az egyik jó barátom. Harmadjára kellett felhívnom ma, és valóban mindhárom alkalommal csócsáltam valamit. Először kakaós csigát, aztán nápolyit, aztán – jobb híján – répát. Idegennel szemben természetesen viselkednék, visszafognám magam, hiszen nincs undorítóbb, mint mikor valaki nem képes artikulálni, mert a szája tele van félig megrágott ételdarabokkal – de a barátok előtt már nem tudom tartani magam.

Gyakorlatilag tíz napja, mióta letettem a cigit, folyamatosan zabálok.

Reggel felkelvén hiányzik a régi rutin, hogy kávé-cigi kétszer, ezért most kávé és keksz a start. Igen ám, de a keksz épp hogy étvágyat csinál, gyakorlatilag megágyaz a három lágytojásnak (te jó ég, szerintem Schwarzenegger is finomabban indított annak idején), a hatalmas kifliknek és társainak.

És ezután kezdődik a „valamit csinálni kell a kezemmel" hadművelet, így mogyorót pucolok, zöldséget hámozok, bonbonokat fosztok meg a csillogó burkolatuktól. És már nem tudom eldönteni, mi volt jobb: a cigi vagy ez a folyamatos evéskényszer. Este úgy alszom el, hogy azon meditálok, vajon mit fogok reggelizni, fánkot vagy egy négytojásos rántottát gazdagon meghintve sajttal? (Reggel már nem akarok dönteni, jöhet mindkettő.)

A barátom szerint határozottan szexi, ahogy vággyal telt szemmel bámulom a készülő falatokat, és az a mohóság is, ahogy a még forró ételre vetem magam. Hát, nem tudom, azt mennyire fogja erotikusan izgatónak találni, ha majd nem fér el mellettem a matracon. Mindenesetre már készítem magam a lucullusi lakomáim végére őrült, sáskaszerű tarolásom befejezésére. Mert ez nem tarthat így örökké. Mindenki riogatott: ha leteszem a cigarettát, meg fogok hízni. Persze, a cigi gyorsítja az anyagcserét, meg persze, ha nincs füst, erőteljesebben vonzanak az ízek, de azért nem törvényszerű, hogy a leszokó ember kövér, és nem igaz, hogy csak cigivel lehet a súlyt tartani. Mindenki ismert nemdohányzó vékony embereket, nem igaz? De a szakember is azt mondta, hogy az első három héten, amíg a legdurvábbak az elvonási tünetek, ne kínozzam magam még fogyókúrával is. Hát, látván kisgömböci teljesítményemet, azt hiszem, senki nem vádolhat önmegtartóztatással.

Mindegy. Legalább ennyi jó legyen ebben a pokolban.

Mert tény, hogy ez az űr, ami a napi másfél doboz cigi után maradt, nagyon-nagyon-nagyon nagy és kínzó. Nincs perc, hogy ne akarnék rágyújtani, nincs, hogy ne érezném a sóvárgást. Ráadásul, ha valaki igazán szeretett cigizni, az én voltam.

Szeretem a füstöt, szeretem a szép mozdulataimat, szeretem a karcsú cigaretta látványát a hosszú ujjaim között, imádom az összegyűjtött kellékeimet, a meztelen nős öngyújtót például (ha bekapcsolom, villognak a mellbimbói és a fanszőrzete, ezredjére is nagyon mókás volt, főképp, ha decens társaságban kaptam elő), a hosszú szipkákat, amiből van teleszkóposom és jádéből készült is, a faragott, rémületes metszőfogat, ami messziről koponyának néz ki, de amúgy egy kutyaközönséges hamutartó. És imádom, ha a parfümöm illatába belevegyül a dohány szaga. Dekadens, buja, vonzó. Legalábbis szerintem. Ha pasi lennék, tuti, hogy már csak emiatt is udvaroltam volna magamnak.

Most viszont szóba sem állnék ezzel az idegronccsal, amivé lettem. Azt kérdezném fintorogva, ki ez az önkontroll és stílus nélküli tomboló őrült? Nem bírok magammal, gyakran sírva fakadok, váratlanul kitörök, nem bírok egyhelyben megmaradni, nem tudok koncentrálni. Rossz fej lettem. Kérdés persze, hogy a cigi tett eddig jó fejjé vajon? Na, nem, ezt azért nem húznám alá. Most mindenesetre a legfőbb témám, mekkora hős vagyok, és határozottan sért, ha a beszélgetőpartnerem nem hozsannázik nekem. Már, ha érti, amit mondok, mert, ugye, teli szájjal próbálok meggyőző lenni. Borzalmas, rettenetes, nehéz. 

A cigit mégis le kell tenni. Muszáj. És ez a muszáj ad erőt a továbbiakhoz. Legalábbis remélem.

És szeretném megmutatni minden hezitálónak, hogy igenis el lehet indulni a tisztulás útján. El kell. És nem a küzdelem ciki az elvonási tünetekkel, hanem a szenvedély maga. Az meg már több mint ciki, ha a szenvedélyünk betegséggé válik. És még akkor is van segítség. De erről majd legközelebb...

 

A kis Orsi és anyukája
A kis Orsi és anyukája

 

Karafiáth Orsolya - wmn

A lelki elsősegélyvonalaknál dolgozó önkéntesek évente több mint százezer hívást kezelnek 

 

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet
 

Évente csaknem ötezer olyan hívás fut be a 116-123-as számon elérhető, ingyenes lelki elsősegély-szolgálathoz, amikor a hívó öngyilkossági szándék miatt telefonál. Sajnos a segítők nem tudnak mindenkit megmenteni – mondta lapunknak a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke. Székely András a Magyar Nemzetnek arról beszélt: bár már csökkenőben van, de összességében még mindig nagyon magas az öngyilkosságok száma hazánkban, tavaly közel kétezer ember vetett véget az életének, százezer emberre 19 öngyilkosság jut. Ezzel az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének adatai alapján Európában Litvánia és Oroszország mögött a harmadik helyén állunk.

Arról, mi történik akkor, ha valaki azért telefonál, mert véget akar vetni az életének, a szakember úgy nyilatkozott: bármilyen nehéz is, az anonimitás miatt ilyenkor nem tudják riasztani sem a mentőket, sem a rendőrséget. Még a legszélsőségesebb helyzetben sem. Ez csak akkor lehetséges, ha a telefonáló elárulja, hogy pontosan hol tartózkodik. Ilyenkor, ha lehet, addig maradnak a vonalban, amíg meg nem érkeznek hozzá a mentők. Az, hogy vonalban tartsák a hívót, akkor is kiemelten fontos, ha nem tudni a nevét és a tartózkodási helyét. Hiszen minél tovább sikerül vele kommunikálni, annál nagyobb az esély arra, hogy kikerül abból a szélsőséges lelkiállapotból, amelyben az öngyilkosságot látja az egyedüli kiútnak. Az időnyerés, a kapaszkodó nyújtása életeket menthet.

A hívók mintegy 10 százaléka 18 év alatti, a legtöbben pedig 19–45 év közöttiek. (Arról, hogy milyen súlyos következményei lehetnek, ha nem kezelik a fiatalok lelki terheit, korábban Sófi Gyula, a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriai osztályának főorvosa is beszélt lapunknak. Mint mondta, Magyarországon a fiatalok 25 százaléka foglalkozik visszatérően az öngyilkosság gondolatával, és 12 százalékuk gondolt már arra, hogy jobb volna, ha nem is élne.)

MN-grafika
  

– A lelki elsősegély-szolgálatnál közel hatszáz önkéntes dolgozik az ország 18 pontján, ezek közül hat 24 órás szolgálat. Azok, akik a hívásokat fogadják, teljesen ingyen, szabadidejükben teszik – hangsúlyozta Székely András.

Tavaly körülbelül százezer rászoruló ember érezte úgy, beszélnie kell valakivel a helyzetéről. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége 30 éves pályafutása alatt pedig már nem kevesebb, mint 2,5 millió hívást fogadott. Az eredeti cél az öngyilkosságok megakadályozása volt, de a hívások többsége nem olyanoktól érkezik, akik véget akarnak vetni az életüknek – tudtuk meg Székely Andrástól. A legtöbben azért telefonálnak, mert érzelmi, párkapcsolati, családi problémáik vannak, magányosak, de tulajdonképpen bárki tárcsázhatja az ingyenesen hívható számot, aki úgy érzi: olyan lelki krízisbe került, amivel egyedül nem tud megbirkózni. Azonban Székely András hangsúlyozta, nem a pszichológiai kezelés a céljuk, nem tudnak rendszeres terápiás jellegű segítséget nyújtani, az önkéntesek nem erre vannak kiképezve.

– A segítők meghallgatnak mindenféle lelki problémát, és igyekeznek támaszt nyújtani a telefonálónak, aki – hacsak erről önként le nem mond – mindvégig névtelen marad – mondta az elnök. Leginkább felnőttek hívják őket, kifejezetten sok a férfi, ami Székely András szerint rávilágít arra, hogy bár a férfiak környezetüknek gyakran nem mutatják, hogy segítségre van szükségük, szívesen vesznek igénybe olyan lelkisegély-szolgálatot, ahol névtelenek maradhatnak. Máig él ugyanis az a rossz társadalmi beidegződés, hogy nem férfias, ha valaki nem tud egyedül megbirkózni a problémáival.

A szolgálatok folyamatosan várják az új jelentkezőket, hiszen a jelenlegi segítők rendkívül leterheltek. Ám ahhoz, hogy valaki alkalmas legyen erre a fajta munkára, elengedhetetlen bizonyos fokú önismeret, és egy képzésen is részt kell venni. – Ez a munka leterheli az ügyelőket, hiszen sokféle nehézséggel találkoznak, adott esetben nagyon súlyos problémákat kell végighallgat­niuk, és megfelelően kell hozzászólniuk, hogy a hívók megtalálják a kiutat. Megesik, hogy nem tudnak segíteni. Ez különösen nagy lelki teher lehet akkor, ha valaki öngyilkossági szándék miatt telefonál – mondja az elnök.

Onnantól kezdve, hogy a hívó letette a telefont, gyakran kétségek közt marad a segítő: nem tudni, hogy mennyire volt eredményes a munkája, és végül elkövette-e az önsértést a telefonáló. Ezeket a helyzeteket szupervíziókon segítenek feldolgozni. A kollégáknak azt is fel kell ismerni, ha valaki éppen nem alkalmas arra, hogy segítsen. Székely András szerint nehéz lecke, de sajnos azt is meg kell tanulni, hogy nem tudnak mindenkit megmenteni. A cél, hogy a lehető legtöbb életet megóvják. 

Amennyiben ön vagy valaki a környezetében segítségre szorul, hívja éjjel-nappal bármelyik hálózatról a 116-123 ingyenes telefonszámot. 

 

Kuslits Szonja - mno

Interjú az alkoholizmusról Dr. Szikszay Petronella addiktológussal

 

„Általában együttérzés, megértés és támogatás övezte a pszichiátriai betegeket, de az alkoholisták afféle számkivetettek voltak. Elsőbbséget élvezett az öngyilkos, a skizofrén, a neurotikus, az idős, zavart ember ellátása, az alkoholistákkal nem igazán törődtek” – ezért kezdett el alkoholbetegekkel foglalkozni Dr. Szikszay Petronella, aki ma már a Tolna Megyei Balassa János Kórház addiktológiai rehabilitációs osztályának vezető orvosa. Azt is elárulta, hogyan segíthetünk az alkoholistáknak, mi a Minnesota-modell és miért nem jó, ha halálfélelmet keltenek egy alkoholbetegben.

Szöveg: Hidasi Márk

– Végzettsége szerint pszichiáter. Miért ezt a szakterületet választotta?

– Mindig jó tanuló voltam, jól haladtam a pécsi orvosi egyetemen is. Ötödéves voltam, de még mindig nem tudtam, mi lesz belőlem. Hatodévesként, pszichiátriai gyakorlaton kerültem a női elmeosztályra. Amikor beléptem, már tudtam: itt szeretnék dolgozni. Benne volt a választásomban az is, hogy orvosnak lenni elég nehéz. Ráadásul, úgy vélem, hogy az orvosok közösségében a pszichiáterek számítanak kissé deviánsnak. De szeretem a kihívásokat. A másik ok, amiért ezt a pályát választottam, hogy a szenvedélybetegek rendkívül nagy számban vannak jelen hazánkban.

Szerintem ma Magyarország legnagyobb problémái a szenvedélybetegségek és a függőségek.

– Ezért lett végül addiktológus? Mit érdemes tudni erről a szakterületről?

– Mohácson kezdtem el orvosként dolgozni. Tetszett a munka, nagyon megszerettem a pszichiátriát, és annak minden részét. De azt tapasztaltam, hogy az úgynevezett vegyes osztályon mindenféle pszichiátriai bajt egyben kezelnek. Általában együttérzés, megértés és támogatás övezte a pszichiátriai betegeket, de az alkoholisták afféle számkivetettek voltak. Elsőbbséget élvezett az öngyilkos, a skizofrén, a neurotikus, az idős, zavart ember ellátása, az alkoholistákkal nem igazán törődtek, ők a sor legvégén kullogtak. Akkor az alkoholbeteg látszott a legnehezebb esetnek. Problémának láttam, hogy igazából nem történik velük semmi.

Az addiktológia egyébként a pszichiátriától önállósult és ugyanúgy szakképesítés az orvosláson belül, mint például a belgyógyász, a szülész vagy a pszichiáter, csak fiatal szakterület. Jó néhány évvel ezelőtt elkezdtük differenciálni a kórházi osztályokat akut és rehabilitációs ellátás szerint. Előbbiek a betegségeket meg is gyógyítják. Az orvostudomány szerint gyógyíthatatlan betegségekkel – cukorbetegség, szívbetegség, ízületi bajok, magas vérnyomás vagy a skizofrénia – a rehabilitáció foglalkozik. A szenvedélybetegségek, a függőségek is gyógyíthatatlan betegségek. A mi kórházi osztályunk neve is addiktológiai rehabilitáció, ami tulajdonképpen azt jelenti: megtanulni együtt élni a betegséggel.

– Hol a helyük az alkoholistáknak az addiktológia rendszerében?

– A szenvedélybetegségeknek két nagy csoportja van: a viselkedésfüggőségeké és a szerfüggőségeké. Utóbbi kapcsán az alkoholt, a gyógyszert, a kábítószert és az egyéb ártalmas anyagokat kell megemlíteni. Én úgy látom, hogy az országban meglehetősen különválik az alkohol-, a gyógyszer- és a kábítószer-ellátás.

Mind a laikusok, mind a szakemberek hagyományosan lenézik az alkoholistákat, kiközösítik, szégyellik őket, sőt, még a drogosok is lekezelőek az „alkeszekkel”.

Nehezen fogadják el, hogy az alkoholizmus betegség, és azt is, hogy nem csak az akaraterőn múlik. Megtörténhet, hogy az alkoholista delíriumba kerül, ha nem jut alkoholhoz. Epilepsziás rohama lesz, mentőt hívnak hozzá, beviszik, rögtön kezelik, majd a szükséges idő alatt meggyógyítják ezt a heveny állapotot. Ám magával az alkoholbetegséggel sem az akut, sem a pszichiátriai osztályok nem foglalkoznak, hiszen a gyógyíthatatlan betegségek kezelése a rehabilitációs ellátás feladata. Fontos lenne tudatosítani azt, hogy ha a szenvedélybeteg segítséget szeretne kérni, ha magával a problémával szeretne foglalkozni, akkor ne pszichiátert, hanem addiktológust keressen.

– Intézményük a Minnesota-modell szerint működik. Miben más ez a módszer a korábbiakhoz képest?

– Egy éve dolgozom Szekszárdon, de megéltem korábban a hánytatós és az „esperálos” időket is. Alkalmazták az Esperal nevű beültethető tablettát, amelynek az a lényege, hogy az alkoholbetegben halálfélelmet okoz. A beültetés után úgy tájékoztatják a beteget, hogy ha ráiszik az Esperalra, akkor mindenféle ijesztő tünetei lesznek: igen magas lesz a vérnyomása, aztán lecsökken, fulladozhat is, kaphat agyvérzést a kiugró vérnyomáscsökkenéstől, megbénulhat az egyik oldalára, vagy akár meg is halhat. Úgy gondoltam, hogy az nem orvosi módszer, ami fenyegetésre és halálfélelemre épít. Voltak egyéb ellenvetéseim is: írtam erről a kérdésről egy összefoglalót, és azóta nem ültetünk be Esperált. Módszer volt még a hánytatás is. Most már furcsának tűnhet, de az volt a koncepció, hogy a beteg megundorodjon az alkoholtól. A betegeim mégis azt mondták nekem: ők már többször hánytak, mégsem undorodtak meg az ivástól. Igazat adtam nekik, ráadásul éreztem benne egyfajta büntető jelleget is. Megszűnt azóta a kényszerkezelés is, ma már nem lehet kötelezni senkit sem a rehabilitációra.

Kívülről igazából nem lehet az embereket megváltoztatni. Maguktól meg tudnak változni, ha akarnak, és ha kapnak hozzá megfelelő segítséget.

A Minnesota-modell esetében a betegtől várjuk a jelentkezést. Elég a jelentkezéskor problémának annyit megjelölni, hogy gond van az itallal, de sokan jelentkeznek be úgy is, hogy „alkoholista vagyok”.

– A kérdés már csak az, mikortól beszélhetünk függőségről? Ki számít alkoholistának?

– Az alkoholisták általában csendesen kezdenek, gyakrabban fogyasztanak, hétköznap is. Közben nagyon jellegzetes pszichológiai változások történnek a betegben, amiket összefoglaló néven tagadásnak nevezünk. Az alkoholfüggőség felé vezető úton sorban megjelennek ezek a tudattalan lelki mechanizmusok, magyarázkodások, vádak, észrevétlenül előre haladnak, egyre komolyabb akadályai lesznek a belátásnak, és kialakul a betegség, a függőség.

– Közben pedig elkezd bomlani az alkoholistát körülvevő család is. Velük is foglalkoznak?

– Intézményünkben nincsen látogatási tilalom, csak látogatási korlátozás van, hogy tudjunk dolgozni. Nagyon fontosnak tartjuk az együttműködést a családokkal. Fontos, hogy hozzák a gyerekeket is, mert a gyerekek hároméves koruktól egyértelműen tudják azt, hogy a szülő megváltozott viselkedésének az alkoholfogyasztás az oka. Egyébként jól fogadja a gyermek, ha maga a szülő mondja el neki: „elmegyek a kórházba, nem akarok többet inni”. Szerintem nem érdemes másképpen, csak az egész családot érintve megközelíteni ezt a betegséget. 26 évvel ezelőtt kezdtük alkalmazni Magyarországon a Minnesota-modellt. Azóta máshol is elérhető az országban, már nem csak nálunk. Ez azért nagyon hatékony módszer, mert intenzív és markáns pszichoterápiás beavatkozás. Minden egyes beteg számára van egyéni, családi, és intenzív csoportterápia is.

Meggyőződésem, hogy egy alkoholbeteggel nem szabad egyénileg foglalkozni. A betegség természetéből adódóan nem lát reálisan a beteg: nem tudja és talán nem is szándékozik elmondani a problémát. Az alkoholbetegség nagyon súlyosan érinti a családot: a házastársat, és persze elsősorban a gyermekeket.

Ők egyébként képesek pozitív nyomást gyakorolni a betegre: kijelentik, hogy baj van, és kérik, hogy menjen el szakemberhez, kezeltesse magát. A betegek önsegítő csoportokba is járnak, például az Anonim Alkoholistákhoz (AA). Gyakran szoktam hallani, hogy „a mi családunkban nincs semmi más probléma, csak az, hogy ő iszik, őt javítsák ki; ha ő nem fog inni, akkor a mi családunkban nem lesz semmi probléma”. Családterapeutaként tudom, hogy az említett illúzió azt a célt szolgálja, hogy a hozzátartozónak, a családtagnak ne kelljen változnia. A felelősséget egyedül a betegre hárítja a kialakult helyzetért, pedig a hozzátartozó ugyanúgy érintett. A hozzátartozók, barátok, ismerősök is járhatnak önsegítő terápiás csoportokba: Al-anonba (alkoholisták barátainak és hozzátartozóinak közössége) és ACA-ba (Alkoholisták Felnőtt Gyermekei). Az említett csoportok ugyanazokon az elveken működnek: a 12 lépéses program szerint.

– Tapasztal együttműködést az addiktológusok és a keresztény egyházak között?

– Egyszer meghívást kaptunk Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttól. A Katolikus Egyház Pannonhalmán szervezett egy konferenciát a papok nyíltan felvállalt problémái apropóján. A konferenciának az volt a címe, hogy „Alkohol és drog: van kiút! Mi a katolikus egyház feladata?” Később felajánlottuk, hogy segítünk, mert a katolikusok szerettek volna külön az alkoholista papok és egyházi személyek számára rehabilitációt. A mi szakmai segítségünkkel létrejött Leányváron a Hivatásőrző Ház.

– Adnak a hitnek teret a Minnesota-modellben?

– Kezdetektől tudjuk, hogy nem lehet azzal a mondattal indítani: „majd Isten segít”. A hit és a vallás az alkoholbetegek egy részénél kevésbé számít. Az Anonim Alkoholisták módszerének harmadik lépése: „Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket a saját felfogásunk szerinti Isten gondviselésére bízzuk.” Ezt mi tágabb kontextusba helyeztük azzal, hogy a segítség elfogadására került a hangsúly és arra, hogy a beteg ne egyedül próbáljon józanodni. Ebben a tágabb kontextusban már benne van a kezelőorvos, a család, az önsegítő csoport, az anonim társak. Azon alkoholbetegeknek, akiknek a hit és az Isten fogalmak fényévnyi távolságra vannak, számukra a segítség elfogadásának mozzanata elfogadhatóbb megközelítést jelent. Ugyanakkor rehabilitációs modellünkben központi helyre kerülhet a hit. Mivel ez egy gyógyíthatatlan betegség, keményen dolgozni kell a program során: folyamatosan és tudatosan figyelik magukat a betegek, mert tudatosságra van szükség. Figyelniük kell a jeleket, meg kell tanulniuk kezelni a helyzeteket, nehogy visszaessenek. Az AA-gyűléseken esik szó ezekről a terhekről is. A beteget tehát az önsegítő közösség is elkíséri élete végéig, és megtartja őt a józanságban. Mindebben a hit is óriási szerepet játszhat. 

– Az egyházban egyrészt szembesülhetnek az alkoholbetegek ítélkező magatartással, másrészt nehezen megragadható problémáról van szó. Ön mit tanácsolna a lelkészeknek és a gyülekezetek vezetőinek: hogyan tudnának segíteni a szenvedélybetegen?

– Azt tapasztalom, hogy azok, akik alkoholfüggővé válnak, maguk is érzik, hogy egyre súlyosbodik a betegségük: nem tudnak úgy megjelenni, ahogyan illene, nem is úgy élnek, ahogyan elvárják, elmaradnak az istentiszteletről. Ha észleli a lelkész, hogy érződik az érintett személyen az alkohol; hogy elkésik az istentiszteletről; hogy megígér valamit, és nem teljesíti; vagy egyéb tüneteket vesz észre rajta, akkor négyszemközti, őszinte beszélgetés szükséges. Ilyenkor semleges hangnemben egymás mellé kell tenni az észrevételeket és közölni a tényeket. Nyilván azzal kezdje, hogy „szeretünk téged”, de szembesíteni is kell a beteget azzal, hogy az utóbbi időben mit vettek rajta észre. Fontos, hogy az egyháznak vagy a gyülekezetnek közös véleményre, határozott meggyőződésre kell jutni ebben a kérdésben is. Nem elég, ha egyszerűen úgy gondolják: „Isten segít, imádkozz jobban!” Nekünk az a meggyőződésünk, hogy az alkoholizmus betegség, de mi is nagyon fontosnak tartjuk a spirituális értékeket. A lelkész adja tehát azt a tanácsot az alkoholbetegnek, hogy kérjen rehabilitáción is segítséget, de érezze az érintett, hogy támogatja őt a lelkész és a gyülekezet. A betegség-koncepció kapcsán jó lenne egyetértenünk.

– Ön szerint az egyházi értelmiségiek partnerei lehetnek az addiktológusoknak?

– Feltétlenül! Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy hasonlóan a háziorvosokhoz, a lelkészeknek, egyházi értelmiségieknek is nagy kihívás az, hogyan szólítsák meg az alkoholbeteget. Az orvosképzésben sincsen útmutatás arra, hogyan lehet a háziorvos számára megragadni a problémát, milyen tünetekből mire következtessen, mit és hogyan közöljön, szóval nem tanítják ennek a technikáját. Miként ez az orvosok számára is speciális kérdés, hasonlóan lehet kiemelt szempont a lelkészképzésben.

– Történelmi borvidéken beszélgetünk. Érzékelt munkája kapcsán emiatt elutasítást?

– Igen, nagy az ellenszél. Mindenféle szempontból sajátos helyzetben vagyunk, ezt érezzük.

Mintha nem szeretnék hallani, hogy szerintünk az, aki mindennap fogyaszt alkoholt, annak az a neve, hogy alkoholfüggő.

Tehát a pszichiátriai értelemben vett tagadásnak az összes formájával szoktunk találkozni. Mi egyébként nem vagyunk alkohol-ellenesek, hanem azt képviseljük: normálisan, mértékkel lehet és szabad inni. Azokat az ivásformákat azonban, amelyek kóros következményekkel járnak az egyén, a család és a társadalom életében, nem gondoljuk, hogy támogatni kellene.

Dr. Szikszay Petronella

Borítókép: David McCurragh

Kötőszó

Október 22-én jubileumi találkozót szervezett a Magyar Kékkereszt Egyesület szombathelyi csoportja a szombathelyi Kálvária (Szent Kereszt-) templom oratóriumában a szervezet létrejöttének 25. évfordulója alkalmából.

 

Huszonöt év alatt több száz alkoholizmussal küzdő, az alkohol rabságából szabadulni vágyó embert fogadott be a Magyar Kékkereszt Egyesület szombathelyi csoportja, hogy „a hit erejével és a közösség támogatásával” megváltoztassa, helyes irányba fordítsa életüket. 

Gombás Istvánné, a szombathelyi Kékkereszt egyik alapítója és első vezetője az MTI-nek elmondta: jubileumi találkozójukra meghívták a már szenvedélybetegségüktől „szabadultakat”, volt csoporttagokat, egykori munkatársakat és azokat a papokat és világiakat is, akik segítették vagy éppen most is segítik a munkájukat.

A találkozó délelőtt ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyen Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész hirdetett igét, ezt követően pedig Némethné Balog Katalin, a Magyar Kékkereszt Egyesület és a Református Iszákosmentő Misszió vezetője tartott előadást a Nemzetközi Kékkereszt mozgalomról és magyarországi történetéről.

* * *

A Magyar Kékkereszt Egyesület célja az alkoholizmusban és más szenvedélybetegségben szenvedők, lelki és testi gyógyulást keresők segítése a hit által, Isten szabadító erejét kérve. A civil szervezet a szenvedélybetegségek megelőzése, terjedésének megakadályozása, a szenvedélybetegek gyógyítása területén is vállal feladatokat, nyári táborokat, ifjúsági csoportokat szervez és működtet, valamint az utógondozásba és a rehabilitációba is bekapcsolódik. Jelenleg negyvennyolc helyi utógondozó csoportjuk működik országszerte.

A Magyar Kékkereszt Egyesület a Református Iszákosmentő Misszióval közösen a Komárom-Esztergom megyei Dömösön alkohológiai szakintézetet tart fenn, amelybe az ország bármely pontjáról önként, de kórházi beutalóval jelentkezhetnek a gyógyulni vágyók.

Forrás: MTI

Fotó: Vas Népe Online

Magyar Kurír

Majdnem egymillió ember szenved alkoholizmusban Magyarországon, mégsem látszik, hogy a kormány bármit is tenne ezért, hogy ez a szám csökkenjen. A Száraz November elnevezésű akció alulról szerveződve próbálja mértékletességre nevelni a magyar alkoholfogyasztókat.

 

“Eddig azt gondoltam, azért iszom, mert amúgy nem vagyok jól. Most nem iszom, jól vagyok. Lehet hogy azért nem voltam jól, mert ittam, és nem fordítva?” – írja egy kommentelő a Száraz November fantázianéven futó esemény oldalán. A Go Sober For October mintájára kitalált akció lényege, hogy a résztvevők önként vállalják: egy teljes hónapig nem isznak alkoholt.

Egy másik “száraz” hozzászóló ahhoz az élményhez hasonlította a teljes alkoholstopot, mintha szabadságolta volna magát egy régóta eltűrt melóból. Most viszont olyan felszabadult, mintha sokat ivott volna.

©

 

A start napjáig a Kék Pont Alapítvány által meghirdetett 30 napos absztinenciához nagyjából hétezren csatlakoztak, legalábbis a Facebook-oldal ennyit mutatott, és folyamatosan érkeznek élménybeszámolók, és a résztvevők támogató posztjai az oldalra.

A Kék Pont projekt koordinátora, Dávid Ferenc szerint tavalyhoz képest idén jóval nagyobbat ütött a mértékletesség erényét, az öngondozás fontosságát népszerűsítő Száraz November. 2015-ben még afféle pilotként, a Tilos Rádió egyik műsorában hirdették meg a kihívást, amint 124-en csinálták végig. Akkor még csak fel akarták mérni, hogy mennyire mozgatja az embereket egy ilyen akció, idén már tudatosabban építették fel a kampányt, jövőre pedig tömegeket vonnának be. 

Már nem lesz ugyanaz az alkohol

A kampány sikerét Dávid egyrészt azzal magyarázza, hogy a kábítószer-fogyasztással ellentétben az alkoholról sokkal könnyebb beszélni. Másfelől azzal, hogy a Száraz November nem a függőségről szól, hanem annak elkerüléséről, "nem azt mondjuk, hogy az alkohol rossz, hanem pont hogy jó, és szeretnénk megtartani”. A harmincnapos józanságból csak pozitívan lehet kiszállni, mondja Dávid, bár az első két hét kritikus, és ilyenkor az ember sokkal jobban észreveszi az alkoholos hirdetéseket, erősebb a sóvárgás is.

Utána viszont jönnek az első pozitív dolgok: “jobban alszik az ember, elmúlnak a kattogások, érzem, hogy elkezdtem funkcionálni”. A harmadik hétnél mindig van egy kisebb holtpont (“mikor kapom már vissza?”), de aki végigcsinálja, annak az alkohol már nem lesz ugyanaz, mint előtte, mondja Dávid Ferenc.

Dávid Ferenc
©

 

Fontos azonban, hogy a Száraz Novembert elsősorban azoknak találták ki, akik hetente többször isznak, és szeretnének többet megtudni az alkoholhoz fűződő viszonyukról. Bodrogi Andrea, az Ébredések Alapítvány addiktológusa a figyelemhíváson túl ezt tartja a kampány másik fontos üzenetének, hogy a résztvevők felismerhetik, milyen fontos részét képezi életüknek az alkohol. Azt mondja, idén voltak olyanok, akik az akció kezdete óta belátták, hogy segítségre van szükségük, és jelentkeztek valamelyik civil szervezetnél. A súlyos alkoholproblémával küzdőknek viszont nem tanácsos az egyik napról a másikra leállás, mert az elvonási tünetek életveszélyesek lehetnek, figyelmeztetnek a szervezők.

A felnőtt lakosság 5 százaléka nagyivó

A Száraz November nemcsak arra világít rá, hogy mennyire sóvárgunk az alkohol után, hanem a megdöbbentő tényre is, hogy Magyarországnak nincs alkoholstratégiája. Vagyis az államnak látszólag elképzelés sincs arról, hogyan lehetne csökkenteni az alkoholbetegek számát, milyen infrastrukturális fejlesztések szükségesek ehhez, mennyibe kerülne mindez, stb.

Miközben a statisztikák szerint:

  • kb. 800 ezer alkoholista él az országban, de a valós szám ennél jóval több is lehet
  • évente mintegy 30 ezren halnak meg valamilyen alkohollal kapcsolatos megbetegedésben (pl. májrák, gégerák, szájüregi rák stb.)
  • a KSH 2015-ös egészségfelmérése alapján a teljes felnőtt magyar lakosság 5,4 százaléka számít nagyivónak, ez a teljes felnőtt lakosság huszada. (Ugyanakkor a KSH anyaga is megjegyzi, hogy sokan szégyellik a tényleges fogyasztásukat, ezért inkább kisebb mennyiségről számolnak be, ennek ellenére 2009-hez képest nőtt a nagyivók száma)
  • a WHO 2003-as kutatása kimutatta, hogy a mértéktelen alkoholfogyasztás évi 700 milliárdos kárt okozott Magyarországnak
  • nemzetközi felmérések szerint a 25–28 éves korosztály körében a legnagyobb a függők aránya. Utóbbi valószínűleg Magyarországra is igaz, mondta Bodrogi Andrea, az Ébredések Alapítvány addiktológusa

A nyers számadatokon túl az is a problémához tartozik, hogy a magyar társadalomban teljesen elfogadottnak számít az, hogy mindenki iszik.

“A pálinkatörvény szabadjára engedte a tömény alkoholt”

Stratégia tekintetében nem volt mindig ilyen rossz a helyzet, állítja Dávid Ferenc. 2010 előtt volt egy működő nemzeti drogstratégia (pályázatok, tűcsereprogramok, iskolai prevenció stb.), amelynek része volt az alkohollal foglalkozás is. Miután a kormányzat kivonult a drogprevencióból, az emberek magukat hagyták problémáikkal, miközben az alkohol elérhetőségét gyakorlatilag korlátlanná tették, magyarázta Dávid Ferenc:

“a pálinkatörvény szabadjára engedte a tömény alkoholt a magyar társadalomban. Beledöglünk az alkoholba, kormányzatunk pedig hagyja, és még támogatja is.”

(A Fidesz 2010-ben vezette be, hogy ötven literig ne kelljen adót fizetni a házi pálinka főzetése után. Később ezt brüsszeli nyomásra úgy módosították, hogy bevezették a literenként 700 forintos párlatadójegyet, viszont a házi pálinkafőzéshez továbbra sem kell engedély, nem kell a tevékenységet bejelenteni.)

©

 

Az is igaz, hogy míg a legtöbb európai országban van alkoholstratégia (vagy a drogstratégia részeként, vagy önállóan), hozzánk hasonlóan Bulgáriának, Szlovákiának, Lengyelországnak és Olaszországnak sincs – teszi hozzá mindehhez Rácz József, a Kék Pont vezetője.

Egy működő példa: Anglia

Angliában a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló binge drinking, vagyis a rohamivás nevű jelenség is szerepet játszott abban, hogy 2012-ben új alkoholstratégiát adtak ki, amely az alkoholhoz fűződő viszony radikális újragondolását fogalmazta meg központi gondolatként, meséli Rácz József. Ennek érdekében többek között szabályozták az alkohollal kapcsolatos reklámokat, szponzorációkat, a kocsmák nyitvatartását: (pl. tilos a súlyosan ittasokat kiszolgálni, plusz tréningeket tartanak a pultosoknak, hogy felismerjék ezt az állapotot), és kimondták, hogy az embereket tájékoztatni kell az alkoholfogyasztás ártalmairól.

Az angol alkoholstratégia a gyógyítás mellett a felépülésre, az életminőség javítására is nagy hangsúlyt fektetett. Felépülési központokat létesítettek, ahol önsegítő csoportokkal, közösségi programokkal igyekeznek segíteni az alkoholizmusból felépülők életén. Az angliai rendszer kiépítettségét jelzi, hogy már a háziorvosnál egy komplett, többféle szakemberből álló (pl. pszichológus, szociális munkás) team foglalkozik az alkoholbetegekkel, miközben itthon hajlamosak kerülni a témát, mondván, ez nem az ő dolguk, magyarázta az alapítvány vezetője.

Magyarországon jelenleg csak vágyálom egy ehhez hasonló ellátórendszer, annak ellenére, hogy Budapesten minden kerületben van addiktológiai gondozó. Ezek medikális alapon működnek, és jórészt túlterheltek, ezért többnyire csak az igazán súlyos esetekkel tudnak foglalkozni. Rácz szerint angol mintára ezeket is úgy kéne átalakítani, hogy képesek legyen komplex, holisztikus szemléletű ambuláns ellátást biztosítani.

Ehhez viszont nemcsak hogy több, de másfajta tudással rendelkező szakemberekre is szükség lenne. Például nagyobb szerepet kéne adni a tapasztalati szakembereknek, akik egykor maguk is függők voltak, véli az alapítvány vezetője.

Az ígérték, hogy már készül

Megkerestük az Emmi alá tartozó Egészségügyért Felelős Államtitkárságot, hogy tervezik-e alkoholstratégia kidolgozását. Válaszukban azt írták, eddig is több intézkedés történt az alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében: 2012 óta  több mint 40 betegklub létesült alkoholbeteg számára, 14 milliárd forint értékben írtak TÁMOP-pályázatot kábítószer- és alkoholfogyasztás megelőzésére, és több, a hazai alkohol-helyzettel foglalkozó program (például a WHO-val közösen) készült az elmúlt években.

 Annyit még elárultak,  hogy már dolgoznak a hazai alkohol-problémával kapcsolatos intézkedéseket összefoglaló „Szakpolitikai Program az Alkoholprobléma Visszaszorítására” című dokumentumon, ami az új Nemzeti Népegészségügyi Stratégiába integrálva kerül majd megvalósításra. Azt nem mondták meg, mikorra készül el a program, viszont hangsúlyozták, hogy a kormány prioritásként tekint az alkoholizmus megfékezésére.

©

 

A körúti kocsmák rengetegét elnézve azonban nem ezt látjuk, hogy bármi is történt volna a happy hours akciók és az alkoholmarketing visszaszorításáért. Dávid Ferenc szerint ameddig olyan szavak kerülnek tabusításra, mint a tűcsere vagy az ártalomcsökkentés, addig esély sincs arra, hogy szakmailag komolyan vehető stratégia készüljön.

“Rétvári Bencével mi nem tudunk miről beszélni”

– jellemezte a helyzetet a biopolitikai szakértő, hozzátéve, hogy a minisztérumban nincsenek is olyan szakemberek, akik kezelni tudnák a helyzetet. Az államtitkárságot is kérdeztük, hogy kik készítik az előbb említett dokumentumot, de erre nem kaptunk választ.

Napi egy sörtől már alkoholistának számítok?

Mikortól számít valaki alkoholistának, illetve honnan lehet tudni, hogy valakinek problémái lehetnek az ivással? A kérdés megválaszolásához Bodrogi Andrea az amerikai egészségügyi adminisztráció szervezeteként működő wisconsini National Institute on Alcohol Abuse and Alchololism (NIAAA) felosztását idézte, amely négy csoportba sorolja az embereket alkoholfogyasztási szokásaik szerint:

  • Alacsony kockázatú ivók: ide azok tartoznak, akik heti 14 (nőknél 7) egységnél nem isznak többet. Egy egység 10-14 gramm alkoholnak felel meg, ennyi alkoholt tartalmaz 1,2 deci bor vagy 0,3 liter sör vagy 3 centiliter tömény szesz. Ennél a magyar lakosság jóval többet iszik, tette hozzá Bodrogi.
  • Kockázati ivók: többet isznak, mint az előző csoportba tartozók, de még nem annyit, hogy az alkoholfogyasztás ártalmai azonnal jelentkezzenek. 15-20 évnyi folyamatos ivás után náluk is jelentkeznek az egészségügyi problémák.
  • Probléma-ivók: ez egyfajta határcsoport, már jellemzőek a rendszeres lerészegedések, és az ebből adódó kisebb-nagyobb balesetek (pl. csonttörés), de még kitűzhetőek ivási célok.
  • Függők: akik kontrollvesztő módon isznak, őket nevezi a köznyelv alkoholistáknak. Esetükben már elvonális tünetekkel jár, ha nem isznak: kézremegés, izzadás, magas vérnyomás, hányás, hallucináció, és végső esetben akár halál. Náluk kizárólag a teljes absztinencia lehet a cél, mondta az addiktológus.

Mizsur András - hvg

A skizofrénia valószínűleg az egyik legfélreértelmezettebb és a társadalom által legjobban stigmatizált mentális betegség. A filmekből ismert többszörös személyiségű, agresszív ábrázolás igencsak messze áll a valóságtól. Honnan jön a hasadt személyiség tévhite? Milyen tünetek és gyógymódok kapcsolhatók a skizofréniához? Milyen nehézségekkel kell szembenéznie az embernek, a betegség mögött? 

 

Mi a skizofrénia, és mi nem?

A skizofrénia elnevezést Eugen Bleuler svájci pszichiáter alkotta meg 1911-ben. Maga a betegség azonban korántsem új keletű. Egyiptomi, görög és római feljegyzések is pontosan körülírják a skizofréniát, bár a hallucinációs, valamint téveszmés tüneteket évszázadokon át természetfeletti erőknek tulajdonították.

A skizofrénia egy kóros mentális állapot, melyet a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása jellemez. A betegség világszerte az emberek hozzávetőleg egy százalékát érinti életük valamely pontján, így nem számít ritkának. Az érintettség globálisan jellemző, földrajzi helytől, vallástól, neveltetéstől vagy gazdasági helyzettől függetlenül. Kialakulásában neurológiai és pszichológiai tényezők közösen játszanak szerepet, tehát a környezeti hatások felerősíthetik a meglévő genetikai hajlamot. Gyakori

TÉVHIT, HOGY A SKIZOFRÉN BETEGEK TUDATHASADÁSBAN SZENVEDNEK.

A félreértés a görög eredetű szkhizein „hasadás” és phren „elme” szavak tükörfordításából ered. Az elnevezés azonban a hasadt szellemi funkciókra, az emóciók és kognitív képességek szétesésére utal, nem pedig a hasadt személyiségre. A  beteg személyisége tehát egyben marad, ám a gondolatok és érzelmek egysége sérül. Hogy mi köze van a tévéből ismert tudathasadásnak a valósághoz? A többszörös személyiség egy létező, de teljesen eltérő kórkép, melyet a pszichológiai terminológia disszociatív személyiségzavarként tart számon és a skizofréniával ellentétben nagyon ritka.

adfs
              Nem a személyiség, hanem a gondolkodás és az érzelmi világ töredezik fel.

 

Az ember, a betegség mögött

A betegség általában a húszas évek elején jelenik meg először, később pedig pszichotikus epizódok, subok formájában tér vissza időről időre. A skizofrénia előfordulása férfiaknál gyakoribb. Első jele az alkalmazkodási zavar, mely az élet szinte minden területére hatással van. A pszichotikus epizódokkor megszűnik a belső összhang, hallucinációk, érzékcsalódások, téveszmék jelennek meg. Hogy ezt pontosan hogy kell elképzelni? A skizofréniával élő személynél sérül a valóság észlelése,

 NEHEZEN KÜLÖNBÖZTETI MEG AZ OBJEKTÍV ÉS SZUBJEKTÍV ÉLMÉNYEIT.

A tüneteket alapvetően pozitív, azaz pszichotikus, valamint negatív, azaz hiánytünetek szerint kategorizálják. Előbbiek közé tartoznak a hallucinációk, téveszmék, bizarr viselkedésformák, míg utóbbiak közé soroljuk az érzelmek és gondolatok elszegényedését, az apátiát és a motiváció hiányát.

kjh                             A valóság és a téveszmék nehezen elválaszthatóvá válnak.

 

A skizofrénia úgynevezett spektrumbetegség, tehát gyakorlatilag egy betegségcsoport. Ugyanazzal a diagnózissal az egyes személyeknél a betegség lefolyásában nagy különbségek lehetnek  az érintettség mértéke alapján. Paranoid skizofrénia esetén például a téveszmék dominálnak. A beteg azt éli meg, hogy üldözik, összeesküvést szőnek ellene vagy éppen megcsalják. Téveszméit gyakran hallucinációkkal támasztja alá. Mások számára nem hallható hangok beszélnek hozzá, olyan dolgokat lát, amik valójában nincsenek ott. Általában későbbi életkorban kezdődik, amikor a személyiség már érettebb, így a tünetek kevésbé hatnak a szociális hálóra és az érzelmi életre. Ezzel szemben a leggyakrabban serdülőkorban kezdődő, hebefrén skizofrénia a gondolatok és érzelmek erősebb zavarával jár együtt. A beteg összefüggéstelenül fejezi ki magát, gyakran nem a helyzethez illő emocionális választ adja. Megeshet, hogy egy szomorú történet közben nevet, míg vidám dologra emlékezve nem tudja abbahagyni a sírást.

A különböző alkategóriák mellett léteznek olyan kapcsolódó pszichotikus zavarok, melyeknél a skizofrénia tüneteinek csak egyes elemei jelennek meg. A skizoid személyiségzavar esetén a személy magába forduló, nem igényli érzelmileg mások társaságát. A skizotíp személyiségzavart a különös viselkedés és gondolkodás, a mágikus, misztikus elméletekhez való vonzódás jellemzi. A tünetek mindkét esetben hasonlítanak a skizofréniában észlelhetőkre, de sosem jelentkeznek olyan határozottan és markánsan. Általánosan elmondható, hogy a pozitív tünetek jobban reagálnak a gyógyszeres kezelésre, míg a negatív tünetek kevésbé.

 

Kettéhasadt életek

A skizofrénia diagnózisa teljesen megváltoztatja a beteg életét. Mivel a betegség megjelenése általában a középiskola végére, az egyetem első évére vagy a karrier kezdetére esik, kettétöri a beteg életpályáját. Nem csak a munkába állás, családalapítás kihívásaihoz kell alkalmazkodnia, hanem a saját belső világának változásaihoz is.

Külön probléma, hogy a tünetek mellett gyakran a szociális közeg is nehezíti a skizofréniával élők életét. A mentális betegségben szenvedők hatvan százaléka úgy érzi:

A TÁRSADALMI STIGMA NAGYOBB GONDOT OKOZ, MINT A BETEGSÉG.

 

Friss kutatások alapján a lakosság egyre nagyobb része van tisztában azzal, hogy a mentális betegségek hátterében genetikai okok húzódnak, mégsem nőtt a tolerancia szintünk a legtöbb mentális zavarral szemben. Úgy tűnik, a közismertebb depresszió esetén el tudjuk fogadni, hogy a betegségben genetikai tényezők is szerepet játszanak, így támogatni és segíteni tudjuk az érintettet. Ám a skizofrénia címke még mindig az erőszaktól való félelmet váltja ki az emberekből. Ezen az sem segít, hogy legtöbbünk a médián keresztül „találkozik” a skizofréniával, ahol a betegség ábrázolása gyakran összekapcsolódik az agresszióval.

woman-yellow-wall-1500x1000
                         Az előítéletek és tévhitek megnehezítik a betegek helyzetét.

 

A sztereotípiák az élet minden területére kihatnak. Sok skizofréniával élő számol be róla, hogy az előítéletek miatt nehezen beszél tüneteiről még családtagjaival, barátaival is, a munkatársak előtt pedig úgy érzi titkolnia kell betegségét. A hosszú ideig fennálló munkanélküliség miatt a betegek körében gyakoriak a szociális problémák, alkohol és/vagy drogproblémák illetve a hajléktalanság.

Bár a skizofrénia elsősorban a kognitív funkciókat érinti, a kezelés időtartamától és sikerességétől függően, súlyos viselkedési problémák társulhatnak hozzá. A társtünetek kialakulásában a környezeti hatások, például a beteget érő előítéletek és stigmatizáció, nagyobb szerepet játszanak, mint a genetikai tényezők. Ilyen társbetegség lehet a depresszió vagy a szorongásos zavar, ami különösen annak fényében fontos, hogy a magasabb öngyilkossági arány miatt a skizofréniában szenvedők várható élettartama 12-15 évvel rövidebb az átlagosnál.

A betegség megfelelő kezeléssel akár tünetmentes szinten is tartható. Jelenleg a kezelés alapját az antipszichotikus gyógyszerek képezik, melyekkel a pszichotikus tünetek visszaszoríthatóak vagy meg is szüntethetőek. A gyógyszerek mellett erősen ajánlott a pszichoterápia is, mely önmagában nem elegendő, de kiegészítő kezelésként megkönnyítheti a közösségbe való beilleszkedést és alkalmazkodást.

Banszegi Rebeka - mindset 

Meghívó

 

Kedves Kollégák !

 

Az ADDICTUS Műhely 2016. novemberi  összejövetelén

  

Victorné Erdős Eszter tart előadást 

 

„A Portage Modell bemutatása”

 

címmel.

 

Időpont: 2016. november 22. kedd 10 óra

Helyszín: 1103 Budapest, Vaspálya utca 56.

 

A Portage modellről:

A kanadai Portage modell a klasszikus önsegítő terápiás közösség megőrzése mellett a szociális készségek (kommunikáció, segítségkérés, objektivitás, konfliktuskezelés) tanítására és gyakorlására koncentráló program.

A terápiás közösségben az élet nem más, mint naponként elköteleződni a reménység és a gyógyuláshoz vezető kis gyakorlati lépések mellett. Ez jelenti a múlt sérelmeinek feldolgozását is, de nemcsak. Legalább annyira jelenti a hit megtalálását, az egészséges élet értelmében való hitet, egyáltalán a sze(r)szmentes élet értelmében való hitet.

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Egy kutatás szerint a bipoláris zavart, vagyis a mániás depressziós betegséget nagymértékben befolyásolja a test belső órája, az úgynevezett cirkadián rendszer. A kutatók ezért most abban bíznak, hogy e rendszer pszichoterápiás módszerekkel történő helyreállításával a bipoláris zavar is könnyebben kezelhetővé válik. 

 

Ez volna az első eset, hogy egyszerű életmódbeli változtatások segítségével – azaz gyógyszerek nélkül – kezelhetővé válna egy ilyen súlyos betegség, mint a mániás depresszió. Statisztikai adatok szerint évente közel hatmillió amerikai szenved bipoláris zavaroktól, amely hirtelen hangulat- és kedvváltozással, valamint mély apátiával jár.

bipoláris zavar mániás depresszió kezelés ééletmód alvás

Egy egészséges alvásritmus beállításával a cikadián rendszer egyensúlya is jelentősen megerősödik, ami csökkenti a napközbeni álmatlanságot és fáradtságot, így a mániás és depressziós epizódok kialakulásának esélyét is. „Tudjuk, hogy a napi rutin megváltozása könnyen előidézhet újabb mániás/depressziós epizódokat az erre hajlamos betegeknél. Ezt megfordítva azonban világos az is, hogy a rendszeresebb élet, az egészséges alvásritmus, és némi mozgás segíthet csökkenteni a betegség tüneteit” – nyilatkozta Dr. Ellen Frank, a Pittsburghi Egészségügyi Egyetem pszichiátria professzora.

A bipoláris zavarban szenvedő betegek cirkadián rendszere nagyon érzékeny, így nem egyszerű feladat a napi rutin és alvásritmus beállítása. A kutatás során Dr. Frank és csapata összesen 175 bipoláris zavarban szenvedő pácienst vizsgált meg annak függvényében, hogy milyen gyakran alakulnak ki mániás/depressziós epizódok. Az összehasonlítás során kiderült, hogy azok a betegek, akik gyógyszeres kezelésben részesültek, sokkal rosszabb eredményeket produkáltak, mint azok, akiknek egyszerű életmódbeli változtatásokkal – alvás és étkezési rutin kialakítása, rendszeres testmozgás – próbáltak meg segíteni.

„Remélhetőleg a mostani kutatás egy lépéssel közelebb visz minket a bipoláris zavar megértéséhez és gyógyításához, ez a betegség ugyanis milliókat kínoz az egész világon, és ha ezekkel az egyszerű életmódbeli változtatásokkal akár egy kicsit is élhetőbbé tehetjük az életüket, már megérte” – nyilatkozta Dr. Frank.

Medipress 

  

Az utóbbi évtizedekben gyakori jelenség, hogy a szülők valamilyen okból kifolyólag nem tudják a megfelelő mértékben biztosítani a gondoskodást, figyelmet, törődést gyermekük számára. Így a gyermek erős hiányt, elveszettséget él meg, magára marad, sőt, a szülő helyett kénytelen felelősséget is vállalni olyan helyzetekben, ami még egyáltalán nem az ő feladata volna. Ez a szerepfelvétel aztán állandósul, és vele együtt észrevétlenül elvész a gyermekkor is. De hogy kerül a gyermek szülőszerepbe, és mik ennek a felnőttkori következményei? Heller Csilla, tanácsadó szakpszichológus írása.

 

Gyermek szülőszerepben

„EGYMÁS ANYJA ÉS APJA VOLTUNK!”

mondta egy kliensem gyermekkoráról, arra emlékezve, mikor szüleik évekre egyedül hagyták őket az alkoholista nagymamánál.

Azt a jelenséget, amikor a gyermek szülői szerepeket vesz fel és felnőtt feladatokat hajt végre, parentifikációnak nevezzük. A gyermek viszonylag könnyen bekerülhet a szülői alrendszerbe azáltal, ha az egyik vagy esetleg mindkét szülő tartósan nincs jelen fizikailag vagy funkcionálisan. Fizikailag ugyan elérhető a mentális betegségben vagy valamilyen függőségben szenvedő szülő, de érzelmileg már alkalmatlan azt nyújtani, amire gyermekének szüksége lenne. Ezért például A depressziós anyákat bizonyos esetekben „halott anyának” is hívják.

Parentifikáció történik akkor is, ha a szülő kötődése bizonytalan, vagy minden döntést a gyermekre hárít. A nem funkcionáló szülő hatására a gyermek kénytelen magára vállalni a felelősséget saját maga és testvérei, sőt sokszor a szülei iránt is. Több kliensem számolt be arról a traumatizáló gyermekkori élményéről, amikor ő maga

AKADÁLYOZTA MEG ANYJA VAGY APJA ÖNGYILKOSSÁGI KÍSÉRLETÉT.

A parentifikált gyermek a felhőtlen játék helyett életet ment, aggódik, gondoz, gondoskodik, támogat, ápol, elintéz, megold, figyel. Mindeközben azonban mint gyermek nem élheti saját, felhőtlen életét, fényévnyire kerül kortársaitól és életszakaszának fejlődési feladataitól. Egyszerre lesz érettebb, ugyanakkor éretlenebb, s ez végigkísérheti egész felnőtt életét is.

 

„A gyermekem a legjobb barátom!”

A parentifikációhoz nem feltétlenül kell a fent említett traumatikus eseményeknek megtörténniük. Sok szülő gondolkodás nélkül oszt meg gyermekével rá egyáltalán nem tartozó dolgokat, szinte sokkolva őt a rábízott információkkal, melyekre a gyermek érzelmileg még egyáltalán nincs felkészülve. Ide sorolható a szülők házassági, akár szexuális konfliktusai, vagy az anyagi, megélhetési gondok ráterhelése a gyermekre, mint helyettesítő partnerre.

SOKSZOR EZEK A BESZÉLGETÉSEK MÁR AZ ABÚZUS SZINTJÉN HATNAK.

A gyermek megértő, empatikus hallgatóságnak tűnik, hiszen végre látszólag vele foglalkozik a szülő. Ám közben hajlamos azt érezni: neki kell megoldani a felnőtt problémáját. Eszköztelensége és a szülő talajvesztettsége azonban nagyfokú szorongást eredményez benne, emiatt sokszor nem is képes erre.

Gondoljunk csak arra, amikor a konfliktusos válás során a gyermek hirtelen partnerszerepbe kerül édesanyja mellett, végighallgatja anyja sérelmeit, ennek következtében ellenérzései lesznek a saját apjával szemben. Úgy érzi, neki kell megvédenie az anyát a jövőben. Az apa helyére lép, az anya társává válik. Ebből az erős szövetségből később nagyon nehéz lesz majd kiszabadulnia.

Tragikus jelenség továbbá az is, mikor a gyermek valamilyen titkot kénytelen őrizni. Például az egyik szülő külső kapcsolatának terhét cipeli, amit nem mondhat el a másiknak. Feladata a falazás, a hazugságok közvetítése, közben a szülőpár összetartása is, így szinte szétszakad a lojalitáskonfliktus alatt.

 

 A szerep beépül az identitásba

Ha a gyermek önként vagy elvártan magára vállalta a felelősségteljes szerepet, a családban megszűnik gyermeki státusza, és felnőttként tekintenek rá. A gyermek megéli, hogy képes támaszt nyújtani, ellátni másokat, és egy idő után ezt már kötelességének érzi. Így

LÉTREJÖN A PARENTIFIKÁLT IDENTITÁS.

Hiába az elvárt felnőtt szerep, a gyermek életkori sajátosságaiból adódóan még nem tudja azt hiánytalanul teljesíteni, így ez nyomot hagy az önértékelésén is. A parentifikált gyermekeket, bár kívülről határozottnak tűnnek, belül szorongás, bizonytalanság és a bűnösség érzése nyomasztja őket. Bűntudatuk abból fakad, hogy a gyermek még nem érzi kompetensnek magát a ráerőltetett szerepében. Hiába hiszi a környezete alkalmasnak az erejét meghaladó feladatokra, ő nem ezt éli meg. Egyik pillanatban még ő az egyetlen felnőtt a családban, a másikban pedig a védtelen gyermek érzései törnek elő belőle. A meg nem élt gyermekkor hiányos énkép kialakulásához vezethet, nyomában megjelenhetnek depressziós és pszichoszomatikus tünetek is.

girl-1568923_960_720
A gyermek megéli, hogy képes támaszt nyújtani, ellátni másokat, és egy idő után ezt már kötelességének érzi. 

 

A parentifikált gyermek felnőttkora

A parentifikált gyermekkort végigkíséri a bűntudat, mely megmarad a felnőttkorba lépve is. A patológiás családi dinamika gyakran a gyermeket kiáltja ki bűnbaknak, hibásnak, aki nem tett meg mindent a család érdekében. Sőt, neki tulajdonítják a konfliktusok kirobbantását is. Ebben az esetben a gyermekből kényszeres, empátiától mentes segítő válhat, aki bűntudatát csökkentve öntudatlanul vállalja az önfeláldozó megmentő szerepét. Mivel gondoskodása az idő múlásával elvárt és megszokott lesz, az ezzel való felhagyás (például családalapítás miatt) éles konfliktusokat válthat ki az eredeti családból, hiszen az idősödő szülők továbbra is követelik az eddigi gondoskodást.

Gyakran megfigyelt jelenség az is, hogy a parentifikált gyermekben felnőttkorára tudatosul meg nem élt gyermekkora, ettől úgy érzi, szülei az adósai maradtak. Kirohanásszerűen akarja behajtani rajtuk az elmaradt törődést és szeretetet, a ki nem elégített gyermeki igényeket. Ez általában az örökség azonnali követelésében mutatkozik meg. Az is lehetséges, hogy a visszatért gyermekkori vágyait a felnőtt maga elégíti ki: tárgyakat, akár játékokat vásárol magának, hedonista életmódba kezd, ám belső feszültsége ezáltal sem csökken. 

 

Ha egyszer elindul a láncolat: transzgenerációs hatások a parentifikációban

A PARENTIFIKÁLT SZÜLŐK GYAKRAN VÁLNAK SAJÁT MINTÁZATUK RABJÁVÁ,

és ahogy annak idején tőlük is, elvárják saját gyermekeiktől is a gondoskodást. A mintát követő szülők gyermekeiktől várják a megnyugtatást, az érzelmi támasz nyújtását, de a házassági konfliktusaikban is igénylik a gyermek intenzív bevonását, békítő, villámhárító szerepét.

Transzgenerációs mintáinkat azonban nem muszáj kiélnünk és átadnunk utódainknak. Pszichológus segítségével megváltoztathatjuk viselkedésünket, átírhatjuk a mintázatot önismereti munkával, felismeréssel, tudatosítással, alternatív megoldások kidolgozásával, valamint a bennünk élő gyermek követelőző hiányainak feloldásával.

A szerző Heller Csilla, (krízis)tanácsadó szakpszichológus, relaxációs terapeuta, család-és párterapeuta-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja

A hangulati zavarok nehezen megfogható állapotok, hiszen többé-kevésbé mindenkire jellemző például a hangulatingadozás. 

bipolris zavar

Ráadásul a hangulati zavarok sokkal gyakoribbak lehetnek, mint hisszük, talán körülöttünk is él olyan ember, akinél fennáll ez a probléma. Vannak azonban jelei annak, ha valakinél komolyabb a gond annál, mint hogy kicsit nehéz napja van.

Befejezetlen feladatok kísérik az útján. A bipoláris személyiségre nagyon jellemző, hogy mindig új dolgokba kap bele, de semmit sem fejez be, illetve eleve nem reális célokat tűz ki maga elé, melyeket tényleg nem lehet elérni.

Szélsőségesen ingerlékeny. Időnként mindenki harapós hangulatban van, de egy bipolárisnál ez elviselhetetlen mértéket ölthet. Figyeljünk fel rá, ha maga sem képes okát adni az ingerlékenységének, és bevallása szerint képtelen uralkodni rajta.

Beszédkényszeres. Nem egyszerűen bőbeszédű, hanem úgy dől belőle a szó, mintha muszáj volna, és csapong a témák között. A hallgató mintha ott sem lenne, ő csak mondja és mondja, választ nem vár, nem hallgatja meg, nem reagál rá. Különösen aggasztó jel, ha egyébként az illetőtől nem ezt szoktuk meg.

Alvászavarok kínozzák. A bipoláris zavarban szenvedőknél gyakoriak az alvászavarok is. A depressziós fázisban sokat alszik, mégsem érzi magát soha kipihentnek, a mániás fázisban viszont pont ellenkezőleg: nem érez fáradtságot, bár nem alszik eleget.

Száguldanak a gondolatai. Ezt kívülről nehéz megítélni, legfeljebb a már említett beszédkényszer utalhat rá. Az illető képtelen gátat szabni a gondolatai áramlásának, vagy akár csak lelassítani őket, bár nem is feltétlenül érzi ezt problémának. 

bipolárisvilág 

nsp.jpg

Miközben a legújabb adatok szerint tovább nőtt a hepatitis C fertőzések száma, Rétvári államtitkár a parlamentben kijelentette, hogy a kormány "szakított" a tűcserével - azzal a programmal, ami a nemzetközi szakirodalom szerint egyedül képes a járvány megállítására. Azzal takarózik, hogy a kormány az ártalomcsökkentés helyett a felépülést támogatja, ez az érv azonban teljesen hamis. Olvass tovább, hogy megtudd, miért! 

 

Rétvári Bence államtitkár a parlamentben egy interpellációra válaszolva kijelentette: "az elmúlt hat évben szakítottunk a tűcserékkel, és inkább a felépülés-központúság felé indítottuk el a drogmegelőzési politikát. A nemzeti drogellenes stratégia fő cselekvési területe: azok, akik még nem próbálták ki a kábítószereket, bennük erősítsük meg, hogy helyes utat követnek! Másrészről nyilvánvalóan, akik már valamilyen módon rabjaivá váltak, azokat megpróbáljuk leszoktatni, felépülés-központúan kisegíteni a függőségből. Éppen ezért szakítottunk a tűcserékkel, és inkább a felépülés-központúság felé indítottuk el a drogmegelőzési politikát." Az állítás szerint, amit oly buzgalommal próbál Rétvári úr bevésni a hallgatóság elméjébe, hogy kétszer is elismétli, a 2010 előtti átkos liberalizmus tűkkel segítette halálba a drogfüggőket, míg a jelenlegi nemzeti kurzus kiveszi a tűt a drogfüggők kezéből és felépüléshez segíti őket.

A maga primitívségében rendkívül logikusnak és vonzónak tűnik ez a tétel: minek segítenénk a drogost a drogfogyasztásban, ha le is tudjuk szoktatni a drogozásról? És mint a bonyolult társadalmi problémákra adott egyszerű válaszok többsége, ez is teljesen rossz.

Először is, a tűcsere programokat nem a szocialista kormányzat legitimiálta először Magyarországon, hanem az első Fidesz kormány, ami egyébként teljes pártközi konszenzusban megalkotta az első nemzeti drogstratégiánkat (2000-2009). A miniszterelnököt akkoriban Orbán Viktornak, az ifjúsági minisztert Deutsch Tamásnak hívták, a kábítószer-ügyekért felelős helyettes államtitkár pedig nem holmi drogliberalizátor, hanem egy konzervatív református lelkész volt. Ez a stratégia kimondta, hogy a tűcsere az injekciós drogfogyasztók körében a fertőzések (pl. HIV, hepatitis C) megelőzésének "egyetlen hatásos és költséghatékony eszköze". Az első Fidesz kormány építette ki, nagyon helyesen, az ún. ártalomcsökkentő programok pályázati támogatásának rendszerét, amelyeket nagyrészt civil szervezetek végeztek, hiszen a civilek hatékonyabban tudják elérni és bevonni a drogfogyasztókat, mint a merev hivatali folyamatokhoz kötött állami intézmények.

Másodszor, a jelenlegi kormányzat nemzetközi szinten többször is kötelezettséget vállalt a tűcsere programok támogatására, így például az Európai Unió drogstratégiájának és akciótervének elfogadásakor, de akkor is, amikor idén áprilisban az ENSZ közgyűlésén megszavazta azt a záródokumentumot, amely előírja a tagállamok számára a steril injektáló felszereléshez való hozzáférést. A nemzetközi fórumokon mást mutatunk kifelé, mint amilyen drogpolitikát idehaza valójában folytatunk.  

Harmadszor, a felépülés nem a tűcsere ellentéte. Sőt, többet mondok: tűcsere nélkül nincs valódi felépülés sem. Rétvári úr teljesen az eredeti értelméből kiforgatva használja a felépülés fogalmát, amelynek a hazai drogpolitikai diskurzusba való átültetéséért egyébként irónikus módon éppen a bezárt tűcserét üzemeltető Kék Pont Alapítvány igazgatója, Dr. Rácz József professzor tette a legtöbbet.

A felépülés fogalma a 20. század közepén a deinstitucionalizációs (a mentális betegségekkel élők totális intézményekből való kitagolását célzó) mozgalom sikere kapcsán terjedt el, mint a betegség-központú megközelítés alternatívája. Célja, hogy a mentális betegséggel élő személy (vagy esetünkben a drogfüggő) képessé váljon meghaladni a betegként való létezést, legyőzve a belső stigmát, amelyet a társadalomból kirekesztett helyzete teremtett. A felépülés egy folyamat, az egyén és a közösség fejlődésének folyamata, ami nem kizárólag a függőségből való felépülést jelenti, de a társadalom felépülését is a kirekesztő, büntető drogpolitikából (Észak-Amerikában például a feketék a rabszolgaságból épültek fel, az őslakosok a népirtások traumájából).

A felépülés-központú ellátásnak éppúgy részét képezik az ún. alacsony küszöbű programok, így a tűcsere is, mint ahogy a teljes józanságot célzó terápiás programok. Ezek valójában ugyanannak a lépcsőnek a különféle fokait képezik: ahhoz, hogy egy utcai injekciós drogfogyasztó egyáltalán eljusson annak a gondolatáig, hogy felépüljön, a tűcsere programokon keresztül vezet az út, hiszen a drogfogyasztó ott találkozik először az ellátórendszerrel. Nem csak azt írja a felépüléssel kapcsolatos szakirodalom, hogy a tűcsere az első lépcsője egy integrált ellátórendszernek, de egyes szerzők (így Stephen Bamberg) szerint a tűcsere egyenesen a felépülés előre tolt bázisa (recovery outpost)!

Magyarországon az elmúlt években divatossá vált az a szemlélet, amely szerint a felépülés egy az ártalomcsökkentést meghaladó paradigma. Pedig valójában egymást kiegészítő, egymást erősítő elemei egy integrált ellátórendszernek, és egyik nélkül sem adhatunk hatékony választ arra a kihívásra, amit a dizájner drogok és a hepatitis C vírus terjedése jelent.

Forrás: Nemzeti Drog Fókuszpont

A kormány a nemzeti drogstratégia végrehajtását szolgáló szakpolitikai programból teljesen ki akarja hagyni a tűcserét, amit a tervezet még csak nem is nevesít. Ennek a döntésnek valódi tragikumát akkor mérhetjük fel, ha áttekintjük a Nemzeti Drog Fókuszpont frissen megjelent éves jelentésében szereplő járványügyi adatokat. A 2008-as 23%-ról 2015-re közel 50%-ra nőtt a hepatitis C vírus előfordulása az injekciós drogfogyasztók körében, miközben 2011 és 2015 között 650 ezerről kevesebb, mint 190 ezerre csökkent a kiosztott steril fecskendők száma. A Világegészségügyi Szervezet (WHO) évi 200 steril fecskendő kiosztását tartja minimálisan megkövetelendőnek ahhoz, hogy a tűcserék hatékonyan tudják megelőzni a járványokat: nálunk ez a szám most 30 körül van, ezzel a sereghajtók között vagyunk az egész Európai Unióban. 

14708167_1225706620786012_5765474364250244210_n.jpg
"Segíteni, nem kriminalizálni," mondja Észtország volt belügyminisztere egy budapesti konferencián

A múlt héten a budapesti Európai Ifjúsági Központban a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Egyesület (Harm Reduction International) konferenciát tartott, többek között a tűcserék finanszírozásának témájában. Ezen részt vett Jindrich Voboril, a cseh nemzeti drogkoordinátor, aki elmondta, hogy hazája a drogfogyasztók büntetése helyett az ártalomcsökkentésre helyezte át a hangsúlyt, és évente több, mint 6 millió steril fecskendőt osztanak ki! Szintén részt vett az eseményen a volt észt belügyminiszter, Ken-Marti Vaher, aki elmondta, hogyan reagált kormánya a drogfogyasztók körében rohamosan terjedő fertőzésekre. Dekriminalizálták a drogfogyasztást, fejlesztették az ártalomcsökkentő programokat. Ma már jóval 200 fölött van az egy drogfogyasztóra jutó kiosztott steril fecskendők száma Észtországban, és ennek megfelően sikerült visszaszorítaniuk a hepatitis és HIV fertőzéseket. Jellemző, hogy eközben a magyar kormány még a konferenciára sem jött el, hogy kifejtse álláspontját. Nagyon jól tudják, hogy a Rétvári Bence és Kocsis Máté által favorizált demagóg drogpolitika legfeljebb egy kocsmai vitában (vagy egy mai magyar parlamenti vitában, ami nem mindig sokkal magasabb színvonalú) vállalható, szakmailag viszont vállalhatatlan és védhetetlen.

Sárosi Péter 

Alkoholmentes hónapot hirdet Száraz november címmel a budapesti székhelyű Kék Pont Alapítvány.

 

A Kék Pont MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, a Száraz november elnevezésű kezdeményezést "az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért" találták ki. Az absztinencia-kampány arra épül, hogy az emberek jobban megértsék önmagukat és az alkoholhoz fűződő viszonyukat - emelték ki, hozzátéve: a Facebookon szervezett közösségi programot angol mintára építették fel.

Novemberben mondj nemet az alkoholra!
Novemberben mondj nemet az alkoholra!

 

Az alapítvány munkatársai azt várják a kampánytól, hogy szélesedik az alkoholról folyó társadalmi párbeszéd, valamint olyan egyéni élmények birtokába jutnak a résztvevők, amelyek segítségével hatékonyabban tudják szabályozni az alkoholfogyasztásukat és megelőzni a problémás ivás kialakulását. Az érdeklődők a Kék Pont Alapítvány Facebook-oldalán és a hozzá kapcsolódó eseményoldalon juthatnak bővebb információkhoz.

Az alkohol rendszeres fogyasztása akkor minősül betegségnek, ha az alkoholizmus testi, lelki és szociális tünetei már kimutathatóak. Az alkoholizmusról mindent megtudhat az alábbi cikkünkből!

A részvételt azoknak ajánlják, akik hetente legalább egyszer isznak. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a komoly alkoholproblémával küzdő napi nagyivók ne a kezdeményezéshez csatlakozzanak, hanem írjanak azinfo@kekpont.hu címre segítségért. A szervezők ígérete szerint az akció résztvevői egy "rázós" kezdeti szakasz után egyre jobban érzik majd magukat, valamint többet fognak törődni önmagukkal és másokkal is.

Minden tizedik magyar alkoholista

Magyarországon körülbelül 800.000-1.000.000-ra tehető az alkoholbetegek száma. Az alkoholizmus férfiaknál gyakrabban fordul elő, a férfi/nő arány 4:1, azonban kutatási adatok szerint ez az arány lassú kiegyenlítődési tendenciát mutat. A női és a fiatalkori italozás egyre gyakoribb. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) olyan idült betegségnek tartja, melynek kezdete alattomos, felismerhető tünetei vannak, s ezek az alkoholizmus súlyosságával arányosak. Az alkoholfüggőség testi és lelki tünetekben jelentkezik, és nem csak a betegre, de annak környezetére is kihatással van.

Papp Éva Mária 2016.10.18. 19:40

Meghívó

Meghívó

 

A Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények

 

szeretettel meghívja Önt az

 

ÍRISZ

 

Szenvedélybetegek Nappali Intézménye 

 

10 éves

 

fennállásának jubileumi ünnepségére

 

 

Az ünnepség időpontja és helye:

 

  1. 2016. október 27. Csütörtök 9.30.

1094 Budapest, Berzenczey u. 26.

 

 

PROGRAM


9.30 – 10.00     Érkezés, regisztráció

10.00 – 12.00

  1. Köszöntő - Gedeon Andor

Ferencvárosi Szociális és gyermekjóléti Intézmények Igazgatója                       

  1. Megnyitó- Kállay Gáborné Alpolgármester Asszony                                                                                             
  2. ÍRISZ - kezdetektől napjainkig Nagy Zsolt

  addiktológiai konzultáns, volt intézményvezető 

  1. ÍRISZ jelene és jövője – Kováts Tibor

 addiktológiai konzultáns,jelenlegi  intézményvezető

  1. Bennünk élő Függő - dr. Petke Zsolt OPAI Osztályvezető Főorvos                                                                     
  2. Felépülés történetek - Kliensek saját élményű beszámolója

 

12.00 – 13.00          Kávészünet

13.00 – 15.00         Kötetlen beszélgetés a kliensekkel 

 

Mindenkit szeretettel várnak! 

A pszichiátriai ellátás fejlesztése az öngyilkosság visszaszorítása miatt is fontos

 

Önálló részleget hoznak létre az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben a betegtársaikra is veszélyes, agresszív, magas kockázatú pszichiátriai betegeknek. Ez az egyik kiemelt projekt abból a négyből, amellyel a hazai pszichiátriai ellátást fejlesztik. 

 

Európában minden országban van legalább egy olyan intézmény, ahol az emelt biztonsági kockázatú (high security) pszichiátriai betegeket kezelik. Magyarországon azonban még nem létezik ilyen, az ön- és közveszélyes betegek nincsenek elkülönítve, így fordulhatnak elő az olyan sajnálatos események, mint amikor valamilyen pszichózis vagy téveszme miatt az egyik beteg a másikra támad. A probléma azonban hamarosan nálunk is megoldódik, egy uniós projektnek köszönhetően ugyanis a Nyírő Gyula-kórházon belül, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben (OPAI) felépülhet az első kórházi részleg a nagyon agresszív, nehezen kezelhető betegeknek.

Mint Németh Attila főigazgató a Magyar Időknek elmondta: a tervezett 32 férőhelyes osztály abban különbözik az az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézettől, hogy az utóbbiban kizárólag bíróság által kényszergyógykezelésre, illetve zárt intézeti elhelyezésre ítélt pszichiátriai betegeket fogadnak. Olyanokat, mint például az a „fényevő” apa, aki téveszméje miatt halálra éheztette saját gyermekét.

A magas biztonsági kockázatú betegek elhelyezésére szolgáló részleg építése a tervek szerint januárban kezdődhet, és legkésőbb két év múlva nyílhat meg. Uniós forrásból összesen kétmilliárd forint fordítható erre a célra, és a pszichiátriai és addiktológiai ellátórendszer infraöngyiklstrukturális feltételeinek fejlesztésére ezzel együtt összesen négy projekt indul hamarosan. Egy másik, ötmilliárdos pályázatból a pszichiátriai gondozókat fejlesztik a közép-magyarországi régión kívül országszerte, a harmadik pályázat a még fel nem újított pszichiátriai osztályok korszerűsítésére ad összesen 2,3 milliárd forintos támogatást, míg összességében hatmilliárd forintot fordíthatnak országszerte a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátás fejlesztésére.

MAGYARI_TEMP

A programok létjogosultságát mi sem illusztrálja jobban, mint hogy a szakemberek mára egyértelműen bizonyítottnak látják az összefüggést a megfelelő minőségű pszichiátriai ellátás és az öngyilkosságok számának csökkenése között. – Magyarországon sajnos világviszonylatban mindig is magas volt az öngyilkosságok aránya, ami 1984–85-ben érte el a csúcsát. Ezt követően fokozatosan csökkent, egészen 2007-ig, amikor az akkori kormányzati intézkedések – köztük a Lipótmező bezárása – szétverték a magyarországi pszichiátriai ellátást. 2011-ben indult meg újra az öngyilkosságok számának csökkenése, ami igazolja, hogy a befejezett öngyilkosságok hátterében nyolcvan százalékban kezelendő pszichiátriai betegség – elsősorban depresszió, szenvedélybetegség, vagy a kettő kombinációja – áll, tehát amennyiben jó az ellátás, kevesebben vetnek véget önkezükkel az életüknek – fejtette ki Németh Attila.

Haiman Éva - magyaridők

Az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (OPAI) és a Magyar Pszichiátriai Társaság a mai Lelki Egészség Világnapján tartott sajtótájékoztatót a Nyírő-OPAI főépületi Tanácstermében.

Öngyilkossági ráták

Bár a magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban kedvezőtlen, azért vannak pozitív változások. Kiemelkedő nemzetközi eredményeket értek el magyar munkacsoportok, és a friss adatok szerint tovább csökkent a magyarországi öngyilkossági halálozás is – mondta el dr. Németh Attila az OPAI főigazgatója és dr. Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke a magyarországi öngyilkossági mutatók alakulásáról és a hazai pszichiátria helyzetéről.

A Lelki Egészség Világnapjának bevezetését a Mentális Egészség Világszövetsége (World Federation for Mental Health) kezdeményezte 1992-ben, Magyarországon pedig 1994 óta emlékeznek meg róla. Hagyományosan minden év október 10-én hívják fel a figyelmet a mentális egészség fontosságára és az érintetteket ok nélkül sújtó előítéletekre.

A közelgő Lelki Egészség Világnapja alkalmából a pszichiátriai szakma a lelki egészség magyar helyzetére kívánja felhívni a figyelmet. A magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban igen kedvezőtlen. Az Állami Számvevőszék pszichiátriai betegellátás átalakításának ellenőrzéséről szóló 2012. évi jelentése szerint a hazai lakosság mentális állapota rosszabb az európai átlagnál: kedvezőtlenebb a helyzet a férfiak depressziója, a kóros alkoholfogyasztás és a befejezett öngyilkosság tekintetében is.

A kezeletlen és gyakori mentális zavarok jelentős többletköltséget generálnak a honi egészségügy területén. A WHO Global Burden of Disease felmérése alapján hazánkban a depressziós tünet együttes a tartós munkaképesség-csökkenés 3. leggyakoribb oka. Fontos megemlíteni, hogy a depresszió miatti költségek 88%-a közvetett módon, elsősorban a kieső munkanapok, illetve a gyengébb teljesítmény miatti termelékenység-csökkenés költségeként jelentkezik. Más európai országok – annak ellenére, hogy nálunk kedvezőbb helyzetben vannak – már léptek: Németország és Anglia egészségügyi kiadásainak 10%-át mentális egészségfejlesztésre fordítja.

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy Magyarország nincs reménytelen helyzetben. Magyar munkacsoportok kiemelkedő nemzetközi eredményeket könyvelhetnek el, számos jó gyakorlat található Magyarországon is – ugyanakkor ezek elszigeteltek, és állandó forráshiánnyal küzdenek. Magyarország vezette a Közös Akció a Lelki Segítségért Program Depresszió és Öngyilkosság ellenes munkacsoportját, majd ezt követően uniós partnereket keresett az itt megfogalmazott ajánlások gyakorlati megvalósításához.

Mindezek miatt a szakemberek nagy várakozással tekintenek a már korábban is említett Kopp Mária Nemzeti Lelki Egészség Stratégiára. Az ország versenyképessége szempontjából rendkívül fontos volna a Stratégia, illetve annak Cselekvési Terve mielőbbi gyakorlati megvalósulása.

Szintén bizakodásra adhat okot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben közzétett 2105-ös adatai szerint tovább csökkent a magyarországi öngyilkossági halálozás. Ötvenhét fővel kevesebben vetettek véget életüknek önkezűleg az előző évhez viszonyítva, ami önmagában nézve 3%-os csökkenés, ami nem tűnik soknak. Ha azonban folyamatában nézzük az adatokat, akkor figyelemre méltó csökkenést látunk.2013-ban ugyanis 11%-kal, 2014-ben további 8%-kal csökkent az öngyilkossági ráta, és ilyen gyors csökkenésre az elmúlt 50 évben még nem volt példa. A mostani eredmény igazi jelentősége abban áll, hogy ez a kedvező tendencia folytatódott, így 2011 és 2015 között összesen 25%-kal (!) csökkent a suicid ráta.

Összehasonlításként 2006 és 2010 között – köszönhetően az akkor egészségügyi átalakításoknak – stagnált, illetve minimálisan még emelkedett is a befejezett öngyilkosságok száma. A 2007-es átalakítás mind a járó-, mind a fekvőbeteg pszichiátriai ellátórendszert jelentősen meggyengítette, öt év kellett ahhoz, hogy a szakma rendezze sorait, aminek eredményei később megjelenhettek már a számokban is. Újra nőtt a gondozókban és az osztályokon az orvosok és a pszichológusok száma, felújítottak számos vidéki pszichiátriai osztályt. A csökkenés köszönhető annak is, hogy a magyar pszichiátriában és lelki egészség ellátásban vannak nemzetközi szintű jó gyakorlatok, amikre lehetne építeni.

Mindazonáltal bőven van még tennivaló. A korosztályos statisztikákból a 75 éven felüliek halálozási aránya csökkent a legkevésbé, talán itt a legkevésbé hatékony a pszichiátriai gondozás. Itt elsősorban (pszicho)szociális intervencióra van szükség, illetve összességében a krízisintervencióra kellene kiképezni minél több szakembert.

zeta

Ha nem érezzük magunkat erősnek és jókedvűnek, az jelezhet rosszabbat is, mint gondolnánk. A depresszió ugyanis a demencia egyik legkorábbi tünete, a memóriaproblémák előtt már jóval korábban lehet ezt érzékelni.

 

A Neurology szaklapban megjelent, mint 2400 egészséges felnőttel több mint hét éven át végzett kutatás megállapította: kétszer nagyobb az esélye a demencia jelentkezése azoknál, akik a depresszió tüneteit mutatják. Ennél pedig több korai tünet is van, amelyre érdemes figyelnünk, az alábbiakban ezeket gyűjtöttük össze.
 

Megváltozik az étvágy

Ha gyökeresen megváltozik az, hogy milyen fajta ételeket kívánunk - és/vagy éppenséggel az édes ételeket kívánjuk csak meg igazán -, az igen korai jelzése lehet a demenciának, állítja egy japán tanulmány. A kutatók azt állítják, hogy agyunk betegséggel kapcsolatos területei uralják az ízlelőbimbókat is, ízérzékelésünk és étvágyunk megváltozása tehát logikus konklúzió. Ezt aláhúzza az is, hogy az ezen kutatásban résztvevő demenciások nem is érezték, hogy lejárt vagy romlott ételt esznek.
 

Törvénysértések

Magánlaksértés, KRESZ megszegése,lopás? Mindez a demencia korai jele is lehet, amelyet az orvosi irodalom frontotemporális demenciaként (FTD), egész pontosan az agy elülső területeit érintő válfajaként ismer. Egy, a JAMA Neurologyban megjelent tanulmány például az FTD-betegek 14 százaléka követ el jogilag büntethető cselekedeteket. A kutatók szerint ez azért történik, mert a betegség hatására agyunk nem képes felismerni a társadalmi konvenciókat és szabályokat, nem is csoda, hogy megszegjük ezeket.

A sétatempó lelassulása szintén a demenciára utalhat

A sétatempó lelassulása szintén a demenciára utalhat

Eltűnik a szarkazmus

Nem látjuk már át, mikor viccel velünk valaki? Ha képtelenek vagyunk észlelni a hazugságokat, a szarkazmust és a hasonlóan "őszintétlen" megnyilvánulásokat, az a demencia egyik jele lehet, állítja a University of California egyik kutatása. Ez azért fordul elő, mert a betegség agyunk azon területeit is megtámadja, amelyek nemcsak észlelik, de értelmezik is a magasabbrendű verbális információkat.

Lassulás

A sétatempó lelassulása szintén az Alzheimerre utaló jel lehet és ezt még hamarabb látni, mint a kognitív tüneteket. A Neurology egyik tanulmánya szerint ez az agyban felhalmozódó béta-amiloid raktárak feltöltődésének következménye: ezek a fehérjék okozzák az agyat károsító plakkokat.

Kényszeres viselkedés

Elkezdünk felhalmozni a dolgokat vagy egyre kényszeresebben viselkedünk, mintha minden egy kötelező, megváltoztathatatlan rituálé lenne? Muszáj vennünk minden nap egy újságot az újságosnál (sőt, egy bizonyos újságosnál) még akkor is, ha sosem olvassuk el? Az új, kényszeres viselkedés szintén jelezheti a demencia előretörését.
 
Forrás: házipatika,  Prevention.com
Kevesebb HIV-fertőzött, több AIDS-beteg

 

Attól is javulhat a statisztika, hogy szűrés híján a tudtukon kívül élnek HIV-fertőzöttként.

 

Úgy tűnik tendenciának is tekinthető, hogy csökken az újonnan felfedezett HIV-fertőzöttek száma, legalábbis ez olvasható ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) legfrissebb, 2016. első félévére vonatkozó statisztikájából. Nem kizárt azonban, hogy egyszerűen arról van szó, hogy kevesebben vizsgáltatják meg magukat.

A féléves statisztikák alapján 121-en fertőződtek meg idén a HIV vírussal, tavaly ez a szám magasabb volt: 133, két éve hat hónap alatt pedig 142 esetet regisztráltak. Hasonlóan a korábbi évekhez 2016. első félévében is az ismert fertőzöttek zöme (56 fő) homoszexuális volt, de meglepően sok volt az ismeretlen fertőzött (51 fő), akiket az anonim vizsgálatokon szűrtek ki.

 

Idén júniusban Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház (ESZSZK) infektológus főorvosa tájékoztatóján azt mondta, azt tapasztalja: a lehetőségekhez képest nagyon kevesen vizsgáltatják meg magukat, és tudtukon kívül élnek HIV-fertőzötten - számuk 3-4 ezer is lehet. Ezt igazolja, hogy egyre többen kerülnek be a László Kórházba végstádiumú AIDS-esként, úgy, hogy még soha nem jártak szűrővizsgálaton. Rajtuk már nagyon nehéz segíteni, nem véletlen, hogy fél év alatt 9-en haltak meg a kórban, csaknem annyian, mint tavaly egész évben (11).

Az OEK most szeptemberben nyilvánosságra hozott adatai némileg ellentmondanak a főorvos szavainak, ugyanis eszerint idén az első fél évben valóban az eddigi - hat hónap alatt – legtöbbet, 29 új AIDS-beteget regisztrálták, viszont a központ statisztikája szerint nem 9, hanem 6 halálos áldozata volt a kórnak.

 

Összehasonlításként: tavaly és tavalyelőtt a fertőzöttek közül az első fél évében 24-en lettek AIDS-betegek. Hét évvel ezelőtt egyébként egy teljes év alatt összesen 23 AIDS-est regisztráltak. A betegek közül 2015. első hat hónapjában 9-en haltak meg, többen, mint addig fél év alatt bármikor.

A HIV-fertőzöttek területi megoszlása alapján továbbra is Budapesten él a legtöbb HIV-pozitív személy (1469). Második helyen Pest megye, harmadik helyen Fejér megye áll, de sok fertőzöttet tartanak nyilván Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyékben is. Az idén regisztrált AIDS-betegek között 26 férfi és 3 nő volt.

 

Megoszlásuk rizikócsoportonként: 25 homoszexuális, 3 heteroszexuális és egy intravénás kábítószer használó. A fertőzöttek közül 1986 óta összesen 868-an betegedtek meg AIDS-ben, a halálos áldozatok száma pedig eddig 375.

weborvos

Tavaly 100 ezer lakosra 19 jutott, ami 60 százalékos csökkenést jelent a ’80-as évekhez képest.

Jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon. A legrosszabb helyzet 1984 környékén volt, amikor 100 ezer lakosra 46 befejezett öngyilkosság jutott. Az elmúlt 30 évben viszont folyamatosan csökken az öngyilkosok száma. Tavaly, azaz 2015-ben 100 ezer lakosra 19 jutott, ami 60 százalékos csökkenést jelent a ’80-as évekhez képest.

Forrás: Shuttertock

A csökkenésnek nagyon sok oka van, de a fő ok, hogy a depressziós betegségek jobban kezelhetőek, mint annak idején. Márpedig a depresszió és az öngyilkosság szorosan összefügg. „Nem azért lesz valaki öngyilkos, mert gondja van, hanem majdnem mindig valamilyen háttérben lévő pszichiátriai betegség, amelynek következménye az öngyilkosság” – mondta prof. Rihmer Zoltán, az MTA doktora a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Óriási probléma, hogy a betegek kétharmada nem azzal keresi fel a háziorvost, hogy szomorú és rosszkedvű, hanem különféle testi problémákkal, ízületi fájdalmakkal, fejfájással, amelyek már a testi tünetek – erről dr. Szekeres György pszichiáter beszélt a műsorban.

A másik probléma, hogy a depresszió együtt jár különféle függőségekkel és szenvedélybetegségekkel, gyakrabban, mint egyéb más betegségek. De az alkohol és a drog csak rövid időszakra hoznak felüdülést. Nagyon fontos, hogy ahány féle depressziós ember, annyiféle, személyre szabott megközelítést lehet és kell is alkalmazni – magyarázta a pszichiáter.

Súlyos depressziós állapotban már orvosi segítségre van szükség és már kitűnő gyógyszerek állnak rendelkezésre – hangsúlyozta Rihmer Zoltán, aki az időjárás hangulatunkra gyakorolt hatásáról is beszélt. Mint kifejtette: „a mediterrán országokban fele olyan gyakori a depresszió, és negyedannyi az öngyilkosság, mint felénk” – ismertette az MTA doktora a Kossuth Rádió műsorában.

Kedves Kollégák !

 

 

Az ADDICTUS Műhely 2016. októberi  témája:

 

Az őszinte szembenézés szerepe a józanodásban

a

 „PIÁSOK” c.

 

film alapján.

 

 

Időpont: 2016. október 18. kedd 10 h

Helyszín: 1103 Budapest, Vaspálya utca 56.

 

A filmről:

Nem a hasis, nem a heroin, nem a kokain a legelterjedtebb kábítószer a földön, hanem az alkohol, százmilliók szenvednek tőle, s milliók próbálnak leszokni. Az Anonim Alkoholisták közössége mindenkinek lehetőséget nyújt, hogy megvívjon saját maga és többi sorstársa előtt az ital démonával. Jim is megpróbálja ezt az utat, kitárja lelkét, minden gondját-baját a társaság előtt.

A film Jim egy napját mutatja be: józanodási kísérlet, hazugság, önbecsapás, visszaesés, majd visszatérés a közösségbe.

Mindeközben megismerhetjük egy AA csoport tagjainak sokféle és mégis egyforma történeteit. 

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Az introvertáltak furcsának és titokzatosnak tűnhetnek, pedig minden megnyilvánulásukra van magyarázat. Néhány éve már világnapjuk is van, ami többek között azért is fontos, mert nem mindegy, hogy az extrovertált többség hogyan bánik velük. Segítünk eligazodni a világukban.

 

Az introvertáltak világnapja nagyszerű lehetőség arra, hogy az alapjáraton extrovertált világ jobban megértse és értékelje ezt a sokszor félreértett, titokzatosnak vagy arrogánsnak tűnő kisebbséget. Az első ilyen napot nem is olyan rég, 2011-ben jelölték ki először, vagyis van mit behozni. Segítünk néhány kapaszkodóval, mert tényleg megéri jobban megismerni az introvertáltak gazdag és színes világát.

Az introvertált szót gyakran lekicsinylő legyintéssel ejtjük ki, sőt szinte szitokszónak számít. A nyugati társadalmak alapvetően az extrovertáltságot dicsőítik, a közéletet ennek megfelelően az extrovertáltak uralják. A témát a közbeszédbe egy könyv és egy nagy sikerű TED-előadás formájában is bedobó Susan Cain (maga is introvertált) meglehetősen aggasztó gondot lát abban, hogy az extrovertáltság egyfajta elnyomó ideológiává vált, és kiszorítja az emberek introvertált tömegeit egy olyan tulajdonság miatt, amely a személyiségük lényegét képezi.

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy mit jelent az introvertáltság, ugyanis rengetegen félreértik. Mert az introvertáltak például túl komolynak tűnnek. Vagy éppen túl szégyenlősnek? Esetleg inkább arrogánsak és udvariatlanok? Mégis miért nem szállnak be ebbe a jó kis beszélgetésbe? Mindenre van magyarázat.


MÁSHOL VAN A KOMFORTZÓNÁJUK

 

Az introvertált-extrovertált felosztás Carl Gustav Jung pszichológus nevéhez fűződik. A most ismert statisztikák szerint az emberek 20 százaléka, de az is lehet, hogy egyharmada introvertált, ennek ellenére ez az egyik leggyakrabban félreértett személyiségjegy. A tudomány egyelőre azt tudja az introvertáltakról, hogy másképp dolgozzák fel az információt és az ingereket, mint a többi ember. Ők a saját világukban szeretnek elmerülni, ellentétben az extrovertáltakkal, akik jobban kötődnek a külvilághoz. Az introvertáltakat lemeríti a társas érintkezés, az extrovertáltakat energizálják a társasági helyzetek. Az introvertáltak komfortzónája kevesebb ingert tűr meg, mint az extrovertáltaké. Van, akié sokkal kevesebbet.



 

Az introvertáltaknak vannak szükségleteik. Mármint olyan szükségleteik, amelyek különböznek az extrovertáltakétól, és elengedhetetlenek ahhoz, hogy rendeltetésszerűen élni tudjanak. Például szükségük van az egyedüllétre, a csendes és értelmes beszélgetésekre. Nincs szükségük nagyközönségre és felületes, parttalan csevegésre, vagy ha mégis belerángatják őket valami hasonlóba, akkor legalább egy napba telik, amíg regenerálódnak. A csacsogás képességének a hiányát sokan az arrogancia jelének tekintik, pedig egyszerűen csak arról van szó, hogy ők fejben gondolkodnak, míg az extrovertáltak általában szóban – az ő értekezleteik például ezért is húzódnak el, és fogalmuk sincs, hogy közben milyen kínoknak teszik ki az introvertált társaikat.

Az introvertáltak nem szégyenlősek, és nem is mizantrópok, bár néha egyetértenek Jean-Paul Sartre-ral abban, hogy a pokol az a másik ember. De inkább csak arról van szó, hogy fárasztónak tartják a többieket, amit persze az extrovertáltak nehezen értenek meg, mert őket pont felélénkíti mások társasága, és akkor érzik elveszettnek magukat, amikor egyedül vannak. Egy-két órányi társasági élet viszont annyira lemeríti az introvertáltakat, hogy szükségük lesz utána némi feltöltődésre, ami leginkább egyedüllétet jelent.



 

Egy introvertáltat általában péntek este lehet leleplezni: míg az extrovertáltak ilyenkor alig várják, hogy mások társaságában feltöltődjenek az egész heti munka után, ők teljes erővel arra készülnek, hogy végre kicsit egyedül legyenek otthon.


ISMERJÉK MEG EMBERTÁRSAIKAT!

 

Nem állítjuk, hogy az extrovertáltaknak könnyű dolguk van, ha meg akarják érteni az introvertált embertársaikat. Hogy miért érdemes tisztában lenni azzal, hogy miként kell bánni egy introvertálttal? Mert ha nem így tesznek, nagy valószínűséggel az őrületbe kergetik azokat az introvertált családtagokat, barátokat vagy munkatársakat, akikkel nap mint nap kapcsolatban vannak.

Mégis mihez kezdjünk egy introvertálttal? Hogyan viselkedjünk vele? Mivel teszünk jót? A kérdéseket megfuttattuk az egyik introvertáltakat egybegyűjtő nemzetközi Facebook-csoportban, ahol érezhetően személyes tapasztalatokra épülő válaszok születtek.

Az egyik komment szerint már az sokat jelent, hogy értékelni tudjuk a másik különbözőségét. „Amikor egy introvertált azt mondja, most nincs kedve beszélni, semmi értelme vitatkozni vagy erőszakoskodni vele. Nem játszmázik, azért mondja, mert épp szüksége van a személyes terére, és minél jobban megnehezíti valaki a dolgát, annál többet árt a kapcsolatuknak” – írta egy másik hozzászóló. Egy másik véleményből pedig megint csak arra derült fény, hogy egy introvertáltat nagyon könnyű félreérteni. „Ha mellőzik a szemkontaktust, vagy éppen nem reagálnak egy beszélgetésben, ne feltételezzék azt, hogy udvariatlanok vagy lenézőek. Pont az ellenkezője a helyzet. Ilyenkor megszabadulnak a külső ingerektől, hogy jobban fel tudják dolgozni magukban azt, amit mondanak nekik.”



 

És jó, ha nem értik félre a visszavonulási kísérleteiket sem. „Sok introvertált szereti a társaságot, de csak kis dózisokban, és ha az este vége felé elcsendesednek, vagy furcsán kezdenek el viselkedni, az annyit jelent, eljött az ideje, hogy egyedül legyenek. Ennek általában semmi köze a társasághoz, semmi személyes, csak ki kell engedniük, miután sok emberrel voltak együtt.” 


 

A helyzet az, hogy nem mindig jó, ha másokkal is úgy bánunk, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Az introvertált-extrovertált kombinációban legalábbis ez a tézis mindenkinek az életét megkeserítheti. Ha kapcsolatba (mármint valódi, értelmes kapcsolatba) akar kerülni egy introvertálttal, ezeket érdemes megfontolnia:

  • Ne akarjon nyomást gyakorolni rá, úgyis ellenáll. Ha azonnal akar tőle valamit, általában azt kockáztatja, hogy elveszíti azokat a mesteri terveket és kreatív gondolatokat, amelyeket az introvertált kihozott volna magából, ha nem sürgetik vagy provokálják. Egy introvertáltnak időre és térre van szüksége ahhoz, hogy gondolkodjon. Ha kérdezne tőle valamit, ne számítson azonnali reakcióra. Cserébe értelmes, használható, fontos válaszokat fog kapni.

  • Egy introvertáltnak tudnia kell, hogy tiszteletben tartják a terét. Nem mimóza, és nem kell úgy bánni vele, mint a hímes tojással, egyszerűen csak tisztelni kell. És adott esetben békén hagyni.

  • Ha azt látja, hogy egy introvertált elmerül a gondolataiban, ne kérdezze meg tőle, hogy mi a gond, vagy hogy minden rendben van-e vele. Ez az elmerülés a saját fejében az ő természetes létezése. Egyszerűen hagyja békén, hiszen jól van. Jobban nem is lehetne.

  • Ha mondani akar neki valamit, térjen azonnal a lényegre. Kevés dolog van, ami jobban lefáraszt vagy kiborít egy introvertáltat, mint a felszínes csevegés. Ide kapcsolódik az a megállapítás is, hogy ha egy introvertált beszélni akar, akkor fog is. Tehát ne erőltesse, mert csak kényelmetlenül fogja érezni magát, és zavarba jön. (Az introvertált rémálma, amikor egy ismeretlenekből álló csoportban elhangzik a felszólítás, hogy akkor most szépen mutatkozzon be mindenki, és mondjon pár szót magáról.) Ha tényleg olyan témát vet fel, amely érdekli őt, alig tudja majd leállítani!

  • Ha elkezdett beszélni, ne szakítsa félbe! Az introvertáltak gondolkodnak, mielőtt bármit is kimondanak, így nagy eséllyel már eldöntötték, hogy amiről beszélnek, az fontos. Ha viszont félbeszakítják, azt fogják gondolni, hogy őket nem hallgatják meg, és szinte esélytelen, hogy megismételjék, amit mondtak. Hagyják, hogy befejezzék a mondataikat!

  • Ne lepje meg a társaságával! Egy introvertálthoz nem lehet csak úgy beesni. Vagyis lehet, csak attól ő nagyon rosszul fogja érezni magát. Nem akkor mutatják a legjobb arcukat, amikor meglepik őket. Ha viszont pár nappal előtte szól, ő fel tud készülni a társaságára, és ez mindkettőjüknek élvezetes lehet.

  • Ha azt mondja, fáradt, az egy kód arra, hogy nem akar emberek között lenni. A mentális egészsége érdekében pedig néha teljesen le kell kapcsolódnia mindenféle társas érintkezésről, így ne lepődjön meg, ha jó ideig nem válaszol sem a hívására, sem az sms-ére, sem az e-mailjére, sem a chatüzeneteire, de még egy árva lájkot sem nyom a Facebookon. Ha viszont feltöltődött, ismét visszakapja őt.

  • Ami mások meghallgatását illeti, az introvertáltak igazi szuperhősök ezen a téren, de nekik is vannak korlátaik, úgyhogy ne használja ki őket. Ebben a helyzetben is igaz: ha egy introvertált nem mond semmit egy ideig, az azt jelenti, hogy épp feldolgozza a hallottakat, vagyis egy beszélgetésben nincs olyan, hogy valami elmegy a füle mellett.

  • Ha egy introvertált azt mondja, szeretne inkább otthon maradni, akkor tényleg otthon akar maradni, szóval csak hagyja. Ne próbálja meg lebeszélni róla, mert nem fogja meggondolni magát. És ne keltsen benne lelkiismeret-furdalást, mert az meg senkinek sem jó.

  • És ami talán a legfontosabb: ne próbáljon meg extrovertáltat csinálni belőle! Ő úgy jó, ahogy van. 

Vándor Éva - vs 

Ezúttal is neves szakértőkkel és izgalmas témákkal várja a résztvevőket a Wolters Kluwer Visegrádon megrendezendő XIII. Magyar Munkajogi Konferenciája október 11–13. között. Számos, a mindennapi és a jogi közérdeklődést egyaránt átölelő téma megvitatására lesz lehetőség, kezdve például a rugalmasság és a munkavállalói jogállásvédelem új megközelítésétől a munkaügyi perek rendkívüli jogorvoslatain át a munkáltatói utasítás és annak korlátaiig bezárólag. Ebből az alkalomból interjúsorozatot indítunk, hogy néhány felkért előadó – saját szemszögéből – előzetesen is bepillantást adjon e témákba. Ezúttal dr. Rátkai Ildikó ügyvédet kértük fel a bemutatkozásra.

Ahogyan az egész munkajogi konferencia, úgy az ön előadása is sok izgalmat ígér, melyet az első napon A XXI. század kihívásai a munkaviszonyban elnevezésű szeminárium keretében tart. A címe: Alkohol és drogfogyasztás ellenőrzése a munkahelyen. A laikus ember, vagy egy átlagos munkavállaló azt gondolhatná, nincs ezzel a kérdéssel különösebb gond, hiszen aki pityókás vagy részeg, azt a főnöke – teljesen érthetően és fel nem róható módon – egyszerűen hazaküldi. No meg azt is, akin netán észreveszi, hogy furcsán csillog a szeme. De nyilván jogászi szemmel mindez sokkal összetettebb kérdés. Hogyan jött a témaválasztása?

Több ügyfelünknél is felvetődött egy komplex rendszert kialakításának az igénye az alkohol- és drogfogyasztás ellenőrzésére, de különösen ez utóbbira. Ezek jellemzően amerikai tulajdonosi hátterű cégek, amit azért fontos hangsúlyozni, mert ők az USA-ban alkalmazott, egységes keretet akartak meghonosítani minden, más országban működő leányvállalatuknál is. Csakhogy Magyarországon, de ez általában az európai országokra is igaz, a munkahelyi drogellenőrzés sokkal nehézkesebb, mint Amerikában. Ott ugyanis kicsit megengedőbb a szabályozás, azaz több jogosítványt ad a munkáltató kezébe. Nálunk viszont csak az alkoholfogyasztás ellenőrzésére van kialakult jogi gyakorlat, míg a drogfogyasztásé nehezebben kivitelezhető a személyiségi és az adatvédelmi jogok miatt. Innen jött az ötlete, hogy ebben a témában osszam meg a tapasztalataimat a hallgatósággal.

Hazai jogi szempontból hogyan választható ketté e két terület?

Nos, a legfontosabb alapelv a munkára képes állapot, mint az egyik fő munkavállalói kötelezettség. Ez egy létező jogi fogalom, ami a gyakorlatban azt jelenti: a munkavállaló olyan szellemi és fizikai állapotban van, hogy képes ellátni a munkáját, illetve rendelkezik mindazokkal a készségekkel, melyeket a munkáltató a munkavégzéshez előír. A munkára képes állapot az adott napon, a tényleges munkavégzés megkezdése előtt vagy a munkavégzés (rendelkezésre állás) közben vizsgálható. Itt jutunk el ahhoz a kérdéshez, vajon munkára képes-e az a munkavállaló, aki alkoholos befolyásoltság alatt áll vagy drogot fogyasztott, illetve akinek a szervezetében kábítószer vagy más pszichoaktív anyag található a munkavégzés megkezdését megelőző fogyasztás miatt? Természetesen nem, hiszen az ilyen ember nemcsak a saját, de más testi épségét és a munkahelyi vagyonbiztonságot is veszélyeztetheti. E vonatkozásban pedig a munkára képes állapottal – vagy annak nem teljesítésével – kapcsolatban a munkáltató profiljának, a munkahelyi környezetnek, a munkakörnek is jelentősége van, hiszen egy pohár sör elfogyasztása más következménnyel járhat egy vállalatai titkárnőnél, mint egy buszsofőrnél. Ez könnyen belátható a nem jogászok számára is. És még egy lényeges dolgot meg kell említeni: a munkavédelmi szabályok alapján a munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményeinek a megteremtéséért. A munkavállalók munkavédelmi kötelezettségei nem érintik a munkáltató felelősségét, ami azt jelenti: a munkaadó is felelős azért, hogy a munkahelyen tartózkodó személyek biztonságos körülmények között tudjanak dolgozni, ebbe pedig az is beletartozik, hogy e biztonságot ne veszélyeztesse olyan munkavállaló, aki nincs munkára képes állapotban. Ahogy az elején már említettem, a jogi háttér miatt külön kell választani az alkohol és a kábítószer kérdéskörét, tehát, hogy e tekintetben mit és hogyan ellenőrizhet a munkáltató? Miben tér el az alkoholos állapot és a drog általi befolyásoltság és annak ellenőrzési gyakorlata? Alkalmazhat-e a munkáltató szankciókat, ha igen, ez mire terjedhet ki? Ezeket tehát mind-mind vizsgálnunk kell, ha e témát megpróbáljuk szakszerűen, a jogi normák figyelembevételével boncolgatni. Az előadásomban természetesen kitérek arra is, mi a cégek jelenlegi ellenőrzési gyakorlata.

Akkor előbb nézzük az egyszerűbbet, az alkoholos befolyásoltság kérdését.

 Rátkai Ildikó

Dr. Rátkai Ildikó

Az alkoholfogyasztás ellenőrzésére stabil, bírói gyakorlattal is alátámasztott jogi háttér áll a cégek rendelkezésére Magyarországon, így az 1993-ban született munkavédelmi törvény és a 2012. évi új munka törvénykönyve. Számos jogeset és az alkalmazott széles gyakorlat is elérhető és megismerhető ebben a témakörben. Sőt, a kérdéssel egy korábbi, 2001-es legfelsőbb bírósági állásfoglalás is foglalkozott. Ez egyebek mellett leszögezte: ha a munkavállalónak a munkakezdésre teljesen alkoholmentes állapotban kell megjelennie, akkor erre a pihenőidejében is tekintettel kell lennie. Magyarán: önmagának kell tisztában lennie saját tűrőképességével, azzal, hogy a munkavégzés előtti napon mennyi alkoholt fogyaszthat el úgy, hogy az a másnapi munkakezdésre teljesen kiürüljön a szervezetéből. Ennek ugyanis szigorú jogi következménye van. Ha ugyanis a munkavállaló megszegi a munkavégzés idejére és annak megkezdésére előírt teljes alkoholtilalmat és a pihenőidőben elfogyasztott alkohol miatt munkára képtelen vagy korlátozottan képes állapotban jelenik meg a munkahelyén, azonnali hatállyal elbocsátható. Ezt tehát a Kúria jogelődje, a Legfelsőbb Bíróság mondta ki, onnantól pedig e vonatkozásban a munkajogi perek kimenetele sem lehet kétséges. A munkaadónak tehát joga van az ellenőrzésre, ebben pedig az alkalmazottnak együttműködést kell tanúsítania. Utóbbit akár időlegesen is el lehet tiltani a munkavégzésétől, de ha megtagadja az alkoholszonda megfújását, azonnali hatállyal fel lehet mondani neki. Az idézett LB-állásfoglalás azt is jelenti, hogy ha egy cégnél zérótolerancia van érvényben, akkor teljesen mindegy az alkoholos befolyásoltság mértéke. Fontos azonban, hogy az ellenőrzés nem lehet zaklatásszerű és nem sértheti a munkavállaló személyiségi jogát. Azaz, aggályos például, hogy kizárólag ugyanazt az egy dolgozót szondáztassák meg akár naponta. Egy mondatban összegezve: az alkoholfogyasztás ellenőrzésére általában alkalmazott szonda eredménye megbízható módon egy pillanatnyi állapotot tükröz valós időben, ezért a jogi megítélése is jóval egyszerűbb, mintha kábítószerről lenne szó.

Miért problémás a drogellenőrzés?

Röviden azért, mert két jogszabály ütközik: a munka törvénykönyve és az adatvédelmi jogszabály, az úgynevezett Infotörvény. Előbbi csak azt írja elő, a munkaadónak milyen körben van joga ellenőrizni a dolgozót annak engedélye nélkül, utóbbi viszont az adatvédelmi rendelkezések meghatározója, így egy cég általában véve nem jogosult vizsgálni a dolgozó egészségügyi állapotát vagy kóros szenvedélyeit. Ezek ugyanis különleges adatnak minősülnek, és mivel az ellenőrzésükhöz a dogozó írásos hozzájárulására van szükség, így a gyakorlatban a droghasználat ellenőrzése jóval nagyobb gondot okoz. Ennek a területnek – szemben az alkoholéval – nincs kialakult „jogrendje”, sem bírói gyakorlata. Mindössze egy 2005-ban kiadott iránymutatást lehet fellelni, melyet Péterfalvi Attila még adatvédelmi ombudsmanként adott ki. Eszerint rendkívül aggályos, hogy egy cég drogtesztet alkalmazzon a dolgozójával szemben. Még ha hozzájárul is az alkalmazott, annak önkéntessége erősen megkérdőjelezhető a hierarchiaviszony, azaz az alá-fölérendeltség miatt. Az ombudsman azt is leszögezte: a teszt indokolatlan beavatkozást jelent az alkalmazott magánszférájába és jogilag alátámaszthatatlan. Végül: ha valaki szervezetében drogot mutatnak ki, az – szemben az alkoholszondával – nem feltétlenül a pillanatnyi állapotot rögzíti. Ebből következően pedig a munkavégzésre képes állapot megítélése sem lehet egyértelmű. Sok olyan szer létezik, amit mondjuk valaki egy szombat esti bulizáson bevesz, de hétfőn, a munkába álláskor is kimutatható nyomokban, miközben másfél napja már semmit nem fogyasztott. Ráadásul ezek a tesztek olyan anyagokat, gyógyszeradalékokat is kimutatnak, melyek nem kábítószerek. Péterfalvi Attila ugyanakkor arra is rámutatott, ha egy munkáltató mégis szeretne valamilyen ellenőrzési rendszert alkalmazni, annak kritériumait pontosan meg kell határoznia és olyan személyi körre kell korlátoznia, akiknél a tudatmódosító szer használata fokozott biztonsági kockázatot jelent. És még egy szempont, mindennek megelőző jellegűnek is kell lennie. Amint említettem, ennek lényegében bírói gyakorlata sincs, kizárólag büntetőügyekben lelhetünk fel ilyet. Nincs tehát igazodási pont, valószínűleg e bizonytalan helyezet is okolható azért, hogy a munkáltatók nem igazán próbálkoznak ilyen típusú ellenőrzésekkel. Az is érdekes a napi tapasztalatom alapján, hogy az amerikai cégek is megértették, itt mások a szabályok, mint az USA-ban, ugyanakkor számukra a munkahelyi biztonság bizonyos szempontból magasabb rendű érték. Éppen ezért Amerikában már az állásinterjú alatt is tesztelhetik a jelentkezőket, ennek egyetlen feltétele, hogy a cég felvállaltan drogmentes munkahelyet üzemeltet. A munkavállaló megtagadhatja ugyan az ellenőrzést, de ez esetben a cég nem köteles őt alkalmazni. És bár néhány államban legális az orvosi célú marihuána fogyasztása, a cégek ezt sem kötelesek az alkalmazáskor elfogadni, figyelembe venni. Ez tehát egy markáns különbség az USA-beli és az európai szabályozás között. Utóbbira is van rálátásom, ugyanis nemzetközi munkajogi szervezetekben is aktívan részt veszek, így sok kollégával vagyok szakmai kapcsolatban. A drogellenőrzéssel kapcsolatban náluk is a mienkhez hasonló a helyezet: „lehet is, meg nem is”. Ugyanolyan bizonytalanság és kettősség jellemzi a helyzetet, mint Magyarországon: a munkabiztonságért a cég felel, de a teszt alkalmazása mégis aggályos. Talán Hollandia megengedőbb egy kicsit: ha a munkaadók a munkavállalói szervezetekkel közösen alkotják meg az eljárásrendet, akkor megengedett a teszt. Véleményem szerint Magyarországon is jó lenne valamilyen koherens szabályozás, de a megoldáshoz jogalkotói szándékra lenne szükség, egy 2005-ös ombudsmani állásfoglalás ugyanis igencsak kevés a helyzet megoldásához.

Mivel tölti szívesen a szabadidejét? Egyáltalán: miért pont a – joghallgatók körében kevésbé „slágerterületnek” számító – munkajogot választotta?

Szeretek utazni, de sokszor reggel nyolctól este nyolcig dolgozom, így kevés időm jut rá és másfajta pihenésre is. Engem már az egyetemen is alapvetően a civiljog érdekelt, majd az akkori Gazdasági Minisztériumba kerültem munkajogi kodifikációs, EU-jogharmonizációs területre. Ez egy izgalmas munka volt, megszerettem ezt a területet és későbbi ügyvédjelölti éveimben is ez érdekelt leginkább. 2004-ben avattak ügyvéddé, jelenleg saját, úgynevezett „boutique” típusú irodámat vezetem, ami azt jelenti, hogy egyetlen dologra – munkajogi ügyekre – fókuszál, de azt magas szinten, több nyelven végzi. A napi munkám 60-70 százalékát angolul végzem.

Rátkai Ildikó

Rátkai Ildikó (Rátkai Ügyvédi Iroda), jogász, közgazdász; a jogi szakvizsga megszerzését (2004.) követően a kifejezetten munkajogi ügyekre specializálódott, magyar, angol és német nyelven dolgozik. Nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezik az egyedi és kollektív munkajogi kérdésekkel kapcsolatban, munkajogi tanácsadást, munkaügyi peres és hatóságok előtti jogi képviseletet lát el. Számos munkajogi szakkönyv és cikk szerzője, illetve társ-szerzője. Rendszeresen tart előadásokat, nyilvános és cégen belüli tréningeket a munkajog különböző témáiban magyar, angol és német nyelven.

Kálmán Attila - jogászvilág

followdreams.jpg
Egy új kutatás szerint a dizájner drogok, különösen a herbálként árult szintifű már népszerűbb a hátrányos helyzetű településeken, mint maga a természetes marihuána. Időzített bombán ülünk.
 

 

A 20. század elején a falukutató mozgalom szociológusai, írói és aktivistái hatalmas szerepet játszottak abban, hogy sikerüljön feltérképezni Magyarország korábban ismeretlen fehér foltjait, ahová korábban írástudó értelmiségi nem igen merészkedett. A kilátástalanság és a nyomor bemutatásával tükröt tartottak a közvélemény elé, figyelmeztetve arra, hogy a társadalom jelentős része reménytelenül leszakadt és alapvető reformok nélkül képtelen lesz részesedni a modernizáció előnyeiből. Erre a szembesítésre napjaink Magyarországán is egyre nagyobb szükség van, a szakadék egyre mélyül a nagyvárosok modern pezsgése és a leszakadó kistelepülések nyomora között. A drogfogyasztás például teljesen más - sokkal pusztítóbb - hatással jár egy olyan közösségben, amelynek nincs hozzáférése olyan alapvető egészségügyi és szociális szolgáltatásokhoz, oktatáshoz, amelyek a nagyvárosi középosztály számára magától értetődőnek számítanak. Ezt mutattuk be a Mátraverebélyen készített filmünkkel is.

Nézd meg a Drogriporter interjúját Szécsi Judittal (az ELTE-TáTK Szociális Munka Szak oktatója), aki azt kutatja, milyen hatással vannak a dizájner drogok a mélyszegénységben élő közösségekre!

Sajnos nagyon keveset tudunk arról, ami a drogfogyasztás, különösen az új pszichoaktív anyagok (dizájner drogok) fogyasztása terén jelenleg a hasonló településeken történik. Nagy örömmel fogadtuk ezért Szécsi Juditnak az Esély című folyóiratban publikált kutatását, amely egy hátrányos helyzetű járás szegregált telepüéseinek (a köznyelv ezeket cigánytelepekként tartja számon) drogfogyasztási trendjeit kívánta feltérképezni. Sajnos a kutatás is alátámasztotta azt a szakemberek által régóta hangoztatott félelmet, hogy a dizájner drogok, különösen a szintetikus kannabinoidok ("herbál") és a katinon stimulánsok ("kristály") betörtek a kistelepülésekre is. Az előbbi például a válaszadók 40%-a, az utóbbi a válaszadók több mint 30%-a szerint jelen van a településen. Ez azért is különösen megdöbbentő adat, mert a válaszadók szerint a szintetikus kannabisz fogyasztása a természetes kannabisz növényénél is nagyobb arányban fordul elő!

screen_shot_2016-06-17_at_10_26_37.pngAmi szintén riasztó adat, hogy a szintifüvet elsősorban a közösség tinédzser és kora tinédzser korú tagjai fogyasztják a legnagyobb arányba, 12-13 éves kortól kezdve. Képzeljünk el egy szegregált településen élő gyermeket, akit szegregáltan oktatnak, otthonról a munkanélküliség és kilátásátalanság, gyakran az alkoholizmus szerepmintáit hozza magával, akinek gyerekként soha nem olvastak könyvből, nem vitték el kirándulni, aki számára gyakran még az angolvécé használata is újdonság. Vajon milyen hatással van rá, ha elkezd egy olyan szert fogyasztani, amitől belassul, rosszabb esetben paranoiddá, beszámíthatatlanná válik? Hagy-e neki bármi esélyt arra, hogy valaha is kilábaljon a nyomorból? A kutatás szerint ráadásul azok a fiatalok, akik a nagyvárosokba, például Budapestre költöznek, gyakran ott is a társadalom margóján lézengő, ellátatlanul hagyott drogfogyasztó közösségekhez csapódnak (lásd Józsefváros), így a nagyvárosba költözés sem jelenti a felemelkedés vagy az ellátórendszerbe kerülés esélyét.

Ne legyenek kétségeink: időzített bombán ülünk, óriási a baj, akárcsak az állam felelőssége abban, hogy idáig fajulhatott a helyzet. Mert az ellátórendszer és a prevenció leépítése, az ártalomcsökkentő programok ellehetetlenítése, a drogprobléma rendőri problémává való átlényegítése nélkül nem itt tartanánk. És persze nem itt tartanánk akkor sem, hogy az állam a szegregátumok felszámolását, a romák integrációját egy pillanatig is komolyan vette volna az elmúlt 25 évben. Ha a helyi szintű politikai vezetés nem úgy reagálna a jobbító kezdeményezésekre, hogy "persze, még az kéne, akkor majd idejön a többi cigány is". Ahhoz, hogy ezen a helyzeten változtatni lehessen, többre van szükség a tűzoltásnál. Egy olyan új mozgalomra lenne szükség, ami a falukutatók és népi írók huszadik századi mozgalmához hasonlóan a zászlójára tűzi a kirekesztettek, a nyomorgók felemelését és a társadalmi igazságosságot. Ez az egész nemzet érdeke. 

Sárosi Péter
Film: Takács István Gábor