Egy 26 éves, 84 ezer nő részvételével végzett kutatás eredményei szerint a mértékletes alkoholfogyasztás nőkben csökkentheti az agyérgörcs kockázatát. A Stroke szakfolyóirat legutóbbi számában megjelent tanulmányból kiderült, hogy azokban a nőkben, akik…

 

Társasjátékkal, sporttal, és beszélgetéssel szeretné az Indit Közalapítvány Kaposvári Addiktológia Konzultációs Központ megmenteni a fiatalokat a kábítószertől vagy a különféle függőségek kialakulásától. A hamarosan induló programokon azok is részt vehetnek, akik…

Nemrég kiderült, a kormány mégsem terjeszti a parlament elé az új drogstratégiáról szóló javaslatot. Téglásy Kristóf, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium ifjúságügyi főosztályvezetője szerint az év második felére készülhet el az új tervezet.  A jogvédők szerint…

A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum által szervezett szerdai konferencia fókuszában a drogprevenció, a játékszenvedély megelőzése és a szórakozóhelyek veszélyei állnak.  Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke a…

 Hányan tudták volna Önök közül 15-20 évvel ezelőtt elképzelni azt, hogy munkahelyükre beérve vagy akár a reggeli kávé előtti első útjuk a számítógépük képernyője elé vezet majd? Hogy legfontosabb levelezéseiket vagy banki tranzakcióikat néhány gombnyomással…

 Folyamatosan növekedett a hepatitis C vírussal fertőzöttek száma az elmúlt években az Egyesült Államokban, részben azért, mert sokan nem tudnak fertőzöttségükről, állapította meg egy hétfőn közzétett amerikai kormányzati jelentés. Az 1999-2007-ig tartó időszakra…

Elegendő lehet egyetlen adag a hallucinogén kábítószerből, az LSD-ből, hogy segítsen az alkoholfüggőknek elhagyni szenvedélyüket - idézte a BBC hírportálja norvég kutatók megállapítását, akik az 1960-as években lefolytatott LSD-tanulmányok eredményeit elemezték…

 "A LOKÁLIS VALÓSÁG -Társadalmi dezintegráció, kirekeszt(őd)és és droghasználat" címmel tartott előadást Gyékiss Roland program koordinátor, az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző testületének (INCB) éves jelentését bemutató…

2012. Február 24-én és 27-én a Kék Pont képzést tartott a Főkert Nonprofit Zrt. 45 dolgozója számára, a Főkert Dob utcai székházában. A képzés célja a Főkert által gondozott területeken fellelhető drogszemét biztonságos begyűjtéséhez szükséges ismeretek…

  Végy egy törvénymódosítás-tervezetet, ami  a zéró tolerancia elvén háborút hirdet a drogok ellen, csökkentsd radikálisan a prevencióval és ártalomcsökkentéssel foglalkozó szervezetek működési támogatását és már kész is egy emészthetetlen drogstratégia, ahol…

 Kedves Kollégák !   Az ADDICTUS Műhely legközelebbi összejövetelén 2012. március 27-én, kedden, a  „Mindannyian Krisztusok vagyunk“ c. filmet dolgozzuk fel.  Az 55 éves Adam Miauczynski tudományos munkatárs, néhány éve szokott le az alkoholról,…

 Ha jobban belegondolunk, az emberiség története is egy nagy beszívással kezdődött. Mert mi más az Édenkertben a Tudás fájának tiltott gyümölcse, mint az első hallucinogén, ami az embert istenné teszi? Ilyen értelemben a kígyó volt az első díler, Ádám és Éva pedig az…

Mindannyian valamilyen függőségben élünk. Sok esetben ugyanazokat a harcokat vívjuk meg – mondta szerkesztőségünknek Laczkó Mihály, a Váci Egyházmegye gyermekvédelemmel foglalkozó lelkésze a szenvedélybetegségről folytatott beszélgetésben.   Mit foglal…

süti beállítások módosítása