Hogy az internetfüggőség világszintű és az egészségre káros mértéket ölthet, azt remekül mutatja például a Pokémon Go, amit vélhetően azzal a jó szándékkal fejlesztettek ki japán programozók, hogy elmozdítsák a számítógép elől az odaragadt, ott alvó, ott táplálkozó, dunsztos üvegbe vizelő, valódi életet már nem is élő tiniket, akiket a valódi világba is csak számítógépes játékkal, online tudtak kicsalogatni.

De hogy mi lesz ebből a játékból is – mert a másik jóra is használható vállalkozás, a baráti kapcsolatok ápolására hivatott Facebook mellékhatása, a Facebook-függőség már ismert –, még nem lehet tudni. Vagyis dehogynem lehet, máris látszik, hogy ezt is nem kevesen túlzásba viszik, például vadászatra menet pici gyerekeket hagynak otthon bezárva (megtörtént), vagy veszélyt jelző táblákra ügyet sem vetve szakadékba zuhannak (megtörtént). Pedig az út jónak tűnt, hogy ott érjék el az internetfüggőket, ahol sokat tartózkodnak, nevezetesen a gép előtt, online eszközökkel. Ezt csinálja a Nyírő Gyula Kórház – OPAI drogambulancia vezető főorvosa, Rigó Péter elmondása szerint az a maroknyi magyar csapat is, amelyik mobilapplikáció formájában juttatja el a fiatalokhoz a droghasználat veszélyeiről szóló Volt egy szer című játékos programot. A drog nem véletlenül kerül képbe az internethasználat kapcsán is, hiszen a személyiségfejlődésük legérzékenyebb szakaszában járó tizenévesek vannak a leginkább veszélyeztetett helyzetben. Ők a kontrollálatlan netezéssel szűretlenül jutnak az erőszakos tartalmakhoz, a pornóhoz és a rossz társasághoz egyaránt.

Fotó: Reuters

– Nehéz megmondani, hogy a netezés mikortól számít kórosnak. Manapság már szinte mindenkinek van valami dolga, amit online lehet elintézni, és az okostelefonok sem megfizethetetlenek már, eljutnak a legkülönbözőbb jövedelmi kategóriájú emberekhez szerte a világban. Mindenki netezik, és nem is keveset, a szakirodalom még abban sem egységes, hogy mennyi az az idő, amit a munkaidőn vagy tanulási időn kívül, a rekreációs időszakban egészségesnek lehet tekinteni – mondja Bodrogi Andrea, a Semmelweis Egyetem Közösségi Pszichiátriai Centrumának addiktológus főorvosa, aki szerint hatórás időtartamról is lehetett már olvasni, miközben szerinte 1-2 óránál többet a szabadidőnkből nem lehet büntetlenül internetezéssel tölteni. Az internetfüggőségről nem csak azt nehéz eldönteni, hogy fennáll-e már, még nehezebb gyógyítani. A szerfüggőségeket jellemzően teljes megvonással, elvonással lehet kezelni, a volt alkoholista például tud úgy tovább élni, hogy nem tart otthon alkoholt, az exdohányos meg cigarettát, és a drogos is tiszta tud maradni, ha akar, de az internetfüggőséget teljes internetelvonással nem lehet gyógyítani, hiszen az életszerűtlen ma már.

blazepress.com

A függőség mértékéről, illetve meglétéről a viselkedés ad fontos jelzést. Az internetfüggő ugyanúgy viselkedik, mint az alkoholista, aki feszült, ha nem jut hozzá az alkoholhoz, vagy a drogos a droghoz. Ebben a fázisban emelkedik a szervezet belső feszültségszintje, és amikor elkezdi használni a gépet, jön a megnyugvás jól látható fázisa. Ez minden addikcióra érvényes. Miként az is, hogy a függőség fokozatosan a használó teljes élettevékenységét uralja. Ahogy Bodrogi Andrea érzékelteti: a netfüggő, amint felébred, bekapcsolja a számítógépet, mert a virtuális térben létezik, ott éli az életét, ott kommunikál a barátaival. Segítséget a függőségben szenvedők már csak akkor kérnek, amikor az internetezés miatt elmaradnak a hasznos tevékenységek. A pszichiáter több olyan fiatallal került már kapcsolatba, akit felvettek az egyetemre, és az első félévben kiderült, hogy nem tud levizsgázni, mert folyton játszik az interneten.

Pokémon-vadászok Tokióban Toru Hanai / Reuters

Aki csak egy kicsit bekapcsolja a gépet, hogy netezzen egy fél órát, de nem érzékeli az időt, nem tudja abbahagyni, és mire feleszmél, már eltelt jó pár óra, az elveszítette a kontrollt. Miként az alkoholista is, aki csak egy sörre tér be a kocsmába délután, és éjjel négykézláb megy haza. A kontrollvesztés már nagyon komoly jel, de sokszor még ez sem elég ahhoz, hogy szakemberhez forduljon, akinek külső segítségre lenne szüksége. Mint a pszichiáter rámutat: a betegségtudatot a környezet is tompítja, hiszen azt látjuk, hogy mindenki ezt csinálja, mindenki sokat és egyre többet netezik. Vagyis nem az tűnik fel, aki így él, hanem az tűnik furcsának, aki nem.

Az internetfüggőség fogalmát nemrég, a világon először az USA-ban sorolták a pszichiátriai betegségek közé a szerencsejáték-függőség után, kimondva, hogy ugyanolyan addikciót okoz, mint a kényszerbetegségek, és hasonló biokémiai reakciói ismertek – tájékoztat Rigó Péter, megerősítve kollégája szavait. Szerinte az, aki szórakozásképpen 4-6 órát tölt naponta számítógépezéssel, tévénézéssel, mobilozással, már gyakorlatilag függő. Különösen sok idő ez gyerekkorban, amikor meg kellene tapasztalni az életet, felfedezni a világot, és beszélgetni a szülőkkel, barátokkal. A kellően elfoglalt gyerek számára, aki sportol, zenél, lehet jutalom a netezés – mondja a szakember, aki szerint a legjobb módszer nem a nevelés, hanem a megfelelő minta. A gyerek azt fogja csinálni, amit lát, amit a szülei tesznek, vagyis hiába tiltja valaki a gyerekét a géptől, ha ő maga folyton a mobilját babrálja. Nem áltat a főorvos, amikor kijelenti, fokozottan veszélyeztetett az, akinek szenvedélybeteg van vagy volt a családjában. Mert nem a szenvedélybetegség öröklődik, hanem a hajlam. A legtöbbet magunkért és a gyerekeinkért, unokáinkért tartalmas, valódi programokkal, igazi társas kapcsolatokkal lehet tenni. Az elvesztegetett időt ugyanis egyetlen számítógépes játék sem hozza vissza, az embereket semmi sem pótolja.

– Nehéz időket élünk, a hagyományos kultúrából technikai kultúrába megyünk át, a régi társadalmi minták, a hajdani klisék ma már nem jelentenek fogódzót, senki sem tudja, mi lesz holnap, az elveszített biztonságérzetet egy agresszív, depressziós, függőségekkel terhelt társadalom képtelen megadni – fogalmaz Rigó Péter, és nem véletlenül ilyen keményen, hiszen a pszichoterápiákon hallottak nagyon komoly és általános problémákról árulkodnak. Például az apák hiányáról a családokban, akikre nagy szükség lenne, mivel a szociális mintákat tőlük tanulják a fiatalok, az anyáktól az érzelmek jönnek. A torz családmodellekre támaszkodni képtelen fiatalok nem véletlenül nyúlnak pótszerekhez, amelyek legalább az illúzióját megadják annak, amire az embereknek ösztönösen szükségük van, vagyis lenne. Nekik, a következő generációk szüleinek.

Sándor Tünde - nol