Félelemben él volt barátja, férje vagy esetleg jelenlegi párja fenyegetései miatt? Bántalmazás áldozata lett, nem tudja kihez forduljon? A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) új rendszert vezetett be. Egy gyufás-skatulya méretű vészjelző telefon segítségével a bántalmazott nő azonnali segítséget kap. A 35 millió forintba kerülő új rendszer mérföldkő lehet a nőkkel szembeni erőszak ellen. 


Szerdán sajtótájékoztató keretében Fuxreiter Róbert kilencedik kerületi rendőr őrnagy és Tóth Györgyi a NANE elnöke arról tájékoztattak: sikerült a Vodafone-nal együttműködési megállapodást kötni, amely segítségével egy új, mobiltelefon-szerű készüléket kaphatnak a bántalmazott nők. 

Tóth Györgyi elmondta: az egyesület '94 óta foglalkozik gyermekbántalmazással, nők elleni erőszakkal és úgy érzi, az új program nagy segítség lehet a bajba jutottak számára. Hozzátette: az Angliában most bevezetésre kerülő és a Spanyolországban már 7 éve jól működő rendszer a rendőrség bevonása nélkül nem jöhetett volna létre. Az egyelőre csak a kilencedik kerületben, egy évig kísérleti jelleggel működő telefonok GPS-sel és hangfelvevő technikával vannak ellátva. „A helyi rendőrség, valamint a NANE dönti el, ki az, aki megkaphatja az alanyi jogon járó készüléket, és a beépített helymeghatározó segítségével közelebb hozhatja magához a segítséget.”

Tóth Györgyi szerint az, hogy a készülék hangfelvételre is alkalmas, azért nagy dolog, mert így a rendőrök pontos képet kapnak arról, hogy mi történik a hívás érkezésekor, így tudják, mire számíthatnak, ha kiérkeznek a helyszínre. 

Fuxreiter Róbert arról tájékoztatott: a kis gyufásskatulya méretű, vezeték nélküli telefonok riasztó gombjának megnyomását követően a hívás egy biztonsági szolgálathoz fut be, ahol a diszpécser csak akkor szól bele a telefonba, ha a bántalmazott már belebeszélt. Tóth Györgyi ehhez hozzáfűzte: „Ez azért fontos, hogy életveszélyes, vagy súlyos helyzetekben, amikor a bántalmazott esetleg próbál elbújni az őt támadó ember elől, ne kerüljön még nagyobb veszélybe.” Fuxreiter elmondta: a biztonsági szolgálat a megszerzett információkkal együtt jelzi a rendőrségnek a problémát, akik az átkapcsolt hívást prioritásként kezelik, és mihamarabb a helyszínre sietnek. 

Az őrnagy arról is beszélt: annak, hogy ez a program a kilencedik kerületben kezdődött, különösebb oka nincs. A kerület sokszínű, mindenféle nép-, és kulturális csoport megjelenik itt, ezért talán jó reprezentatív minta lehet a későbbiekben. A rendőr kifejtette: a rendszerrel kapcsolatos oktatások már megtörténtek, a rászorulókat a helyi rendőrökön, illetve a NANE egyesületén keresztül választják ki. Az őrnagy kiemelte: a három hete indult program során idáig 6 nyilatkozat érkezett hozzájuk, amelyben olyan bántalmazottak töltötték ki a 'kérdőíveket', akik élnének az új lehetőséggel. 

A NANE elnöke kiemelte: egy 10 milliós lélekszámú országban, mint amilyen hazánk is, nagyjából 120 milliárd forintba kerül az, hogy nem lépnek fel hatékonyan a nők elleni erőszak ellen.

Az OrientPress Hírügynökségnek Tóth Györgyi úgy nyilatkozott: a másfél éves kísérleti időszakra 30 telefon áll rendelkezésükre, ezalatt kiderül, elég-e ez a mennyiség. Kiemelte: azért volt szükség egy biztonsági szolgálat bevonására is, mert a magyar rendőrségnek nincs meg a megfelelő technikája ilyen vészhívások lebonyolításához. 

„Az új program persze csak egy apró láncszem egy hosszú folyamatban, amely során a nők elleni erőszakot igyekszünk kivédeni. A program segítségével pedig még inkább ráirányítjuk a figyelmet a problémára”- vélekedett Tóth, aki hozzáfűzte: „Magyarországon minden tizedik nő, első sorban a 16-25 éves korosztályból bántalmazás áldozata lesz.'

Tóth Györgyi úgy fogalmazott: sok esetben nem jó az, hogy ilyen készülékkel rendelkezik a bántalmazott nő, mert ha támadója megtalálja, súlyosabb következményekkel számolhat, ezért fontos, hogy jól meghatározzuk azok körét, akik ilyen telefont kapnak. Tóth kiemelte: a férfiak általában 30 bűncselekményt követnek el, mielőtt a bántalmazott nők a rendőrséghez fordulnak. Fontos, hogy a nő saját maga is akarjon jelentkezni a programra, hiszen csak így tudunk segíteni” - zárta szavait az egyesület elnöke. 

A Vodafone képviselője, Nyilas Orsolya arról tájékoztatta hírügynökségünket, hogy az új rendszer 35 millió forintba kerül.

Németh Andrea


Forrás: OrientPress Hírügynökség

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr54119297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dixi. 2012.02.17. 08:29:35

A riportban ( amit a M1 és a kereskedelmi tévék is leadtak) még mobiltelefon nagyságú készülékről volt szó.

gaijin 2012.02.17. 08:48:27

kezdetnek nem rossz.
jól értem? a pánik gomb megnyomása riasztja a biztonsági céget, azok meg a rendőröket?
legyen a riasztás egy perc, a rendőrök helyszínre érkezése még egy perc, idealizálva. két perc vészhelyzetben, bántalmazás közben kurva hosszú tud ám lenni.
nem ártana a piros gomb mellé legalább egy gázspray.

Sasvári Gyöngyi · https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dExQcjNaS2pGN1ZXZjhwNXZPTmRidUE6MQ 2012.02.17. 09:36:21

Kérlek töltsd ki az online kérdőívünket, és járulj hozzá 74 mp-el a tudomány fejlődéséhez! A kérdőív az okostelefonokra és a használati szokásokra tér ki.
A leggyorsabb kitöltő 54 másodperc alatt töltötte ki. Te milyen gyors leszel?

Kérdőív:
docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dExQcjNaS2pGN1ZXZjhwNXZPTmRidUE6MQ

Medgar 2012.02.17. 10:53:41

@gaijin: höhöhö
Riasztás 1 perc, rendőrök még egy?

Tavaly szemtanúja voltam egy verekedésnek, felhívtam rendőrséget 4-5 perc volt mire felvették, a járőr 24 perc alatt ért ki.

Mária 2012.02.17. 11:15:04

Nem értem a kütyü szerepét.

Ha valakit vernek otthon, miért nem költözik el és miért nem perel?

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2012.02.17. 11:51:43

@Mária: Pontosan, a probléma (gondolom) általában ott gyökerezik, hogy az otthon bántalmazottak nem kérnek segítséget, sőt, ha az valamiért mégis megérkezik, akkor még el is utasítják. Aki használná ezt a cuccot, az viszont nagyon kevés kivételtől eltekintve enélkül is meg tudja oldani a helyzetét, mondjuk sima telefonon hív magának segítséget, vagy az első ilyen eset után lelécel, mint egy normális ember.

Gera 2012.02.17. 11:58:11

A bántalmazott nők szerintem aránylag kevés hasznát tudják venni ennek, illetve inkább úgy mondanám, hogy nem többet, mint bárki más. De amúgy maga az ötlet teljesen jó, kiválóan használhatják például elhagyatott helyen magányosan élő idős emberek segítségkérésre és hasonlók. Majdnem biztos vagyok benne, hogy mondjuk egy tíz éven belül bárki számára elérhetőek lesznek hasonló szolgáltatások, hisz maga az eszköz már ma is filléres tétel, a rendszer pedig a legközelebbi járőr értesítéséig teljesen automatizálható (akár egy okostelefonon azonnal megjelenítve az illető adatait és a pillanatnyi helyzetét), a véletlen/poénból hívásokat meg ki kell fizettetni az illetővel, így kezelhető lenne ezek mennyisége.

twentyfourseven 2012.02.17. 12:49:33

Ez most valami vicc, ugye? 35 guriga egy ekkora marhasagra?

Egy gazspray 1000x hasznosabb, azonnal ott van keznel, es hatasos. 1-2-3 ezer huf, barmely fegyverboltban.

Mária 2012.02.17. 12:52:34

@Gera:

"De amúgy maga az ötlet teljesen jó, kiválóan használhatják például elhagyatott helyen magányosan élő idős emberek segítségkérésre és hasonlók."

Ez már ma is létezik, otthoni segélyhívó rendszernek hívják, vezetékes telefonvonal mellett működik. A rendszerbe lépő ember kap egy beltéri egységet, ami segélyhívást és kétirányú kommunikációt biztosít, és kap mellé egy csuklóra rögzíthető egységet, amit akkor tud használni, ha olyan helyzetbe került, hogy nem tudja elérni a fix segélyhívó dobozt.

KovA 2012.02.17. 13:27:18

Hm... egy hasonló alkalmazás okostelefonra sem lenne hülyeség...
Gyorshívás+helyzetmeghatározás+hangfelvétel - ezek a feltételek mind adottak.
Nem kell + hardver se külön rendszer - akár a rendőrség is nyújthatná akár mint fizetős szolgáltatást csekély havidíj, vagy alkalmi díj fejében.

gaijin 2012.02.17. 16:54:08

@Medx: :D tudom, ezért írtam, hogy idealizálva.

@twentyfourseven: pontosan.
süti beállítások módosítása