Két éve már hogy új csapattal és új szellemiségben foglalkozunk a szerhasználókkal, egy kicsit másképpen gondolunk a felépülésre a Nyírő Gyula Kórház – OPAI Addiktológiai osztályán. Úgy gondoljuk, hogy a változás a közösség erejében rejlik. Azaz, ha figyelnek ránk, valami érdekes történik körülöttünk és bennünk, akkor megengedhetjük magunknak, hogy ne igyunk, hogy ne drogozzunk.

Nyitottak vagyunk az új gondolatokra, így fogant meg a Nyírő Nyár ötlete is. A projekt első üteme a zord, 30 méter hosszú téglafal dekorációja, hogy körülvegye, vigyázzon, felkarolja ötleteinket, ihletet adjon kollégáinknak, klienseinknek és látogatóinknak. Ha ezzel végeztünk, következő lépésben a kétemeletes épület újragondolása és közösségi közreműködéssel történő átalakítására kerülne sor. Álmaink közt szerepel egy külső színpad, ahol a klienseink és meghívottaink kifejezést adhatnak érzéseiknek, majd egy földszinti józan kávéház, amely az osztály központi, közösségi tereként működne.

Terveink fényében tesszük meg az első lépést a Nyírő Nyár Nyílt Nap keretében, ahol a rendezvény alatt alakuló graffitik mellett az osztály működésébe is bepillantást nyerhet az érdeklődő.

Szeretettel invitálunk tehát minden érdeklődőt, aki velünk együtt szeretné megtenni ezt az első lépést a közösségépítés irányába. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, kérjük az alábbi linken jelezze részvételi szándékát: http://goo.gl/forms/mP6IINBsa5 

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: JÚLIUS 3, péntek

 

Viszlát vasárnap!

Időpont: 2015.07.05, 10:00-18:00

Helyszín: 1135 Bp, Lehel utca 59, D épület Bejárat a kert felől.

Kérdés esetén állunk rendelkezésére: nyiro.addiktologia@gmail.com 

 

PROGRAM:

10:00-11:00 Regisztráció

10:00-12:00 Váróterem
Kreatív műhely – ötletelés a testtudatosság mentén
Mandalafestés

11:00-12:00 Ízelítők csoportfoglalkozásokból
Önismeret
Anonim önsegítő csoport nyitott gyűlése

12:00 Nyitóbeszéd

12:10 Muzsika
Müller Péter Sziámi, Kirschner Péter és Takács Eszter koncertje

13:00-16:00 Terápiás kultúrház
Élőkönyvtár
Közösségi idő - Játszva együtt
Művészetterápiás tárlat
Önismereti pszichológiai tesztek

14:00-15:00 Terápiás klienseink műsora

13:00-16:00 Ízelítők csoportfoglalkozásokból
Önismeret
Alkotó műhely
Sorsfonó

16:00 Estebéd
Bográcsozás, zenebona, levezetés

VÁRJUK SZERETETTEL RENDEZVÉNYÜNKÖN! 

https://www.facebook.com/events/1604259826519421/ 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr17588020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása