A komlói Leo Amici Alapítványt súlyos drog- és alkoholfüggők választják, akiket művészetterápiás módszerekkel gyógyítanak a segítők. A közösségi programok, a természetközelség, és a színház jelentik az ide érkezők mindennapjait. Az intézet vezetője fotókkal dokumentálta az itt élők által életre hívott Azt hiszed szabad vagy? című színdarab próbáit és előadásait, az eredmény most a kArton Galériában lesz látható. Fotózásról, művészetterápiáról és a komlói intézet mindennapjairól kérdeztük Simicz Ferencet.

   
 

PRAE.HU: Nem ez az első közös munkája a kArton Galériával. 2014-ben itt állították ki a Szerencsejáték Zrt. fotópályázatán nyertes munkáját is. Az akkori anyag kifejezetten arra az alkalomra készült, vagy már ezt megelőzően is foglalkozott a Leo Amici Alapítvány mindennapjainak fotódokumentálásával?

A 2014-ben díjazott képem által jött a kapcsolat a kArton Galériával. Örülök, hogy megismertem őket és nyitottak voltak a munkámra, így megvalósulhatott az első önálló kiállításom. A 2014-es képemet többek között Keleti Éva, Winkler Nóra, Koltai Lajos zsűrizte, úgyhogy nagy megtiszteltetés volt számomra, főképp így, hogy nem vagyok és nem is tartom magam fotósnak. Inkább csak szeretek fotózni.

Simicz Ferenc fotója

Mintegy hat éve kezdtem el fotózni, kizárólag a saját örömömre, és ez idő alatt rendszeresen készítettem képeket az intézetben, de nem volt bennük igazán koncepció, konkrét elképzelés. Majd 2015-ben pályáztam, és nyertem támogatást az NKA-nál, mely már konkrétan arról szólt, hogy az Alapítvány színházterápiás munkáját örökítem meg egy éven keresztül. Szociális munkás vagyok, nem fotográfus, de azokon a napokon, mikor fényképezni mentem az intézetbe, kicsit fotósnak érezhettem magam. Minél több idő telt el, annál jobban láttam, mit szeretnék megörökíteni, napról napra bátrabb lettem, és alkalomról alkalomra jobban bele tudtam olvadni a közegbe. Talán ez utóbbi okozta a legnagyobb kihívást, hisz a terápiás kezelésben lévők nem fotósként ismertek meg, hanem olyan segítőként, aki nagyban beleszól az életükbe, elmondja az észrevételeit, olykor akár a kemény szeretet jegyében konfrontatívan is. De idővel megszokták a jelenlétem, és én is megszoktam, hogy nem segítőként vagyok jelen.

Közel egy évig fotóztam a műhelymunkát, felkészülési folyamatot és az előadásokat is Egerben, Komlón és Pécsett. Aztán mikor egy betörő ellopta a fényképezőgépemet, majdnem abbahagytam az egész projektet. De feleségem, Kata és Árgyelán György támogatására folytattam. Végül a már elkészült képekből sikerült kiválasztani azt a 29 darabot, ami a kArton Galéria falain látható.

Simicz Ferenc fotója

PRAE.HU: A mostani kiállítás a komlói bentlakásos rehabilitációs intézet Azt hiszed, szabad vagy? című színdarabjának próbáin és előadásain készültek. A darab alapjául Háy János lygarázs című regénye szolgál, amely egy igen sötét, nyomasztó hangvételű mű. Mennyiben más a színházi próbafolyamat, ha a művészetterápiás rehabilitáció a cél, mintha hétköznapi színházról beszélünk?

A drogfüggőség és az alkoholizmus nyomasztó és súlyos betegség, így a darab alapjául szolgáló Háy János-mű kiválasztása nem volt véletlen. De a kérdésre válaszolva azt lehet mondani, azon kívül, hogy olykor színházakban előadjuk az elkészült darabot, nem sokban hasonlít egy hagyományos értelemben vett színházi előadáshoz. A darabban részvevők, azaz akik aktuálisan Komlón vannak bentlakásos terápián, önmagukat adják a színpadon. Az irodalmi műből olyan részeket választanak ki, melyen keresztül meg tudják mutatni életük legelrejtettebb részeit, fájdalmait, szorongásait, nehézségeit. A színházterápiás folyamatok kéz a kézben járnak az intézet többi terápiás aktivitásaival. Kiegészítik egymást, hisz amit nem lehet elmondani egy csoportterápiás alkalmon, azt meg lehet mutatni a színpadon. Az intézet életének már több mint 20 éve szerves része a színházterápia, mondhatni, benne van a falakban. Így az újonnan jövőnek nem okoz nehézséget becsatlakozni, annyira természetes és magától értetődő minden. Persze az előadás előtt, mely 3-4 alkalommal van egy évben, nagy az izgalom, de nagy a katarzis is annak végeztével.

Simicz Ferenc fotója

PRAE.HU: Nem titok, hogy függőből lett segítő, jelenleg pedig a Leo Amici Alapítvány Intézetvezetőjeként tevékenykedik, így abban a szerencsés helyzetben van, hogy bennfentesként örökítheti meg a legjobb pillanatokat. Az ilyen jellegű fotódokumentáció egyedülálló hazánkban.

Számtalan fotóriport készült már a hazai rehabilitációs intézetekben, melyek főképp informális jellegűek. Tudomásom szerint ilyen típusú fotódokumentáció nem készült, vagy nem került nyilvánosságra. Szerencsésnek érzem magam, hogy ennek megalkotásában részt vehettem. A legfőbb köszönet azoknak jár, akik engedték, hogy fotózzam és kiállításra vigyem a róluk készült képeket. A kiállítás megnyitóján egyébként sokan ott voltak azok közül, akik szerepelnek a képeken. 

 

PRAE.HU: Mesélne arról röviden, hogy néz ki egy nap a Leo Amici Alapítvány komlói intézetében?

Röviden nehezen tudnék mesélni a komlói munkáról, az intézet életéről. Tizenhárom éve dolgozom segítőként a Leo Amiciben, de olykor magam sem értem, hogy mi történik ott. Hogy lehet, hogy reménytelen függők rettenetes fizikai, mentális és lelki állapotból tulajdonképpen újjászületnek. Van valami különleges atmoszféra, mely gyógyítólag hat arra, aki ott van. Nem hagyja hidegen, változásra készteti. Tulajdonképp minden Komlón történő esemény, program ennek van alárendelve. A változásnak. Azoknak, akik függőségi problémájuk végett kérik a felvételüket, változniuk kell. Csatlakoznak a változási programhoz és a munkához, azaz egy napjuk olyan, mint mikor valaki elmegy dolgozni, csak Komlón a munka a felépülési program. A hétórai ébresztő, a reggeli séta az erdőben, az étkezések, a csoportterápiás foglalkozások, a sportaktivitások, a színház- és mozgásterápia mind az önmagukkal való szembenézést és a változást segítik elő.

Simicz Ferenc fotója

PRAE.HU: Külvilágtól lehetőségekhez mérten elzárt közösségről beszélünk, az egy éves rehabilitációs program alatt számukra főképp a színház jelenti a kapcsot a külvilággal. Van más eszközük is a művészeten keresztül történőkommunikációra a színházon túl?

Bár valamilyen szinten zárt az intézetünk, szükség van az úgynevezett izolációra. De ez nem feltétlen a külvilág felé, hanem sokkal inkább a régi élet felé szól. Az új érkezőnek gyakran mondjuk, hogy változtassa meg a játszótereit, játszópajtásait, játékszereit. Azaz nem tarthat kapcsolatot a régi ismeretségi körökkel, és nagyban beleszólunk a családdal való kommunikációba is, hisz a függőség a családot is beteggé teszi, melyből nem árt „kitanulni”. Gyakran járunk különböző eseményekre, pl. focikupákra, önsegítő közösségek találkozójára – Magyarországon és külföldön egyaránt. Részt veszünk olykor szakmai eseményeken, prevenciós előadásokon és a már említett színházterápiás fellépéseken szerte az országban. Emellett heti rendszerességgel járnak a terápiában lévők a pécsi önsegítő közösségek gyűléseire, így alapozva meg a már „józan”, új kapcsolatrendszer kiépítését. 

 

PRAE.HU: A kiállítás november 3-tól december 16-ig látogatható. Később mi lesz a fotók sorsa?

A képek közül egy már megjelent egy jelentős angol nyomtatott kiadványban, melyben kizárólag Leica fényképezőgépekkel készült képek vannak. Ez a kép ez év elején a londoni Sohóban kiállításra is került. Nagy vágyunk Komlón, hogy kb. 60 képpel és szakmai szövegekkel kiegészítve könyv jelenjen meg a munkánkról. Ez irányba már tettünk lépéseket, most várjuk, hogy az anyagi támogatást megkapjuk. Emellett természetesen a képek a galériában megvásárolhatók.

 Interjú Simicz Ferenc fotóművésszel

Deme Felicia - prae

A bejegyzés trackback címe:

http://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr2712046495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.