Egy itthon végzett kutatás szerint nem csökkent itthon a HIV-fertőzöttek száma, sőt: csak június végéig 8 AIDS-es áldozat vesztette életét, míg tavaly összesen 11-en haltak meg a kór következtében. Szakértők szerint minden, szexuálisan aktív felnőtt számára kiemelten fontos a rendszeres…

Akiknek a kilincs a vallásuk   Több mint nyolcszázezer alkoholistát tartanak számon Magyarországon, de a szenvedélybetegek tényleges száma ennél jóval magasabb. Sokan a színfalak mögé húzódnak betegségükkel, félve a társadalmi megbélyegződéstől, az önsegítő csoportokban pedig újfajta értékrendre…

A gyógyszer kifejlesztésére még hosszú éveket kell várni A múlt héten közölt a Translational Psychiatry egy tanulmányt, amely alaposan felforgatja az anorexiával kapcsolatos eddigi ismereteinket. A kutatók állítása szerint ez a pszichiátriai betegség nem azzal a félelemmel magyarázható, hogy valaki…

Bár a Lipótmező épületei mára omladoznak, van egy kép, ami a pszichiátria egykori festő betegének szemével mutatja meg a húszas évek mindennapjait a nagyon is élettel teli elmegyógyintézetben. A festmény az egykori lakók alkotásaiból álló lenyűgöző, 100 évet átölelő gyűjtemény része – ahogy Magda…

A kormány célja, hogy széles körben vonja be a mentális, szociális vagy egészségügyi problémával küzdő álláskeresőket a közfoglalkoztatásba. A rendszer hibái ellenére nem kockázatos bevinni ide az embereket, nem kell diszkriminálni, mivel nagyon sokan éheznek, és szükségük van a pénzre – mondta…

süti beállítások módosítása