Napjainkban itthon az egyik legnagyobb problémát az alkohol fogyasztás, de még inkább az alkohol fogyasztás kultúrájának hiánya jelenti. Írom ezt azért, mert azok a családok akiknek tagjai között van droghasználó szenvedélybeteg jól tudják, hogy a család "fekete bárányát" jobb ha eldugják, vagy mondva csinált indokokat találnak ki a szomszédoknak, hová is tűnt el az illető, ha elvonókúrán van éppen. Ez azért is lehet így, hiszen a kábítószer mint egy bélyeg összekapcsolódott az emberek fejében a bűnös élvezet címkével, így társadalmunk tagjainak nagy többsége, teljes mellszélességgel tud kiállni a drogfogyasztók üldöztetése mellett. Ellenben, az alkohol beteg már nem érinti meg az emberek ingerküszöbét, hiszen szinte mindannyiunk ismer valakit, akinek az alkohol fogyasztása problémás, vagy éppen olyan családot ahol valamelyik szülő,-leggyakrabban az apa-vagy akár mindkettő, az alkoholban keres és talál meg valamit, ami hiányzik az életéből. Hogy ez miért alakult így, miért nem mozgat meg bennünk semmit egy újabb alkohol mámorban szédelgő látványa a rekkenő déli napsütésben? A válasz csírája, talán egy bűvös szóban, a kultúrában keresendő. A kultúránk viszonya az alkoholhoz definiálatlan, innentől kezdve sok alkoholfogyasztó, és hozzátartozója csak akkor ismeri fel egészségtelen alkohol fogyasztását, amikor az már nem pusztán egészségtelen, hanem annak táptalaján kialakult az alkoholizmus. Az egészségtelen alkoholfogyasztást azonban felismerhetjük, ha négy egyszerű kérdést felteszünk önmagunknak, vagy éppen hozzátartozónknak. Még mielőtt azonban ismertetném, ezeket lássuk hogyan viszonyulnak az alkoholhoz más kultúrák. 

 

 

 

 

 

 

 

 

O'Connor (1975) csoportosította a kultúrákat az alkoholfogyasztáshoz fűződő viszonyuk alapján.

Az első csoportba az úgynevezett absztinens kultúrák kerültek, ahol az alkoholfogyasztás minden formája tilos, mint például a muzulmán kultúrákban.

A második csoportba az olyan kultúrák tartoznak, mint például az íreké, ahol az alkohol fogyasztás a kultúra része, de jelentősek az anti-alkoholista mozgalmak is. Ezek az úgynevezett ambivalens kultúrák.

A harmadik csoportot a megengedő kultúrák alkotják. Ide tartoznak a mediterrán országok, ahol normák, szokások, értékek kapcsolódnak össze az alkoholfogyasztással, a kontrollált ivás rendben van, de a kontrollálatlan fogyasztást elítélik. Ennek nyomán talán nem meglepő, hogy az alkohol fogyasztás problémája alacsony ezekben az országokban.

A negyedik csoportba a túlzottan megengedő kultúrák tartoznak, mint a franciáké. Ezekben a kultúrákban a megengedő kultúráktól lazább normák figyelhetőek meg, és nagyobb arányban fordul elő alkoholizmus is.

250px-cocktail1

Mint látható, hazánk egyik csoportba sem sorolható igazán, de talán legközelebb, a 4. csoporthoz áll. Ezt azért is állíthatjuk, mert az alkoholfogyasztás egysége nálunk meglehetősen magas, és innentől kezdve nem nagyon szabad csodálkoznunk az alkohol betegek nagy számán. Számszerűsítve, az alkoholfogyasztás egysége kis hazánkban 15 g, a brit sztenderd 8 g, míg az amerikaiaknál 14 g képez egy egységet.

S hogy melyik az a négy kérdés mellyel talán még idejében elkaphatjuk a rosszindulatú csendes társunkat, mielőtt az átvenné a hatalmat felettünk? Íme:

1. Érezte-e már valaha, hogy csökkentenie/mérsékelni kellene az alkoholfogyasztását? 

2. Idegesítették-e már azzal, hogy az alkoholfogyasztása miatt kritizálták Önt?

3. Érezte-e már kínosan magát, vagy szégyenkezett-e amiatt, hogy alkoholt fogyasztott?

4. Volt-e már úgy, hogy az első dolga reggel az volt, hogy megigyon egy pohárral azért, hogy lenyugtassa az idegeit, vagy megszüntesse a másnaposságát?

Ha válasza már csak egy, vagy két kérdésre is igen volt, akkor az Ön vagy hozzátartozójának alkohol fogyasztása egészségtelen, mely könnyen átfordulhat alkoholizmusba.

Forrás: talentumalapitvany.blog.hu - Bábolnai Péter -Pszichológus   

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr393073901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása