Tegnap egyéves lett az egyik kliensem… Ezt a levelet kaptam Tőle, nagyon büszke vagyok rá. A megosztást megköszönöm.

 
 
Ma vagyok egy éves!:) Egy éve, hogy nem iszom alkoholt, ami egy alkoholistának hosszú idő a nem ivásban, de a józanodásban ez még a kezdet. Nem volt könnyű ez a 365 nap, de sokkal nehezebb volt beismernem, hogy alkoholista vagyok és segítségre van szükségem. Nagyon sok mindent kipróbáltam, hogy kontrolláljam az alkoholfogyasztásomat (ma nem iszom, csak este iszom, csak ha befejeztem ezt a munkámat, mást ittam, mint szerettem, stb.), de ezek nem hoztak tartós eredményt. A családomat egyre inkább zavarta az alkoholizmusom, hiszen ,,csak” a végeredményt látták, mivel zugivóként titokban ittam.(Rengeteg energiámat használtam el, hogy jó dugi helyeket találjak a lakásban, ami egy panellakásban sok leleményességet igényel, főleg ha sörös az ember lánya.) Közben folyamatosan szégyelltem magam, bűntudatom volt és igyekeztem titkolni az ismerőseim, a munkatársaim előtt a valódi helyzetet, hiszen egy alkoholistát, különösen, ha még nő és pedagógus is, a legtöbb ember elítél. Óriási szerencsém van, hiszen a szeretteim nem fordultak el tőlem, sőt a felnőtt gyerekeim felajánlották, hogy mindenben támogatnak, de ez így nem mehet tovább, segítségre van szükségem, amit kezdtem belátni már én is, de a tehetetlenség elfogadása nem könnyű az ember maradék egójának. Végül az Ő javaslatuk alapján kerestem fel Sándort pont egy éve. (Természetesen a lányom és a fiam is tájékozódott előzőleg és a vejem egyik ismerőse is ajánlotta Sándort, mivel neki segíteni tudott.) Utólag nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy hozzá fordultam segítségért, mivel a legelső találkozás óta megbízom benne és elindított egy úton. Az is lehet, hogy a gyerekeim ismerve a jó és rossz tulajdonságaimat, a megfelelő embert keresték meg számomra.(Az eredmény szempontjából mindegy, hogy a sors, vagy a gyerekek akarták-e így.) A terápia elején rettentően zavarodott, bizonytalan, cinikus, dühös voltam. Emlékszem, hogy az első alkalommal sikerült velem kimondatnia, hogy alkoholista vagyok.(Ezt előtte soha, senkinek nem tudtam kimondani hangosan és nagyon megrázott.) Azt is megértettem, hogy nem lehetek szociális ivó és elhittem neki, hogy a bajt nem az utolsó, hanem az első pohár megivásában kell keresni. Zavarban voltam azért is, mert rólam kérdezett, nem engedte meg, hogy a pedagógus, a feleség vagy az anya szerepében legyek csak jelen és rávezetett arra, hogy nekem is és a környezetemnek is változtatnom kell sok mindenen. A számomra időnként kellemetlen kérdések folytatódtak a többi alkalommal is, de elindítottak bennem valamit és Sándor alternatívát is ajánlott a pia által hagyott űr betöltésére, így megtaláltam újra a sportot, olvasást. Nincs igazuk, akik azt mondják, hogy a biciklizést nem lehet elfelejteni. Nekem 27 év alatt sikerült és estem is pár hatalmasat, ezért a férjemet kértem meg, hogy segítsen újrakezdenem és ebben aktívan támogatott, míg a nem ivásban az elején inkább csak passzívan, és a közös sportolás volt az első közös tevékenységünk kettesben évek óta. Az első időszakban óriási érzelmi hullámvasúton ültem, hiszen a legkedvesebb társamtól búcsúztam, a legjobb barátnőm az utolsó ivós időszakban az alkohol volt és azt is tudtam az eszemmel, hogy soha többé nem ihatok egy kortyot sem. Féltem, hogy valóban beszélgetnem kell a férjemmel, a gyerekeimmel, mert erről leszoktatott addigi ,,barátnőm” a sör, azzal, hogy ,,megértőbb” volt náluk. Nem tudtam elképzelni a közös ebédeket, strandolást, a férjemmel a szexet józanul, mivel évek óta nem próbáltam már. Nem ment könnyen az első időszakban, de sokkal jobb volt, mint spiccesen. Rosszabb hangulataim átvészelésében segített a sport: közben és utána olyan felszabadult és boldog voltam, mint az alkohol hatására. Egyébként meg elegánsabb is a dombra felfelé tekerve ,,meghalni”, mint a piától.(Ezzel a megállapítással a lányunk is egyetértett, mivel vele osztottam meg ezt a gondolatot és a humorunk nagyon hasonlít.) Hálás vagyok Sándornak azért is, mert nem hagyott addig békén, amíg el nem mentem az első A.A. gyűlésre, amire 53 napos nem ivás után került sor. Az elején voltak fenntartásaim az A.A.-val kapcsolatban, de hamar megtapasztaltam, hogy csak ajánlások vannak a programban és semmi sem kötelező, még az sem, hogy józanul kell menni gyűlésre. Nagyon fontos volt számomra, hogy nem erőltettek, erőltetnek rám semmit, járhatom a magam útját. Sokat köszönhetek a csoportnak: praktikus tanácsokkal segítettek, és nagyon jó, hogy itt mindenki tudja, miről beszélek, nem kell szégyenkeznem azért, mert alkoholista vagyok. Mostanában többször előfordult, hogy a társak megosztása közben bevillant egy szó, vagy mondat kapcsán a megoldás a munkahelyi vagy más jellegű problémámmal kapcsolatban. Nekem szerencsém volt abban, hogy nem lettek fizikai elvonási tüneteim, pedig ettől féltem a legjobban, hiszen a lelki megvonási tünetekről sokkal kevesebbet lehet hallani. Most már tudom, hogy a lelki megvonás néha rosszabb, de lehet rajta segíteni. Az alkohol nagyon tud hiányozni, hiszen stressz-oldási módként beépült a belsőmbe, az életembe és én az ízét is szeretem. A józanodás kezdetén gyakran éreztem szinte zabolátlan örömet, amit követett a mélypont, aminek kezelésére remek alkalmat nyújtottak a gyűlések utáni beszélgetések az A.A.-s társakkal. Ezek a beszélgetések segítettek abban is, hogy valóban nyissak az emberek felé, hiszen régebben csak látszólag voltam nyitott, a számomra igazán fontos dolgokról, érzésekről nem tudtam beszélni, ami még most is nehezen megy, de már sikerül. Sokat tépelődtem azon, miért pont én lettem alkoholista, de mivel nem tudom a pontos választ, már nem izgat annyira és megváltoztatni sem tudom a múltamat, ami nem jelenti azt, hogy elfelejtettem. A szeretteimnek okozott károkat igyekszem jóvátenni, bár tudom, hogy nem lehet meg nem történtté tenni, és ez nekem többet jelent egy bocsánatkérésnél, ezért folyamatosan dolgozom rajta, ami nem könnyű, hiszen abban a családban józanodom, amelyikben ittam. A visszaeséstől félek, mert már tudom, mit veszíthetek, de bízom a családom, az A.A.-s társak, és Sándor segítségében, támogatásában illetve már nem csak a környezetemnek, hanem nekem is fontos a józanságom és nagyon örülök neki. Ez az öröm nem a kezdeti eufórikus öröm, sokkal csendesebb, nyugodtabb, de nekem többet ad és segíteni tud a töltekezésben. Nem fogadkozom, hogy soha többé nem iszom alkoholt, hiszen régen nagyon sokszor megígértem magamnak és másoknak is, sajnos sikertelenül. Az A.A.-s társaktól és Sándortól elfogadom és elhiszem nekik, azt viszont megfogadhatom: ma nem iszom alkoholt, így pár perc múlva befejeződik a 365. józan napom, utána pedig elkezdődik a 366.

A bejegyzés trackback címe:

http://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr6612666727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.