A marihuána legalizálása régóta vitatéma, Puzsér Róbert és Zacher Gábor nagyközönség előtt mondták el egymással ellentétes érveiket a dologról. Természetesen Zacher Gábor orvosként a legalizálás ellen van, míg Puzsér szerint a marihuána engedélyezése nem okozna nagy…

A tiltás nem segít, a függőséget hatalmas munka feloldani, maguk a játékok pedig nagyobbak, komolyabbak és véresebbek, mint valaha. Ráadásul százmilliók tolják őket nap mint nap. Bár a kétezres évek óta elült a vita a médiában az agresszív játékok káros hatásáról, a…

 Soha nem beszélünk róla, de a nők mindig is ittak. Már az 50-es években nagy divat volt a háziasszonyok mértékletes italozása. Magyarországon igen gyakori, hogy az asszonyok ugyanúgy egy felessel indítják a napot, mint uruk. Csak mindezt nem látjuk, mert a nők tipikusan otthon isznak. A női…

A függőség nemcsak a személyiségre, de az emberi viszonyokra is nagyon káros hatással van. Bizalomvesztés, elhidegülés, magány. Ezeket a mélységeket Csilla is megélte, amikor alkoholfüggőséggel küzdött. Függőségét maga mögött hagyva újjáépítette életét, történetével…

  Sik Domonkos, az ELTE-TÁTK szociológusa azt kutatta, a társadalmi szenvedés hogyan alakulhat mentális zavarokká. Magyarország nem áll jól európai összehasonlításban: nem véletlenül népbetegség az alkoholizmus és a depresszió. A jóléti államok leépülése csak fokozza a…

Ismét Hello, WMN! – március 19-én a függőségről beszélgetünk. Dr. Almási Kitti pszichológusnak, Dudits Dénes terápiás programvezetőnek, Karafiáth Orsolya írónak és Peller Mariann műsorvezetőnek D. Tóth Kriszta teszi fel a kérdést: És te mitől függsz? Addig is öt…

Kétmillió magyar nőt ért már súlyos lelki erőszak, 800 ezer nő pedig szenvedett már testi erőszak miatt. Nemcsak nők élhetnek bántalmazó kapcsolatban, de nemtől függetlenül hihetetlen lelki erő kell a változtatáshoz és a további élethez. Gyetvai Viktória párkapcsolati…

  Hamarosan újra találkozunk veletek a következő Hello, WMN! esten: március 19-én a függőségről beszélget D. Tóth Kriszta Dr. Almási Kitti pszichológussal, Dudits Dénes terápiás programvezetővel, Karafiáth Orsolya íróval és Peller Mariann műsorvezetővel.…

Március 19-én ismét találkozunk veletek a következő Hello, WMN! esten, amelynek témája: „És te mitől függsz?” Vendégeink, dr. Almási Kitti pszichológus, Dudits Dénes terápiás programvezető, Karafiáth Orsolya író és Peller Mariann műsorvezető a függőség témáját…

 A mentális zavarok közé sorolta a játékfüggőséget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - adta hírül a BBC News. A nemzetközi szervezet 11. alkalommal adja ki a betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listáját, ebben először veszi fel a mentális betegségek listájára a játékfüggőséget. A most…

Addiktológiai konzultáns, szenvedélybetegség-segítő, életvezetési tanácsadó. Ez áll az Addikt.hu Facebook-oldalának leírásában, ami mögött Bajzáth Sándor áll. Tizenöt éven át használt kábítószereket, fogyasztott mértéktelenül alkoholt. Azt mondja, a függést nem lehet…

  Holnap este újra Hello, WMN! És te mitől függsz? – tesszük fel a kérdést vendégeinknek: dr. Almási Kitti pszichológusnak, Dudits Dénes terápiás programvezetőnek, Karafiáth Orsolya írónak és Peller Mariann műsorvezetőnek. És persze D. Tóth Krisztának, a WMN…

Zsolt 100 napon keresztül minden este eljárt az AA-gyűlésekre, ez hozott nála áttörést: a csoportterápia segített leküzdeni a függőségét.   Egykori páciensek és segítőik minden évben találkoznak, hogy megünnepeljék a Nyírő Gyula Kórház addiktológiáján működő…

„Nagyon vártunk haza. Remélem, jól vagy, és egyszer megtalálod az utad, ami nem az önpusztításról szól.” Hétvégenként valószínűleg több száz ehhez hasonló szöveges üzenetet küldenek az aggódó szülők a pesti éjszakában bulizó gyerekeiknek. Dudits Dénes terápiás…

A társfüggőség nem sokban tér el az alkoholizmustól vagy a szerencsejáték-függőségtől. Ugyanolyan mentális problémát jelent, azzal a különbséggel, hogy ebben az esetben egy személytől, a társunktól függünk. Erről a problémáról beszélgettünk párkapcsolati szakértővel.   A függőséget…

Az anorexia és a bulimia után a kilencvenes évek végén a szakemberek újabb kényszeres evészavart definiáltak. Az ortorexia egészségesétel-függőséget jelent, és egyfajta spiritualitás a konyhában.   Az egészségesétel-függőség civilizációs betegség, leginkább a magasan képzett, jól kereső,…

Aranyoskáim! Beszéljünk ma az önsajnálatról. A modern társadalom önmagát elpusztító fegyvere ez a jelenség, a Z-generáció kivégzésére szolgál. A gyermekek szüleiktől tanulnak, másolással mindent. Azt is, ahogyan a problémákra reagálnak. Korunk felnőtt társadalmának…

Észrevetted már magadon, vagy introvertált barátaidon, hogy az este elején még minden oké, és jól érzik magukat, majd ahogy telik az idő, egyre kevésbé vidámak, és egyre nehezebb bármiben is résztvenniük, vagy akár egy félmosolyra húzni a szájukat? Nos ez tényleg így van. Egy…

Lezárult a Tépőzár. Eltelt harminc nap marihuána nélkül. A Kék Pont Alapítvány a Száraz November mintájára megszervezte a Tépőzárat, ami arról szól, hogy azok a rendszeres marihuána-fogyasztók, akik beszállnak a programba, március 22. és április 20. (420) között egyáltalán nem szívnak. Dávid…

Érzelmi dühkitörések, szélsőséges reakciók és napi 10-15 hangulatváltozás jellemzi egy borderline-nal küzdő lány mindennapjait. A helyzetet nehezíti, hogy a lány párkapcsolatban él.   A lány, azaz én, a SHE.HU külsős szerzője, Ivanova Daniela. No de mi zajlik a fejemben? Jöjjön a coming…

Egy kedden közzétett tanulmány szerint a szintetikus opioidok mostanra több ember halálát okozzák, mint a receptre kiváltható társaik, ami azt jelenti, hogy az Amerikában tomboló gyógyszerfüggőség, még annál is rosszabb, mint amilyennek tűnik – írja a CNN. A tanulmány a 2010 és 2016 közötti…