Jellemzően közös bennük a rossz közérzet – valami nincs rendjén. A szorongás nem csak nehezen definiálható, hanem elkülönítése is sokszor gondot okoz a testi-lelki betegségektől. Gyakran kísérőjelensége a szervi megbetegedéseknek és a pszichiátriai kórképeknek. Mindezek mellett a félelemnek van egy egészséges, protektív, vészjelző funkciója is. A konstruktív, facilitáló szorongást konkrét külső, akut dolog váltja ki, ami mozgósítja a problémamegoldó és megküzdő mechanizmusokat. Új élethelyzetekben, ismeretlen terepen aktiválódik. Ezzel szemben a destruktív, patológiás szorongás belülről fakad, tartalma vagy intenzitása eltér a normálistól, és rendszerint a kontrollvesztettség élményével jár.

A szorongás egyik formája a fóbia, konkrét dologtól való félelem. A tudomány a legkülönfélébb fóbiákat különíti el, mivel rengeteg jól meghatározott dologtól lehet rettegni, például a repüléstől, a magasságtól, a bezártságtól, a csámcsogástól, a kosztól, a kis- és nagy állatoktól és még sok minden mástól. Közös jellemzőjük az irracionalitás. A fóbia egy nagyobb csoportja az agorafóbia. Azokon a helyeken jelentkezik, ahonnan nehéz elmenekülni, ahol nincs segítség. Ilyenek lehetnek a nagy terek, a metróaluljárók, de ilyen a külföldi tartózkodás okozta megmagyarázhatatlan félelem is. A hátterében általában valami más probléma áll. A fóbiák kialakulására jellemző, hogy a belső bizonytalanságérzés konkrét dologra tevődik át, a megfoghatatlan félelem reális tárgyat talál. Éppen ezért érdemes mindig mögöttes tényezőt keresni, mivel rendszerint annak a megoldása eredményezi a fóbia megszűnését is.

Másik gyakran előforduló szorongás a szociális fóbia, a mások figyelmétől való félelem. Ki tudja váltani egy prezentációs helyzet, vagy pusztán csak több ember előtt való felszólalás. Kihatással van a beszédre, a gondolkodásra, testi tünetekkel jár, mint az izzadás vagy a szívdobogás, s közben a személy zavarban érzi magát. A fóbiák rendszerint anticipátoros, azaz megelőző félelemmel járnak, és elkerülő magatartást eredményeznek. Az ilyen problémával élő személyek a szociális helyzetekre érzékenyek, kerülik a szereplést, szenvedésként élik meg, ha muszáj előadniuk vagy megszólalniuk nagyobb hallgatóság előtt. A gyermekkorban, 11 éves kor táján induló szociális szorongás a gyermek legtöbb kapcsolatában gátoltságot okoz, míg a fiatal felnőtt korban – 22 éves kor körül – induló szorongás csak bizonyos helyzetekben mutatkozik meg. A szociális fóbia kialakulásában szerepet játszhat a kritizáló, megszégyenítő korai környezet – a szülők, a nagyobb testvérek és a kortársak megalázó, elutasító viselkedése.

A pánikzavar a szorongásos kórképek jól körülírható formája. A testi tünetek látványosan, hirtelen jelentkeznek: heves szívdobogás, izzadás, remegés, légszomj, mellkasi nyomásérzés, szédülés, hányinger, valamint a megőrüléstől, ájulástól, kontroll elvesztésétől vagy infarktustól való kifejezett halálfélelem. A pánikroham általában csak 10-20 percig tart, de váratlanul helyzetekben bármikor megismétlődhet. Jellemzően valamilyen veszteségélmény, pszichoszociális stresszor (munkahely elvesztése, válás, közeli hozzátartozó halála) előzi meg a kialakulását. A veszteségből fakadó gyászreakcióban a személy védtelennek éli meg magát, szeparációs szorongás jelentkezik. Ennek következtében a pánikzavarral küzdők a környezet segítségét kérik, ezzel kialakítva egy sajátos függő helyzetet, ami elősegíti a kapcsolat fennmaradását. A pszichodinamikus elmélet szerint a düh és az agresszió kifejezésének nehézsége eredményezi a pánikzavart.

A szorongás farmakoterápiával (gyógyszerrel) és egyéni pszichoterápiával kezelhető a legeredményesebben. Viselkedésterápiával, relaxációs módszerek segítségével enyhíthetőek a tünetek, azok a kliens számára kezelhetővé vállnak. A háttérben meghúzódó konfliktusok feltárása segíti elő a pszichodinamikusan orientált feltáró terápiák.

Sinkó Dóra - klinikai szakpszichológus