Szeretettel vár mindenkit a Prevent ART II. Turné Program "Öleld át félelmeidet!" c. zárókiállítására  a helyszínt biztosító Megálló Csoport Alapítvány (Bp. VIII. József utca 49.)  és a szervező Iránytű Ifjúsági és Mentálhigiénés Alapítvány, június 18-án…

A szociális kártya már a következő félévben megjelenhet egyes területeken, jövőre pedig már egységes rendszerben valósulhat meg a bevezetése.       A szociális kártya egységes rendszerben történő bevezetése 2014-re várható – közölte az Emberi…

Az ország egyetlen, szenvedélybeteg nőknek hosszú távú terápiát biztosító rehabilitációs otthona Dunaharasztiban van. A lakók kétharmada alkoholista, a többiek gyógyszer- és drogfüggők vagy politoxikománok. A terápia időszaka legalább másfél év, ezalatt csoportos és…

4,5 milliárd forintot soroltak át a betegek hagyományos és új hatóanyagokkal történő kezelésére.   A kormány április elején járult hozzá, hogy a hepatitis C fertőzésben szenvedő betegek legkorszerűbb terápiájának fedezetére az Országos Egészségbiztosítási…

A bizonyosan bekövetkező időnkénti – akár alkohol, akár valamiféle kábítószerrel előidézett – tudatmódosításnál nagyobb veszélyek is leselkedhetnek a fiatalokra a nyáron.     Az első veszély ugyanaz, ami az év egészében jelen lehet sok esetben: a család nem…

Az alkohol gyilkol, de nem csupán a testünket pusztítja el: a lelket legalább annyira a mélybe taszítja. Fájdalmas látni, ha egy szülő a problémák elől a szeszbe menekül...    

Európa egyik legszigorúbb drogtörvénye egyben Európa egyik leghülyébb drogtörvénye.      Bár a vidéki caféshopok megnyitása még számomra is elképzelhetetlennek tűnik, azért a dekriminalizációig érdemes lenne eljutni. Mármint ha a Fidesz nem saját…

Miért lehet kioltani egy életet?   Miért követ el valaki öngyilkosságot, és miért tud valaki más megküzdeni egy hasonló élethelyzettel? Hogyan tudnak segíteni a szakemberek és a társadalom?   Hasonló motívumok Az öngyilkosság kérdésével régóta foglalkozik a…

A depresszió tünettana   A major depresszió, vagy közismert nevén depresszió természetesen nem azonos azzal a hangulati nyomottsággal, amelyről az első kávé után panaszkodunk a hideg januári reggeleken a munkahelyünkön. Öröm nélkül hosszú távon   Mégis,…

 Az Országgyűlés 2012. júniusában jóváhagyta az új Büntető Törvénykönyvről szóló törvényjavaslatot, ami 2013. július 1-jén lép hatályba, és jelentősen szigorítja a kábítószerrel kapcsolatos büntetési tételeket - olvashatjuk a Társaság a…

Nők az anorexia és a bulimia, férfiak a „fordított anorexia” fogságában     „Zörögnek a csontjai!” „Meg lehet számolni a bordáit!” „40 kiló vasággyal együtt!” – csak néhány köznyelvi példa arra, ha valakit soványnak találunk. De mi történik,…

Szörnyű társadalmi körülmények, amelyek a múlt század negyvenes-hatvanas éveiben Hollandia, illetve Kína egyes területeit sújtották, segítettek megmagyarázni, hogy évtizedekkel később miért kerültek arrafelé a szokásosnál sokkal többen kórházba skizofrénia miatt. Ausztrál…

A krónikus betegség okozta depresszió    Egy-egy krónikus betegség esetében hosszú, gyakran élethosszig tartó kezelésre van szükség, ami fizikai és lelki szempontból is igen megterhelő. Néhány egyerű tanács betartásával azonban sokat tehetünk testi-lelki…

A Drogriporter büntetőjogi kisokosából megtudhatod, hogy miként változnak a kábítószerrel kapcsolatos jogszabályok július elsejétől     Július elsejétől hatályba lép az új Büntető Törvénykönyv, ami jelentősen átalakítja a kábítószerrel…

süti beállítások módosítása