A társfüggőség (kodependencia) a viselkedési függőségek különleges formája. Itt a függőség tárgya nem egyszerűen egy másik ember, hanem egy „problémás” személlyel hosszabb távon fenntartott, boldogtalan, frusztrációkkal teli, szoros kapcsolat. A „problémás” partner olyan felnőtt, aki szenvedélybetegségben, súlyosabb személyiség- vagy impulzuskontroll- zavarban szenved. Ennek következtében kapcsolati működésében kiszámíthatatlan, megbízhatatlan, bántalmazó, szélsőséges, érzelmileg elérhetetlen vagy parazita lehet. A kapcsolat esetleges felbomlását vagy lazulását követően a társfüggő életében újabb „problémás” egyén válhat központi szereplővé.

A kodependencia gyakoribb nőknél, akik párkapcsolatukban vagy szenvedélybeteg felnőtt gyerek szülőjeként realizálják ezt a kapcsolati mintázatot. A társfüggőség korai formája is ismert, amelyet többnyire az alkoholista szülő családjában nevelkedő, ehhez alkalmazkodni kénytelen gyerekeknél láthatunk. Végül a hivatást drogként használó kényszeres segítők is ebben a patológiában szenvedhetnek.

A kodependencia legfőbb jellemzője a másikról való állandó, kényszeres gondoskodás és/vagy irányítás, amelyben a társfüggő túlzott felelősségérzete jelenik meg. Az önmagát a másik áldozatának érző társfüggő önmagáért ugyanakkor nem vállal eléggé felelősséget. Autonómiája csekély, személyes identitása sérült. Gyenge énhatárokkal, fokozott függőségi igénnyel és negatív önértékeléssel jellemezhető. Érzelmi életében a szégyen, harag és a bűntudat dominálnak, szorongásai erősek. Negatív állapotaival tagadás és elfojtások révén próbál megküzdeni. Kapcsolati viselkedésében manipulatív, játszmákhoz folyamodik. Bizalomra és intimitásra való képessége sérült, a spontaneitáson és őszinteségen alapuló szexualitásban gyakran nehézségei vannak. A kodependencia progrediáló kép, az állapot súlyosbodását fizikai (hipertónia, angina pectoris, migrén, fekély, autoimmun folyamat, rosszindulatú daganat) és mentális betegségek (depresszió, pánikzavar, öngyilkossági késztetések, társuló alkohol- vagy gyógyszerfüggőség) fellépte kísérheti.

A következmények a személyiségfejlődés szintjén jelentősek. Azt látjuk, hogy a kontrollvesztés fokozódik, a saját fejlődés blokkolódik, a társfüggő egyre inkább lemond önmagáról, beszűkül kóros kapcsolatára, izolálódik.

A társfüggőség kialakulásában a származási család problémái, a nők kedvezőtlenebb gazdasági, társadalmi státusa, a velük szemben támasztott irreális elvárások és bizonyos kapcsolati mítoszok játszhatnak szerepet.

A származási család fontos képlete az alkoholista és/vagy bántalmazó apa és a kodependens anya kettőse, az instabil és a gyerek szempontjából veszélyeztetettséget hordozó családi működés. Ebben a miliőben a kiszolgáltatott gyerek már korán felnőtti viselkedésre, valamilyen az egyensúly megtartását segítő szerep betöltésére kényszerül. Ez a küldetés – mélyen beépülve identitásába – további útján később meghatározóvá válhat. Párválasztásában fogékonyabb lesz a „problémás” partnerekre, akik intenzívebb érzéseket ébresztenek benne. A segítés és a gyógyítás szükséglete tudattalan módon is vezérelheti választásaiban. Pár- és gyermekével való kapcsolatában rigid, maximalista elvárások, a felelősség indokolatlan átvállalása, az önhibáztatás és az önbüntetés jellemzik – ezzel hozzájárul a másik felmentéséhez, problémájának konzerválásához.

A kodependenciából való felépülés útja a betegség felismerésétől, tüneteinek beazonosításától és az önmagáért történő felelősségvállalástól indul. Ez a fordulat egyben lehetővé teszi az áldozat pozíciójából való kilépést és a másik megmentésére irányuló hiábavaló fantáziák, erőfeszítések leállítását is. Majd a kodependens viselkedés, reagálás fokozatos kiiktatásán keresztül a pótlólagos személyiségfejlődés elősegítésén alapulva a kapcsolatok gyógyítása, egészségesebb működési sémák elsajátítása felé haladhatunk. Ezzel párhuzamosan természetesen az alapvető kapcsolatban is óriási átrendeződés történik, amely a pozíciók és szerepek megváltozásában, a szimbiózis eltűnésében, de akár a kapcsolat felbomlásában is testet ölthet.

Ez a munka – az állapot súlyossága és az egyéni lehetőségek függvényében – önsegítő csoport, konzultáció vagy pszichoterápia keretében egyaránt realizálódhat. Az egyéni- vagy csoportos pszichoterápiát párterápia is kiegészítheti. A szakszerű, kellő mélységű beavatkozások eredményeképpen a társfüggőség tüneteinek csökkenése vagy megszűnése, a fizikai és mentális állapot javulása, a másik személy kezelési motivációjának erősödése és a társfüggőség transzgenerációs átadásának megakadályozása várható

A szöveg a Kossuth Klub-ban 2016. január 16-án elhangzott előadás rövidített változata.

© Komáromi Éva klinikai és addiktológiai szakpszichológus, pszichoterapeuta 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.