bajzi


Tizenöt év szerhasználat, kezdetben sok „enyém a világ, ezt az érzést kerestem”-élménnyel, majd egyre durvább mélypontokkal, leépüléssel, kilátástalansággal, összeomlással. Hosszú évekkel később: egy teljes életet élő, józan függő, több éves segítői pályával, sok tanulással, tapasztalattal a háta mögött. Bajzáth Sándor – alias Bajzi – évekig dolgozott a komlói Leo Amici Alapítványnál, aminek saját felépülését is köszönheti, jelenleg is csoportot vezet a Magadért Alapítványnál, legfrissebb fejleményként pedig új munkatárs a Megálló Csoportnál. Kilenc éve és négy hónapja tiszta. Függőségről, tapasztalatokról, absztinenciáról és a megtett útról beszélgettünk.

 

Megálló: „Függő személyiségként” határozod meg magad. Tényleg létezik ilyen?

 

Bajzi: Én hiszek ebben, igen. Visszagondolva a múltamra úgy látom, előbb voltam függő, mint droghasználó. A függő attitűdök – a nagyon egocentrikus világkép, a bizonytalanság, az önbizalomhiány és a megfelelni akarás kusza elegye már azelőtt is dolgozott bennem – 12-13 éves fejjel például többször is előfordult, hogy iszonyatosan bezabáltam, majd hánytattam magam. Nem voltam rendben a testemmel, magammal, semmivel. Mikor elkezdtünk inni a gimnáziumban, az első pillanattól nem volt megállás, határ. Az érettségi után pedig jöttek a drogok: eleinte ópiát származékok, morfium, máktea, később heroin, kokain. Mindig volt valami, amitől függtem.


Megálló: A magabiztosság, az önbizalom helyreállítása nem gyógyítja a függőséget?

 

Bajzi: Önbizalom, magabiztosság, helyreállt önértékelés persze szükségeltetik a felépüléshez, de ez még önmagában nem elég. Az „én tudom a legjobban”-hozzáállás párszor már majdnem a halál küszöbére juttatott. El kellett fogadnom, hogy sokszor a nálam tapasztaltabbak jobban tudják, mi a jó nekem, és nem kell, hogy mindig nálam legyen a kontroll. Másrészről pedig, ha nem lennék függő, akkor tudnék „csak két sört” inni, de nem megy, ha ráérzek az ízére, végem van. Amikor eljöttem Komlóról, én még heroinistának vallottam magam, nem függőnek. NA-ban (Narcotics Anonymous – a szerk.) fölolvasták ugyan, hogy az alkohol is drog, de én csak elkezdtem játszani a tűzzel és bulikban megittam egy-egy sört. Aztán kettőt. Végül tizenkettőt. Ebben is eljött a mélypont: egy brutális berúgás után bármit képes lettem volna bevenni (akár heroint is), csak hogy csökkentsem a fájdalmat. Nagyon fontos tapasztalat volt: beismertem, hogy nekem ez így nem megy és innentől soha nem kérdőjeleztem meg többé. Megmondom őszintén, így könnyű nem innom. Figyelek magamra, de a függőségem már nem mindennapos, vérre menő harc.

 

Megálló: Tizenöt év nagyon hosszú idő. Gondolom, ez idő alatt több mélypontot is átéltél.

 

Bajzi: Rengeteget. Számtalanszor megfogadtam, hogy leállok, csak még utoljára kell valami anyag, hogy jobban legyek. Mindig véresen komolyan gondoltam, hogy abbahagyom, egészen a következő szúrásig. Azzal is áltattam magam, hogy majd „okosan” fogom csinálni, csak hétvégente, munka, sport mellett, meg ilyenek. Mondanom sem kell, nem működött. El kellett jutnom az igazi mélypontra.

 

Megálló: Ez mikor jött el?

 

Bajzi: 1998 szeptemberében mentem le Komlóra. Az ezt megelőző nyár rettenetes volt. Anyáméknál, a nyaralójukban töltöttem. Fenntartó metadon kezelésen voltam ekkor már hetedik éve, úgyhogy hetente behoztak kocsival a városba az adagomért, amit én egyből eladtam és vettem egy csomó mákot, kokaint, heroint. Vegetáltam. Soha életemben nem voltam még olyan szomorú. Egy szép ház, előttünk tavak, teniszpálya… Én meg csak ültem ott, néztem, hogy az emberek jól érzik magukat. Volt bennem valami hihetetlen vágyakozás és fájdalom, hogy közéjük szeretnék tartozni, mégsem vagyok rá képes. Anyám folyton szekált, közben meg literszám főzte nekem a mákteát, adta a Noxyront. Ellentmondásos, kettős, szörnyű helyzet volt.

 

Megálló: Mi mozdított ki ebből az állapotból?

 

Bajzi: Megkeresett az a lány, akivel elkezdtem drogozni. Velem álmodott és álmában meghaltam. Akkor már 7-8 éve tiszta volt, a Leo Amici Alapítványnál épült fel. Ő szúrta nekem az első adagot és félelmetes sorsszerűséggel vele is zárult be a kör. Azt hiszem, akkor egész nap beszélt hozzám. Láttam rajta, hogy kétségbe van esve, ő, aki azért látott már néhány durva dolgot! A kétségbeesését látni olyan volt, mintha kitisztulva belenéztem volna egy tükörbe és megláttam volna benne magam: a nadrágomat, amiben az utcán jártam, miközben észre sem vettem, hogy tiszta szakadt és csurom vér, a fekélyeimet, sebeimet, a tetőtől-talpig agyonszúrkált testemet, azt, hogy már semmilyen anyag nem jön be, és olyan szinten vagyok büdös, fáradt, éhes, lepattant, magányos, hogy nem lehet elviselni. A megfelelő ember, a megfelelő időben a megfelelő dolgot mondta, végre bejutott az üzenet. Ez volt az a „vagy megragadom a lehetőséget, vagy meghalok”-pillanat. Kezembe adta a telefont és jelentkeztem Komlóra.

 

Megálló: Mi jelentette a legnagyobb segítséget a felépülésedben?

 

Bajzi: Talán a rengeteg „nem”. Én mindig a saját fejem után akartam menni, de az élet nem ilyen. És a terápia sem. Minden alól ki akartam bújni, el akartam menekülni, de nem hagyták. Lábra se tudtam állni, mégis mindenhova magukkal cipeltek, ha foci volt, letettek a fűbe a pálya mellé, betakartak. Csak feküdtem, rettenetes állapotban voltam, de a többiekkel kellett lennem és kész. Ott mindenki átment ezen, így még csak azt se mondhattam, hogy jobban szenvedek, mint bárki más.

 

Megálló: Mikor érezted először azt, hogy működőképes lesz a „tiszta” életed?

 

Bajzi: Elég rég ott voltam már Komlón, amikor először éreztem így. Az elején még azt gondoltam, hogy nekem ez biztos nem fog összejönni, hiszen én vagyok a világ legnagyobb drogosa. De egyre-másra jöttek vissza az emberek, akiken láttam, hogy megy nekik. Egy idő után kialakult bennem egyfajta dac is, hogy ha másnak sikerült, akkor nehogy már pont nekem ne. Végül nyerésre kódolva jöttem el.

 

Megálló: A terápia után mik voltak számodra a legnagyobb élmények, kihívások, tapasztalatok?

 

Bajzi: Minden új volt. Munkahelyem lett, számítógépet kellett kezelnem, autóba kellett ülnöm, be kellett fizetnem a számláimat, húsz éve nem csajoztam, nem voltam nővel józanul. Mindentől paráztam, aztán sorban elkezdtek jönni a sikerélmények, ezt is, azt is meg tudtam oldani. Sokkoló, de fontos tapasztalat volt, hogy a terápia után az első fizetésem negyvenvalahányezer forint volt: ennyit anno egy nap elköltöttem anyagra. Időközben végigcsináltam az egy éves Interferon-kezelést a Hepatitis-C fertőzésem miatt. A felépülésem talán legfontosabb állomása pedig a szülőkről való anyagi és érzelmi leválás: felnőtté válás volt. Eleinte mindent kényszeresen csináltam, hihetetlen mennyiségű edzés, hihetetlen mennyiségű nő, azt se tudtam, kinek mit írtam, kivel mit beszéltem meg. Sorban jöttek a nem szer-függőségek. Kényszeresen jól akartam érezni magam, nem tudtam elfogadni, hogy az életben vannak jó és rossz dolgok. Mostanra megtanultam kezelni ezeket, észrevenni az apró örömöket és jobban odafigyelni másokra is. Ha pedig valami problémám van, tudok kihez fordulni, önsegítő közösségben tudok beszélni az érzéseimről.

 

Megálló: Sorsszerűnek érzed azt, hogy segítő lettél?

 

Bajzi: Igen. Nem terveztem, egyszerűen csak így alakult, az előéletemből kifolyólag. Rengeteg emberrel voltam kapcsolatban, sokan óhatatlanul megtaláltak. Aztán egyszercsak ez lett a rengeteg telefonívásból. Hozott anyagból dolgozom, de képeztem is magam: elvégeztem az ELTE-n a szociális munkás szakot és persze nagyon sokat tanultam a Leo Amici Alapítványnál is.

 

Megálló: Mi jelent számodra kihívást a Megállóban?

 

Bajzi: Komlón a Megállóhoz képest minden nagyon sarkos, szabályozott, annak is kell lennie. Ez már egy másik, szabadabb közeg, itt minden folyékonyabb, mások a keretek. Ezt nem volt könnyű megszoknom az első időkben. Szerettem a régi munkámat, de most mindenesetre nagyon örülök, hogy valami új kezdődik és itt vagyok. Ez önmagában is kihívás.

 

Forrás: stopgroup.hu 

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr154115920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása