Egy házikészítésű heroinutánzat szedi áldozatait szerte Oroszországban.

 

Oleg körülnéz, és annak biztos tudatában, hogy senki sem látja, besurran egy szovjet típusú, omladozó háztömbbe, ahol Szása már vár rá. A konyhában kipakolják a kék műanyagszatyor tartalmát, amit magával hozott: fájdalomcsillapítók, jód, öngyújtó folyadék, ipari tisztító olaj, egy sor ampulla és fecskendő és mindenféle főzőeszközök kerülnek az asztalra.

Fél órával később, némi sütés-főzés után csak egy karamellszínű amorf anyag marad, és az égett jód orrfacsaró szaga. Szása előkészíti a piszkos fecskendőt, majd keres egy szabad helyet a sebes alkarján ahová szúrhat. Miután belefecskendezte a vénájába az anyagot, átadja Olegnek az injekciós tűt, aki becsukja a szemét, majd belövi magát.

Oroszországban él a világ legtöbb heroinfüggője – nem hivatalos források szerint közel kétmillió. A legtöbbük számára az élet rendje: bűnözés, rövidebb-hosszabb letöltött büntetések a börtönben, HIV- és Hepatitis C-fertőzés, majd korai halál. Mivel az afgán heroin korlátozására tett kísérletek némileg eredményesek voltak, a drog utcai ára felment, és azok, akik nem engedhetik meg maguknak a következő lövést, egy még borzasztóbb szerhez nyúlnak.

A házikészítésű drogot, amit Oleg és Szása használ, krokodilnak hívják. Dezomorfin, egy szintetikus ópiumszármazék, ami sokkal erősebb, mint a heroin, amit egy sor komplex kémiai reakció után nyernek ki, a függők naponta többször is. Amíg a heroin 6-12 000 Forintba kerül dózisonként, a dezomorfint 600 Ft-os kodeintartalmú fejfájáscsillapító tablettákból, és egyéb olcsó háztartási hozzávalókból “főzik”.

A szegények kábítószere, a mellékhatások pedig borzasztóak. A nevét azért kapta a nagytestű hüllőről, mert a mérgező anyagok gyorsan pikkelyessé, a szúrás helyén pedig zöldessé változtatják a bőrt. A java még csak most következik. Oleg és Szása nem használja régóta, de Olegnek már rothadó sebek vannak a nyakán.

“Ha eltéveszted a vénát, az már eleve egy kelés” – mondja Szása. Gyakorlatilag mérget fecskendeznek, egyenesen a húsukba. Az egyik barátjuk pár háztömbbel arrébb lakik.

“Nem akar kórházba menni, csak lövi magát. A bőre szép lassan lehullik róla, és már alig bír mozogni” – mondja Szása. A krokodil késői stádiumában lévők fényképei tényleg sokkolóak. A bőr szürkévé válik, majd lehámlik, addig, amíg csak a csontok maradnak. Az áldozatok szabályosan megrohadnak.

Az orosz heroinfüggők négy éve fedezték fel a krokodil receptjét, a fogyasztás növekedésének üteme azóta töretlen, az utóbbi hónapokban pedig hirtelen megugrott. “Az elmúlt öt évben eladott kodein-alapú tabletták többtucatszorosára nőttek” – mondta Viktor Ivanov, Oroszország Drogellenes Hivatalának elnöke. “Egészen nyilvánvaló, hogy ennek nem az az oka, hogy hirtelen mindenkinek megfájdult a feje.”

A heroin évente 30 000 ember haláláért felelős Oroszországban – az egész világ heroin okozta áldozatainak harmada – de most már a krokodillal is számolni kell. Ivanov nemrég járt egy detoxikáló központban, Nyugat-Szibériában. “Azt mondták, két évvel ezelőtt az összes kábítószerfüggő heroinos volt – most több, mint a felük dezomorfint használ.

Becslése szerint az orosz kábítószerfogyasztók 5%-a használ krokodilt, vagy egyéb házikészítésű drogot, ami nagyjából 100 000 embert jelent. Ez egy óriási, rejtett járvány – az elszigeteltebb területeken rosszabb a helyzet (a heroinszállítás akadozása miatt) – de olyan városokban, mint Tver is jelenvan.

A város detoxikáló központjában, Artyom Yegorov a krokodil mellékhatásairól beszél: “A dezomorfin a legkomolyabb függőséget okozza, és ezt a legnehezebb gyógyítani. Ha valakitől megvonjuk a heroinadagját, a legfőbb tünetek 5-10 napig tartanak. Azután még mindig nagy a visszaesés veszélye, de a fizikai fájdalom elmúlik. A krokodil esetében a kínok egy hónapig is eltarthatnak, és kibírhatatlanok. A kezeltekbe rendkívül erős nyugtatókat kell fecskendeznünk, pusztán azért, hogy ne ájuljanak el a fájdalomtól.”

A tveri függők szerint soha nem okozott gondot a krokodil főösszetevőjét beszerezni: a kodein-tabletták ugyanis recept nélkül kaphatók.

A megoldás sokak számára egyértelmű: be kell tiltani a kodeintablettákat, vagy legalábbis előírni, hogy csak receptre lehessen kapni őket. Ennek ellenére – jóllehet a hatóságok tisztában vannak a problémával – egyelőre semmi sem történt.

Dmitrij Medvegyev felszólította a krokodilrecepteket közlő website-okat, hogy töröljék az illegális tartalmakat, de nem rendelte el a tabletták betiltását. Múlt hónapban az egészségügyi minisztérium közölte, hogy tervezik a kodein-tartalmú tabletták receptkötelessé tételét, de az előírást nem tudják gyorsan bevezetni. Az ellenzők szerint a gyógyszeripari lobbi áll a tétovázás mögött.

Figyelem: Felkavaró képsorok, csak erős idegzetűeknek!!!

"A heroinnal ellentétben, amelynek hatása belövés után 3-4 óráig is eltart, a krokodil “high” csak másfél-2 óráig érezhető” – mondja Zénya, egy volt krokodilfüggő. Mivel a drog főzése legalább fél órába telik, krokodilfüggőnek lenni egy teljes munkaidejű állás.

Tverben a legtöbb krokodilhasználó akkor fanyalodik a szerre, ha nincs elég pénze heroinra, mivel olcsóbb és könnyebb beszerezni. Oroszország elszigeteltebb területein, ahol a heroin drágább, az emberek pedig szegényebbek, a probléma még nagyobb. A lakosok csak krokodilt használnak, így várható élettartamuk kevesebb, mint egy évre esik vissza.

“Érzed, hogy mennyire undorító, amit csinálsz” – meséli Zénya – “a heroinról álmodozol, amit tisztának érzel, nem méregnek. De nem tudod megengedni magadnak, szóval maradsz a krokodilnál. Amíg meg nem halsz.” 

Forrás: gepnarancs.hu    

A bejegyzés trackback címe:

https://addictus.blog.hu/api/trackback/id/tr953065063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G_P 2011.07.28. 16:53:00

Azt nem értem, hogy a viedón látható nő hogy nem hal bele a fájdalomba? A csont szabadon van. Mi van az ízülettel? Elrohadt? Nagyon buta vagyok, de nem értem. És felfoghatatlannak találom.
süti beállítások módosítása