Nemrég megjelent értekezése fényében az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia azt javasolja, hogy a megelőzhető magzati alkohol spektrumzavarok elkerülése érdekében a várandós anyák teljes mértékben tartózkodjanak az alkoholfogyasztástól. A The Daily Meal beszámolója.    A…

Egyre nagyobb problémát jelent Magyarországon az új pszichoaktív kábítószerek jelenléte – idén a drogok ügyében indított büntetőeljárások hatvan százaléka volt kapcsolódott a dizájnerdrogokhoz. Felmérések szerint a 16 éven aluli magyar fiatalok negyven százaléka már…

Ez annak a kezelésnek a lényege, ami a kilencvenes évek elején, az ópiátszármazékok terjedésével együtt jelent meg. Jelenleg országszerte kilencszáz beteget kezelnek így. Miskolcon csaknem tíz éve segítenek ezzel a módszerrel, a helyi drogambulancián jelenleg harminchat…

Kampányok egész sorával próbálják elhitetni az alkoholos mámor híveivel, hogy csupa jó dolog jár azzal, ha legalább egy időre leteszik a poharat, és ezt meg is mutatják a nagyvilágnak. Így lett a nyilvános absztinencia szexi, vagy legalább is hősies. De mi értelme egy hónapig…

Szinte biztos, hogy te is találkoztál már pszichopatával, csak nem tudsz róla. Ugyanúgy néznek ki, mint bárki más, ám van néhány árulkodó jel, ami lebuktathatja őket.  Könnyen lehet, hogy már te is többször találkoztál pszichopatával, csak nem tűnt fel. Első látásra…

A serdülőkorú szenvedélybetegek addiktológiai gondozása jelenleg a felnőtt ellátásra hárul. A most megnyílt szatymazi intézmény 10-18 éves fiatalokat fogad egyelőre tíz férőhelyen, de már további fejlesztésben gondolkodnak. Arany Zoltán intézetvezetővel…

Elindult az első, országos, magzati alkoholszindrómáról szóló előadássorozat hazai védőnők számára.    Az országszerte 18 városba eljutó ismertető és oktató programot Dr. Simich Rita, a LÉTRA (Létbiztonság, Életminőség, Tanulás, Rehabilitáció, Alternatíva)…

Az UniCredit Alapítvány a NESsT Magyarország közreműködésével pályázatot írt ki magyarországi székhelyű nonprofit szervezetek számára. A „Lépj Velünk – Társadalmi innovációs program” keretében olyan projektek pénzügyi és szakmai támogatására lehet…

komment

Címkék: pályázat

   Hallgassa meg     Nincs az állam és a szakma együttműködésén alapuló drogpolitika Magyarországon, töredékére csökkent a prevenciós programok száma, duplájára nőtt viszont Hepatitis-C fertőzöttség az intravénás szerhasználók körében,egyebek mellett ez áll a…

Eddig csaknem háromezren fertőződtek meg HIV vírussal, a legtöbben a fővárosban.   Nem csökken a HIV fertőzések, illetve AIDS megbetegedések száma idén az első félévben – derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) statisztikájából. Január és július között…

komment

Címkék: aids hiv

  Drogfogyasztás volt, van, lesz – a kérdés inkább az, lehet-e megelőzni, hatásait csökkenteni és a szenvedélybetegnek segíteni. Mindezért kiváló szakemberek dolgoznak, de az a meggyőződésük, hogy egyre kevesebb hivatalos segítséget kapnak: 2003-ban még majdnem 2 milliárd…

A drogterület közel száz szakemberének véleménye alapján kritikus helyzetbe került a hazai drogprevenció, az ellátás és az ártalomcsökkentés, miközben a drogpolitika már a segítő szervezetekhez is ellenségesen viszonyul   Miközben a dizájner drogok lenyomták…

  Országos Alkoholmentes Nap október 27.   Az október 27-re hirdetett első Országos Alkoholmentes Nap a szervezők szándéka szerint pár év alatt országos mozgalommá válhat. A Heim Pál Alapítvány idén először hirdeti meg az Országos Alkoholmentes Napot…

Minden negyedik-ötödik emberről elmondható, hogy az élete bizonyos szakaszában pszichoszociális segítségre szorul. A mentális zavarok közül a leggyakoribb a szorongás (pl. fóbiák, pánikbetegség), a depresszió, de ide tartozik az álmatlanság, a pszichoszomatikus betegségek, az…

Eredményesen használják a fővárosi Szent János Kórház Pszichiátriai osztályán a mozgásterápiát, mint kiegészítő gyógymódot a skizofrénia kezelésében. Dr. Kocsis Mónika számol be nekünk a tapasztalatairól.

MEGHÍVÓ   Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely 2015. októberi programján a   Reménység Szociális és Rehabilitációs Alapítvány Rehabilitációs Intézménye    mutatkozik be.   Az intézményről: „Elsődleges célunk, hogy az alkoholbetegek és családtagjaik a…

süti beállítások módosítása