És most nem a zacheri értelemben vett addikcióra gondolok, hanem egy sokkal láthatatlanabb, ártatlannak tűnő kórós szenvedélyre: a technológiára. Legalábbis erre lehet következtetni egy frissen publikált tanulmányból, amiben az amerikaiak szokásait vizsgálták.   Ahogy minden kórós szenvedély, úgy…

Rebecca Weller már két éve nem ivott semmilyen szeszes italt. Tapasztalatait megosztja másokkal is, sőt egy saját programot is indított, hogy segítsen másoknak is.   Rebecca Weller, egy 39 éves ausztrál nő mintegy két évtizeden keresztül alkoholista volt. Azonban szerelmes lett,…

 Okosnak, intelligensnek, felvilágosultnak, mondhatni mindentudónak gondoljuk magunkat, de tény: nincs olyan iskola jelenleg, ami nemcsak az értelmi tudásunkat biztosítja, hanem az érzelmit is. Belegondoltunk már abba, hogy tele vagyunk érzelmi analfabétákkal? Tudjuk vajon, hogy a ki nem mondott…

  Egyszer társaságban elfogyott a cigim, kértem hát egy láncdohányos ismerősömtől, akinek rengeteg volt betárazva. Nem adott. Idézem, az indokát: „Ha adnék neked cigit, azzal azt mondanám, dögölj meg.” Akkor nagyon dühös voltam, ma már megértem. Ő már nem él. Én pedig megpróbálok javítani az…

A lelki elsősegélyvonalaknál dolgozó önkéntesek évente több mint százezer hívást kezelnek    Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet   Évente csaknem ötezer olyan hívás fut be a 116-123-as számon elérhető, ingyenes lelki elsősegély-szolgálathoz, amikor a hívó öngyilkossági szándék miatt…

Interjú az alkoholizmusról Dr. Szikszay Petronella addiktológussal   „Általában együttérzés, megértés és támogatás övezte a pszichiátriai betegeket, de az alkoholisták afféle számkivetettek voltak. Elsőbbséget élvezett az öngyilkos, a skizofrén, a neurotikus, az idős, zavart ember ellátása, az…

Október 22-én jubileumi találkozót szervezett a Magyar Kékkereszt Egyesület szombathelyi csoportja a szombathelyi Kálvária (Szent Kereszt-) templom oratóriumában a szervezet létrejöttének 25. évfordulója alkalmából.   Huszonöt év alatt több száz alkoholizmussal küzdő, az alkohol rabságából…

Majdnem egymillió ember szenved alkoholizmusban Magyarországon, mégsem látszik, hogy a kormány bármit is tenne ezért, hogy ez a szám csökkenjen. A Száraz November elnevezésű akció alulról szerveződve próbálja mértékletességre nevelni a magyar alkoholfogyasztókat.   “Eddig azt gondoltam, azért…

A skizofrénia valószínűleg az egyik legfélreértelmezettebb és a társadalom által legjobban stigmatizált mentális betegség. A filmekből ismert többszörös személyiségű, agresszív ábrázolás igencsak messze áll a valóságtól. Honnan jön a hasadt személyiség tévhite? Milyen tünetek és gyógymódok…

Meghívó   Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely 2016. novemberi  összejövetelén    Victorné Erdős Eszter tart előadást    „A Portage Modell bemutatása”   címmel.   Időpont: 2016. november 22. kedd 10 óra Helyszín: 1103 Budapest, Vaspálya utca 56.   A Portage modellről: A kanadai…

Egy kutatás szerint a bipoláris zavart, vagyis a mániás depressziós betegséget nagymértékben befolyásolja a test belső órája, az úgynevezett cirkadián rendszer. A kutatók ezért most abban bíznak, hogy e rendszer pszichoterápiás módszerekkel történő helyreállításával a bipoláris zavar is könnyebben…

   Az utóbbi évtizedekben gyakori jelenség, hogy a szülők valamilyen okból kifolyólag nem tudják a megfelelő mértékben biztosítani a gondoskodást, figyelmet, törődést gyermekük számára. Így a gyermek erős hiányt, elveszettséget él meg, magára marad, sőt, a szülő helyett kénytelen felelősséget is…

A hangulati zavarok nehezen megfogható állapotok, hiszen többé-kevésbé mindenkire jellemző például a hangulatingadozás.  Ráadásul a hangulati zavarok sokkal gyakoribbak lehetnek, mint hisszük, talán körülöttünk is él olyan ember, akinél fennáll ez a probléma. Vannak azonban jelei annak, ha…

Miközben a legújabb adatok szerint tovább nőtt a hepatitis C fertőzések száma, Rétvári államtitkár a parlamentben kijelentette, hogy a kormány "szakított" a tűcserével - azzal a programmal, ami a nemzetközi szakirodalom szerint egyedül képes a járvány megállítására. Azzal takarózik, hogy a kormány…

Alkoholmentes hónapot hirdet Száraz november címmel a budapesti székhelyű Kék Pont Alapítvány.   A Kék Pont MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták, a Száraz november elnevezésű kezdeményezést "az élethosszon át tartó örömért, a magasabb életminőségért és a generációkon átívelő jó hírnévért"…

süti beállítások módosítása