Tájékoztató: A Drogprevenciós Alapítvány 2015. február 24-25-én a Hollán Ernő utcában tartott tájékoztatóján értesítette a sajtót arról, hogy február 26-tól a Csángó utca 3./ b szám alatt folytatja tovább ártalomcsökkentő tevékenységét, de tűcsere nélkül. A költözés oka, hogy a környéket megterhelte a 15 éve itt működő program jelenléte, és a kerületi Közszolgáltató november végén felszólította az alapítványt a tevékenysége beszüntetésére. Az alapítvány 2005-től érvényes működési engedéllyel rendelkezik, melyet öt éven keresztül, a XIII. kerületi önkormányzat állított ki, a bérleti szerződésben iroda funkció szerepelt mindig. Az alapítvány, a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak (K.E.F.), megalakulása óta tagja, így tevékenységéről szóló beszámolót a K.E.F. működésével foglalkozó dokumentumok is tartalmazzák. Szervezetünk 2010-ben a helyi önkormányzat támogatásával indította be „Tűvétett (köz)terek- helyi közösségi összefogással a drogfogyasztással összefüggő fertőző betegségek prevenciójáért c. programját, melynek célja a közterületen, parkokban eldobált droghulladék begyűjtése volt, és elkészítettük a programot bemutató „ Égig érő tű” című filmet. Így, ha máshonnan nem is, de ezek kapcsán tudnia kellett az Önkormányzatnak az alapítvány (tűcsere) tevékenységéről. 2014. novembertől a XIII. kerületi döntéshozók képviselőivel tárgyaltunk annak érdekében, hogy tevékenységünk folytatásához a kerületben más helyen új ingatlant kaphassunk, erre a Közszolgáltató, azzal az egyetemleges feltétellel, hogy tűcserét máshol sem folytathatunk lehetőséget adott ezért, ennek tudatában kerestünk új helyet.Tettük ezt azért, mert nyilvánvalóan nem életszerű, hogy tűcserével foglakozó szervezetként, olyan helyet választunk a további működéséhez, ahol nem folytathatjuk ezt a szolgáltatást, ha tudjuk, hogy más helyiség választása esetén ehhez a XIII. kerületi Önkormányzat hozzájárul.

Több ingatlant néztünk meg, melyek közül egy Csángó utcai és egy Lehel úti helyiség volt olyan állapotban és rendelkezett olyan adottságokkal, hogy reális felújítás és átalakítás után alkalmas legyen-az alacsonyküszöbű szolgáltatások működtetését meghatározó jogszabályi feltételek teljesítésével- a feladat ellátására. Végül, az önkormányzat a Csángó utcai helyiségre adott tulajdonosi hozzájárulást, tűcsere szolgáltatás nélkül. Mindezt, ezekkel a feltételekkel, azért fogadtuk el, hogy bár tűcsere nélkül részlegesen, de teljesíthessük az alapítvány küldetését miszerint; díjmenetesen, alacsonyküszöbű szolgáltatást, kezelést, ellátást nyújtunk a kerületből és a főváros más részéről érkező szolgáltatást igénybe vevő rászorulók és családtagjaik számára.

Ezzel a társadalom teljességét védjük a HIV, HCV vírus terjedésével szemben. Elindítjuk a hozzánk fordulók reszocializációját, egészségügyi kezelését.

A Csángó utcai helyiségben a XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. megcsináltatta a fűtésrendszert és elhárította a csőtörést, amit ez úton is köszönünk.

Az új működési helyén, a Drogprevenciós Alapítvány Civil Ártalomcsökkentő Szociális Kontaktprogramja az alábbi szolgáltatásokat díjmentesen, névtelenül az alábbi szolgáltatásokat biztosítja:
Nyitva tartási idő: Hétfő- Péntek: 16- 19 óra között.
-tanácsadás
-folyadékpótlás (tea, víz)
- tájékoztató anyagok biztosítása 
- felvilágosítás szociális és egészségügyi intézményekről azok elérhetőségéről, szolgáltatásaikról (szállás, étkezés, ruhaosztás, segélyezési lehetőségek, ambulanciák, rehabilitációs otthonok)
- ártalomcsökkentő eszközök nyújtása - tűcsere nélkül
-egyéni esetkezelés
-konzultáció
-elterelés
-internetezési lehetőség és ennek a megtanítása
- ruhamosás-szárítás
- ruha és egyéb tárgyi adományok biztosítása 
-olvasókör
-munkakeresés
-visszavezetés a munka világába 
- rehabilitációra előkészítés
-tűcserékbe átirányítás
-Drogoplex Ambulanciára előgondozás
-önsegítő csoport
-családi konzultáció
- szülőcsoport
- „női vonalak” -csoport
-telefonos segítségnyújtás
- HIV, HBV, HCV szűrés és erre átirányítás
- antivirális kezelésbe irányítás
jogsegélyhez irányítás


További információ:
Drogprevenciós Alapítvány
1134 Budapest, Csángó u. 3./b
06/20-9394-331

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr867245893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása