Meglepő összefüggésre mutat rá két tanulmány az alkoholizálást és az edzést illetően.

alkohol

Megfigyelted, hogy egy kimerítő edzés után még jobban esik egy hideg sör vagy egy pohár rozé? A dolog hátterében tudományos magyarázat húzódik, melyet két kutatás is alátámaszt.

Az egyiket a Pennsylvania State Universityn végezték: egy éven keresztül, háromszor három héten át vizsgálták 150, 18 és 75 év közötti nő és férfi életmódját. A kutatásból kiderült, hogy az alanyok minél többet edzettek, annál szívesebben fogyasztottak alkoholt – nemtől és életkortól függetlenül. A mennyiség tekintetében ugyanakkor nincs arányosság: a sok mozgás nem eredményezett mértéktelen piálást.

A másik kísérletben laboratóriumi patkányok szerepeltek, amelyeken azt modellezték a tudósok, hogyan hat az agyra a mozgás és az alkohol. Kiderült, hogy mindkettő a jutalomközpontot aktiválja, és erőteljesebben hatnak akkor, ha a két dolgot egyszerre kapja meg a szervezet. 

Bár ezeket nem támasztja alá a tudomány, azért vannak még további magyarázatok, amelyek indokolhatják, miért iszunk szívesebben, ha edzettünk, és fordítva: lehet, hogy a kalóriáktól akarunk megszabadulni, lehet, hogy jutalmazzunk magunkat, de az is lehetséges, hogy az edzés során termelődött endorfinok hatására szociálisabbnak érezzük magunkat, és könnyebben vetjük bele magunkat az éjszakába.

estiújság

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr9012798988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása