Vannak, akik olyan szenvedélyesen kötődnek kedvenc ételeikhez, mint a drogfüggők a kokainhoz vagy az alkoholisták a szeszhez. Amerikai kutatók a legkorszerűbb vizsgálati módszerekkel igazolták, hogy a nagyon szeretett ennivalóknak már a látványa is ugyanúgy agyi központokat ingerel, mint a kábítószereké. 

 

falánkság
 
A leküzdhetetlen evésinger ugyanolyan idegrendszeri pályákon fut, mint a kábítószerfüggés. A Yale Egyetemen kutató Ashley N Gearhardt és munkacsoportja ezzel a témával foglalkozott. Egyelőre csak elektronikus formában adták közre eredményeiket, amelyeket nyomtatásban az Archives of General Psychiatry augusztusi számában közölnek.
 

"Minden harmadik amerikai felnőtt túlsúlyos, ami azért jelent egyre nagyobb problémát, mert a súlytöbblet olyan elhalálozási ok, amely megelőzhető lenne. A kövérség kezelése átmenetileg hatásos, de ha sikerül is lefogyni, a statisztikák szerint a túlsúly legkésőbb öt éven belül visszatér" - írja a munkacsoport vezetője.

függőségek
A kábítószer-függőséggel foglalkozó szakemberek már korábban is feltételezték, hogy az elhízás a drogfüggőkhöz hasonlóan idegrendszeri okokkal magyarázható. Az evésszenvedélyt olyan skálán mérték, amely pontokkal fejezte ki az evési kényszert. Az egyik legkorszerűbb, ideggyógyászatban használatos technikával, a mágneses rezonancia módszerével mérték bizonyos idegközpontok ingerületbe kerülését igen finom csemege, csokoládés tejpuding, illetve íztelen kontroll folyadék megpillantására, valamint ezek elfogyasztása közben.

kövér
A kutatók azt tapasztalták, hogy az ételimádati skála, valamint a finomság megpillantása és megízlelése során kialakult idegrendszeri aktivitás tökéletesen párhuzamos volt. Azok az idegrendszeri központok, amelyek az evéssel kapcsolatosak, már a finom édesség puszta látványára is fokozottan ingerültté váltak. Azok az idegrendszeri területek, amelyek a kábítószer-függést is magyarázzák, a vágyott ennivaló hatására ugyancsak aktivizálódtak. Ezeknek a jutalomközpontoknak a működése a kábítószerhez hasonló módon és mértékben magyarázza a sokak számára leküzdhetetlen falánkságot.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy tudomásuk szerint ez az első, műszeres mérésekkel is igazolt vizsgálat, amely a drogfüggéshez hasonló összefüggést bizonyít a leküzdhetetlen evéskényszer és az ehhez kapcsolódó idegközpontok működése között. Ez viszont csak magyarázat, nem mentség. 

MTI 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr795428684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása