Október 22-én jubileumi találkozót szervezett a Magyar Kékkereszt Egyesület szombathelyi csoportja a szombathelyi Kálvária (Szent Kereszt-) templom oratóriumában a szervezet létrejöttének 25. évfordulója alkalmából.

 

Huszonöt év alatt több száz alkoholizmussal küzdő, az alkohol rabságából szabadulni vágyó embert fogadott be a Magyar Kékkereszt Egyesület szombathelyi csoportja, hogy „a hit erejével és a közösség támogatásával” megváltoztassa, helyes irányba fordítsa életüket. 

Gombás Istvánné, a szombathelyi Kékkereszt egyik alapítója és első vezetője az MTI-nek elmondta: jubileumi találkozójukra meghívták a már szenvedélybetegségüktől „szabadultakat”, volt csoporttagokat, egykori munkatársakat és azokat a papokat és világiakat is, akik segítették vagy éppen most is segítik a munkájukat.

A találkozó délelőtt ökumenikus istentisztelettel kezdődött, amelyen Gregersen-Labossa György evangélikus lelkész hirdetett igét, ezt követően pedig Némethné Balog Katalin, a Magyar Kékkereszt Egyesület és a Református Iszákosmentő Misszió vezetője tartott előadást a Nemzetközi Kékkereszt mozgalomról és magyarországi történetéről.

* * *

A Magyar Kékkereszt Egyesület célja az alkoholizmusban és más szenvedélybetegségben szenvedők, lelki és testi gyógyulást keresők segítése a hit által, Isten szabadító erejét kérve. A civil szervezet a szenvedélybetegségek megelőzése, terjedésének megakadályozása, a szenvedélybetegek gyógyítása területén is vállal feladatokat, nyári táborokat, ifjúsági csoportokat szervez és működtet, valamint az utógondozásba és a rehabilitációba is bekapcsolódik. Jelenleg negyvennyolc helyi utógondozó csoportjuk működik országszerte.

A Magyar Kékkereszt Egyesület a Református Iszákosmentő Misszióval közösen a Komárom-Esztergom megyei Dömösön alkohológiai szakintézetet tart fenn, amelybe az ország bármely pontjáról önként, de kórházi beutalóval jelentkezhetnek a gyógyulni vágyók.

Forrás: MTI

Fotó: Vas Népe Online

Magyar Kurír

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr4611992114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása