Idén szakmai együttműködésben jelenünk meg a Drog-Stop Egyesülettel, a SZIGET 2013 Fesztiválon, augusztus 5-12ig. Sátraink tematikusan kapcsolódó programokkal  várják a Civil Falu látogatóit. Kék Pont Öröm Pont - itt fókuszban  a szerfogyasztó fiatalok…

A neve és arca elhallgatását kérő, biztonsági okok miatt részletesen a munkamódszereiről sem beszélő gyermekvédelmi szakember több mint tíz éve harcol a gyermekprostitúció ellen, ha kell, félhivatalos módszerekkel. Nevelőként dolgozik, emellett eltűnt intézetis vagy…

A harántcsíkolt izom szétesik, a vérnyomás az egekbe szökik, 42 fokos láz lép fel, leáll a veseműködés – gyötrelmes halál vár az ördög lehelete nevű drog fogyasztójára. Eddig öt fiatal életét követelte a szer, az ország összes drogzsaruja ezen az ügyön dolgozik.…

   A társfüggőség 21 megnyilvánulása   Tagadó viselkedési forma  Nehezemre esik felismerni, hogy mit érzek. Kisebbítem, torzítom, vagy tagadom az igazi érzéseimet. Úgy látom magamat, mint teljesen önzetlen és mások jólétéért élő…

Az evőeszközök mérete, súlya, alakja és színe is befolyásolhatja, hogy az emberek miként érzékelik a velük elfogyasztott ételek ízét - állítják az Oxfordi Egyetem szakemberei.       A Flavour című tudományos folyóiratban közölt tanulmány…

A Bűnügyi Kutató és Szakértő Intézet (BSZKI) segédlete fontos útmutatóként szolgálhat azoknak, akik kíváncsiak a dizájner drogok hatóanyagainak jogi státuszára  A Bűnügyi Kutató és Szakértő Intézet (BSZKI) jóvoltából közzé tesszük azt a…

A krónikus alkoholizmus a korai öregedés egy formáját okozza, az öregedéssel természetesen együtt járó izomvesztést felgyorsítja az alkohol.     Régóta nem titok, hogy az alkoholizmus számos betegséget okoz. A rák, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a…

süti beállítások módosítása