A Hősök terén és a Margitszigeten is figyelemfelhívó programokkal várták a fiatalokat és a családokat a drogfogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napján. A kábítószer-használók száma évről évre nő Magyarországon, a Magyar Liberális Párt szerint azonban nincs baj.

„Az életem felét telibe lekábítószereztem.” A Hír TV Látótér című műsorának nyilatkozó férfi 14 évesen kezdett keménydrogokat használni. Magyarországon több mint 15 ezren szerfüggők, számuk évről évre nő. A Magyar Liberális Párt viszont sürgetőbb társadalmi problémának tartja az alkoholizmust. „Ma minden negyedik honfitársunk súlyos alkoholproblémákkal küzd. Ez azt jelenti, hogy vagy alkoholista, vagy ami ettől különböző, gyakorta szalad bele mértéktelen alkoholfogyasztásba. Évente 700 milliárd forintjába kerül ez az adófizetőknek” – véli Bősz Anett, a liberálisok ügyvivője.

Június 26-a világszerte a drogfogyasztás elleni küzdelem világnapja. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a kábítószer-használat káros hatásaira hívta fel a figyelmet a budapesti Hősök terén. „Szeretnénk minél több elkövetőt eljárás alá vonni, minél több kábítószert kivonni a forgalomból Budapest területén, de ami most ennél is fontosabb, hogy a fiatalok, akik leginkább érintettek lehetnek ebben a kábítószeres bűncselekményben, őket próbáljuk meg preventív módon kivonni ebből a területből” – mondta Bucsek Gábor rendőrfőkapitány.

A világnapon programokkal várták a látogatókat a Margitszigeten is, ahol a bátrabbak egy speciális szemüveg segítségével azt is kipróbálhatták, hogyan tudnak végigmenni egy egyenesen bódult állapotban. „Azért elsősorban a családokat és a fiatalokat szólítottuk meg, nem az elrettentéssel, hanem a figyelemfelkeltéssel, információátadással, beszélgetéssel, mert nem a kiskamaszkorban vagy kamaszkorban kezdődik a függőségi probléma, hanem a szabályozással kezdődik, ami már a kisgyermek első életéveiben elindul” – mondta Márton Andrea, a Katolikus Karitász, Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának intézményvezetője.

Drogfogyasztás ellenes programokat szerveztek
 
Az ENSZ-közgyűlés 1987. évi határozata alapján tartják június 26-án a drogfogyasztás-ellenes megmozdulásokat. 
mno

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr157582156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása