Világszerte fokozódnak az egészségügyi és társadalmi gondok Ritkán voltak túlsúlyosak az elmúlt évszázadokban a szegény emberek, de napjainkban a társadalom szegényebb rétegeiben sokkal nagyobb arányban találunk túlsúlyos vagy kövér embereket.   Ritkán voltak…

A mozgásszegény életmódot és magas kalóriaértékű étrendet okolják leginkább a szakértők a járványszerűen terjedő elhízásért, egy nemzetközi kutatás viszont azt bizonyította be, hogy a kevés mozgás nem sok szerepet játszik, mivel a vadászó-gyűjtögető népesség és a…

Átlagosan háromból két elhízott gyereknél már fennáll a súlyos szív- és érrendszeri megbetegedések esélye - derült ki egy holland tanulmányból.   A vizsgálatok során 307 kórosan elhízott, 2 és 18 év közötti holland gyereket vizsgáltak meg a szakértők a szív-…

A hőképalkotás technikájának alkalmazásával, a Nottinghami Egyetem tudósai szerint hatékonyan fel lehet venni a küzdelmet az elhízás ellen. Az új technológia segítségével ugyanis látni lehet az emberi testen belül a barna zsírszövetek elhelyezkedését, melyek kulcsszerepet…

A fiatal lányok, hogy vékonyak maradjanak de az esti buliban se kelljen lemondaniuk az ivásról, az alkoholban lévő kalóriákat vacsorájuk kihagyásával spórolják meg.   A drunkorexia leggyakrabban a főiskolás korú lányoknál fordul elő, de a gimnazista tinédzser lányok…

    A mérsékelt alkoholfogyasztás is megnövelheti az időskori demencia kialakulását, ami ellentmond a korábbi kutatási eredményeknek, miszerint az alkohol kis mennyiségben jótékony hatással van az idősebb emberek agyának működésére. Az új kutatást amerikai tudósok…

Az alkohol akár az egészséges emberek vércukorszintjét is kritikus szintre csökkentheti, ha azonban cukorbetegként italozik valaki, fokozottabb veszélynek teszi ki magát.   A szakértők szerint ha valaki cukorbetegként alkoholt fogyaszt, amellett, hogy kikéri az orvosa…

Ihatunk, de csak mértékkel A rendszeres, de mértékletes alkoholfogyasztás pozitív hatással van a középkorúak egészségi és lelki állapotára - állapította meg egy nagyszabású kanadai kutatás.   A mértékletes alkoholfogyasztás jót tesz testnek és léleknek…

A Bezzeganyán (is) sokszor kerül elő az alkoholizmus problémája. Magyarországon különböző becslések szerint hétszázezer-egymillió alkoholista él, alig akad ember, aki valamilyen módon ne lenne közeli kapcsolatban alkoholistával. Ugyanakkor nagyon sok a tévhit az alkoholizmussal…

Ingyenesen használható e-learning rendszer szülőknek: A Kevice Táborok Kiemelten Közhasznú Egyesület, a Szülők Háza és a WebKontakt Internet Studio közreműködésével, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával elkészítette a No Para E-learning "szülő…

A tinédzserkori szociális problémák árthatnak az egészségünknek, sőt svéd kutatók szerint még évekkel később, felnőttkorunkra is kihathatnak.   Úgy tűnik, már csak egészségünk miatt is megéri népszerűnek lenni a gimiben. Svéd kutatók ugyanis megállapították,…

A blog szerzői már a cím után megbánták, hogy belekezdtek ebbe a témába. Unalomig ismételt kérdések és válaszok, mégis, évek óta nem történik változás ezen a téren. Mire is gondoltunk? Tudjuk, a „munkafüggőség egészségtelen, én is csak a karrierem miatt dolgozom…

Már Freud óta tudjuk, hogy a bűntudat a depresszió igen gyakori tünete lehet, nemrégiben azonban arra derült fény, hogy a depresszióval küzdők esetében a két bűntudathoz kapcsolódó agyterület közti kommunikációban zavar észlelhető.   Amint arról Roland Zahn, a…

Amerikai kutatók laboratóriumi körülmények között, tesztitalozással igazolták, hogy egy kisebb csoporton belül a mértékletes alkoholfogyasztás növeli a pozitív érzelmeket és erősíti a kötődést.   A Pittsburgh-i Egyetem pszichológusai azt is megállapították, hogy a…

süti beállítások módosítása