A legtöbb ember úgy érezi, hogy szomorú vagy depressziós időnként. A depresszió normális reakció lehet a veszteségekre, a kilátástalan élethelyzetekre, vagy az önbecsülés sérülésére. A rosszkedv azonban idővel elmúlik és helyreáll a lelki egyensúly, sőt boldog periódus is…

Csernus Imre azért használ erős szavakat, mert észrevette, hogy az udvarias kritika után nem történik változás. A 888.hu-nak adott interjúban a pszichiáter a bizonytalan férfiakról, a boldogtalan párkapcsolatokról és a be nem váltott ígéretekről is beszélt.   A mostani…

Amíg a téli depresszióról nagyon sokat hallani, a tavasziról alig esik szó, pedig ez is hangsúlyosan jelen van az emberek életében. Dr. Szőör Anna jogász-pszichológus szerint a depresszió ezen szezonális fajtája főleg az egyedülállókat érinti. “Az egyedülállók életében…

A nappalok hosszabbodásával, a napsütéses órák számának növekedésével legkésőbb május elejére spontán megszűnik a fényhiány okozta téli depresszió. A tavaszi vagy őszi depresszió azonban többeket érint.   Rihmer Zoltán pszichiáter, a Magyar Tudományos Akadémia…

Alkoholista vagyok, mondja magáról a kaposvári Szűcs Zoltán. Nem azt, hogy „ voltam ”, pedig nyolc éve tiszta, vagyis józan, kerüli az alkoholt és a drogokat. Előtte azonban 22 éven át használt tudatmódosító szereket.   erápiás jelleggel kezdett írni öt évvel ezelőtt.…

A népesség mintegy két százalékát érinti a borderline személyiségzavar – mondta Keresztes Zoltán pszichiáter az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.     A pszichiáter elmondta, hogy a személyiségzavar "szélsőséges szeszélyességet" okoz a betegeknél, ami gyakori hangulatingadozásokkal,…

Izeg-mozog, fészkelődik, nem figyel, zavarja az órát – sokszor így panaszkodnak az iskolában és otthon az ADHD-s, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart mutató gyerekekre. E zavar kezelhető, de fontos a korai felismerés, diagnózis – figyelmeztet dr. Bitter István, a Semmelweis Egyetem (SE)…

A magyar lakosság mindössze tíz százaléka absztinens, azaz nem fogyaszt alkoholt. Nyolcvan százalék szociális ivó, vagyis alkoholfogyasztása alkalomszerű, kulturált. Tíz százalék viszont bizonyíthatóan alkoholfüggő. Az Anonim Alkoholisták Magyarországi Közössége Kaposváron rendezte XXI. országos…

Lassan nem alkoholstratégiára, hanem józansági stratégiára lesz szükség, hangzott el a Pannónia Pszichiátriai Egyesület 31. Vándorgyűlésén Barcson, ahol a fiatalok alkoholproblémáinak sokasodása volt a téma.   A konferencián a fiatalok alkoholproblémáinak sokasodása kapcsán a Semmelweis…

süti beállítások módosítása