Susan Forward szerint amikor úgy érezzük, hogy függetlenül másoktól jogunkban és szabadságunkban áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, akkor „definiáltuk” önmagunkat. Gyakran óriási a szakadék a szülők elvárásai és a gyermek vágyai között, az engedelmeskedés tudattalan kényszere pedig sokszor úrrá lesz rajta. Cikksorozatunk negyedik részében konkrét technikákat és viselkedési stratégiákat mutat meg, amelyek – ha te is érintett vagy – segíthetnek, hogy megváltoztasd destruktív sémáidat. Gerhát Réka pszichológus írása.

 

Négy részes cikksorozatunk első részében segítettünk neked megvizsgálni a szüleiddel való kapcsolatodat. A második és harmadik cikkünkben részletesen bemutattuk a mérgező szülőket (vö. Forward, 2014): Az alkalmatlanságtól a tökéletes szülő mítoszáig. A rivalizálás, a maximalizmus, a szenvedélybetegség és a végső árulás. A negyedik részben konkrét technikákat és viselkedési stratégiákat ismerhetsz meg, amelyekkel

segítünk azzá az emberré válni, akivé akarsz!

Ha még bizonytalan vagy abban, hogy merj-e szakszerű segítséget kérni, cikksorozatunk, valamint Susan Forward Mérgező szülők című könyve alapján elkezdhetsz önállóan dolgozni. (A bemutatott technikák sok esetben nem pótolják a terápiát, sokkal inkább kiegészítik azt.)

 

Életünk visszanyerésének folyamata az alábbi lépésekből áll:

 

  1. Megbocsátás?

Megbocsáthatsz szüleidnek, de ezt az érzelmi nagytakarítás végén kell megtenned. Hiszen hogyan is ismerhetnéd be a szüleid elleni haragot, ha állítólag már megbocsátottál nekik?! A felszabadulás akkor következhet be, ha már feldolgoztad érzéseidet.

 

  1. A konfrontáció kerülése

Kerüld a konfrontációt addig, amíg érzelmi vihar dúl benned!

 

  1. Hiedelmeid megvizsgálása

Az alábbi lista alapján jegyezd fel azokat az állításokat, melyeket igaznak érzel önmagadra.

Hiedelmek
Hiedelmek listája (vö. Forward, 2014: 201)

Gondolkodj el azon, milyen további hiedelmek akadályozhatnak, és egészítsd ki a listád.

 

  1. Érzelmeid megvizsgálása

Ha érzelmeidet mélyre eltemetted, az alábbi állítások kiindulópontot adhatnak, hogy felfedezd azokat.

Érzelmek
Érzelmek listája (vö. Forward, 2014: 205)

Írj a listához minden érzelmet, de akár testi tünetet is, ami nem szerepel rajta. Ezek után tedd minden állítás végére a „mert” szót, majd rendelj hozzájuk egy hiedelmet a hiedelemlistádról. Amint megérted, hogy miből táplálkoznak az érzéseid, megtanulhatsz bánni velük.

 

  1. A viselkedésformák megvizsgálása

Az alábbi felsorolás alapján jegyezd fel a rád vonatkozó destruktív viselkedésformákat, aztán egészítsd ki a listádat.

Viselkedésformák
Viselkedésformák listája (vö. Forward, 2014: 208-9)
  .
  1. Önmagad definiálása

Amikor úgy érzed, függetlenül másoktól jogodban és szabadságodban áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, „definiáltad” önmagad.

Még ha bizonyos hiedelmeid azonosak is a szüleidével, lényeges, hogy önállóan dönts. A kompromisszumos megoldások sem minden esetben rosszak, a lényeg, hogy a kompromisszumot is szabad akaratodból válaszd.

 

  1. „Képtelen vagyok” helyett „még nem tettem meg”

Ha azt mondod, hogy „még nem tettem meg”, kinyitsz egy ajtót, amely az új viselkedésformák felé vezet. Az átfogalmazás segít átkeretezned a véglegeset megváltoztathatóvá, s ezáltal reményt ad.

 

  1. A konfliktusok kontrollja: reflexszerű reakciók helyett átgondolt válaszok

Ha nyugodt tudsz maradni, képes leszel megtartani a kontrollt. Ha nem védekezel, nem adsz támadási felületet.

Nem védekező válaszok
Nem védekező válaszok listája (vö. Forward, 2014: 217)

Valós helyzetekben nehéz átgondoltan reagálni, ezért végezz el néhány szituációs gyakorlatot:

„Képzeld el, hogy veled szemben áll az egyik szülőd, és eleveníts fel egy feszültségkeltő párbeszédet köztetek. Gondold át az egymáshoz intézett szavakat.

Helyezkedj bele akár mindkét szerepbe, majd reagálj másképp a szülő negatív szavaira,

ahelyett, hogy a megszokott módon belemennél a játszmába.”

Ezt követően érzelmileg kevésbé telített helyzetekben (kollégákkal, barátokkal stb.) próbálj meg minél gyakrabban olyan kifejezéseket alkalmazni, melyek segíthetnek kivédened a konfliktusok elfajulását. Végül próbáld ki ezt a szüleiddel. Ne a legnagyobb problémával kezdj, hanem egyszerű szituációkkal.

 

  1. Megszabadulás a felelősség béklyójától

Mondd el (akár tükör előtt) a benned élő sebzett gyermeknek, hogy „Nem Te voltál a felelős…”, és az alábbi ábra, valamint saját élményeid alapján egészítsd ki ezt olyan állításokkal, melyekkel kapcsolatosan úgy érzed, mélyen legbelül hibáztattad magad.

Felelősség1
„Nem Te voltál a felelős…” (vö. Forward, 2014: 224-5)

Majd ismételd meg az állításokat, de kezdd azzal a mondatot, hogy „A szüleim voltak a felelősek…”

 

  1. Megszabadulás a haragtól

A mérgező szülők felnőtt gyermekei a haragot általában a következő destruktív módszerek egyikével vezetik le: eltemetik, és belebetegszenek; szenvedésben élik ki; alkoholba, evésbe, szexbe vagy kábítószerbe fojtják; esetleg minden alkalommal kirobban belőlük.

Az alábbi ábra szemlélteti az adaptív haragkezelési módokat:

Haragkezelés
Adaptív haragkezelés (vö. Forward, 2014: 233)

Ezek a technikák segítenek úrrá lenned a haragodon. Lesz még bőven időd, hogy közvetlenül a szüleiddel szemben is kifejezd érzéseidet.

 

  1. Gyász – „Hogyhogy gyászolnom kell, ha nem halt meg senki?!”

A gyász a veszteségre adott normális és szükséges reakció, melyhez nem feltétlenül kell, hogy valaki meghaljon. Határozd meg a veszteségeidet, hogy megélhesd a gyászt.

Gyász
A gyász lehetséges okai (vö. Forward, 2014: 235)

Eközben írj egy tíz tételből álló listát olyan örömteli dolgokról, amelyek hetente elvégezhetőek, s amelyekkel túljuthatsz a gyászon (pl. társasjáték a barátokkal, habfürdő vagy egy könyv elolvasása). Kérj segítséget olyan emberektől, akik törődnek veled.

 

  1. Személyes felelősségvállalás

Mondd ki hangosan: „Mint felnőtt, a szüleimmel való kapcsolatomban felelős vagyok azért, hogy…”, majd folytasd az alábbi listán szereplő dolgokkal.

Célok
A Felnőtt céljai (vö. Forward, 2014: 239-40)

Ne feledd: ezek célok, nem pedig olyan feladatok, amelyeket egyik napról a másikra kell teljesítened.

 

  1. Konfrontáció – az autonómia felé vezető út csúcsa

A gyakorlatok felkészítettek a konfrontációra, amely azt jelenti, hogy átgondoltan szembesíted a szüleidet fájdalmas múltaddal és nehéz jeleneddel.

Nem az a célod, hogy bosszút állj, rájuk zúdítsd a haragod vagy valami pozitív dolgot kapj tőlük vissza.

A konfrontáció célja, hogy bátran a szüleid elé állj és elmondd nekik az igazságot,

valamint meghatározd azt a fajta kapcsolatot, amelyet mostantól ki akarsz velük alakítani.

A levélírás egy lehetséges mód, amely segít elrendezni a gondolatokat, és addig alakíthatod, amíg nem vagy vele megelégedve. A címzettnek pedig lehetősége van többször elolvasni, és elgondolkodni a tartalmán.

A személyes és a levélben történő konfrontáció is ezekkel a szavakkal indul: „Olyan dolgokat fogok nektek mondani, amelyekről nem beszéltem azelőtt…”, majd az alábbi 4 fő témára tér ki:

  1. Ezt csináltátok velem.
  2. Ezek voltak az érzéseim, amikor ez történt.
  3. Ilyen hatással volt az életemre.
  4. Most ezt várom tőletek.

Nem számít, mi történik a konfrontáció során vagy azt követően.

Mindenképp győztesként kerülsz ki belőle, mert volt bátorságod megtenni!

Ha tetszett a cikksorozatom, és szeretnél első kézből értesülni további önismereti, valamint személyiségfejlesztő írásaimról, akkor kövess engem az alábbi linkre kattintva:

Gerhát Réka pszichológus

 

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.

 

Gerhát Réka - mindset

Susan Forward szerint a mérgező szülők a bűntudat, a félelem, a kényszer és a szégyen magvait ültetik el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Akár arról van szó, hogy „nem akartak rosszat”, akár arról, hogy „mindent megtettek, amit tudtak”, a mérgező szülők megfosztották gyermeküket az elég jó szülői neveléstől. Cikksorozatunk harmadik részében a rivalizáló, a maximalista, a szenvedélybeteg, valamint a fizikai és a szexuális erőszaktevő szülőket ismertetjük. Gerhát Réka pszichológus írása.

 

Négy részes cikksorozatunk első részében tisztáztuk a mérgező szülők fogalmát, feltártuk a destruktív családi rendszerek dinamikáját, valamint segítettünk neked megvizsgálni a szüleiddel való kapcsolatodat. Második cikkünkben az elvált, az alkalmatlan, az istenszerű, valamint az irányító szülőket mutattuk be.

 

A 3. cikkben ismertetett típusok:

A rivalizáló szülők »
A maximalista szülők »
A szenvedélybeteg szülők »
A fizikai erőszaktevők »
A szexuális erőszaktevők »

Fontos megjegyezni, hogy a „mérgezés” különböző formái csak az átláthatóság érdekében lettek élesen elkülönítve egymástól (vö. Forward, 2014). A valóságban nincsenek tiszta típusok.

 

A kegyetlen szavak hatalma

Sok mérgező szülő sértegeti gyermekeit „nevelő célzattal”, és racionalizálásokkal igazolja mindezt:

„Csak azt akarom, hogy jobb ember légy!”

Ők általában a saját alkalmatlanságuk (karrierjük meghiúsulása, egy félresiklott házasság stb.) érzésével küszködnek. Mindig találnak ürügyet a gyermekük kritizálására, hiszen ezzel próbálják leplezni a problémáikat. A gyermek külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi értékeit gyalázó, rendszeres verbális támadás túlérzékenységet és az emberekkel szembeni bizalmatlanságot szül.

 

A rivalizáló szülők – „Nem lehetsz sikeresebb / vonzóbb / boldogabb, mint én!”

A rivalizáló szülőket úgy érinti gyermekük tehetségének kibontakozása, mintha ők veszítenének valamit. Gyakran éreznek szorongást, és sokszor ugyanazt a versengést élik át újra gyermekükkel, amelyet saját szüleikkel vagy testvéreikkel megéltek. A legtöbb rivalizáló szülő nincs tudatában annak, hogy mi táplálja a negatív érzéseit, csak annyit tud, hogy a gyermeke felkavarja.

Rivalizáló szülő vs. kamasz gyermek

Ezek az üzenetek annyira mélyen beivódnak a lélekbe, hogy ha a rivalizáló szülők gyermekeinek sikerül is valamiben kitűnniük, azt iszonyú bűntudattal élik meg. Ez gyakran oda vezet, hogy szabotálják saját sikerüket, így bizonyos értelemben beteljesítik szüleik negatív jóslatait.

 

A maximalista szülők

Az az irreális elvárás, hogy a gyermek legyen tökéletes, szintén gyakori kiváltója a verbális támadásoknak. Nem ritka, hogy sikeres emberekről van szó, akik a munkahelyi stresszt otthon vezetik le; de az alkoholista szülőkre is jellemző, hogy lehetetlen követelményeket támasztanak gyermekükkel szemben, majd a gyermek kudarcával igazolják alkoholizmusukat (projekció).perfekcionizmus

A maximalista szülők felnőtt gyermekei általában kíméletlenül hajszolják magukat, hogy elnyerjék szüleik elismerését. A ház sosem lehet elég tiszta, vagy épp sohasem élvezhetik a siker örömét, mivel meggyőződésük, hogy jobban is csinálhatták volna. A legkisebb hiba is pánikot válthat ki bennük. Kudarcok közepette élnek, mert nem tudnak mit kezdeni a sikerrel. A kudarctól való félelem pedig arra készteti őket, hogy halogassák feladataik elvégzését.

 

A szenvedélybeteg szülők – „Ebben a családban nincsenek alkoholisták.”

Az alkoholizmus (más szenvedélybetegségekhez hasonlóan) olyan, mint egy elefánt a szoba közepén: egy kívülálló számára lehetetlen nem észrevenni, de a vele együtt élőket az eltávolítás kilátástalansága arra kényszeríti, hogy úgy tegyenek, mintha nem is létezne. Emellett gyakran felüti a fejét a szabotázs is: a problémákkal küzdő szülő mellett a többi családtag magára ölti a megmentő, gondoskodó szerepét.

elefánt

Az alkoholista szülők felnőtt gyermekei közül minden negyedik alkoholista lesz, de még az absztinens személyek is gyakran házasodnak alkoholistákkal. Él ugyanis bennük egy olyan hajtóerő, amely a patológiás érzelmi minták megismétlésére ösztönzi őket: rekonstruálni akarják a korábbi konfliktusaikat, azt remélve, hogy ezúttal más lesz a kimenetelük.

A múlt helyrehozásának mítosza eredményezi az ismétlési kényszert,

amely sokkal erősebb, mint bármilyen tudatos fogadalom. Klasszikus tüneteik az önbizalomhiány, az érzelmi láthatatlanság, a kritikátlan hűség, a túlzott felelősségérzet, a szülők megmentésére irányuló szükséglet, a bizonytalanság, az elfojtott harag és a társfüggőség.

 

A fizikai erőszaktevők

A testi erőszakot elkövető szülők gyakran maguk is olyan családban nőttek fel, ahol az erőszak volt a minta. Sok szülő még mindig azt vallja, hogy a testi fenyítés az egyetlen módja az erkölcsi és viselkedésbeli szabályok tanításának.

 „Én is fakanálon nevelkedtem, ettől lettem ilyen jó ember!”

A fizikai bántalmazás katalizátora nem ritkán a munkahelyi stressz, egy családtaggal való konfliktus vagy az élettel való általános elégedetlenség. A testi erőszaktevők mindezek mellett a gyermekeiket gyakran saját pótszüleiknek tekintik, akiktől elvárják, hogy kielégítsék érzelmi szükségleteiket (ahogyan a valódi szüleik sosem tették meg). Ha a gyermek nem tud megfelelni az igényeknek, az erőszakos szülő feldühödik, s noha tulajdonképpen a régen elszenvedett sérelmek elevenednek fel újra, mindez az „itt és most”-ban, a gyermeken csattan.

A bántalmazást elszenvedett gyermekek elhiszik, hogy rosszak, hogy megérdemlik a verést.

Általában a legrosszabbra számítanak másoktól, ezért érzelmi páncélba burkolóznak, amely azonban inkább bizonyul emocionális börtönnek, mint védelemnek.

passzív2

 

A szexuális erőszaktevők – a végső árulás

A legkegyetlenebb emberi magatartás a szexuális erőszak (incesztus).
A legtöbb incesztustól terhelt család „normálisnak” tűnik a külvilág számára. A szülők gyakran még társadalmi vagy egyházi funkciókat is ellátnak. Zárt ajtók mögött azonban minden megváltozik. Az incesztusáldozatok mintegy 90%-a soha nem mondja el, hogy mi történt vagy történik vele.

„Megértem, hogy az apám molesztált. Az anyám nem feküdt le vele, én pedig túlságosan kihívó lehettem…

A férfiak nem tudnak meglenni szex nélkül.” Az áldozatok internalizálják az őket ért vádakat, s esetükben az önutálathoz szégyenérzet társul. Mindezek mellett attól tartanak, ha az egyik szülőt bajba sodorják, szétesik a család. A szülők alapvetően a hatalom és a szavahihetőség szempontjából is monopolhelyzetben vannak.

 

„A halottakról vagy jót, vagy semmit!”

A mérgező szülők még a haláluk után is az uralmuk alatt tartják felnőtt gyermekeiket, ugyanis a halottak bírálása óriási erejű tabu.

A halott szülők istenítése szinte automatikus, s ez gyakran megakadályozza a konfliktus tényleges feloldását.

 

Az élet visszanyerése

El lehet szakadni a múltban elszenvedett traumák hatásától, és meg lehet változtatni a jelenbéli önsorsrontó viselkedési formákat.

Nem vagy felelős azért, amit védtelen gyermekként veled tettek!

Felelős vagy azért, hogy most kezdj valamit ezek hatásával! Első lépésként azt vizsgáltuk meg, hogy milyen mértékben formálta érzéseidet, gondolkodásodat, életmódodat az a családi rendszer, melyben éltél. Ha rosszul bántak veled, most dolgozz azon, hogy belásd: megfosztottak a gyermekkorodtól, jogtalanul kényszerítettek arra, hogy túl korán nőj fel, és rengeteg energiád ment veszendőbe a méltatlanul rád ruházott felelősség miatt.

bilincslerázás

 

Cikksorozatunk utolsó részében konkrét technikákat és viselkedési stratégiákat ismerhetsz majd meg, amelyek segíthetnek abban, hogy megváltoztasd destruktív sémáidat. Segítünk azzá az emberré válni, akivé akarsz!

 

Felhasznált irodalom:

Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.

 

mindset

Susan Forward szerint szüleink mentális és emocionális magvakat ültetnek el bennünk, melyek velünk együtt fejlődnek. Egyes családokban ezek a szeretet, a kölcsönös elfogadás és a függetlenség magvai. Sok más családban azonban a félelemé, a szégyené, a bűntudaté, a keserűségé és a kényszeré. Ha te a második csoportba tartozol, cikksorozatunk, valamint a Mérgező szülők című könyv neked szól! Gerhát Réka pszichológus írása.

 

Sok embernek okoz nehézséget a szüleivel való kapcsolata, de ez még nem jelenti azt, hogy a szülők érzelmileg destruktívak. Sokan bizonytalanok: vajon tényleg rosszul bántak-e velük, vagy ők „túl érzékenyek”?! Alapvetően nehéz bevallanunk az igazságot azzal kapcsolatban, hogy mennyi sérülést is okoztak valójában a szüleink.

Négy részes cikksorozatunk első részében tisztázzuk a mérgező szülők fogalmát, feltárjuk a destruktív családi rendszerek dinamikáját, valamint segítünk megvizsgálnod szüleiddel való kapcsolatodat.

 

Kiket nevezünk mérgező szülőknek?

Egy szülő sem tökéletes, azonban fontos látnunk, hogy ez nem is lehet elvárás, hiszen a szülők is emberek. Donald Woods Winnicott brit pszichoanalitikus úgy fogalmazott, hogy a csecsemőknek, kisgyermekeknek „elég jó” anyai gondoskodásra és egy „elég jó” környezet biztosítására (itt nagy szerepet kap az apa) van szükségük az egészséges érési folyamatokhoz. Az elég jó szülő legfőbb ismérve, hogy aktívan képes alkalmazkodni gyermeke szükségleteihez, ezáltal megfelelő támaszt nyújthat a kicsi fejlődéséhez, explorációjához (Avis, Pauw és Van Der Spuy, 2009).

A gyerekek fel tudják dolgozni az alkalmankénti dühöt, ha alapvetően sok szeretetben és megértésben részesülnek. Sérüléseket azok a szülők okoznak, akiknek

túlnyomórészt a negatív megnyilvánulásaik vannak jelen a gyermek életében.

Susan Forward (2014) a cikk alapját képező könyvében ezeket a szülőket a mérgező jelzővel illeti. Az általuk okozott érzelmi károsodás ugyanis a méreghez hasonlóan terjed szét a gyermekben, s az idő előrehaladtával (a felnőtté válással) az elszenvedett sérelmekből táplálkozó fájdalom egyre csak fokozódik.

 

Mit tesznek gyermekükkel a mérgező szülők, és van-e ellenszer?

A méreg hosszú távú hatása, hogy olyan gondolatokat generál, mint a „nem bízhatok meg senkiben”, a „nem vagyok méltó a szeretetre” vagy az „úgysem viszem semmire”. Az ilyen típusú képzeteket pedig a destruktív szülők által leggyakrabban alkalmazott módszerek táplálják. Ezek a tagadás, a projekció, a titkolózás, a szabotázs, valamint a háromszögalkotás.

A mérgező szülők által leggyakrabban alkalmazott merev módszerek.
A mérgező szülők által leggyakrabban alkalmazott merev módszerek.

 

A mérgező szülők felnőtt gyermekeiben közös, hogy meglehetősen hasonló tünetektől szenvednek: sérült önértékeléstől és bűntudattól (tudatosan vagy tudattalanul önmagukat hibáztatják azért, mert a szüleik bántották őket), valamint az alkalmatlanság marcangoló érzésétől. Ezek pedig az önutálat és a destruktív viselkedésformák előidézői. Azonban van ellenszer!

Noha az előállítása meglehetősen időigényes, fáradságos és komplex folyamat, de kitartó és tudatos munkával minden ember képes átírni a sorskönyvét mely Eric Berne (2016) szerint a kora gyermekkorban „megírt” és magunkkal hurcolt terv arról, hogy hogyan fogunk élni és meghalni.

Csak akkor leszünk képesek a szabad választásra, ha világosan látunk!

Az ellenszer első összetevőjeként azt szükséges megvizsgálnunk, hogy vajon milyen mértékben formálta érzéseinket, gondolkodásunkat, életmódunkat az a családi rendszer, melyben éltünk.

 

A patológiás családok rendszerének triásza: a hiedelmek, a szabályok és az engedelmesség

Gyermekkorunkban a családi rendszer képezi a teljes valóságot: ebben a rendszerben elsajátított világképünk alapján döntünk arról, kik vagyunk, és milyen kapcsolatot alakítunk ki másokkal.

A patogén család jellemzői.

 

Ám míg az egészséges rendszer önállóságra, egyéniségre, személyes felelősségvállalásra bátorítva ösztönzi a kompetencia és az önbecsülés érzésének kifejlődését, addig az egészségtelen elfojtja az egyéni megnyilvánulásokat.

 

Mérgező hiedelmek

A családi hiedelmek határozzák meg morális értékeinket, kapcsolatainkat, szexualitásunkat, pályaválasztásunkat, nevelési stílusunkat és a pénzhez való viszonyunkat is.

A megfelelően érett és gondoskodó szülők hiedelmei például, hogy „a gyerekek érezzék azt, hogy szabad hibázniuk” vagy „helytelen szándékosan fájdalmat okozni a gyereknek”. Ezzel szemben a mérgező szülőket olyan hiedelmek vezérlik, mint „a gyereknek minden körülmények között tisztelnie kell a szüleit”, illetve

„csak kétféleképp lehet csinálni a dolgokat: úgy, ahogy én gondolom vagy rosszul”.

A gyermekek sajnos nem képesek megkülönböztetni a tényleges és a mérgező szüleik által eltorzított valóságot, így felnőttként gyakran kritikátlanul hordozzák magukkal a hiedelmekkel megpakolt csomagjaikat. A legnehezebb feladat a kimondatlan hiedelmektől való megválás, melyek létezéséről nincs tudomásunk. Olyan dolgokban fejeződnek ki, ahogy a szüleink egymással vagy velünk bántak.

 

Szabályok börtöne: „Az életet ki kell bírni, nem pedig élvezni!”

A szülői hiedelmekből szülői szabályok keletkeznek, melyeknek (még ha nevetségesnek tűnnek is) a mérgező szülők legtöbb felnőtt gyermeke engedelmeskedik.

  

A mérgező hiedelmekből keletkező destruktív szabályok.
    
 
 
 
 
 
 
 
 
,
  
A mérgező hiedelmekből keletkező destruktív szabályok. 
     

Vak engedelmesség, a rendszer mozgatórugója

Követjük a családi szabályokat, mert ha megszegjük őket, árulóvá válunk. A vak engedelmesség életünk korai szakaszában kialakítja viselkedési sémáinkat, és megakadályozza, hogy kiszabaduljunk belőlük. Gyakran óriási a szakadék a szülők elvárásai, valamint a vágyaink között. Sajnos a tudattalan kényszer, hogy engedelmeskedjünk, sokszor fölülkerekedik. Senki nem úgy indul neki, hogy márpedig most rossz kapcsolatot fog létesíteni, ez azonban a mérgező szülők felnőtt gyermekeivel általában újra és újra megtörténik.

 

„Toxikológiai” vizsgálat

Az alábbi kérdőívvel segítünk megvizsgálni szüleiddel való kapcsolatod, valamint annak hatásait:

Gyermekkori kapcsolatFelnőttkori kapcsolatFelnőttkori élet

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha a kérdések csak egyharmadára is „Igen”-nel feleltél, a cikksorozat további részei, valamint Susan Forward Mérgező szülők című műve rengeteget segíthet neked!

A második részt, melynek címe Mérgező szülők – az alkalmatlanságtól a tökéletes szülő mítoszáig, itt olvashatod »

A harmadik részt, melynek címe Mérgező szülők – a rivalizálás, a maximalizmus, a szenvedélybetegség és a végső árulás, itt olvashatod »

Az utolsó részt, melynek címe Mérgező szülők – hogyan nyerjük vissza életünket?!, itt olvashatod » 

 

Felhasznált irodalom:

Avis, P., Pauw, A., Van Der Spuy, I. (2009): Psychological Perspectives. Pearson Education South Africa, Cape Town.

Berne, E. (2016): Sorskönyv. Háttér Kiadó, Budapest.

Forward, S. (2014): Mérgező szülők. Háttér Kiadó, Budapest.

mindset

A családon belüli erőszak és a partnerek közötti bántalmazás kérdése napjainkban is tabu. A jelenséget övező titok és szégyen növeli a látenciát, társadalmi közbeszéd tárgyává ritkán válik. Mikortól tekinthetünk egy kapcsolatot bántalmazónak? Milyen a dinamikája? Melyek az áldozat kilépését nehezítő tényezők? Borbély Lilla tanácsadó pszichológus-jelölt írása.

 

A partnert érintő erőszaknak öt típusát különíthetjük el: a szóbeli, a lelki, a fizikai, a szexuális, illetve a gazdasági-társadalmi erőszakot. Nem csupán az számít, okoztak-e tényleges lelki, testi, szexuális sérülést az áldozatnak, bántalmazásnak tekintjük annak lehetőségét is. A kényszerítés és a szabadságtól való önkényes megfosztás szintén erőszaknak minősül. Az önbizalom módszeres lerombolása, a manipuláció, a beteges féltékenység, az áldozat tapasztalatainak és döntéseinek megkérdőjelezése mind példája lehet a fentebb említetteknek.

A családon belül az erőszak rendszerint a kiszolgáltatott feleket sújtja: leginkább a nők és a gyerekek érintettek. Statisztikák alapján

MINDEN ÖTÖDIK NŐ TAPASZTAL 15 ÉVES KORA FÖLÖTT A PARTNERE RÉSZÉRŐL TESTI ERŐSZAKOT,

a válaszadók közel fele pedig szóbeli-lelki bántalmazás áldozata volt. Az érintettek száma hatalmas, ahogy a látencia is. A szégyen és a félelem gátolja a segélykérést, valamint nagyon sok esetben az áldozat nem ismeri fel bántalmazott szerepét.

 

A bántalmazó párkapcsolat kiépítése

 

A bántalmazó párkapcsolat egy pszichológiai, fizikai és gazdasági csapda, amelyből nagyon nehéz a szabadulás. A leendő bántalmazó eleinte kiépít magáról egy illúziót, így elnyerve a bizalmat. Elcsábít és elbűvöl, majd megkezdi az áldozat izolációját és kontrollját. A bántalmazók gyakran kérik például a partnerüket elköltözésre, elszakítva őket ezzel az addigi szociális hálójuktól, illetve egyre inkább átveszik a pénzügyek irányítását a gazdasági függőség kiépítése érdekében. A következő szakaszban megtörténik az erőszakkal való fenyegetés bevezetése: ekkor a bántalmazó a partnere reakcióira figyel, felméri azokat. Végül az erőszak állandósul.

 

Az erőszak ciklusa

 

Lenore Walker pszichológus a bántalmazó párkapcsolatok dinamikáját vizsgálva egy körforgásszerű mintát fedezett fel, amely három jól körülhatárolható szakaszból épül fel. Eleinte felgyülemlik a feszültség: sűrűsödő és egyre súlyosabb konfliktusok fordulnak elő, a bántalmazó mindenben hibát talál, gyakori a szóbeli erőszak. Az áldozat általában próbál megfelelni a vélt vagy valós elvárásoknak, ezzel igyekszik csökkenteni a feszültséget. A folyamat az erőszakkitörés szakaszába fordul, ami az idő elteltével rendszerint

EGYRE SÚLYOSABB BÁNTALMAZÁSSÁ ESZKALÁLÓDIK.

Ezt a „mézeshetek” követik: a mélységes megbánás és fogadkozás időszaka, melyben akár az udvarlás gesztusai is megjelenhetnek. A szakaszok később egyre gyorsabban követhetik egymást, egészen az erőszak mindennapossá válásáig.


A bántalmazó párkapcsolat egy olyan pszichológiai, fizikai és pénzügyi csapda, melyből nehéz a kilépés.
 

Miért marad?

 

A fokozatosan kiépített függőségi helyzetet rendkívül nehéz elhagyni. Az áldozatok gyakran olyan szegényes szociális segítséggel és pénzforrással rendelkeznek, hogy kilátástalannak tűnik a továbblépés. A bántalmazott játszmát vezethet be a kapcsolatba. Kiépíthet magáról egy illúziót: egy mélyen zaklatott lelkű ember képét, akit esetleg bántalmazhattak is, a partnert ezzel egy „megmentői” szerepbe helyezve, aki segít legyőzni a démonokat. A bántalmazó kapcsolatok „mézeshetek” szakaszai a ciklikusságban tovább nehezíthetik a helyzet elhagyását. Egy másik kapcsolatban keresendő ok a veszély.

A KILÉPÉS AZ EGYIK LEGKOCKÁZATOSABB IDŐSZAK

lehet, hiszen a bántalmazónak nincs mit veszítenie.

A megtépázott önbecsülés és a folyamatos erőszak mellett esetleg megjelenő mentális problémák (pl.: poszttraumás stressz, depresszió) komolyan nehezítik a döntéshozatalt. Az áldozatnak sokszor vannak ambivalens érzései és bűntudata: hibáztathatja magát a bántalmazásért.

Az okok a szocializációban is kereshetők. A női szerepmodellek azt sugallhatják, hogy a nők feladata a család boldogságának és harmóniájának megőrzése, a kapcsolat megromlása esetén pedig annak rendbehozatala. Ez a sugallt elvárás tovább erősíti a béklyót a bántalmazó és az áldozat között.

A „Miért marad?” kérdés

AZ ÁLDOZAT FELELŐSSÉGÉRE HELYEZI A HANGSÚLYT, AMELY HORDOZ MAGÁBAN EGY ÁLDOZATHIBÁZTATÓ HANGOT.

Ehelyett érdemes arra koncentrálnunk, hogyan segíthetjük őt a kilépésben.

A cikk második részében a bántalmazással kapcsolatos tévhitekkel, a bántalmazó párkapcsolat felismerésével, és a kilépés lehetőségeivel foglalkozunk.

 

A szerző Borbély Lilla, tanácsadó- és iskolapszichológus-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.

mindset 

 

A párkapcsolati erőszakot rengeteg tévhit övezi, melyek feloldása létfontosságú a bántalmazás megértésében és az áldozat megfelelő segítésében. Hogyan ismerhetjük fel, hogy egy potenciális bántalmazó párkapcsolatba csöppentünk? Miként szabadulhatunk a csapdából? Borbély Lilla tanácsadó pszichológus-jelölt írása.

 

A bántalmazással kapcsolatban sok széleskörben elterjedt tévhit él, amely akadályozza a tisztánlátást és a valódi empatikus odafordulást az áldozat felé.

„Ha jó feleség volna, nem vernék.”

Egyes közbeszéd tárgyává váló esetekben gyakran esik szó arról, hogy mi volt a bántalmazás „oka”. Ez az áldozat felelősségére tereli a figyelmet a bántalmazó viselkedése helyett. Azt a hatást kelti, mintha létezhetne olyan ok, amely feljogosít valakit a partnere bántalmazására. A köztudatban élő mítoszok jelentős része kettős hatást ér el:

ELKENI AZ AGRESSZOR FELELŐSSÉGÉT ÉS MEGKÖNNYÍTI AZ ÁLDOZAT HIBÁZTATÁSÁT.

Az „igazságos világba vetett hit” az egyik legnagyobb emberi torzítás, amely támogatja az áldozathibáztatást. Egyszerűbb azt gondolnunk, rossz dolgok csak azokkal történhetnek, akik kiérdemelték, így ha mi jól viselkedünk, nem csöppenhetünk ilyen helyzetekbe. Valójában pedig a legtöbb bántalmazott nő „jó feleség”, mivel azt hiszi, ezzel elkerülheti az erőszakot. Gyakran maguk a bántalmazók hangoztatnak ehhez hasonló mondatokat az erőszak felelősségének áthárítására.

„Nem árt a gyerekeknek, ha megtanulják, milyen a »férfias« viselkedés.”

Az erőszak újratermeli önmagát. A bántalmazást végignéző, elszenvedő gyermekek nagyobb eséllyel szenvednek fizikai és mentális megbetegedésektől. Könnyen válhatnak ők is bántalmazóvá, ha nem kapnak megfelelő segítséget:

MÁR KORÁN MEGTANULJÁK, HOGY AZ ERŐSZAK ELFOGADHATÓ ÉS KIFIZETŐDŐ.

Egyes esetekben nem is tudják, hogyan kell máshogy élni, a bántalmazás az elsődleges büntetőeszközük, mert kevés más stratégia szerepel a repertoárjukban.

A fiú gyermekek könnyen rátanulhatnak arra, hogy elfogadható így bánni az anyjukkal. Lány gyermekek esetében önérvényesítési problémák léphetnek fel, hiszen a szülői kapcsolat fő üzenete az, hogy a női fél nem érvényesítheti akaratát sikeresen. Esetleg később túl későn veszi észre a partnere erőszakos viselkedését, mert nem figyelhette meg a kölcsönös tiszteleten alapuló párkapcsolat kibontakozását.

„A bántalmazó férfiak legtöbbször szegények és műveletlenek. A bántalmazás egyébként is csak ritkán fordul elő párkapcsolatokban.”

A tapasztalatok szerint magasabb társadalmi státusú rétegekben is gyakori az erőszak, legfeljebb a bántalmazó manipulatívabb eszközökkel él, ami megnehezíti partnereiknek a probléma gyökereinek felismerését. Évente 30-40 nő hal meg Magyarországon párkapcsolati erőszak áldozataként, minden ötödik nőt pedig élete során legalább egyszer fizikailag bántalmaznak. A probléma tehát egyáltalán nem elszigetelt, és nagyon is súlyos.

“Ha valakinek több erőszakos párja is volt, el kellene gondolkodnia, ő mit csinál rosszul.”

A statisztikák mutatják, hogy minden nőnek komoly esélye van arra, hogy bántalmazás áldozatává váljon. Sok bántalmazó

TUDATOSAN KERESI AZOKAT A NŐKET, AKIKEN ELEVE ALACSONYABB ÖNÉRTÉKELÉSÜK MIATT FELTÉTELEZHETŐEN KÖNNYEBB LESZ URALKODNI.

Azok a nők, akik megfelelő ismereteket szerezhettek az erőszak korai jeleiről, a jól működő párkapcsolatokról és megfelelő, szakértő segítségben részesültek túlélőként, szinte minden esetben elkerülik a bántalmazó viselkedést.

A kapcsolatból való kilépésnek kulcseleme lehet a hallgatás megtörése és a szociális háló megerősítése.
 

„A bántalmazott nő akkor mehet el, amikor csak akar.”

Az áldozatok gyakran próbálnak hinni a bántalmazónak. Cikkünk előző részében ismertettük a bántalmazó kapcsolat dinamikáját, amelyből világosan kiderül, a bántalmazó nagyon kedves és bűnbánó is tud lenni a kapcsolat egyes szakaszaiban. Egyes társadalmi konvenciók szintén arra biztathatják, igyekezzen a család összetartásán munkálkodni, így újabbnál újabb esélyeket adva higgye el a bántalmazó ígéreteit. Az anyagi függés, más lakhatási alternatíva hiánya és a bosszútól való félelem tovább nehezíti a gyors kilépést.

 

Miről ismerhető fel a bántalmazó?

 

Gyakran azonosíthatók a személyes élettörténetekben olyan vonások, amelyek a későbbi erőszakos viselkedésre utalhatnak. Minél több a figyelmeztető jel, annál inkább valószínűsíthető a bántalmazásra való hajlam. A nőket gyakran alárendeltnek tartja, lealacsonyító vagy nőgyűlölő megjegyzéseket tesz rájuk. Viselkedéséről nem hiszi, hogy helytelen, a hibákért és problémákért általában másokat hibáztat. Az önértékelése alacsony, gyakran maga is bántalmazás áldozata vagy tanúja volt gyerekkorában. A stresszre extrém módon, gyakran szerhasználattal, dühvel reagál, haragját pedig egyfajta kommunikációs eszközként önérvényesítési célokra használja. Szexualitásában agresszív, keresi a hatalmát bizonyító helyzeteket.

Beteges féltékenység és nagyfokú kontroll jellemzi. Elvárja a partnerétől, hogy beszűkítse az életterét, ellenőrzi, merre jár és mit visel. Fokozatosan izolálja őt szociális kapcsolataitól. Nagyon korán elköteleződik és irreális elvárásokat támaszt a párja felé a megjelenésével, feladataival kapcsolatban. Rendszerint túlérzékeny, mereven elkülöníti a férfi és női nemi szerepeket.

VISELKEDÉSE MÁR-MÁR DR. JECKYLL ÉS MR. HYDE JELLEGŰ:

kívülállók jelenlétében kifejezetten kedves, kettesben durva.

 

Hogyan lehet segíteni a kilépést?

 

Az elsődleges lépés a(z akár fizikailag is) biztonságos, bizalmi légkör megteremtése, ahol az áldozat nyugodtan beszélhet a tapasztalatairól. Hagyjuk, hogy szabadon kifejezhesse érzelmeit, elmondhassa a történetét! Az erőszak nyílt elítélésével és a tévhiteinek feloldásával biztosíthatjuk arról, nem hibáztatható az áldozati szerepéért. Tudatosítsuk benne, hogy bátran kérhet segítséget, és ezt lehetőleg minél több forrásból tegye meg! A segélyvonalak, a pszichoterápia, a szociális munkások, az anya- vagy krízisotthoni elhelyezés, a meglévő szociális hálója, az önsegítő csoportok mind alternatívaként szolgálhatnak. A szociális izoláció a bántalmazás egyik tartópillére, ezért

A HALLGATÁS MEGTÖRÉSE, A TITOK MEGOSZTÁSA KULCSFONTOSSÁGÚ LEHET.

A kreativitására, helyzetismeretére alapozva feltérképezhetjük vele a lehetőségeit, mellyel erősíthetjük a helyzete fölötti kontrollérzetét. Segítsünk a saját erejére támaszkodni, és erősítsük meg abban, hogy ő maga döntsön! Fontos szem előtt tartani, hogy egy bántalmazó kapcsolatból való kilépés nagy veszélyeket hordozhat magában, így a legfontosabb szempont az áldozat biztonsága. Lényeges alapelv az „empoverment”, vagyis az együttműködés fő mozgatója az erőforrások feltárása és fejlesztése.

Egy bántalmazó kapcsolatnak véget vetni mindig nehéz, ám megfelelő segítséggel elérhető a kiút. Az erőszakról való hallgatás megtörése ezért is lenne különösen fontos: oldódhatna a helyzet fölött érzett szégyen és aktívabb társadalmi támogatás áramolhatna az áldozatok irányába.

A szerző Borbély Lilla, tanácsadó- és iskolapszichológus-jelölt, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.

mindset

Tíz évvel ezelőtt ötféle antidepresszáns volt forgalomban, ma már száznál is több. Ezek a gyógyszerek egyesek szerint szorongásoldó és hangulatjavító hatásuk miatt nélkülözhetetlenek a súlyos pszichés zavarokkal küzdő emberek számára, mások viszont ellenzik, vagy legalábbis korlátok közé akarják szorítani használatukat.
Az 1950-es években egymillió emberre 50 depressziós jutott, ma ugyanennyi lakosra 150 ezer - hívta fel a figyelmet a hvg.hu-nak nyilatkozva Szendi Gábor klinikai szakpszichológus, hozzátéve, hogy az emelkedésben komoly szerepe van a "diagnózisjárványnak". A pszichológus sejteni engedte, hogy a növekedés mögött a gyógyszergyárak érdeke is fellelhető. A jócskán megnövekedett piacon hatalmas bevételre tesznek szert, miközben a vizsgálatok 50 százalékánál nem egyértelmű, hogy az antidepresszáns hatásos volt-e. Mint hozzátette: komoly szakmai vitákat gerjeszt az a kérdés is, hogy a kedélyjavítók fokozzák-e az öngyilkossági hajlamot, vagy nincs hozzá közük. "1993-ban kezdtek megjelenni azok az esetleírások, amelyek arról szóltak, hogy nagyobb számban lesznek öngyilkosok az antidepresszánst szedők, mint az azt nem használók."
A pszichológus hangsúlyozta, hogy az antidepresszánsok szedésének kockázatait nem lenne szabad tagadni vagy elhallgatni. "Az antidepresszánsok fokozzák a cukorbetegség kockázatát, illetve zavarokat idéznek elő a szexuális életben. A vizsgálatok kimutatták, hogy a betegek nagy része impotenssé vált. A kedélyjavítók emellett emelik a magzati ártalmak veszélyét is, például nagyobb az esélye annak, hogy egy csecsemő nyitott szívvel születik" - állítja a pszichológus.
Szendi szerint a kockázatokat általában nem mondják el azoknak, akiknek az orvosok antidepresszánst írnak fel. Alternatív kezelést sem javasolnak, pedig ha megtennék, akkor a beteg választhatna, hogy kedélyjavítót vesz-e, vagy inkább pszichoterápiára jár el. Gyakran a gyászoló, lelki problémákkal küzdő, lehangolt kedvű embereket is antidepresszánssal kezelik, holott nekik nem lenne erre szükségük. Az orvosoknak azonban sokkal egyszerűbb a gyógyszert felírni, mint a betegeket alaposan kivizsgálni, illetve tájékoztatni őket arról, milyen kockázatokkal járhat az antidepresszáns szedése. Változó, hogy kire hogyan hat az antidepresszáns, s az is, hogy a kedélyjavítók szedésének abbahagyásakor kinél milyen elvonási tünetek jelentkeznek. Sokan a súlyos megvonási tünetek miatt folytatják tovább az antidepresszánsok szedését.
Az Egyesült Államokban már jó ideje figyelmeztetik az embereket az antidepresszánsok szedésének veszélyeire, a gyógyszeres dobozokon fekete keretes részben tüntetik fel a lehetséges kockázatokat. Néhány év alatt 20 százalékkal csökkent a hangulatfokozók forgalma. "Ugyanilyen figyelmeztetés van érvényben az EU-tagállamokban, így nálunk is. De vezető pszichiáterek itt Magyarországon nyilvánosan tagadják a kockázatot." (2005-ben az Európai Gyógyszerértékelő Ügynökség, az EMEA az európai országokra - így Magyarországra is - érvényes figyelmeztetést bocsátott ki az úgynevezett SSRI-antidepresszánsok - szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók - 18 éves kor alatt potenciálisan erőszakot, illetve öngyilkosságot okozó hatásáról, és elrendelte, hogy ezt fel kell tüntetni a szerek betegtájékoztatóján.)
Szendi Gábor néhány adattal támasztja alá mondanivalóját: Magyarországon 300 ezer embert kezelnek különböző antidepresszánsokkal, amelyek forgalma 2005-ben 6 milliárd forint volt. Ez a kedélyjavítók szedésének veszélyeiről szóló vita kirobbanása után, 2006-ban - a hiányos információk ellenére - 12 százalékkal volt alacsonyabb.
A depressziós betegek általában hat hónapon belül spontán, tehát kezelés nélkül gyógyulnak. Az emberek - véli Szendi - azért depressziósak, mert nem tudnak megküzdeni azokkal a szociális, magánéleti és munkahelyi problémákkal, amelyekkel szembekerülnek. Aki ezzel nem tud mit kezdeni, az antidepresszáns szedésébe kezd. "Ennek azonban nagyon alattomos hatása van, mert sok paciensnél a homloklebeny frontális működését lecsökkenti, s ők így passzív, közömbös állapotba kerülnek. Az igazi veszély az, amire egyébként sokan panaszkodnak: hogy akinek elmúlik a rosszkedve, odalesz a jókedve is, kiégetté válik" - állítja a szakpszichológus.
Hasonlóan vélekedik az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány (CCHR) is, amely úgy véli, a magyar pszichiáterek egy része meg akarja győzni a közvéleményt arról, hogy a kezeletlenül hagyott depresszió és skizofrénia a társadalomra nézve komoly veszélyekkel járhat, a pszichésen zavart emberek gyilkosságot, öngyilkosságot követhetnek el. Közben elhallgatják, hogy az általuk korábban biztonságosnak nevezett antidepresszánsokról mind több szakvélemény deríti ki: komoly és veszélyes mellékhatásokat okozhatnak.
A CCHR vezetője, Dobos János a hvg.hu érdeklődésére megerősítette: 2004 óta gyógyszerészeti szakhatóságok és más hivatalos szervek egész sora arra figyelmeztet, hogy bizonyos típusú pszichiátriai szerek szedése erőszakos viselkedést vagy öngyilkossági késztetést okozhat. Az alapítvány szerint a napjainkban alkalmazott pszichiátriai kezelések nem alkalmasak arra, hogy helyreállítsák a páciensek mentális egészségét, sokkal inkább csupán kémiailag nyomják el a kellemetlen tüneteket, ami viszont nem oldja meg, csak elfedi a páciens problémáját.
Érv az antidepresszáns mellett
Másként látja ugyanezt a problémát Zacher Gábor toxikológus. Szerinte míg az 50-es, 60-as években gyártott klasszikus készítményeknek valóban voltak veszélyesebb mellékhatásai, addig az új, a szerotonin és a noradrenalin felvételét gátló antidepresszánsok esetében jóval kisebb a kockázat és a túladagolás veszélye is. "Így az új kedélyjavítók tényleg megváltást jelentenek a depressziósoknak" - vélekedett a szakember.
"Hazánkban - a statisztikák szerint - minden hetedik ember depressziós, de vita folyik arról, hogy ők valóban depressziósok-e. A rossz hangulat ugyanis még nem jelent depressziót, sokan a depressziót védekezésnek használják, s ezzel magyarázzák magánéleti, munkahelyi problémáikat vagy alvászavarukat. Ők az áldepressziósok." A depresszió valójában súlyos pszichés betegség, amit a központi idegrendszerben kémiai anyagok hiánya okoz, és olyan testi tünetekkel is járhat, mint a fájdalmas szex, a gyomorpanaszok vagy a gyomorfekély.
A közvélemény viszonylagos tájékozatlanságáról árulkodik egy 2003-ban végzett kutatás: a megkérdezettek 10-12 százaléka nyugtatónak gondolja az antidepresszánsokat, a válaszolók 5 százaléka pedig az altatót keveri össze a kedélyjavítókkal - mutatta ki a Corvinus Egyetem Viselkedéskutató Központjának 2003-ban végzett lakossági felmérése.
Az antidepresszánsok számlájára írják azt is, hogy a hatás csak a gyógyszer szedésének kezdete után két-három héttel áll be, s ez idő alatt valóban nagyobb az öngyilkossági hajlam. "Az életüknek véget vetők száma azonban kevés azokéhoz képest, akiken a gyógyszer segített. Sokkal több ember van az egyik oldalon, mint a másikon" - hangsúlyozta a toxikológus.
"Önmagában a gyógyszer nem tesz csodát, és aki csak a gyógyszertől érzi jobban magát, az valójában nem depressziós" - hangsúlyozta Zacher, hozzátéve, hogy a gyógyuláshoz az antidepresszánsok szedése mellett kezelésre is szükség van. "A pszichiátriai gondozókban viszont olyan nagy a leterheltség, hogy az egyéni kezelések nehezen megoldhatók. A betegnek ezért nincs más választása, mint a drága pénzbe kerülő magánszakrendelésre elmenni, persze, ha meg tudja fizetni."
Zacher Gábor szerint a megoldás az volna, ha az egészségügyi alapellátásban a háziorvosnak lenne elég ideje a beteg kivizsgálására és a depressziós tünetek megállapítására. Másrészt - hangoztatta - szükség volna a közhangulat pozitívabbá válására is. Írország sokáig vezető helyen állt az öngyilkosságok tekintetében. Most viszont, hogy az egyik legdinamikusabban fejlődő ország lett, viszonylag jól és kiegyensúlyozottan élnek az emberek, kevesebben vetnek véget az életüknek. "Magyarország nem arról híres, hogy stabil a gazdaság, biztos az emberek jövőképe és jól érzik magukat, sokkal inkább arról, hogy a két nagy politikai párt szétmarcangolja egymást, és ez rányomja a bélyegét az emberek kedvére, a többség búvalbélelt, szomorú. Mindez jelentkezik az öngyilkossági statisztikákban is, ahol Magyarország mindig előkelő helyet foglalt el."

Házipatika

Elkészült a betegségek együttjárásának térképe

A 250 legfontosabb betegség közti kapcsolatokat mutatja meg a Semmelweis Egyetem kutatói részvételével készült új térkép.

 

Elektronikusan elérhető és kereshető ún. multimorbiditási, vagyis különböző betegségek együttjárását mutató térkép készült a Semmelweis Egyetem kutatónak részvételével, mely a 250 legfontosabb betegség közötti kapcsolatokat mutatja. Az innovatív biostatisztikai módszerekkel készített, szabadon elérhető adatbázisból összességében százezres nagyságrendű adat hívható le. Két kattintással megtekinthető például, hogy a cukorbetegségnek melyik kardiovaszkuláris betegségekkel van szoros kapcsolata, de a kutatók külön elkészítették a depresszió multimorbiditási térképét is - adta hírül az egyetem honlapja.

A pszichiátriai, a neurológiai betegségektől az endokrin rendszer betegségein át a szív- és érrendszeri, vérképzőszeri, mozgásszervi kórképekig 18 nagy csoportra bontott összesen 250 fontos betegség közötti összefüggések olvashatók ki a most publikált, egyelőre csak angolul elérhető ún. komorbiditási térképből – mondta el Dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes, a publikáció egyik szerzője.

A Semmelweis Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a Manchesteri Egyetem közös publikációja a közelmúltban jelent meg a PLOS Computational Biology folyóiratban. A kutatás alapját az Egyesült Királyságban létrehozott biobank adta, melyből 117 ezer résztvevő adatait elemezték a kutatók. A szabadon hozzáférhető publikációban feltüntetett link  segítségével bárki betöltheti a betegséghálózatokat mutató térképet és interaktív módon kereshet benne.

Gyógyszerkutatók, orvosok és akár laikus érdeklődők számára egyaránt érdekes lehet a térkép böngészése, hiszen a betegségek együttes előfordulása közismert és gyakori jelenség – vélekedett a rektorhelyettes, hozzátéve, hogy a különböző, megadható változók (betegségpárok, -csoportok) függvényében százezres nagyságrendű adatot rejt a rendszer. A honlapon elérhető térképen válasz található például arra, hogy valakinek a többféle meglévő betegsége között valószínű-e az oki, direkt kapcsolat (pl. közös biokémiai útvonal sérülése, közös genetikai probléma), vagy csak véletlen egybeesésről van szó. Az egyes betegségek közötti kapcsolat vizuálisan is megjelenik, az erősséget mutatja a betegségneveket összekötő vonal vastagsága.

Két kattintással például megnézhető, hogy a 2-es típusú cukorbetegséggel a statisztikai adatok szerint milyen kardiovaszkuláris betegségeknek van szoros kapcsolata. Eszerint a magas vérnyomás, az angina (a szívtáji fájdalom) és a szívinfarktus vannak a leginkább közvetlen összefüggésben a diabétesszel, míg például a stroke nem az elsődleges betegség okán, hanem a hipertónia vagy szívinfarktus miatt jelent veszélyt a cukorbetegekre – említ egy példát Dr. Juhász Gabriella, a Gyógyszerhatástani Intézet docense, a publikáció utolsó szerzője.

Az adatbázis alapján a kutatók több komplett betegséghálót is elkészítettek, köztük a depresszió multimorbiditási térképét. Ebben jól igazolódik, hogy a depressziónak a legszorosabb kapcsolata a többi pszichiátriai betegséggel van, de összefüggést mutat az elhízással és más testi betegséggel is. A migrén és a depresszió között szintén találtak direkt kapcsolatot, de csak a vizsgált alanyok egy részénél. A cukorbetegség és a depresszió között korábban feltételezett kapcsolatról viszont az derült ki, hogy nem direkt kapcsolat, hanem inkább az elhízás miatt alakul ki gyakrabban a depressziósoknál.

A betegségek együttjárásának ismerete, az, hogy a beteg különböző betegségei között van-e összefüggés, fontos a diagnózis, a szükséges vizsgálatok és a megfelelő gyógyszer megválasztása szempontjából is – tette hozzá Dr. Juhász Gabriella.
A térkép megvalósításához innovatív biostatisztikai módszereket alkalmazott az a csoport, amelyet Dr. Antal Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kutatásban részt vevő docense vezet, aki elmondta: a gráfos valószínűségi modelleknek ez az első biostatisztikai felhasználása ilyen nagy léptékű epidemiológiai vizsgálatban.

weborvos

Vágyni a gyermekáldásra, és közben valahol a lelkünk mélyén tudni, hogy az anyaság nem nekünk való feladat, feloldhatatlan kettősség. Nem könnyű úgy haragudni a világra, ha közben mi magunk nem tettünk meg mindent egy cél érdekében. A kérdés örök: mennyire érdemes megerőszakolni a sorsot? Békési Tímea fejében az elmúlt két évtizedben minden megfordult, az összes létező szintjét megjárta a funkcionális meddőség bugyrainak. Életének nehéz időszakát nemrég egy nyilvános búcsúlevélben próbálta meg lezárni. A levelet soha meg nem fogant gyermekének címezte.

Idén májusban Hősnő díjjal jutalmazták a 2017-es Terézanyu pályázaton. Olyan témáról írt nyíltan és őszintén, amiről sokan még a családjuknak sem mernek beszélni. Nem félt a kitárulkozástól?

Őszintén szólva nem gondolkodtam ezen. Amikor megláttam, hogy a bátorság lesz a téma, rögtön tudtam, hogy itt az idő. A levél már rég megvolt a fejemben, részleteiben itt-ott beszéltem róla, úgyhogy csak leültem és megírtam. Nagyon jó, hogy működik ez a Terézanyu pályázat, mert szerintem a legtöbben valamilyen lerendezni való ügy miatt ragadnak tollat, és tulajdonképpen az sem számítana, ha a szövegeinket senki sem olvasná el. A két évvel ezelőtti felhíváson a meddőségről írtam, és nagyjából azóta halogattam ezt a levelet, szóval az idei pályázat egy alapos fenéken billentés volt. Adott volt egy karakterszám egy határidővel, szóval tudtam, hogyha beküldöm, akkor már nem lehet visszaszívni.

 

Ha a fejében voltak a gondolatok, akkor miért tartott két évig leírni?

Tizenöt éve addiktológiai konzultánsként dolgozom, és látva a szenvedélybetegek élettörténetét az idők során az érdeklődésem egyre inkább a gyászfeldolgozás felé fordult. Önsegítő csoportokat vezetek a témában, és én magam is szoktam javasolni a levélírást, mint eszközt.

Ez nem úgy megy, hogy leülök az asztalhoz, és kanyarítok pár szívhez szóló sort annak, aki nincs, vagy annak, akit elveszítettem. Nem mindenki képes rá, ám ha valaki meg tudja tenni, akkor ez egy nagyon katartikus élmény, egy szép darab puzzle a gyászfeldolgozás folyamatában.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel MátyásFotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

 

 Hogyan segíthet egy levél, ami a címzetthez soha nem fog eljutni?

Egy személyes hangvételű levélben lehetőségünk van őszintének lenni azzal, akit elveszítettünk vagy akivel sosem találkozhattunk. Kimondhatjuk neki, amire nem volt már idő. Bármennyire is furcsa, a lélektani munkában azt látjuk, hogy nem kell a másik fél ahhoz, hogy belül rendezni tudjuk a vele való kapcsolatunkat, konfliktusainkat. Ez nagyon felszabadító érzés azoknak a hozzátartozóknak, akik dühöt, haragot, bűntudatot hordoznak magukban. Hiszen ők nem csak azt gyászolják, ami már nem lesz, hanem azt is, ami nem is volt soha.

 

Tehát szakemberként tudta, hogy szüksége lenne erre a levélre, mégis visszatartotta valami.

Féltem viszontlátni a fejemben már rég megfogalmazott gondolatokat, mert tudtam, hogy akkor meg kell barátkoznom egy nagyon nyomasztó érzéssel: hogy csalódtam önmagamban. Szerettem volna erről elfelejtkezni menet közben, elhessegettem a bűntudatot, amit a terméketlenségem miatt éreztem. Más nők minden követ megmozgatnak, hogy gyerekük legyen. Orvoshoz mennek, alávetik magukat különböző beavatkozásoknak, hormonkezeléseknek, és ha ez sem segít, akkor vannak annyira bátrak, hogy örökbefogadnak egy árván maradt gyereket. Nekem ez nem ment.

 

Soha nem jött szóba a mesterséges megtermékenyítés vagy a lombik program?

Elképzelhető, hogy ha nem negyvenpár évesen ismerem fel, hogy funkcionális meddő vagyok, akkor én is más utat járok be. Meglehet, hogy húsz-harminc éves fejjel több mindennel megpróbálkoztam volna, hogy anya lehessek. De ha igazán őszinte akarok lenni, akkor én mindig is kicsit máshogy álltam ehhez a kérdéshez. Szerintem soha nem lettem volna képes emberi kéz által beleavatkozni ebbe a folyamatba. Mélyen hiszem, hogy egy kisbaba születésében a harmadik fél nem az orvos, hanem egy embernél hatalmasabb erő, hívjuk Istennek, sorsnak vagy bárminek. Sokféleképpen magyaráztam magamnak a történteket az évek során, például, hogy biztos a Jóisten megment engem valamitől, hogy az én utam más, nekem ezt kell járni és így tovább.

Valószínűleg kicsikarhattam volna a sorstól egy gyereket, de én zsigerből tiltakoztam ellene, nem akartam erőszakot elkövetni a természeten.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ilyen egyszerű, elfogadta és kész?

Az az év, amikor a férjem ex-feleségének megfogant a hatodik gyermeke, nagyon nehéz év volt. Korábban nem éreztem ilyesmit, de ekkor elképesztő düh kerekedett bennem, amit persze igyekeztem elnyomni, mert tudtam, hogy nem helyénvaló. Nem akartam senkire haragudni, de képtelen voltam leküzdeni a negatív érzéseimet, mert én ez idő alatt minden hónapban számolgattam a napokat, és reménykedtem, hogy hátha most, hátha most.

Borzasztó fárasztó úgy élni éveken át, hogy havonta vizslatod a naptárt, és közben folyamatosan teret hagysz az életedben egy eljövendő gyereknek. Én is ezt tettem, úgy alakítottam a beosztásomat, a munkarendemet, úgy építettem a karrierem, hogy a gyereknek mindig ott volt a helye.

Egy idő után egyszerűen kimerültem ebben, úgyhogy egyik alkalommal, ahogy ültem a gyászcsoportomon és hallgattam a pácienseimet, leesett, hogy én azért vagyok ennyire dühös, mert nem merem letenni ezt a terhet. És akkor azt mondtam magamnak: jól van, drágám, nem dühösnek kell lenni, hanem közelebb kell menni ahhoz, ami annyira fáj. Ekkor fogalmazódott meg bennem először a levél gondolata, majd ezek után még két évig halogattam a megírását.

 

A mai világban, amikor az orvostudomány tényleg szinte bármire képes, és egyre több pár szorul külső segítségre, nem lehetett könnyű felvállalni, hogy beletörődött a gyermektelenségbe.

Ebben a folyamatban én mindig őszintén benne voltam. A munkámból kifolyólag kellő önismerettel rendelkezem, ezért meg tudtam osztani másokkal, hogy éppen hol tartok az úton. Megtanultam, hogy milyen felszabadító érzés, ha az elfojtás, tabusítás helyett képes vagyok beszélni a fájdalmaimról és a nehézségeimről. Persze, találkoztam értetlenkedő tekintetekkel, de mindig volt válaszom a kérdéseikre. Egyszer egy képzésen az egyik csoporttársam közölte, hogy milyen korlátolt vagyok, a hitem miatt fogok lemaradni a gyermekáldás csodájáról. Mondtam neki, hogy akkor ez van, nincs mit tenni, ezzel kell majd megküzdenem.

Éppen erről van szó. Manapság – főleg Magyarországon – egy nő szemben úszik az árral, ha nincs gyereke. Bár egyre formálódik a társadalmunk, azért még mindig meglehetősen egysíkú a női princípium megítélése. Soha nem érezte magát kevesebbnek a gyermektelenség miatt?

Bár a levél megfogalmazása és megírása között eltelt két évben rengeteg sikert értem el a szakmámban és sokat fejlődtem, tudatosan nem akartam bizonyítani. Visszatekintve mégis azt gondolom, igenis szükségem volt a külvilág visszajelzéseire, hogy elhiggyem, nem vagyok kevesebb másoknál. De a legfontosabb támaszom mégis egy pozitív női példa volt, méghozzá Polcz Alaine élettörténete. Nagyon sok könyvét olvastam, imádtam a munkásságát. Polcz Alaine meddő volt, mégis hihetetlenül termékeny életet élt, nagyon fontos dolgokat hozott létre. Az ő személye hatalmas lelki erőt adott nekem, mert mire kiderült, hogy meddő vagyok, addigra volt előttem egy minta, aki bebizonyította, hogy gyermek nélkül is lehet termékeny az életem, csak másként. Tudtam, hogy használnom kell a tehetségemet, az időmet és a tudásomat. Rengeteg dolgom van még, de most épp leadok egy kicsit a feladataimból, kevesebb munkával is értékes lehet az életem.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

 

Elképzelt gyermekéhez írt levelében említést tesz egy bizonyos babadobozról is.

Igen, másfél éve készítettem, és azóta az éjjeliszekrényemben lapul.

Nincs benne sok holmi, csupán két levél (az enyém és a férjemé), néhány édes babaruha és egy-két apró játék. Ez egy szimbolikus dolog. Ráteszem a dobozra a tetejét és elteszem. Így lezárul egy nehéz időszak, és van helye az életemben az újnak.

Haszon Zsófia - 24 hu

Nagyon sok a függőségben szenvedő - főleg az idősek körében! 

 

A frontin a benzodiazepinek csoportjába tartozik, általában szorongásos betegségek, pánikbetegség és depresszió okozta szorongás kezelésére alkalmazzák. Sajnos rengetegen nem megfelelő dózisban szedik.A szorongáscsökkentők és altatók sokszor az ember ellen fordulnak.
Ezek a szorongás, félelemérzet, pánikroham gyors tünetcsökkentésének és nem a megszüntetésének, meggyógyításának a gyógyszerei. Nagyon sokan szedik ezeket a szereket a problémáik megoldása helyett, amit pszichoterápiáva és szociális segítséggel gyakran könnyen meg lehetne oldani.

A Frontin sajnos függőséget okoz, és egy idő után a szokott adag már nem is használ, egyre több kell belőle. A benzodiazepinek szedése hosszútávon, napi rendszerességgel, nagy dózisban bizonyítottan hozzászokást, testi és lelki függőséget okoz. Ezen kívül megnövelik az otthoni (háztartási) balesetek miatti combnyaktörések, kórházi kezelést igénylő fejsérülések, koponyatörések, közlekedési balesetek számát is. Igazi ördögi kör alakul ki ezek szedése során, mivel nem gyógyít, hanem egy újabb, másodlagos betegség, a benzodiazepin-függőség is sújtja a beteget! Amikor, egy vagy több benzodiazepin adag, valami oknál fogva, hirtelen kimarad, akkor megvonási tünetek bontakoznak ki. Az emiatt kialakuló szenvedéstől gyorsan csak dózis-pótlással tudnak a betegek megszabadulni. Gyógyszerbevétel nélkül ugyanis az elvonási tünetek és panaszok napokig fokozódnak.
Ez után már az elvonási tünetektől való félelem miatt is beveszik a tablettákat. A megvonási tünetektől való félelem sokszor olyan erős, hogy az akaratlan gyógyszerfüggők kezdik elhanyagolni családi és baráti kapcsolataikat, munkahelyi kötelességeiket 

szinesvilág

Ez már valóban hagyományteremtés: a tavalyi óriási sikert követően idén már második alkalommal hirdeti meg a Kék Pont Alapítvány a közösség erejét eszközül vevő alkoholmentes Száraz Novembert. Az alábbiakban arról kérdeztük a szervezetet, hogy kinek, miért, és milyen módon érdemes csatlakoznia. Mi pedig mesélünk arról, hogy mi miért kapcsolódunk be ebbe az — első ránézésre rendkívül hosszúnak tűnő — programba.


Közel mindannyian rendelkezünk olyan ismerőssel, aki tavaly már "goingolt" az első, Kék Pont által szervezett "Száraz november" Facebook eseményen. És majdnem ennyien rendelkezünk olyan ismerőssel, aki becsületesen végig is csinálta a kihívást. Idén remélhetőleg még többen vágunk bele, és bizony, a többesszám első személy nem véletlen, ugyanis a PS szerkesztőségéből is akad néhány bátor jelentkező. A Kék Pont Alapítvány segítségét kértük viszont ahhoz, hogy egy kicsit mélyebbre áshassunk: miért is olyan fontos ez a hónap, és miért lesz nekünk annyira nagyon jó.

Honnan indult a kezdeményezés, és mitől közösségi ez a kihívás?

A Kék Pont civil szervezet 2016-ban indította az önmagunk és az alkoholhoz fűződő viszonyunk jobb megértésére épülő, egy hónapos absztinencia kampányát az angliai Sober October mintájára. Idén már a tavalyi tapasztalatokat is felhasználva, azokra tovább építkezve folytatja a megkezdett munkát.

A harmincnapos, alkoholmentes közösségi programot az alapítvány Facebook-oldalán követhetik nyomon az érdeklődők, és itt tudnak csatlakozni is hozzá. A Száraz November egy nagy közös utazás, amiben sok esetben egymásra is támaszkodunk majd, és mindenkit bátorítunk a közös programok szervezésére.

Mi a célja ennek a hónapnak?

Az idei kampány általános célja, hogy tovább szélesedjen az alkoholról folyó társadalmi párbeszéd, és a tavalyi évhez hasonlóan idén is sokan fogalmazzanak majd meg őszintén kérdéseket önmaguk, közösségük, vagy családtagjuk alkohol fogyasztásával kapcsolatban.

Ezen kívül a mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának elmélyítése az alkohol iránti sóvárgásban megtalált tanulságok által. Fontos cél a testi és lelki megújulás, az önismeret fokozása, a vágyak megregulázása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése.

Mik a tavalyi tapasztalatok? Általában könnyen ment a lemondás?

A 2016-os posztok és kommentek azt mutatták, hogy az egyhónapos sóvárgás alatt nagyon jó hatással voltak a közösség tagjai egymásra. A közösség erejével, és a személyes történetek megosztásával arra inspirálták egymást, hogy erős maradjon az elhatározásuk, és ne törjék meg a fogadalmukat.

Milyen egészségügyi vagy szakértői csapat támogatja a projektet?

2017-ben a Száraz November kampányt idén kiegészíti a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének felmérése is, amelyet a Kék Pont Alapítvánnyal együttműködve Dr. Terebessy András kutatásvezető irányítása mellett, anonim adatokkal végeznek el az önként jelentkezők segítségével. A kutatásra itt lehet jelentkezni. Ez a kutatás az alkoholfogyasztás mellőzésének személyiségjegyeivel foglalkozik.

Egy másik kutatás, az ELTE Pszichológiai Intézet közreműködésével és Prof. Dr. Rácz József vezetésével az alkoholfogyasztás sikeres mellőzésének („bajnokok”) és az „elbukásnak” okaival, folyamatával foglalkozik. Az „elbukás” nem kudarc, hanem a résztvevő számára visszajelzés az alkoholfogyasztás és az önkontroll mértékéről.

Lesz még más offline program is? Esetleg állandó helyszínek?

Az idei Száraz November 2017 hivatalos partnere és száraz barát helyszíne a budapesti Adna Cafe, ahol tematikus kiállításon, beszélgetéseken és izgalmas társeseményeken, alkoholmentes közegben vehetnek részt a téma iránt érdeklődő résztvevők.

Kiknek javasolt a részvétel? Csak alkalmi ivóknak, vagy azoknak is, akiknél már fennáll az alkoholizmus veszélye?

Az ilyen, kvázi önismereti, kísérleti célkitűzések azoknak valók, akik hetente legalább egyszer, vagy annál többször isznak, és szeretnének többet megtudni az alkoholhoz fűződő viszonyukról. Azoknak, akik nem csak ritkán, alkalmakkor fogyasztanak alkoholt, és akár egyszer is — mondjuk az egy hétre eső második fejfájós reggelen — felmerült már bennük, hogy mi az, ami túl sok, mi az a mennyiség vagy gyakoriság, ami már egészségtelen és káros lehet, és vajon ők hogyan teljesítenek a mindennapi alkoholizmus szürkeségbe burkolózó skáláján. A komoly alkoholproblémával küzdő napi nagyivóknak viszont azt javasoljuk, hogy keressenek komoly, személyre szóló segítséget. 

Érdemes egy ilyen hónapot minden évben beilleszteni?

Abszolút. Akár sikerült tavaly, akár nem, 2017 egy új esélyt hozott. Ha a tavalyi akadályt sikeresen vettük, egészségügyi szempontból, de önismereti céllal is feltétlen érdemes megismételni. Ha pedig nem bírtuk, idén biztosan jobban fog menni: a tavalyi év nem kudarc, hanem tanulság idénre nézve!

Mire számíthatunk ez alatt az idő alatt, és mit jelent az, ha nem bírjuk ki ezt a hónapot?

Ez a 30 nap nem egy szürreális, teljesíthetetlen hosszúságú időtartam. Ha mégsem megy, az bizony fontos visszajelzés lesz arra nézve, hogy van mivel dolgoznunk, az ivás sajnos kezd kicsúszni a kezeink közül. Ha pedig változtatnánk, a Kék Pontnál segítenek benne. És hogy mire számíthatunk? Jó esetben a kezdeti, rázós szakaszt követően egy halom pozitív felismerést és tapasztalást szerzünk, és egyre jobban érezzük magunkat a bőrünkben, új oldalunkat ismerjük meg, és többet törődünk majd magunkkal és másokkal!

Amiért pedig mi csatlakozunk: hogy megtudjuk, mennyire jelent megerőltetést lemondani valamiről, ami észrevétlenül van jelen szinte folyamatosan az életünkben. És hogy miben reménykedünk ezáltal? Több energiánk lesz, szebb lesz a bőrünk, jobban alszunk majd, és megnézhetjük, hogy milyen lenne a testzsírszázalékunk alkoholfogyasztás nélkül. Aki extra önmegtartóztatást — vagy mondjuk úgy, kísérletet — választana, és az absztinenciát nem kompenzálná egyidejűleg valami mással (például kaviárral vagy belga csokival), akár össze is kötheti egy kis megtakarítással: az alkoholra elköltött bulipénzt tegyük félre karácsonyi ajándékokra, és hátha még marad a végén egy kis önjutalmazásra is. A túloldalon találkozunk!


Ha szívesen megosztanátok másokkal is a ti Száraz Novemberetek tapasztalatait és élményeit, vagy örömmel olvasnátok mások sóvárgásairól és megküzdési stratégiáiról, akkor keressétek fel a Száraz November Egymásközt facebook csoportot, blogoljatok, posztoljatok, vagy másoljátok be a linket az eseménybe és tegyétek rá a #szaraznovember2017 hashtaget! Az eventhez csatlakozni itt tudtok! 

KE - psmagazin

Avagy a függőség családi betegség, amelyben a hozzátartozó is leépül 

Milyen stádiumokon megy át egy alkoholista segíteni akaró hozzátartozója? Miért nem tud szabadulni a szerhasználótól? Folytatódik Bajzáth Sándor felépülő függő írása a szerhasználók hozzátartozóiról. 

 

Senki sem véletlenül él együtt egy szenvedélybeteggel. Ahogyan arról cikke első részében is írt, a hozzátartozók előbb élik meg problémának az ivászatot, drogozást, mint maga a szerhasználó, így általában ők szoktak jelentkezni Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánsnál. A szenvedélybeteg segítő, felépülő függő legújabb írásában arra fókuszál, hogy milyen utat jár be egy szerhasználó hozzátartozója.

Hogyan tudnám rávenni, hogy hagyja abba az ivást?
HOGYAN TUDNÁM RÁVENNI, HOGY HAGYJA ABBA AZ IVÁST?

Miért nem látja be, mit csinál magával? A függőség családi betegség, de mit tehet egy hozzátartozó? Bajzáth Sándor megmondja azt is, mit nem.

Tovább »

Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben. 

Társfüggő az, aki, ha haldoklik, valaki más élete pereg le a szeme előtt

Véleményem szerint a hozzátartozó leépülése ugyanolyan sémát követ, párhuzamosan és progresszíven halad előre a szerhasználó leépülésével együtt, és törvényszerű, hogy egy aktív alkoholbeteg vagy drogbeteg ember mellett hosszabb távon csak egy hozzá hasonló függő – egy társfüggő – tud megmaradni. Miért? Mert aki mindvégig kitart, bármilyen áron egy alkoholista mellett, annak gyaníthatóan szintén komoly függőségi problémái vannak.

Aki nem hajlamos  társfüggőségre, az képes védeni az énhatárait, helyén van az önértékelése, nem lehet vele bármit megcsinálni, nem lehet a végtelenségig ígérgetni neki, megalázni, abuzálni, ő nem hagyja, hogy sokadik szerepet töltsön be a párkapcsolatában, és hosszabb-rövidebb idő után képes azt mondani, hogy “elég!”. Ki tud lépni egy súlyosan demoralizáló, lelki és testi értelemben egyaránt destruktív kapcsolatból. 

20171006 104337
Fotó: Bajzáth Sándor 
 

Holnaptól minden másképp lesz

Vegyünk például egy alkoholista férfit és a családját, de igazából ez bármilyen egyéb függőséggel behelyettesíthető, és persze nemcsak férfi lehet a szerhasználó, hanem nő vagy gyerek is.

Az alkoholista és a társfüggő hasonlóan működik; nem véletlenül találnak egymásra, szükségük van egymásra, kielégítik egymás szükségleteit. A szerhasználó szükséglete a szer, például az alkohol, hogy meneküljön az érzései elől, míg a társfüggő szere a túlzásba vitt segítés, a megmentés, a lényeg, hogy ne magával kelljen foglalkoznia. Pont ugyanúgy, függőként működnek, játszmájukban mindkettőjüket a „majd holnap” attitűd jellemzi.

A hozzátartozó „basztatja” az alkoholistát, próbálja leállítani, megváltoztatni. Ám igazából egyik fél sem akar változni, ez fájdalmas lenne. Mindegyik fél a másiktól várja a változtatást. Az alkoholista azt mondja, azért iszik, mert csak így bírja ki a párja mellett, a párja meg azt, hogy azért viselkedik annyira szörnyen, mert a társa iszik. Ez a 22-es csapdája.

Már megint ittál! Mikor hagyod már abba? Ha még egyszer ilyen állapotban jössz haza, ha még egyszer megütsz, akkor feljelentelek,kiraklak/elköltözöm, nem láthatod így a gyerekeidet, stb. Erre az alkoholista válasza: Holnaptól minden más lesz, ígérem, nem iszom többet… Ez volt az utolsó, többé nem fordul elő! Bocsáss meg kérlek!

A hozzátartozó elhiszi, és megbocsát. És miután a berúgásnak nincsen következménye, másnap minden folytatódik ugyanúgy tovább. „Majd holnap. Holnaptól minden másképp lesz.” Az alkoholista másnap is ugyanúgy berúg és a hozzátartozó másnap sem képes lelépni, vagy kitenni őt.

Azért sem teszi ki az alkoholistát, mert a bűntudattól képtelen lépni, azt hiszi, ő rontott el mindent.

Lássuk, hogy van ez a hozzátartozó esetében:

Ők általában csak az alkoholistájától várják a változtatást. Csinálja végig a fizikai elvonást, ami durva, ám belátható ideig tart, annak összes tünetével: reszketés, hidegrázás, orrfolyás, hányinger, hasmenés, ingerlékenység, álmatlanság, gyengeség, depresszió, izomfájdalmak szédülés, stb... Majd az onnan induló felépülést, ami igazán kemény,  élethosszig tartó munkát igényel. 

A hozzátartozók elvárják a változtatást a szerhasználótól, ám magukra nem vonatkoztatják ugyanezt. A hozzátartozó így gondolkodik: „Nem én használok, nem nekem kell változnom…” Ám ez nem igaz, hiszen ugyanarra a „srófra” jár mindkét fél agya, ugyanazt a „majd holnaptól” sémát ismételgetik, ám egyik sem alkalmazza az igazán hasznos „csak a mai nap” szlogent. És mindketten képesek ezt játszani akár húsz-harminc évig vagy sok esetben élethosszig. 

A társfüggők is valahol szerhasználók, csak az ő szerük: maga a Szerhasználó. Az alkoholista. A drogfüggő. A gyógyszerfüggő. A játékos. 

"AMIT A PIA VAGY A DROG AD, AZT KÉSŐBB VISSZA IS VESZI!"

Bajzáth Sándor éveken át drogozott és ivott. Most 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben. Mennyire volt nehéz? Most elmondja.

Tovább »
shutterstock 719249170
 

Hogyan működik az aktív társfüggő?

Ő a megmentő, aki képtelen nemet mondani, következetes lenni, aki kontrollt akar az alkoholista élete fölött gyakorolni. Képtelen határokat tartani, meglépni olyan dolgokat, amitől az alkoholista szembesülhetne tettei szomorú következményeivel, így tulajdonképpen támogatja az ivását.  “Mi lesz így szegénnyel nélkülem? A szeretetemmel majd meggyógyítom őt. “Megverik ha nem fizetem ki helyette a tartozását. Nem hagyhatom szenvedni, hisz mégiscsak a gyerekem...

A gyámolító szeretet nem gyógyít, hanem öl

A rossz hírem az, hogy ez a gyámolító, a függőt gyerekszinten tartó “szeretet” káros. Nem gyógyít, hanem öl. Elvesszük tőle a lehetőséget, hogy szembenézzen azzal, amit magával és persze másokkal csinál, azaz ártunk neki!

Ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy milyen jó emberek vagyunk, mennyire segítőkészek, mert ez inkább a mi félelmünkről szól, és a mi rosszul értelmezett, kényszeres segítésünkről.

Igazából attól félünk hozzátartozóként, hogy velünk mi lesz. Mi kibírjuk-e? Meg tudunk-e olyat lépni, amiről tudjuk, hogy tőlünk is sokat követel, fájdalmas lesz, de hosszú távon segíteni fog talán a szerhasználónak, vagy csak azért, hogy magunkat megvédjük a rossz érzésektől, nem tesszük meg azt, amit meg kellene és így a függő tovább tudja folytatni a használatát a mi segédletünkkel.

Ráadásul a támogatásunk ellenére ugyanúgy megvan az esélye annak, hogy belehalhat. Otthon is  ugyanúgy meg lehet halni túladagolásban, vagy “csak” egyszerűen szép lassan, sok év alatt otthon issza magát halálra az illető, és erre az egész család élete rámegy. Igen, a gyerekeké is.

A hozzátartozó élete ugyanúgy beszűkül, ugyanúgy ő elmagányosodik, mint a szerhasználó. A figyelme elsősorban a szerhasználóra korlátozódik, akivel nem lehet elmenni sehová, mert vállalhatatlan dolgokat tesz, mert szégyelli őt. A hozzátartozó anyagilag is gyakran tönkremegy, elveszti a munkáját, vagy komolyan eladósodik a szerhasználó tettei miatt. 

Senki sem él véletlenül, „csak úgy” együtt egy szenvedélybeteggel

A legtöbb hozzátartozó fél, mi lesz vele, ha egyedül marad, és úgy gondolkodik, hogy még egy alkoholista, egy bántalmazó ember is jobb, mintha egyedül lenne. Ilyenkor jön az önáltatás: ő jó ember amúgy, amikor nem iszik, kenyérre lehet kenni. Igen, de ez az ember már kb. harminc éve iszik és veri, abuzálja a családot! 

Sajnos a gyerekek ugyanezt a mintát fogják látni, és felnőttkorukban hasonlóan diszfunkcionális kapcsolataik lesznek, mert ezt hozzák otthonról, ez a tanult minta. Nem tanulják meg az intimitást, nem tudják, mi az egészséges. 

Biztos találkoztak már olyan nővel vagy férfival, akinek ahogy megszűnik az egyik rosszul működő (alkoholista) kapcsolata, azonnal ott a következő, és az is mit ad Isten, alkoholista. És ez így fog történni egész életében, ha nem kezd el fejlődni, foglalkozni magával. Mindig olyan szinten lesznek a kapcsolatai, ahol ő éppen tart. Senki se véletlenül, „csak úgy” él együtt egy szenvedélybeteggel.

20161210 095017
Fotó: Bajzáth Sándor 
 

Mi a megoldás?

A kulcs a tehetetlenség beismerése. Ez akkor következik be, amikor  a hozzátartozó sok évi szenvedés után tényleg belátja, hogy nem képes kontrollálni a párja használatát, élete tönkrement, változtatnia kell. Ekkorra már valószínűleg végigment a könyörgés, kontrollálás, ígérgetés, parancsolgatás, a zsarolás, irányítás, fenyegetőzés, rimánkodás és a testi-lelki megaláztatások minden formáján. Ez az a pont, amikor azt érzi, ennél már nincsen lejjebb, több szenvedést nem lehet elviselni. 

Sajnos minél erősebbnek érzi magát a hozzátartozó, “én mindent kibírok”,  annál később jön el a megváltó mélypont. Amikor már tényleg krízisben lesz, kénytelen lesz változtatni, másként működni, ugyanazokra a helyzetekre, történésekre más válaszokat adni. Vannak, akik erre egyedül is képesek, de a többség nem, ezt a leghatékonyabban szakember és  sorstársi közösségben mellett tudja megtanulni. 

A leépülés is hosszú évek alatt történik, melyek során beégnek a rossz sémák, így a felépülés is az, hiszen amibe sok év alatt tanultunk bele, azt megváltoztatni sem két nap alatt lehetséges. 

Minél rosszabb, annál jobb

A felépülése során a hozzátartozónak meg kell tanulnia a szerhasználóról saját magára fókuszálnia. A társfüggők mindig a másik nézőpontjából látnak és értelmeznek mindent, a sajátjukat figyelmen kívül hagyják. Ennek tanulása során képessé válik lépni, elengedni a szerhasználót. Ez hiánnyal, félelemmel, fájdalommal jár. Nagyon hasonló érzésekkel, mint amit egy alkoholista él át, amikor elveszik tőle az őt éltető alkoholt. Mennyire párhuzamos dolgokról van szó, igaz? Mindkét félnek egyformán nehéz ez.

Aztán egyszer csak jön az érzés, amikor majd’ megszakad a szív, de már nem hívja fel a szerhasználót, hogy megtudja,  mi van vele, miközben szeretne minden lépéséről tudni… Jön az érzés, amikor elküldi vagy épp nem engedi be a párját, gyerekét, mert az megint matt részeg, és közben összeszorul a gyomra a félelemtől, hogy mi lesz vele? Ezt érzi, amikor már nem megy érte a kocsmába, hogy hazahozza. Ez az a fájdalom, amit akkor érez, amikor a másik könyörög, hogy adjon neki pénzt, mert kurvára szarul van, és ő már nem ad... és közben majdnem belehal lelkileg. 

Ez egy igazi paradoxon. Minél rosszabb, annál jobb. Ha az alkoholista elég szarul lesz, akkor talán elkezd észhez térni és változtatni. Minden egyes megmentés csak hátráltatja ezt, ezért az kontraproduktív! Ezt megtanulni alkalmazni, óriási kihívás. 

Az egyetlen lehetőség a segítségre az, hogy le kell vennie róla a kezét, és bízni abban, hogy le fog tudni állni, és elfogadni, hogy erre őneki semmilyen hatása nincsen, ez csakis és kizárólag a szerhasználón múlik. 

Önsegítés

Ahogyan a szerfüggők felépülésének is az egyik leghatékonyabb útja az önsegítő közösség, úgy igaz ez a hozzátartozókra is. A csoportos terápián jönnek rá, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal, tudnak azonosulni a többiekkel, és ez nagyon felszabadító tud lenni. Itt az illető kap támogatást, elfogadást, hallja olyanok tapasztalatait, akik már előrébb tartanak az úton, kap telefonszámokat, akiket felhívhat, ha nagy a baj. Ez felbecsülhetetlen lehet esetenként. A csoportokon megtanul  a saját szükségleteire fókuszálni, kiderül, mennyire nem a saját életét élte addig. 

A legfontosabb az életemben? A józanság.
A LEGFONTOSABB AZ ÉLETEMBEN? A JÓZANSÁG.

Nem a gyerekem, nem az anyám, nem a párkapcsolatom. - Bajzáth Sándor felépülő függő írása.

Tovább »

 Ezeken a csoportokon felteheti magának a kérdést:

  • Mit csinálhatnék másképp?
  • Hogyan vagyok jelen a saját életemben?
  • Mennyi időt fordítok magamra, a saját szükségleteimre? (fodrász, kozmetika, stb…)
  • Mikor voltam utoljára sportolni, moziban, színházban?
  • Mennyi időt fordítok a szakmai kiteljesedésemre?
  • Mennyi pénzt költök magamra, mennyit a szerhasználó hozzátartozómra?
  • Mennyire vagyok képes nemet mondani?
  • Mennyire rendelem alá a saját szükségleteimet a mások szükségletei alá?
  • Meddig tart az én felelősségem a hozzátartozóm szerhasználatában?
  • Hogyan vagyok a párkapcsolatomban? Mitől lehetnék jobban? Mi okoz számomra örömet?

A szerhasználó hozzátartozójának újra kapcsolódnia kell másokhoz, el kell kezdenie élni, sportolni, kikapcsolódni, egyáltalán megtapasztalni, milyen egyedül lenni.  

Ahogyan erről a cikk első részében is írtam, általában a hozzátartozók észlelik előbb a problémát. Ők szoktak először segítségért fordulni, ők a motiváltabbak, a konzultáció keretein belül velük lehet ilyenkor foglalkozni. A viselkedésük, hozzáállásuk változása változást érhet el a szerhasználónál is. 

Befejezésül egy nagyon hasznos idézet:

"Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére... de idővel belejön az ember."                   

Szepes Mária

dívány 

Idén is megszervezi⁠ itthon a Kék Pont Alapítvány az eredetileg az Egyesült Királyságból indult Száraz November kampányt. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki vállalja, hogy egy hónapon keresztül nem fogyaszt alkoholt. 

 

A program fő célja, hogy felhívja a figyelmet az alkoholizmus problémájára, viszont az egy hónapos önmegtartóztatással nem a teljes absztinenciát akarják elérni, hanem sokkal inkább azt, hogy a résztvevők jobban megismerjék magukat és az alkoholhoz való viszonyulásukat. A tavalyi akció ráadásul egy olyan közösséget hozott létre, amelynek tagjai egymást segítették, és néhányan még év közben is tartottak “száraz” hónapokat.

A Száraz November figyelemfelhívása különösen fontos Magyarországon, amely lassan elnyerheti a nem túl dicsőséges, “egymillió alkoholista országa” címet. A téma legismertebb hazai szakértője, a Walter White-hasonmásverseny örökös győztese⁠, Zacher Gábor sztártoxikológus szerint

alkoholistákból itthon “olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle”⁠.

 

Súlyosbítja a helyzetet az is, hogy nincs állami alkoholstratégiánk, nincsenek prevenciós programok. Aki alkohol- és egyéb függőségi problémákat észlel magán vagy környezetében, bátran fordulhat a Kék Pont Alapítványhoz, ahol többek között az egyik leghatékonyabb módszerrel, a csoportterápiával segítenek a nehézségek leküzdésében (és ebben az interjúban a segítségnyújtással kapcsolatos további tanácsokat is talál).

Zacher hangsúlyozza, hogy az alkoholizmus nem az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függ, hanem a rendszerességtől, hogy mennyire válik szokássá az ivás az ember életében. A jelenlegi 800 ezer alkoholista mellett a szakember úgy 2,5 millió főre teszi a hazai “nagyivók” csoportját, akiket viszont már nem a rendszeresség, hanem az egyszerre elfogyasztott alkohol nagy mennyisége határoz meg.

Az alkoholizmus Magyarországon népbetegség, ráadásul sok esetben igen nehezen is észlelhető. Míg az érintett férfiakra jellemzőbb a közösségi italfogyasztás a kocsmákban vagy köztereken, addig a hasonló problémákkal küzdő nők inkább “zugivók”, otthon, egyedül részegednek le. Ennek igen egyszerű a magyarázata: társadalmilag sokkal elfogadottabb egy bódult állapotú férfi látványa, mint egy “méltóságát vesztett” nő tántorgása.

Tavaly indult egy kampány az Instagramon, amely pontosan a probléma rejtőzködő jellegére hívta fel a figyelmet: egy Louise Delage nevű fiatal lány gyors tempóban rengeteg követőt szerzett a közösségi oldalon, ahol mintegy százötven közzétett képe mindegyikén egy pohár ital volt a kezében. Természetesen kiderült, hogy a profil csupán egy gondosan megtervezett akció része, viszont tökéletesen sikerült ábrázolni a társadalom érzéketlenségét a témában: a követők kifejezetten lassan figyeltek fel a minden képen megjelenő poharakra.

Ha te is csatlakoznál idén a Száraz Novemberhez, jelöld be az eseményt⁠ a Facebookon, illetve töltsd ki a Semmelweis Egyetem kérdőívét, hogy tisztább képet kapjunk a kampány hatásairól! 

 

Varsányi Bence - mérce 

eu.jpg

Az Európai Unió még 2013-ban fogadta el a drogstratégiáját, amely 2020-ig fogalmazott meg hosszú távú célkitűzéseket. Ezeket fordítják le rövidtávú, hároméves cselekvésekre az akciótervek, amelyek közül a másodikat (2017-20) éppen most tette közzé az Európai Bizottság. Mint a Bizottság negyvenhárom szakemberből álló civil fórumának egyik vezetője, tanácsadóként én is részt vettem az előkészítésében, így volt rálátásom az egész folyamatra.

 

Az Európai Uniónak nincs olyan értelemben vett egységes drogpolitikája, mint amilyen például a közös agrárpolitika. Az egyes tagállamok önállóan döntenek arról, hogy milyen jogi megítélés alá esik a drogfogyasztás, vagy hogy milyen intézményes keretek között történik a drogfüggők ellátása, lehetővé teszik-e a kannabisz legális forgalmazását vagy sem, vagy hogy milyen prevenciós programokat vezetnek be az iskolákba. Azonban a tagállamok felismerték azt is, hogy ez egy határokon átnyúló probléma, amelynek megfelelő kezelése szükségessé teszi az egyes tagállamok között a beavatkozásoknak valamiféle szinkronizálását. Ehhez pedig szükség van egy közös drogstratégia kialakítására, amely meghatározza a közös alapelveket és értékeket, összehangolja, hogy milyen színtereken milyen típusú beavatkozásokra van szükség, és hogy ezek eredményességét miként lehet mérni.

 

Az előző akcióterv értékelését külső cégek (RAND és EY) végezték el, amelyek számos fontos megállapítást tettek az európai drogpolitikákkal kapcsolatban:
- a keresletcsökkentés (egészségügyi, szociális ellátás) terén jóval kevesebb fejlesztés történik, mint a büntető-igazságszolgáltatás (kínálatcsökkentés) területén;
- hiányoznak azok a hatásvizsgálatok, amelyek azt elemeznék, hogy mennyit és mire költenek az államok a drogpolitika terén, és mit érnek el vele;
- mivel a drogpiac jelentős része áthúzodott az Internetre, jóval több online beavatkozásra lenne szükség a megelőzés és ártalomcsökkentés terén;
- szükség lenne értékelni az új kannabisszal kapcsolatos politikákat (pl. cannabis social club-ok Spanyolországban), és ezek megvitatásához fórumokat kellene teremteni;
- az ártalomcsökkentés terén számos tagállamban negatív trendek tapasztalhatók a programok elérésében, és az ártalomcsökkentésnek a hagyományos programokon (tűcsere, metadon) túl is szerepet kellene adni.

 

Az új akcióterv követi a drogstratégia felosztását, 5 pillérből áll:

1. Keresletcsökkentés (megelőzés, kezelés, ártalomcsökkentés)
2. Kínálatcsökkentés (büntető-igazságszolgáltatás, büntetésvégrehajtást stb.)
3. Koordináció (a tagállamok és az európai intézmények munkájának összehangolása)
4. Nemzetközi együttműködés (az EU közös fellépése az EU-n kívül, például a drogtermelői országok kormányaival való együttműködés)
5. Tájékoztatás, kutatás, monitoring és értékelés (a drogfogyasztással, drogpiaccal kapcsolatos trendek nyomon követése, a politikák hatásvizsgálata)

Az új akciótervbe a szakemberek számos javaslata belekerült, ezek közül kiemelnék néhány olyat, amelyek jelentős újítást tükröznek a korábbi akciótervhez képest:

 

ÁRTALOMCSÖKKENTÉS
screen_shot_2017-07-28_at_13_04_02.pngAz új akciótervben számos olyan program nevesítésre került, amelyek eddig még nem kaptak hivatalos elismerést az EU részéről, bár számos tagállamban már széles körben alkalmazzák őket. Ilyen az elektronikus partikon a tabletták tesztelése, a naloxon nevű túladagolást elhárító gyógyszer terjesztése a drogfogyasztók körében és a felügyelt drogfogyasztói szobák kialakítása. De nem csak ezeknek az innovatív programoknak a felvállalása jelent előrelépést, hanem az is, amilyen mérőeszközöket vezet be az eredmények monitorozásához: az Egészségügyi Világszervezet által meghatározott indikátorokat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a tűcsere programok esetében drogfogyasztónként legalább 200 steril fecskendőt ki kell osztni egy évben. Elég, ha annyit mondok, hogy ez ma Magyarország 30 körül van.

 

NEM, ÉLETKOR ÉS EGYÉB TÉNYEZŐK
screen_shot_2017-07-28_at_13_04_09.pngA civil szakértők már régóta figyelmeztettek arra, hogy hiába elérhetőek programok, ha azok nem a megfelelő helyszínen és nem a megfelelő csoport számára elérhetően működnek. Így például szükség van nőket, serdülőket és gyermekeket vagy éppen időseket célzó programokra - ez utóbbi egyre nagyobb jelentőséget kap Nyugat-Európában, ahol a drogfüggő népesség folyamatosan öregszik. Fontos, hogy a börtönben fogvatartottak is hozzájussanak ugyanazokhoz a szolgáltatásokhoz, amikhez a közösségben élő drogfogyasztók. A mostani akcióterv próbált erre is reagálni és hangsúlyosan megjelennek benne az előbb említett csoportok. Más csoportok sajnos még mindig hiányoznak belőle, így például fontos lenne LMBT embereket célzó prevenciós és ártalomcsökkentő programokat nyitni a meleg szcénában, ahol az ún. chemszex jelenség terjedése ezt indokolja. Magyarországon sajnos még gyermekcipőben járnak a speciális csoportokat célzó ellátási formák, a kevés kimondottan nőknek szóló alacsonyküszöbű program egyike, a Kék Pont Csajnap is megszűnt 2014-ben.

 

EMBERI JOGOK
screen_shot_2017-07-28_at_13_04_21.pngA drogfogyasztók a társadalom egyik legelutasítottabb csoportja, ebből következően jogaik gyakran sérülnek - és gyakran éppen a drogtörvények végrehajtása során. Tavaly az ENSZ emberi jogi tanácsa tavaly napirendjére tűzte ezt a kérsét, és az EU akcióterve felismerte ezt a problémát, és a szakemberek javaslatára hallgatva elhatározta, hogy folyamatosan monitorozni kell a drogpolitika emberi jogi hatásait.

 

A CIVIL TÁRSADALOM BEVONÁSA
screen_shot_2017-07-28_at_13_04_27.pngAz EU tagállamaiban a drogfogyasztókat célzó prevenciós programok és ellátórendszer jelentős részét civil szervezetek működtetik, ezért is különösen indokolt őket bevonni a politikai döntések meghozásába. Az EU szintjén ezért jött létre a kábítószerügyi civil fórum. Az EU akcióterv hangsúlyozza civilek szisztematikus bevonásának fontosságát mind európai, mind nemzetállami szinten. Magyarországon még 2007-ben lehetővé tették, hogy a civilek részt vegyenek a kormány Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságának ülésein, 2010 után azonban a civileket kitették onnan és egy külön, csak civileket tartalmazó tanácsot hoztak létre, aminek az érdekérvényesítő képessége elég csekély.

 

PSZICHIÁTRIAI KOMORBIDITÁS
screen_shot_2017-07-28_at_13_04_33.pngA drogfüggők jelentős része számára a függőség csupán egyike a mentális, viselkedési problémáknak, sokan közülük kezeletlen pszichiátriai betegségekkel, rendellenességekkel küzdenek, ez megnehezítheti a sikeres kezelés esélyét. Az akcióterv célul tűzte ki, hogy ezeket minél előbb felismerjék és minél hamarabb kezeljék, és minél több olyan program, együttműködés alakuljon ki a drogfüggők terápiáját és rehabilitációját végző és a pszichiátriai intézmények között, amelyek kimondottan ezeken az embereken akarnak segíteni.

 

MINŐSÉGI STANDARDOK
screen_shot_2017-07-28_at_13_04_39.png2015-ben az EU Tanácsa elfogadta a prevenciós, terápiás és ártalomcsökkentő programok minőségére vonatkozó mininumelőírásokat. Ezek a standardok azonban csak akkor érvényesülhetnek, ha az egyes tagállamok bevezetik és végrehajtják azokat. Az akcióterv a tagállamok kötelességi körébe sorolja ezt, mégpedig azt is előírja, hogy ezeket a civil szervezetek bevonásával kell végrehajtani.

 

 

A BÜNTETÉS ALTERNATÍVÁI
screen_shot_2017-07-28_at_13_04_45.pngBár az EU tagállamai között nincs egyetértés a drogfogyasztás büntetőjogi következményei tekintetében, de abban igen, hogy a kábítószerfogyasztó elkövetők számára biztosítani kell a büntetés alternatíváit. Ilyen például Magyarországon az elterelés intézménye. Amiben az Akcióterv újat mond, az, hogy ezeket a módszereket nyomon kell követni és értékelni.

 


AZ ALTERNATÍV POLITIKÁK ÉRTÉKELÉSE
screen_shot_2017-07-28_at_13_04_50.pngAz előző akcióterv értékelő jelentése által is megfogalmazott igény volt az, hogy legyen valamiféle diskurzus az EU szintjén az egyes tagállamokban bevezetett új típusú politikai szabályozásokról, így például a Spanyolroszágban bevezetett kannabisz szociális klubokról, amelyek keretében a fogyasztók kollektíven termesztik maguknak a kannabiszt, a hatóságok jóváhagyásával. Bár az akcióterv csupán annyit jegyez meg ezzel kapcsolatban, hogy az európai drogmonitorozó intézetnek továbbra is értékelni kell ezeket a programokat, de reméljük, hogy az erről a témáról folytatott kulturált vita teret fog kapni európai szinten.

Az EU akciótervtől nem lehet elvárni, hogy forradalmasítsa a drogpolitikákat: az igazi újítások helyi és nemzetállami szinten történnek. Ez a dokumentum azonban számos előremutató intézkedést tartalmaz, és bár kötelező jogi erővel nem bír, de a tagállamok, így Magyarország is, elfogadták azt, így elszámoltathatóak is vele kapcsolatban. Annál is inkább, mivel az EU akcióterv egy másik gyengesége, hogy jelentős központi költségvetés nem kapcsolódik hozzá, a legtöbb feladat teljesítése így a tagállamok felelősségi körében tartozik, és a tagállamoknak kell forrásokat biztosítani hozzá. Magyarország kormánya például azzal, hogy a drogstratégiájához tartozó cselekvési tervekből rendre kihagyja az ártalomcsökentést, és új programok nyitása helyett programok megszűnéséhez asszisztál, egyértelműen megsérti az EU akciótervének szellemiségét és betűjét.

Sárosi Péter - drogriporter

 Képtalálat a következőre: „Ez a baj a modern párkapcsolatokkal”

Mi a baj a modern párkapcsolatokkal? Ahány kutatás, annyi lehetséges okot neveztek már meg a szakemberek. Volt, hogy a kommunikációt hibáztatták, volt, hogy az elvárásokat, volt, hogy a világ felborult rendjét. Ezek mind tartalmazzák az igazság egy szeletét, ám leginkább következményei és nem okai a párkapcsolati nehézségeknek.

A legfontosabb okot én az érzelmi kapcsolódás hiányában látom.

Párok hosszú hónapokig, akár évekig is képesek egymás mellett vegetálni anélkül, hogy egyetlen alkalommal kapcsolódnának egymáshoz. Igen, én az ilyen életet vegetálásnak nevezem. Mert hazamenni valakihez, akit valójában csak az érdekel, hogy miért késtem, és nem az, hogyan érzem magam, minek örültem vagy mitől féltem aznap, az az én szememben semmi több, mint vegetálás. Persze bele lehet szokni ebbe is, és sokan bele is szoknak. Gyakran látom, hogy a csinálás, a logisztika szintjén még elműködget a kapcsolat, ám a valódi mélységek hiányoznak belőle. Azt meg tudják beszélni egymással, hogy ki hozza el a gyereket a suliból vagy kinek a szüleinél ebédeljenek vasárnap, de komolyabb, érzelmeket is érintő önfeltárásra szinte soha nem kerül sor. Pedig az érzelmi kapcsolódás mindannyiunk legfontosabb szükséglete. Érezni, hogy a másik belép a mi világunkba, átérzi, hogy mi bánt vagy mire vágyunk, az egy csodálatos élmény. Ha ez hiányzik, akkor lassan, de biztosan erodálodni fog a kapcsolat, míg a végén nem marad más, mint egy ígéretesen induló szerelem eltorzult emléke. A sok csalódás, kiábrándultság, és frusztráció pedig elkeseredett indulatokhoz vezet. Ilyenkor a legjelentéktelenebb dolgok is tökéletes indoknak tűnnek, hogy egymás torkának essenek a felek. „Megint égve hagytad a villanyt az előszobában!”, „Francba már, hogy elfelejtettél tejet hozni!”, „Marhára ideje lenne, hogy te is kivedd a részed a házimunkából!” – gondolom, ismerősen hangzó mondatok. A valódi probléma azonban soha nem az égve hagyott villany vagy az elfelejtett tej. Az mindig csak a fedősztori.

A valódi probléma az érzelmi kapcsolat hiánya. A veszekedés valójában büntetés a magány, és a mellőzöttség érzése miatt.

Jár hozzám egy fiatal nő, aki, ha hagynám, órákig tudna panaszkodni a kapcsolatáról. Mivel a találkozásaink időpontja a hét elejére esik, a hét végén begyűjtött összes sérelmét hosszasan szokta sorolni. Nagyjából minden baj, amit a férje csinál. Mint a viccben: ha van rajta sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az. Hogy milyen bűnei vannak a férfinak? Például sokáig válogat a piacon a zöldségek között, ráadásul hangosan szuszog, és habnak a tortán, állandóan elfelejti visszatenni a vajat a hűtőbe. Ahogy hallgatom, minden alkalommal érzem, ahogy a panaszkodása fokozatosan megtölti a teret, és fullasztó erővel nehezedik mindkettőnkre. Ez a nő szenved. Na, nem a vaj vagy a szuszugás miatt. Azért szenved, mert nem érzi szeretve magát. Szeretve meg azért nem érzi magát, mert a férjével évekkel ezelőtt leszoktak arról, hogy a mindennapi teendőkön túl az érzelmi életüket is ápolják. Hogy időt, és figyelmet ajándékozzanak egymásnak. Ők csupán csinálják, de nem élik az életüket.

Sokan úgy gondolják, hogy az egymásra szánt figyelemhez, az érzelmi kapcsolódáshoz ideális körülmények kellenek. Ilyenkor mindig eszembe jut az a hajléktalan pár, akiket néhány éve a tv-ben láttam. Az a két ember egy csatornában élt valahol az Egyesült Államokban. A körülményeik természetesen elborzasztóak voltak, de mégsem emiatt maradtak meg az emlékeimben. Ami miatt máig eszembe jutnak, az az ahogyan egymásról beszéltek. A férfi például elmesélte, mennyire fél a felesége a pókoktól, ezért ő minden este alaposan kirázza a takarókat, éjszaka többször is felkel, hogy körbevilágítson a kis zseblámpájával, hogy ellenőrizze minden rendben van-e. A nő pedig a férfi fájdalmáról mesélt, mert lányai évek óta nem állnak vele szóba. Miközben beszéltek fogták egymás kezét, időnként egymásra néztek, és a tekintetükben bátorítás, támogatás és együttérzés tükröződött. Az, amire mindannyian vágyunk. Ezért lépünk bele egy párkapcsolatba, ezért alapítunk családot. A bátorítás, a támogatás, az érzelmi kapcsolódás élményeiért.

És ez hiányzik leginkább a modern kapcsolatokból. A másik, aki kinyitja magát nekem, és én, aki kinyitom magam a másiknak. Mert ez csak kölcsönösen megy.

Ma azonban mindenki marad a maga zárt kis világában, onnan szórja elkeseredése mérges nyilait a másikra, és nem érti meg, hogy ezzel nem csak a másik, de ő maga is sérül.

Természetesen nem könnyű megtenni az első lépést. Szokatlan, talán félelmetes érzés lehet ráhangolódni a párunk érzelmi állapotára. Mi lesz, ha csalódottságot érzek benne? Mit tegyek, ha megérzem, hogy boldogtalan? Lesz-e erőm elviselni? Hiszek-e magamban vagy magunkban annyira, hogy képesek leszünk megoldani a nehézségeket? Belátom, nem egyszerű szembenézni ezekkel a kérdésekkel, de ha nem tesszük meg, akkor a következményekkel talán még nehezebb lesz megbirkózni.

 

Orvos-Tóth Noémi
klinikai szakpszichológus

Három könyv, három történet, három gyógyulás. Egy most induló új könyvsorozat a terápiás rendelők titokzatos világába kalauzol el minket, ahol egy-egy eseten keresztül nemcsak azokat a küzdelmeket kísérhetjük végig, ahogyan valaki közelebb jut önmagához, hanem a szakember gondolkodásmódját is.

 

Edina a felesleges kilókkal folytatott évtizedes és kilátástalan küzdelembe belefáradva keresett fel szakembert. A hol koplaló, hol falásrohamokkal – majd súlyos lelkifurdalással – küzdő nő gyógyulástörténetét Lukács Liza krízistanácsadó szakpszichológus meséli el a Lenyelt vágyak című kötetben.

©
 
Edina küzdelmein keresztül nemcsak a falászavarban szenvedő emberek által átélt poklot érthetjük meg (százszorosan megszegett fogadalmak, éjszakai csokizások, pincében őrzött, négy számmal kisebb ruhatár), hanem végső soron a különféle függőségek ördögi köreit is. A kilábalási folyamat nagy tanulsága, hogy az evészavarokkal küzdőnek mindenekelőtt meg kell tanulnia nem különbséget tenni „jó” és „rossz” ételek között, merthogy nem az ételeken, hanem a rendszertelenségen és a kirívó mennyiségeken „száll el” a súlya. Másrészt, és talán még inkább azon kell dolgoznia, hogy „az evési zavar lelki oldalán alapvető és mélyreható változások induljanak el”. Vagyis fejlődjön az önelfogadásban, az öntiszteletben, az öngondoskodásban – végső soron az önszeretetben, ami elképzelhetetlen anélkül, hogy rendet tegyen a múltjában, a szüleihez való kapcsolatában.

 

Erőszakban foganni

 

Ugyancsak a múlt meg nem oldott konfliktusaival, családi démonaival viaskodik Jenő, A fattyú című történet hőse, aki 36 évnyi sikeres amerikai karrier után tér haza Magyarországra, onkológiai kezelésre.

©
 
A halál árnyékában kezd élete tisztázásába Nógrádi Csilla klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológussal. Bármennyire is nyitottan áll a feladathoz Jenő, nincs könnyű dolga, hiszen gyermekkora óta küzdött azzal, hogy erőszakban fogant, és emiatt édesanyja nem tudta igazán szeretni. Hogy családjában csak nők vették körül, hogy szigorú, ám konzervatív vallásos neveltetése alapvetően negatív hatással volt istenképére és pszichoszexuális fejlődésére. Mindezeken túl pedig mindvégig rettegett attól, nehogy továbbadja apja lelki örökségét. Ezért is menekült a munkába, és élte át a sikeres menedzserekre leselkedő összes kísértést. Az önmagával és a családtagjaival való megbékélés munkájának különleges dimenziót ad, hogy minderre Jenő már halálos betegen vállalkozik.

 

A megfagyott birodalom

 

A halál kísérti Tímeát is, aki képtelen elgyászolni nyolc évvel korábban elhunyt kisfiát, Tomit.

©
 
Olyannyira, hogy ez egész életét, érzéseit, kapcsolatait megbénítja – derül ki az Olvadás című kötetből. Különlegesen hosszú, három éven át húzódó terápia történetét osztja meg Szondy Máté klinikai szakpszichológus, családterapeuta. A munka során Tímeának nemcsak 11 éves korában meghalt kisfia halálát kell feldolgoznia, hanem azt is, hogy férje a legnehezebb pillanatban hagyta el, ő pedig képtelen azóta értelmet találni az életének, képtelen értékesnek érezni önmagát. A gyógyulási folyamat célja, hogy el tudja engedni a kisfiát, és anélkül tudjon emlékezni a múltra, hogy újra és újra átélné azt. A gyásszal való megküzdés pedig óhatatlanul elvezeti édesanyjával való ambivalens kapcsolatához is. A kötet lebilincselően mutatja be, mi mindenen kell átmennie Tímeának és a terapeutának ahhoz, hogy felengedjen az asszony „megfagyott birodalma”, hogy újra tudja önmagát és mást is szeretni.

 

A terapeuta is változik

 

A terapeuta esetei alcímű sorozat kötetei egyrészt a laikus számára is érthetően elmagyarázzák a jelenségek és a beszélgetések szakmai hátterét, másrészt az olvasót észrevétlenül be is vonják az elmesélt gyógyulási folyamatokba. Így lehetősége van puszta kíváncsiskodás helyett (vagy mellett) részt is venni azokban. Az együttgondolkodás ugyanis mindig jó alkalom, hogy mindenki önmagán is eltűnődjön: a saját kapcsolatain, függőségein, félelmein.

Ahogyan ez a terapeutával is megesik munka közben – derül ki a könyvekből, amelyek bemutatják, a szakemberek miként élik meg klienseik vívódásait, hogyan érintődnek meg a sorsuk által. A gyógyulás dilemmáját mindennél jobban érzékelteti a Szondy Máté által idézett bon mot: „A terápiának akkor van vége, amikor a kliens kigyógyítja magát abból a gondolatból, hogy beteg, a terapeuta pedig abból a gondolatból, hogy hasznos”.

Szeretné alaposabban megérteni, hogyan és miben tud segíteni a pszichoterápia? Jöjjön el a következő HVG Extra Pszichológia Szalonba október 10-én, ahol meghallgathatja a három szerző, Dr. Lukács Liza, Nógrádi Csilla és Dr. Szondy Máté pszichológusok előadását.

hvg

Avagy a függőség családi betegség

 
Miért nem látja be, mit csinál magával? Bajzáth Sándor felépülő függő most a hozzátartozók szerepéről ír.
 

A hozzátartozók előbb élik meg problémának az ivászatot, drogozást, mint maga a szerhasználó, így általában ők szoktak jelentkezni Bajzáth Sándor addiktológiai konzultánsnál. A szenvedélybeteg segítő, felépülő függő szerint ez veszett fejsze nyele, legújabb cikkében elárulja, hogy miért.

Szerzőnk sok évig használt intravénásan kábítószereket, főleg ópiátokat (heroin, codein, morfium, methadon) valamint serkentőket (amfetamin, kokain) és nyugtatókat, altatókat, és sok-sok alkoholt. Körülbelül 15 kórházi elvonós leállási kísérlet és több rehabilitációs intézetben eltöltött 40 hónap után már több mint 14 éve él szer és alkoholmentesen, felépülésben. 

A praxisomban sok hozzátartozó fordul hozzám azzal a kérdéssel, hogyan tudna segíteni a leszoktatásban. Összeszedtem az ezzel kapcsolatos sokévi tapasztalataimat. A következő mondatok hangzanak el a leggyakrabban:  

  • Hogyan tudnám rávenni a párom/szülőm/gyerekem, hogy hagyja abba a használatot?
  • Miért nem látja be, mit is csinál magával? Meg kéne már oldania ezt a dolgot végérvényesen!
  • Iszik! Csináljon vele valamit!
  • Én csak arra szeretném megkérni, hogy tanítsa meg a párom, hogy igyon/drogozzon kevesebbet, nem várom el tőle a teljes absztinenciát, különben hogy tudnánk szolidan együtt iszogatni?
  • Egy arany ember, amikor nem iszik. (Csak az a baj, hogy mindig iszik, ilyenkor agresszív is). 
  • Tönkretesz engem. De nem tehetem ki, mert ha kiraknám, belehalna…
20171005 080225
Fotó: Bajzáth Sándor
 

Mélypont nélkül nincs felépülés

Hogyan tudunk ténylegesen segíteni egy aktív függőnek? Ez attól függ, hol tart a szerhasználati folyamatban: amelyik alkoholista még inni akar, az inni is fog! Senki nem fogja tudni ettől visszatartani. Aki még nem tart ott, hogy belássa, neki komoly problémát okoz, hogy elvesztette a kontrollt, aki még a „csak még egyet”, a „majd holnap”, „nekem ez nem okoz problémát, akkor hagyom abba, amikor akarom” fázisában van, ott vajmi kevés az esély a leállásra.

Ilyenkor is tehet a hozzátartozó olyan lépéseket, amik elősegíthetik az igazi mélypont elérését. Mélypont nélkül ugyanis nincsen felépülés. Az persze, hogy kinek mi a mélypont, egyénileg eltérő, sokaknak - így nekem is - el kell jutni a legvégsőkig, hogy beismerjék, nincs tovább. Vannak, akik sokkal hamarabb le tudnak állni, ha már érzik, hogy fizikailag rámennek, ha az orvos közli, belehal, ha tovább iszik.

Vannak, akiknek egy lelki mélypont segít. Szomorúan hangzik, de vannak, akik még ebben az életben kijózanodnak, és sajnos vannak, akik soha nem hagynak fel a szerhasználattal. Még szomorúbb, hogy többen vannak azok, akik sosem józanodnak ki.

Általában a hozzátartozók előbb élik meg problémának az ivászatot, drogozást, mint maga a szerhasználó, így ők szoktak jelentkezni. Időpontot szeretnének kérni a szerhasználó hozzátartozójuk számára. Ilyenkor rögtön megkérdezem, miért ők telefonálnak, hogyhogy nem a szerhasználó? "Hát, mert ő még nem akarja" – hangzik sűrűn a válasz.

Ilyenkor egyértelműen a hozzátartozó a kliens, vele lehet(ne) elkezdeni dolgozni, ha van benne rá szándék. Ő szeretné a változást, neki fáj a helyzet jobban, neki kell(ene) járnia hozzám egy hozzátartozói csoportba, de ez sokszor nem igazán tetszik neki. Ha csak a szerhasználóját akarja erőszakkal hozzám elcipelni, veszett fejsze nyele. Egyelőre.

Mit tehet a hozzátartozó, ha hajlandó dolgozni magán?

A legjobb segítség a legtöbb esetben a „nem segítség”. Ez sokkal nehezebb annál, aminek első hallásra tűnik. Hogyan működik ez a gyakorlatban?

  • A hozzátartozó nem oldja meg helyette a szerhasználó problémáit, nem veszi át a tőle a felelősséget. 
  • Engedi, hogy „koppanjon” az illető. 
  • Igyekszik megtartani a határait. 
  • Nem szolgálja ki a függőséget avval, hogy hazavisz piát a férjének. Nem iszik vele együtt.
  • Nem fizeti ki pl. az alkoholista helyett a tartozást, nem hozza haza a kocsmából. 
  • Nem fizeti ki helyette a pénzbírságot. 
  • Autóbalesetnél nem hazudja azt, hogy ő vezetett, és nem az ittas párja. 
  • Nem vesz fel a saját nevén a szerhasználónak hitelt. 
  • Nem fizeti ki a drogdílernek a hozzátartozója tartozását. 
  • Nem telefonál be a férje munkahelyére, hogy beteg a férfi, miközben az matt részegen fetreng otthon. 
  • Nem fizeti ki a szülő a gyerek drogdílerét azzal az ürüggyel, hogy baja lesz a gyereknek, ha nem teszi ezt meg. 
  • Nem hagyja, hogy otthon igyon vagy drogozzon a gyerek azzal az ürüggyel, hogy „jobb, ha szem előtt van, ha látom, mit csinál…” 
  • Elmondhatja, hogy téged szeretlek, de a viselkedésedet nem vagyok hajlandó tolerálni.
  • Nem fizeti az egyetemet, amit a szerhasználó gyerek csak tessék-lássék vagy sehogy nem végez. Majd fog tanulni, ha azt igazán ő akarja.
  • Ne fizesse ki a gyerek rezsijét, mert akkor azt a pénzt is drogra költi. Ha nem lesz áram, internet, jobban szemebesül tetteinek következményeivel.

A hozzátartozó leggyakoribb kérdése a javaslataimra ez: de mi lesz így vele?! Rosszabbul lesz ettől a függő? Igen. Baj ez? Nem. Sőt! Ez segítheti el ahhoz mélyponthoz, ahol képessé válik a segítségkérésre. Könnyen beláthatjuk, hogy minél kevésbé szolgáljuk ki a függőségét, annál hamarabb lesz annyira szarul, hogy segítséget kérjen.

A hozzátartozó válasza erre az, hogy „hiszen ebbe így belehalhat!” A kérdés ilyenkor az, hogy ki halhat bele? Itt úgy gondolom, a szülő magára is gondol, hogy ő hal bele a fájdalomba, ha nem tudja, mi van a gyerekkel. 

shutterstock 654377656

Persze a gyerek belehalhat, ám otthon is belehalhat a drogozásba, nemcsak a haveroknál, vagy a híd alatt. De ha nem teheti ezt otthon, ha nem adjuk hozzá a kényelmes feltételeket, akkor előbb lesz meg, - ha meglesz valaha - az az áldott mélypont, a krízis, ami elviheti a szenvedő függőt a kezelés irányába, akár egy önként választott kórházi kezelésbe, vagy egy jól megválasztott rehabba.

A hozzátartozónak ugyanúgy szüksége van a saját mélypontjának elérésére ahhoz, hogy elinduljon a felépülés felé, és így tényleg tudjon érdemben segíteni a szerhasználónak.

Mi jellemző a szenvedélybetegek hozzátartozóira?

A legtöbb szerhasználó mellett általában ott találunk egy másik függőt, egy élettársat, vagy egy szülőt, gyereket, aki az évek folyamán az alkoholista függőjévé, megmentőjévé válik, őt hívjuk társfüggőnek. Az évek folyamán összecsiszolódnak. Ő az, aki mindent eltűr, akitől gyakran lehet hallani, „nekem mindegy, én nem számítok, csak neked jó legyen”. Ő az, aki mindent elbír, kibír, aki hordja a nadrágot, aki átveszi a függőtől a felelősséget. Ő a Megmentő.

Ő az, aki kontroll alatt tartja a függőt (legalábbis igyekszik). Ő az a társ, férfi vagy nő, (többnyire nő), aki a nadrágot hordja, aki korhol, könyörög, szidalmaz, fenyeget, kérlel és ő az, aki bár szóban nagyon vágyik rá, hogy a párja kijózanodjon, de istenigazából ellenérdekelt ebben, mert akkor megszűnne a „játékszere”.

Az a tapasztalatom, hogy azokban a kapcsolatokban, ahol a szerhasználó fél önszántából kezelést kér, miután mélypontot ért, és elmegy egy hatékony terápiára és változni, fejlődni kezd, visszatérve ugyanabba a kapcsolatba, sokszor már nem lesz elég „jó” annak a hozzátartozónak, aki a szerhasználó kezelésével párhuzamosan nem kezdte meg a saját felépülési munkáját. 

Miért?

Mert a rehabról kikerült ember jó esetben már nem ugyanaz az az ember, akit korábban lehetett gyámolítani, irányítgatni, neki úgymond már „kinyílott a csipája”. Felszínre kerül az igazi személyiségére, amit sokévi szerhasználat elfedett.

Van saját véleménye, ízlése, vannak saját döntései, új baráti kör kezd kialakulni, elkezd önsegítő csoportba járni, kinyílik előtte a világ. Ekkor már nem működik a nem felépülő társfüggő által működtetett, jól bejáratott játszmás kommunikáció. Ilyenkor hangzanak el az ominózus mondatok: 

  • jobb volt, amikor ittál!
  • hálátlan vagy!
  • nem ezt érdemlem tőled!
  • kitartottam melletted végig!

Mit tesz a szakítás után a magával nem foglalkozó, nem felépülésben lévő hozzátartozó? Igen, eltalálta! Lesz egy újabb szerhasználó kapcsolata! Egy aktív társfüggő mellé aktív szerhasználó dukál!

A szerhasználók élettársai általában szintén alkoholista vagy más módon diszfunkcionális családból érkeznek. Ha nem alkoholisták voltak a szülők, akkor „ridegtartáson volt”, agresszív, bántalmazó apja volt, abuzálták gyerekkorában, vagy a szülők „csak” érzelmileg nem voltak elérhetők.

„Félünk a téltől, mert akkor mehetünk rendszeresen összeszedni aput, nehogy megfagyjon”

Ha egy lány kislánykorában azt a mintát látta az anyjától, hogy az kitart az alkoholista mellett, bármi történjék is, az egész életét ráteszi arra, hogy megmentse az ivó férjét, hogy hatalmas erőket mozgósítva, erőn felül teljesítve egyben tartsa a már rég nem funkcionáló családot. A szétválást nehezítette főleg régen, vidéken, falun az is, hogy ott a „mindent ki kell bírni”, volt az attitűd. Ez szerintem egy félreértelmezett „jóban-rosszban ki kell tartani” attitűd. Akkoriban nem lehetett elválni. Ráadásul a férfi volt a családfenntartó, azaz az asszony anyagilag is abszolút függő helyzetben volt a férjétől. 

Itt ki kell térnem a parentifikáció jelenségére, amit azt jelenti, hogy a családban lévő gyerek veszi át a szülői szerepet, az apja szerepét, ő intézi a dolgokat az apja helyett, vagy amikor a gyerekek közül a legnagyobb lány veszi át az anya szerepet az alkoholizáló anya helyett. Ezek a gyerekek túl korán nőnek fel, kimarad a gyerekkor, túlzottan felelősségteljesek, maximalisták, és túlóvóak lesznek.

20170810 062257
Fotó: Bajzáth Sándor 
 

Mikor tud egy felépülő kapcsolat megmaradni? 

Akkor, ha mindkét fél elkezd a maga módján dolgozni magán és párhuzamosan fejlődnek. Ez lehet egyéniben, csoportban, kinek hogy jó. Könnyen belátható, bár a legtöbb hozzátartozó számára egyáltalán nem egyértelmű, hogy mindkét félnek változnia kell ahhoz, hogy a kapcsolat, ha van még benne tartalék a sok szenvedés ellenére, megmaradjon. De ehhez mindkét fél részéről pozitív változtatás szükségeltetik. Ha ez nem következik be, elfejlődnek egymástól és törvényszerű a különválás idővel!

Itt van, tessék vele csinálni valamit, tessék meggyógyítani!

A legtöbb hozzátartozó úgy gondolkozik, hogy benne semmi hiba nincsen, ő mindent jól csinál, miközben évek óta egy függő játszma részesei. Ők azok, akik a kezelést keresik a függőnek, akik hívják a szakembereket, és elviszik hozzájuk az alkoholistájukat, drogfüggőjüket, hogy itt van, tessék vele csinálni valamit, tessék meggyógyítani!

A rehabilitációba kerülő szenvedélybetegeket kezelő, jól működő intézetekben van hozzátartozói csoport, amire a szülők, házastársak, gyerekek eljönnek, de az ő motivációjuk a függő rokonnak hozható almáspitében rejlik, kevésbé a magukkal való munkán. Viszont a csoportokon belekezdhetnek az önmagukon való munkán, ami ugyanolyan hosszantartó folyamat, mint a szerhasználó felépülési munkája. 

A cikk hamarosan folytatódik, a második részben a hozzátartozó elvonókúrájáról lesz szó. 

Dívány

A gyógyszerek sokszor csak a tüneteket enyhítik, a kreatív művészeti terápiák viszont segíthetnek a kínzó múltbeli események feldolgozásában.

 

A poszttraumás stressz szindrómát leginkább a katonák, rendőrök, mentősök vagy tűzoltók betegségeként ismeri az átlagember, pedig, ahogy a pszichiáter Bessel Van der Kolk írja a könyvében, nem kell ahhoz feltétlen Kongóba, vagy Szíriába utaznunk, hogy traumát éljünk át. Megtörténik az hétköznapi helyzetekben, családunk, barátaink körében is. A The Conversation szerzője arról közölt cikket, hogyan segíthet a művészet, a festés, vagy épp a rajzolás az ilyen traumák feldolgozásában.

Trauma akkor jön létre, ha úgy érzékeljük, nem tudunk megbirkózni egy adott szituációval, vagy az érzelmekkel, amit az generál.

Ezeket az eseményeket az úgynevezett deklaratív memóriánkban tároljuk el. Azok az emlékek kerülnek ide, amelyeket képesek vagyunk felidézni, és akár beszélni is róla: ilyen például egy-egy gyerekkori emlékkép. Ezeket az emlékeket agyunk kronológiai sorrendben, különböző címkék mentén raktározza el. Így tudjuk könnyedén felidézni emlékeinket és a múlt egyes eseményeit.

 

Mivel azonban a traumatikus események extrém stresszel járnak, azokat agyunk nem képes megfelelően összeszerelni és koherens élményként elraktározni, mint a többi emlékünket, így ezek a nondeklaratív memóriába kerülnek. Ez a memória azon része, amely öntudatlanul működik, és nem tudjuk szavakba önteni. Az, hogy tudunk-e biciklizni, vagy emlékszünk-e egy idegen nyelven megtanult szóra, ugyanúgy ide kerül, mint, hogy bizonyos események miért váltanak ki stresszreakciót belőlünk. A deklaratív memória próbálja kitölteni a nondeklaratív memóriában jelen lévő lyukakat: az adott személy képtelen a traumát szavakba önteni, hiszen az az emlékezetének nem verbalizálható részében raktározódott el, ezért egy szag, kép vagy helyzet hatására újra és újra átéli az eseményeket.

Ilyenkor az alany ismét stresszes állapotba kerül, ami a mentális és fizikai állapotát is befolyásolja. Épp ezért van szükség olyan technikákra, amely hatásosan segít a traumatizált embereknek újra előhívni a rossz emlékeket, hogy képesek legyenek feldolgozni azt, és végül maguk mögött hagyni.

Leggyakrabban gyógyszeres kezelést alkalmaznak ezekben az esetekben, a gyógyszerek viszont csak a tüneteket enyhítik, nem magát a problémát oldják meg. A terápiás módszerek, mint például a pszichoterápia egy létező megoldást jelent, csak úgy, mint a kreatív művészetek.

A kreativitás - jelenjen meg egy dal, egy előadás, egy rajz, vagy egy szöveg formájában - ugyanis teret ad a traumának, hogy az értelmet nyerhessen.

A traumák ugyanis a nem verbalizálható emlékezetünkbe tárolódtak el, de ha kreatív módon formába öntjük őket, akkor azzal összegezhetjük élményeinket a deklaratív memóriánkban. Vagyis: végre meg tudjuk nevezni, rá tudunk mutatni félelmeinkre, így könnyebben fel tudjuk dolgozni őket. Kutatások szerint a negatív érzelmeink felcímkézése segít csökkenteni azok fenyegetését.

Fiatal menekültek kreatív írásos terápiája segített feldolgozni nekik a kivándorlás előtti és utáni traumáikat. A drámaórák poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedő katonák problémáit enyhítették, a fotózás pedig AIDS/HIV-ben szenvedő nőkét. A kreativitás abban is segít, hogy az alany a művén, vagy a művészetén keresztül más perspektívából láthassa helyzetét: a többi nézőhöz hasonlóan kívülről tekintsen rá, így kellő távolság keletkezik az esemény és közte. Ezzel a módszerrel kevésbé valószínű, hogy az emlékek továbbra is kísérteni fogják, főleg ha a kreativitás tárgyán keresztül még meg is tudja vitatni azt másokkal.

GettyImages-494179488
Fotó: Past Pix / Getty Images Hungary

 

A kreatív művészetek nemcsak az egyes emberek traumáinak feldolgozásában segíthet, hanem a transzgenerációs vagy transzkulturális traumákon is, mint az egész nemzetet vagy generációkat érintő elnyomás vagy népirtás. Art Spiegelman elismert és világhírű képregénye, a például apja auschwitzi élményein alapul; a képregényben a zsidók egerekként, a nácik macskákként jelennek meg. A Maus nem csak az alkotónak segíthet feldolgozni saját családi tragédiáját, de minden más érintettnek is.

Az eredeti cikk szerzője egy közel-keleti menekült nőt is megkérdezett, szerinte hasznos volna-e kreatív írásos terápiákat szervezni menekültek számára, hogy csökkentsék a vállukra nehezedő traumák hatását.

Ha magamban tartom, a lányom, és a következő generáció is szenvedni fog vele.

- magyarázta a megkérdezett nő, miért van szükség az ilyen terápiákra. 

Szabó Ádám - fidelio 

A különféle személyiségzavarok gyakran a szakemberek számára is nehezen diagnosztizálhatóak, rejtélyesek. A gyanakvó vagy visszahúzódó magatartás önmagában nem kóros, mindenkire jellemző. A paranoid vagy antiszociális személyiségzavarok viszont már mentális betegségekként tarthatók számon. Hol húzódik a határ a nehezebb személyiség és a pszichés nehézségek között?

 

A hétköznapokban annyit észlelhetünk, hogy a beteg cselekedetei jelentősen eltérnek a társadalom kulturális és viselkedésbeli elvárásaitól. Ennek negatív következményei elsősorban az érzelmi élet, a társas kapcsolatok és az indulati kontroll területén jelentkeznek. Általában az érintett személy nem érzi magát betegnek, a környezetében látja a hibát. A személyiségzavarok leegyszerűsítve a

NORMÁL SZEMÉLYISÉGVONÁSOK SZÉLSŐSÉGES MEGNYILVÁNULÁSAI.

Noha a személyiségzavarok közös jellemzője, hogy kellemetlenségeik élethosszig tartanak, jelentős különbségek vannak az egyes típusok tüneteiben. Milyen személyiségzavarokról beszélhetünk? A DSM, az Amerikai Pszichiátriai Egyesület által szerkesztett kézikönyv, ami nemcsak leltározza a mentális betegségeket, hanem segítséget is nyújt a pszichológusoknak és pszichiátereknek, hogy milyen tünetek szerint lehet valakit diagnosztizálni egy bizonyos pszichés rendellenességgel. A jelenleg használt DSM-V a személyiségzavarok három csoportját különbözteti meg. A „különc”, a „teátrális” és a „szorongó” csoportok további 10 diagnosztikus kategóriára oszthatók.

  

Különcök és furcsák

Ebbe a csoportba tartoznak a paranoid, a szkizoid valamint a szkizotíp személyiségzavaros páciensek. A legszembetűnőbb vonásuk talán az elszigeteltség. A személyek

FOKOZATOSAN ELTÁVOLODNAK KÖRNYEZETÜKTŐL.

Ennek hátterében diagnózistól függően eltérő, szélsőséges viselkedésformák állhatnak. A paranoidok általánosan bizalmatlanok, kételkednek hozzátartozóik, partnerük hűségében, szeretetében. A szkizoid betegek érzelmi kifejezőmódja szegényes, nem igénylik a társas kapcsolatokat. A szkizotípiás személyek magányosságát, a realitással való gyenge kapcsolat, a gondolkodási és észlelési torzítások nehezítik. Mivel kerülik a szoros kapcsolatokat, így általában kevesebb nyílt konfliktusuk adódik. Sok esetben a tünetek hasonlóságot mutatnak az autizmus spektrummal és a szkizofréniával. A megfelelő diagnózishoz előbbi esetében a gyerekkori (4-5 év) események ismerete, utóbbihoz az állapot lefolyásának követése szükséges. A pszichiátria-pszichológia területén sok szakember érvel amellett, hogy ezek a zavarok a szkizofrénia korai változatai.

0Z26bobebdtaxi.jg_692x461
“A magány egész életemben elkísért. A kocsimban, otthon, bárokban, mindenütt. Isten magányosnak szánt engem.” Skizotípiás személyiségzavar a Taxisofőr (1976, Martin Scorsese) című filmben.
 

Drámai teátrálisok

A teátrális vagy dramatikus csoportba tartozó személyiségzavarok felülreprezentáltak a személyiségzavarok között. Nemcsak a leggyakoribbak, de a legközismertebbek is. Ide tartoznak a nárcisztikus, az antiszociális, a borderline és a hisztrionikus személyiségzavarok. Általánosságban elmondható, hogy a betegségben szenvedő személyek

VISELKEDÉSE DRÁMAIAN FELFOKOZOTT, ÉRZELMILEG TÚLFŰTÖTT.

Az antiszociális beteg lelkiismeret-furdalás nélkül kihasznál és semmibe vesz másokat. A borderline páciens fő ismérve a hasítás. Számára valaki vagy teljesen jó, vagy egészen rossz. A két állapot között nincs átmenet, és az értékelés folyamatosan változhat. Nárcisztikus személyiségzavar esetén az egocentrizmus mellett szintén megjelenik a mások szükségleteinek figyelmen kívül hagyása. A hisztrionikus személy felszínes és reménytelen kapcsolatokat és szexuális életet tart fenn. A feltűnő személyiségen és életvitelen kívül közös tulajdonságuk a csodálat és elismerés igénye. Ez azonban csak a felszín, amivel labilis önértékelésüket takarják.

gone-girl
Ha mind szerepet játszunk, nem létezhet lelki társunk sem, hiszen többé már lelkünk sincs.” Antiszociális személyiségzavar a Holtodiglan (2014, David Fincher) című filmben.
 

Szorongók

A csoportba a szorongó, a kényszeres és a dependens személyiségzavarok tartoznak. A közös pont a tüneteikben a szorongás és a félelem. A kényszeres beteg retteg a kontrollvesztéstől. Mivel betegesen ragaszkodik a tökéletességhez és a rendhez, elveszti nyitottságát, ami a hatékonysága és a kapcsolatai kárára mehet. A dependens személyiségzavar erős bűntudattal jár. Kényszeresen alárendelődik másoknak, mivel fél, hogy csalódást okoz. Az elkerülő személy nagyon érzékeny a kritikára, központi érzése a szégyen, ami szélsőségesen gátolja társas helyzetekben. Mindhárom személyiségzavarra

BIZONYTALAN ÖNKÉP JELLEMZŐ.

Bár tüneteik sok esetben hasonlóak lehetnek a szorongásos vagy a depresszív problémákhoz, átfogóbban és tartósabban érintik a személyiséget. Fontos kiemelni, hogy ezek a tünetek nem epizodikusan jelentkeznek a betegnél, hanem egy kamaszkortól fennálló, tartós állapotról van szó. 

  

Nem egyéni probléma

A klinikai gyakorlatban a kórképek gyakorisága jelentős, a járóbetegek megközelítőleg 30-50 százalékának, a kórházban fekvők 15 százalékának van valamilyen személyiségzavara. Tehát korántsem ritka jelenség, a kezelés mégis nehézkes. Alapvető probléma, hogy a személyiségzavarosok saját állapotukra kevés belátással bírnak, így segítséget sem kérnek vagy fogadnak el. A tünetek serdülőkorban vagy a húszas évek elején jelennek meg először. Bár a pszichoterápiás kezelés mérsékelten sikeres, a korai diagnózis, megfelelő terápiás és gyógyszeres kezeléssel javíthatja a beteg szubjektív állapotát!

mindset 

Legtöbben jól ismerik (vagy ismerni vélik) az alkohol hatását a szervezetre. Van azonban néhány dolog, amire csak kevesen gondolnak.

 
Nemcsak tapasztalataink mondatják velünk azt, hogy az év végi időszakban több alkoholt fogyasztunk. A függőséggel foglalkozó brit jótékonysági szervezet, az Addaction felmérései szerint decemberben az év többi részéhez képest mintegy 40 százalékkal több szesz csorog le a torkokon.
A brit HSCIC egészségügyi információs központ adatai szerint a felnőtt lakosság több mint 25 százaléka fogyaszt többet az ajánlott alkoholmennyiségnél. Ez a brit ajánlások szerint nőknél 14, férfiaknál 21 egységet jelent hetente, egy egység pedig 25 milliliter (egy fél feles) whiskyt vagy egy pint sör egyharmadát (vagyis valamivel kevesebb mint 2 decit), esetleg egy fél pohár, azaz 0,9 decinél valamivel kevesebb bort jelent. (A brit ajánlás szerinti egység egyébként nagyjából egy gramm tiszta alkoholt tartalmaz különféle italokra lefordítva).

Megzavarja a pihenést az alkohol

 

Bár az alkoholról úgy tartják, hogy segít megnyugodni és elaludni, egy új kutatás megállapította, hogy az alkohol éppen azokra a rendszerekre hat, melyek az alvást szabályozzák, így megzavarhatja a pihenésünket, és álmatlanságot is okozhat. Kattintson!

Az alkohol rendszeres és túlzott fogyasztása az általánosan ismert, azonnali tüneteken (konkrétan a részegségen) kívül súlyos és visszafordíthatatlan változásokat okoz a szervezetben. Ezek között vannak olyanok is, amelyeket sokan nem kötnek az alkoholhoz.
 

Meddőség és impotencia

 
Az alkohol hatására a férfiaknál gyakran jelentkezhet merevedési zavar. A gond, hogy az ivás hosszútávon is hasonlóan kellemetlen dolgokat okoz: csökkenti a szervezet tesztoszteronszintjét, amely hatására csökken a nemi vágy, ráadásul a termelődő sperma minősége is rosszabb lesz. Ha ez nem lenne elég, a túl sok alkohol hatására a herék mérete is csökkeni kezd, ami impotenciához, szőrzetvesztéshez, illetve férfiaknál a mellek megnagyobbodásához vezethet.

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás meddőséget is okozhat

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás meddőséget is okozhat

 
Nők esetében legalább ennyire rossz a túlzott alkoholfogyasztás: a szaporodást felügyelő hormonrendszerben okoz változásokat, emiatt pedig már kevesebb alkohol is megzavarja a menstruációs ciklust és a teherbe esés esélyeit is csökkenti. Egy dán kutatás például azt állítja, hogy heti 1-5 alkoholtartalmú ital fogyasztása jelentősen csökkenti a gyermeknemzés esélyeit, heti 10-nél több ital fogyasztása pedig tovább rontja az esélyeket.

A Harvard University 2009-es kutatása IVF-re (aza in vitro fertilizációra, magyarul méhen kívüli mesterséges megtermékenyítésre) szoruló párokat vizsgált: eredményeik szerint azon nők, akik heti 6 egységnél többet isznak (azaz a brit ajánlásban szereplő maximális mennyiség kevesebb mint felét!), 18 százalékkal rontják teherbe esési esélyeiket, férfiaknál pedig 14 százalékkal csökken a nemzőképesség.

Abban pedig több kutatás is egyetért, hogy a hosszú távú alkoholfogyasztás rendszertelenné teszi a ciklust, a peteérést megzavarja vagy akár le is állítja, így akár idő előtti klimaxhoz is vezethet. A sok alkoholt fogyasztó terhes nők esetében pedig sokkal nagyobb a vetélés kockázata.
 

Hasnyálmirigy-gyulladás

 
A hasnyálmirigy emésztőenzimeket termel és küld a vékonybélbe, az így lebomló étel anyagcserénk alapanyagává válik. Az alkohol azonban megzavarja ezt a folyamatot, az alkohol lebomlásakor termelődő acetaldehidek pedig a hasnyálmirigyet károsítják, ráadásul a szerv belsejében maradnak. Az felraktározódó enzimek gyulladáshoz, a szövetek és véredények duzzadásához vezetnek.

Mindennek hatására igen kellemetlen tüneteket, alhasi fájdalmakat, hányingert, hányást, hasmenést, gyors szívverést, lázat tapasztalhatunk. Ez vezethet akut hasnyálmirigy-gyulladáshoz is, illetve olyan krónikus gyulladáshoz is, amely során az alkohol gyakorlatilag lebontja a hasnyálmirigyet: ez pedig cukorbetegséghez, majd később halálhoz vezet.

Daily Mail 

Legtöbben jól ismerik (vagy ismerni vélik) az alkohol hatását a szervezetre. Van azonban néhány dolog, amire csak kevesen gondolnak.

 

Száj-, torok-, nyelőcső-, máj-, gyomor- és mellrák

 
Az alkohol bizonyítottan fokozza ezen ráktípusok kockázatát, emiatt is várható az, hogy a brit egészségügyi ajánlásokban jövőre már csökkenteni fogják férfiak és nők számára egyaránt a biztonságosan fogyasztható alkoholegységek mennyiségét. Ez jelenleg ez nőknél 14, férfiaknál 21 egység hetente, egy egység pedig 25 milliliter (egy fél feles) whiskyt vagy egy pint sör egyharmadát (vagyis valamivel kevesebb mint 2 decit), esetleg egy fél pohár, azaz 0,9 decinél valamivel kevesebb bort jelent.
Az alkoholt - legyen az bor, sör vagy bármely rövidital - szervezetünk etanolra bontja le. Amikor az etanol a májba kerül, a lebontási folyamat során egy acetaldehid nevű mérgező vegyület keletkezik, amely károsítja a sejtek DNS-ét. Valószínűleg ez áll sok rákos eset mögött.

A legnagyobb mítoszok az ivásról

Biztosan hallotta már ezeket a kijelentéseket: a másnaposság ellen a legjobb, ha iszunk egy nagy bögre kávét; ha nem keverjük az italokat, nem leszünk olyan részegek; a különböző italok különböző hatással vannak a viselkedésünkre. Vajon mennyi igaz ezekből? Kattintson, kiderül!

Emellett az alkohol reakcióba lép az oldószerként viselkedő dohányfüsttel is, ennek hatására könnyebben felszívódik és a sejtjek is nagyobb sérülést szenvednek el. Mindemellett az alkohol hatására a nemi hormonok szintje is változik (ami egyértelműen mellrák-kockázatot jelent), de a vitamin- és ásványianyag-szint is csökkeni kezd, az alacsonyabb folsavszint pedig a gyomorrák okozója lehet. Ehhez sajnos nem is kell sokat inni: heti egy üveg bor mintegy 10 százalékkal növeli a mellrák kockázatát.

Májproblémák

 
Az alkoholban annyi kalória van, mint egy azonos súlyú vajtömbben: egy liter vodka például kalóriákkal annyira terheli meg szervezetünket, mintha egy liter tejszínhabot ennénk meg. Az alkoholt a szervezet ráadásul ugyanúgy dolgozza fel, mint a tejszínt, ezért is van az, hogy lebontása során zsírsejtek rakódnak le a májsejtek között. Ha tehát rendszeresen iszunk, a máj elzsírosodik, funkciói pedig csökkennek. Bizonyos embereknél el is sebesedik a máj, amely cirrózishoz vezet. Ilyenkor visszafordíthatatlan sérüléseket szenved.

Az alkohol növeli a rák kialakulásának kockázatát

Az alkohol növeli a rák kialakulásának kockázatát

 
Ennek hátterével és kialakulásával kapcsolatban számos kérdése van még a tudománynak: biztosan csak annyit mondhatunk, hogy az emberek egyharmadának vannak olyan génjei, amelyek cirrózishoz vezethetnek. Ezt az állapotot az elhízásis előidézheti, de sokkal több idő alatt. A túlsúly mintegy 40-50 évet vesz igénybe ahhoz, hogy szétroncsolja májunkat, az alkohol okozta májkárosodás viszont nemcsak hogy gyors, de lineárisan is működik: minél többet iszunk, annál nagyobb kárt okozunk magunknak.

A cirrózis általában 40 éves kor környékén jelentkezik, azok pedig, akik hetente átlag 120-150 egységnyi alkoholt fogyasztanak, gyakorlatilag garantálják maguknak a cirrózist.

A mérsékelten illetve súlyosan ivók egy részénél úgynevezett alkoholos hepatitisz is kialakulhat, amelyet az alkohol bomlási folyamatai során felszabaduló vegyületek okoznak.
 

Veseproblémák

 
A brit veseügyi panaszokkal foglalkozó National Kidney Foundation alapítvány szerint a rendszeres és nagy mennyiségű alkohol fogyasztása megduplázza a vesebetegség kockázatát. Veséink a méreg- és salakanyagokat távolítják el a vérből, azonban az alkohol hatására kevésbé képesek ellátni a feladatukat.

Az alkoholról az is jól ismert, hogy dehidratálja a szervezetet - abba azonban már kevesebben gondolnak bele, hogy a vízhiány hatására a szervek működése megváltozik. Az alkohol okozta magas vérnyomás emellett szintén veseproblémáikhoz vezethet (napi kettőnél több ital erőteljesen fokozza a magas vérnyomás kialakulásának esélyét).

Gyenge csontok

 
A rendszeres alkoholfogyasztás hatására a csontritkulás esélye is megnő - emiatt pedig könnyebben törnek, majd nem megfelelően gyógyulnak a csontok.

A csontok ciklikusan épülnek fel, illetve bomlanak le és szívódnak fel. Az alkohol megbontja ezt az egyensúlyt, hatására ugyanis csökken a oszteoblasztok, azaz a csontépítő sejtek mennyisége. Emiatt kevesebb lesz a csontszövet, a csontok vékonyabbak, sérülékenyebbek lesznek, külső védőrétegük eltűnik. Ez a folyamat normális esetben öregkorban észlelhető, az alkohol viszont meggyorsítja. Ezt nemcsak az alkohol mellőzésével lehet elkerülni, hanem kiegyensúlyozott és kálciumgazdag étrenddel, a D-vitamin pótlásával és rendszeres sportolással.
 
Daily Mail

A marihuána és a party drogoknak nevezett szerek mellett, szinte havonta dobnak piacra újabb és újabb kábító hatású szereket. A dizájner drogok és társaik veszélye nem csupán a kedvező árukban rejlik, összetevőiket folyamatosan változtatják, így hatásuk kiszámíthatatlan. Több olyan kábítószer is forgalomban van, ami rendkívül gyorsan leépíti a szeret használó testét és elméjét. Félő belegondolni, hogy mi lesz, ha Magyarországra is elér az az újfajta, pszichoaktív kábítószer, mely ötvenszer erősebb a heroinnál, és Angliában, valamint Amerikában tízezrével szedi az áldozatait.

 

 

A függőségből azonban van kiút.

 

A Nyírő Gyula Kórház Addiktológiai osztályán, keskeny folyosó végén, zárt ajtó mögött bújik meg Dr. Nagy István Miklós világa. Vörös fotelek, kis dohányzóasztal, vitrines szekrény, no meg könyvek az ablakpárkányon, a sarokban felhalmozva, az asztal alatt... az ember nem ezt várná egy addiktológus-pszichiáter szobájától. Ám, maga a doktor úr sem szokványos fehérköpenyes, komoly hangvételű orvos. Kockás ingében, kedvesen fogad minket. Egyből a könyvekre és azok jótékony hatására terelődik a szó, ugyanis biblioterápiával segíti függőségben szenvedő betegeit.

Dr. Nagy István Miklós  Fotó: Mudra László/Origo

 

Dr. Nagy István Miklós
Nagyon nehezen emészthető információ az, hogy hát, rohadt nagy baj van. Nem te vagy az úr a saját életedben, hanem az anyag, vagy az alkohol, vagy a gyógyszer, vagy az akármicsoda. Ott aztán tényleg egy ijesztő felismerés, hogy nem az vagyok, akinek hittem magam. Akkor ki is vagyok én tulajdonképpen? Itt tudnak segíteni a könyvek. Saját magának kell megfogalmazni, hogy ez és ez vagyok, innen jöttem, oda tartok.
 

Mit jelent a gyakorlatban a biblioterápia?

 

Dr. Nagy István Miklós: A terápia első része nyilván az, hogy a kliens elolvassa, magáévá teszi a könyvet, a második része pedig a megbeszélés. Itt jön elő, hogy ez egy terápia lesz, nem pedig házi feladat.

A biblioterápia egy kiegészítő terápia. Az a törekvés, hogy célzottan, az adott életszakasznak, élethelyzetnek, problémának megfelelő könyvet kapjon a kliens, ami vagy megoldást ad, vagy csak körbejárási lehetőségeket mutat meg a számára. „Mi az, amire nem gondoltam, jé, hát erre se, meg erre se, nahát, tényleg!" Sok olyan eset is van, amikor nem a kész megoldások kellenek, hanem egyszerűen néha csak annyi, hogy legyenek szavak, amikkel elmondja, hogy mi is az, amiben van. Könnyebb, hogy tudja azt mondani, „Hát igen emlékszik doki, hogy abban a könyvben el kell felejtenie az emlékeit, különben nem jut haza, de hogyha nem emlékszik, akkor mi legyen, és ott volt, hogy a barátok azok azért vannak, hogy ebben is segítsenek, és jé, a barátok meg a közösség az erre is használható". Akkor vannak szavak, amikkel az érzéseit meg tudja fogalmazni. Mi az, ami benne van, mi az, ami feszíti, ami mozgatja.

Fotó: Mudra László/Origo

 

A biblioterápia egy stratégiai játék; vannak elsődleges, másodlagos, harmadlagos céljai. A fő célja, hogy jól érezze magát a kliens, hogy valamivel előrébb legyen az életében, mint azelőtt volt.  

 

Milyen függőségek esetén alkalmazható a biblioterápia?

 

Dr.NIM.: Gyakorlatilag bármelyiknél. Volt szexfüggő is az osztályon, de a legtöbben azért valamilyen kémiai függőség miatt van itt. Vagy az alkohol, vagy a nyugtatók, vagy valamilyen kábítószer. Rigó Péter kollegám mondta; A drog helyett nincs semmi, a drog van valami helyett. Azt kell megtalálni, ami helyett van. Amikor drogot használ, a tízedik és a századik kérdésre is ugyanaz az egy válasza van, a szer. Nagyon nehéz megtanulnia, hogy 100 felmerülő kérdésre, neki kilencven valahány különböző választ kell találnia.

 

Mindegyik kérdésre van jobb válasz, mint az alkohol, vagy a kábítószer.

 

Ki vehet részt ezen a terápián?

 

Dr.NIM.: Ha nincsenek kizáró okok, mint az aktív pszichotikus állapot - amikor olyan tudatzavara van, hogy nem tud olvasni, vagy nem érti meg, amit olvas, félreértelmezi - a diszlexia, a kezelés elutasítása, vagy a „nem is kell nekem ehhez orvos, én megoldom ezt egyedül" hozzáállás, akkor lényegében bárki.
Amikor először beszélgetek egy klienssel, meg szoktam kérdezni, hogy szokott-e olvasni, mi volt az, ami lekötötte, miért hagyta abba, el tudja-e képzelni, hogy újra elkezdje, és, ha igen, akkor megpróbáljuk. Keresek valami olyat, amiről úgy gondolom, hogy neki való.

Fotó: Mudra László/Origo  
 

Mik a kedvenc könyvei, amiket a terápia során használ?

 

Dr.NIM.: Murakami Haruki, aki megtévesztően könnyűnek tűnik, de a vége felé nagyon be tudja rántani az embert. Neil Gaiman is beleszokott azért még kerülni, vagy China Miéville, akit nagyon szeretek, és aki olyan mesteri módon bánik a szavakkal ,és olyan jól tudták lefordítani magyarra, hogy az magában egy csodálatos dolog. Nagy kedvenc még Orson Scott Card Végjáték című könyve, ami tulajdonképpen a felnőtté válásról, a felelősség vállalásról szól. De szeretem Philip K. Dick könyveit. A Kamera által homályosan című regényében például magáról az anyagról semmit sem tudunk meg, csak azt, hogy milyen a megvonása.

De van másfajta irodalom is. Az ismeretterjesztő és a szakkönyv között van például Bruce Parry A ketrecbe zárt fiú című könyve. Egy gyerekpszichiáter visszaemlékezései, aki bántalmazott gyerekekkel foglalkozott. Annak ajánlom, akinél úgy érzem, hogy ez az ő egyik fő problémája, amin nem tud túllépni.

 

Van olyan könyv, amivel általában kezd?

 

Dr.NIM.: Kettő, három ilyen van. Az egyik egy kedves barátom könyve Tristan de Luca álnéven írta Hüse Lajos, Inferno: Az Armageddon elmarad, ami egy ifjúsági regényhez hasonló, olvasmányos könyv. Megjelenik benne a bizalom, a barátság, az emberi kapcsolatok, a célok. Az, hogy hajlandóak vagyunk-e áldozatokat hozni azért, amit el akarunk érni, megéri-e az az áldozat, vagy nem. Nagyon jól lehet azonosulni a főszereplőkkel, és jó velük azonosulni. A másik, amivel szoktam kezdeni az Theodore Sturgeon Több mint emberi. Az tényleg egy csodálatos könyv. 1953-ban írta, abban az évben jelent meg a gestaltpszichológia első komoly könyve. Ő ezt a pszichológiai irányzatot írta le olvasmányos formában.

Mindkettő jól használható, a bizalomról, a közösségről szól. Arról, hogy ha egyedül érzem magam, akkor annak vajon mi lehet az oka. Biztos, hogy egyedül vagyok, vagy csak nem hallom, hogy ott vannak körülöttem a többiek? Nem értem el azt a szintet, hogy ők hajlandóak legyenek velem együtt lenni, vagy én nem vagyok még elég érett arra, hogy annak a közösségnek a része legyek?

Fotó: Mudra László/Origo 
 

Lehet rossz könyvet a kliens kezébe adni?

 

Dr.NIM.: Szeretném azt mondani, hogy nem, de valószínűleg azért van olyan, ami akkor és ott, abban az élethelyzetben nem neki szól, aminek az üzenetét félreérti. Tehát van benne felelősség, de a klienseknek általában jó érzékük van, és ami nem nekik való, azt nem is fogják tudni végigolvasni. A Bajnokok reggelijében is ez jelenik meg; „Na, mi az élet értelme? Nesze. Elolvassa a Teremtő levelét, hogy ezek mind robotok..." Szóval igen, lehet ártani.

Kurt Vonnegut, Bajnokok reggelije

Dwayne Hoover kezébe kerül egy könyv, melyben a Teremtő szól az olvasóhoz. Elmondja, hogy körülötte mindenki robot, egyedül csak ő ember. Hoover labilis pszichés állapota miatt nem képes felfogni, hogy ez az egész csak egy fikció, és őrült ámokfutásba kezd. – a szerk.

 

A terápia során tehát a könyvek megadják a kliensnek azt a fajta felismerést, amiért ő például a szerekhez nyúlt, majd innen lehet továbbvinni, hogy megtalálja a megfelelő közösséget?

 

Dr.NIM.: Igazából együtt zajlik a kettő. Az, hogy felismerem, hogy mi hiányzik, mi az, ami kell, mi az, ami ezt be tudja tölteni, az nem két különálló, párhuzamos folyamat. Valahogy együtt mennek, összefonódva. Amit próbálok mindenkivel megértetni, hogy ne azzal kezdje, mi okozta a függőségét. Amikor valaki kikerült a gödörből, és biztonságban van, akkor vissza lehet nézni. De amíg mászás közben hátrafelé forog, egyrészt visszacsúszik, másrészt pedig csak a gödör falát látja - így nincs értelme nézelődni. Jussak ki belőle, és akkor a következő kérdés lehet az, hogy mi miatt kerültem oda le.

Fotó: Mudra László/Origo 
 

A cél az, hogy a függőség megszakadjon?

 

Dr.NIM.: A szerhasználat maradjon abba. Megszakadt, kigyógyult függőség? El szoktuk kergetni ezeket a képzeteket. Aki meg akar gyógyulni, az nem jó helyen jár. Itt még senki sem gyógyult meg. Sokan abbahagyták, sokan józanodtak, sokan folytatták józanul tovább, de azok közül egyik se gondolta, hogy meggyógyult. Aki meggyógyult, az vissza is csúszott egyből.

A józanságnak is meg vannak a feltételei, hogy mikortól gondolhatja magát annak. Azt gondolom, hogy onnantól kezdve józan valaki, amikor boldog benne. Amíg ez egy feladat, az nem józanság.

 

Mennyi ideig tart a biblioterápia? Mikor mondható sikeresnek?

 

Dr.NIM.: Részben a könyvespolc határolja be, részben az olvasási sebesség, részben pedig az itt létnek az ideje, ami nem több 2-3 hónapnál. Van olyan, hogy levelező kapcsolatban maradunk, ajánlok neki könyveket, de ez már nem a terápia része, ez amolyan könyvtáros működés.

A függőségnek nem a szer nem használata az ellentéte, hanem a közösségben lét.

Fotó: Mudra László/Origo
 

Elég sokáig azt tartották, hogy igen, a kábítószerek iszonyatosan addiktívek – ezt erősítették a patkánykísérletek is. Egészen addig ez volt az álláspont, amíg rá nem jöttek, hogy az ok, a különtartásban, az egymástól való elzártságban rejlik. A patkányok az emberhez hasonlóan nagyon szociális lények. A Patkány vidámpark kísérletben, berakták őket egy játszóparkban, ahol ötvenen voltak együtt, kétszobányi ketrecben, volt játszórész, közösségi tér, hely, ahová elbújhatott, aki akart, de az idő nagy részét együtt töltötték , ahogy azt a normál élőhelyükön teszik. Ott hiába volt szabad hozzáférés bármiféle szerhez is, nem kezdték el használni. Sőt, a dolognak az volt a szépsége, hogy amikor a közösségbe bekerült egy szerhasználó patkány, egyre kevésbé ment oda a szert tartalmazó itatóhoz, egyre kevesebbet fogyasztott belőle, és egyre többet vett részt a közösség életében.

Ez az, amit mi is mondunk itt, hogy a közösségbe való visszahelyezkedés az, ami terápiás hatású lehet. Amíg nem a közösségbe való visszatalálás a vége, addig muszáj lesz valamit találni, egy másik függőséget, amit odateszek a helyére, mert a lyuk ott van. Amikor megtalálom, hogy milyen is ez a lyuk, milyen a formája, mi az a közösség, az a társaság, ami ezt pont betölti, akkor nem lesz arra a szerre szükség.

Fotó: Mudra László/Origo 
 

Mennyire hálás ez a munka?

 

Dr.NIM.: Nagyon. Vannak, akik időnként visszajönnek és jeleznek, hogy épp hol tartanak. Ez nagyon sokat jelent. Nemrég hívott fel egy volt betegem, hogy „Héj doki, tudja, hogy tíz évesek vagyunk?" Akkor volt épp 10 éve, hogy bekerült az utcáról úgy, hogy se igazolványa, se semmije nem volt, csak gennyező sebek a lábán. Aztán megcsináltatta a személyit, a lakcímkártyát, a jogosítványt, most egy OKJ-s képzésre jár, mellette állandó munkája van, és éli az életét. Ő az egyik, akinek baromi hálás vagyok azért, hogy ott lehettem, amikor elindult, és tudtam neki segíteni benne.

- life

Közeledünk a feudális örökléshez, a vagyon a vagyonnal házasodik, a nincstelennek a gyereke is nyomorog – hangzik Ferge Zsuzsa keserű helyzetértékelése. A Széchenyi-díjas szociológus szerint a kormány érezhetően menekül minden szociális probléma elől, abban bízik, hogy a gyűlöletkampány elfedi ezeket a kérdéseket.

 

- Sokféle megközelítésben lehet adatokat sorolni, hogy mekkora egy társadalomban a szegények aránya. Létezik olyan mutató, ami alapján minden politikai és szubjektív elemet kizárva meg lehet mondani, hogy mekkora tömegről beszélhetünk Magyarországon

- Statisztikusok szerint 3 és 40 százalék között bármilyen adatot alá lehet támasztani, vagyis egy jelzőszámot nem szerencsés kiválasztani. Épp ezért született tíz éve a „boldogság mutató”, amikor azt kérdezzük meg az emberektől, milyennek élik meg az életüket. Azt mondjuk: gondold el az általad elképzelhető legjobb és legrosszabb életet és válaszd ki, a te mostani helyzeted egy tízes skálán hol található. 2017-ben az egész világot nézve a középmezőnyben vagyunk, 5,2 az értékünk.

- De ebben benne van Afrika is…

- Igen, a legboldogtalanabb országok Afrikában vannak és a sor végén áll egy-két közel-keleti állam is. A legboldogabbak pedig, ahol 7,5 pontra vagy e fölött értékelik a helyzetüket az állampolgárok - nem meglepő módon - Európában Norvégia, Dánia, Izland, Svájc, Finnország, a tavalyi adatsorban közvetlenül utánuk jön Hollandia, Svédország, és Ausztria.

- Azok a jóléti államok, amelyeknek a magyar miniszterelnök szerint befellegzett?

- Pontosan.

- A mi 5,2-es értékünk a sor végére elegendő?

- Már a románok is boldogabbak, mint mi. Csak ott tartják rosszabbnak a helyzetüket az emberek, ahol érzékelhető a szegényedés, mint Portugáliában és Görögországban. Az értékeléseket torzítja ugyan, hogy minden országban más az elégedetlenségre való hajlam, de a pontszámok nagyobb része a körülményeknek tudható be, ráadásul ez az érzés viszonylag tartósnak mondható. Írországban vagy Izlandon például a 2008-as válság óriási károkat okozott, összeomlott a bankrendszer, a jövedelmek zuhantak, a boldogság érzése mégis magas maradt, mert ebben benne van a bizalom a többiekben, a korrupció vagy a társadalmi szolidaritás szintjének érzékelése, amit egyszeri megingások nem változtatnak meg.

- Ez nem jó hír a magyar kormánynak, mert azt üzeni, hiába tartanak naponta sajtótájékoztatót, hogy milyen sokat javított a szegények helyzetén az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztése, a társadalom nagy részét ez hidegen hagyja.

- Ez így van, mert közben olyan juttatások, mint a családi pótlék, a gyes értéke lassan tíz éve nem változik. De azért ne felejtsük el, hogy az emberek propagandával mégis hallatlan mértékben manipulálhatók. Ma már az „igazság utáni” társadalomban élünk, amikor a média megítélésének alapja az, hogyan képes elhitetni a közvéleménnyel, amit kitalál. Ha jól végzi a dolgát, még a szegények is elhiszik, hogy valójában ők nem is olyan szegények, sőt kifejezetten boldogok.

- Azzal a 600-700 ezer emberrel azért ezt nehéz elhitetni, akinek semmi jövedelme nincs, vagy csak a minimális segélyt kapja.

- Igen, de ezeket az embereket láthatatlanná lehet tenni a médiában. Ők olyan nyomorult falvakban élnek, ahol még a közlekedés is minimális, nincsenek eszközeik a nyilvánosság elérésére, nem tudják belekiabálni a világba a nyomorukat.

- Ez a társadalom legalább 8 százaléka…

- Még több. Egymilliónál többen vannak, akiknek 20 ezer forint körül van az egy főre jutó jövedelme, ahol folyamatosan újratermelődik a szegénység. Nemcsak a legalsó jövedelmi tizedre igaz ez, hanem az alsó háromra, amelybe a magyar gyerekek fele tartozik. Nekik csak rossz iskola, rossz egészségügyi ellátás jut, meg fűtetlen lakás és legalább tíz évvel rövidebb életre számíthatnak, mint jobb sorba született társaik.

- Mikor jön el az éhséglázadás?

Nem jön el, mert nemcsak a nyilvánosság elérése, hanem a cselekvés lehetősége is társadalmilag meghatározott. A világ egyik legnagyobb közgazdásza és erkölcsfilozófusa, a Nobel-díjas indiai zseni, Amartya Sen mondja: képesnek kell lenni rá, hogy valaki célokat tudjon kitűzni, ki tudja dolgozni az eszközöket ezek eléréséhez és szerveződni is tudjon. Ezek a képességek viszont csak megfelelő tudás, információ birtokában alakulnak ki.

- Amikor tehát a magyar állam csak töredezett, rövidtávú felzárkóztató programokat szervez, amelyek egy-két év után lezárulnak, épp azt akarja elérni, hogy ez a réteg soha ne jusson el abba a stádiumba, amikor már képes lenne cselekedni?

- Szoros az összefüggés, legalább 5-6 év kell az első komolyabb eredményhez. A rövidebb programok hatása lezárásuk után percek alatt megszűnik, ami elveszi az emberek hitét, hogy a társadalom bármit akar tenni értük. Külföldön az ilyen típusú programokat a jövőbe való beruházásnak hívják, nálunk azonban az állam egyre csökkenő mértékben támogatja a szegények egészségügyi, oktatási vagy lakásfeltételeinek javítását. Nincs szociális bérlakás, a szegények nem felelnek meg a csok feltételeinek. Egy nyomorban élő fiatal pár vagy az erdő szélén épít egy kunyhót, vagy beköltözik a szülei lakásába.

- Az egyre növekvő munkaerőhiány gazdasági kényszere nem elég ahhoz, hogy a legszegényebbeket is megmozdítsuk, mobilizáljuk?

- Ön túl racionálisan gondolkodik, de az állam nem racionális. Már többen mentek el az országból, mint '56 után, a legszegényebb gyerekek pedig tömegesen hagyják ott az iskolát 16 évesen, a kormányzati szereplőktől mégis csak a magyar nemzet nagyságáról hallunk szólamokat. Az ország mostani vezetői úgy osztották meg az országot politikai és társadalmi értelemben egyaránt, mint ’56 után soha senki. Amikor magyar jövőről beszélnek, csak 5 millió állampolgár sorsára gondolnak, de a rosszabb körülmények között élő másik 4 millió nincs benne a jövőképben. A határon túliak közül is csak azok számítanak, akik felvették a magyar állampolgárságot és így rájuk szavazhatnak.

- Önt idézem: haladunk a feudalizmus felé, ahol az öröklődés döntötte el egy ember társadalmi státusát, a gazdag gazdaggal házasodik, aki meg jobbágynak született, az is marad. Ez a társadalmi mobilitás teljes lezárása. Nincsenek szelepek sem?

- Ennek a politikának nincs más érdeke, mint hogy az ő legszűkebb köre hatalomban és birtokban maradjon, míg a zárványokban a nyomor öröklődik. Egy elfogadható szintű társadalmi alapjövedelem bevezetése 500-600 milliárdból megoldható lenne, de már 300 milliárd is érezhető változást hozna. Stadionegységben mérve 1-2 Puskás stadion árából már nagyon sokat lehetne haladni, és az ország gazdasági állapota ezt lehetővé is tenné. Van egy uniós ajánlás a szociális minimum bevezetéséről, amit a skandináv országok megléptek, ahogy a csehek és szlovénok is, de Magyarországon még szándék sincs erre.

- Ezt pótolja a közmunkával az állam, de épp a speciális közmunka-programok bizonyították be, hogy van egy nagy réteg, amelyik fizikai, pszichikai, szociális bajai miatt nem képes dolgozni. A szociális államtitkár az év elején egyénre szabott felmérést ígért, amire alapozva majd ki lehet találni a megoldásokat, de azóta csend van. A szakma tud valamit az előkészületekről?

- Semmit nem tudunk, pedig az ilyen terveket a nyilvánosság előtt kellene megvitatni. Ehhez képest az az általános, ami most is történt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Stádium 28 nevű köre - amit mi, akadémikusok azért hoztunk létre, hogy aktuális kérdésekről szakmai alapon, tudományos igényességgel lehessen beszélgetni – hiába hívta meg a humántárca miniszterét vagy munkatársait, senki nem ért rá a beszélgetésre.

- Ha az államból hiányzik a szolidaritás, a civil csoportok szerepe felerősödik, de kérdés, hogy mekkora kört képesek elérni?

- Legfeljebb ezrekben mérhető a létszám. A legjobb civil csoportok épp ezért nem az egyéneket, hanem a közösségek szerveződését segítik, amelyek aztán felismerhetik, hogy milyen megoldás vinné előbbre a környezetüket. A kormány azonban épp azoknak a civil szervezeteknek az ellehetetlenítésén dolgozik, amelyek a közösségszervezés felé mozdultak, amelyek gondolkodni akarják tanítani az embereket.

- Az egész szociális területet a kísérletezés jellemzi. Most épp a közmunka leépítése kezdődött meg, de kérdés, mire lesz elegendő a helyette kínált szociális szövetkezeti belépés?

- A világban számos példa igazolja, hogy a szociális szövetkezetek képesek nagyon jó megoldásokat kínálni, de nálunk csak nagyon kevés szociális szövetkezet termel sikeresen. A többség ma kevesebbet kínál a tisztes megélhetésnél, tehát nem látom, hogy tömegeknek jelentene megoldást.

- Ha leépül a közfoglalkoztatás, át kell gondolni a kormánynak a segélyezési rendszert.

- Ettől függetlenül is. Tíz éve a segélyek összege nem változik, a nyugdíjminimum és az ehhez kapcsolt ellátások, az összes támogatás rendkívül alacsony összegű, s a feltételeket egyre szigorítják. Nincsenek nyilvános adatok, csak azt tudjuk, a nyilvántartott munkanélküliek fele nem kap semmilyen ellátást.

- Az ellenzék üthetné a kormányt a választásig, ha ilyen rosszul mennek a dolgok a szociális ellátásban, mégis alig hallani erről a kérdéskörről. Nem lesz része a kampánynak a szegénység?

- Egy-két ellenzéki pártnál szerepel a társadalmi minimum kérdése, a szociális hátrányok, esélyegyenlőtlenségek leküzdése, de eszközök megnevezése nélkül. A kormány érezhetően menekül minden szociális probléma elől, abban bízik, hogy a gyűlöletkampány elfedi ezeket a kérdéseket. Az országos „altatás-program” működik, hiszen egy pozitív álomvilággal szemben nagyon nehéz azzal érvelni, hogy a szegényeknek is adni kell valamit. A legszegényebbek nem mennek el szavazni, a jobb helyzetben lévőket pedig meg kellene győzni a szolidaritás fontosságáról, de ezt senki nem vállalja fel.

- Elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz-KDNP koalíció azzal is rá akar erősíteni a választási eredményre, hogy épp a kampányban, mondjuk januártól megemeli a szociális ellátások összegét?

- Pontosan tudják, hogy lépniük kellene, tehát nem elképzelhetetlen egy ilyen bejelentés, de ennek nem látom sem a politikai, sem a költségvetési hátterét.

Gulyás Erika

A magyar gyerekek 75 százaléka nem dohányzik, de 32 százalékuk már cigarettázott életében

Az óvintézkedések ellenére a magyar iskolás gyerekek tizenkilenc százaléka alkalmi dohányos. Huszonegy százalékuk pedig nemzet dohányboltban veszi meg a cigarettát.

Valószínűleg mindenki emlékszik az indonéz Aldi Sugandára. Ha nem is a nevére, de a róla készült fényképre minden bizonnyal. Ő volt az a kétéves kisfiú, aki három doboz cigarettát szívott el naponta.

Aldi most már nyolcéves és túl van a leszokáson. – Nagyon nehezen tettem le a cigit, ha nem dohányoztam, szédültem – mondta a CNN-nek a fiú. – De most már minden jó, boldog vagyok, és a testem is friss.

A láncdohányos gyerekről készült képeket és videókat több millió ember nézte minden bizonnyal halálra vált arccal. Jött a magától értetődő kérdés: milyen szülő az, aki ezt megengedi?

A fiú anyja, Diana a CNN-nek azt mondta, csak azért engedte, mert fia óriási hisztiket csapott és kárt tett magában, ha nem adott neki cigarettát. A fejét a falnak ütögette, amíg anyja vissza nem adta a dobozt.

Mondhatnánk, hogy Aldié egy kirívó eset, de sajnos nem az. A CNN szerint 267 ezer gyerek dohányzik rendszeresen Indonéziában.

Diana tudni véli, hogyan szokott rá fia a cigarettára. A nő egy dél-szumátrai piacon árul zöldségeket, a munkába pedig Aldi is elkísérte. Szerinte az ott lévő gyerekek és felnőttek tanították meg dohányozni, körükben ez megszokott és menő.

Nálunk ez nyilván elképzelhetetlen kifogás, de Indonéziában elég valószínű. Itt található ugyanis a legtöbb dohányos férfi a világon, amiben minden bizonnyal nagy a szerepe a cigarettareklámok szabályozatlanságának és a termékek alacsony árának (egy 12 szálas dobozt már 1 dollárért lehet kapni).

Ha a dohányzó férfiak számát nézzük, Indonéziát Pápua Új-Guinea és Oroszország követi. A negyedik helyen Kína áll.

Visszatérve Aldi esetére, a kisfiúnak évekbe telt, mire az ország egyik legelismertebb gyerekpszichiáterének köszönhetően leszokott a dohányzásról. A kúra bár hosszú, de sikeres volt, ám ekkor egy új probléma merült fel. Aldi a dohányzást kényszerevésre váltotta fel, és annyira elhízott, hogy túlsúlya is az egészségét veszélyeztette. Így újabb egy évbe telt, mire Aldi egészséges, jól tanuló és sportos gyerekké vált.

Szakértők szerint két oka van annak, hogy ennyire sok gyerek dohányzik Indonéziában és a világ megannyi más országában. Egyrészt a szülők tudatlansága, mivel sokuknak fogalmuk sincs a dohányzás káros hatásairól. Másrészt pedig a már említett szabályozatlanság: a férfias férfi – mint régen a cowboy Marlboro man – a reklámban dohányzik, és a nagy sport- vagy zenei rendezvények főszponzorai között is számos dohánycég akad, köztük például a Philip Morris International. A céget megkereste a CNN, és válaszukban azt mondták, ők mindent megtesznek, hogy „iskolák 100 méteres körzetében ne legyenek hirdetéseik”, de persze hiba bármikor csúszhat a rendszerbe.

Mindez persze hiába, ha a nagyon olcsó cigarettát viszont gondolkodás nélkül eladják az árusok a gyerekeknek. Nem is kell, hogy sok pénz legyen náluk, vannak olyan boltok, ahol nemcsak dobozt, de akár egy szálat is lehet venni pár centért.

Kétbillió dollár

A 2017-es dohányzásmentes világnap alkalmából hozták nyilvánosságra a Tobbacoatlas.orgon, hogy mennyibe is kerül a világgazdaságnak a füstölés. A kétbillió dolláros összeg harminc százaléka a dohányzás hatásainak közvetlen költsége, azaz a betegségek kezelése. Nigar Nargis, az Amerikai Rákkutató Intézet munkatársa szerint ez az összeg a világ gazdasági kibocsátásának két százaléka, amit sokkal hasznosabb dolgokra, oktatásra és az egészségügy fejlesztésére lehetne befektetni.

Hazánkban 12 milliárd dollárra rúgnak a dohányzás okozta költségek. Romániában ez 14,9, Ukrajnában 12,9, Ausztriában pedig 8,5 milliárd. A legnagyobb összeg az Egyesült Államoknál szerepel, 531 milliárd dollár, ezt követi Indonézia 196 milliárddal, majd Oroszország 153 milliárddal. [JAVÍTÁS: Cikkünk korábbi változatában ebben a bekezdésben milliárd helyett tévedésből milliót szerepeltettünk mindenhol. A félreértésért olvasóink elnézését kérjük.]

A Tobacco Atlas a jelentés mellett a dohánytermékek adójárulék-emelését említi mint a leghatásosabb leszoktató módszert.

És ami a hazai fiatalságot illeti, részletes képet kaphatunk a dohányzási szokásokról az idén nyilvánosságra hozott Nemzetközi ifjúsági dohányzásfelmérésből (Global Youth Tobacco Survey). A tavalyi év adataiból dolgozó kutatás 7., 8., és 9. osztályos gyerekeket vizsgált. Ebből az derül ki, hogy a magyar gyerekek 75 százaléka nem dohányzik, de 32 százalékuk már cigarettázott életében. Tizenkilenc százalék az alkalmi dohányzó és öt százalékuk naponta dohányzik.

Ezen belül kilenc százalék otthon cigizik, 21 százalékuk pedig nemzeti dohányboltban vásárolja a cigarettát. A felmérést egyébként a WHO az amerikai CDC-vel karöltve 1998-ban indította útjára. 

Magyarországon egyébként folyamatosak az intézkedések a dohányzás visszaszorítására. A dobozokon szereplő elrettentő képek, a nemdohányzó helyek és helyiségek, illetve az áremelés mellett nemrég megjelentek az egységes csomagolásban forgalomba hozott cigaretták is, amelynek lényege, hogy a doboz külső és belső felülete nem tartalmazhat semmilyen díszítőelemet.

– Az egységes csomagolás lényeges keresletcsökkentő intézkedés, amely ront a dohánytermékek vonzerején, fékezi azt, hogy a dohánytermékek csomagolását reklámok és promóciók formájában is felhasználják, korlátozza a csomagolás és címkézés megtévesztéseit, továbbá növeli az egészségvédő figyelmeztetések hatékonyságát. Az egységes csomagolás bevezetésével a cigaretta és a cigarettadohány nem lesz csábító többé, ami különösen a fiatalok egészségének védelme szempontjából kiemelendő – írta az intézkedésről a Fókuszpont.hu.

Herczeg Szonja - mno

Mi a magzati alkohol szindróma?

Magzati alkohol szindróma akkor alakul ki, ha a magzatot születése előtt alkoholhatás éri. A probléma korszerű megnevezése magzati alkohol spektrumzavar, amibe három kórkép tartozik: az első a fetális alkohol szindróma, a második a parciális, vagy részleges fetális alkohol szindróma, a harmadik pedig a neurobehaviorális rendellenesség. Ezek a fokozatok gyakorlatilag attól függnek, hogy a magzatot milyen szintű károsodás éri. A neurobehaviorális típus a legenyhébb, ilyenkor látható fejlődési rendellenesség nem érezhető, a magzaton nincs külső, látható eltérés. A részleges fetális alkohol szindrómánál a jellegzetes arcelváltozások - keskeny felsőajak, az orr és a felsőajak közötti bemélyedés hiánya és a rövid szemrések - egy része beazonosítható, míg a fetális alkohol szindrómánál a babán már mindhárom elváltozás jelen van.
 

A magzati alkohol szindróma előfordulása

A fetális alkohol szindróma, tehát a fetális alkohol spektrumzavar legsúlyosabb formája viszonylag ritka, előfordulása 1-2 ezrelékes. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon évente körülbelül 200 ilyen baba születik. Az enyhébb esetek előfordulását 1 százalékosra becsülik. A neurobehaviorális típus jóval később derül ki, ennek jelei születéskor nem is láthatók.

A magzati alkohol szindróma okai

A kiváltó ok az anya alkoholfogyasztása , lévén az alkohol teratogén anyag, károsítja a magzatot. Fogyasztásának biztonság határát nem lehet beazonosítani, egyedül az ismert, hogy a magzat az őt ért alkoholt nagyon nehezen tudja eliminálni (eliminációs képessége az anyáénak mindössze 3-4 százaléka). A helyzetet az is nehezíti, hogy ugyan kiválasztja azt a magzatvízbe, de abból újra és újra a szervezetébe kerül. Emiatt sem lehet pontosan meghatározni azt, hogy a magzati alkohol szindróma kialakulásához milyen mennyiségű anyai alkoholfogyasztás szükséges. Alapvetően a rizikó azoknál magasabb, akik napi szinten isznak, de okozhat tüneteket a ritkább alkoholfogyasztás is.

Van különbség attól függően is, hogy az anya milyen alkoholtartalmú italokat fogyaszt, milyenek a genetikai adottságai, illetve egyéb szokásai, így például az, hogy dohányzik-e, illetve hogy miként táplálkozik. Számít az anya kora is, és az is, hogy hányadik terhességről van szó: például a prognózis annál rosszabb, minél többedik terhességnél történik az alkoholfogyasztás.

Az sem mindegy, hogy az alkoholfogyasztás az adott terhességen belül mikor történik: ha csak az első trimeszterben, amikor a baba szervezete fejlődik, jellemzően arcanomáliák, arcon látható eltérések alakulnak ki, illetve olyan anomáliák, amelyek a belső szerveket, ezáltal pedig az egész szervezetet érintik. A súlyosabb agyi eltérések is ekkor alakulnak ki nagyobb eséllyel. A második trimeszterben történő alkoholfogyasztásnál a spontán abortusz rizikója fokozódik, míg a harmadik trimeszterben, amikor a baba már gyakorlatilag kifejlődött, már inkább a súlyra és a hosszra van hatása az alkoholnak, illetve az agy fejlődése károsodhat. Arcon látható külső eltérések ilyenkor már kisebb eséllyel alakulnak ki.

A magzati alkohol szindróma tünetei

Születéskor is észlelhető jel lehet a szemrés szűkebb mivolta, illetve az, hogy az orr alatti terület, amely normális esetben domború, kicsit elsimul, emellett a felső ajak is elvékonyodik. Ezen látható jelek mellé társulhatnak központi idegrendszeri eltérések és növekedésbeli elmaradások. Születéskor csak a külső, arcon is látható jelek azonosíthatók, de azok is csak akkor, ha a spektrumzavar legsúlyosabb típusáról, tehát fetális alkohol szindrómáról van szó.

Terhesség alatt az alkoholt kerülni kell!

Terhesség alatt az alkoholt kerülni kell!

A külső, látható eltérések mellett szívfejlődési rendellenességek, így pitvarfali defektus és kamrafali defektus is kialakulhat, de megjelenhetnek csontrendszeri eltérések is, így például tölcsérmell és tyúkmell, gerincferdülés vagy az ötödik ujj rövidülése. Kialakulhatnak veseeltérések, ami azt jelenti, hogy alulfejlett vagy csökevényes lesz ez a szerv. Lehetnek szemeltérések, így például kancsalság, de fejletlen lehet a látóideg, kialakulhat hallászavar is. Ezek a panaszok csak később jelentkeznek, születéskor még nem derülnek ki.

Lehetnek idegrendszeri eltérések is, amelyeknek egészen széles a spektruma, de alapvetően három csoportba lehet őket osztani: szerkezeti, neurológiai és funkcionális. Ezek okozzák az abnormális reflexeket, a tónuszavart. A problémák odáig is fokozódhatnak, hogy akár görcsöket vagy epilepsziaszerű betegséget is okozhatnak. Kognitív zavarok is kialakulhatnak, és jellemzően alacsonyabb lesz az intelligenciaszint. A tervezés és szervezés gyakran okoz gondot.

A magzati alkohol szindróma diagnózisa

A betegséget a legsúlyosabb formában már születéskor, néhány napos korban diagnosztizálják, de a gyermekek átlagéletkora a diagnózis felállításakor 9 év. A vizsgálatok szerint az érintettek 90 százalékát 16 éves kor alatt beazonosítják. A legsúlyosabb forma, tehát a magzati alkohol szindróma diagnózisa akkor állítható fel, ha az arcon észlelhetők a külső eltérések, ehhez pedig idegrendszeri eltérés is társul. Ha ezek adottak, akkor a biztos diagnózis kimondásához az anyával kell beszélgetni, és rá kell kérdezni az alkoholfogyasztási szokásaira.

Ha nem a spektrumzavar legsúlyosabb formájáról van szó, akkor előfordul, hogy csak jóval később fedezik fel a problémát, akkor, amikor a gyerek már iskolába kezd járni. Ilyenkor a tanulási nehézségek és a figyelemzavar lehet árulkodó, de ezt már nem is feltétlen kötik össze azzal, hogy az anya terhessége alatt alkoholt fogyasztott. Ilyen esetekben tehát már nagyon nehéz a diagnózis felállítása, az orvosok inkább csak a tünetekre és következtetéseikre támaszkodhatnak.
 

A magzati alkohol szindróma kezelése

Az érintettek kezelése nagyon komplex. A külső, látható jeleken már nem lehet változtatni, az arcon kialakult, jellemző vonások mindenképp megmaradnak, de az motoros funkciókat, az idegrendszeri problémákból adódó mozgászavarokat gyógytornával lehet javítani. Ha az agyi fejlődési rendellenességek nem túl súlyosak, akkor fejlesztéssel javítható az érintettek állapota.

Ha a problémák olyan fokúak, hogy görcsöket vagy epilepsziaszerű betegséget is okoznak, akkor azokkal is külön kell foglalkozni. Ilyen esetben gyógyszeres kezelésre is szükség lehet.

A magzati alkohol szindróma gyógyulási esélyei

Az alkohol olyan teratogén anyag, amely irreverzibilis károsodásokat okoz, ebből adódóan az általa okozott idegrendszeri sérülések és külső, látható jegyek mindenképpen megmaradnak. Az enyhe problémák, figyelemzavarok, tanulási nehézségek fejlesztéssel javíthatók, de teljes gyógyulás nem várható.

Megelőzés

A terhesség alatt az alkoholfogyasztást kerülni kell. Az ital biztonságos mértékét pontosan meghatározni nem lehet, nem lehet kijelenteni azt sem, hogy kis mértékű - például heti egyszer egy pohár bor - fogyasztása biztonságos. Tehát hiába vannak ilyen tanácsok, a hivatalos, megbízható vizsgálatok nem igazolták azt, hogy az ilyesmi garantáltan kockázatmentes lenne. Persze fetális alkohol spektrumzavar, mint kórkép, jellemzően a rendszeresen alkoholt fogyasztó anyák gyerekeinél jelentkezik, nem azoknál, akik terhességük alatt egyszer-egyszer megisznak néhány pohár sört vagy kevéske bort. Az alkoholista nőknél a megelőzés a szociális hálón múlik, azon, hogy a beteget mennyire sikerül leszoktatni az italról.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Lódi Csaba neonatológus, gyermek intenzív terápiás szakorvos és gyermekgyógyásznak.
 
Szabó Emese - házipatika