Egyre könnyebb hozzájutni a legújabb kábítószerekhez. A Nyírő addiktológiájára a függők fele dizájnerdrog miatt kerül be, sokan 13-14 évesen ezzel szerzik első drogélményüket. És miközben a hírek egy-egy vetkőzésről szólnak, addig a sok ezer többi használó lassan épül le.

 

  

„Múlt héten egyik betegünk jelzésére a kolléganőm kinyomtatta, hol mennyiért lehet megrendelni.” Az új dizájnerdrogokról beszélgetünk a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetében Petke Zsolt főorvossal, amikor szóba kerül, mennyire egyszerű lett ilyet szerezni. „Különösebb összeköttetés nélkül is hozzá lehet jutni ezekhez, a terjesztők pedig egyre bátrabbak: internetes oldalakon csábítják a potenciális vevőket, és postán küldik ki a megrendelt csomagokat”, magyarázza a főorvos. Újabb és újabb beszállítók terítik a korábban nem ismert vegyületeket, melyek az időközben elkészült tiltólistára sem kerülhettek még fel, így fogyasztásuk üldözése is jóval nehezebb, teszi hozzá.

A hírekbe mindebből nagyjából annyi kerül be, hogy egy-egy használó önkívületben, meztelenül rohangál, esetleg bele is hal a drogba. Az ilyen esetek szinte mind a belváros lerobbantabb részén történtek, a dizájnerdrogok ugyanis olcsón hozzáférhetőek, 500-1000 forintból már kijön egy adag.

 

De egyáltalán nem biztos, hogy az ilyen ügyek klasszikus túladagolásokról szólnak. A Kék Pont ferencvárosi drogambulanciájának szociális munkása, Lencse Menyhért szerint hiába vásárol valaki adott adagot ma a „zenéből” vagy valamelyik másik szerből, ha holnap ugyanezen név alatt, ugyanennyi mennyiségben teljesen mást kap. Más összetételű, más hatóanyag-tartalmú anyagot, miközben a fantázianév ugyanaz maradt. A jelenség nem ismeretlen: néhány éve az ópiát- és herointúladagolások nagy része is az utcai heroin változó minőségéből fakadt. A dizájnerdrogok berobbanása miatt ez a kiszámíthatatlanság fokozott veszéllyé vált, mondta.

 

Petke viszont int attól, hogy megragadjunk a felszínnél: „Egyvalaki önmagából kivetkőzik, de közben ezren beleteszik a kis zacskóból a pohárba, és ők nem kiabálnak-jajveszékelnek, csak kicsit lassabb ütemben épülnek le.” Az addiktológus elmondása szerint az is az extrém esetek közé tartozik, hogy a fogyasztó azt képzeli: férgek másznak a bőre alatt. Petke arról számolt be lapunknak: a taktilis, azaz tapintással, érintéssel kapcsolatos hallucinációk inkább a kokainra jellemzőek, dizájnerdrogok esetében ez ritkaságszámba megy, inkább a vizuális és az akusztikus hallucinációk a jellemzőbbek a kellemes, eufóriás érzés mellett.



 

AMIKOR NAPONTA TIZENÖTSZÖR SZÚRSZ

 

A szer hatása pedig jóval rövidebb ideig tart, mint más drogoké. Lencse Menyhért, a Kék Pont munkatársa arról számolt be lapunknak, hogy akár a leküzdhetetlen vágyig terjedhet a sóvárgás a dizájnerdrog után, így a fél órás hatás után a fogyasztónak újra és újra „zenére” lesz szüksége. „Előfordul, hogy a nap azzal telik, hogy meghatározott időnként drogot használ” – mondta Lencse. Akár a napi tizenötszöri szerhasználat is előfordul.

Petke azt mondta, ilyenkor a fogyasztó rohamos fogyásnak indul: egy hét intenzív használattól öt-hét kilót is le lehet dobni. A használó türelmetlenebb lesz, haragos és feszült – a közép- és hosszú távú hatások pedig egyelőre ismeretlenek. Nem tudni például, mennyire karcinogének, azaz rákkeltő hatásúak a dizájnerdrogok.


 

A Kék Pont tavaly jutott el először oda, hogy a hozzájuk érkezők között mérhetők a másik új slágerdrog, az úgynevezett biofű fogyasztói. Ők egyelőre még a kannabiszt használókkal közös rubrikában szerepelnek, mondja Lencse Menyhért. Ekkor ugrásszerűen, tíz százalékkal megugrott a marihuána és biofű használóinak száma: az összes hozzájuk érkező fogyasztó 58 százaléka nevezte ezt meg primer drogként. Olcsó, könnyen hozzáférhető szerről van szó, ami nagyon intenzív flashsel, a szerre jellemző hatással jár, ami után érkezik a szintén intenzív kiütöttség állapota. „A biofű is igazából dizájnerdrog, vélelmezhetően a legtöbb tartalmaz szintetikus kannabinoid származékot. Viszont nagyjából megtartják növényi törmelékállagukat, amit így elszívnak, míg a porok, mefedron, MDPV esetében orrba szívják vagy intravénásan használják őket” – mondta a VS-nek Lencse Menyhért.

 

Bár biofűnek hívják, a hatása nagyon eltérő a valódi marihuánától, mondja Petke. A fűtől eltérően a bió nem nyugtat, hanem pörget, extrovertáltságot okoz; sokkal könnyebben szívja magát rosszullétre az ember, és a megvonásos tünetegyüttesek is problémásabbak: beszámoltak például hányásról.

A dizájnerdrogok pedig egyre népszerűbbek. Petke Zsolt azt mondta, a Nyírő Gyula Kórházban kezelt droghasználók több mint fele dizájnerdrog-függőség miatt fekszik benn. A Kék Pont munkatársa pedig arról számolt be, hogy a régebben amfetamint vagy heroint fogyasztók ugyanúgy sokan álltak át rá, mint a füvezők. Ő egyébként arányában kevesebb használóról számol be: a mefedron 2010-es robbanásszerű betörése miatt három éve elsődlegesen használt anyagként a Kék Pont klienseinek 12 százaléka említette a dizájnerdrogokat, 2012-ben és 2013-ban ez a szám 6-6 százalék volt. Lencse szerint jócskán vannak kiskorú-fiatalkorú használók is: a régóta függők mellett nagyon gyakoriak a 13-14 évesek is, akik a könnyű beszerezhetőség miatt első élményeiket a biofűnek „köszönhetik.”

 



 

NE AZT MONDJA, HOGY ROSSZ, VAGY JÓ

 

A drogtesztek továbbra sem mutatják ki a szereket, és Lencse szerint korábban sem tartották ezt jó eszköznek. „Manapság drogtesztre alapozni gyámhatósági határozatot nem lehet” – mondta. Kórházba kerüléskor már többet lehetne tudni, de nem lehet minden fogyasztót laboratóriumi vizsgálatoknak alávetni, ennek a felépülésre nézve is csekély a jelentősége, véli. Petke szerint a minél kevésbé tematizált információterjesztés segíthet: „A szülő ne azt mondja a gyereknek, rossz vagy jó, hanem hogy milyen hatása lehet, illetve legalább ennyire fontos, hogy a használat soha ne egyedül történjen, ha mégis megesik.”

Májusi cikkünkben azt írtuk: a fővárosi terjesztők gyakorlatilag emberkísérletet végeznek a használókon, és senki nem tudja, mit fogyasztanak majd a drogosok idén nyáron. A nyárnak vége, a bulinak viszont nincs: „több fogyasztó lesz és szemmel látható problémák”, mondja Lencse, az elkövetkező 3-5 évben érkező új drogok pedig nagy valószínűséggel be fognak illeni a dizájnerdrog kategóriába. 

Lakner Dávid - vs

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr996745761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása