Annak ellenére, hogy a kóros alkoholfogyasztás egyike a fejlett világ legfontosabb népegészségügyi problémáinak, az alkoholfüggők alig egyharmada részesül bárminemű kezelésben. A gyógyszerrel segített leszoktatás aránya pedig mindössze tíz százalék.    Mi magyarázhatja,…

2015-ig emelkedett, azóta csökken a dizájnerdrogok terjedése Magyarországon – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Szakértői Kutató Központ osztályvezetője.    Ennek oka a megváltozott jogszabályi környezet – tette hozzá az InfoRádióban Csesztregi Tamás, aki…

Az orvosuk nemcsak szentbeszédet tart a betegeknek, hanem maga is végigment azon, amin ők. Petke Zsoltot, az OPAI főorvosát a HVG mutatja be.      Petke Zsolt esete, amelyet a HVG mutat be, egy nem mindennapi történet arról, hogyan állhat talpra az ember, ha az ivásra már…

süti beállítások módosítása