Tavaly 100 ezer lakosra 19 jutott, ami 60 százalékos csökkenést jelent a ’80-as évekhez képest.

Jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma Magyarországon. A legrosszabb helyzet 1984 környékén volt, amikor 100 ezer lakosra 46 befejezett öngyilkosság jutott. Az elmúlt 30 évben viszont folyamatosan csökken az öngyilkosok száma. Tavaly, azaz 2015-ben 100 ezer lakosra 19 jutott, ami 60 százalékos csökkenést jelent a ’80-as évekhez képest.

Forrás: Shuttertock

A csökkenésnek nagyon sok oka van, de a fő ok, hogy a depressziós betegségek jobban kezelhetőek, mint annak idején. Márpedig a depresszió és az öngyilkosság szorosan összefügg. „Nem azért lesz valaki öngyilkos, mert gondja van, hanem majdnem mindig valamilyen háttérben lévő pszichiátriai betegség, amelynek következménye az öngyilkosság” – mondta prof. Rihmer Zoltán, az MTA doktora a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Óriási probléma, hogy a betegek kétharmada nem azzal keresi fel a háziorvost, hogy szomorú és rosszkedvű, hanem különféle testi problémákkal, ízületi fájdalmakkal, fejfájással, amelyek már a testi tünetek – erről dr. Szekeres György pszichiáter beszélt a műsorban.

A másik probléma, hogy a depresszió együtt jár különféle függőségekkel és szenvedélybetegségekkel, gyakrabban, mint egyéb más betegségek. De az alkohol és a drog csak rövid időszakra hoznak felüdülést. Nagyon fontos, hogy ahány féle depressziós ember, annyiféle, személyre szabott megközelítést lehet és kell is alkalmazni – magyarázta a pszichiáter.

Súlyos depressziós állapotban már orvosi segítségre van szükség és már kitűnő gyógyszerek állnak rendelkezésre – hangsúlyozta Rihmer Zoltán, aki az időjárás hangulatunkra gyakorolt hatásáról is beszélt. Mint kifejtette: „a mediterrán országokban fele olyan gyakori a depresszió, és negyedannyi az öngyilkosság, mint felénk” – ismertette az MTA doktora a Kossuth Rádió műsorában.

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr6111783173

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása